A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

A szlovákiai magyarok jövője a funkcionális analfabetizmus?

A szlovákiai magyarok jövője a funkcionális analfabetizmus?

A magyarországi médiában szinte észrevétlen maradt a szlovákiai magyarok küzdelme iskoláik működésének ellehetetlenítése ellen, amely hosszú távon minden nyelvtörvénynél rombolóbban hathat a közösség jövőjére. Holott a mai Magyarországon is példamutató lehetne az az alulról szerveződő civil összefogás, amely több mint 26 ezer aláírást gyűjtött össze a szlovákiai magyar nyelvű oktatás megmentéséért indított petíciógyűjtés során, és az egymással marakodó szlovákiai magyar pártokat is maga mögé tudta állítani.

12079478_966341223407358_8601054932090980135_n.jpg

Polgári tudat nélkül nincs baloldal - WTF Baloldal

Polgári tudat nélkül nincs baloldal - WTF Baloldal

A patikamérlegen kimért legtökéletesebb alkotmány és intézményrendszer is sérülékeny és csalóka, ha nem támaszkodik a helyben gyakorolt direkt demokrácia és az aktív állampolgárok meglétével - állítja Bíró András sorozatunk, a WTF baloldal (Mi az a baloldal? Kell-e baloldal? Mi lesz a baloldal?) jelen darabjában. (Az eddig megjelent írásokat lásd itt.) 

biro-andras-wtfbal.jpg

MentálRehab programsorozat - Mi lenne, ha komolyan vennénk a lelki egészséget?

MentálRehab programsorozat - Mi lenne, ha komolyan vennénk a lelki egészséget?

Minden negyedik-ötödik emberről elmondható, hogy az élete bizonyos szakaszában pszichoszociális segítségre szorul. A mentális zavarok közül a leggyakoribb a szorongás (pl. fóbiák, pánikbetegség), a depresszió, de ide tartozik az álmatlanság, a pszichoszomatikus betegségek, az alkohol- vagy drogfüggőség, a hiperaktivitás és a koncentrációs zavarok is. A Rehab Critical Mass mozgalom – melynek célja a fogyatékossággal élők életminőségének javítása – ősszel „MentálRehab” programsorozattal készül. Ezzel szeretné ráirányítani a figyelmet a lelki egészség megőrzésének fontosságára, és segíteni a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos tabuk és előítéletek felszámolását.

rehab-lelek.jpg

Nem figyeltünk és 120 BKV busz “megoldotta” a “menekültválságot”

Nem figyeltünk és 120 BKV busz “megoldotta” a “menekültválságot”

Míg az ember nem figyelt és Orbán-nyilatkozatokat olvasott, nézte a szép képeket a csillogó kerítésről, a bakák kisuvickolt csizmájáról, az éhező rendőrökről, a követ dobáló rendbontókról és a megvert újságírókról, meg a TEK-esek viperáiról, rá kellett jönnünk, hogy a kormány megoldotta a menekültválság Magyarországra eső részét. Persze csak akkor oldotta meg, ha azt gondoljuk megoldásnak, hogy a szőnyeg alá söpörjük a menekülteket, és azt gondoljuk, hogy ha kitiltjuk őket, befogjuk a szemünket és a fülünket, mintha nem is lennének, és nem foglalkozunk a valódi válsággal, azzal, hogy szerencsétlen emberek millióinak kell otthonukat elhagyniuk. Válság persze maradt elég az EU-ban és Magyarországon is, de a menekültek már BKV- buszokon tartanak a határra, nincs itt semmi látnivaló.

beremend.jpg

AVM: Kilakoltatási hullám Józsefvárosban - Az önkormányzat elüldözi a szegénységben élőket

AVM: Kilakoltatási hullám Józsefvárosban - Az önkormányzat elüldözi a szegénységben élőket

"A kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordít és fordított Józsefváros önkormányzata”- mondja Sára Botond józsefvárosi alpolgármester. A Város Mindenkié, hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek érdekvédő csoportjának blogbejegyzéséből viszont az derül ki, hogy a kerület válogatott eszközökkel próbálja kiszorítani a szegényeket a kerületből, miközben igyekszik vonzóvá tenni magát a módosabb lakosság számára. Szociálisnak induló, de kilakoltatási hullámba torkolló városrehabilitáció, lakásprogram közalkalmazottaknak: középosztályosítás a nyolcadik kerületben. 

Az alábbi bejegyzést az AVM blogjáról emeltük át. 

blog_43.jpg

Sára Botond józsefvárosi alpolgármester a napokban azt nyilatkozta, hogy „a kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordít és fordított Józsefváros önkormányzata” – pedig a valóság inkább az, hogy a lakáspolitikát az önkormányzat a szegénységben élő kerületiek elüldözésére, megbüntetésére használja. A városvezetés szándéka egyértelműen a szegényebb lakosság kiszorítása és megrendszabályozása: míg a kerület arculatváltása és felújítása egy újonnan bevonzandó, módosabb lakosságnak szól. Ebben a folyamatban a kerületi lakásgazdálkodás kiemelt szerepet játszik.

