1.

„A keleti határszéleken ömlik be az idegen. Hiába figyelmeztet Istóczy Győző, nem szerveződik békemenet, nem záródnak a határok, nem szigorodnak a bevándorlási szabályok. A liberális kisebbség budapesti kormánya süket a magyar valóság panaszára. (…) Kelet-Magyarország több vármegyéjében is már no-go-zónák alakultak ki: helyek, ahol a betolakodó, az európai keresztény-muzulmán kultúrkörtől idegen zsidóság a saját szabályai szerint él. Öltözködésük, nyelvük, szaguk eltér a mieinkétől. Az emberek félnek. A Russia Today tudósítása szerint Tiszaeszláron már emberéletet követelt a zsidók mohósága. Ezekkel nem lehet együtt élni! Ezek világrabbinátust akarnak az egész világon!“

(1883)

Ennek a népszavazásnak csak annyi köze van a demokráciához, hogy jól mutatja: mennyire nincs demokrácia Magyarországon.

Szeptember 30-ára a Magyar Helsinki Bizottság, a Krétakör és más civil szervezetek tüntetést jelentettek be Lásd meg az embert! címmel. Az akció nem is lehetne időszerűbb, hiszen ma Európában és a fejlett nyugaton tömegével felejtjük el, hogy nem csak magyarok, franciák, keresztények, de emberek is vagyunk, és hogy e tény kötelességeket, felelősséget ró ránk. Értelmiségiek tömegei – úgy a jobb-, mint a baloldalon – hangoztatják, hogy az emberségre hivatkozni üres moralizálás, az emberi jogok tana értelmetlen, széplelkű fecsegés. Mérhetetlen embertelenségünkben még az emberségről való beszédet sem értjük.

Aki nem akar hozzájárulni a Fidesz sikeréhez, vagyis az érvényes népszavazáshoz, az két dolgot tehet: nem megy el szavazni, vagy érvénytelenül szavaz. Sokan azt mondják, hogy azért nem fognak érvénytelen szavazatot leadni, mert azt meg lehet hamisítani, míg ha nem mennek el szavazni, akkor nincs mit hamisítani. Ezért a bojkottot jobbnak tartják a választási csalás elleni küzdelemben. A látszólag nyilvánvaló álláspont téves. Aki a választáson szervezett csalástól tart, annak ésszerűbb érvénytelen szavazatot leadni, mint bojkottálni. Három perc olvasás után kiderül, miért.

Vegyük az első esetet, az érvénytelen szavazatot. Én úgy fogok érvénytelenül szavazni, hogy a kétfarkú kutya párt „Nemigen” feliratú matricáját ragasztom a szavazólapra, az „X”-ek helyét tartalmazó részt pedig letépem (a sima két „X” is tökéletesen megteszi szerintem, de ezzel most szívesen elbajlódok így). Az én szavazólapom így fog tehát kinézni:

Nos, ezt hogyan lehet hamisítani? Csak egy módon: ha kidobják és helyette betesznek egy másik szavazólapot, amit kitöltenek helyettem. Ilyenkor viszont mi történik? Hát az, hogy nem jön ki a matek. A szavazatszámláló bizottságnak el kell számolnia az átvett szavazólapokkal. Ha kidob ezek közül egyet is, akkor a felhasznált szavazólapok száma több lesz, mint a szavazáson megjelentek száma. Persze gondolhatjuk, hogy majd stikában több szavazólapot kapnak, mint amit hivatalosan átvesznek, így titkolják el a csalást. Csakhogy ez sem megoldás: akkor meg a település nem tudna elszámolni az átadott szavazólapokkal, sőt, nem is lenne elég szavazólapja ahhoz, hogy a csalást elősegítse. Csak akkor van elég titokban átvett „hamisítani való” szavazólap a rendszerben, ha a Nemzeti Választási Irodáig terjedően mindenki benne van a csalásban.

