Mi azzal a probléma, ha egy olyan portál, mely a hitelességére, pontos tájékoztatására és átláthatósága mellett az emberi jogi elköteleződésére is büszke, interjút jelentet meg a puncs.hu tulajdonosával, és újságírói alákérdezésekkel kvázi hirdetési felületet biztosít neki? Mi azzal a probléma, ha ez a tulajdonos értékeken túli keretben beszélhet üzletéről, hogy fiatal nőket közvetít pénzes férfiaknak? Miért kérdéses újságíró etikai szempontból, ha az interjút készítő nem kérdez vissza és nem szembesíti az interjú alanyt állításainak következményeivel?

kép: Jeremy hunsinger, flickr

900 millió forintot vesz el a közszféra legrosszabbul kereső dolgozóinak bérkompenzációs alapjából Orbán Viktor parancsára a magyar állam, hogy az összeget az egyházaknak adja. Pedig ha lehet a dolgozói szegénység által leginkább érintett, Magyarországon legrosszabbul kereső csoportot megnevezni, azt pont a közszférában találjuk.

Volt 2017. augusztus 21-én egy rendkívüli parlamenti ülés, amelyet az ellenzék egy része (MSZP, LMP, független képviselők) kezdeményezett a felsőoktatási törvény módosítása (lex CEU eltörlése) és a devizahitelesek kilakoltatásnak megakadályozása okán. Az előbbi az MSZP, az utóbbi az LMP napirendi pontjaként került fel a napirendre. A két párt képviselőin kívül jelen voltak még a Jobbik képviselői, a Párbeszéd parlamenti képviselője, az MLP képviselője, az Együtt képviselője és három független[1] képviselő (Demeter, Kész, Szelényi). Nem voltak jelen a KDNP, a Fidesz és a DK parlamenti képviselői (Kósa Lajos később megfigyelőként csatlakozott, szavazni nem szavazott). A kormánypártok arra hivatkozva nem mentek el, hogy az ülést Soros György hívatta össze. Az ülés napirendje határozatképtelenség miatt nem került elfogadásra, csupán a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. A jelenlévők névsora itt érhető el, a felszólalások szövege pedig itt olvasható. A napirend előtt a devizahitelesek kilakoltatásával és jelenlegi helyzetével kapcsolatban elhangzottak arra késztettek, hogy röviden összefoglaljam, hogy mit gondolok a deviza alapú adósság kialakulásával és a jelen helyzettel kapcsolatban.

Úgy tűnik, tényleg minden határt átlép a Fidesz propaganda-médiája, ha az ellenzék besározásáról van szó. Pénteken jelent meg az Origón egy minden életszerűséget nélkülöző cikk arról, hogy Vona Gábor szavai miatt jobbikos hordák támadják meg a nyugdíjasokat. Szombaton a Tények is feldolgozta ezt a hírt, egy olyan adásban, melyben tények híján üres lépcsőházakat és lifteket mutattak vágóképként, mint valami bűnügyi helyszínkép illusztrációit. Pedig ha létezne ez a támadássorozat, akkor a Fidesznek leginkább magába kéne néznie, mert legnagyobb eséllyel ők lehetnének felelősek egy ilyen helyzetért.

Munkavállalóként számtalanszor hallhatjuk, hogy ne engedjük, hogy jogainktól megfosszon minket munkáltatónk, álljunk ki magunkért, és érvényesítsük jogainkat. „Könnyű ezt mondani” gondoljuk ilyenkor, hiszen a mai munkapiaci körülmények között sok esetben már annak is örül az ember, ha egyáltalán van munkája – a munkakörülmények pedig sokadlagosak ilyenkor. Szomorú, de én magam is jó néhány ilyen esettel találkoztam már.

Novemberben indul a hármas metró várva várt felújítása. A BKK társadalmi egyeztetéssel készül a nagy eseményre, amely várhatóan óriási gondokat fog okozni a budapesti közlekedésben. De nem csak a BKK készül: a Magyar Kerékpárosklub kampányt indít, hogy a főváros könnyítse meg a biciklis közlekedést a hármas metró vonalán, hogy ezzel is enyhítse a felújítás alatti közlekedési káoszt. Halász Áront, a Kerékpárosklub szóvivőjét kérdeztük a kampányról.

Meghalt egy szomszédunk, a csöndes, kék szemű, nagy szakállú, mosolygós Zátrok László. Kétszobás lakása volt a Bástya utcán, a hosszú padkán: a hálója az óvodakert melletti, a nappalija a parkoló felőli végen.

Hétfőn, az ATV-n jelentette be Szél Bernadett, hogy az LMP elnöksége őt javasolja a párt miniszterelnök-jelöltjének. Nem sokaknak tűnt fel, pedig amit a műsorvezető, Demcsák Zsuzsa csinált, igazol minden olyan feminista tételt, ami arról szól, hogy nem csak az általános, mindenki számára létező gátak állnak fent a nőnemű politikusokkal szemben, hanem egy csak nekik szóló elutasítás is: politikusi szerepük megkérdőjelezése, csak azért, mert nők.

A műsor kapcsán ebből a szempontból az verte a legtöbb hullámot, hogy Demcsák Zsuzsa kis szabadkozás után, hogy ezt a kérdést nem kéne feltenni (vajon ha nem kéne, akkor miért teszi?), feltette a kérdést: hát mit szól hozzá a férje, hogy miniszterelnök-jelölt lesz Szélből.

