A szebb napokat is megélt Mandiner hozott nyilvánosságra egy non-paper dokumentumot, amelyet állítólag tavaly adott át a magyar kormánynak egy amerikai tisztségviselő, még a kitiltási botrány közben. A non-paper dokumentum (amelynek lényege, hogy nem diplomáciai követelés, hanem a „mi így csinálnánk a helyetekben”-papír) a Mandiner szerint bizonyíték az USA nyomásgyakorlására, a túlspurizott Magyar Idők szerkesztősége szerint pedig bizonyíték az Orbán elleni puccsra. Szerény véleményem szerint inkább egy olyan követeléslista, melynek nagy részét a magyar állampolgárok többsége megszavazná egy népszavazáson.
fotó: Miniszterelnökség
Persze ha az egész úgy van eladva, hogy TÁMADÁS a magyar kormány ellen, akkor lehet szabadságharcolni, de azért érdemes tisztában lenni a valósággal. Az elmúlt 50 évben láttuk néhányszor, milyen, ha az USA meg akar buktatni egy kormányt, és azt nem non-paper papírokkal teszik. Márpedig az azóta eltelt időszakban nem nagyon láthattuk nyomát annak, hogy kibontakozott volna a hihetetlen összeesküvés. Éppen Simicska és Vajna veszekszik a TV2-ért, nem valami ellenzéki szereplő, kormányzati újságok sora nyílik, nincs értelmes ellenzéki párt számottevő támogatottsággal, a civil szervezeteknek kilóg a gatyájukból a seggük, az MSZP éppen eladja pártvagyonát, hogy tartozásait rendezze. Nem úgy nézünk ki, mint amikor az USA éppen puccsot hajt végre. Ezért érdemesebb inkább arról beszélni, mit kért az amerikai kormány, tehát milyen hiányosságokat kért számon Orbánékon.
Ne basztassák a civil szervezeteket, és legalább legyen nyilvános, hogy mit rónak fel nekik. Ha ezt a kérdést valóban feltennénk a magyar embereknek, 70%-a nyomná az igen gombot, ugyanis a civilek basztatása senki mást nem érdekel és senki másnak nem érdeke, csak Orbánéknak. Azt pedig tényleg csak röhögve lehet megírni, hogy a hihetetlen támadás része lenne, hogy legyen nyilvános, a KEHI mi alapján vádolja a magyar civileket. Azt a hihetetlen nyomásgyakorlást nem is említve, hogy adják vissza a civilek laptopjait. Azt pedig tudjuk, azóta egyetlen egy esetben se lett semmilyen következménye a nyomozásoknak, az egész meghurcoltatás csak a civil szervezetek hitelességének és munkájának rombolására volt alkalmas.
De nem tűnik a valóságtól nagyon elszakadt gondolatnak a politikai fékek és ellensúlyok visszaállításának kérdése, vagy a céges támogatás ösztönzése a civil szférában, hiszen a civil szervezetek nagy része az állam egyes feladatait veszi át.
Az pedig egyenesen javallott lenne, hogy az egyes politikai döntéseknél legalább hallgassák meg a civilek és az üzleti szféra véleményét a Fidesz politikusai, és ha találnak olyan ötletet vagy módosítást, amit helyénvalónak tartanak, építsék be. Mint ahogy a kormányzati civil pénzosztás átláthatóságának követelése se tűnik ördögtől valónak.
De talán egy normálisan működő demokráciában azt az ajánlást se venné senki puccsnak, hogy a Médiatanácsban, az Alkotmánybíróságban és a választási bizottságban legyen súlya az ellenzéknek, és ne csak fideszes múltú emberek vagy egyenesen fideszes pártkatonák üljenek a névleg független testületekben.
Én attól a követeléstől se fakadnék sírva, hogy a kampányfinanszírozás legyen átláthatóbb a mostaninál, és ne lehessen gyanús pénzeket és gyanús kedvezményeket felhasználni a választásokkor, mint 2014-ben, amikor az azóta se elszámoló CÖF(a Fidesz költésein kívül) annyit költött választási kampányra, mint a Jobbik vagy a bukott ellenzéki összefogás.
De felmerül még a kívánalmak között a bírói testületek függetlenségének, az Alkotmánybíróságnak az erősítése, és a közmédia tisztességes tájékoztatásra kötelezése. Az egyetlen dolog, amiről szerintem egy demokráciában vita lehet, az a rágalmazás tényállásának eltörlése, illetve még pár kisebb médiára vonatkozó szabályozás. Ezekre a kérésekre például egy normális demokráciában nem azt kiabálnák, hogy megtámadtak minket, hanem, hogy üljünk le beszélgetni.
Tehát a fenti követeléseket fogalmazta meg az USA egy éve Magyarországgal szemben, amit a Mandiner azzal a címmel hozott le: „Így csicskáztatná Amerika az Orbán-kormányt”.
Közben pedig azt látjuk, hogy egy éve semmi se változott, a korrupció megmaradt, a közmédiában még jobban eldurvult az egyoldalú tájékoztatás, a civilek baszogatását éppen abahagyta a kormány, de nem tudjuk, meddig, ellenben az Alkotmánybíróság és nemsokára a NAV is még inkább a kormány irányítása alá kerül.
És bár divatos manapság Orbán Viktor zsenialitásában hinni, de ha az USA diktátumot adott volna át, vagy át akarta volna tolni ezeket a döntéseket, ha tényleg csicskáztatásról lett volna szó, nem valami diplomáciai játékról, amelynek lényege, hogy lejöjjünk a Putyin-tripről, akkor nem ott tartanánk most, hogy ezekből a kérésekből semmi se jött át.
A ciki nem az, hogy egy ilyen non-papert kapott a magyar kormány, hanem hogy az égegyadta világon semmit nem fogadott meg a jogos elvárások közül. Pedig ha erre a 27 pontra igen vagy nem választ kéne kérni a magyar állampolgároktól, attól tartunk, simán rávágná az elsöprő többségük, hogy igen.
Azt pedig lehet mondani, hogy ez a 27 pont nyomásgyakorlás, ellenben nem beavatkozás egy másik ország belügyeibe. Körülbelül pont az a szituáció, mint amikor Szijjártó berendeli az ilyen-olyan nagykövetet, és elmondja neki, mit kifogásol a magyar kormány az adott ország politikájában.
A 27 pontot itt lehet elolvasni.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a témáról,
támogass minket!