A rendszer ugyanis úgy néz ki, hogy a Nemzeti Választási Iroda küldi meg a hivatalos szavazólapokat (amelyek papírja sajátos, ellenőrzés során felismerhető) a helyi választási irodáknak, amiből van 3177 darab, vezetőjük a jegyző, összesen tehát sok ezer ember dolgozik bennük. A helyi választási irodák osztják szét a szavazólapokat a szavazókörök között, amelyekből van 10.331. Minden szavazókörben van szavazatszámláló bizottság, minimum 3 taggal, ahol van pártdelegált, ott többel. Itt tehát több tízezer emberről beszélünk. Ha azt gondoljuk, hogy 5 százaléknyi hamis szavazatot akarnak létrehozni, akkor ehhez legalább 200.000 szavazatot kell meghamisítani a leadott érvénytelen szavazatok megsemmisítése és helyettük érvényesek bedobása útján. Ez feltételezi a Nemzeti Választási Iroda, nagyságrendileg 200 jegyző (a helyi választási irodák vezetői) és pár ezer szavazatszámláló bizottság tag együttes, szervezett csalását. 

Csak akkor nem derül ki, hogy szervezett csalás folyik a választásokon, ha a fenti folyamat összes szereplője koordináltan csal.

És mi van a bojkott esetén?

Nem megyek el szavazni, a szavazólapom ott marad üresen. Hogyan lesz abból a Fidesznek kedvező, érvényes „Nem” szavazat? Hát úgy, hogy az általam át nem vett lapot kitöltik helyettem, és a megjelenteket rögzítő ívre odaírják a nevemet. A megjelentek száma és a felhasznált szavazólapok száma egyezni fog. Az orosz választásokon így csinálhatták a nyilvánosságra került felvételek alapján. Kinek kell ebben a csalásban részt vennie? Kizárólag a szavazatszámláló bizottság tagjainak. Vagyis a fenti folyamatábra első két szintjének nem. Nem kell hozzá a Nemzeti Választási Iroda és nem kellenek hozzá a helyi választási irodák sem. Több ezer emberrel kevesebb is elég tehát a bojkottálók szavazatának elcsalásához.

És a népszerű elképzeléssel szemben utólag sem lehet megnézni, hogy az én aláírásom szerepel-e az aláírt névjegyzéken. Azon ugyanis sok más választó aláírása is ott lesz, azt pedig nem vagyok jogosult megismerni, hogy ők elmentek-e népszavazni, mert ezzel a választások titkossága sérülne. Legfeljebb tájékoztatást kérhetek arról, hogy szerepel-e az aláírásom a névjegyzéken, amit azok adnak, akiknek a csalásától egyébként tartok.

Mi következik mindebből? Az, hogy biztonságosabb jó érvénytelen szavazatot leadni, mint bojkottálni.

Én nem annyira a választási csalástól félek, szerintem a Fidesznek szüksége sincs rá, és nem éri meg neki, mert szinte lehetetlen, hogy ne derüljön ki. De én is kinézek bármit ebből a hatalomból, már csak ezért is érvénytelenül szavaznék. De még egy okom van erre: ezzel üzenek a bátortalan, megúszós ellenzéki pártoknak is, akik a bojkottal szerintem a megmérettetést is meg szeretnék úszni. A Kétfarkú Kutya Párt viszont vállalja a mérhető bukás kockázatát. És ez tetszik. Szerintem politikailag éppen ez a népszavazás az, amelyen egyetlen percig sem bölcs dolog félrebeszélni vagy megúszni a kudarcot.

Felemelt fejjel bukjon el a tisztesség, ha el kell buknia.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Úgy tűnik, nem elégszik meg a Fidesz médiája a valósággal a szombati merénylet kapcsán, hogy nem egy muszlim, iszlamista vagy menekült robbantott, így a robbantás nem illeszthető a kormánypárt propagandájának valóságába 6 nappal a népszavazás előtt. Habony egyik újságja, a Ripost, így előállt a Monthy Python legjobb szkeccseit idéző, de azért mégiscsak végtelenül izzadtságszagú konteóval.

Ó Csak egy fiú a házból, ki égett a láztól,
és örült, hogy velem lehet...
Egy fiú a házból, elmondta, de hányszor, hogy 
engem, csak engem szeret...

(Az 1969-es Táncdalfesztivál győztes dala, előadta Késmárky Marika)

(Egy régi jelszó visszhangja) A történelemből tudjuk, hogy a diktatúrák nem élhetnek meg állandó kampányok nélkül. Különösen igaz ez a fiatal, még nem teljesen berendezkedett diktatúrákra, amelyeknek elvben szembe kell nézniük a választások kockázatával. A migránsok elleni gyűlöletkampány előtt a rezsicsökkentés volt az Orbán-rendszer legnagyobb kampánya. Akármit gondolok is a fő-fő rezsibiztos, Németh Szilárd stílusáról meg a mesterségesen kikényszerített rezsicsökkentés gazdasági kockázatáról, ha már van rezsicsökkentés, ennek a fogyasztás minden területén érvényesülnie kellene. Különösen azon a területen, amely a legnagyobb tétel egy átlagos háztartás rezsijében: a fűtés költségében. Csakhogy ez a saját kazánnal rendelkező társasházakra nem igaz.

