Bármit is hozzon a jövő Görögországban és az európai kulisszák mögött, az elmúlt napokban egy súlyos tanulságokat hordozó, sajátos puccskísérlet epizódjainak lehetünk tanúi: az eurózóna és egyben az EU vezetői a szemünk előtt próbálnak kigolyózni egy 5 hónapja választott kormányt a hatalomból.

Nem először történik ilyesmi az eurózónában, Silvio Berlusconit, aki éveken át parádézhatott az úgynevezett európai értékekből nap mint nap gúnyt űzve, csak akkor pöckölték ki európai partnerei a kormányfői székből, amikor gazdasági döntéseivel szerintük az „eurózóna integritását” kezdte veszélyeztetni. És persze a görög dráma több felvonásában is találkoztunk hasonló kísérletekkel: jöhet bármilyen kormány, de persze csak azzal a feltétellel, ha támogatja az előírt megszorításokat.

A múlt héten a görög kormány képviselői bemutatták utolsónak szánt ajánlatukat, amit a hitelezők visszadobtak, további engedményeket kérve, miközben megkezdődött a görög ellenzéki pártokkal való kapcsolatfelvétel, Jean-Claude Juncker például a 7%-os támogatottságú To Potami képviselőivel randevúzott. Majd, egy nappal azután, hogy Alekszisz Ciprasz bejelentette, július 5-én népszavazáson szándékoznak dönteni a hitelezők által ajánlott deal elfogadásáról, az eurózóna pénzügyminisztereinek Eurócsoport nevű fóruma elutasította azt a görög kérelmet, hogy meghosszabbítsák egy hónappal a segélyprogramot. Ez a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy az utolsó „mentőprogram” (és az abból fennmaradt 7.2 milliárd euró, amit jó egy éve nem folyósítanak a hitelezők, mert „reformokat” kérnek cserébe) további egy hónapig még játszik, azalatt pedig egy legitim döntés születhet Görögországban. Az Eurócsoport példátlan módon olyan nyilatkozatot adott ki, amit egy miniszter (Varufakisz) nem támogatott, majd őt meg sem hívták a néhány órával később tartott, újabb ülésükre. A gesztus, amelynek szabályossága is megkérdőjelezhető – az Eurócsoport vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem épp azzal magyarázta az önkényt, hogy ez a fórum „informális” – nyersen jelezte, hogy a Sziriza exit. Bármi is lesz a görögök sorsa, ezt a kormányt a továbbiakban nem tekintik partnernek Brüsszelben.

Ez a döntés úgy is értelmezhető, hogy a német keményvonalasok, az elsősorban Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter nevével fémjelzett stratégia kerekedett felül, és a görögöket kitessékelik az euróból. Nem szeretnénk felmenteni a többieket a felelősség alól – az eurózóna kormányainak közös szégyene, hogy egyhangúlag megszavazták a „segélyprogram” felfüggesztését, mert az érintett ország vezetői úgy döntöttek, a választók felhatalmazását kérik egy döntéshez. Alekszisz Ciprasznak nem igazán volt más lehetősége. Amit a hitelezők elvártak tőle, szembement azzal, amit öt hónapja saját választóinak ígért. Nem erre kapott felhatalmazást, de arra sem, hogy kilépjen az eurózónából, ezért teljesen érthető, és a demokratikus értékek, a politikai hitelesség komolyan vételéről tanúskodik, hogy kormánya úgy döntött, a polgárokat kérdezi meg arról, hogyan tovább ezen a válaszúton.

Ezzel szemben az a politikai stratégia, amit jobbára a német álláspontnak neveznek, de amint a mellékelt ábra mutatja, mind a 18 hatalmon lévő kormány kisebb-nagyobb támogatását élvezte, lényegében azt üzeni, hogy a zónán belül nincs szuverenitás. Van egy uralkodó ideológia, amelynek gazdasági ígéretei amúgy cáfolhatók (a mérvadó közgazdászok nem szívjóságból támogatták a Sziriza programját, hanem azért, mert az vezethette volna ki a görögöket, de az eurózónát is a válságból) – és ha behódolsz, maradhatsz, ha nem, kizárunk a klubból. Ha úgy alakítod át a jóléti struktúrákat, a munkapiacot, a társadalmi berendezkedést, ahogy a mi szabályaink diktálják, ha ezt átvered a pártodon, a kormányodon, a parlamenteden, a népeden, kormányozhatsz tovább – ha nem, kerítünk helyetted valaki mást, aki majd megoldja.  

