A szabadságszerető ember – írja Bibó István – „szüntelenül szem előtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti”.

Az Alkotmánybíróság két hete napvilágot látott szégyenteljes döntése kiemelkedően kézzelfogható módon demonstrálja a fenti tétel igazságát. Hagytuk, hogy a kétharmados kormánytöbbség beleírja az Alaptörvénybe a hajléktalanság kriminalizálását és így a hajléktalan emberek hatósági zaklatásának a törvényesítését – az Alkotmánybíróság pedig most erre hivatkozva hagyta jóvá mindannyiunk önkényes hatósági zaklatását.

Állampolgárok polgári engedetlenséggel tiltakoznak az Alaptörvény negyedik módosítása ellen a Fidesz székházának udvarán, 2013 márciusában. Legelöl Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié csoport aktivistája, Fotó: Huszti István / Index

Míg a magyar sajtó nagy része Fonyó Károlyt egyszerűen Simicska Lajos strómanjaként kezeli, addig Andy Vajnánál csak a sajtótermékek elenyésző része írja le, hogy a filmbiztos nem üzleti befektetésként, hanem politikai okok miatt, a kormányfő utasítására vagy bíztatására kívánja megvenni a TV2-t.

Fotó: Varga György / MTI

A nők diszkriminációja elleni harc gyökerei nagyon mélyre nyúlnak, a progresszív politika mégis gyakran megfelejtkezik róluk. Pedig ez a harcos hagyomány egy kincs, mely nélkül nincs valódi demokrácia – állítja Pető Andrea sorozatunk, a WTF baloldal (Mi az a baloldal? Kell-e baloldal? Mi lesz a baloldal?) jelen darabjában. (Az eddig megjelent írásokat lásd itt.) 

A kilencvenes évek közepén egy magát nagyon baloldalinak tartó, idősebb férfi kollégának újságoltam, hogy az 1945 és 1951 közötti nőmozgalmat kutatom, mire epésen így válaszolt: „Könnyű dolga lesz, mert az nincs”. Ezzel a mondattal vezetném be azt az állításomat, melyet a körkérdésre válaszul adnék: a progresszív politika folyamatosan felejti el, hogy gyökerei a nőket sújtó diszkrimináció elleni harcból is erednek. Ha nem nyúlik vissza ehhez a történelmi hagyományhoz, akkor lemond nemcsak a népesség nagy részéről (férfiakról és nőkről) mint a politikája tárgyáról és aktoráról, hanem arról a nyelvről is, amely érzelmileg megélhetővé és egyúttal megharcolhatóvá teszi az egyenlőtlenségek elleni harcot.

Persze ez a hagyomány, melynek feltárásával majdnem 50 év intézményesített baloldali történetírás ellenére – vagy éppen azért – a mai napig adós a történettudomány, sokrétegű. A férfi vezetésű és férfi tagságú szakszervezeti mozgalmak az 1800-as évek végén rendkívül gyanakodva figyelték nemcsak a fizetett női munkavállalást, hanem a nők szakszervezeti szerveződését is. A munkavállalók számára a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt jelentett megélhető érzelmi közösséget. Az ígéret, hogy a világ a most kiszolgáltatottak számára is jobbá tehető, tömegeket vonzott a mozgalomba.

Mikor a Horthy-Magyarország összeomlott 1945-ben, az újraépítés reménye sokakat vonzott az újrainduló szociáldemokrata mozgalomba. De ez a mozgalom már nem az a mozgalom volt, mint a háború előtti. Nemcsak a soában meggyilkolt vezetők és értelmiségiek hiánya miatt, hanem mert megjelent egy rivális utópikus mozgalom, a kommunizmus. A szociáldemokrata nőmozgalom pedig, mely abban a hitben volt, hogy végre igazi politikát csinálhat, kettős nyomás alatt találta magát. Egyrészt a szociáldemokrácián belül kialakult azoknak a férfiaknak és nőknek a köre, akik a kommunistákkal képzelték el a jövőt, másrészt a kommunista párt minden legális és illegális eszközt felhasznált arra, hogy a szociáldemokrata nők munkáját lehetetlenné tegye. Itt nemcsak arra kell gondolni, hogy a terem hangosítását kikapcsolták rejtélyes kezek, amikor a szocdem nők tartottak gyűlést, vagy hogy Marosán György férfias gesztusokkal és vasmarokkal irányította a szociáldemokrata nőmozgalmat, hanem arra, hogy megtört az a bizalom, ami összekapcsolta az utópikus jövő elérésére kötött laza, de széles alapokon nyugvó szövetséget: nincs valódi egyenlőség a nők hátrányos helyzetének fenntartásával. Hogy ez a szövetség mennyire megszűnt létezni, azt a már szép számmal rendelkezésre álló szakirodalom tárgyalja.

