A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Még durvábban szállná meg a Fidesz a bíróságokat?

Még durvábban szállná meg a Fidesz a bíróságokat?

Óriási előnyt adna a közigazgatási bírák kinevezésénél, a bírói pályát bejárókkal szemben a közigazgatásból érkezőknek a Fidesz. A javaslat egyértelműen előnyben részesíti a közigazgatásból érkezőket, akik hét év Fidesz kormányzás után főleg lojális kormánypártiak. Ha a miniszteri rendelet átmegy, akkor csak az Országos Bírósági Hivatal kormánypártok által kinevezett elnökében, Handó Tündében bízhatunk. 2021 után már benne sem.

lead_focuspoint_926x504.jpg

Forrás: Magyar Nemzet

Ma a bírói kinevezéseknél azoknak van pontelőnye, akik végigjárják a bírói karrier szamárlétráját. A közigazgatási ítélkezés kapcsán a 444 cikke szerint ezt írná át egy Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jegyezte rendelet úgy, hogy a körülbelül 120 pontos felvételi rendszerben “egy 6-9 évig dolgozó, bírónak készülő bírósági titkár a szakmai múltra 6 pontot kaphat. Megfelelő szakmai értékeléssel együtt ez felmehet 16 pontra. Egy 6 évig dolgozó hatósági jogi előadó a szakmai múltra 12 pontot kaphat. Megfelelő szakmai értékeléssel együtt ez felmehet 32 pontra.”

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:
Kövess minket Facebookon:

Ez azt jelenti, hogy míg eddig a bírói életpálya volt előnyben a bírói jelentkezésnél, a közigazgatási bíráskodásnál most megfordul a helyzet, és a Fidesz dominálta állami közigazgatásból érkező bírók lesznek előnyben.

De ez az előny nem leküzdhetetlen. Ugyanis a jelentkezésben kétszer 20 pontot lehet szerezni szubjektív szempontok alapján, ami az OBH-n és a bírói kar vezetésén múlik. Sőt a végső bírói kinevezési sorrendet is megváltoztathatja az OBH vezetősége a bírói kar egyetértésével.

Ez így elsőre úgy tűnik, mintha a bírói kar könnyedén meg tudná őrizni jelenlegi viszonylagos függetlenségét az új helyzetben. Csakhogy tudjuk, Handó Tünde is a Fidesz kinevezettje, hiszen Szájer József feleségéről beszélünk. És bár az elmúlt időszakban Handó kifelé már-már ellenzékinek tűnt, ez valójában csak egy fideszes belharc eredménye, amelynek lényege, hogy Handó Tündét sokan bírálják a Fideszből a bíróságok rossz működése és a megkérdőjelezhető lojalitása miatt. Handó pedig fideszessége és szakmai presztízse között egyensúlyoz, mint sokan oly sokan a magyar igazságszolgáltatásban. De azért így is bőven lehet ügyeket említeni, amikor Handó lojalitása nem volt megkérdőjelezhető.

Pont ezért veszélyes ez a rendelettervezet. Ugyanis Handót le is válthatják, ha nem tartják elég hűségesnek, vagy 2021-ben, mandátumának lejárta után más, a Fideszhez lojálisabb vezetőt választhatnak az OBH élére. Teljesen megváltozhat az előjele a kétszer 20 pontos szubjektív rendszernek, és a mostani átalakítás akkor már alapvetően a Fidesz által uralt közigazgatásból érkezők felé tolná a mérleg nyelvét.

Erre pedig a Fidesznek szüksége van. A közigazgatási eljárások a korrupciós ügyeket, az adatkikéréseket, a választási ügyeket is magukban foglalják. Azokat a témákat, amelyekben a sok helyzetben kitartott az igazságszolgáltatás függetlensége, és ami pont ezért zavarja a Fideszt.

