Múlt szerdán az Európai Központi Bank új épületének ünnepélyes megnyitója Frankfurtban nem egészen úgy sikerült, ahogy a szervezők eredetileg elképzelték. Kezdetben még úgy volt, hogy nagy reprezentatív bulival ünnepli az EU krémje a tervezettnél kicsit drágábbra sikerült székházat (az eredeti 850 millió majd másfélszeresére duzzadt az ár: 1,3 milliárd euróra), és néhány államfő is tiszteletét tette volna a nevezetes eseményen. Végül azonban egy szerveződő tüntetés miatti aggodalom is módosított a terveken, és az ünnepséget szerényebbre vették, így elmaradtak a magas rangú politikusok is – a „válságra való tekintettel”, szólt a hivatalos indoklás.

A német Wolf D. Prix majd 200 méter magas ikertornyaiból csodás kilátás nyílik Németország és Európa pénzügyi központjára, a bank vezetői impozáns üléstermeknek, a 2900 alkalmazott pedig lezser eleganciával kialakított közös tereknek örülhet, miközben az épületet kívülről árkok és kerítések veszik körül. Az eurózóna e bástyája ellen vonult fel szerdán mintegy 20 000 európai polgár, nagyrészt németek, de jöttek a közös pénzt használó más országokból is, spanyolok, görögök, franciák, írek vagy belgák.

De miért utazik valaki több száz kilométert Európa távoli csücskéből, hogy Frankfurtban vonuljon fel?

Magyarországon a sajátbejáratú politikai krízisünk kicsit lefoglal bennünket, így talán keveseknek tűnt fel, hogy az Európai Unió, különös tekintettel az eurózónára, történetének legnagyobb krízisét éli: az európai közvélemény jelentős részének, finoman szólva tele van a hócipője az úgynevezett válságkezeléssel. A 2008-ban startolt pénzügyi krach nyomán olyan régebben indult viták, kritikák és strukturális problémák kerültek előtérbe, amelyek egyre többek számára alapvetően megkérdőjelezték a politikai és gazdasági elit legitimitását.

Ennek a politikai válságnak van egy sereg tünete, az urnáktól elforduló választóktól kezdve, a rasszista, kirekesztő és reakciós/fasisztoid vagy náci jellegű ideológiák erősödésén át, a több helyütt izmosodó emancipációs törekvésekig, gombaként növő új pártokig. Optimistán szemlélve a helyzetet: az emberek jelentős része ráébredt vagy legalábbis a bőrén érzi, hogy az utóbbi évtizedekben általánossá vált európai modell, amelyet a válság csak felturbózott, zsákutca, és valami újnak kell következnie. Pesszimista nézőpontból pedig tarthatunk attól, hogy a jobbra tolódott politikai terek másutt is kitermelhetnek olyan illiberális szörnyszülötteket, mint a NER ámokfutása.

Szóval sokan gondolják úgy, hogy valami bűzlik kis kontinensünkön, ha a világ egyik leggazdagabb csücskében egyre többen vannak, és egyre szegényebbek a szegények, miközben egyre jobban élnek a gazdagok. És minél szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat, annál keservesebben araszol a gazdaság, és annál kevesebb forrás jut oktatásra, egészségre vagy szolidaritásra, azaz a közös jövőnkre. A Frankfurtban tüntetők is az európai közvéleménynek ebből a halmazából kerültek ki, és főleg olyan szakszervezetek, pártok vagy civil csoportok szervezésében érkeztek, amelyek úgy vélik, újra kell tárgyalnunk néhány, ortodox tételként rögzült elgondolást.

Hogy teljes mértékben elhibázottak a megszorító politikák – nemcsak immorálisak és embertelenek, de még csak hatékonynak sem mondhatók, ha csak céljuk, az adósságállomány lefaragása helyett, nem azoknak a „reformoknak” az átverése volt, amelyeket békeidőben nem lehetett volna lenyomni az emberek torkán. Hogy nem a nyugdíjasok és idős munkanélküliek elszegényítése az egyetlen út a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságához; hogy a munkavállalói jogok megkurtítása és a liberalizált munkapiac nem csökkenti a munkanélküliséget; hogy az iskolák és kórházak jövedelmezőbb szektorainak privatizációjával hosszú távon rosszabbul járunk mindannyian stb. stb.

És mi köze ehhez az egészhez az Európai Központi Banknak?

Általánosan hangoztatott tétel az is, hogy az EKB független és politikailag semleges, de ha arra gondolunk, hogyan állította a falhoz néhány hete az új görög kormányt a finanszírozásuk egyik csatornájának lezárásával, akkor a politikai semlegesség és függetlenség ténye máris kevésbé meggyőző. Aztán az EKB az egyik pillére az ún. trojkának, ami ugye Magyarországon szintén nem kelt zsigeri reakciókat. De ha belegondolunk, hogy portugálok millióit lehetett néhány éve szinte spontán az utcára vinni azzal a szlogennel, hogy „húzzon a francba a trojka”; vagy arra, hogy a spanyolok „a feketébe öltözött férfiak”-nak hívják őket, és a görög Sziriza egyik legfőbb választási ígérete az volt, hogy a trojkával többet nem tárgyalnak, akkor talán ráérzünk, milyen indulatok forrnak a „hitelezők” e technokratái iránt több országban is.

Az EKB, a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Bizottsághoz (EB) hasonlóan nagyon is konkrét politikai programmal lépett fel az adósságcsapdába került országokkal szemben. Spanyolországban pl. óriási botrányt okozott, amikor kiderült, hogy az EKB előző elnöke, Jean-Claude Trichet részletes instrukciókkal látta el az akkori miniszterelnököt, Zapaterót, hogy az ország „visszanyerje a pénzügyi piacok bizalmát”. A 13 tanács, utasítás(?) között szerepelt a munkavállalók kollektív szerződéseinek lebontása, a munkapiac deregulációja, a lakáspiac és energiaszektor átalakítása, de egy olyan ötlet is, amelyből a közvélekedés szerint néhány héttel később alkotmánymódosítás lett, és eképp „márványba véste”a deficitplafont.

