Ma reggel 8 és 9 között országszerte több mint 150 iskola jelezte, hogy részt vesz a Tanítanék mozgalom által meghirdetett egy órás polgári engedetlenségi akción. A megmozdulást még a március 15-i tüntetésen hirdette meg a tanári tiltakozások egyik vezéralakja, Pukli István - amennyiben a kormány nem kezd érdemi tárgyalásokba az oktatás helyzetét illetően. A tanárok arra kérnek mindenkit, hogy vegyen részt a mai egy órás akcióban a hozzá legközelebb eső iskolánál, hogy közösen mutassuk meg, akár a kormánnyal szemben is kiállunk az oktatás érdekében. A Kettős Mérce élőben közvetíti az eseményeket országszerte több helyszínről, de nem tudunk mindenhol ott lenni! Küldj képet, és videót arról a tiltakozásról, ahol te is vagy, az info@kettosmerce.hu email-címre vagy a Kettős Mérce Facebook-oldalára várjuk üzenetben.
Március 30-án reggel 8 és 9 óra között országszerte tanárok vonulnak majd az iskolák elé. Polgári engedetlenségi akciót hirdetett erre az időre a Tanítanék Mozgalom. Ennek keretében a tanárok azzal tiltakoznak, hogy kivonulnak az iskolákból, és arra kérnek minden, a céljaikkal egyetértő, velük szolidaritást vállaló embert, hogy ők is jöjjenek az iskolák elé. Mert abban hisznek, hogy együtt képesek erőt képviselni.
Törökországban az utóbbi kilenc hónapban hét öngyilkos merénylő megölt több mint 200 embert – Diyarbakirban, Surucban, Ankarában és Isztambulban. Nőket, férfiakat, gyermekeket, öregeket. Ugyanezen idő alatt a török katonaság és speciális egységek a diyarbakiri, nüsaybini és cizrei ostromuk alatt meggyilkoltak több mint 700 "terroristát": Nőket, férfiakat, gyermekeket, öregeket.
A Tanítanék mozgalom egyórás munkabeszüntetésre szólított fel az oktatás rendszerszintű átalakítása és Civil Közoktatási Platform 12 azonnali követelésének a teljesítése érdekében. A mozgalom nyilvánvalóan méltó mindazok támogatására, akik az alkotmányosság, a jogállam, a demokrácia és a társadalmi igazságosság eszméi oldalán állnak, a jelenlegi kormányzat mindezeket két lábbal, vadászbakanccsal tipró intézkedéseivel szemben. A láncfűrész, a rezsim legkedveltebb várospolitikai eszköze egyúttal megfelelő szimbóluma a kormányzat viszonyának mindahhoz, ami az 1990 és 2010 tíz között fennálló rendszerben értékes volt – ideértve az iskolai esélyegyenlőség biztosítására és az etnikai szegregáció csökkentésére irányuló törekvéseket is.
Fotó: Kovács Tamás, MTI
A Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék mozgalom felhívása a polgári engedetlenségre azért is különösen szép, mert a 12 pont (amelynek a nyomatékosítására szolgál), nem korlátozódik az oktatási rendszer pedagógusok és középosztályi csoportok érdekeit sértő problémáira, hanem teljes egyértelműséggel követeli a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítását, a középfokú végzettséghez való hozzáférés szélesítését, továbbá kiáll a sajátos nevelési igényű, illetve tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók integrált oktatása mellett.
Mivel a munkabeszüntetésre nem annak a sztrájktörvénynek a betűje szerint kerül majd sor, amely nem a sztrájkjog biztosítására, hanem annak ellehetetlenítésére szolgál, érdekes vita bontakozott ki a napokban arról, hogy a pedagógusok március 30-i akciója sztrájk, vagy polgári engedetlenség-e. Ezek azonban nem egymást kizáró fogalmak. A sztrájkjog jelentős részben éppen azáltal intézményesült, hogy a dolgozók a jogszabályi felhatalmazás ellenére is éltek a sztrájk eszközével. Mi sem mutatja jobban a polgári engedetlenség, a közvetlen cselekvés és a politikai intézményrendszeren (illetve törvényen) kívüli érdekérvényesítés munkásmozgalmi gyökereit, mint hogy a polgári engedetlenség egyik klasszikus és leggyakrabban alkalmazott eszközét ülősztrájknak hívják.
