Tegnap este Friderikusz Sándor Gerő Andrással vitatkozott az ATV-ben, Friderikusz felvételről sugárzott műsorában. Friderikusz, aki állítása szerint nem is ismeri Kiss Lászlót, vehemensen támadt a teljes magyar sajtóra és a valóságra, megvédve Kiss Lászlót, aki szerinte csak „ifjúkori hevületében” elkövetett egy „botlást”. Friderikusz láthatóan nem érti azokat a cikkeket, amelyek megszülettek, nem érti, miért fontos fellépni az erőszak ellen.

A nemi erőszakkal kapcsolatos állításai sokszor súlyosan érzéketlenek, bántóak és felkavaróak voltak, ha az elmúlt napok hasonló megnyilvánulásai már megviseltek, ne olvass tovább!

Ahogy Aczél Endre hasonló kijelentéseiről írt cikkemmel sem az volt a szándékom, hogy őt kirúgassam, most is szeretném leszögezni, nem érdekel, hogy Friderikusz Sándornak mi lesz a sorsa. Ahogy Aczél esetében is a Népszabadság és a 168 Óra döntött a kirúgás mellett és ellen, úgy most is az ATV dönt, belefér-e ez nekik a portfóliójukba, én pedig mint néző döntök utána, hogy hitelesnek tartom-e ezeket a médiumokat ezután.

De térjünk is a lényegre. Friderikusz láthatóan nem érti a témát és nem tartja nagy bűnnek a megtörtént erőszakot, amelyet többször is fiatalkori botlásnak ír le, és az ifjúkori hévnek tud be. Az egyébként fontos és kibeszélendő témákat érintő beszélgetést pedig saját, teljesen érzéketlen és gyakran a témához kapcsolódó legalapvetőbb információinak hiányában megalkotott véleményével és elfogultságával téríti el.

Jó példa az, amikor kijelenti, Kiss László nem közszereplő, hanem közéleti szereplő, akit szakmai múltja alapján szabad csak megítélni. Vagy amikor a műsor felkonferálásban kijelenti, ennek „nem lett volna szabad üggyé válnia sehol a világon”. Friderikusz tendenciózusan minden vele egyet nem értő véleményt összemos, ez már a bevezetőben érzékelhető, amikor kimondja: „Mindazok, akik szakértőként, kommentelőként, újságíróként, publicistaként beszálltak Kiss Lászlónak a meglincselésébe, kikapcsolhatják a készüléket, hiszen ők már biztosan mindent tudnak.”

Miközben azt várja el, hogy a vele egyet nem értők érzékenyen álljanak hozzá a témához, ő nem is hajlandó ezt megtenni, a műsor második felében már egyenesen dühvel lovalja bele magát saját véleményébe.

Pedig mind nagyon lényegesek az olyan kérdések, hogy szabad volt-e a médiának Kissék akkori álláspontjának közlése nélkül nyilvánosságra hozni az iratot; hogy mikor kerül le egy bűncselekmény felelőssége az emberről; hogy egy 55 évvel ezelőtti bűntény mikor számít és mikor nem egy ember életében; hogy kellett volna-e Kissnek jeleznie korábbi bűntényét, amikor fontos pozícióba került. Ezekben a kérdésekben a határ nem fekete-fehér módon rajzolódik ki. Csak sajnos Friderikusz ezt fekete-fehér módon látja, és a más véleményeket ezekben a témákban egyszerűen elítéli, ráadásul nem veszi figyelembe, hogy az ügyben elhangzott kommentárok túlnyomó többsége érzékeny ezekre az árnyalatokra.

Egy ifjúkori botlás vagy bűncselekmény meghatározhatja-e egy egész ember életét? Teszi fel a kérdést Friderikusz, és a helyzet az, hogy a kérdés már önmagában is rossz. Egyrészt ez nem ifjúkori botlás volt, hanem egy kőkemény bűncselekmény. És a kérdés nem az, hogy meghatározhatja-e, hanem az, hogy a társadalom milyen szabályokat hoz, hogy kiküszöbölje a bűnismétlés lehetőségét. Ez az, amit Friderikusz nem hajlandó észrevenni. Nem az a kérdés, hogy egész életében viselnie kellett volna bűne bélyegét, hanem az, hogy egyáltalán felmerült-e annak lehetősége, hogy viselnie kelljen. Mert ha fel sem merül, ha mindenki nem-bűnként fogadja el bűnét, akkor ott baj van.