De az EKB efféle, apolitikusnak vagy ideológiamentesnek talán nem nevezhető beavatkozásai mellett más gondok is akadnak vele. Az intézmény egyik legfőbb célkitűzése, német ihletésre, az infláció elleni küzdelem (bár ma már a defláció jóval veszélyesebb az európai gazdaságra), miközben kritikusai szerint olyan szempontokra is ügyelnie kellene, mint pl. a munkanélküliség alakulása. Ha az amerikai jegybank válságkezelésével és annak eredményeivel hasonlítjuk össze, még szembetűnőbb az európai monetáris politika kudarca. Az elmúlt évek csak felerősítették azokat a kételyeket, amelyek az egyes államoknak adott kölcsönök – közvetlen finanszírozás helyett az EKB a magánbankokon keresztül hitelez – hatékonyságával kapcsolatosak. A görög állam által felvett rövid lejáratú hiteleken pl. nemcsak a kölcsönző államok, hanem a közvetítő bankok is kerestek néhány százalékot – tényleg ez lenne a legméltányosabb módja egy bajba jutott ország megsegítésének?

Végezetül pedig az EKB mégiscsak annak az európai pénzügyi rendszernek az élén áll, amely a 2008-as krach után nagyjából változatlan struktúrában maradt fenn. A bankrendszer és a reguláció reformja olyan pöttöm léptekkel halad, hogy az sem biztos, beérik a következő válságig. Ha az európai bankrendszer lényegében társadalmi felelősségvállalás, engedmények vagy komoly szankciók, és a más területeken oly életbevágónak tartott „strukturális reformok” nélkül megúszta az utóbbi 90 év legsúlyosabb pénzügyi összeomlását, az persze elsősorban az európai politikusoknak köszönhető, akiket jobban érdekelt a saját bankjaik védelme, mint egy mélyreható reform a közjó érdekében. Ugyanakkor a más területeken oly aktív és militáns EKB sem harcolt látványosan azért, hogy a monumentális gazdasági-társadalmi károkat okozó bankokat jobb útra terelje. Példának okáért az offshore tevékenységük szigorú szabályozásával, korlátozásával vagy legalább a transzparencia kikényszerítésével.

Többek között tehát e problémák miatt tüntetett – a szervezők szerint – 20 ezer európai március 18-án Frankfurtban. „Az EKB nemcsak egy jelkép, hanem nagyon is reális szereplője a válság kezdete óta folytatott politikáknak, amelyek elszegényedést, prekariátust hoztak, megnyirbálták a szociális jogokat, korlátozzák a demokráciát és megakadályozzák az ökológiai fordulatot. A görög nép politikai zsarolásának középpontjában ma ott találjuk az EKB-t is” – emlékeztet az egyik résztvevő szervezet, az Attac. Mario Draghi beszédében egyébként utalt az „igazságtalannak tűnő” kritikákra, szerinte ugyanis bankja mindent megtett azért, hogy „tompítsa a sokkot”.

A nap 26 őrizetbe vétellel végződött, az alkalomra többek között szöges dróttal bekerített székház védelmére 6000 fővel kivonuló rendőrség tájékoztatása szerint, ugyanis a tüntetést néhány óráig tartó gerillaharc előzte meg. A hajnalban kezdődött „térfoglalás” (occupy) az EKB-hoz vezető utakat próbálta lezárni, majd a különféle békés akciókkal és vitákkal telt délelőttöt zárta le a „barátságos és testvéries hangulatban” lezajlott megmozdulás. A résztvevők arra is szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a mai konfliktusok valójában nem németek és görögök, vagy északiak és déliek között húzódnak, hanem az európai népek és az „1%-nak” kedvező politikák között.

A rendezvény egyik szónoka, Naomi Klein utalt rá, hogy a vandalizmusnak vannak látványosabb, és diszkrétebb, de messzehatóbb formái. Az intézményes erőszak romboló ereje sokkal elementárisabb lehet, mint az, amit a magyar sajtóban is megjelent fotók sugalltak a tüntetőkről. A 2011-es, Occupy Wall Street nevű mozgalomról Blockupy névre keresztelt európai hálózat amúgy harmadik éve szervezi rendszerkritikus demonstrációit Frankfurtban. Az idén azonban a barikádok, az utcai harcok és a felgyújtott autók miatt a médiába is eljutott a protestakció híre. Amivel talán a címben feltett kérdés megválaszolásához is segítettünk.

A mozgalom felhívása magyarul itt olvasható.  

Itt nézheti meg az EKB új épületét: diapo, itt a tüntetőket, itt pedig a balhét.

Kiss Szilárd, a sikkasztás miatt vád alá helyezett volt agrárattasé, és Tarsoly Csaba, a csődöt jelentett Quaestor ügyvezetője közötti kapcsolatok rendhagyóak. Ahányszor a két üzletember kapcsolati hálója összeér, ott bűncselekmény, Szijjártó Péter vagy Mészáros Lőrinc bukkan fel. Mindketten üzleteltek vízummal, és vannak közös orosz érdekeltségeik is. Közös üzletfelük egy, már a Kaya Ibrahim-ügyben is érintett vállalkozó. Sőt még az ügyvédjük is közös.