Tehát jelenleg is eléggé aggályos a módosítás, de az igazságszolgáltatás belső politikai helyzetének megváltozásával tényleg a közigazgatási bíráskodás függetlenségének eltörlésével járna.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

„Alfahímekkel szemben” – Helga Trüpel zöld EP-képviselő Merkelről és a választásról

„Alfahímekkel szemben” – Helga Trüpel zöld EP-képviselő Merkelről és a választásról

Egy sereg végigszorongott választás után Európa újabb mérföldkőhöz érkezik. Szeptember 24-én a német választók döntenek róla, kik képviselhetik őket a szövetségi parlamentben – azaz a Bundestagban. A szociáldemokrata Martin Schulz körül gyorsan kifulladt a lelkesedés, így Angela Merkel újrázása a legvalószínűbb – nagy kérdés viszont, hogy ki lesz a koalíciós partner. Pillanatnyilag egy csomó forgatókönyv lehetséges, amelyek Orbán német fogadtatására ugyanúgy kihathatnak, mint a megszorító politika jövőjére. A tétekről Helga Trüpel EP-képviselővel beszélgettünk.img_1782.JPG

Alufóliasisakos összeesküvés-elmélettel próbálja kimagyarázni a BBK hibáit a Fidesz?

Alufóliasisakos összeesküvés-elmélettel próbálja kimagyarázni a BBK hibáit a Fidesz?

Az elmúlt napokban a politikával foglakozó közvélemény érdekes cikkekbe futhatott bele. Előbb Tarlós István mutogatott egy fakockára, amit szerinte valaki direkt helyezett el egy metró kocsi ajtajában, hogy szabotálja az Oroszországban frissen felújított metró működését. Majd ma reggel a Magyar Időkben jelent meg egy cikk, amely szerint szervezett túlterheléses hackertámadás zajlik a BKK ellen a vizes VB idejére igazítva. Bayer Zsolt pedig publicisztikában csap oda a sötétben bujkáló hacker ellenforradalmároknak, hogy titokzatos összeesküvés zajlik a BKK ellen, amelynek az Index és a 18 éves hacker srác is részese.

dmoha20170727001-e1501161548463-1024x576.jpg

Persze a politikában semmi se elképzelhetetlen, lehetséges, hogy a 18 éves hacker srác, a kormányra törő erők és egy fakockát elhelyező ismeretlen intézett támadást a budapesti városvezetés ellen. De akkor nem állhatunk meg itt. Egy ilyen szervezett támadásnál fel kell mérni, mi állhat még a háttérben. Nyilván ők készítették elő a hármas metró felújításának elhúzódását, a felújított orosz metrók elromlását, a HÉV Batthányi téri alagútjának repedéseit, az elmúlt évek elfüstölő buszait, a BKK rossz szervezési döntéseit, amelyeket utána kénytelenek voltak visszavonni, és még a T-Systems soraiba is beavászkodtak, hiszen ők elismerték, hogy hibáztak a BKK jegyrendszerének kialakításában, ezzel is azt a látszatot keltve, mintha nem összeesküvés lenne, ami történt, hanem szimplán csak rossz döntések sorozata, alkalmatlan emberektől.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:
Kövess minket Facebookon:

Persze ha nem akarunk összeesküvés-elméleteket elhinni, de hiszünk a kormánypártoknak, akkor is van megoldás. Hogy a hacker sráccal szembeni kommunikáció és feljelentés miatt dühös rendszergazda indított túlterhelési támadást a BKK rendszere ellen (azért nem olyan nehéz túlterhelni), és valaki dühében odarakta azt a fakockát az ajtó záródó rendszerébe. Ugyanis van miért dühösnek lenni a BKK-ra.

De még ennél is valószínűbb, hogy semmiféle támadás nincs a BKK ellen. Egyszerűen teljesen tehetségtelen embereket raktak a vezető pozíciókba, politikai kinevezéssel, és egy olyan rendszert hoztak itt is létre, ahol a beosztottak nem merik jelezni a hibákat, ahol mindenki inkább kussol és meghúzza magát, ahol csak a feljebb lévőnek lehet igaza. Így pedig szépen pofonról pofonra halad a vállalatvezetés, hiszen nem értenek hozzá, és senki sem mer szólni, hogy nem értenek hozzá.

Valószínűleg semmilyen összeesküvés nincs itt azon kívül, hogy befoglalták az országot az urambátyámok és a tehetségtelenek, és tönkreteszik még azt is, ami jót a Fidesz húzott fel 2010 után. Például Vitézy Dávid által levezényelt újításait a budapesti tömegközlekedésnek.