Kiss egy olyan közegbe került vissza, ahol elnézőek voltak bűnesetével szemben. Ahol fiatal gyerekek mellett dolgozhatott erőszaktevőként. Egy olyan közegbe, amelytől nem idegen az erőszak, a testi és lelki bántalmazás, a pedofília és a dopping - Friderikusz pedig nem érti ezek miért fontos tényezők, miért kell őket felhozni. Egyszerűen az a helyzet, hogy mind a mai napig nem látszik, nincs tudomásunk róla, hogy Kiss megbánta volna a tettét, és ezért nem látszik, hogy sikeres volt-e a büntetés és a társadalomba való visszavezetés. Ezért lett ebből ekkora ügy többek között, mert ami Kissről kiderült, az pontosan illeszkedett abba, amit az úszósportról gondol a társadalom többsége, és az ügy újabb és újabb részletei azt támasztják alá, hogy ez a közeg tárt karokkal várta vissza Kisst, sőt ők segítettek neki korábban szabadulni. Vajon biztosak vagyunk benne, hogy ez a közösség megtanította Kissnek, hogy amit elkövetett, az bűn és rossz volt?

Friderikusz szerint abszurd az a világ, ahol azt feltételezzük, hogy Kiss hajlamos maradt a nemi erőszakra, mert ilyen a szemlélete. Tényleg abszurd ez a világ, csak épp pont fordítva. A szexuális erőszak ugyanis hatalmi kérdés, annak a kérdése, hogy megteheti-e az elkövető az erőszakot egy nővel szemben, hogy úgy érezheti-e, hogy büntetlen marad, és hogy a társadalom megbocsátja neki, amit tett. Pontosan ezért fontos, ha nem is stigmatizálni, de figyelni a szexuális erőszak, mint ahogy minden erőszakos bűncselekmény elkövetőire. Kiss Lászlóra viszont nem figyelt senki. A közegből látható ügyek miatt a bélyeg magától marad rajta. Nem süti rá senki, egyszerűen sem én, sem a társadalom többsége nem érzi azt, hogy ő bizonyított volna, hogy nem hajlamos az ilyen tettekre. Nyilvánvalóan ezt a stigmát le lehet vetkőzni egy példás élettel, sok munkával, de Kissnél ez az elmúlt két hétben egyáltalán nem látszott, hogy megtörtént volna.

Egészen elképesztő, ahogy Friderikusz nem érti, Kiss László ügye miért tartozik a nyilvánosságra, és ahogy folyamatosan szakmai életútjával kívánja bizonyítani magánéleti feddhetetlenségét. Friderikusz szerint Kiss László nem közszereplő, hanem közéleti szereplő, így senkinek semmi köze ahhoz, hogy bűnt követett el.

A közéleti szereplők és a közszereplők is példaképek, fontos, hogy egy olyan ember, mint Kiss László, aki úszógyerek tízezreinek a „mester”, feddhetetlen legyen, jó példával járjon elől. A szexuális erőszak nem ez a példa. Másrészt, mivel az élsport és az úszósport egy olyan közeg, ahol az edzők a vezetők hatalmi helyzetben vannak a sokszor fiatal gyereksportolókkal szemben, mindenkire tartozik, akinek a gyereke odamegy úszni, hogy erkölcsös emberek kapnak-e lényegében 24 órás, a testükre is kiterjedő felügyeletet a gyerekeikre.

Ezért mond lényegében, még ha eltúlozva is, igazat Friderikusz, amikor gúnyosan azt kérdezi, minden január elsején elő kellett volna-e állnia Kissnek azzal, hogy nemi erőszakot követett el. Igen, minden egyes szülőnek tudnia kellett volna arról, amit Kiss tett, majd ezután eldönthették volna, hogy mennyit számít ez az 55 évvel ezelőtti történés, és ez alapján ítélhették volna meg, odaviszik-e  a gyerekeiket vagy sem.

