Én voltam pár olyan mosdóban, ahova férfiak, nők és isten állatkertjének egyéb teremtményei egyaránt bemehettek. Elmondom, milyen. Van, amivel jobb szembenézni. Kezdjük az üzekedő buzikkal.

Ausztria elnökválasztásának második fordulóján két nagyon is ellentétes felfogás csap össze. Mondhatni a két véglet: az idegenellenes, populista, szélsőjobboldali jelölt és a befogadáspárti zöld.

A konzervatív és szociáldemokrata mainstream pártok már rég kiestek a versenyből. Per pillanat nagyon úgy néz ki, hogy a szélsőjobb áll nyerésre, bár még nincs minden teljesen lejátszva. A helyzet élét valamelyest tompítja, hogy az elnöki funkció alapvetően szimbolikus (még ha Hofer aktívabb is akar lenni elődeinél) – ennek ellenére legitim, és nyugtalanító a kérdés, hogy vajon reprezentatív-e az osztrák helyzet Európa egészére nézve.

Norbert Hofer, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje egy egészen fura jelenség. Végighaknizza a mainstream osztrák sajtót, viccelődik a közszolgálati tévé riporterével, bulvárlapokban mutatja be feleségét és kislányát, majd nyíltan beszél arról, hogy miképpen változtatta meg az életét egy kb. tíz évvel ezelőtti siklóernyő-baleset, amely miatt részlegesen lebénultak a lábai, és ami miatt máig is bottal tud csak járni (Hofer elmondása szerint sokkal jobb ember lett a halálközeli élménye után, akit már nem hajt a karriervágy és nem érdekel a sikerhajhászás, hanem az igazán fontos dolgoknak él: mint mondja, az elnökségért is csak azért indult, mert felesége noszogatta). Szimpatikus.

Aki szerencsésebb ennek a cikknek a szerzőjénél, az nem követi a Fidesz-média olyan „szellemi termékeit”, mint például a bizonyítottan fideszes önkormányzatok és a Fidesz-frakció által pénzelt PestiSrácok. Így nem is láthatja azt, hogy lényegében ezek a lapok nem csinálnak mást, mint hogy saját szavazótáborukat hergelik. Álügyeket kreálnak, amivel lecsaphatnak a kitalált ellenségre, aki mögött természetesen mindig Soros György áll, természetesen akkor is, ha nem. A minap  egy különösen gusztustalan cikk jött szembe, amely alapján tökéletesen meg lehet mutatni, hogyan működnek ezek az propagandatermékek.

Nagy színész a mi miniszterelnökünk, csak kár, hogy összetévesztette a Vidnyánszky Nemzeti Színházát a Parlamenttel, és utóbbiba ült be. Óriási tehetségveszteség ez az országnak. Mert bizony ahhoz nagy színészi teljesítmény kell, hogy valaki egyszerre adja elő Szaniszló Ferenc válogatott műveit, a 90-es évek zsákutcás magyar modernitáshívőinek legszebb idézeteit és Vlagyimir Putyin alufóliasisakba csomagolt elméleteit, mindeközben pedig úgy beszéljen a magyar sikerekről, mintha egy teljesen más országban élne. Orbánnak mégis ez egyszerre sikerült péntek reggel, a Kossuth Rádióban.

Miután Lánczi András, Orbán tanácsadója és a Corvinus újdonsült rektora elmondta, hogy amit korrupciónak hívunk, az a Fidesz politikája, és Lentner Csaba is elmondta, hogy az MNB alapítványainak pénze arra kell, hogy a Fidesz gondolatai legyenek az egyedüliek az országban, most Lázár Jánoson volt a sor, hogy elmondja, amit korrupciónak látunk, az nem is az:

arra kell majd felkészülni, hogy kormánypárti politikusok korrupciós ügyekbe fognak még keveredni. De csak azért, mert a kormánypárti korrupció pusztán az ellenzék "politikai terméke" lesz.

Egy kísértet járja be a világot – az alapjövedelem kísértete. Küzd ellene a régi világ számos hatalma: jobboldali és liberális politikusok, valamint offshore járadékaikból élő oligarchák. Legfőbb ideje, hogy a baloldal világosan állást foglaljon az alapjövedelemmel kapcsolatban, és a baloldalra jellemző bénultsággal szembe az alapjövedelem ügyét állítsa.

