Emlékszünk a pesti rakpart pár év előtti lezárására, amikor még homokot is leterítettetett pár napra a Városháza elé, hogy az arra járók a plázson érezzék magukat. A nagy sikerű rendezvény mintája egy rendszeres párizsi nyári esemény volt, a „Paris Plages”. Július közepétől augusztus közepéig – idén már szeptember elejéig – zárják le évről évre a Szajna jobb partján a Georges Pompidou gyorsforgalmi utat az autók elől, és nyitják meg a sétálók előtt. Még strandröplabdázni is lehet ott ilyenkor! A Paris Plages sikerén felbuzdulva, a városi levegő tisztábbá tételéért harcoló Anne Hidalgo polgármester javaslatára most úgy döntött a párizsi városi tanács, hogy a lezárást állandósítani kell: 3,3 kilométer hosszan tiltanak ki minden gépjárműforgalmat a Szajna jobb partjáról a belvárosban.

A szerző fotója a 2013. augusztus 19-20-i ünnepségen készült

A Levegő Munkacsoport szerint a pesti alsó rakpartot is így kellene átalakítani: a jelenleg a gépjárműforgalom és parkoló autók által elfoglalt teljes területet kapják meg a Duna mellett sétálók!

A Szajna-rakpart lezárása csak egy a sok hasonló intézkedés közül a világban.

A dél-koreai fővárost, Szöult átszelő folyót az 1960-as években befedték és utat építettek rá. Rövid idő elteltével hatalmas forgalom alakult ki rajta, mire egy emelt szintű autópályabővítés mellett döntöttek. Az 1971-ben befejeződött munkálatok egy 16 méter széles és 5,8 kilométeres gyorsforgalmi utat eredményeztek a városközpontban a már korábban meglévő út felett. A forgalmi problémákat így sem sikerült megoldani, viszont az életminőség a városközpontban elviselhetetlenné vált. Egy huszárvágással 2003-ban elkezdték bontani az autópályát, és 2005 októberében hatalmas ünnepség keretében átadták a város lakóinak a helyreállított folyót. Azóta ez lett a lakosok és turisták egyik legkedveltebb helye a városban, a környező ingatlanok ára pedig az egekbe emelkedett.

Szöul belvárosa az 1990-es években és ma (A képek forrása)

A harmadik legnagyobb francia várost, Lyont kettészelő Rhône folyó bal partját 5 kilométer hosszan teljes egészében átadták a városlakóknak 2007 tavaszán. A rakparton a parkoló autók helyén sétányt és bicikliutat létesítettek, amelyek mellett a természetes növényzet, botanikus kertek, játszóterek és éttermek, pihenőhelyek váltják egymást, összesen 10 hektáros területen. Koppenhágában a kikötőből eltüntették a parkoló autókat, és azóta tömegek járnak oda kikapcsolódni, a helyi vendéglátósok pedig vagyonokat kerestek. A példákat még sorolhatnánk.

Lyonban a folyópart korábban autóparkoló volt, 2007-ben azonban az emberek ismét birtokba vették, amely így a városközpont legvonzóbb területe lett

Számos olyan város is van, ahol bár hétköznap megmarad az autóforgalom, hétvégére átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a rakpartokat, például a Massachusetts állambeli Cambridge-ben és Kanada fővárosában, Ottawában.

A koppenhágai kikötő az 1970-es években és napjainkban (A képek forrása: Lars Gemzøe építész a dán Királyi Képzőművészeti Akadémia Építészeti Főiskolájának tanárának 2005-ben Budapesten tartott előadása

Budapesten is lenne egy olyan életminőségjavító intézkedés, ami azonnal megvalósítható: minden hétvégén fel kellene szabadítani az autóforgalom alól a pesti alsó rakpartot. Az eddigi tapasztalatok szerint egy ilyen intézkedés egyáltalán nem okoz zavart a főváros gépjármű-közlekedésében. Például 2013. augusztus 19-én és 20-án a budai és a pesti alsó rakpartot, sőt számos más utcát is lezártak minden gond nélkül. Az eddigi tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy a gépjármű-forgalom megtiltása egy-egy területet akkor is vonzóvá tehet, ha semmilyen eseményt nem rendeznek ott. Néhány évvel ezelőtt egy hétköznap (szeptember 22-én, az Európai Autómentes Napon) lezárásra került az Andrássy út úgy, hogy senki semmilyen rendezvényt nem szervezett oda. Délutánra így is megtelt sétáló, kerékpározó emberekkel, játszó gyermekekkel.

Bonyolultabbnak tűnhet a pesti alsó rakpart teljes és végleges lezárása a gépjármű-forgalom elől, pedig megoldható. Ezt bizonyítja, hogy néhány évvel ezelőtt hetekre lezárták – felújítás miatt – a pesti alsó rakpart Országház előtti részét, és ez semmilyen fennakadást nem idézett elő Budapest közlekedésében. Hasonló volt a helyzet, amikor árvíz miatt nem lehetett használni a rakpartot. Mindennek ellenére nemrég olyan pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat a rakpartok forgalomcsillapítására, amely szerint meg kell tartani mind az autóforgalmat, mind a parkolóhelyeket. Pedig az átalakítások miatt előre láthatóan hónapokig se közlekedni, se parkolni nem lehet majd a rakparton, tehát az autósoknak lenne idejük alkalmazkodni a teljes forgalommentesítéshez.

