A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Bokros Lajos az MDF fekete angyala

Bokros Lajos az MDF fekete angyala

Mint amikor az ember próbál belekapaszkodni bármibe, ami még körülötte van, mert élni akar, már érzi a végét, de gyötri a félelem. Aztán más híján az elektromos kábelbe kapaszkodik. Ez Bokros Lajos, aki megadja az MDF-nek a gyors és kegyes halált. Nem mondanám szép halálnak, de mindenképpen elfogadhatóbb a haldokló számára ha gyorsan végbe megy. Vagy hasonlíthatnánk Lajost egy eutanázia párti orvoshoz, akinek a megjelenésével a gyötrelmesen agonizáló haldokló is, és a rokonok is némileg megnyugszanak, tudják, hogy vége.

Az MDF tagsága is könnyebben elfogadja így, hogy vége, nem érdemes küzdeni, ez a hajó elsüllyed, aki a fedélzeten marad, az a kapitánnyal fog halni. Most, aki felelősséget érez a személyzet és az utasok iránt egyetlen dolgot tehet: leengedi a mentőcsónakokat, beleül az utasokkal együtt, és vár a következő hajóra.

Az MDF tagságának egy része érthető okokból, Bokros Lajos nevének felvetésére azonnal elkezdett toporogni a mentőcsónakok körül. Nehéz kiszállni a politikából, mert az ember vagy kievez a partra keserves munkával, és új életet kezd egy ismeretlen világban, vagy vár egy új, egy jobb hajóra. De ez nem csak megélhetési kérdés. Ha valaki valóban a politikán keresztül akarja jobbá tenni a világot, és jól is csinálja, akkor nem tehet mást, mint hogy szövetségeseket keres. Az MDF-ben mindazok, akiket a jobbító szándék vezetett a politikában, ma már elveszítették szövetségeseiket. Több nem lehet maradásuk. Az IDF, és a fiatalok már kiszálltak - persze nekik könnyű, nem múlik rajta a megélhetésük - hamarosan követik őket az idősebbek is.

 

 

Mind meg fogunk halni, ha nem szavazunk az SZDSZ-re!

Mind meg fogunk halni, ha nem szavazunk az SZDSZ-re!

Figyeljetek! Meggondoltam magamat. Tudjátok mennyire kritikus voltam és vagyok az SZDSZ-szel szemben! Mindig fikáztam őket korábban például azért, amiért tevékenységük hozzájárult ahhoz, hogy mindazok az értékek, amiket képviseltek szitokszóvá váltak. Hogy nácikra és szadistákra osztották az országot. Hogy ahhelyett, hogy hozzájárultak volna a konfliktusok csökkentéséhez, szavazatszerzési célból mélyítették az árkokat. Hogy minden nyilatkozatukkal és kampányukkal zsarolni próbáltak, és azt akarták, hogy az egy főre jutó elhatárolódások száma Magyarországon annyi legyen, mint amennyi forintot a STRABAG-tól kampányra kaptak. És mindezt azért tették, hogy pár százaléknyi szavazót beparáztassanak, hogy újra, most utoljára, legeslegutoljára rájuk húzza az X-et.

Kritizáltam őket azért is, mert olyan gazdaságpolitikát eröltettek Magyarországra, amivel a legszegényebb rétegeknek ma már csak a kilátástalan félelem maradt, esély nélkül a felzárkózásra. Fikáztam őket azért, mert pont ott építették le a közszolgáltatásokat, zárták be az iskolákat, építették le a közoktatást, és zárták be a rendőrőrsöket, ahol a legnagyobb szükség lett volna rájuk. Kárhoztattam őket azért, mert a falvakban lakókat nyomorba taszították, és mert a nyomorba taszítottaknak a lehetőséget sem adták meg a felemelkedésre. Elítéltem őket azért, mert ezek után képmutató módon még volt pofájuk elítélni a rasszizmust, és a cigányság befogadásárol hadoválni. Elítéltem őket azért, mert szándékosan nem beszéltek soha a cigányság helyzetének szociális oldaláról, a mélyszegénység problémájáról, és az anyagi javak elosztásának igazságtalanságáról. Rosszul lettem tőlük azért, mert miközben liberalizmusról beszéltek, tömegeket fosztottak meg alapvető jogaiktól, és tettekben megnyilvánuló liberalizmusuk alfája és omegája a gazdaságpolitikai neoliberalizmus volt. Stb.