A társasházban, amelyben lakom, a felhasznált hőmennyiség 2010 óta 20 százalékkal, a gázköltség 37 százalékkal, a fűtési díj ellenben csak 6 százalékkal csökkent. Ezt az magyarázza, hogy a gázköltség jelentős csökkenése közepette a járulékos költségek – a fűtő díjazása, a könyvelő díjazása, a fűtési költség megosztásának költsége, javítási díjak – 60 százalékkal nőttek. A fogyasztóvédelmi hatóság helyi rezsibiztosa, akit a panaszommal felkerestem, sajnálkozva tárta szét a karját. – A fűtés módját és díját – magyarázta készségesen – a tulajdonosi közösség határozza meg. A tulajdonosok demokratikus döntésébe az állam nem szólhat bele. Olyan ez, mint egy népszavazás. Döntsön a nép! – tette hozzá fanyar mosollyal.

(Aztán mégse mentek el) Dönt a nép, csak az a kérdés, tudja-e pontosan, miről dönt, rendelkezik-e a döntéshez szükséges információkkal? Ezt a kérdést persze mindig felteszik azok, akiknek éppen nem tetszik a nép döntése.  A referendum éles fegyver, amelyet a pártok kiélezett politikai helyzetben, vagy politikájuk látványos megerősítése érdekében vetnek be.

A politikai közönye, elfogultságai miatt sokszor joggal bírált magyar társadalom imponáló tartózkodással felelt a népszavazási kezdeményezésekre. Az 1989 óta megtartott hat népszavazás közül a részvételi arány csak kétszer haladta meg a szavazásra jogosultak felét; a legmagasabb a részvétel 1989-ben volt: 58 százalék. A szavazáson résztvevők  akkor ráéreztek, hogy ennek a szavazásnak valódi politikai tétje van.

A négyigenes népszavazás felszámolta a pártállami rendszer legbántóbb maradványait, és egyértelművé tette, hogy Magyarország parlamentáris demokrácia, és nem kelet-európai típusú elnöki köztársaság. Horn Gyula harminc éven át volt a NATO-val szemben álló katonai tömb vezető tisztségviselője, részese a féktelen uszításnak „a világbékét fenyegető imperialista szövetség” ellen, létszükséglete volt, hogy az ország, amely a demokrácia szabályai szerint vezetőjévé választotta, látványosan támogassa a csatlakozást hajdani ellenségéhez.

Jó politikus volt, tudta,  hogy a társadalom jelentős része tisztában van vele, a NATO-csatlakozásnak nem feltétele a népszavazás, a referendum pusztán propagandamanőver. Nem akart kockáztatni, parlamenti többségével megváltoztatta a népszavazás szabályait. 1997. november 16-án a választásra jogosultak 41,5 százaléka szavazta meg a csatlakozást a NATO-hoz, de az új szabályok értelmében az eredményt a kormány hatalmas győzelemnek könyvelhette el. Ez ismétlődött meg 2003. április 12-én: az Európai Unióba való belépést azonban a jogosultaknak csupán a 38 százaléka támogatta.

A 2008-as „szociális népszavazás” célja a Gyurcsány-kormány lejáratása volt. E cél jegyében a Fidesz nem tekintette túl nagy árnak, hogy az egészségügyi reform megtorpedózása kettéhasítja az egészségügyet a kispénzűek és a fizetni képesek betegellátására. A demagóg kérdések ellenére a részvétel alig haladta meg az ötven százalékot.

(Szószék a Sztálin-csúcson) Az Orbán-rendszer Alaptörvénye helyre állította a régi szabályt: az ügydöntő népszavazás akkor eredményes, ha azon a szavazásra jogosultaknak legalább a fele érvényes szavazatot ad le. E nélkül a kikötés nélkül az országos népszavazás csak látványos propagandafogás, olyan mintha Orbán a parlament helyett a Kékestetőről vagy Nagy-Magyarország legmagasabb hegyéről, a Kárpátok Gerlachfalvi csúcsáról (korábban: Ferenc József-csúcs, Légionáriusok csúcsa, Sztálin-csúcs) mondaná el a programbeszédét.

