A budapesti Toldi Mozi kávézójában találkoztunk Bodoky Tamással. A magyar WikiLeaksként ismert atlatszo.hu oknyomozó portál elindítója szerint a hazai médiavilágban pártkatonák, médiatulajdonosok és szövetségeseik dönthetik el, mi kerülhet napirendre. 1 milliárd forint feletti korrupciós ügyekben a Fidesz és az MSZP ma is együttműködve hallgattatja el az újságírókat. Bodoky megunta a művezetőséget a hírgyárban, így lett tényfeltáró 2006-ban.

Volt nálad némi vendégjárás. Jól sikerülhetett a vacsoracsata a rendőrség és közted, ha azóta is tartjátok a kapcsolatot. Mik a fejlemények?
Elindítottuk az atlatszo.hu-t, és arra gondoltam, hogy kéne pár figyelemfelhívó ügyet posztolni, hogy érdekes legyen a site. Ezek a közérdekű adatigénylések azért nem igazán ragadják meg az emberek fantáziáját. Körbekérdeztem a networkömben, hogy kinek van valamije. És akkor bejött ez a Brokernet sztori, jól is hangzott, amiket átküldtek, az meggyőzött róla, hogy valós a történet. Több média vállalat már visszautasította a leközlését, tehát az is megáll, hogy eltitkolt történetről van szó. Ez jó lesz egy kétnapos szenzációnak, kitolom, gondoltam. Másnap megjelentek a rendőrök. Följöttek a lakásra, becsengettek, kimentem a gangra, mondták, hogy menjünk be. Elgondolkodtam, hogy nem kéne-e ehhez valamilyen papír, de nem akartam kekeckedni, oké. Kérdezték, hogy hogy volt ez, honnan volt ez. Mondtam, hogy ezt én nem fogom közölni velük, mert újságíróként erre nem kell válaszolnom. Ezt ők vitatták, utána meg idézés, írjam alá, hogy átvettem, oszt csókolom. A tanúkihallgatáson egy órát veszekedtek velem. Oda már ügyvéddel mentem.
Nincs még lejátszva ez Magyarországon?
15 éve vagyok újságíró, tehát volt már pár olyan sztorim, ahol éppen megkérdezhették volna hogy ki volt a forrása, de tőlem soha nem kérdezték. Beszéltem Fekete Gy. Attilával, aki a Népszabadságnak a bűnügyi tudósítója, és ő azt mondta, hogy neki voltak már ilyen kihallgatásai. Akkor ő a sajtótörvényre hivatkozott (ami a médiatörvény előtt volt), azt mondta forrásvédelem, és akkor oké, erről nem kellett beszélni. Tehát volt forrásvédelem Magyarországon. Azt lehet tudni, hogy sok újságíróhoz, ha odamegy a rendőr, akkor megijed, és megmondja. És soha nem fog kiderülni, mert a rendőr nem fog arra hivatkozni, hogy honnan tudta. Nekünk is mondták ott a kihallgatáson. Rákérdeztünk, hogy „Miért, maga ha beidéz egy újságírót, akkor mindig elmondja?”. Azt válaszolta, hogy igen, együttműködőek.
Tehát ez lesz a precedens ügy.
Igen. Beszéltem a Lánchíd Rádióban Rákóczi Péterrel, aki a Célpontnak a riportere. Neki is voltak persze ilyen kihallgatásai, és mondta, hogy „olyanokat szoktunk mondani, hogy az utcán odaadta valaki a kezembe.” Meg „névtelen levél, de már elégettem.” Ma az egyesszámú általános újságírói magatartás, hogy elmond mindent és kész, a kettes számú az, hogy elkezd valamit kamuzni. Én nem azt mondtam, hogy nem tudom, hanem azt, hogy tudom, de nem mondom meg. És ebben jogilag óriási különbség van. Ők ragaszkodnak hozzá, hogy tudni akarják. Ezt úgy tűnik, hogy még senki nem próbálta meg végigjátszani Magyarországon. Figyelmeztettek a tanúkihallgatás közben, hogy a médiatörvénybe bekerült egy olyan passzus, hogy a nyomozóhatóság vagy a bíróság kötelezheti az újságírót a forrásának a felfedésére, kiemelten fontos nemzetbiztonsági vagy büntető ügyben.
