Ha nem megy szép szóval, megpróbálják erővel. A kormány csodaszerként tálalta a közfoglalkoztatást, mint a munkanélküliség egyetlen ellenszerét. Százezreket kényszerítettek bele egy olyan létformába, ami valóban csak néhány hajszállal jobb a biztos nyomornál. Most viszont, hogy körmükre ég a dolog,…
A szegények ma többen vannak, mint az elmúlt huszonöt évben bármikor. 2014-ben Magyarországon 1.64 millió ember élt szegénységben, fél millióval többen, mint húsz éve. A szegénység azonban nem csak az elhúzódó gazdasági válság és az egyre szigorúbb segélyezési szabályok miatt nagy: ennél régebbi és…
A jobboldali-nacionalista populizmus azt ígéri, hogy fellép a globális nagytőke ellen és a nemzet védőernyőjét akarja ennek érdekében mozgósítani. Valójában úgy áll a helyzet, hogy a jobboldali-nacionalista populizmus akar a globalizált kapitalizmus új hegemón ideológiájává válni és ennek érdekében…
Tavaly a Saul fia című film Oscar-díja kapcsán nagy volt a felbuzdulás, rengetegen vetették fel a kérdést, hogy miért nincsen film a Don-kanyarról is. Mintha magyar állampolgárok holokausztban halt halálát és a Don-kanyarban halt halálát szembe kéne állítani. Nem kell, mindkettő a nemzet tragédiája,…