Lenéztem őket azért, mert mindig csak riogatással és rémképekkel tudták rávenni a barátaimat, hogy elmenjenek szavazni. A kiesés rémképével, Orbán Viktor hatalomra kerülésének rémképével, a rasszizmus rémképével, a revizionizmus, és a nácizmus rémképével. És dühös voltam, nagyon dühös voltam rájuk azért, mert sok-sok barátomnak "intellektuális és morális szégyenérzetet" okoztak ezzel, amint kiléptek a szavazóhelyiség ajtaján. Mert egy olyan pártra szavaztak, amit erkölcsi lényként és értelmes lényként egyaránt vállalhatatlannak tartottak, de a kisebbik rossz logikája miatt, illetve valami mástól való félelmükben mégis rá szavaztak.

DE MOST EGÉSZEN MÁS A HELYZET! VÉGVESZÉLY VAN! Most láttam az SZDSZ honlapján, hogy milyen sokan gondolják azt, hogy a "cigányoknak vérében van a bűnözés"! Jajj, rögtön az jutott eszembe, hogy csak nehogy hatalomra kerüljön ez a sok ember! Csak mi állíthatjuk meg őket, mégpedig úgy, ha most utoljára, mostmár tényleg legutoljára jól meghánytatjuk magunkat otthon, és mégis elmegyünk az SZDSZ-re szavazni! Magyarországnak szüksége van ránk, hiszen látjátok mostmár, az szdsz.hu -n, hogy lassan kisebbségbe kerülünk! Most kell gyorsan összefogni! JAAAAaaaaaaaaj, mind meg fogunk halni, ha nem szavazunk az SZDSZ-re!!!!!!!!

Több SZDSZ, több gyűlölet!

Több SZDSZ, több gyűlölet!

Van-e 200 ezer +1 szabad demokrata szavazó? - teszi fel a kérdést az SZDSZ a honlapján, és egy kis kérdőívet is mellékkel mellé, amelyben olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyek többségére bármely józanul gondolkodó, magát demokratának valló ember nemmel válaszolna.

Úgy látszik, a kuruc.info olvasói nem azok.
Hiszen a nőknek a konyhában a helye és a belefér-e a házasságba egy pofon szavazásokon kívül a többi igenen áll most.
 
Azért az érdekes, hogy a szavazás állása szerint jóval többen utálják a zsidókat, mint a melegeket(76, illetve 60%-ék), sőt, a melegeknél kicsivel a külföldi tőke is nagyobb ellenség.
 
Láthatóan nem csak a kuruc.info hekkelte meg a szavazást, hanem mérsékeltebb erők is, bár én a 76%-os zsidó utálatot a többi mellett nem tudom magyarázni.
 
No mindegy, több SZDSZ, kevesebb hűtőmágnes!
Marcell: "Mert félelemben nem teremhet demokrácia."

Marcell: "Mert félelemben nem teremhet demokrácia."

"Takarodj vissza Afrikába!" - ezt ordította az a két feketeruhás kopasz fiú, akik Marcell nevű olvasónknak mostak be végül. Marcell egy megtámadott feketebőrű fiatal védelmére sietett. A két támadót felszólította, hogy hagyják békén a fekete fiút, majd a saját arcát elöntő vér ellenére is kitartott e véleménye mellett. Állhatatosságának eredménye egy szép nagy púp a saját arcán, valamint a fekete srác megmenekülése. Ennek apropóján a Kettős Mérce interjút készített vele.

(FOTÓ KÉSŐBB)

Első kérdésünkkel fajgyűlölő olvasóinknak szeretnék kedveskedni: Ha cigányok vertek volna meg, akkor is ilyen büszke volnál rá?

Ez tök hülyeség! Akinek erről a kérdésről is a cigánybűnözés jut eszébe, az teljesen hülye az furcsa ember lehet.