Lesz belőled mártír, lesz a Free Budaházy helyett végre egy Free Bodoky mozgalom?
Nem lesz belőlem, nem hiszem vagy nem is tudom. Azt gondolom, hogy legkésőbb Strassbourgban ez a dolog nyerhető. A magyar ügyészség elutasította a panaszunknak az egyik felét, a másikra még nem mondtak semmit, de ha ne adj isten a bíróság is úgy ítélné meg, hogy a rendőrségnek van igaza, legkésőbb Strassbourgban nekünk lesz igazunk. De addig eltelik egy csomó idő, két év, addig azért be lehet az embert rakni előzetesbe, lehet szívatni. De nem gondolom azt, hogy számíthatok arra, hogy ilyesmi fog történni.
Ha a 15 évre visszatekintesz, akkor milyen változásokat érzékeltél. Tudod-e azt mondani, hogy volt olyan időszak, amikor újságírónak lenni sokkal jobb volt, könnyebb, megbecsültebb volt? Volt fejlődés?
Erre elég nehéz válaszolni, mert én is fejlődtem közben. Nem úgy lettem 96-ban újságíró, hogy rögtön oknyomozó újságíró. Én tech/tudománnyal foglalkoztam évekig, utána szerkesztő voltam megint 5 évig az indexnél. Írtam már oknyomozó cikkeket olyan 2002 -2003-tól, de igazából fő csapásirányként 2006 óta van.
2006-ban téged mi mozgatott? Ott volt valami olyan átütő motivációd?
Hát igen. A Narancs is, meg az Internetto, meg az Indexnek a korai időszaka is ilyen forradalmi szellemiségű volt.
Nem valami nagy média vállalatnál kezdtem, hanem mindig kezdő de nagyon progresszív helyeken dolgoztam. Azt érzékeltem az indexnél 2006-ra, hogy elindult ebbe a mainstream irányba, kezd lebutulni, kezd nagyüzemmé válni. Gyárrá, én pedig egy művezetővé, kvázi menedzserré. Nekem ez alkatilag nem megy, nem szerettem, nem akarok főnöke lenni embereknek, mert nem érdekel az, hogy embereket ugráltassak, én újságíró szeretnék lenni, és nekem adjanak egy olyan pozíciót. Így lettem főszerkesztő helyettesből 2006 nyarán főmunkatárs. Ez egy nagyon szabad dolog volt, levették a fizetésemet mondjuk jelentősen, és mondták, hogy azt csinálsz, amit akarsz.

2006-ban amikor sorra írtad a tényfeltáró cikkeket, később pedig a Túlkapások című könyvben összefoglaltad a XXI. század eleji Magyarország legvéresebb, legnyilvánvalóbb és legarcátlanabbul tagadott tömeges rendőrségi jogsértését, akkor milyen gondolatok dolgoztak benned? Téged akkor betettek egy skatulyába? Kaptál támadásokat?