A polgári engedetlenség bizonyos szempontból egy speciális alesete az együtt-nemműködésnek, illetve az erőszakmentes ellenállásnak.
Az együttműködés felmondása az egyik utolsó eszköze az igazságtalanság elszenvedőinek, és számos formát ölthet. Jelentheti az adófizetés megtagadását, mint a polgári engedetlenség modern eszméjét megalkotó Henry David Thoreau esetében. Jelentheti a kormányzattal való együttműködés és a hivatalviselés elutasítását, mint a deáki passzív ellenállás esetében. Jelentheti a lakbér-fizetés megtagadását, mint ahogyan az a századelő magyarországi lakbérmozgalmában történt. Ami az adóalany szempontjából az adófizetés megtagadása, a közhivatalnok szempontjából a hivatalviselés elutasítása, a bérlő szempontjából pedig a lakbér-megfizetés megtagadása, az a fogyasztó szempontjából az áruk bojkottját, a munkások szempontjából a munkavégzés szüneteltetését (vagyis a sztrájkot), az állampolgár szempontjából pedig a törvényeknek való engedelmesség felfüggesztését jelenti.
Ahogyan M. K. Gandhi írta, „a polgári engedetlenség az együtt-nemműködés szükséges velejárója. Azzal támogatunk leghatásosabban egy kormányzatot, ha engedelmeskedünk az intézkedéseinek és rendeleteinek. Egy gonosz kormányzat soha nem érdemel efféle engedelmességet. Az engedelmességgel részesei válunk a gonoszságnak. Egy jó ember tehát teljes szívéből ellenáll egy gonosz rendszernek vagy kormányzatnak. Egy gonosz állam törvényeivel szembeni engedetlenség ily módon kötelesség.”
A pedagógusok munkabeszüntetése egyszerre polgári engedetlenség és sztrájk („vadmacska sztrájk”, ahogyan azt az Egyesült Államokban hívják), függetlenül attól, hogy erről mit gondol némely szakszervezeti vezető, vagy mit mond a sztrájktörvény betűje (ahogyan a tarnaleleszi közmunkások 2009-es munkabeszüntetése is sztrájk volt, függetlenül attól, hogy erről mit nyilatkozott akkor Szűcs Erika miniszteri megbízott). Tekintettel a sztrájkjog siralmas magyarországi állapotára (különösen a közszolgáltatások esetében) a sztrájktörvény betűjének a be nem tartása a polgári engedetlenség kiemelkedően igazolható esete ma Magyarországon.
A polgári engedetlenség mindig kockázattal jár, mint ahogyan az együtt-nemműködés általában: Thoreaut bebörtönözték az adófizetés megtagadása miatt, a lakbérsztrájk résztvevői lakhatásuk elvesztését, a sztrájkolók pedig jövedelmüket és állásukat kockázatják (ennek a kockázatnak a kezelésére szolgálna a sztrájkalap, amiről sajnos igen kevés szó esik). Ma ráadásul mindezen felül a kormánypropaganda lejárató kampányával is számolniuk kell azoknak, akik hangot mernek adni a különvéleményüknek. A kollektív cselekvés klasszikus problémájáról van itt szó: a pedagógusok összességében jobban járnának, ha mindannyian beleállnának a tiltakozásokba, de az együtt-nemműködésben együtt nem működő pedagógusok is élvezhetik majd a mozgalom gyümölcseit – így az egyén szintjén adott esetben máshogy kerülhetnek mérlegre az érdeksérelmek, az igazságtalanságok felett érzett felháborodás, valamint a kockázatok.