Szijjártó Péter, Jelena Cvetkova (Kiss Szilárd felesége) és Tarsoly Csaba a vízumközpont megnyitóján Moszkvában, 2014 novemberében. Fotó: MTI / Moszkvai magyar nagykövetség 

Kiss Szilárd története több, mint gyanús: úgy volt például Fazekas Sándor által kinevezett agrárattasé, hogy két nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett, és mindkétszer kockázatokat tártak fel vele kapcsolatban, mégis pozícióban maradhatott. A rendőrség 2013 nyarán lehallgatta Kisst és üzletfelét, amikor 500 millióval károsítottak meg egy takarékszövetkezetet, mégis csak másfél évvel később tartóztatták le őket. Martonyi János végül eltávolította őt a külügyből 2013-ban, de ezután a Földművelésügyi Minisztériumban keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztossá nevezték ki. Vagy nem, csupán használta a titulust és senki nem szólt rá, hogy ezt nem kéne.

Kiss Szilárd lebukásához egyébként egy Sziky Gyula nevű gazdasági bűncselekményekkel vádolt vállalkozó lehallgatása vezetett, aki segített Kissnek az 500 milliós csalásban. Ő volt az alapítója a Mobilismo Kft.-nek, amely üzlettársán, Sipos Lászlón keresztül végül a papíron Kaya Ibrahim által, feltehetőleg adócsalás céljából felvásárolt vállalkozások közé került az akkori, tetemes köztartozást felhalmozó Fidesz-közeli cégekkel együtt. Csakhogy Szikynek több más telefonpartnere is volt, akit lehallgattak, például Tarsoly Csaba, akit viszont Sziky tárgyalására nem idéztek be.

„De Tarsoly és Kiss kapcsolatai itt nem fejeződnek be. A 2003-ban alapított orosz Kvesztor Rus Zrt. turisztikai cég egyik 50 százalékos tulajdonosa a magyar Quaestor Pénzügyi Zrt., a másik pedig Kiss Szilárd. Aztán a takarmány-nagykereskedelemmel foglalkozó VTD Kft. száz százalékban Tarsoly tulajdona, de ugyanarra a címre van bejegyezve (Buszinovszkaja Gorka 2.), ahova Kiss több érdekeltsége is. A szintén Tarsoly-tulajdon MVTD Kft. által üzemeltetett moszkvai kereskedőházban működik a magyar vízumközpont: Kiss Szilárd élettársának vezetésével és 40 százalékos tulajdonrészével” – írja az Index.

Szintén az Index cikkben szerepel, hogy a Buszinovszkaja Gorka 2 szám alatt másnak is van cége, méghozzá Mészáros Lőrincnek. Aki a lapnak adott interjúban összekeverte a saját cégét – amely vagyonnyilatkozatában egyébként nincs feltüntetve, és Kiss Szilárd a társtulajdonosa – azzal a céggel, amelynek viszont csupán Kiss Szilárd tulajdonosa, Mészáros nem első állításával szemben. Ellenben Mészáros megnevezte mint társtulajdonost Jelena Cvetkovát, Kiss feleségét, aki valójában nem tulajdonos ebben a cégben. Ez a cég is a Buszinovszkaja Gorka 2 szám alá van bejegyezve.

„Szijjártó Péter tavaly november végén egy másik fontos moszkvai megnyitón is részt vett: akkor már külügyminiszterként Kiss Szilárd orosz feleségévével, Jelena Cvetkova üzletasszonnyal együtt ünnepélyesen átadta a moszkvai magyar vízumközpontot. A szalagátvágásban segédkezett Tarsoly Csaba is, ugyanis a központot az egyedüli tulajdonában álló Visaworld-Center Kft. és Jelena Cvetkova hozta létre“ - írja a HVG. Érdekes, hogy míg nagyjából minden ország ugyanazt az Indiai céget bízza meg vízumközpont létrehozásával Moszkvában, a magyarok sajátot csináltak.

Tarsoly Csabának egyébként más érdekeltségei is vannak a Moszkvai kirendeltség környékén. A fiktív kötvénykibocsájtásai miatt csődbe ment Quaestor tulajdonosa idén tavasszal nyitott moszkvai magyar kereskedőházat, amely a magyar cégek exportját segíti elő, és a cég érdekelt a letelepedési kötvények – többek között – oroszországi árusításában is. De a Quaestor nyithatott más országokban, például Törökországban is kereskedőházat, a külüggyel együttműködve.

Ezen kívül ugyanaz az ügyvéd is védi Tarsoly Csabát, valamint Kiss Szilárdot. Ez az ügyvéd dr. Papp Gábor, aki korábban Juszt László ügyvédje, majd a TV ügyvédje című műsor állandó szakértője is volt. Nyilván ez az információ lehet a véletlen műve is, hiszen Papp ismert ügyvéd, akinek rengeteg ügyfele van, de az eddigi kapcsolatok mellett nehéz ezt véletlennek gondolni.

Tehát azt látjuk, hogy a magyar külgazdasági célok, Tarsoly Csaba és Kiss Szilárd, illetve a Fidesz erős emberei több szálon is összekötődnek. Ezek után pedig nem ártana megkérdezni: Vajon miért nevezték ki a külügyből való kitiltása után keleti nyitásért felelős kormánybiztossá Kiss Szilárdot? Ha nem nevezték ki, miért engedték neki használni ezt a titulust? Milyen érdekek mentén lett Tarsoly és a Quaestor a külgazdaság zászlóshajója? És vajon véletlen, hogy a keleti nyitás körül összpontosulnak ezek a figurák?

Update: Az Index új cikkéből kiderül, hogy Kiss többek között prostituáltak futtatásával is összefüggésbe hozható a vízumokon keresztül, számos orosz prostituáltat fogtak el a Kiss által kiadott magyar vízumokkal Nyugat-Európában. De az Index cikkében arra is van utalás, hogy Kiss felesége az orosz titkosszolgálatokkal állhat kapcsolatban. A cikk itt.

A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (angolul: Transatlantic Trade and Investment Partnership, vagyis TTIP) az elmúlt évtízedek egyik legfontosabb nemzetközi politikai gazdaságtani fejleménye lehet, a magyarországi közbeszédben azonban mindeddig mégsem volt róla az ügy súlyához méltó vita.