Amikor pedig látja ezt a kormánypárt, nem bocsánatot kér, nem levonja a következtetéseket, nem átalakítja a rendszereket, hanem beleáll a szerinte politikai csatába, és képzelt ellenség ellen kezd el hadakozni. És a város egyre durvább működési hiányosságait is próbálja belerakni abba az összeesküvés-elméleti keretbe, ahol a kormány áll szemben a sötétben bujkáló, rémhírterjesztő Simicskákkal és Sorosokkal.

Ez a pillanat itt, ennek a kampánynak a kezdetén tökéletes. Mert jól mutat rá arra, hogyan működnek a kormányzati kampányok, ahol a kritikát, az ellenvéleményt hazugságokkal akarják letörni.

Persze lehet, hogy egy óriási összeesküvés támad a BKK-ra, de ha erről beszél a kormánypárti sajtó, és Tarlós István is, akkor azt bizonyítani kéne. Nem fakockával, és nem kiszivárgott, de senki által nem látható jelentésekkel. Mert ez így csak egy dolgot bizonyít továbbra is. Képtelenek megoldani a BKK működésében fellépett diszfunkciókat.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Ìgy segíti az oktatás szétzúzását a sajtó démonizálása

Ìgy segíti az oktatás szétzúzását a sajtó démonizálása

Mint már oly sokszor, most is az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta magára az eminens diák szerepét. Az Emmi volt olyan buzgó, hogy Orbán Viktor tusványosi szavainak szellemében máris nekikezdett a sajtó megtámadásának. De – ahogy ez általában lenni szokott – a fő vesztesei ennek a nagy harcnak azok, akik semmiről sem tehetnek. Az igazgatóváltások körüli hercehurca tökéletes példa erre.balog-zoltan-ao-dsc9564-d0001ff6fdc9f13af99c3_1.jpg

Előzzük meg a piromániát, kár uniós pénzeket égetésre pazarolni! - Brüsszel +/-

Előzzük meg a piromániát, kár uniós pénzeket égetésre pazarolni! - Brüsszel +/-

Magyarország évente 3 Gellért-hegynyi hulladékot termel, ebből egy átlagos magyar lakos háztartásában több mint egy kilót naponta, és ennek 70% még ma is lerakókra vagy kisebb részben hulladékégetőkbe kerül. Miközben az EU a körforgásos gazdasággal próbálja ösztönözni a felelős hulladékgazdálkodást, itthon a hulladékégetők zsákutcája fenyeget, pedig az már Ausztriában sem vált be. 

bpm20-hulladek.jpg

Biztos, hogy bele kell állni a Fidesz médiát támadó szócséplésébe?

Biztos, hogy bele kell állni a Fidesz médiát támadó szócséplésébe?

Tusványoson Orbán Viktor bejelentette a Fidesztől független média elleni támadást, a szájkarate pedig rögtön be is indult. Úgy tűnik, a támadás célpontja a három legerősebb magyar online portál, az Index, a 24.hu és a 444.hu. De tévednek azok, akik szerint ez csupán verbális támadás. Most még csak az előkészítő fázis zajlik, a Fidesz végcélja pedig az, hogy uralja a tematikát, ehhez pedig olyan erőset kell ütni, ami minden mást - például a többi pártot - lesöpör a médiaelérés színpadáról.

tusnad2-1.jpg

A kerítésről, nemzetbiztonságról és szolidaritásról: Nyílt levél a Momentumhoz

A kerítésről, nemzetbiztonságról és szolidaritásról: Nyílt levél a Momentumhoz

Július 19-én Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője a HírTV Egyenesen című műsorában a tömeges migrációról és az emberek ezzel kapcsolatos félelmeiről tett nyilatkozatával került be a hírekbe

Alapvetően tapasztalható az a migráció kapcsán, ha félelemről beszélünk, hogy a közbiztonság kapcsán sok minden még nincs rendben ebben az országban, többek között azért sem, mert levezényeltünk sok embert a határra, kivonva őket azokból a városokból, falvakból, ahol egyébként dolgoznának. A mi álláspontunk az, hogy kerítésre szükség van, viszont szolidárisnak kell lenni mind az ott dolgozó katonákkal, mind az ott lévő menekültekkel, akik hajlandók végigmenni a tényleges legális folyamaton, amelyen keresztül megszerezhetik a menekültjogot.” 