Jelenleg több olyan folyamat is zajlik a kerületben, amelyek a szegénységben élők kiszorítását célozzák, és amelyek mindenképp nagyobb nyilvános figyelmet érdemelnének. A józsefvárosi képviselőtestület szeptember közepén döntött arról, hogy a kerület 150 önkormányzati bérlakást közalkalmazottaknak fog kiadni, méghozzá piaci áron. Ez a döntés egyértelműen felháborító annak ismeretében, hogy a kerületben nem írnak ki szociális alapon elbírált lakáspályázatot, és hogy semmilyen módon sem teszik lehetővé, hogy az arra legrászorultabbak lakáshoz juthassanak. Ezzel párhuzamosan a kerület korábban három legproblémásabbnak ítélt városrészből különböző módokon zajlik a szegénységben élő bérlők kiszorítása. Egyrészt a Corvin sétány program utolsó ütemének keretében lebontandó önkormányzati bérházakból korábban már számos családot kilakoltattak, az ottmaradók közül pedig korántsem mindenkivel kötnek tisztességes megállapodást. Másrészt a Magdolna Negyed Program keretén belül felújított házakból megindult egy kilakoltatási hullám, pedig a programnak éppen a szegény embereknek kellene tartós lakhatási megoldást nyújtania. Harmadrészt pedig az Orczy negyedben is felgyorsultak a kilakoltatások a Ludovika projekt keretében felépíteni tervezett épületek „terepének” előkészítésére. Mindeközben a kerület folytatja azt a gyakorlatot, hogy a szegényebb bérlők lakásainak felújítására nem szán forrásokat, ezért rengetegen laknak egészségkárosító, már veszélyességig leromlott állapotú lakásokban.

150 közszolgálati lakás

A 150 önkormányzati bérlakás bérbe adása közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek és a többségi állami tulajdonú cégek dolgozóinak azért ordítóan igazságtalan, mert az elmúlt években általános, mindenki által megpályázható, kifejezetten szociális szempontok alapján elbírált lakáspályázat egyáltalán nem volt a kerületben. A kerületi vagyongazdálkodási cég honlapján közzétett lakáspályázati eredmények alapján 2012 óta összesen 71 bérlakást adtak ki pályázati úton, mindegyik esetben gondosan célzott és kiválogatott célcsoportnak (például devizahitelesek, fiatal házasok, stb.), de tényleges rászorultsági feltétel nélkül. Amikor kerületi lakosok, komoly lakásszegénységgel küzdők az önkormányzathoz fordultak, következetesen azt a választ kapták, hogy nincs lakás, figyeljék a pályázatokat (amelyeket vagy nem írtak ki, vagy nagyon szűken értelmezett kör volt pályázásra jogosult, vagy ha jogosultak is voltak lakásszegénységben élők, kevés eséllyel nyertek). Hasonlóan elutasító választ kaptak azok, akik minőségi lakáscserét szerettek volna, például kisebb, olcsóbb bérlakásba költözni a hátralékok felhalmozásának elkerülése érdekében, vagy akiknek a Corvin sétány bontásai miatt költözniük kellett, és a felajánlott elfogadhatatlan állapotú cserelakások helyett kértek megfelelő alternatívát – a válasz mindig az volt: nincs lakás!

A Város Mindenkié (AVM) tavalyi adatigényléséből is kiderül, hogy ez tényszerűen nem igaz; a kerületben 2014-ben közel 600 önkormányzati bérlakás állt üresen. A jelenleg meghirdetett közszolgálati bérlakás-programmal pedig egészen nyilvánvalóvá vált, hogy a „van-e lakás” kérdése a kerületben elsősorban politikai szándék kérdése.

A kiszorítást célzó általános lakáspolitikai intézkedések

Az önkormányzat politikai szándéka láthatóan az, hogy a kerületben csak a középosztály tagjai vagy az önkormányzat által „érdemesnek ítélt” szegények rendkívül szűk köre számára legyen elérhető egy önkormányzati lakás – az arra érdemtelennek nyilvánított embereket pedig ki kell szorítani a kerületből. Ennek számos eszköze van: a szelektív feltételekkel kiírt, bizonyos csoportokat eleve kizáró lakáspályázatok (melyeket nyíltan hirdet meg az önkormányzat, és „bárki” indulhat, aki a feltételeknek megfelel); a méltányossági lakáskérelem rendeletbe foglalt, de a gyakorlatban nem létező lehetősége (melynek célja az lenne, hogy a rendkívül élethelyzetbe került, különös nehézségekkel küzdő családok méltányossági alapon juthassanak megfizethető lakhatáshoz); illetve az utóbbi időben felpörgő kilakoltatások.