Csakhogy, mint azt sokan megírták már, korántsem biztos, hogy a részvételi hajlandóság elegendő lesz a referendum érvényességéhez. Orbán és propagandaapparátusa eszelős handabandázással küzd a népszavazás sikeréért.

A népszavazás eredménytelensége, állítják, egyet jelent a keresztény Európa végével, a munkanélküliség megugrásával, a cigányok szociális segélyezésének felszámolásával. Kampányába olyan hatékony, katonásan szervezett és a vezérelv alapján működő csoportok is beálltak, mint A Hit gyülekezete, amelyet korábban a Fidesz tapsoncai hol szélsőségesen liberálisnak, hol cionistának bélyegeztek. De a felpörgetett propaganda könnyen önmaga ellen fordulhat.

Támogasd a Kettős Mércét, hogy ne csak a kormányzati gyűlöletpropaganda jusson el az emberekhez, hogy a Mérce cikkei még több emberhez eljuthassanak a népszavazás kapcsán. Támogass minket 1000, 2000 vagy 5000 forinttal (ezekből az összegekből plusz 1000, 2500, vagy 7000 emberhez juthatunk el), és írd be a közlemény rovatba, hogy népszavazás; az így beérkező pénzeket a népszavazással kapcsolatos cikkeink, posztjaink Facebook-hirdetésére fogjuk fordítani.

támogatás bankkártyával

Ha Paypalen vagy banki utalással támogatnál minket, ide kattints.

(Kazánnal a cirkó ellen) Térjünk vissza egy pillanatra a mi kis társasházunk referendumára. 2009 előtt a háztömb hat épületét egy tömbkazán fűtötte. A korszerűtlen szerkezet üzemeltetése egyre többe került, a kicsapó gőz tragikus balesetet okozott: a fűtő belehalt sérülésébe. Kezdetben a kerületi önkormányzat ahhoz ajánlott támogatást, hogy az egyes társasházak saját kazánt építsenek, később azonban, bár kelletlenül, elfogadta, hogy a lakásonkénti cirkófűtést is támogatja. Az egyetlen – ésszerű – kikötése az volt, hogy egy-egy házban egységes legyen a rendszer. A házakban éles viták dúltak a kazán és a cirkó hívei között. Senki sem tudta megmondani, hogyan viszonylanak egymáshoz a két fűtési rendszer költségei. Egyetlen embernek volt határozott véleménye, a számvizsgáló bizottság elnökének.

A számvizsgáló bizottság a társasházi törvény értelmében ellenőrzi a ház pénzforgalmát, éves költségvetését és elszámolását, véleményezi a nagyobb összegű számlákat. A mi bizottsági elnökünk, dr. G. Tivadar (személyiségi jogai védelmében nevezzük így) azonban igazi mindenessé vált a társasházban, mindent ő intézett, sőt mindenben ő döntött. A vitát megelőlegezve kiosztotta „egy fűtéstechnikai cég” tájékoztató anyagát, amely egyebek közt arra figyelmeztette a lakástulajdonosokat, hogy az egyedi fűtés bevezetése után „gyakorlatilag szükségessé válik a lakások teljes belső felújítása”. A tájékoztató nem nevezte meg az anyagot készítő céget, a szerző aláírása olvashatatlan volt.

A társasházi közgyűlésen G. doktor nem pusztán a kazán mellett érvelt, hanem amellett, hogy a sokmilliós munkát az általa javasolt cég végezze el. Volt más jelentkező is, de megismervén a G. doktor által eléje tárt feltételeket, elállt attól, hogy pályázzon a munkára. A kazán elkészülte után G. doktor kérésemre megmutatta a szerződést, ajánlatomat azonban, hogy a szerződést lesokszorosítom, és eljuttatom a lakókhoz, visszautasította. – Nem tartozik rájuk! – mondta határozottan. Holott a tulajdonosok több százezer forintot fizettek a kazánért. Mintha maga Orbán Viktor lenne a számvizsgáló bizottságunk elnöke. Aki értesült a történtekről, nyomban rávágta: kenőpénz. Én azonban elutasítom az efféle a feltételezést. A valószínűség, bármilyen kézenfekvőnek tetszik is, nem tény.