Én abba a zavargásos történetbe úgy kerültem, mint Pilátus a krédóba. Inkább a gazdasági típusú oknyomozás, ami engem alapvetően érdekelt. Az emberi jogi ügyek is, de inkább a nagy volumenű korrupciós ügyek voltak azok, amik engem mozgattak. De ott megkerestek több felől is, hogy „megvert engem a rendőr, nem is csináltam semmit, izé...”. Amikor már tudják, hogy te ilyen témákkal foglalkozol, akkor nagyon sok megkeresés jön. És akkor én kitaláltam azt, amit addig senki nem mert megcsinálni, hogy nem csak úgy általánosságban, meg kezdőbetűkkel, hanem mondtam, hogy „Öreg, elhiszem, hogy veled ez történt, meg hogy megvertek a fogdában, de nem tudom ellenőrizni, mert ugye a rendőrség nem nyilatkozik, bizonyítani nem tudod. Ezért akkor írom meg, hogy ha adod a nevedet és az arcodat hozzá.” Már szeptemberben volt olyan sztorim – ugye a Kruchina fivéreknek a sztorija – ahol ők arccal, névvel, gyakorlatilag először a magyar sajtóban kiálltak a történetükkel. Mert addig csak sejtetések voltak, meg monogramok. Mindenki próbált iszonyú óvatosan menni, én meg kimondtam, hogy tessék, itt van, ők azok, velük ez történt, ők ezt vállalják, a rendőrség nem reagál, nem válaszol. Akkor valóságos cunami volt, rengeteg levél jött, hogy velem is és velem is ez történt. Kiderült, hogy ez nem egyedi eset. Gyakorlatilag a rendőrök minden jogállami normán túlmentek, és nem azokat bántották, akik adott esetben zavarogtak, hanem akiket könnyebb volt utolérni. Próbáltam nagyon következetesen végigvinni ezeket az ügyeket, a bíróságokra is eljártam, és egyetlen sztorim sem bukott meg. Volt 8-10 ilyen eset, amit végigvittem, és bennem is volt aggodalom, hogy mi van, ha kiderül, mondjuk egy fél év múlva, hogy engem átbasztak, és mi van ha zavargott és követ dobált. De egyik ilyen 2006-ban megvert embernél sem derült ki később sem olyasmi, hogy ne lett volna igaz az, amit ők átéltek és elmeséltek.
És nagyon kemény támadásokat kaptam, igen. Addig én alapvetően liberális újságoknál dolgoztam. Magyar Narancs, az Index is tök liberális volt abban az időszakban. A liberális táborban ez árulással volt egyenértékű, hogy én a „nácikat” védem, a „nácikat” mosdatom. Kőkemény támadások voltak. Hogy én a Fidesznek nyalok, hogy én Jobbiknak nyalok, teljesen méltatlan volt. Miközben pont az emberi jogi normákat kértem számon az akkori rendőrségen. Amiket egyébként a liberális oldal előszeretettel kért számon másokon.
A liberális jelzőt talán pont idézőjelbe is lehet tenni az ő esetükben, pontosan emiatt.
Jó, de ez akkor nem így nézett ki. A balliberális médiában ez úgy nézett ki, hogy a fasiszta csürhe feldúlta Budapestet és hős Rendőrségünk megfékezte őket. Ez volt a narratíva, ez volt a keret, és ebből azon az oldalon nem nagyon ment ki senki.
Nem akarták látni, vagy inkább benne voltak ebben a pártfegyelemben?
Nem akarták tudni, nem mentek oda. Van ez az ideológiai szűrő mindenkinek a fejében, hogy ha olyasmit hallasz, ami nem egyezik meg a te ideológiai beállítódásoddal, akkor azt hajlamos vagy figyelmen kívül hagyni. Szerintem ez történt döntően.
Lépjünk tovább. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében ilyenek persze nem történhetnek, ugye? Fejlődtünk.
A jó Ég tudja. A Rendőrség 2006 óta rengeteget fejlődött. Az, hogy most már kint vannak az azonosítók, az hogy van egy fogalmuk arról, hogy mi az arányos fellépés, tehát hogy ez nem egy ilyen szemet szemért játék. Sokkal felkészültebbek.
Másrészt viszont a társadalmi olló nyílik, jönnek a kilakoltatások, jön a hitelválság. Simán belefér, hogy lesznek megint zavargások, én elképzelhetőnek tartom. És akkor, hogy éppen mi fog történni, hát a jó Ég tudja.