Sok idő van még a Momentum októberre ígért programjának nyilvánossá tételéig, és a Migszol szeretné megragadni az alkalmat, hogy amíg a témában heves vita folyik, javaslatokat fogalmazzon meg, és kérdéseket tegyen föl a formálódó pártnak.

kerites.jpg

Hogy is van az, hogy a nőknek több idejük jut a családra és a háztartásra? (képregény)

Hogy is van az, hogy a nőknek több idejük jut a családra és a háztartásra? (képregény)

Emma egy francia informatikus, tavaly óta adja közre képregényeit blogján és a Facebookon, és az utóbbi hónapokban több témájával is nagy port kavart Franciaországban, sőt, a mentális terhelést taglaló művével, amely a háztartás és a gyereknevelés többnyire nőkre nehezedő, észrevétlenül maradó szellemi igénybevételére hívta fel a figyelmet, nemzetközi ismertséget ért el, a képregény angolul és spanyolul is megjelent. Nemrég adták ki első könyvét, most pedig a legfrissebb alkotását mutatjuk be, A várakozást, amely szintén a nemek közti munkamegosztás "törvényszerűségeivel" foglalkozik. Vajon a férfiak számára tényleg az első a munka, a nők számára pedig persze a család? Milyen előfeltevéseken nyugszanak ezek a törvények, és miért ne lehetne őket megváltoztatni? 

20232639_473670012969215_694291392068869206_o.png

A várakozás

19577402_473670019635881_6003040211493795230_o.png

A barátommal mindig komolyan vettük, hogy ne korlátozzuk a másik szabadságát. Nem zavar, ha este elmegyek inni valamit?  - Nem, akkor én is elmegyek valahova. Mindketten úgy jártunk szórakozni, ahogy akartunk,

20232020_473670026302547_6357486852655810060_o.png

Sosem volt belőle veszekedés. Vagyis... ...szinte sosem. PAFF. Átölelsz egy kicsiiiit?

20117087_473670086302541_362899401687450842_o.png

Amikor lett egy gyerekünk, és én visszamentem a munkahelyemre, úgy szerveztük a dolgokat, ahogy a legtöbb pár: A barátom elvitte reggel a bölcsibe, én pedig elhoztam este.

20157848_473670069635876_234736100042421135_o.png

Számomra, akárcsak a legtöbb nő számára ez azt jelentette, hogy sokkal hamarabb kellett eljönnöm a munkából... Áááá, na mindegy, ez van, elindulok! ... sokszor félkészen kellett otthagynom egy feladatot...  

20024200_473670082969208_1618053247587071290_o.png

...és le kellett mondanom a spontán közös sörözésekről a kollégákkal. - Van valakinek kedve inni valamit? - Igeeen, én nagyon adnám! 

20121318_473670102969206_1513192377505945990_o.png

Az, hogy hamarabb elmentem, nem jelentette azt, hogy kevesebbet dolgoztam!

- Jössz ebédelni? - Nem, bekapok egy szendvicset. 

Csak annyit jelentett, hogy aprólékosan meg kellett szerveznem, hogy a lehető legkevesebb idő alatt elvégezzem a legtöbb feladatot.

20045558_473670132969203_1105382053303679118_o.png

Miközben úgy néztek rám, mintha lusta lennék. - Szép estét!

20116853_473670152969201_5009915685156675520_o.png

Pedig, miután hazaértem, nem kimondottan nyugodt pihenéssel telt az idő. - Menj el szépen fürdeni, én meg csinálok addig vacsorát! - Nem, nem akarok fürdeni!  

20229557_473670162969200_1156356635782205009_o.png

Minden egyes este arról szólt, hogy a rendelkezésre álló energiáim határáig elkússzak, hogy kitartsak a barátom megváltó megérkezésééig.  

20229728_473670179635865_6707146310976384457_o.png

Az érkezés azonban néha fájdalmasan sokat váratott magára.

20121229_473670286302521_922581624653527056_o.png

Ugyanis, míg a nők, anyává válásukkor a legtöbb esetben lemondanak az éjszakai szabadságukról...

Csak most indulok, be kellett fejeznem a munkát. Iszom egy pohárral a kollégákkal! Beragadt a közlekedés, bocsánat!

...a férfiak esetében ez nem megy ilyen könnyen.

20229602_473670222969194_3867206639279994585_o.png

M., a barátnőm mesélte, hogy számára a reményvesztettség csúcsa az az este volt, amikor már alig várta a váltást, és megcsörrent a kulcs a zárban...