Wolfgang Schäuble, aki kezdetektől a görögök kiebrudalását támogatta, még pénteken is elmondta, hogy szerinte az eurózóna integritása kevésbé fontos, mint a hitelessége. Ezzel akár még egyet is érthetünk, a kérdés azonban az, hogy mi alapozza meg ezt a hitelességet. Ha egy olyan hatalmi berendezkedés, amely a megválasztott kormányok felhatalmazását és effektív támogatottságát semmibe véve, a gazdasági ésszerűséggel és nem utolsósorban az európai népek alapvető érdekeivel szemben kormányoz, a hitelesség csak addig tart, amíg e hatalmi struktúra fennáll – és tegnap óta egy újabb precedenssel érvelhetnek azok, akik szerint az euró használata ellentétes a nemzetük érdekeivel. És korántsem csak a baloldalon találunk ilyen erőket, tegnap nemcsak a spanyol Podemos, de a francia Nemzeti Front szimpatizánsai is fontos figyelmeztetést kaptak: a zónán belül csak akkor lehetsz szuverén, ha azt csinálod, amit a megszorítások felkent papjai mondanak.

Fontos látni, hogy az euró nem egy szimpla pénznemként került bevezetésre, hanem – ahogy erre meglepő módon amerikai közgazdászok kénytelenek újra meg újra felhívni a figyelmet – egy olyan politikai struktúraként, amely az európai integráció ígéretét testesítette meg. A jelenlegi üzenet az eurót nem használó országoknak is ugyanaz: nincs ellenvélemény, aki a klubhoz akar tartozni, annak el kell fogadnia, hogy egyenlőtlen és igazságtalan társadalmak szervezésében segédkezik, ahol a gazdaságilag domináns államok szaván túl az az alaptétel, hogy a pénzügyi szektor védelme többet ér, mint a jóléti állam fenntartása. Egy politikai illúzió fenntartása többet ér, mint az elszegényített kórházakban a túlélésért küzdők, a kifosztott iskolákban és egyetemeken tanuló „elveszett generációk” esélyei, a nyomor szélén táncolók méltósága. Többet ér egy hazugság fenntartása, mint annak a 68 éves anyának és 32 éves fiának az élete, akik jó tíz napja együtt lettek öngyilkosok, mert nem maradt számukra remény.

Nem hatásvadász populizmust pedzegetünk, a megszorítások valóban ölnek, a görögöknél, portugáloknál, spanyoloknál éppúgy, mint a magyar kórházakban. Ez a mai európai realitásnak fontos, valójában a legfontosabb dimenziója, éppúgy, mint a 4 millió magyar szegény tragédiája, még akkor is, ha napszámban a bevándorlás veszélyeiről értekeznek hipokrita vezetőink. Butaság, kegyetlenség és súlyos politikai hiba azt hinni, hogy a végtelenségig a szőnyeg alá söpörhető, és hogy az európai elitek meg a saját gesztenyéjét féltékenyen kapargató középosztály még sokáig a homokba dughatják a fejüket.

Ahogy a mai Magyarországon is elég nagy butaság és politikai vakság a görögök kigolyózása felett örvendezni, egyrészt azért, mert a Sziriza épp olyan politikákkal próbált szembemenni a görög nép érdekében, amilyeneket a „nem annyira igazságos, viszont munkaalapú” társadalmat építgető Orbán Viktor favorizál. Másrészt azért, mert az ügy morális vagy akár gazdasági ésszerűséget feltételező értelmezése téves premisszákon nyugszik.