Valami új infó azóta?

Vasárnap, amikor visszamerntem felismertek engem az aluljáróban. Mármint az ott élők. "Á, te voltál, aki bevédte a Böbét!" - mondták, kedvesek voltak. Elmesélték, hogy már máskor is látták azt a két fiatalt kötözködni arrafelé. Egyébként annyiban nem volt korrekt a cím, amit adtál, hogy nem vagyok biztos benne, hogy megverték, mert amit láttam, hogy csúnyán lökdösték, rángatták, és ordibáltak vele, hogy "Takarodj vissza Afrikába!".

Nem volt igazuk a bőrfejű fiatalembereknek?

Nem volt igazuk, mert egyrészt mindenki ott lakik, ahol szeretne. Menekült volt, gondolom van elég baja szegénynek amúgy is. Ráadásul fogyatékos is volt, védtelen. Egyébként kétféle fekete él Budapesten: jómódú egyetemisták, ill. menekülttáborból kiengedett szegények. A két véglet.

A támadók nemzeti radikálisok voltak, vagy inkább feketeruhás fajgyűlölők, esetleg nácik. Volt valami ismertető jegy rajtuk?

Kopoaszok voltak, és az egyiken, aki rángatta, árpádsávos jelkép volt. A karján, azt hiszem karszalag lehetett.

Nem értem miért hangsúlyozod ki, a kinézetüket. Korábban volt-e előítélet benned a bőrfejűekkel szemben, és változott-e ez a történtek hatására?

Igen volt bennem előítélet. Egészen más a bőrfejűekkel való ellenszenv, mint a kisebbségekkel szembeni előítélet. Az, hogy ki mivé születik abba nincs beleszólása, de azt, hogy ki válik nácivá, azt mindenki maga dönti el. De természetesen nem minden kopasz náci, :) ső a többségük nem az. Ez nem is lényeges.

Mit tanultál az esetből? Legközelebb messziről elkerülöd a bajt inkább, és gondolom többé nem ütöd bele az orrod a mások dolgába, ha hasonlót látsz...

Azt tanultam, hogy ha ütnek felém, azt érdemes kivédeni. Meg hogy nem szabad félni, hogy az ember kiálljon az elveiért, nem olyan veszélyes dolog. Hosszú távon sokkal veszélyesebb, ha nem állunk ki az elveinkért, és félünk. Mert félelemben nem teremhet demokrácia. De ezt Bibó már jobban megfogalmazta.

Sokak szerint vészesen terjedőben van az úgynevezett magyarbűnözés. Ezt vannak, akik - tudjuk kikre gondolok - próbálják elfedni, és védeni a magyarbűnözőket. Gondoljunk csak a milliárdos sikkasztásokra, ingatlan panamákra, elherdált közpénzekre, vagy az évente tízezreket megbetegítő szmogra, amit a biztosan "szintén nem" magyarok autói okoznak a fővárosban. Mit gondolsz meddig tűrjük még ezt?

Igen olvastam, az indexnek azt a cikkét, ami erről szólt, tényleg nagyon vicces volt. Princz, meg belvárosi ingatlan ügyek, Hunvald, stb... Minden magyarnak kötelező volna írásban elhatárolódni tőlük, különben ha ezt nem teszik meg, az azt jelenti, hogy egy követ fújnak velük. Követelem, hogy a gyerekeimet válasszák el tőlem, és zárják átnevelő táborokba, h nehogy ők is magyarbűnözők legyenek később.

:) Na jó... Nem etnikai bünözésben gondolkodom, a rendőrségnek a dolga, hogy a bünözőket elkapja, a törvényhozásnak, hogy lecsukja. Ha nem kapnak el egy bünözőt, az nem annak a hibája, aki kicsit hasonlít a bünelkövetőre.

Növekszik a bűnözés, azt mondják.

Nem vettem észre, hogy növekedne a bűnözés. Az utóbbi 15 évben nem észleltem ezt. Ma sem érzekelem. Egyes csoportok viszont minden egyes ilyen esetről hírt adnak, és felteszik minden honlapra. Ha minden autóbalesetről ugyenokkra média-vircsaft lenne, akkor hamar azt hinnék az emberek, hogy óriási tömegkarambolok vannak minden nap.