Különösen a kilakoltatások száma megdöbbentő: A Város Mindenkié adatigénylése szerint 2014 eleje óta több mint 300 önkormányzati lakásból történt kilakoltatás a 8. kerületben! Ez a többi kerület kilakoltatási adataihoz képest kiemelkedően magas arány. Eközben az önkormányzat folyamatosan privatizálja a lakásait: 2014 eleje óta 125 lakást adtak el. A szociális alapon kiadott önkormányzati lakások aránya minimális, az összes kiadott lakásnak csupán 9 százaléka.

A szegények kiszorításának szándékára utal a kerületi lakásrendelet júniusi szigorítása is: a rendeletbe bekerült többek között az a kitétel, hogy akinek egyszer jogerős bírósági határozata van a lakáskiürítéssel kapcsolatban, azzal már az önkormányzat soha nem köthet újra lakásbérleti szerződést. Ezzel éppen a leginkább rászorulók egy jelentős körét zárja ki az önkormányzat a megfizethető lakhatás lehetőségéből.

Leromlott, egészségkárosító lakások

A kerületi lakásállomány jelentős része rendkívül leromlott állapotú, a lakások gyakran vizesek, penészesek, egészségkárosítóak. A kerület nem végez rendszeres karbantartást vagy felújításokat, csupán tűzoltási jelleggel avatkozik be, amikor már muszáj (aránytalanul magas költségekkel).A napokban például egy olyan önkormányzati lakás plafonját fogják kitoldozni – ahogy erről az AVM-mel kapcsolatban álló bérlőtől értesültünk, ami a vizesedés miatt leszakadt – a puszta szerencsén múlt, hogy a kisgyermekes család tagjai épp nem tartózkodtak ott, és nem esett komoly bajuk.

A súlyos penészedés tartós egészségkárosító hatása orvosi úton kimutatott, a rossz állapotú lakásokban pedig a rezsiköltségek is magasabbak, ezzel tovább növelve az eladósodás veszélyét. Egy közelmúltban megvalósított kutatás eredményei alapján a VIII. kerületben kiemelkedően magas az energiaszegénységben élők aránya; sokan a jövedelmük nagyon magas hányadát költik lakhatási költségeik fedezésére, és még így sem tudják megfelelően fűteni lakásukat.

Corvin sétány: Józsefváros újjáépül – de kinek?

A gazdasági válság után újrainduló Corvin sétány projekt építkezései miatt ez év decemberéig további öt önkormányzati bérházat fognak lebontani, a telkeket pedig átadják a projektet fejlesztő Futureál cégcsoportnak. A projekt korábbi ütemeihez képest jelentősen romlottak a feltételek: a cserelakásokkal kapcsolatos egyezkedések előtt már sok bérlőt kilakoltattak hátralék vagy egyéb okok miatt, akiket pedig kompenzált az önkormányzat, azoknak is gyakran rossz állapotú cserelakással vagy a lakás értékének csupán 60%-át kitevő pénzbeli kompenzációval kellett megelégedniük (korábban a kompenzáció a lakás értékének 100%-a volt).

A bontandó házakban ma már nagyon kevesen maradtak, ők viszont kitartanak amellett, hogy méltányos kompenzáció nélkül nem mozdulnak. Hiszen, ahogy az egyik lakó nagyon találóan fogalmazott: „nem mi költöztünk a Corvin negyedbe, a Corvin negyed költözött hozzánk!” Ő azon kevesek közé tartozik a most költözni kényszerülő lakók közül, aki jó minőségű, megfelelő méretű lakásban él családjával. Az önkormányzat eddig nem ajánlott nekik olyan megoldást, ami a jelenlegihez hasonló lakáshelyzetet tett volna számukra lehetővé. Nem ők kérték a projektet, nem ők akartak otthonukból elköltözni, ,és azzal is tisztában vannak, hogy azok a telkek, ahol most az omladozó önkormányzati bérházak állnak, a bontás és a lakók kiköltöztetése után, a jelenleginél sokkal többet fognak érni.

