A következő napokra már fagypont alatti hőmérséklet várható. A hajléktalanság korántsem csupán télen probléma. Mégis, amikor fedél nélkül élő emberek lényegében közvetlen életveszélynek vannak kitéve, különösen nagy szükség volna rá, hogy a kormányzat illetékes munkatársai őszintén, felelősségük tudatában tájékoztassák a közvéleményt erről a kiemelkedően súlyos társadalmi problémáról.
“Csicskák vagytok” - indította Kósa Lajos a vasárnap reggelt a Kossuth rádióban, persze nem ezt mondta, de a lényeg ennyiben foglalható össze. Kósa szerint olyan bér nem lesz itten, mint amilyennel a magyarok elégedettek lennének. És Lajos bátyánk azt is elmondta, képtelenség, hogy a “rettenetes munkahelyi és bérviszonyok, valamint azok kilátástalansága miatt menekülnek el annyian az országból”.
“Az ős-fasizmus jellemző tulajdonságainak listája következik: a tradíció kultusza, a modernizmus megtagadása, cselekvés a cselekvés kedvéért, félelem a különbözőségtől, és így tovább.. ..a probléma az, hogy amikor a fasizmus szót használva utalunk valamire, nagyon széles a skálája azoknak a viselkedés- és életformáknak, ideológiáknak, előítéleteknek, amikre ez, a nem túl precíz és történetileg meghaladott szó utalhat. Végső soron, ami mindezekben közös, az a definíció kényszeres mániája. A meghatározás kényszere a közös tulajdonsága annak a halmaznyi jelenségnek ami egyszer s mind ‘fasizmusként’ megragadható, de nehezen definiálható.” / Franco Berardi Bifo
Halloween alkalmából a kulturális kisajátítás kérdését fogom körüljárni. A kulturális kisajátítás tág téma, de most akadémiai diskurzusok helyett leginkább a fogalom tömegmédiában megjelent módjával foglalkoznék, illetve az érdekel, ez hogy csapódik le itt és most Budapesten? Ha használjuk ezt a fogalmat, milyen állításokat fogadunk el kultúráról, és tágabban mit implikál ez?
Charles Taylor klasszikussá vált írása jó kiindulópont az elismeréspolitika, és tágabban az identitáspolitika megértéséhez, amiből kiindulva körbejárhatjuk a kulturális kisajátítás fogalmát.
Taylor főbb téziseit úgy foglalnám össze, hogy elismerés nélkül nincs identitás, amennyiben az identitást úgy fogjuk fel, mint annak a megértését, hogy kik vagyunk, és milyen viszonyba tudunk kerülni másokkal.
Ezek az elgondolások egy tágabb diskurzusba illeszkednek arról, hogyan kezeljük a különbözőséget. Az identitárius válasz az, hogy büszkének kell lenni, képviselni, és teret kell ennek adni.
Sokan szólalnak meg ezen elgondolások mentén, és nem tudják, nem ismerik a gyökereit az egész vitának - arra pedig végképp nem eszmélnek fel, hogy a kisebbségek versenyeztetése az őket egyedivé tevő különbözőségek felmutatásának mentén tökéletesen a neoliberális rendszerlogikába ágyazódik. Pedig egy adott történeti-társadalmi közegben (Amerika, kilencvenes évek) írta ezt Taylor, és a fogalmak, amikkel operál, sem ‘adott’ ‘alapvető’ emberi értékek .
Taylort sok kritika érte, köztük Nancy Frasertől (1995). Fraser kiemeli, hogy ennek az elismerésnek az érvényes és valós következménye lehet, hogy visszahat intézményes gyakorlatokra, például ha nem rasszisták a rendőrök, akkor nem lőnek le ártatlan embereket.
A kulturális kisajátítás tömegmédiában való megjelenése kapcsán is fontos lenne látni, hogy az emberek nem intézmények. Ez a regiszter elcsúszik, amint az identitárius elveket a gyakorlatban kívánják alkalmazni, ahogy igényként lesznek megfogalmazva és konkrét esetekre vonatkoztatva.
Például amikor jön az a kifejezés, hogy cultural appropriaton (kulturális kisajátításnak magyarították), amely Halloween idején gyakran előkerül. Az intézmény-egyén megkülönböztetés kitétele nélkül rögtön a fogyasztók (rendszerint tinédzserek) lesznek megszólítva, nem pedig például a H & M, hanem azok, akik viselik a termékeit.
Halloweenkor gyakran elkövetődnek olyan ‘kultúrabűnök’, amiket én összefoglalóan csak fogyasztási bűnöknek nevezek (a közösségi média bűnök, úgy mint likebűn, a megosztásbűnnel elkerülhetetlenül összefonódva). Tágabban öltözködési bűnök, főzési bűnök, partybűnök. Egyik tipikus példa a mexikói festett koponya (sugarskull) kisajátítása .