Más. Érzékelhető egyfajta váltás a közbeszédben. Mintha az eddigi PC beszéd lecserélődne, és a hallgatási spirál kezdene érvényesülni azok körében, akik nem indulatból szeretnék kezelni a cigányság integrációjának kérdését. Mintha azoknak kellene ma elhallgatniuk a véleményüket, akik az ország testéhez tartozónak tartják a cigányságot.

Ezt egy társaságban egy kocsmában is észre lehet venni. Ha van 2 hangadó egy társaságban, akkor ezt te is megfigyelheted. Pont sztombaton - az eset másnapján - ketten cigányoztak a kocsmában a társaságunkban. A többiek hallgattak. Amikor az a kettő elment, akkor meg mindenki elmondta hogy nem értett egyet, csak nem mert szólni. Addig mindegyikőnk abban a tudatban volt, hogy a többiek is egyetértenek a a véleményükkel, ezért nem mert szólni senki sem.


Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor okolható azért, hogy az indulatok felkorbácsolódtak. Orbán Viktor szerint viszont tényleg nő a bűnözés a romák körében. Mintha mindkettőjüknek jól jönne ez az egész ügy.

Szertinem egyik állítás sem igaz az első kettő közül. Nem Orbán Viktor a felelős a gyűlölet erősödéséért, ő csak mint opportunista politikus igyekszik alkalmazkodni az eseményekhez, a hangulatváltozásokhoz. Mivel teljesen elvtelen - éppúgy, mint Gyurcsány, az ő párja - ezért ez nem is esik nehezére.

A szakkollégiumi mozgalomban széleskörű vita bontakozott ki a közelmúltban arról, miként lehetne orvosolni a cigányság integrációjának problémáját, úgy láttam, hogy Te is tagja vagy a facebook-on az általuk alapított "Cigányok és Magyarok - together forever" csoportnak. Mit várhatunk? Megoldást?

Szükség van az értelmes vitákra. Eleve a sima tényekkel és bűnözési statisztikákkal sincsenek tisztában az emberek. De, ha valahol Kelet-Magyarországon van egy cigányozó rendőrkapitány, aki mond valamit, akkor az ő véleményét rögtön elterjesztik mindenütt. Mindenképp a civil életből kell kiindulni, mivel a politikát mindenki utálja. A politikában a rasszizmus ellenes erők teljesen érthetően keltenek undort az ép erkölcsű emberekben, álszentségükkel. Ilyen például az SZDSZ. Tehát mindenképpen jó példa, a vitázás, vagy a múltkori cigány-magyar közös buli a Gödörben. Ezerszer több értelme van, mint az szdsz  ötleteinek.

Négerverés a Blahán

Négerverés a Blahán

Egy olvasónk küldte:
 
Péntek éjjel én is begyűjtöttem végre egy náci pofont...
 
Fáradtan mentem hazafele buliból, át a blaha lujza téri aluljárón. Látom, hogy két skinhead lökdös meg rángat egy feketét, és ordibálják, hogy takarodjon vissza afrikába. Az nem érti, bambán néz, mint utóbb kiderült még fogyatékos is volt a szerencsétlen!
 
Illuminált állapotomnak megfelelő hévvel odaugrottam, hogy van-e valami probléma?! Mérgesek lettek, amiért én "védem ezt a férget", úgyhogy bevertek egyet a szemem alá. Tompaságom miatt ezt rendületlenül tűrtem, majd ismét felszólítottam őket a távozásra. Lehet, hogy a tompaságomat keménységnek vélték, lehet más miatt, de minden esetre ezután elhúztak a rohadékok. Utána odagyűltek a Blaha aluljárójában állomásozó furcsa emberek, letörölgették rólam a vért, szóval rendesek voltak. Mondták, hogy már máskor is látták ezeket a skineket itt keménykedni.
 
Szóval, ha valaki szeretne egy "vörös gárdát" csinálni, én szívesen benne lennék :)
 

(Olvasónk jól van, jelenleg kicsit csúnya a sérülése, de gyógyul.)