(Süti a luxushotelban) A társasházunkkal ugyancsak szomszédos másik házban szálloda épül, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházáshoz az Eximbank hétmilliárd forint hitelt biztosított. Az építkezés miatt az építtető a mi társasházunk kapuját is lezárta, ha ki akarunk menni az utcára meg kell kerülnünk a háztömböt. Úgy véltem, járna ezért valami kompenzáció a lakóknak, írtam is erről valamit a Facebookra. Az épülő szálloda két tulajdonosa hamarosan meghívott egy kis beszélgetésre. – Ha hétig nem jönnék haza, keressetek a Jordán vizében – mondtam szeretteimnek. Ilyesmiről azonban szó sem volt, kaptam egy sütit meg egy kávét.

Amikor azonban a kártalanítást hoztam szóba, a tulajdonosok a fejüket rázták. – Már megbeszéltük az ügyvéd úrral, hogy lesz egy új bejárat, a régiért kártalanítást nem fizetünk. Milyen ügyvéd úrral – kérdeztem. – G. ügyvéd úrral. Doktor G. nem ügyvéd – mondtam. – Közgazdász. De ha ügyvéd volna is, akkor sem lenne joga a tulajdonosok felhatalmazása nélkül ilyesmiről megállapodni. A következő társasházi közgyűlésen ismertettem ezt a beszélgetést. G. fennhangon tiltakozott. Ő semmiről sem mondott le. Ellenkezőleg. Ő intézte el, hogy az új bejárat 90 centi helyett 163 cm széles legyen. De erre ki hatalmazta fel?

(Orbán szavazója) A fűtés ügyében rosszul döntöttünk. A szomszéd házban, ahol az összes lakó átállt a cirkófűtésre, a fűtés költsége a fele a mienkének. Megkértem az ott lakó régi ismerősömet, árulja el, mennyit fizet a fűtésért. A lakása térfogata szerint számolva átlagosan 31 forintot fizet havonta minden légköbméter után: télen jóval többet, nyáron jóval kevesebbet. – Biztosan emlékszel – mondta – én elleneztem a legerőteljesebben a cirkó bevezetését, nálam vezették be a házban utoljára. Három év alatt aztán megtérült a cirkó többletköltsége. És az a jó benne, ha fázom, feljebb tekerem a fűtést, ha melegem van, lejjebb veszem. Annyit fizetek, amennyit fogyasztok.

Így van: ő igen, én nem. Nekem légköbméterenként havi 65 forint fűtéselőleget kell fizetnem, annyit, amennyit a társasházi közgyűlés demokratikusan megszavazott, és ebben nincs benne a gáztűzhely és a fürdőszobai gázbojler fogyasztása.  A legutóbbi közgyűlésen javasoltam, 65 helyett legyen az előleg 62 forint köbméterenként, hiszen az elmúlt évadban a ház a fűtési költségen 800 ezer forintot takarított meg. G. doktor ellenezte ezt: – Ebből fedezzük, ha valaki elmarad a havi számla kifizetésével.

Az egyik lakó- és tulajdonostársunk nyomban a segítségére sietett: – Nem érdemes ezen a három forintot vitázni. Az igazi baj az, hogy két éven belül a migránsok ellepik az országot… Körülnézett, és elégedetten visszaült a helyére. Lám, van Orbánnak mifelénk egy biztos szavazója. Csak azt érteném meg, hogyan befolyásolják a migránsok a fűtési költséget.

(A zsebünk meg a sötét gyanakvás) A kazánügyön már nem lehet változtatni. Házunk népe a következő huszonöt évben (már aki megéri) többet fog fizetni, mint a szomszéd ház bármelyik lakója. Ilyenkor azonban a rossz döntés kezdeményezőjét, szószólóját meneszteni szokták. Ellentétben Orbán Viktorral G. doktornak nincs TEK-je, nincs Polt Pétere, nincs a saját szolgálatába állított sajtója, legfeljebb a közös képviselő áll mellette. De azért van valami hasonlóság a helyzetük szilárdságában.