20045461_473670306302519_7411968082142435511_o.png

De a pasija, aki már egy órát késett, alig vette le a cipőjét, büszkén bejelentette: - Megyek szarni! Mindjárt jövök! Telefon a kézben = Viszlát 2 óra múlva

20158057_473670239635859_8762668822867498602_o.png

- De miért nem mentél el a munkahelyeden? - Ott nincs időm!

20157893_473670312969185_8463695175024877063_o.png

Nos, természetesen az érzés, hogy valamire "nem jut idő", teljesen relatív – hiszen közben mi találunk időt arra, hogy elmenjünk a gyerekekért. Innen jön a kérdés, amin sokáig gondolkoztam, mi az oka annak, hogy sok férfinek fontosabb a szakmai felelőssége, mint a családdal kapcsolatos?  

20045307_473670372969179_5534781239861852832_o.png

Természetesen, ha életeket kell megmenteni, más a helyzet. - Na, én mára végeztem!

20045526_473670329635850_5606826315020316083_o.png

Akárcsak akkor, ha a munkában annyira kiszolgáltatottak vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk sokáig maradni a megélhetés érdekében.

20117111_473670362969180_8616569750875456099_o.png

De egy csomó olyan munka van, ahol a dossziék és feladatok nem semmisítik meg magukat másnap reggelre! Teljesen lehetséges és normális, hogy ott hagyjuk őket, és hazamenjünk segíteni a végkimerülés szélén álló társunknak.

20229670_473670426302507_4287389198785002663_o.png

Mégis, minden munkahelyemen láttam sok olyan apát, akik elég lazán kezelték az időbeosztásukat, kényelmes ebédszünetekkel: - Mit szóltok egy kis kacsasülthöz, csak negyedórára van az étterem? Szenvedélyes vitákkal a folyosón: - A menedzsment jövője a LEAN, azzal vége lesz a lógásnak! Nem túl szakmai weboldalakkal: - Nézd már ezt a majmot a békával!

 20045421_473670376302512_8131841967614365194_o.png

... akik aztán este 8-ig az irodában maradnak, hogy "befejezzék a melót". - Sajnálom, drágám, nem végeztem, ne várjatok a vacsorával!

20121531_473670452969171_1735700076186391286_o.png

Amit anyaként megértünk, és ami sok apa számára még nem világos, hogy szülőként az, hogy a munkahelyen maradunk, hogy befejezzük a feladatokat, nem kötelesség és nem is értékes teljesítmény, hanem egy kényelmes állapot. - Kész, befejeztem az összes feladatomat! Az elvégzett munka kiváltotta kellemes érzés = személyes komfortérzet!

19956798_473670449635838_7482963680643771187_o.png

Valójában az a helyzet, hogy a társadalmunk továbbra is nagyon is különböző értékválasztást kényszerít a férfiakra és a nőkre. 1. Munka 2. Család - a férfiak számára. 1. Család 2. Munka - a nők számára.

20045625_473670469635836_5065600904790954184_o.png

Így, ha több időt áldoznak a munkahelyükre, a férfiak inkább érzik úgy, hogy kötelességüket teljesítik, mint ha korábban hazamennek, hogy a családjukkal legyenek.

20024217_473670506302499_4987296638901042266_o.png

Ráadásul Franciaországban a munkahelyen töltött időt jobban értékelik, mint a valóban elvégzett munkát. - Joseph tegnap éjfélkor írt nekem egy mailt! - Wow!  - És tegnap este 10-kor, mikor eljöttem a melóból, arra gondolltam...

20045624_473670519635831_5241423753092060447_o.png

Ami azt jelenti, hogy ha szeretnének kitűnni, előrelépni és jutalomban részesülni, a dolgozóknak - a hatékonyság helyett... Jó éjszakát, főnök!  ... elsősorban azt kell bizonyítaniuk, hogy képesek a magánéletükre (tehát családi életükre) szánt idejüket feláldozni a munkaadójuk kedvéért.

20045402_473670549635828_3999931073027770989_o.png

Többé-kevésbé elfogadjuk, hogy, a nők, anyaként ne e logika szerint működjenek, még ha ez közben azt is jelenti, hogy le kell mondanunk minden reményről, az előrelépést és a fizetésemelkedést illetően. - Na, akkor én indulok! - Menj csak, vigyázz arra a kis tündérre!