HOLNAP INTERJÚ ÉS FOTÓ UGYANITT!

Egyfarkú Kutya Párt

Egyfarkú Kutya Párt

Afganisztáni és Pakisztáni menekülttáborokat is megjárt emberi jogi harcos nő az LMP pódiumán, valamint egy vidéki csávó valami "Ivád"-ról. A cikk végén a 10-es álom EP-listát is közzé tesszük.

Levetkőzni látszik az amatőrizmusát, de egyelőre még tartja az esetlenség báját a Lehet Más a Politika párt. Az ő nagy esélye az, ha ezt tartani tudja. Ötvözni a naív idealizmus optimista lendületét, a profizmussal, és a szakmailag megalapozott programmal és üzenetekkel. Egyelőre nincs mögötte tőke (addig jó...), ellenben arról már beszámoltunk, hogy intenzív adomány-gyűjtésbe kezdtek. Eddig nagyjából 2000-en adakoztak, fejenként átlagosan 800 forintot az adomány gyűjtő honlap számlálójának tanúsága szerint.

A tegnapi sajtótájékoztatón a Parlament Caféban öten ültek a pódiumon. 4 férfi, egy nő, Szabó Tímea. Megjárta Afganisztánt, Pakisztáni menekülttáborokban dolgozott, és a Harvard egyetemen volt kutatásvezető egy Human Security programban.

Egy 400 fős faluból jött Ivády Gábor. Az Ivády szerint "mint egy szalmaszálba, úgy fog belekapaszkodni a vidék az LMP-be". Ezt elképzelem. Suttyó budapestiként is szurkolok, hogy így legyen.

 

A pogácsa felejtő. A süti megfelelő. Az gyümölcsléből még jutott két korty. És túl alacsony volt a kereskedelmi televíziók koncentrátuma a média munkások masszájában. A bulvárt még nem sikerült elkapnia az LMP-nek. Miért van az, hogy tényleg az kell a bulvármédiában való szerepléshez, hogy Schiffer András lehúzott gatyával beleüljön egy nagy ünnepi tortába a tévékamerák előtt. Ezt meg azért mégsem várhatja el tőle senki. Na majd az LMP egyéves szülinapján...

Egy egyfarkú kutya folyamatosan fel-alá mászkált a sajtótájékoztatón. Neve Monyók. Azt mondják a jó választási kampányba 3 dolog kell: kisgyerek, kutya, szex.
Lehetőleg persze ne egyszerre, mert abból durva dolgok sülhetnek ki. Kisgyereket már láttunk az LMP-s kampányvideóban, és Monyók is szerepelt benne. A szex-szel még adós az LMP.

Az EP lista március közepén fog felállni, állítólag izgi lesz a tartalma, persze nem egészen olyan mint az MDF bokroslajosos "kiírom magam a magyar politikából" akciója, hanem pozitív meglepetésekre lehet számítani. Alább összeállítottam egy 10-es álomlistát az LMP-nek, szigorúan a politikai sokszínűség jegyében, az egyes nevek mellett indoklással, ahol szükséges. Remélem megfogadják a tanácsomat!

LMP-s EP lista 2009:

1. Fekete Pákó - A magyar Barack Obama. Kellemes megjelenésű, a zenei életben már letett valamit az asztalra. Hitelesen képviselné egyszerre a sokszínű Magyarországot, illetve a falusi haknik miatt jól ismeri a vidék problémáit. A véleményét kimondja őszintén, mindenkinek, és maga is elvárja az őszinteséget.
ELŐNY: jó nyelvérzék.

2. Lengyel Zoltán - tapasztalt a politika világában, több pártban is sikerrel bizonyított, szeret utazni. Ha sikerülne őt átcsábítania az LMP-nek, akkor jelentős erőket vonhatna el az MDF-től.
ELŐNY: Nem szégyenlős.