Történetileg nagyrészt éppen ennek a kollektív cselekvési problémának az áthidalására jöttek létre a szakszervezetek. Így aztán egész más volna a helyzet, ha a pedagógus szakszervezetek tennék a dolgukat, és nem pedig – legjobb esetben is csak – lassú, vonakodó követői, következetlen, óvatos támogatói volnának a mozgalomnak. Fölháborító, ahogyan a Pedagógusok Szakszervezete először –idétlen alkotmányjogászkodás mögé bújva– a meghirdetett jelképes sztrájk ellehetetlenítésére törekedett, és azóta is csak annyi telt a vezetőitől, hogy úgymond „tudomásul vegyék” – tehát legalább nyíltan ne hátráltassák – a március 30-ára meghirdetett szelíd figyelmeztető sztrájkot. Jobban szerepelt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, noha ember legyen a talpán, akinek az óvatoskodó közleményük meghozza a kedvét a polgári engedetlenséghez.
Példamutató volt viszont az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének kiállása a március 30-i polgári engedetlenség és figyelmeztető sztrájk mellett.
Talán még – a polgári engedetlenség mellett egyébiránt mindig bátran kiálló – Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pedagógusok számára összeállított tájékoztatója is indokolatlanul óvatos, amennyiben arra bíztatja a pedagógusokat, hogy már előre gondoskodjanak az elmaradt tanórák pótlásának a megszervezéséről. Elvárnánk-e bármilyen más figyelmeztető sztrájk esetében, hogy a sztrájkoló munkások utólag túlórában pótolják a sztrájk miatt kiesett munkát? Ha kizárólag polgári engedetlenségként tekintünk a március 30-i tiltakozásra (mint ahogyan a TASZ is teszi), úgy felmerülhet persze, hogy mivel a polgári engedetlenség nem járhat mások alapvető jogainak a korlátozásával, ily módon indokolt biztosítani, hogy az akció ne járjon a tanulók oktatáshoz való jogának a sérelmével. A tiltakozások valódi tétje azonban nem az oktatáshoz való jog 45 percnyni sérelme (ráadásul milyen szép „állampolgári ismeretek óra” is lesz ez!), hanem az, hogy sikerül-e elérni annak az oktatási rendszernek a megváltoztatását, amely rendszerszerűen és hosszú évekre korlátozza az oktatáshoz való jog érvényesülését.
De a fenti felvetések mind másodlagosak.
Kedves pedagógusok, nem vagytok egyedül. Ha némely szakszervezeti vezető nem is, vagy nem a tőlük elvárható bátorsággal – demilliók vannak veletek. A mozgalom elindulása óta Magyarország jobb, szerethetőbb hely, utcái szebbek, levegője tisztább lett.
Mi, akik nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár munkabeszüntetéssel, akár valamilyen intézményi támogatással járuljunk hozzá a március 30-i akció sikeréhez, csak abban bízhatunk, hogy bíztok majd egymásban: abban, hogy elegen csatlakoztok a mozgalomhoz, és így a kormányzat nem engedheti majd meg magának, hogy retorziókat alkalmazzon veletek szemben; hogy bíztok benne, hogy ha mégis erre vetemednek, akkor a munka- és sorstársaitok kiállnak majd mellettetek; és hogy bíztok bennünk is: abban, hogy ha baj lesz, nem maradtok egyedül.