Orbánt nem lehet leváltani, mert nincs párt, amely a kormányzó pártot felváltaná. G. doktor is marad, mert senki sem verseng a közös képviselő helyéért, vagy a Számvizsgáló Bizottság elnöki tisztségéért. Egy társasházi közgyűlésre a húsz jogosult közül eljön négy vagy öt, hárman nyomban megszavazzák a közös képviselő (illetve G. doktor) előterjesztését, aztán mehetünk haza. Ha pedig valaki vitatkozni kezd, ketten még a szavazás előtt elmennek, hogy ne kelljen végighallgatniuk a szóváltást.

Pedig a következmények nem maradnak el. A rossz döntés a fűtési rendszer kérdésében, a lemondás arról, hogy jogi eszközökkel próbáljunk érvényt szerezni a kártalanítási igényünknek a milliárdos szállodatulajdonosokkal szemben, a zsebünkre megy. De talán még többet árt a sötéten terjengő gyanakvás, hogy a veszteségünkért mások csúszó- és kenőpénzekhez jutottak.

(Talán mégsem) Ha a népszavazás netán eredménytelen lesz (ami nem kizárt), akkor Orbánék éktelen lejárató kampányt indítanak a hazaárulók, a honvesztők, a külföldről pénzelt civil szervezetek, a jogvédők ellen. Ha nyernek, ugyanezt a műsort törzsi örömtáncot lejtve adják elő. A huszadik század magyar történelme teli van hamis illúziók és téves döntések katasztrofális következményeivel. Reménytelen volna hát a demokrácia ügye? Ha a döntés az érintetteket sem érdekli, ha akkor sem érdekli őket, ha a pénzükbe, ha az orvosi ellátásukba, a gyerekeik iskoláztatásába, Magyarország jó hírébe kerül, akkor reménytelen. De azért van ellenpélda.  

A szomszéd házban nem azért döntöttek az olcsóbb, jobb megoldás mellett, mert ott okosabb, genetikailag magasabb rendű emberek élnek. Hanem azért mert ott volt (és van) egy fiatal nő, aki kitanulta a közös képviselői feladatokat, és hitelesen szállt szembe a központi fűtés mellett kardoskodó alpolgármesterrel meg a ház aggodalmas lakóival. Ha olykor akad egy Jeanne d’Arc vagy csupán egy Horváth Eszter, akkor a demokrácia ügye, a nemzet ügye, az emberség ügye talán mégsem reménytelen.

 Kőszeg Ferenc

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Kleb Attila szabadúszó fotós, aki korábban több újságnak is dolgozott. Amellett a ház mellett lakik a Teréz körúton, ahol szombaton a robbantás történt. Aznap este a barátnőjével egy koncertre igyekezett, egy rendőrjárőr pár után sétáltak a körúton. Miután lefordultak a Dohnányi Ernő utcába, meghallották meg a robbanást. Attilával a Népszabadság készített korábban interjút, amely után helyreigazítást kellett kiadni, mivel több sajtótermék rosszul idézte mondatait arról, mikor kérdezték tőle kihallgatása során a rendőrök, hogy hallott-e Allah Akbar mondatot a robbantás helyszínén.

Mire ez az írás megjelenik, a magyar kormány föltehetőleg már bejelentette, hogy A NÉPSZAVAZÁS ELMARAD.

Október 2-án a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak majd, és az egyes országokban a különféle társadalmi-politikai kontextusok a menekültekkel és a bevándorlással kapcsolatos vitát is más fénytörésbe állítják. A Kettős Mérce arra vállalkozott, hogy feltérképezze, milyen hatással van a kvótanépszavazás ezeknek a kisebbségi magyar közösségeknek az életére. Sorozatunk negyedik részében Tokár Géza, a szlovákiai magyar újságíró azt írja le, hogyan alakult ki országos konszenzus Szlovákiában a migráció kérdése kapcsán.

A népszavazás a demokrácia ünnepe, ahol egy, az ország számára fontos, de nem egyértelmű kérdésben megkérdezik a nép véleményét – egy tartalmas kampány után, hogy minden ember szava számítson az adott ügyben. A mi október 2-i népszavazásunk nem ilyen lesz. A népszavazás nélkül is tudna döntést hozni a parlament vagy a kormány, a Fidesz kampánya semmilyen valós információt nem tartalmazott, semmilyen vitát nem folytattak, ami egy valódi kérdés eldöntéséhez kell. És az egésznek nem a polgárok közösségének megkérdezése a célja, hanem a kormánypárt legitimálása, szavazatszerzése.