Egy csordányi elefánt nem képes akkora pusztítást végezni egy porcelánboltban, amennyit a magyar kormány képes egyetlen törvényjavaslattal ártani a magyar oktatásnak.

Felfoghatatlan az a gyakorlat, amivel hónapok óta a kormány kezeli a pedagógusok tiltakozását. Két módszerrel reagálnak a felbuzdulásra, s egyik aljasabb, mint a másik.

Rubovszky György, a Parlament Igazságügyi bizottságának Fidesz-KDNP-s elnöke a bizottság ülése előtt beszélgetett párttársaival.

Áldozathibáztatás, elbagatellizálás, előítéletes hozzáállás (miért mentél oda, miért vetted fel azt a ruhát, miért nem hagytad el, miért nem szóltál senkinek?) – a nemi erőszak áldozatai nagyon gyakran ezzel a magatartással találkoznak, amikor az őket ért erőszakért igazságot próbálnak követelni. Az elmúlt hetek híreit és az azokra érkező kommentárokat olvasva nyilvánvaló, hogy Magyarországon ez a fajta magatartás még mindig hihetetlenül általános. Mutatkoznak pozitív jelek is, mint Kiss László esetében a társadalmi nyomás, amely megszégyenítette és lemondásra kényszerítette az úszókapitányt, de a magyar joggyakorlatot tekintve még annak is örülnünk kell, hogy a barátnőjét egy életre megnyomorító orvost letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, még akkor is, ha a bűntett súlyához és az áldozatot ért életre szóló sérüléshez képest közel sem arányos az ítélet.

Fotó: egeszsegtukor.hu

A New York Times cikke jött velem szembe délután, amelyben kiszámolták, az amerikai top cégek vezetésében több John és David van, mint nő. Mivel nekünk ilyen listánk nincsen, gondoltam megnézem, mi a helyzet a magyar politikai elitet reprezentáló pozíciókkal, és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaival.

Nyilván a magyar kormány a legegyszerűbb, hiszen miniszteri szinten egy darab nő sincsen, így a Viktor, a László vagy a János nevűek aránya is felülreprezentált a nők arányához képest. De ne legyünk teljesen igazságtalanok.

Nézzük meg, hány nő és hány Laci, László van a Parlamentben.

Szerencsére a Parlamentben a nők nyernek, de nem épp utcahosszal. Míg a magyar Országgyűlésben 19 nő van, addig Lászlóból 17, Istvánból 15, Zsoltból 11, Gábor és Sándor nevű képviselőből pedig 10 van.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjainak listáját viszont már egyértelműen a Lacik nyerik a nők előtt. Míg a 309 rendes tag közül csupán 19 nő, addig 38 László. De a 19 nő mellé jut még 17 Péter, 16 István, 16 Gábor és 15 József.

Érdekességként megjegyezzük, hogy míg Lászlóból körülbelül 300 ezer, addig nőből közel 5 millió él ma Magyarországon. Ebből pedig könyedén kiszámolhatjuk, míg minden 8000. Lászlónak van esélye bekerülni a tudományos akadémia rendes tagjai közé, addig minden 250 000. nőnek. A Parlamentben már kicsit jobb az arány, ott ugye szintén minden 250 000. nőnek van esélye bekerülni, míg Lászlóból csupán minden 17000. főnek.

Míg a felsőfokú végzettségűek között 2010-ben a nők aránya 61, a PHD hallgatók között 46, az MTA doktori fokozattal rendelkezők között már csak 15, míg az MTA rendes tagjai között alig 4% volt a nők aránya.

Vajon a tudományos és a politika pályán miért tűnnek el a nők a legfelsőbb szinteken? De ennél fontosabb kérdés, jó-e nekünk, ha az elit tagjai között kevesebb a nő? Nem kéne tenni azért, hogy például a politikai döntéshozatalban a női képviselet, a nők szempontjai inkább reprezentálva legyenek? Vagy ha a nők előtt nem lenne jól láthatóan bezárva a tudományos pálya elitje, az nem motiválna több nőt arra, hogy minél tovább és minél magasabb szinten alkosson a tudomány területén?

Vagy jó az nekünk, ha a Lajosok közül merítjük legkiválobb tudósainkat és politikusainkat?

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 228 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!