20045312_473670509635832_4623761552343592976_o.png

A férfiak esetében még mindig rosszallás fogadja ezt: - Na, megyek a lányomért! - Nincs itthon a feleséged? 

20116786_473670562969160_2308781145805827247_o.png

E kényszerek eredményeképp be vagyunk zárva a pozícióinkba...

20232008_473670596302490_1888685748484845040_o.png

...ahol egyfelől a nők ellátnak egy szerepet, aminek van értelme, de kimerítő, alulértékelt, és költségekkel jár: kevesebbet keresnek és megsínyli a karrierjük; eközben pedig a férfiak kénytelenek jelen lenni a munkahelyükön, gyakran értelmetlenül, ami viszont pénzügyi és karrierlehetőségekhez segíti őket hozzá. 

20045421_473670612969155_6680087257770747224_o.png

Ahhoz, hogy mindebből kilépjünk, találnunk kell rá egy módot, hogy széttörjük ezeket a falakat.

20045300_473670646302485_8554534169579186271_o.png

És ehhez meg kell kérdőjeleznünk az értékválasztásainkat. Szerintem ez az, amit fel kell cserélni: Munka - Család. Mivel mindannyiunknak, a magánéletre és a családra szánt idő, elvileg az értékrendünk csúcsán kellene, hogy álljon, és a munkaidő csupán eszköz ennek elérésére. 

20117160_473670606302489_4961733432728514692_o.png

Kezdjük el tehát megkérdőjelezni ezeket az értékeket, és azokat, akik ránk kényszerítik őket!

20024139_473670669635816_3905068488713075112_o.png

Küzdjünk a kötelező jelenlét ellen! - Még mindig itt vagy, miközben a kisfiad már otthon?  hagyjunk fel azzal, hogy nagyra értékeljük a vállalatnak áldozott szabadidőnket. - És tegnap este 10-kor, mikor eljöttem a melóból, arra gondolltam... - Mi a francot csináltál este tízkor a melóban? Nincs életed, vagy mi?

20045762_473670666302483_1993836858111624233_o.png

És dolgozzunk kevesebbet!

20232155_473670679635815_777203860285611630_o.png

De hogyan dolgozzunk kevesebbet, kérdezitek biztos, ha közben szükségünk van a pénzre, hogy eltartsuk a családot? Ez valami olyasmi, amin nagyon sokat gondolkoztam. A második részben azt mesélem majd el, hogy értettem meg, hogy lehet kevesebbet dolgozni, és jobban élni. Ölelek mindenkit, és töltsetek sok időt a lurkóitokkal!

 

 

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Miért most szállt bele Botka az MSZP kollaboránsaiba?

Miért most szállt bele Botka az MSZP kollaboránsaiba?

Nagy kérdés, Botka László miért most, kilenc hónappal a választások előtt indította el a hadjáratát a párt kollaboránsai ellen. Talán most lett meg ehhez az ereje, most tudták ezt párton belül előkészíteni, vagy pont most van az utolsó lehetőség, hogy megcsinálják, mielőtt Botkát leszedik a lista éléről. Az is lehetséges, mostanra látták be, hogy nem lehet sikeres, erős, jó ellenzéki kampányt csinálni a párt kollaboránsaival a csónakban. De a lényeg ez: a háború elindult.

botka_bekasmegyer.jpeg

Civil tejberizs: van kiút a gyűlöletkeltés válságából

Civil tejberizs: van kiút a gyűlöletkeltés válságából

2017. július 12-én lépett életbe a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó regisztrációs kötelezettség. Innentől még fontosabb, hogy az önrendelkezést és az összetartozást hirdető szervezetekről minél többen tudják, mi a szerepük az ország életében. Azonban félreértés azt gondolni, hogy hátradőlhetünk, ha Kunbábony határában egyik reggel felbukkanna a várva várt erőszakmentesen kommunikáló, polgári engedetlenségből kiválóan teljesítő, kormányváltó messiás, akit civilek sorfala vezet a Parlamentig és ott megszünteti a törvényt, majd helyreállítja az alkotmányos rendet is.

civilsziv.jpg

süti beállítások módosítása