A Magdolna Negyed Program szociális célkitűzéseinek torzulása

A kerületi lakáspolitika különös iróniája, hogy a Magdolna Negyed Program (MNP) keretén belül felújított házakból is elindult egy kilakoltatási hullám. Az MNP a Magyarországon és nemzetközileg is gyakran jó példaként idézett ún. prototípus szociális városrehabilitációs program, amelynek kimondott célja volt, hogy – például a ferencvárosi városrehabilitációval vagy a Corvin sétány projekttel szemben – a jelenleg a városrészben élők érdekeit szolgálja, az ő helyben maradásuk mellett, számukra újuljon meg a fizikai környezet. Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatja, hogy a felújított házakból számos addigi bérlőt lakoltatnak ki. Tény, hogy a kilakoltatási eljárások gyakran korábbi tartozások alapján indulnak meg, viszont úgy látszik, hogy végigvitelük a felújítás befejezése után vált „sürgőssé”. Ez különösen az MNP utolsó ütemében felújított házakra igaz – ezeket eleve a hátralékos bérlők magas aránya alapján választották ki, és bár a kiválasztásról szóló háttértanulmány kitér arra, hogy a lakbérek várhatóan 20-30 százalékkal (!) emelkedni fognak a felújítás után, arról nem tesz említést, hogy a tetemes hátralékokat milyen módon kívánják kezelni. Úgy tűnik tehát, hogy a „szociális” városrehabilitációs programban eleve kódolva volt a lakosságcsere. Mindezt úgy, hogy az MNP keretében a bérházak felújítását finanszírozó európai uniós pályázat kiköti, hogy az ebből a forrásból felújított lakásokat szociális alapon kell hasznosítani. Ezt a kikötést egyértelmű módon megszegi, hogy a piaci alapon bérbeadandó 150 új közalkalmazotti lakás közül 18 az MNP keretében felújított házakban található.

A Magdolna utca 12. szám alatti ház jó példa a fenti folyamatra. Az épületet az MNP utolsó ütemében újították fel, és nemrég itt is megindult egy kilakoltatási hullám. Ebben a házban 80 százalék felett van a hátralékosok aránya, akiknek csak kis százaléka kapott részletfizetési lehetőséget (és sok önkormányzati bérházban nem sokkal jobb a helyzet) – ez pedig a kilakoltatások számának megugrásának veszélyét jelzi előre.

Azok a családok, akik a Magdolna utca 12-ben jelenleg kilakoltatás előtt állnak, csak sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek. Ha kilakoltatják például azt a nyugdíjas nőt és gyámsága alatt álló, fogyatékkal élő fiát – akiket egyébként az MNP első üteme miatt költöztettek át abból a lakásból, melynek díjait addig tudták fizetni! –, ők a szociális ellátórendszerbe kerülnek, ahol támogatásuk nemcsak sokkal többe kerül az államnak, de ez a változás akár helyrehozhatatlan törést is jelenthet életükben. A két gyermekét egyedül nevelő fiatal özvegy nő pedig elmehet egy számukra szinte elfogadhatatlan körülményeket kínáló anyaotthonba, ha egyáltalán bejut – de akkor is csak egy évre. Utána pedig ismét kezdődik a teljes bizonytalanság, a gyermekei elvesztésének félelme.

Hátralékok, lakásszegénység és kilakoltatások

Az önkormányzati bérlők hátralék-felhalmozása elsősorban nem egyéni probléma és felelőtlenség, hanem rendszerhiba. A lakhatási és rezsiköltségek sokak számára megfizethetetlenek, a magyar háztartások eladósodottsága nagymértékű, a VIII. kerületben pedig különösen magas a lakásszegénységben élők aránya. A kerületi lakásrendelet alapján, ha valakinek hátraléka keletkezik, az a legtöbb esetben már nem jogosult szociális lakbérre (a lakás bérleti díja automatikusan költségelvűvé változik). Amennyiben valakivel szerződést bontanak, akkor megemelt lakáshasználati díjat kell fizetnie, és a Hálózat Alapítvány sokszor döntő jelentőségű rezsihátralék-csökkentési támogatásra sem lesz jogosult. Így, ha valaki egyszer egy kicsit is megcsúszik a befizetéssel, akkor elindul az eladósodási spirál. Erre a strukturális problémára pedig semmilyen szinten sem ad választ a VIII. kerület érdemes és érdemtelen szegényeket szortírozó, a szegényeket alapvetően kiszorítani igyekvő lakásgazdálkodási stratégiája.

Persze a lakásszegénység problémáját nem is lehet pusztán önkormányzati szinten megoldani – amíg nincs állami lakáspolitika, addig a települési önkormányzatok gazdaságilag abban érdekeltek, hogy bérlakás-állományukat leépítsék, a fennmaradókba pedig minél fizetőképesebb bérlőket költöztessenek. Pedig a kilakoltatott emberek állami ellátórendszerekben való forgatása aztán nagyságrendekkel többe kerül, mint ha abban kapnának támogatást, hogy lakhatásukat meg tudják tartani. Így a kilakoltatások, melyekkel a kerület a saját költségeit igyekszik csökkenteni, hatalmas terhet rónak az állami költségvetésre is.