Pártszimpátiától teljesen függetlenül a Bodoky Tamás politikai hitvallása hogy szól?
A rendszerváltás idején szocializálódtam, akkor voltam középiskolás 86-tól 90-ig. Akkor nekem meghatározó élmény volt, hogy a kommunista diktatúrából átváltunk a demokráciába. Én Fidesz tag voltam már 88-ban, jártam tüntetni, többek között a Duna Kör-ös tüntetésekre. Végigcsináltam középiskolás fejjel a rendszerváltást és ez nekem így beakadt, a mai napig azok a politikai értékek és motivációk mozgatnak. Csak közben a pártok össze-vissza mennek. Az anarchista-liberális Fideszből lett egy nemzeti-konzervatív közép. A Fidesznek a 93-mas fordulata után egy darabig SZDSZ szavazó voltam, akkor meg kiderült, hogy a „liberális” politikai holdudvarnak enyves a keze, és az elég kiborító dolog. Most meg, hát nem titkoltan – tökre örültem, amikor az LMP megjelent – szimpatizálok velük. Emberi jogi liberális vagyok, tehát alapvetően liberális, de a gazdasági liberalizmust károsnak tartom, azt gondolom, hogy itt elszaladt a ló. Szociálisan érzékeny vagyok. Ez is visszavezethető 90-re, amikor az egész ellenzéki mozgalomnak nagyon hangsúlyos eleme volt a szegények támogatása, a szociális érzékenység, és én nem értem, hogy lehet, hogy az azóta kialakult kapitalizmusban nem akadunk fenn azon, hogy az emberek az utcán kint alszanak. Én fönnakadok rajta, engem zavar. Szociálisan érzékeny, és ilyen értelemben keresztény is vagyok, azt a fajta érzékenységet, amit a kereszténység jobb része képvisel, azt én felvállalom. Aki jobban teljesít az életben, annak nem az a feladata, hogy lenyomja a többit, hanem hogy segítsen azokon, akiknek szükségük van rá. Idealista maradtam.
Visszatérve a jelen állapotokra. Idézni fogok tőletek, az atlatszo.hu -ról. Azt írjátok „Ma Magyarországon politikai és gazdasági érdekcsoportok játékszerévé vált a fősodratú sajtó: gyakran nem az újságírók, hanem pártkatonák, médiatulajdonosok és gazdasági vagy politikai szövetségeseik döntik el, mi jelenhet meg, válhat témává vagy üggyé egy-egy sajtóorgánumban.” Ez egy nagyon általános megfogalmazás, de tudod is ezt konkretizálni?
Persze. X millió példát tudnék erre hozni, csak hát engem már így is azzal vádolnak, hogy belepiszkítok a fészkembe, meg nem vagyok elég lojális a volt munkaadóimhoz. Az a helyzet – és ezt én is átéltem oknyomozó újságíróként – hogy megyek egy sztoriban, és szólnak, hogy „ezt nem kéne”. Nem egyszer, nem kétszer. Az utolsó ilyen, amikor eljöttem az indextől, az már a sokadik volt, az utolsó csepp a pohárban. „Ezt ne feszegesd”, „Ezt inkább hagyjuk”, „Itt most álljunk meg”, „Keressél másik témát”.
Mik a tiltott témák?
Például a tulajdonosnak a barátai, az üzletfelei, a hirdetési osztály biznisz partnerei, és ez teljesen általános a magyar sajtóban. Konkrétan listák vannak, én tudom, több lapnál és média vállalatnál is, hogy ki az, akiket nem szabad bántani, illetve kik azok, akikkel rosszban vagyunk, és akkor őket lehet.
Ezen kívül ti azt állítjátok, hogy vannak olyanok, akiknél egységesen összezárnak, a különböző politikai oldalak tagjai együttműködnek abban, hogy elnémítsák az újságírót.