3. Dévényi Tibor - a fiatalok nyelvén elég jól ért. Nem ijed meg a kamerától, remekül szerepel vitaműsorokban, és nem mellesleg elég fotogén is.
ELŐNY: figyelemfelkeltő hangorgánum. (ideális üvöltve előadott reklámszlogenekhez kampány-filmbe)

4. Pozsgay Imre - reprezentál mindent.

5. Szűrös Mátyás Budaházi György

6. Krausz Tamás

7. Andrassew Iván

8. Csintalan Sándor

9. Kovács László

10. Waszlavik Gazember László - Többek között a Kossuth téri induló szerzője és előadója.

Délelőtti humorbonbon

Délelőtti humorbonbon

Ezt ma reggel találtam a levelesládámban sajnos ez nem vicc címmel (igen, vannak nem ballibkomcsi ismerőseim is). Kommentár nincs hozzá, megérdemlitek.

Tagek: poenkodjunk_vert_izzadva; van-e_meg_normalis_humor_magyarorszagon; sas_jozsef_es_a_mikroszkop_szinpad_melyen_alulmaradt; szegeny_hofi_geza_forog_a_sirjaban; milyen_allapotban_van_a_jobboldali_kozbeszed; vicces_dolog-e_gyilkossaggal_es_bortonnel_fenyegetozni; mit_felel_erre_greczy_zsolt

Itt kezdődik:

Nem tudom, hogy sírni vagy nevetni kell rajta?

- Honnan veszi Gyurcsány a programját?
- A Himnuszból: Jókedv el, bőség el.
***********
- Rákosi Mátyás: Aki nincs velünk, az ellenünk van.
- Kádár János: Aki nincs ellenünk, az velünk van.
- Grósz Károly: Aki velünk van, az is ellenünk van.
- Gyurcsány Ferenc: Aki még mindig velünk van, az nincs magánál.
***********
A legfrissebb hírek szerint a NASA állítólag már bejelentkezett, hogy megvásárolja a Gyurcsány Ferenc arcát borító bőrszerű anyag szabadalmát. Azt mondják, hogy az űrsiklók hővédő kerámiapajzsa ehhez képest egy nejlonzacskó.
***********
A Gyurcsány csomag nem is hülyeség! Persze attól függ, hogy kinek a szájából...
Mert például, ha egy börtönőr mondja a Csillagban:
- GYURCSÁÁÁNY....... CSOOMAAAG! - akkor az nem is hangzik rosszul!
***********
Két kisnyugdíjas beszélget:
- Én a Norbi-módszerrel semmire nem mentem, a Gyurcsány-módszerrel viszont szeptember óta hat kilót fogytam.
***********
Két ember beszélget:
- Te ez a Gyurcsány mekkora színész!
- Igen, én is szeretném minél több darabban látni!
***********
Gyurcsány Ferenc felriad álmából. Kérdi a felesége, Dobrev Klára:
- Mi baj, Ferikém?
- Jaj! Borzasztó álmom volt.
- Mi volt az?
- Képzeld, azt álmodtam, hogy dübörgött a gazdaság, az emberek jól éltek, megerősödött a forint.
- És mi ebben a rossz?
- Az, hogy már Orbán volt a miniszterelnök.

(Ha van szerző, természetesen jelentkezhet nálunk jogdíj-követeléseivel. Ha mer.)

Bohocsipkában

Bohocsipkában

 

És igen és újra és jeh!
 
A Kossuth tér újra megtelt, a baráti országok titkos ügynökeiből verbuvált, széljobboldali lönccsel, és azokkal a bácsikkal és nénikkel, akik hisznek nekik, vagy egyszerűen ezt nem tudják.
 
Ne, ne értsetek félre, nem a parlament feloszlatásának igen szórakoztató ötlete a problémám, (bár jegyezzük meg gazdasági válság idején ez egy elég szokatlan megoldás) hanem Torockay az szerb-orosz betyár, és baráti köre (remélem Tomcat is kiért, hogy az NBH is tartsa a kontrolt az eseményeken).
 
Persze azt is tudjuk, hogy a parlamentben pedig a MOSZAD ügynökei vannak, úgyhogy a Kossuth teret és környékét nevezhetjük egyfajta titkosszolgálati internacionálénak.
Azt se felejtsük el, hogy alig pár száz métere van az Amerikai követség.
Elképzelem, ahogy csak szemjelzéssel deklarálják a különböző ügynökök, hogy látunk Oroszország, látunk Amerika, miközben egyre-egyre sétálnak.
 