Az elhelyezés nélküli kilakoltatások nem nyújtanak megoldást a lakhatási válságra, csak elmélyítik azt, hiszen az érintett családok számára sokkal nehezebbé teszik, hogy bármikor esélyük legyen a biztonságos, stabil lakhatás visszaszerzésére. A kilakoltatott embereknek pedig akkor is lakniuk kell majd valahol, ha Józsefváros már megszabadult tőlük – vagyis a probléma ezen a módon legfeljebb áthelyezhető, de nem megoldható. Úgy tűnik, a VIII. kerület vezetésének pontosan ez a célja.

A VIII. kerület példája mutatja, hogy a lakásgazdálkodás erős eszköz lehet egy tudatos városvezetés kezében arra, hogy befolyásolja a kerület lakosságának összetételét és életminőségét. Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy a lakásgazdálkodást a szegények büntetésére és kiszorítására használják fel. A Város Mindenkié csoport egy olyan lakáspolitika megalkotását és alkalmazását követeli a VIII. kerületi önkormányzattól, melynek céljavalóban a megfizethető lakhatás biztosítása, és a kerületben élők lakhatási gondjainak megoldása, nem pedig a lakosság lecserélése.

A Város Mindenkié csoport 

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni lakáspolitika, szociálpolitika témában, támogass minket!
Az M1 szégyenteljesen emlékezett Göncz Árpádra

Az M1 szégyenteljesen emlékezett Göncz Árpádra

Kíváncsi voltam, hogy a Fidesz párttévéje hogyan közli le Göncz Árpád halálát. Szerencsére az életrajzhoz semmi oda nem illőt nem raktak hozzá, de pár nyilván lényegtelen részletet kihagytak. Például azt, hogy az SZDSZ tagja volt, vagy hogy harcolt a nácik ellen. Illetve azt a lényegtelen dolgot, ki volt ő és mit gondolt a világról.

gonz-arpad-2-e1444133209271-1024x578.jpg

Két Göncz Árpád-idézet, amelyet minden magyar polgárnak meg kéne tanulnia

Két Göncz Árpád-idézet, amelyet minden magyar polgárnak meg kéne tanulnia

94 éves korábban elhunyt Göncz Árpád köztársasági elnök. Mi két legfontosabb politikai mondásával emlékezünk rá, hogy 100 év múlva is tudják majd a gyerekek, ki volt Göncz Árpád.

„Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.”

(Göncz Árpád beiktatási beszéde)

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek
világában nem jutott jó szó.”

(Göncz Árpád parlamenti felszólalása, 1990. augusztus 3.)

Nézz képeket Árpi bácsiról

Mi így búcsúztunk Göncz Árpádtól:

Elment az utolsó népszerű magyar politikus. Aki pont olyan volt, amilyen demokráciát akartunk '90-ben. Szerethető és...

Posted by Kettős Mérce on Tuesday, October 6, 2015
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a magyar demokrácia nagy alakjairól, támogass minket!
Nem találsz megfizethető albérletet Budapesten? Ez csak a jéghegy csúcsa

Nem találsz megfizethető albérletet Budapesten? Ez csak a jéghegy csúcsa

Az elmúlt hónapokban Budapesten a belső kerületekben 40-60%-kal nőttek az albérletek bérleti díjai. Ez is jól jelzi, hogy a magyarországi lakásrendszer az elmúlt néhány évtizedben egy időzített bombává vált. Most éppen a tanévkezdés miatt több ezer egyetemista szembesült a lakáspiac anomáliáival, de ez csak a jéghegy csúcsa. Nem szabad elfelejteni, hogy számos strukturális probléma feszül a lakhatással kapcsolatos folyamatok mögött. Egy egységes, a mélyülő társadalmi egyenlőtlenségekből kiinduló lakáspolitikai koncepció megalkotása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne mélyüljön tovább a lakhatási válság. 

lakber4.jpg

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az elmúlt hónapokban nagyon hirtelen nőttek meg az albérletárak, és az ezzel kapcsolatos rengeteg sajtóhír elsősorban annak köszönhető, hogy ez az áremelkedés most már a belvárosban lakni akaró középosztály érdekeit is sérti. A különböző becslések szerint az elmúlt egy évben Budapest belvárosában 40-60%-kal, de országosan is 25%-kal nőttek az albérletárak, főleg a nagyobb egyetemi központoknak számító vidéki városokban. Számos riport szólaltatott meg kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatalokat, akik a tanév kezdése előtt alig találtak maguknak megfizethető lakhatást. Az okok között számos tényezőt felsoroltak a megszólaltatott szakértők: az Airbnb árfelhajtó hatását a hazai piacon, a magánbérleti szektor rossz szabályozását és a „feketézést”, az elmúlt száz év legalacsonyabb éves lakásszaporulat-adatait, a fővárosra és egyes nagyobb vidéki városokra jellemző relatív munkaerő-piaci fellendülést, de ide sorolhatjuk a lakáshitel-piac szűkülését és a devizahitel válság miatt lakásukat elvesztők megjelenését a bérleti piacon.