Nem igaz, hogy ez a sztori arról szólna, hogy a görög állam és gazdaság jobban működjön – a hitelezők, elsősorban az IMF programjának kudarca annyira evidens, hogy ezt itt nem is érdemes részletezni (lásd alább korábbi cikkeinket). Az sem igaz, hogy ez a sztori arról szólna, hogy a hitelező országok polgárai a pénzükhöz jussanak: az elmúlt öt hónap ékesen bizonyította, hogy Angela Merkel és európai partnerei ma is tojnak arra, a görögök visszafizetik-e a hiteleket. A Sziriza programjával sokkal nagyobb esély lett volna arra, hogy legalább egy kisebb összeg törlesztésre kerüljön, viszont a Grexit esetén Merkel és Hollande beállhatnak a világtörténelem legnagyobb pénzügyi lúzerei közé. A sztori arról sem szól, hogy a görögök ne gazdálkodnának felelősen vagy fegyelmezetten, a költségvetés hosszú hónapok óta elsődleges többletet termel – ami a franciáknak például nem igazán jön össze –, és a Sziriza még hatékonyabb is volt ezen a téren, mint konzervatív elődjei.

Elsődleges költségvetési hiány (-) és többlet (+) GDP arányosan; Forrás: Alternatives Économiques, Európai Bizottság 

A sztori arról sem szól, hogy a görögöknek nem lehet hinni, bár Jeroen Dijsselbloem ezzel is érvelt a hétvégén: minek ezzel a kormánnyal tárgyalni tovább, ha a népszavazáson úgyis a nemért fog kampányolni, és nem is valósítana meg aztán egy ellentétes döntést. Ebben a sztoriban egy öt hónapja kormányzó, hatalomba korábban még sosem került párt és kormány szava áll szemben olyan hitelezőkével, akiknek lelkiismeretét súlyos hazugságok és hibák terhelik. Kezdjük például azzal, hogy 2010-ben az IMF saját szabályait is semmibe vette, illetve sebtében átírta őket, hogy egy fenntarthatatlan adóssággal rendelkező országnak adjon kölcsönt.

Paulo Nogueira Batista, az IMF igazgatóságának tagja a 2010-es döntések elhibázott voltáról beszél

Méghozzá azért, hogy francia és német nyomásra segédkezzen abban, hogy a görögök megmentésének álcázza azt, ami valójában az európai bankrendszer és elsősorban a francia-német bankok megmentése volt. Ennek az epizódnak a jelentőségét azóta sem igyekeztek elmagyarázni szavazóiknak a német kormányerők, de a franciák sem, ahogy azt is ritkán emlegetik, hogy a hitelezők anno ígéretet tettek arra, elsődleges költségvetési többlet esetén leülnek tárgyalni az adósság elengedésének és átütemezésének kérdéséről. A görögök hiába teljesítették ezt a feltételt, az IMF hiába állt ki több ízben az adósság elengedésének szükségessége mellett, Angela Merkel túl kockázatosnak tartja, hogy ezt a berlini koalíciójával megszavaztassa, azaz az ígéretek, Ciprászékkal és néhány millió görög jobblétével együtt, mehetnek  a levesbe.

Erről szóltak az utóbbi hetek a mi kis Uniónk elitklubjában, és pláne akkor, ha valaki drukkol ennek az Uniónak, balgaság lenne ezt valamiféle győzelemként ünnepelni. Az európai döntéshozók ugyanis épp jó nagy szögeket vernek az EU koporsójába, és erre nemcsak az újbaloldal szavazói fognak emlékezni, de az igazi finnek, a valódi dánok és a szuverenitásukra jó vagy rossz okokból, de kétségtelenül büszke franciák meg a többiek is. A demokratikus kétsebességes Európa blöffje újabb léket kapott, azok pedig, akik eddig is bőszen vitáztak az eurózónából való kilépésben rejlő lehetőségekről, újabb érveket.  

Korábbi cikkeink a Sziriza-kormányról és az euróválságról:

MI A FRANC TÖRTÉNIK GÖRÖGORSZÁGBAN?

PIKETTY: ADÓREFORMOT, IRÁNYVÁLTÁST AZ EU-BAN, DEMOKRÁCIÁT AZ EURÓZÓNÁBAN!

A GÖRÖG TÜCSÖKRŐL ÉS NÉMET HANGYÁRÓL SZÓLÓ SZTORI TÉNYLEG CSAK DAJKAMESE

ÉS AZ NEM LEHET, HOGY AZ EURÓPAI VÁLSÁGKEZELÉS FELELŐTLEN ÉS DEMAGÓG?

A SZIRIZA TALPON MARADT – MÉG NÉGY HÓNAPJUK VAN, HOGY IGAZSÁGOSABBÁ TEGYÉK A VÁLSÁGKEZELÉST