Ilyenkor merül fel a kérdés: vajon hová terelődnek át a rakpartról kiszorított autók? A nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy hasonló esetekben az autóknak egy része átterelődik más utakra, nagy részük viszont egyszerűen eltűnik a forgalomból. (Ezt mutatta ki többek között egy tanulmány, amely szerzői négy földrész nyolc országában közel 100 főút lezárásának, illetve szűkítésének a gépjármű-forgalomra gyakorolt hatásait dolgozták fel. Ugyanezt erősíti az Európai Bizottság A nagyvárosi utcák visszahódítása az emberek számára – Káosz vagy életminőség? című kiadványa.)

Egyébként ha valakinek az a célja, hogy Pesten eljusson az Árpád hídtól a Rákóczi hídig, akkor a rakparton mindössze három percet nyerne ahhoz képest, mintha Hungária körúton menne (dugók nélkül számítva – lehet ellenőrizni a Google térképen!). Ha pedig a dugók megszüntetése is cél lenne Budapesten, arra is van eszköz: a kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj.

Lukács András (Levegő Munkacsoport)

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Sok évvel ezelőtt meglehetősen gyakran vonatoztam a Budapest-Miskolc vonalon. Idővel azon kaptam magam, mintha nekem az út nem akkor kezdődne, amikor a Keleti pályaudvarról elindulok, hanem amikor megérkezik a vonat az ablakaiból is látható miskolci Avas lakótelepmonstrum „lábaihoz”. Ahogyan az országszerte ismert és hírhedt, egy másik város  tere tornyosul a borsodi megyeszékhely fölé. Miskolc a Miskolcban. Az egyrészt tévesen tekintélyt parancsolóként leírt jelenség, másrészt, baljós, de mégis uralkodás a város felett. Az avasi lakótelep a város árnyéka, árnyék, mely időben és szociális értelemben hosszúra nyúlt.

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a minap azt mondta, az 500 ezer forintos helikopterezést a magyar középosztály bármelyik tagja megengedheti magának. Erre csütörtökön Rogán Antal helikopterügyi államtitkár azt bírta válaszolni, hogy egy városnéző helikoptertúrát azért sokan megengedhetnek maguknak.

Letartóztattak és ki akarnak toloncolni egy iraki egyetemistát Lengyelországból. Az egyetlen bűne, hogy nem kívánt együttműködni az őt megzsaroló és ráadásul teljesen amatőr titkosszolgálattal. Egy jogállamban elvileg elképzelhetetlen történet következik, ami mégis megtörténhet ma, Európában. Főleg akkor, ha semmi sem gátolja az intézményesült rasszizmust és idegengyűlöletet, és kontroll nélkül működhetnek az állam védőszárnyai alatt a feladatuk ellátására alkalmatlan szervek, például a titkosszolgálatok. És ez a veszély ma nem csak Lengyelországban fenyeget.

Kép a „Szolidarítás Amerrel” Facebook-oldalról

1918 novemberében egy csoport szüfrazsett körbeállta a lengyel államfő, Józef Piłsudski villáját, és addig döngették esernyőikkel a tábornagy ablakait, amíg az végül beengedte őket az esőről, és megígérte nekik választójoguk törvénybe iktatását. November 28-án pedig valóban megkapták a lengyel nők a szavazati jogot, korábban, mint az USA-ban, Nagy-Britanniában vagy Franciaországban. Akkor az esernyő lett a női egyenjogúsági mozgalom jelképe, és most, majdnem száz évvel később, a lengyel nők újra azt kiáltják: „Nem tesszük le az esernyőinket!"

A kormány eltörölte a letelepedési kötvényeket. Bár a hivatalos magyarázat az, hogy most vizsgálták felül, hogy a magyar polgárok számára valóban megéri-e a kötvény a hasznot, ez nevetséges indok. Ugyanis csak egy számot kell megnézni. A kamatot.

Nagy volt az utóbbi napokban-hetekben a zaj – ezért méltatlanul sikkadtak el azok a szó szerint húsba vágó kérdések, problémák, amelyek sokkal elemibb szinten beszélnek arról, milyen társadalmat épít  a Fidesz, mint az amúgy joggal óriási felháborodást kiváltó botrányok.

Kedd este felvásárolta a Népszabadságot és 13 megyei lapot kiadó Mediaworks-öt Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kedvenc polgármestere. A Népszabadságnak ezzel vége, és a független vidéki sajtó egy jelentős részének is. De sajnos utóbbi teljes elfideszesedésére sem kell már valószínűleg sokat várni.

Shishmaref nem egy nagyváros. Alig 650 lakosa van, és mindeddig nem igazán volt okunk arra, hogy ennek az alaszkai kis falunak a nevét megjegyezzük. Most azonban egy rettentően fontos problémára hívták fel a figyelmünket. Shishmaref napjai ugyanis meg vannak számlálva. A falu lakosainak hamarosan nem marad föld a talpuk alatt, a tengerszint emelkedése miatt, így az amerikai kontinens első olyan településeként vonul be a történelembe, amely a klímaváltozás áldozatává válik. Mégsem ez az első hely, ahol a katasztrófa bekövetkezik.

„Minden nemzetnek szüksége van mitológiára, 1956 legyen magyar mítosz” – mondta állítólag Antall József, és ha tényleg mondta, úgy ez volt az a pillanat, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a rendszerváltás nem pont úgy megy, ahogy kéne. Jaj annak a nemzetnek, amelyik mítoszokra, babonákra és nemzeti szakramentumokra építi az önképét. Márpedig kétségtelen, hogy ez a gyakorlat hazánkban nem csak elterjedt, hanem a fennálló kurzus ideológiájának szerves része. Ennek a bálványimádásnak a megtestesülése a „nemzeti ünnepen nem politizálunk” zavaros szenteskedéssel teli jelmondata is, amelyet azonban semmi esetre sem szabad a magunkévá tennünk.