Viszont ezeken az aktuális folyamatokon túl azt is fontos látni, hogy az albérleti piac jelenlegi túlfeszítettsége a magyar lakásszektor alapszerkezetének a következménye. Ez az alapszerkezet egy tulajdonláson alapuló, rendkívül alulszabályozott és állami támogatások helyett a háztartások eladósodásra építő szisztéma; az ebből fakadó elosztási igazságtalanságok - mint például a nyári drágulás az albérletek piacán - pedig a mély strukturális problémák aktuálisan felszínre törő következményei.

Vagyis a jelenlegi albérletár-emelkedést nem lehet a tágabb magyar lakáspiaci kontextus nélkül értelmezni. A magyar lakáspiac alapvetően a lakástulajdonláson alapul; a hivatalos statisztikák szerint a magyar háztartások több mint 90%-a saját maga által tulajdonolt lakásban él. Ez európai viszonylatban kiemelkedően magas arány az EU-28 hetven százalék körüli vagy az eurózóna 67 százalékos arányához képest; és bár hazai szemmel ez “természetesnek” tűnhet, a lakáspolitika-kutatók szemében már-már közhelyszerű, hogy a két harmadánál magasabb arányú tulajdoni lakásállomány megnehezíti a lakáspiac működését és a lakásszegénység kezelését. A magyarországi önkormányzati (nem feltétlenül szociális!) bérlakásszektor a teljes lakásállomány kevesebb, mint 3%-át teszi ki. A piaci bérleti szektor a népszámlálási adatok szerint a lakásállomány 4%-a, de  (a lakáskiadás szürke- vagy feketepiaci jellege miatt) becslések szerint a valós arány 6-8% körül lehet. Ezt a helyzetet alapvetően az idézte elő, hogy az 1980-as évek óta minden lakhatással kapcsolatos állami politika a tulajdonszerzést támogatta (a ‘80-as években a magánerős építkezések támogatásától kezdve, a ‘90-es évek privatizációján át a 2000-es években bevezetett államilag támogatott lakáshitelekig).

A rendkívül szűk bérleti szektor számos problémát okoz: ez lenne az a szegmens, ahova a legkönnyebben tudnának belépni a piacra újonnan érkezők (mint például az otthonról elköltözni akaró fiatalok, vagy a városba költözők); a földrajzi, munkaerőpiaci és háztartási mobilitás elősegítésében is kiemelten fontos szerepet töltenek be az albérletek. Amikor általában romlik a lakosság gazdasági helyzete, vagy amikor a munkaerőpiaci fellendülés területileg nagyon szelektív (mint most) – olyankor különösen nagy jelentősége van az albérletek piacának. A válság óta újra viszonylag nehéz lakáshitelekhez jutni Magyarországon: szigorodtak a hitelfelvétel feltételei, és az eladósodással kapcsolatos társadalmi bizalmatlanság is nőtt. Akik törlesztési problémák miatt veszítették el a lakásukat, most szintén az albérleti piacon jelen(né)nek meg. Az önkormányzati bérlakásszektor (ami a lakástulajdonlás másik alternatívája lehetne) nagyon kicsi és folyamatosan zsugorodik. Ezen kívül pedig a rendkívül szűkre szabott lakáspályázati lehetőségek, az önkormányzatok politikai céljainak megfelelően szelektív bérbeadás miatt szinte lehetetlen ilyen módon lakáshoz jutni. Így sok ember számára nem marad más megoldás, mint hogy az albérletek piacán keressen megoldást.

A magyar lakáspiacon tehát strukturálisan kevés az albérlet, miközben viszont a hitelezésen alapuló lakástulajdonosi modell a válság után bedőlt, és a máshonnan kiszoruló háztartások egyre nagyobb számban jelennek meg az albérletet keresők között. Európai szinten mindenhol jellemző, hogy a magánpiaci bérletben élők vannak leginkább kitéve a hátralékfelhalmozás, eladósodás veszélyének, miközben Magyarországon (ahogy a rendszerváltó országok jelentős részében) ők vannak a jogilag legkiszolgáltatottabb helyzetben is. Miközben az Airbnb, az expatek és a külföldi diákok felülről húzzák egyre magasabbra az albérleti árakat, közben a lakásszegénységben élők egyre nagyobb csoportjának keresete alulról tolja fel az árakat; egy olyan lakásszegmensre helyezve nyomást, ahol a legkiszolgáltatottabbak versengenek egymással lakhatásuk biztosításáért.