A kérdés minden szempontból hülyeség. Milyen választ vár rá a kérdező? Hogy nem örült neki a férjem, de majd megbírkózunk vele? Vagy egyenesen azt, hogy esetleg Szél kitereget valami jó kis családi szennyest? Egyáltalán, egy 6 éve frontpolitikusként dolgozó nőnél ez a kérdés miért merül fel? Vagy miért ennél a posztnál, ha már? Miért várja el bárki is, hogy a magánéletéről beszéljen egy ilyen döntés kapcsán?

És ugye a klasszikus probléma, amit Demcsák is megjegyez: hányszor hallottuk ezt férfitől megkérdezni? Pedig ha egyenrangúként fogjuk fel a férfiakat és a nőket, akkor bizony ugyanannyira jogos egy férfinál is megkérdezni, mit szól hozzá a felesége, hogy mondjuk kevésbé lesz jelen a közös életükben, ez mégsem hangzik el.

Persze ez a kérdés is lehetne jogos, ha például az újságírónak információja van arról, hogy a férfi, vagy női politikus családjában egy ilyen szerepvállalás gondot okoz, vagy nem tud emiatt majd a választóknak megfelelően teljesíteni. De Szél Bernadettnél ez fel se merült most.

És Demcsák Zsuzsa nem hagyta annyiban. Egyszer utalt rá, egyszer pedig konkrétan feltette a kérdést Szélnek: Ugye tudja, hogy nőként nem nyerhet? Ezt a helyzetet is ismeri a feminista szakirodalom. A tipikusan férfiak által dominált szakmákban előre leírják a nőket, mondván, erre nincs képességük, nem való ez nekik. Ezzel szuggerálják a sikertelenséget nem csupán a nőbe, hanem a környezetébe is, előre rontva az adott személy megítélését a pozícióban.

Szélnél ez a helyzet még durvább, hiszen Demcsák a studióban több tízezer, ha nem százezer magyar választóba szuggerálta bele, Szél nem nyerhet, hiszen nő. Pedig valójában egy erről készült kutatás szerint a társadalom egy elég jelentős része kifejezetten női miniszerelnökjelöltet szeretne (30%), a baloldali, liberális pártok szavazói között pedig ez az arány 60%.  Márpedig egy választáson nem 100%-kal kell nyerni, 2018-ban valószínűleg a választópolgárok (vagyis a teljes népesség) 25%-ának megnyerésével is bőven lehetne.

Vagyis való igaz, hogy adott politikai helyzetben jelenthet némi hátrányt (ahogy más politikai helyzetben előnyt is), hogy egy miniszterelnök-jelölt nő. A dolog attól igazán elborzasztó, hogy miközben Demcsák bizonygatja, hogy Szélből úgyse lehet miniszterelnök mert nő, az interjú folyamán többször is hozzáteszi, hogy ő a lenne a legboldogabb, ha az országnak női miniszterelnöke lenne, ő a nők pártján áll! Nem, Zsuzsa minden korábbi érdemed mellett, ha ilyen kérdéseket teszel fel, nem állsz a nők pártján.

Összességében nem azért írtam erről, mert ezt gondolom a legdurvább médiatorzításnak, amivel találkoztunk, vagy azt gondolnám, hogy Szél Bernadett lenne a legjobb miniszterelnök-jelölt (szerintem van jobb jelölt). Azt gondolom, hogy ezekre a dolgokra pont azért kell felhívni a figyelmet, hogy ne történjenek meg újra. Ehhez csupán egy kis mentalitás-változásra volna szükség. Talán ez a cikk segít az olvasókkal és az ATV vagy más műsorok szerkesztőivel is megértetni, hogy ha valóban azt gondoljuk, hogy jó lenne, ha Magyarország élén állhatna női politikus, vagy azt gondoljuk, lényegtelen egy politikus neme, mert a rátermettség számít, akkor jobban tennénk, ha nem ilyen kérdéseket tennénk fel. Nem csak a politikus nőknek, mindannyiunknak!

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

1998-ban néhány szerb fiatal felrajzolt egy fekete öklöt egy papírcetlire, majd Otpor! (Ellenállás!) nevű erőszakmentes mozgalmukkal megdöntötték Szlobodan Milosevics rezsimjét. A mozgalom egykori vezetője azóta a világot járja és tanítja az embereket a békés megmozdulások szervezésének módszereire, sőt, egy hasznos, és egyben rendkívül olvasmányos könyvet is írt a témában Útmutató a forradalomhoz: Hogyan lehet tejberizs, Lego figurák és más erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani, diktátorokat megbuktatni vagy egyszerűen megváltoztatni a világot címmel. Budapestre a Közös Ország Mozgalom meghívására érkezett, hogy a frissen megjelent magyar fordítás kapcsán beszélgetést tartson a Kossuth téri Agórán. Szrgya Popoviccsal beszélgettünk.

Van itt egy kis probléma: elfelejtettük, miről szól a sztrájk.

„Sok annyit sem érdemel, amennyit kap. Így is túl vannak fizetve a semmit tevésért” – na vajon melyik sztrájkkal foglalkozó cikkünk alatt volt ez komment? Tulajdonképpen mindegy is, de azért elárulom: az önkormányzati dolgozók sztrájkjáról szóló írásom alatt volt olvasható ez a hozzászólás is, ahogy sok másik, hasonló tartalommal. És nem aratott osztatlan sikert a fogorvosok sztrájkjáról szóló cikk sem, ahogy a Tesco-dolgozók belengetett sztrájkjával se voltak túl elégedettek az olvasók. MÁV-dolgozók? Piha, róluk meg aztán jobb nem is beszélni...