Féregnek kell ahhoz lenni, hogy az ember egyetértsen önmagával, mikor élete csak tehetetlenségek, vonaglások és vergődések egyhangú változatiból tevődik össze. Amit az emberi méltóságnak neveznek, az annak az erőnek a tudata, melyet saját magunkkal, saját életünkkel való egyetértésünk ébreszt bennünk… ha ébreszt.
(Sinkó Ervin: Tizennégy nap)
Sinkó Ervin a Fürst Sándor és a Sallai Imre, a biatorbágyi vasúti híd felrobbantásával ártatlanul megvádolt kommunista politikusok 1932-es perét nyomon követő regényének értelmiségi hőse szájába adja ezeket a szavakat. A Kassák Múzeum Vízizrí című kiállítása, a regénnyel történő időbeli – és esetenként térbeli – átfedésein túl, Sinkó szereplőjééhez hasonló dilemmát jár körül. Mégpedig az arra vonatkozó dilemmát, hogy hogyan birkózik meg az aktivista és/vagy értelmiségi cselekvő egy történelmi kor adott materiális lehetőségei és a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásnak különböző ideológiái között húzódó ellentmondással, eltéréssel. Illetve azt a kérdést feszegeti, hogy milyen kompromisszumok meghozását teszi szükségessé egy adott politikai mozgalom számára az adott, gazdasági-társadalmi strukturális lehetőségekhez való alkalmazkodás.