Hiszen ez egy flash mob, egy sétáló flash mob.
 
Ennek hallatán pedig azon gondolkodtam el, hogy vajon a flash mob fogalmát nem sikerült értelmezni, vagy azt, hogy az elmúlt években már 72 órán belül is lehet tüntetést bejelenteni (lásd Hollán Ernő utca), persze, ha ügynök lennék, én se kérném az itteni rendőrség belegyezését, hiszen az én dolgom a jogállam sárba tiprása züllesztése.
 
Sajnos ez a flash mobozási láz, az teljesen tipikus példája a magyar közbeszédnek, valami marha, lefordította, hogy villámgyülekezés, amiből azt vonták le az emberek, hogy villámgyorsan oda lehetet menni és akkor nem visz el a rendőrség.
 
Pedig remélhetőleg villámgyorsan elviszi őket.
A flash mob arról szól, hogy egy adott csoport egy adott helyre megy, ahol egy adott jelre elkezdenek egy cselekedetett, majd rövid időn belül egy újabb jelre, abbahagyják azt, és beleolvadnak a körülöttük levő térbe.
 
Na, adott csoport van adott hely is, bár az nem jó, mert flash mobot nagy látogatottságú téren szoktak csinálni, hogy nagyobb legyen a meghökkenés, adott jelről én nem tudok, a rövid idő meg nem ezeknek a srácoknak a szokása. Beleolvadni meg maximum a rabszállítóba tudnak, ami történt már flash mobnál de az se szokásos.
Végül itt egy igazi flash mob itthonról.

 

Liberális minimum

Liberális minimum

Van-e 200 ezer plusz egy SZDSZ szavazó, aki azért szavaz a szadeszre, mert a vallását elválasztja a politikától, dekriminalizálná a marihuána fogyasztást, engedné a meleg élettársi kapcsoltatott, és elítéli a rasszizmust?
 
Remélhetőleg és valószínűleg van, vagyis volt, mert ezeknek az embereknek a nagy része már kiábrándult a szadeszból, és még Fodor Gábor lágy hangjától se szavazna rájuk. A szadesz megint azt állítja, csak ők képviselnek valamit, pedig ez eddig se volt igaz, a szadesz ezekről, csak beszélt kevéssé képviselte őket.
Ellenben a civilek, és pár fiatal pártkezdemény mondjuk, úgy harcol is ezért pedig nekik nincs akkora érdekérvényesítő képessége.
 
De még ha a Szadesz annyira ki is állna ezek mellett, mint amennyire hirdeti, hogy kiáll, ki a fene akar, Horn Gábort, Kunczét, Demszkyt, satöbbiket a parlamentbe. Ezek azok az emberek, aki két megélhetést kombinálnak egyszerre, a megélhetési politikusságot, a megélhetési liberalizmussal.
 
Nem a rasszizmus ellen kell kiállni, hanem megoldani a cigány problémát. Ne zengje szám Solt Ottilia nevét.
 
Ne reklámozza magát egy párt a vallás és a politika elválasztásával, amikor bár szerintem helyesen, folyamatosan harcban áll az egyházakkal.
 
Nem a parlamentben kell felszólalni a marihuána dekriminzálása mellett, hanem ahogy Olaszországban tették, kiállni a parlament elé és elszívni egy jointott.
 
Nem csak előkészíteni kell a meleg élettársi kapcsoltatott, hanem ki kell állni és coming outólni kell.
 
Egy politikusnak az is a feladata, hogy példát mutasson a társadalomnak, segítsen átalakítani a társadalmi gondolkodásmódot az általa helyesnek tartott irányba. És nem akkor kell a jogokkal visszaélni, ha a szőlőnket gondozzuk, hanem amikor valamit mutatni, tenni akarunk. Aztán pedig vállalni a felelősséget.
Fodor Gábor meg lépjen be az LMP-be oszt jó napot.
 
süti beállítások módosítása
Mobil