Viszont mivel lakni kell valahol, ez a helyzet már elkezdte kitermelni az albérletek új, kizsákmányoló típusait. Például ahol egy ágyat vagy fél szobát bérel az ember folyosói közös konyhával havi 75 ezer forintért, vagy a garázsba beállított ágyakon egymást éjszakai és nappali műszakban váltó embereket szállásolnak el új üzletemberek; vagy ahol lakáscélra adnak ki raktár- és üzlethelyiségeket.

A lakhatási válság újabb ciklusa

Az albérletárak, vagy kicsit tágabban az ingatlan és telekárak hirtelen növekedése azonban nem teljesen kiszámíthatatlan és példanélküli dolog. Hirtelen csak ott tudnak felemelkedni az ingatlanárak vagy bérleti díjak, ahol nincs megfelelően szabályozva az ingatlanpiac. A klasszikus, liberális elvek szerint az ingatlanpiac is olyan, mint bármilyen más piac: a keresleti és kínálati tényezők változása során mindig beáll egy egyensúlyi – vagy afelé tartó - ár, amely alapján a lehető legoptimálisabban lesznek elosztva a rendelkezésre álló javak (jelen esetben az ingatlanok). És vajon mit gondolnak azok, akik most a szeptemberi tanévkezdéskor alig találnak megfizethető lakhatást maguknak a fővárosban? A valóság hosszú évtizedek óta nem igazolja ezt az elméletet, a történelem során rengeteg kritikusa akadt ennek a közgazdasági elképzelésnek, és valójában a legelső lakáspolitikai szabályozások is azért születtek a huszadik század fordulóján Európában, hogy határt szabjanak az ingatlanpiaci buborékok miatt elszálló lakásáraknak, és ezek romboló társadalmi következményeinek. Mindenkinek ismerős a Monopoly c. társasjáték, ugye? A Monopoly eredeti verziójának a megalkotása is azért kezdődött a huszadik század elején, hogy szemléltesse, milyen romboló hatása tud lenni a nem kellőképpen szabályozott, csak kevesek számára profitot termelő ingatlanpiacnak. Henry George korának egyik legolvasottabb közgazdásza volt az Egyesült Államokban, még magyarul is megjelent az egyik legfontosabb műve. A Monopoly, illetve annak korábbi verziója, a „Főbérlők játéka” azt a George által leírt és elemzett folyamatot szemléltette, hogy az ingatlanok és telkek szabadpiaci, nem megfelelően szabályozott adásvétele hogyan vezet társadalmi igazságtalanságokhoz.

Ugyanebben az időben, az 1900-as évek első tizenöt évében Magyarországon komoly lakbérsztrájkok zajlottak, hatalmas tömegtüntetésekkel, utcai összecsapásokkal és szívós mozgalmi munkával, mellyel sikerült is eredményeket elérni a lakbéruzsorával szemben. A századforduló gazdasági klímája ugyanis sok tekintetben hasonló volt az ezredfordulóéhoz: pont egy olyan globális mélyrepülés előtti gazdasági boom időszaka jellemezte az 1800-as évek utolsó, és az 1900-as évek első évtizedét, mint a 2000 körüli néhány évet. Fontos hasonlóság, hogy az ingatlanpiac óriási hullámokat vert mindkét periódusban: hatalmas befektetési és építési aktivitás mellett nagy ár- és bérleti díj emelkedéseket regisztráltak mindkét időszakban, ami elég érzékenyen érintette a kevésbé tehetős családokat. Az albérletárak emelkedése az elmúlt hónapokban hasonló hatással járhat: könnyedén kiszorulhatnak a kevésbé tehetős bérlők a lakáspiac jobb szegmenseiből, miközben a spekulációs célú befektetésekből csak kevesek tudnak hasznot húzni: azok, akik már eleve jobban el voltak látva erőforrásokkal (pénzzel vagy ingatlanokkal). lakber2.jpg

kép: dinamo.blog.hu

Az ingatlanpiaci folyamatok szabályozásánál abból lenne érdemes kiindulni, hogy a lakás egy különleges jószág, és nem kívánatos, ha egyszerű áruként kezeli a mindenkori szabályozó. Ideális esetben az ingatlanpiac hullámzásai nem tudnának olyan méreteket ölteni, hogy tömegek számára legyen elérhetetlen a megfizethető, jó minőségű, valamilyen módon kiszámítható otthon megteremtése. Az albérletárak mostani emelkedése kapcsán nem csak az a kérdés, hogy miért történik mindez, hanem hogy a jövőben hogyan lehet elkerülni, hogy hasonló ingadozások hátrányosan érintsék a szegényebb, vagy adott esetben már a középosztálybeli háztartásokat.