Az illusztrációként szolgáló képen Ladányi Szeréna (1884-1940), a Nőmunkás című lap egyik alapítója ünnepli a 1918-ban a nőnapot, ahol a földművesnők ugyanúgy részt vettek, a piros szalagot büszkén viselve a ruhájukon, mint a munkásnők. A többek között az egyenlő munkáért egyenlő bért követelése a béke követelésével társult, ami mutatja, hogy ez a típusú koalíciós politizálás nemcsak széles társadalmi alapokon nyugodott, mert sokak számára érthető és személyes nyelven fogalmazott meg égető kérdéseket, hanem a világpolitikához is kapcsolódott.

1951-től, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) nőhatározatától kezdve hiába létezett a hivatalos állami egyenlősítő politika, a családban és munkahelyen csak kvázi egyenlőség és „kvótanők” voltak. De ez a mégoly ellentmondásos folyamat átalakította a női szerepeket, anélkül, hogy lényegileg megváltoztatta volna a családban vagy a politikában meglevő különbségeket. Miért is változtatta volna meg? – teheti fel a kérdést a szkeptikus. De ha visszagondolunk arra a szociális érzékenységre és haragra, melyet a 20. század elején vagy közepén váltottak ki az egyenlőtlenségek, értetlenül állunk a nőnapok formalizmusának elfogadása előtt. A rendszerváltó kerekasztal tárgyalásoknál sem mobilizálódott a női egyenlőtlenség elleni harc. Itt már teljes valójában megmutatkozott az az érvelés, ami az államszocializmust jellemezte: előbb a fontos dolgok elintézése van soron, aztán a kevésbé fontosaké, mint a nők egyenlősége. Ez a logika napjainkig kísért, pedig Kéthly Anna és társnői számára ezek a kérdések nem egymás után, hanem egymás mellett léteztek. Mikor pedig elfelejtik – még a bevezetőben idézett szaktörténész is – a harcos hagyományt, akkor kincset vesztünk el. A demokrácia a férfiak és nők valódi egyenlősége nélkül nem demokrácia. Ezt már korábban feltalálták, nekünk csak nem kellene elfelejtenünk.

Pető Andrea

A sorozat korábbi darabjait ide kattintva lehet elolvasni.

Október 19-én Pogátsa Zoltán, október 21-én Cserháti Éva írását közöljük.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szerinted is fontos, hogy legyenek még olyan sorozatok, mint a WTF Baloldal, támogass minket!

Apróra zsugorodott aligátorpéniszek és elnőisedő élővilág: tudósok és zöld szervezetek évtizedek óta kongatják a vészharangot a hormonhatású anyagok miatt. Mert ezek a vegyszerek nemcsak az állatokat vágják haza, a mi egészségünkre is beláthatatlan hatással vannak. Meddőség, daganatos betegségek, cukorbetegség, gyermekkori intelligencia-csökkenés: szinte nincs olyan mai népbetegség, amiről ne mutatták volna még ki, hogy köze lehet a hormonrendszerünket károsító anyagokhoz. Cikkünk az Élelmezésügyi Világnap alkalmából.

Fotó: Nancy Regan, Flickr

Nem állami szertartás keretei között, nem a kormány közreműködésével temetik el Göncz Árpád volt köztársasági elnököt, és azt hiszem, ez jól van így. Bárki számára nevetséges lett volna, ha Orbán vagy Áder mond elérzékenyült beszédet a sírja felett. Persze Orbánnak és Ádernek is van joga gyászolni Gönczöt, és bízom benne, a gyászuk őszinte is.

Csütörtökön először a Fidesz által kaszinó-koncessziókon és adókedvezményeken felhizlalt Andy Vajna, majd a korábban közbeszerzéseken és útépítéseken állami milliárdokkal kistafírozott Simicska Lajos közeli üzlettársa jelentette be, megvette a TV2-t. Mivel korábban Simicska adta a pénzt a jelenlegi tulajdonosoknak a csatorna megvásárlásához, feltehetően élt valamifajta opciós joggal és valóban övé a tévé.