Az EU és Kanada közt megkötött, szabadkereskedelminek mondott megállapodásra gondolva sok embernek nem csak pár napja émelyeg a gyomra. Az elmúlt két hét politikai és mediális CETA-hullámvasútja azonban feltehetőleg még annak is heveny szédülési tüneteket okozott, aki eddig tudni vélte, hogy miről szól ez a történet, és hol húzódnak a frontvonalak. Megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba.
Kósa Lajos Tisza István szobrának avatásán a Völkischer Beobachter, Hitler náci pártjának propaganda napilapjához hasonlította a Népszabadságot.
Hiba lenne azt mondani egy elért részeredményre, hogy nem kell neki örülni: Tarlós bejelentésének indokai mögött civil tiltakozások, petíciók, jegyzékek, viszonylag nagy létszámú tüntetések sora áll, amelyek a nyári ligetvédős rendőr-attack vagy a Római-parti erős demonstráció miatt átlépték a politika ingerküszöbét is. Éppen úgy szól ez a választói akaratnak való megfelelési kényszerről, mint a politikai kárenyhítésről, amely a Liget-Budapest program vagy a Római-parti mobilgát fővárosi lakosság általi egyértelmű elutasítottsága miatt előállt helyzetet akarja kezelni.
Köztudott, hogy a nők teste feletti uralom fontos eszközei a születésszabályozás, a fogamzásgátlás és a terhesség témakörével kapcsolatos narratívák, társadalmi előírások és jogi vagy szakmai protokollok. Jóval kevesebb szó esik arról, hogy az egészséges testtel kapcsolatos elvárások, és a betegség elleni küzdelem helyesnek nyilvánított módja hogyan jelenik meg a mindennapjainkban. A női test medikalizációja a neoliberális és a neokonzervatív trendek számára egyaránt értékes ideológiai terep, ahol az „igényes nő” vagy a „női princípium” jegyében egészen hasonló eszközökkel érik el, hogy a nők munkája „természetesnek” tűnjön, az intézményesült kényszer pedig láthatatlannak.
60 évvel ezelőtt, október 30-án történt a forradalom egyik legnehezebben megítélhető története, a Köztársaság téri pártház ostroma. A téren álló pártház bevételére érkező nemzetőrök és felkelők tűzharcba bocsátkoztak a teret védő ÁVH-s erőkkel és katonákkal. Elsőként hármójukat, a házból fehér zászlóval kilépő Mező Imrét, az MDP Katonai Bizottságának tagját és 2 katonatársát lelőtték, majd a ház elfoglalása után a kivezetett 25 fogolyból 9-et kivégeztek, testüket meggyalázták. Erről a történetről írt publicisztikát az Igazságba Szilvási Lajos író.
A cseh férfiakról úgy tartják, szakértői a sörnek, focinak és a politikának. A szakértelem ezen ágait ma a politikai marketing egyesíti magában. A milliárdos Andrej Babiš és mozgalmának, az ANO-nak („Igen”) három évvel ezelőtti hirtelen felemelkedése egyúttal professzionális kampányára is ráirányította a figyelmet, melyet sokan sikere egyik kulcsának tartanak. Szakértők és kommentátorok beszéltek és írtak hosszasan a „tartalom nélküli marketingtermékről”, és a sörre vonatkozó tudás kiegészült a kampány lebonyolításról szóló ismeretekkel, valamint az e művészeti formára vonatkozó mélységes érdeklődéssel. A marketing kétségtelenül jól szolgálta Babišt, ugyanakkor hosszú távú sikerének titkát máshol kell keresnünk. A vezér konfrontációs retorikája ellenére a mozgalom jelszavai mindig mérsékeltek és tartalmatlanok, olyan szlogenek uralják őket, mint „minden jobb lesz”, avagy „egy jobb Csehországot akarunk”.
Csütörtök este jelent meg a közlemény, amely szerint a Portfolio.hu kiszakad a nagy anyacégből, az Indexet, az Inforádiót, a napi.hu-t és a blog.hu-t is birtokló CEMP-ből. Pénteken előbb Spéder Zoltán jelentette be, hogy Cemp-x online Zrt. néven új céget alapít, amely vezetősége sok névben megegyezik a CEMP vezetőségével, majd este szerverhiba miatt leállt az Index, az inforadio.hu és a blog.hu is, amely riadalmat keltett az Index sorsáért aggodó, és a városi pletykák alapján informálódó sokaságban. Egy biztos, Spéder Zoltánnak, a korábbi fideszes oligarchának már csupán a CEMP maradt cégei közül. A fenti hírek pedig arra engednek következtetni, az sem lesz sokáig az övé.