Igen. Abszolút. Látjuk, hogy ezek az ügyek még most is tabuk. Jellemzően a kiemelt nagy beruházások, illetve egy-két olyan panama, ahol együttműködött az MSZP és a Fidesz. Gyakorlatilag a Fidesz nem bántott még a Gyurcsány és a Bajnai-ék alatt sem bizonyos ügyeket. Például az MVM-nek az offshore ügyét, vagy a Groupo Milton ügyet. Ami az ismert Balaton ring, a pátyi történet. Akkor a HírTV-ben meg volt mondva, hogy „Ehhez nem nyúlunk hozzá”.
Ezek közös ügyek tehát?
Így van. Egymilliárd forint fölött voltak és vannak jelenleg is közös ügyeik, ahol meg nem támadási szerződés van. Tehát az amúgy egy Déri Miklós miniszterelnöki fotóst lelkesen üldöző Magyar Nemzet nem fog egy két nagyságrenddel nagyobb ügyben három sort sem leírni, mert abban ők is érdekeltek.

És neked, most így, hogy az atlatszo.hu -t működtetitek, meddig ér a takaród? Meddig nyújtózkodhatsz biztonságosan?
Ebben a konstrukcióban, amit kitaláltam, az a jó, hogy itt ilyen nincsen. Nem vagyunk sehová bekötve, nem a Puch Laci bácsi, és nem a Simicska Lajos bácsi fizeti a számlákat, úgyhogy azt csinálunk, amit akarunk. De ebből fizetést egyáltalán nem vett még ki senki... Én azt remélem, hogy ezt sikerül úgy megszponzoráltatni, hogy az emberek adják össze, meg egy-két alapítvány, vagy nagy donor adjon bele pénzt, és pár munkatársat tartson el, pont azért, hogy ránk ne legyenek érvényesek azok a szabályok. Ha tulajdonosaink és hirdetőink volnának, az rögtön a témáknak egy nagyon nagy részét tabusítaná.
Az elméletetek szerint azért kell nektek a minél nagyobb nyilvánosság, mert az megvéd titeket. Szép elmélet. Komolyan gondolod, hogy megvéd?
Én ezt komolyan gondolom. Mert a hatalmasok félnek a nyilvánosságtól. Ennek van számos jele. Azt érzem, hogy ezt komolyan veszik, annak ellenére, hogy most eddig csupán egymillió forintunk van. Tehát nevetséges számukra az anyagi része a dolognak, de a szellemi részét és a misszióját komolyan veszik annyira, hogy tartanak tőle. És pont azért tartanak tőle, mert itt nem lehet azt a gyakorlatot folytatni, hogy letelefonálunk a főszerkesztőnek, a tulajdonosnak, hogy „figyelj Sanyikám, ezt inkább hagyjuk”. Ez a kialakult gyakorlat a mai gazdasági szereplők és a sajtó vezetése között, és mi ebbe látványosan belerúgtunk. Ez sokakat zavar.
Meddig folytatod?
Én megint átéltem azt, mint a nagy oknyomozásaimban. A nagy sztorijaimat úgy csináltam mindig, hogy rengeteg ellenállást kellett leküzdenem. Egy éve igazából nem volt nagy sztorim, a sebeimet nyalogattam, de érzem azt, hogy nem felejtették el az emberek, és rengeteg pozitív visszajelzés jött.
Érdemes?
Abszolút. Egy csapatot szerveztem, mert fontos az, hogy ne az jöjjön ki, hogy a Bodoky hőbörög, hanem legyen mögötte egy szakmai stáb. Nagyon kiváló embereket sikerült megnyerni ennek a történetnek jogi és IT vonalon is. Nekem visszatért a hitem, hogy ez a dolog működik.
A Goldenblogon szavaztál már?
Nem, mert sajnos nem indulhattunk, túl fiatalok vagyunk.
Szavazz a Kettős Mércére!
Rendben. :)