Fotó: Túry Gergely / HVG

Magyarországon lakhatási válság van. Ez nem egy most, hirtelen felszínre kerülő probléma, hanem évek, évtizedek óta folyamatosan jelenlévő csendes válság. De mit is értünk ez alatt? A lakhatási válság azt jelenti többek között, hogy több tízezer embernek nincs hol laknia az országban, utcára kényszerül vagy a hajléktalanellátó rendszerbe. Azt is jelenti, hogy számtalan család veszti el az otthonát, amihez devizahitellel jutott hozzá. Vagy azt, hogy a háztartások negyedének van valamilyen hátraléka; sokan élnek az egészségükre káros vagy túlzsúfolt lakásokban. És azt is jelenti, hogy elszabadultak az albérletárak, Budapest belső kerületeiben akár 40-60%-kal emelkedtek az utóbbi hónapokban.

fotó: Veres Viktor

A magyar társadalom 90%-a saját tulajdonú lakásban él. Ez európai viszonylatban kiemelkedően magas, az Európai Unió 28 tagállamában átlagosan 70% körüli ez az arány. Kevés lehetősége van azonban azoknak, akinek nincs saját tulajdonú lakásuk és alacsony a jövedelmük –  számukra jelenthetne megoldást a szociális alapú bérlakás-rendszer.

Szociális bérlakás – egy nem létező kategória

A köznyelvben gyakran használt „szociális bérlakás” a mai magyar lakásrendszerben egy praktikusan nemigen létező kategória. A rendszerváltáskor az állami tulajdonú bérlakásokat a települési önkormányzatoknak adták át. Azok a nagy részüket privatizálták, így mára az önkormányzati bérlakások aránya a teljes lakásállományon belül mindössze 2,6%. Az önkormányzatok a tulajdonukban maradt lakásokkal belátásuk szerint gazdálkodhatnak – törvényileg egyáltalán nincs szabályozva sem a bérleti díj mértéke, sem a bérbeadás módja és feltételei. A lakástörvény pusztán lehetőséget ad rá, hogy a kérelmező szociális helyzetére tekintettel az önkormányzatok kedvezményes bérleti díjjal adják bérbe lakásaikat.

Ezen konstrukció lényege épp az lenne, hogy azok az emberek, családok, akik önerőből nem tudnak saját tulajdonú lakásba vagy piaci albérletbe költözni (annak ellenére, hogy esetleg rendelkeznek keresettel), állami segítséggel lakásban tudjanak élni, és ne kerüljenek be a szociális ellátórendszerbe – ahol egyébként az államnak is sokkal többe kerülnek, mint ha támogatnák őket lakásuk megtartásában. A szociális-bérlakás rendszernek legalábbis ez lenne a lényege, a magyar konstrukció azonban már jogi-elméleti szinten is rengeteg diszfunkcióval küzd. Összességében elmondható, hogy a magyar önkormányzati lakásállomány mérete elenyésző ahhoz képest, amire szükség lenne, illetve hogy ez a kis állomány sem tölti be igazán szociális funkciót.

Szociális alapú bérlemények esetén a lakástörvény csak annyit határoz meg, hogy az önkormányzat a saját tulajdonában álló lakásokat szociális helyzetre tekintettel is bérbe adhatja. Minden más részletszabály kidolgozását a törvény az önkormányzatok hatáskörébe utalja mindenféle egyéb kötelezettség megállapítása nélkül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahány önkormányzat – 3200 helyi önkormányzat van ma Magyarországon – annyi lakásrendelet. Semmi sem írja elő, hogy egy önkormányzat a lakásállományának mekkora részét köteles ilyen módon hasznosítani, sem azt, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennie a szociális alapú bérleti szerződés megkötése esetén. A szabályozás emellett nagyon gyakran változik is, az önkormányzatok folyamatosan változtatgatják a rendeleteiket, amely követése egy joghoz értő ember számára is komoly nehézségeket okoz. Az átláthatatlan rendszer, és a folyamatosan változó jogszabályok következtében pedig - sok egyéb megfontolást érdemlő aspektus mellett - a jogbiztonság elve is sérül.

Külön érdekes aspektus, hogy az önkormányzati bérlakások kezelésével az önkormányzatok mellett működő vagyonkezelő gazdasági társaságok foglalkoznak. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a szociális bérlakásban élő emberekkel a vagyonkezelő ügyintézője tart kapcsolatot, ellenőrzi a bérleményt. Sem a jogalkotó - azaz az állam vagy az önkormányzatok-, sem a jogalkalmazó nem veszi figyelembe azt, hogy az ilyen bérleményben élő családok a legtöbbször sok nehézséggel küzdenek. Tipikusan alacsony jövedelmű, bizonytalan egzisztenciájú, kevés társadalmi, kulturális és gazdasági tőkével rendelkező családokról van szó, akik azért nem albérletben vagy saját tulajdonú lakásban élnek, mert önerőből képtelenek egy ennyire magas küszöbű piacra belépni. Így teljesen érthetetlen, már-már cinikus hozzáállás, hogy egy gazdasági társaság ügyintézői foglalkoznak ezekkel a családokkal szociális munkások helyett. Tehát hiába van alacsonyabb bérleti díj ezeknél a lakásoknál, piaci logika szerint működik a bérbeadás. Ahelyett, hogy komplex segítséget kapnának ezek a családok, hogy biztosan megőrizhessék lakhatásukat és növelni tudják az életszínvonalukat, folyamatos ellenőrzésnek, elszámoltatásnak vannak kitéve.