Egy lakáskoncepció felé?

De mégis, mit lehetne tenni? A mostani-albérletár emelkedés, ami már a középosztálybeli lakáskeresőket (és főleg a fiatal korosztályt) is mellbe vágta, jó apropó arra, hogy felfigyeljünk a lakhatással kapcsolatos strukturális problémákra. A felismerés után már csak egy lépés annak a belátása, hogy az egekbe szökő albérletárak, a mindeközben üresen álló lakások, a hajléktalanság büntetőjogi kezelése és kriminalizálása mind ugyanannak a problémának a különböző arcai.

Magyarországon a rendszerváltás óta nincs egységes lakáspolitikai koncepció, a lakáspolitika egyes részeivel foglalkozó különböző állami szervek teljesen szétaprózódottan működnek az állami bürokráciában. Ez a hiányosság nem csak a megfizethetetlen bérleti árakkal, a kiszámíthatatlan szerződésekkel és a lakáshitelek miatti eladósodással küszködő háztartásoknak okoz problémát: a tünetek elaprózott és koncepciót nélkülöző kezelése a központi költségvetésre is súlyos terhet ró. Ez nem csupán fölösleges bürokratikus terheket jelent, hanem a sebtében megalkotott devizahiteles-mentőprogramok költségét is. Az érem másik oldalát pedig azok a tételek jelentik, amelyek ugyan nem jelentkeznek közvetlen költségként a költségvetésben, ám komoly kiesést jelentenek az államháztartásnak. Amint már szó volt róla, a lakásbérbeadás Magyarországon alulszabályozott, és ezért nagyon kockázatos, és bár a kiadás után fizetendő 16 százalékos jövedelemadó nem tűnik magasnak, a bérbeadók döntő többsége már ezt is elkerüli. A kieső adóbevétel azonban elenyésző lehet ahhoz képest, amit a munkarőpiacról a lakáshiány miatt kiszorulók jelentenek. Azok a munkaképes személyek, akik a jelenlegi lakóhelyükön nem találnak megfelelő munkahelyet, nem feltétlenül tudnak az ország munkaerőhiányos területeire költözni, ugyanis nem csak a kaució kifizetéséhez szükséges megtakarításaik hiányoznak, hanem sok esetben akár a bérbeadó lakások is. Értelemszerűen a munkavállalók jelentős része nem teheti meg, hogy lakástulajdont vásároljon, amíg még azt sem tudja, hogy valóban évekig a kérdéses településen marad-e. Ez sem csak Magyarországon van így: egy kutató szavai szerint kis túlzással könnyebb egy költözni akaró lengyel munkavállalónak Londonban munkahelyet és albérletet találnia, mint egy másik lengyel városban. Magyarországon több tízezer olyan személy lehet, akik hasonló probléma miatt esnek ki tartósan a munkaerőpiacról, ezzel pedig egyszerre jelentenek költséget és kieső adóbevételt az államnak. Az ő esélyeiket pedig tovább rontja, hogy 2015-re már a magasabb fizetőképességű középosztálybeliek is a bérlakásszektor rosszabb minőségű, de megfizethetőbb szegmenseibe szorulnak. Az egyetlen jó hír ebben az, hogy a középosztályi érdekek sérülése talán már felhívhatja a politikai döntéshozók figyelmét a kérdés jelentőségére.

Nagy szükség lenne tehát a minél gyorsabb, a helyzet alapos felmérésén alapuló, összehangolt cselekvésre, illetve egy ezért a cselekvésért küzdő lakhatási mozgalomra. A Habitat for Humanity minden évben megjelenteti lakhatási jelentését sok adattal és sok Magyarország-specifikus javaslattal. Ha ez sem lenne elég, akkor pedig számos külföldi példát is láthatunk, amiket a hazai kontextusra fordítva itthon is be lehetne vezetni valamilyen formában. Berlin a lakbérplafonnal próbálkozik, Edinburgh-ben diákok egy szövetkezeti lakásmodellt dolgoztak ki, Barcelonában pedig pénzbüntetés jár, ha a bankok által tulajdonolt lakásokat üresen hagyják. Ideje lenne itthon is cselekedni, mielőtt még jobban elmélyül a lakhatási válság.

A szerzők a Kritikai Városkutatás Műhely tagjai.

Horváth Vera
Jelinek Csaba
Pósfai Zsuzsi

A Város Mindenkié csoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat 2015. október 17-én rendezi az 5. Üres Lakások Menetét és tüntetést a méltó megélhetésért - gyere el, hogy jelenléteddel felhívd a figyelmet a mélyülő lakhatási válságra és közösen követeljünk valós lakáspolitikát!

12063614_889194924483664_4993857963346629480_n.png

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a lakhatási válságról, támogass minket!
süti beállítások módosítása