A Kétfarkú Kutya Párt pénzgyűjtő kampányának a váratlan sikere (amikor is a magyar társadalom néhány nap alatt több tízmillió forintot adott össze a kormány idegengyűlő propagandájának az ellensúlyozására), vagy egy józsefvárosi kilakoltatás ellen szervezett polgári engedetlenségre adott válaszok néhány hónapja (amikor is támogatók az élőlánc résztvevőire kirótt szabálysértési bírság többszörösét gyűjtötték össze szolidaritásként), a miniszterelnök vagyonosodásának firtatása miatt megtámadott Juhász Péternek eljuttatott adományok, vagy ahogyan egy tüntetés költségeinél nem egyszer jóval többet adnak össze a tüntetők, mind azt mutatják, hogy sokan vagyunk, akik nem csupán tisztelettel, hanem ha kell – és van rá lehetőségünk – a pénzünkkel is szívesen adózunk azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak magukért, egymásért és mindannyiunkért.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod! A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 212 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Tüntetők, kommentelők, egyszerű emberek, sőt néha még politikusok is elutasítják, hogy amikor egy közügyben elmondják a véleményüket, akkor politizálnának. „Én szakmai véleményt mondok, nem politikait”, bírálja a szakértő a kormány egy intézkedését, majd hátradől és megnyugszik, hogy kikerülte a csapdát, hogy rossz embernek gondolják. Pedig a helyzet az, hogy belesétált a csapdába.
A Városliget beépítése elleni tiltakozást szeretik egyszerű zöld ügyként lefesteni a sajtóban, pedig ennél többről szól, és a kormány tette többé. A nevetséges indokkal elkaszált népszavazás, a hamis látványtervek, a valódi egyeztetés hiánya, a 20 ezer környéken lakó aláírásának át nem vétele, és a projekt olyan hátsó céljai, mint Orbán Várba költözése, többé teszik ezt az ügyet. Az ügy arról szól, hogy a politika dönthet-e az emberek feje felett azokról a terekről, amit nem az öltönyös úriemberek, hanem a város lakói, a budapestiek használnak.
Nem csak támogatói, de heves ellenzői is vannak a pedagógusok immár több hónapja tartó tiltakozássorozatának.
Az ugyan biztos nem lep meg senkit, hogy a kormány a maga részéről nem támogatja ezeket a törekvéseket. De az már annál inkább meglepő volt, hogy a napokban kilenc zalaegerszegi iskola igazgatója adott ki közleményt, amelyben viszonylag hevesen támadják a tanárok mozgalmát, és a köznevelési kerekasztal tárgyalásait tekintik mérvadónak.
Az ATV közlése szerint körülbelül 400 ezer ember követte végig a március 15-i tanártüntetést a csatornán, a tüntetés közvetítése a legutolsó percekben volt a legnézettebb, akkor több mint 600 ezren követték a beszédeket a tévé képernyője előtt, és a közvetítésre rövidebb-hosszabb ideig összesen egymillió néző kapcsolt. Ez hihetetlenül magas szám.
Nyolcvan értelmiségi, művész és közéleti szereplő írta alá a Városligetbe tervezett múzeumi negyedet támogató petíciót. Nem akarom megkérdőjelezni a véleményüket, vagy kormánybérencnek beállítani ezeket az embereket, hiszen, bár olyan is van köztük, számos kiváló ember, például Vitézy Dávid és György Péter is állítólag aláírta a petíciót. (Azért állítólag, mert ketten a névsorból, Gőz László és Plaugyai István már jelezték, ők bizony ezt nem írták alá). Csupán egyetlen egy mondatra és az abból következő hiteltelenségre szeretném felhívni a figyelmet.
Nem a Tanítanék petíciója óta tudja az ország, hogy gond van a közoktatásban. Aki tanár, tudja, akinek gyereke van tudja, aki járt iskolába, tudja. Az én életemben ez a probléma egy éve erősödött fel, amikor Gitta lányomat vártuk, már akkor arról beszélgettünk a barátnőmmel, a még meg nem született gyerek fölött, hogy mi lesz majd, ha iskolába kerül, hogy kap megfelelő oktatást? Ha a közoktatásba visszük, az borzasztó lesz, ha alapítványi iskolába, az sok pénzbe kerül, és elszeparálódik a gyerek. Azt is tudjuk, hogy nem a Fidesz alatt lett szar a közoktatás. Csupán még szarabb lett, és most ott állunk, egy ország számára világos, ez így nem mehet tovább.