A képen a Magyar Természetvédők Szövetsége- Föld Barátai Magyarország aktivistái tüntetnek a trójai falóként megjelenített TTIP ellen.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti egyezményt röviden „szabadkereskedelmi egyezménynek” szokás hívni, de ez Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint félrevezető. Szerinte a megállapodás nem elsősorban a kereskedelem szabadságáról szól, hiszen az USA és az EU közötti vámok már így is nagyon alacsonyak. A megállapodás – és az azt előkészítő, jelenleg is folyó titkos tárgyalások – valódi tétje szerinte az, hogy fennmaradhatnak-e az EU tagállamainak fogyasztóvédelemről, munkavállalói jogokról, élelmiszerbiztonságról szóló (az amerikai szabályozásnál tipikusan jóval szigorúbb) szabályozásai, valamint ezzel összefüggésben az, hogy a vállalatoknak lehetősége lesz-e (kártérítésért) perelni az államokat a szabályozásaik miatt elmaradt profitért a külön erre a célra létrehozandó, államoktól független kereskedelmi bíróságokon. 

A megállapodás támogatói a szabad kereskedelem gazdasági növekedésre és foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatását hangsúlyozzák: de mennyit fog valójában segíteni a megállapodás az európai gazdaságnak, és egyáltalán előre lehet-e jelezni egy ilyen átfogó (és részleteiben nem ismert) megállapodás hosszútávú hatásait? A vélt gazdasági előnyök (és ezek előrejelzésének) problémáin túl, a kritikusok és ellenzők szerint a megállapodás sérti a demokrácia és a népszuverenitás eszméit, vészélyezteti az élelmiszerbiztonságot és a munkavállalói jogokat, továbbá a környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szabályok gyengüléséhez és a közszolgáltatások további privatizációjához vezet majd. Indokolt-e az ellenzők aggodalma?

A Levegőt! legutóbbi adásában ezekről a kérdésekről beszélgetünk vendégeinkkel, Novák Tamás közgazdásszal, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának (BGF KKK) docensével, valamint Újszászi Györgyivel, a Védegylet (a TTIP-elleni magyarországi kampány kezdeményezője) munkatársával.

A műsor elején bekapcsoltuk még Mózes Tibort a Vasúti Dolgozok Szabad Szakszervezetének vezető ügyvivőjét is, akivel a Rail Cargo Hungaria vállalatnál bejelentett elbocsátásokról és a szakszervezet terveiről beszélgettünk röviden. A műsor itt hallgatható meg:

Ha bővebben is érdekelne a TTIP, a következő magyarnyelvű írásokat, beszélgetéseket és parlamenti fölszólalásokat ajánljuk a figyelmedbe:

- magyarországi civil szervezetek közös kiáltványát;
- a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Friends of Earth közös állásfoglalását a megállapodásról a genetikailag módosított élelmiszerek ügyében;
- A Kettős Mérce rövid összefoglaló cikkét;
- A Transzatlanti Befektetési és Kereskedelmi Partnerség (TTIP) veszélyei és hatásai a fenntarthatóságra és szuverenitásra témában az LMP javaslatára a Parlamentben lefolytatott politikai vitát, különös tekintettel Schiffer András vezérszónoki felszólalására, továbbá Bauer Tamás - Schiffer Andrással vitatkozó - rövid publicisztikáját;
- Csiba Katalin, Pogátsa Zoltán és Ungár Péter blog-bejegyzéseit;
- Kutasi Gábor és Pogátsa Zoltán vitáját a Magyarul Balóval című műsorban;
a Külügyminisztérium jelentését a kormány számára a megállapodástól várt hatásokról;
- Kutasi Gábor és munkatársai Az USA–EU kereskedelmi tárgyalások várható hatása a magyar növekedésre című tanulmányát;
- valamit Novák Tamás A V4-országok és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) c. tanulmányát.

Április 10-én a tapolcai-ajkai körzetben időközi választásokat tartanak. A hírek arról szólnak, hogy a Jobbik és az MSZP is megelőzheti a Fideszt, úgyhogy bár a Fidesz-retorika mintha előre kisebbíteni próbálná a vereséget, úgy tűnik, mindent bevetnek a kampányban. Sümegre ugyanis Békemenetet visz a CÖF. A magukat függetlenek mondó civilek. Bayer Zsolt független újságíró vezetésével.

Videót is készítettek a “független civilek”, amelyben elmondják, meg kell védeni azt a demokráciát, amely 5 év után most kezd tökéletesen működni (vasárnap biztosan még tökéleteseben működik). Maga az akció azért is szórakoztató, mert a héten jelentette be a Fidelitas ProvokátorFigyelő oldalát, amelynek célja, hogy bebizonyítsa, a március 15-én tüntető civilek igazából pártaktivisták. Mondjuk a március 15-én tüntetők nem hívták magukat civilnek, csak a Fidesz őket, és az eddig posztolt két képből az egyikről rögtön kiderült, hogy nem valós adatokat tartalmaz. De sikerült kideríteni, hogy volt egy ellentüntető, aki az egyik ellenzéki párt aktivistája.

Nagyjából egyébként ennyit ért az elmúlt három évben a minden Fideszen kívüli kezdeményezést valamelyik párt cselekedetének beállító hazugságáradat is. Ma már több, a Fideszt elmarasztaló bírósági ítélet után egyértelmű lehet mindenkinek, ez a taktika csődöt mondott.