A szociális alapú bérleti szerződéseket alapvetően két okból lehet egyoldalúan felmondani. Az egyik ok, ha tartozás keletkezik, azonban az nincs nevesítve, hogy pontosan mekkora összeget, milyen mértékű elmaradást takar. Ez azt jelenti, hogy akár pár tízezer forint miatt is elvesztheti valaki a lakhatását. Lakásvesztéshez vezet sok esetben, ha valaki pár hónapra kiesik a munkából, ami akár egy elhúzódó betegség következménye is lehet. Ilyenkor, ha nem tudja fizetni a bérleti díjat, és a közüzemi számlákat, a szerződését az önkormányzat jogszerűen felmondhatja, tovább súlyosbítva a helyzetét.

A másik ok, amit a lakástörvény nevesít az, amikor a bérlő magatartása az alapja a felmondásnak, ami praktikusan annyit jelent, hogy konfliktusa van a szomszédokkal vagy a társasház lakóközösségével. Esetenként azért veszti el valaki a lakhatását, mert családon belül feszültségek jelentkeznek, és sokat veszekednek, hangoskodnak. Azt, hogy az önkormányzatoknak hogyan kell dokumentálni és bizonyítani az erről szóló bejelentéseket vagy panaszokat, nagyon felszínesen szabályozzák a jogszabályok. Itt minden egyes esetben az dönti el egy-egy család sorsát, hogy az önkormányzat mellett működő vagyongazdálkodó kirendelt ügyintézője mennyire lelkiismeretes, alapos. Ez alapján is látható, hogy egy viszonylag könnyen alakítható gumiszabályról beszélünk.

Külön kategóriát képeznek a határozott idejű bérleti szerződések, melyeknél ha lejárt a határidő nem köteles az önkormányzat meghosszabbítani azt. Így előállhat az az eset, hogy egy rászoruló család, akinek nincs tartozása és nincs ellenük panasz, az utcára kerül.

Nem is olyan rég került az Utcajogász  (A Város Mindenkié csoport küszöb nélküli jogsegélyszolgálata) praxisába a következő eset. Egy budapesti belső kerület lakóját azért akarják kilakoltatni, mert beköltözött hozzá a lánya családja. A veje folyamatosan bántalmazta a lányát és a közös gyerekeiket, ez több esetben hangos dulakodással járt. Eltartott pár hétig, míg a férfit sikerült eltávolítani a család közeléből, és megszűnt az erőszak. A lakók azonban nem nézték jó szemmel a hangoskodást, nem is feltétlen értve miről van szó, és jelezték ezt a vagyonkezelő felé. Az önkormányzat pedig összeférhetetlenségre hivatkozva felmondta a szerződést azokkal az emberekkel, akik nem mellesleg családon belüli erőszak áldozatai, tartozásuk egyébként nincs. Ez a történet lehet egyedinek tűnik, de csak annyira az, mint bármelyik másik hasonlóan nehéz sorsú család esete.

Összességében tehát elmondható, hogy az önkormányzati lakásállomány nem tölti be szociális funkcióját, és a megfizethető lakást igénylőknek csak töredék része tud ilyen módon lakhatáshoz jutni. Ennek számos oka van; elsősorban az állomány folyamatosan csökkenő mérete, illetve az a tény, hogy még az önkormányzati lakásállomány egy jelentős része is üres. De hasonlóan fontosak a szelektív módon kiírt, rászorultsági szempontokat gyakran figyelmen kívül hagyó lakáspályázatok és az eladósodást hatékonyan megállítani képes intézkedések hiánya, ami végül kilakoltatásokhoz vezet. Az önkormányzatok szemében lakásaik elsősorban költségeket jelentenek, nem politikai vagy társadalmi felelősséget látnak bennük. Amíg nincs átfogó, országos lakáspolitika, addig ezek a lakások nem is fognak valós szociális funkciót betölteni, mert a települési önkormányzatok érdeke mindenképp az, hogy területükön fizetőképesebb bérlők éljenek. A kilakoltatások „eredményeként” a lakásszegénységben élő családok nem tűnnek el, csupán áthelyeződnek. A Magyarországon egyre mélyülő lakhatási válságra mindenképp országos szintű politikai válasz kell. Ezekről a problémákról fogunk beszélni a Város Mindenkié csoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat által szervezett Üres Lakások Menetén és tüntetésen a méltó megélhetésért most szombaton 11 órától, ahova minden érdeklődőtt - érintettet és szimpatizánst - is várunk.