Pedig alapvetően nem lenne baj azzal, ha valaki, aki nem párttag, támogat egy pártot, vagy ha egy párttag támogat egy nem párthoz köthető eseményt. Sőt, ez lenne a normális. Az nem normális, ha egy párt létrehoz egy civil szervezetet, amelynek fő tevékenysége az, hogy a pártot támogassa. És ilyen a CÖF is, amely költségvetésének szinte egészét arra költi, hogy a Fideszt támogassa, a 2014-es kampányban például egymilliárd forintot költöttek a Fidesz-propaganda támogatására, méghozzá úgy, hogy a mai napig nem tudjuk, ezek a pénzek honnan vannak.

Ezért is örül az ember annak, hogy ezt a teljesen hiteltelen szervezetet veti be a kampányban a Fidesz. Az alapvetően kormányellenes hangulatban nem is kell jobb reklám az ellenzéki pártoknak, mint az, hogy a helyieknek teljesen ismeretlen személyek járják kocsisorral a falvakat és a városokat, hogy magukat civilnek álcázva támogassák a Fideszt. Nem hülyék az emberek. Ha pedig még azt is elmondják a CÖF fejesei, amit ebben a videóban, hogy 2015-ben minden szép és jó, és megszületett az a demokrácia, amit mindenki várt, akkor a legbarátságosabb inger, amit kiválthatnak, az lesz, hogy az emberek hazamennek, köpnek egyet, megbeszélik a dolgot a szomszédaikkal, és áprillis 12-én behúzzák az ikszet a Fidesz ellen.

Ennyi pénzt ellenzéki kampányra még senki sem költött. Köszönjük, Fidesz! Köszönjük, CÖF!

Csütörtökön, váltásokkal együtt, körülbelül 100 taxis tiltakozott Budapesten. Alapvetően az Uber hétvégi ingyenessége ellen, de igazából azért, mert halálra szopatják őket. Az Uber, a kormány, a főváros, a BKK, mindenki. A rájuk rótt terhek és a kötelező árszabályozás is nagy nyomás a taxisokon, de a vetélytársak, akikre nem vonatkozik a szabályozás, egyenesen kivégzik őket. De a taxisok rosszul látják, ha az Ubert tekintik ellenségre, az árszabályozás helyett.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Gregor Gysi a Die LINKE frakcióvezetője a Bundestagban. Az NDK végnapjaiban a keletnémet állampárt, az NSZEP (Német Szocialista Egységpárt) reformereként tűnt fel, és máig az egyik legaktívabb baloldali politikus Németországban. Még annak ellenére is, hogy pár éve felmerült, az NDK-s időben együttműködhetett az állambiztonsággal. A Szirizáról, a kapitalizmus megdöntéséről, Putyin barátságáról, szociáldemokráciáról, a német jólétről és az NDK örökségéről kérdeztük.

(fotó: Jakob Huber, Gregorgysi.de)

A Sziriza és a Podemos is közeli szövetségesük – egy frakcióban ülnek, közös rendezvényeket szerveznek, szolidaritást vállalnak egymással. Mi az, ami összeköti ezt a három pártot, és miben különböznek?

A három pártot szerintem az köti össze, hogy mindannyian a kapitalizmus neoliberális átalakulása elleni küzdelem részeként jöttek létre. Céljuk az, hogy a neoliberalizmusra adott politikai válasz ne a rasszista és nacionalista érzelmek újjáélesztésére építsen, hanem inkább demokratikus és szociális kérdéseket hangsúlyozzon. A német LINKE két párt fúziójából jött létre, ezek a demokratikus szocialista PDS (a Demokratikus Szocializmus Pártja, amely a Német Demokratikus Köztársaságnak nevezett Kelet-Németország, azaz NDK állampártjának jogutódja – a szerk.), és a baloldali szociáldemokrata WASG (Munka és Szociális Igazság Párt; kiábrándult szocdemek hozták létre a párt harmadik utas fordulata után – a szerk.). Német szemszögből ez egy konfliktusokkal teli egyesülésnek is nevezhető, de a Szirizához képest – amely öt alapítópárt és még egy csomó másik kis párt fúziójából jött létre – a Die LINKE megalakulása maga volt a harmónia. Szerintem figyelemreméltó, hogy az euró- és posztkommunista, baloldali szocialista, zöld baloldali, maoista, trockista és libertárius bázisdemokrata pártok választási szövetségének 2012-es párttá alakulása probléma nélkül lezajlott a Sziriza esetében. Az ilyesmi ugyanis komolyabb súrlódásokhoz tud vezetni. Nagyon örülök, hogy ennyire sikeresek lettek. A Podemos pedig abban különbözik a Szirizától és a Linkétől, hogy tömegtüntetésekből nőtte ki magát, ezért még közelebb áll a társadalmi mozgalmakhoz, mint a többi baloldali párt. A tagság világnézeti spektruma hasonlóan tág, mint a Szirizánál, de ők talán hajlamosabbak arra is, hogy nyissanak a politikai „közép” felé.

Egyet ért azzal az egyre gyakrabban hallható kijelentéssel, hogy a Sziriza, a Podemos (és talán a Linke is) a hatvanas-hetvenes évek szociáldemokratáinak értékeit képviseli (erről itt is olvashattok – a szerk.), és az ő eredményeik megtartásáért küzd?  Ez az újbaloldal vette át a szociáldemokraták helyét, miután a mainstream baloldal a harmadik út keresése közben leállt a neoliberalizmussal flörtölni?

Van ebben valami. A szociáldemokraták célja korábban az volt, hogy a jóléti állam kiépítéséért és megtartásáért fellépjenek, és képviseljék a rászorulók és a foglalkoztatottak érdekeit. Ezt már rég nem teszik. Ettől viszont a társadalmi probléma még ott van: ezen emberek igényeit a politikának tudomásul kell vennie, és képviselnie kell őket. Különben még rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amilyenben most vagyunk.

Ennek a felismerésnek is köszönhető, hogy egyes keletnémet tartományokban a Linke a legerősebb baloldali párt – részben amiatt is, mert Kelet-Németország maga is egy posztszocialista társadalom. Nem gondolnám ugyanakkor, hogy a Linke vagy a Sziriza csupán azon dolgozna, hogy jobb szociáldemokratákká váljanak, mint az eredeti szociáldemokraták. Mindkét párt meg szeretné haladni a kapitalizmust egy demokratikus szocialista struktúra segítségével.

Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter nemrég azt írta a Der Freitag című baloldali német lapban, hogy szerinte Európa már nem egy újabb ciklikus válsággal találta magát szembe, hanem valami teljesen újjal. Az európai baloldalnak ennek ellenére nem az lenne szerinte a feladata, hogy a válságot megragadva lecserélje a kapitalizmus egy újfajta rendszerre (hiszen a kapitalizmus leváltása a jelen helyzetben veszélyes, regresszív erőket engedne szabadjára). Egyetért?

A kijelentés első része kapcsán azt mondanám: én is úgy gondolom, hogy a jelenlegi nem egy ciklikus válság, hanem egy hatalmas tőkeakkumulációs válság. A második részről szólva: a tőkeakkumulációs válság, az azzal járó szociális problémák, és a demokrácia leépülése ellenére szerintem vakmerő lenne azt gondolni, hogy van már progresszív alternatívája a jelenlegi kapitalista rendszernek.

Ennek több oka is van. Egyrészt azért van ez így, mert a demokratikus kapitalizmust éppen jobbról támadják. Mégpedig nem azért, hogy szociálisabbá és demokratikusabbá tegyék, hanem azért, mert egy nacionalista és egoista rendszerré akarják alakítani. Ez megnehezíti a baloldali offenzívák indítását is. Előbb tehát a baloldalnak kellene megerősödnie, aztán utána lehetne gondolkodni, hogyan tovább. Másrészt van az a probléma is (ami összefügg az előbbivel), hogy nincsen még elképzelésünk arról, milyen lenne a kapitalizmust meghaladó fejlődési modell. Nincs még olyan modellünk, ami érett rá, hogy át lehessen ültetni a gyakorlatba.

(fotó: die Linke)

A honlapjukon az áll, lehetségesnek tartanak egy másfajta Európát. Egy olyan EU-t, amely az erejét és befolyását az emberek jólétének növelésére használja. Nade hogyan alakítanák át, ismét Varufakiszt idézem, az „antidemokratikus, neoliberális és teljesen irracionális”  Uniót?

Egyrészt, az elsődleges jogok terén azt látjuk, hogy ma a „tőkejogok” ugyanazon a szinten vannak, mint az alapjogok. Ez elsőre talán nem tűnik annyira rossznak, de amikor konfliktusba kerülnek egymással, akkor ez azt jelenti, hogy alapjogok, és elsősorban a szociális jogok, ellenében hozhatnak döntéseket a bíróságok. Szerintem ez egy súlyos probléma, amit úgy kellene megoldani, hogy kimondjuk: az alapjogok nem lehetnek alku tárgyai.

Másrészt: van egy közös valutánk, de a monetáris politikánk nem szól másról, mint a monetáris stabilitásról (az Európai Központi Bank – EKB még arra se képes, hogy hiteleket adjon a tagállamoknak), és nincs szó arról, hogy a közösség együtt vállaljon felelősséget a kockázatokért, mint például az államadósságért. Németországnak, meg pár másik tagállamnak ez nagyon kényelmes így. Végülis a többi tagállam adóssága a német export növekedéséhez vezetett. Amikor viszont a szolidaritásról van szó, akkor a németek az elsők, akik azt mondják: minden tagállam önmaga felel az adósságáért. Az eurót úgy tervezték meg, hogy az csak élesíti a létező különbségeket, felerősíti az egyenlőtlenségeket, az előnyöket és a hátrányokat pedig egyenlőtlenül osztja el.

Az alternatíva viszont nem az, hogy megszüntetjük az eurót, hanem az, hogy kijavítjuk ezeket a konstrukciós hibákat. Ezen kívül kötelező jelleggel koordinálni kellene a gazdaság-, bér-, fiskális- és szociálpolitikát, hogy felszámolhassuk az egyenlőtlenségeket. Ahelyett, hogy megvágjuk a tömegek fizetését Görögországban, megengedhetnénk inkább magunknak, hogy Németországban is magasabbak legyenek a bérek (Németországban ugyanis nagyobb az alacsony bérért foglalkoztatottak aránya, mint az eurózóna tagállamainak többségében, állítólag azért, mert az nagyobb mértékű foglalkoztatáshoz vezet, de a gyakorlat ezt nem bizonyítja. Ugyanakkor nagy eséllyel ezek az alacsony bérek is hozzájárulnak a német export sikeréhez. – a szerk.).

Harmadrészt, ezzel a tagállamok a szuverenitásuk egy részét is átruháznák az EU-ra, ami csak akkor nem vezet legitimitási deficithez, ha európai szinten nő a demokrácia. Azt kellene célul kitűzni, hogy az EU-tagállamok szociálisan és gazdaságilag is közelebb kerüljenek egymáshoz, ahelyett, hogy távolodnának – mint teszik most.

Elsőre persze már azzal is megelégednék, ha sikerülne csökkenteni a lobbisták befolyását az uniós törvényhozásban.

Mennyire tartja sikeresnek a Sziriza tárgyalásait az EU-val? Sikerülhet betartaniuk, amit a választóknak ígértek?