Tóth Fruzsina, az AVM Utcajogásza

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a lakhatási válságról, támogass minket!

Tegnap írtuk meg, hogy a nyolcadik kerületi önkormányzat a Magdolna utca 10/b szám alatt lakó család kilakoltatására készül. Az anyuka agydaganatos, az apuka vese- és cukorbeteg, gyerekük pedig műtét előtt áll. Az önkormányzat tervei szerint miután kilakoltatták a családot, a gyereket állami gondozásba veszik. A papírok szerint a kilakoltatásra 9 óra és 16 óra között a mai napon kerül sor. De nem egyedüli eset a Magdolna utcai. Ahhoz képest, hogy nemsokára beüt a tél, ma hat kilakoltatás lesz Józsefvárosban. A Város Mindenkié 10-12 aktivistája élőlánccal próbálta megakadályozni a család kilakoltatását, sikertelenül. A Kettős Mérce a helyszínről közvetít.

Mint arról mi is írtunk kilakoltatási hullám indul a VIII. kerületben. A Magyar Szociális Fórum közleménye szerint “Józsefváros polgármesteri hivatala nem változtat álláspontján, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy csütörtökön kilakoltassák önkormányzati otthonából az agytumoros asszonyt, vese- és cukorbeteg férjét, és műtét előtt álló 12 éves kisfiúkat”. Ezzel együtt egyébként 6 másik kilakoltatás lesz holnap a nyolcadik kerületben.



A szervezet közleménye szerint a polgármesteri hivatal arra hivatkozva nem hajlandó eltekinteni a kilakoltatástól, és segítséget adni a családnak, hogy bírósági ítélet van a kilakoltatásról. Csakhogy az ítélet az önkormányzat kezdeményezésére született, mivel segítség helyett a bírósági eljárást választották.

Mint korábban írtuk, kilakoltatási hullám indult Józsefvárosban. A kerület a lakásrendelet szigorításával próbálja elérni, hogy az önkormányzat által problémásnak ítélt családok, tehát a szegények, elhagyják a kerületet. A kilakoltatásoknál sokszor nem történik elhelyezés, vagy rossz minőségű cserelakást ajánl az önkormányzat. Mindeközben pedig több száz önkormányzati lakás áll üresen.

Ebbe a hullámba tartozik annak a családnak az esete is, akiket holnap rak az utcára a Kocsis Máté vezette VIII. kerületi önkormányzat. Ha a kilakoltatás tényleg megtörténik holnap, akkor nem csupán két súlyosan beteg ember kerül utcára, hanem gyermeküket is elveszik tőlük, aki állami gondozásba fog kerülni az önkormányzat közlése szerint.

Abban talán mindannyian egyetértünk, adóforintjainkból nem azért tartjuk el az államot, az önkormányzatokat és ezek vezetőit, hogy súlyosan beteg emberekből hajlékatalanok, majd később halottak legyenek. Kocsis Máténak holnapig van még ideje olyan megoldást találni, ami után nem kerül a súlyosan beteg nő, férje és gyerekük az utcára. A lehetőség az ő kezében van!

Holnap összesen 6 kilakoltatás lesz a nyolcadik kerületben. Aki szeretne tiltakozni az embertelenség ellen az szombaton délelőtt 11-kor a Mátyás téren az AVM tüntetésén teheti meg: https://www.facebook.com/events/155891881423377/

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk!Támogass minket, hogy szólhassunk azokért akik maguk nem tudnak!

Bár zavarja a nyomor és a szenvedés, és egy igazságosabb, méltányosabb és egyenlőbb társadalmi berendezkedés iránti vágy fűti, Krémer Balázs szociológus, szociálpolitikus mégsem vallja magát fenntartások nélkül baloldalinak. Állítása szerint a kortárs baloldal túlzottan támaszkodik a marxi és kommunista hagyományokra, és emiatt túl sokat foglalkozik az állammal, ahelyett, hogy a szabadság értékére fektetné a hangsúlyt. (A WTF Baloldal sorozatunkban eddig megjelent írásokat lásd itt.)