Biztos emlékeznek Jorgosz Papandreura (2009-2011 között szociáldemokrata görög miniszterelnök, korábban Varufakisz is az ő gazdasági tanácsadója volt – a szerk), aki népszavazást szeretett volna tartani a megszorításokról. Ő szükségesnek tartotta, hogy megkérdezze az érintetteket, azaz a görög lakosságot a programról, de miután ennek hangot adott, már csak egy hétig bírt hatalmon maradni. Pénzügyminisztere, Evangélosz Venizelosz ugyanis Brútusz módjára elárulta. Papandreu helyére aztán az EKB emberét (Lukász Papadémoszt – a szerk.) ültették. Ezt csak azért mesélem el, hogy látszódjon, mennyire kemény az ellenállás; normális, demokratikus reakciókra ne számítsunk. Olyan stratégiára van tehát szükség, ami az eszkaláció és a kompomisszum között egyensúlyoz, hogy a megfelelő időben, a megfelelő választ adhassuk. A tárgyalások mostani eredménye arra jó, hogy leszámolhassunk a Wolfgang Schäuble féle vagy-vagy politikával. A német pénzügyminiszter szerint vagy a trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) diktál, vagy összeomlik Görögország. Ilyen feltételek mellett Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek szinte már emberfeletti erőket kell megmozgatnia, hogy ellenálljon a nyomásnak, és elkezdhesse a választási ígéreteit életbe léptetni.

Mit gondol, a Sziriza és a Podemos sikere befolyással lesz a nagy szociáldemokrata pártok programjára is?

Én személyesen azt ajánlanám a balközép pártoknak, hogy alaposan tanulmányozzák az ilyen baloldali pártprogramokat. Viszont sajnos attól tartok, hogy a szociáldemokraták inkább folytatják, amit jelenleg csinálnak, és megelégszenek a 25 százalék körüli sikerükkel, és azzal, hogy miniszterelnök-helyettest állíthatnak (pl. Németországban – a szerk.).

(fotó: Die Linke)

Milyen szerepet játszik ma Németország Európában? „Európapárti politikusnak” tekinthetjük Angela Merkel kancellárt?

Lehetne belőle akár európapárti politikus is. Ezt legutóbb a Hollande-Merkel-kezdeményezéssel bizonyította, ami Minszk II-höz vezetett. De mégse viselkedik akként. Nem akar például konfliktusba kerülni Németországban a jólét-sovinisztákkal. És azt se akarja megérteni, hogy más európai államok szolidaritást várnak Németországtól; végülis a többi európai állam volt az, amely 1945 után lehetővé tette Nyugat-Németország nyugati integrációja révén a „gazdasági csodát.” Ma Angela Merkel egy német Európát akar, nekünk viszont egy európai Németországra lenne szükségünk.

Jól megy még a soruk a németeknek? Van még rendes jóléti állam és baloldali politika? A minimálbér bevezetése alapján azt is mondhatnánk, hogy igen.

Kétségtelenül jobban megy a soruk a németeknek, mint sok környező ország lakosainak. De ez is csak egy relatív kijelentés. Több millió német él a szegénységi küszöb alatt. A javak újraosztása megy tovább, méghozzá lentről felfelé. Így pedig nem fogjuk a jövőbeli problémáinkat megoldani: ez nem oldja meg az oktatás alulfinanszírozottságát, és arra a kérdésre se ad választ, hogy miért jut egyre kevesebb pénz az infrastrukturális befektetésekre.

A Linke honlapján az áll, hogy a Német Demokratikus Köztársaság megalapítása egy legitim kísérlet volt arra, hogy a szövetségesek második világháborús győzelme után gátat szabjanak azoknak a szociális tendenciáknak, amelyek a nemzeti szocialista eszmék újbóli megerősödéséhez vezetnének. Ennek érdekében hozták volna létre német földön a szocialista államot. Ám a kísérlet csődöt mondott – jórészt belső okokból: a demokrácia hiánya miatt, és azért, mert az NDK vezetői nem tartották tiszteletben az állampolgári jogokat, és nem bíztak még a saját állampolgáraikban sem. Ha így gondolják, akkor miért nem elfogadható, hogy az NDK-t „jogtalan államnak” (Unrechtsstaat, a jogállam ellentéte; a kifejezést gyakran használják a németek diktatórikus rendszerekre – a szerk.) nevezzék?

A „jogtalan állam” kifejezés erős, és nem alkalmazható arra a helyzetre, hogy az NDK-ban az állam jogsértéseket – sokszor nagyon komolyakat is – rendelt el. Ezeket a jogsértéseket nem lehet persze tagadni, a jogtalan állam kifejezés viszont azt sugallná, hogy az állam létrejöttének a célja a jogtalan cselekedetek gyakorlása volt. Ami viszont nem igaz. Ezzel szemben a nemzeti szocialista rendszer tényleg egy jogtalan állam volt. A jogtalan állam kifejezés is akkor lett használatos, amikor a nemzeti szocializmus alatt történteket feldolgozták – ezt a kifejezést használta például az egyik legkiválóbb német jogász, Fritz Bauer is.

(fotó: Arne List)

Mit tanultak Európa baloldali pártjai az NDK hibáiból?

Szerintem a legtöbb baloldali elismeri, hogy nem lehet a politikai és gazdasági emancipációt tervgazdaságokon és egy bürokratikus diktatúrán keresztül elérni. Nem is képviselik ezt az elképzelést. De nem csak az NDK-t utasítják el, a Szovjetuniót is, és a többi államszocialista rendszert is.

Tavaly májusban, a Spiegelnek adott interjújában azt mondta: „Az Egyesült Államok mindig csak újabb büntetésekről beszél, Putyinnál legalább még néha az a benyomásunk, hogy ő valóban deeszkalációt szeretne.” Még mindig ezt gondolja, vagy változott a véleménye az orosz-ukrán krízis előrehaladtával?

Úgy gondolom, hogy Putyin egy racionális érdek- és hatalompolitikus, nem pedig egy őrült. Szerintem ez elég ahhoz, hogy sikerüljön majd megegyezést találni.

A Linke a melegek jogaiért is aktívan fellép, hogyan tud mellette mégis „Putyin megértőinek pártja” lenni, ahogy például a Spiegel írja? Hiszen Putyin az elmúlt években nagyon keményen fellépett a melegek ellen, hogy csak egyet mondjak az illiberális lépései közül.

Nem vagyunk putyinista párt. A putyini társadalompolitika erősen vonzódik a nacionalizmushoz, a jobboldali kultúrához és az ortodox egyházhoz. Ezzel áll kapcsolatban a mostani homofóbia is. Az orosz gazdaságpolitika pedig most államkapitalista, erős neoliberális befolyással. Ezeknek semmi közük ahhoz a politikához, amit a Linke követendőnek tartana. A Krím annektálását is elítéltük, mivel ellentétes a nemzetközi joggal. Azért gondolják rólunk egyesek, hogy együttérzünk Putyinnal, mivel szerintünk nem hiba az, ha valaki meg akarja érteni, milyen érdekek és indítékok hajták a velünk szemben álló felet, annak érdekében, hogy megfelelően lépjünk majd fel. Európa nem lehet Oroszország nélkül biztonságos hely. De Oroszország ellenében sem. Mi egy olyan párt vagyunk, amely a nyugat rengeteg hibáját is nevén nevezi. A német gazdasági szereplők kezdenek már rájönni, mi a helyzet, talán hamarosan a Spiegelnél is felfogják ezt.

(Kérdéseinkre emailben kaptunk választ)

Varga Mihály körmeszakadtáig tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy készült volna valaha a Nemzetgazdasági Minisztériumban hatástanulmány a boltok vasárnapi bezárásával kapcsolatban. Ez is a felelős kormányzás egy új szintje. A büszkén vállaltan felelőtlen szint.

A fene tudja hány boltot záratnak be egy senki által nem mért párt ötlete alapján heti egy napra. A kormányban vagy fényevők ülnek, és azt gondolják, hogy ha a kereskedelmi napok száma egyheteddel csökken, akkor nem változik semmi a kereskedelemben, vagy beleszarnak, hogy csökken majd a forgalom, az ÁFA, a munkaidő és a munkahelyek száma - ha a hetedik napon Isten is megpihent, akkor az embernek is ez a dolga. Ha az ember dolgozni akar, akkor is, és ha vásárolni, akkor is.

Az totálisan mindegy, hogy a jogalkotásra vonatkozó szabályok szerint kell-e hatásvizsgálat (kell: "A jogszabály előkészítője - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit."), hiszen ha itt valamit a kormány nem akar, akkor az nem lesz. Ezért egy felelős kormányfő maga készíttet hatástanulmányt akkor, amikor ilyen volumenű szabály támogatásáról dönt, ha a javaslat előterjesztő magasról tett törvényi kötelezettségére. Ha viszont a miniszterelnök úgy akar forradalmat véghez vinni a kereskedelemben, hogy fogalma nincs annak lehetséges hatásairól, akkor az nevezhető sok mindennek, de felelős polgári magatartásnak nem.

Varga Mihály pár hónapja nem támogatta az vasárnapi bezárás ötletét. Ma már ezt nem hangoztatja. Csak az ellen tiltakozik, hogy valaha megvizsgálta volna valaki, hogy mi lesz ennek a hatása. Arcmentő akciónak egész jó.

Még novemberben kérdezte a HVG Harrach Pétert a vasárnapi nyitvatartásról. Akkor a KDNP frakcióvezetője kifejtette, hogy a vásárlás szabadságát a kormány megőrzi. Erre jött a kérdés:

- De ha nem lesznek nyitva a boltok?
- Az üzletek egy része nyitva lesz, és abban kell vásárolni, amelyik nyitva van.

Tényleg nincsenek szavak. A kormánykoalíció (LOL) kisebbik pártjának (:D:D:D) frakcióvezetőjében annyi a cinizmus, mint üres hely egy KDNP irodában.

Ehhez vegyük hozzá, hogy ma kiszivárgott a vasárnapi boltbezárás 2011-es hatástanulmánya, amely szerint katasztrofális eredményt hozhat a boltbezárás. A tanulmányt  Varga Mihály miniszter azzal próbált cáfolni, hogy rosszak benne a számok. Márpedig ha a kormány állítása igaz, és nem volt hatástanulmány, akkor nem tudhatnánk, hogy rosszak a számok. 

Tehát ez az egész kész csőd, a társadalom ellenzi, rosszat fog tenni a gazdaságnak, és az egészet cinikus szövegekkel nyomják le az emberek torkán. Tippünk mégis van, mire jó az egész. Az eddigi számok alapján a CBA (a cég nem túl friss térképe szerint borzasztó sok, de pontos adat nincs) és a Reál (2100 üzletből 500) üzletei nyitva lesznek, míg a nagy külföldi láncok vasárnap bezárnak. Tehát eddig úgy néz ki, megint arról van szó, minket túráztatnak, hogy megtömjék a haverok zsebét.

2011-ben a Fidesz hozott egy törvényt, amely szerint a köztartozással rendelkező választott tisztségviselők mandátumát meg lehet vonni. Ezt a törvényt csakis azért hozták, hogy Mészáros Lőrinc le tudja váltani az akkori, egyébként fideszes felcsúti polgármestert. Ezt a törvényt használta most ki Zuglóban az országos ellenzék is, hogy belerúgjon a független képviselőbe, Várnai Lászlóba.

A volt alkotmánybírósági főtanácsadó, egy jogi karon oktató szociológus és a romagyilkosságok kapcsán megismert ügyvéd vitatkozhatott volna hétfőn az ELTE jogi karán arról, hogy rasszisták-e a joghallgatók. Hasznos vita helyett azonban főleg közhelyeket, megdöbbentő rasszizmus-értelmezéseket és egy nagyon elkeserítő képet kaptunk arról, hogy aki rasszistaként kerül be az ÁJK-ra, az miért fog onnan ugyanígy kijönni.