Friderikusz azzal zárja a beszélgetést, hogy a Kiss-ügyben azt látjuk, bárkit bármikor megsemmisíthet a lealjasodott média. Pedig a dolgok itt is fordítva állnak. Friderikusz műsora egy érzéketlen és dühös ember saját igazságának és zárt világának megvédéséről szólt. Arról, hogy a szakemberek, az újságírók mondhatnak bármit a szexuális erőszakról és annak a társadalmi hátteréről, őt nem érdekli.

A szerkesztő-műsorvezető összes kiszólása, hozzáállása elfogultságról és érzéketlenségről árulkodik, a menekültek elleni gyűlöletkampány és a Kiss ügyével foglalkozó újságírók között húz párhuzamot, Kiss László meglincseléséről, kivégzéséről beszél, miközben megkérdőjelezi a bírósági ítéletben és a peranyagban leírtak megtörténtét, idiótának nevezi azokat, akik nem értenek vele egyet („akikben még maradt józan ész, maradjon velünk”). Úgy tűnik, hogy Friderikusz ezt a műsort csak és kizárólag saját igazságának bizonyítására, és nem valamiféle vita indítására rendezte meg, az pedig, hogy a valóságban mi történt lényegtelen.

Egy csoportosan elkövetett szexuális erőszakot, ahol az áldozatot elkábították, egy hideg fürdőt ajánlottak neki, miután megerőszakolták, majd amikor bírósághoz fordult, az elkövetők összebeszéltek, hogy mondják azt, azért szexeltek az áldozattal mert pénzt kért érte, nem lehet ifjúkori ballépésnek nevezni, ahogy az Friderikusz tette.

De nem lehet a társadalmi következményeket sem bagatellizálni. A szexuális erőszakról szóló beszéd iszonyatosan fontos, és kettétört életeket menthet meg. Ma sok tízezer honfitársunk él olyan kibeszéletlen történetekkel, melyek kibeszélését épp az ilyen műsorok lehetetlenítik el. A rendőrök, az orvosok, a pszichológusok, a rokonok, és a társadalom más tagjai, akik mind afelé taszítják a traumatizált áldozatot, hogy hallgasson arról, ami vele történt. Majd ha mégis megtalálja arra az erőt, hogy beszéljen, lekurvázza ő a társadalom, az elkövetőket pedig mentegetni kezdi, és úgy fogadja, mintha mi sem történ volna, csak egy ifjúkori ballépés.

Az olyan ügyek, mint Kiss Lászlóé, azért fontosak, hogy elmagyarázhassuk a társadalomnak, hogy működik az erőszak, és rávegyük a társadalmat arra, hogy az áldozatok megvédésével lépjen fel az erőszak ellen. Amikor Friderikusz lényegében magát az erőszak büntetőjogon túlmutató büntetését tagadja, akkor azt tagadja meg, hogy szükség van fellépésre az erőszak ellen.

Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a KERET Koalíció segélyvonalát a 06-40-630-006 számon (hétfő 10:00 és 14:00 óra között, szerdán 14:00 és 18:00 között, péntek 10:00 és 14:00 óra között)! A szám helyi tarifával hívható.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) bántalmazott nők és gyermekek számára fenntartott segélyvonala a 06-80-505-101 számon érhető el hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 18:00 és 22:00 óra között. Ez a szám ingyenesen hívható.

További információ a nők elleni erőszakról: http://nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 220 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Már 2008-ban írtam arról, hogy vasárnap ne legyenek nyitva a nagyobb áruházak, bevásárlóközpontok. Úgy gondoltam, hogy a fogyasztás- és egyben pazarláscentrikus életforma egy cseppet sem természetes, sőt kifejezetten mesterséges kreálmány, eltorzítja a személyiséget és az emberi közösségeket is.

Fotó:index.hu

Hazánk számára „nélkülözhetetlen” a Monsanto, az amerikai vegyipari monstrum gyomirtója – legalábbis a Földművelésügyi Minisztérium, és nyilván a sok ezer hektáron, monokultúrákon gazdálkodó zöldbárók szerint is. Pedig a glifozát nevű szert az IARC (az Egészségügyi Világszervezet rákkutatási ügynöksége) tavaly „valószínű emberi rákkeltőnek” minősítette – és nem mellesleg több mint 180 ezer európai állampolgár követelte az uniós tilalmát. Ráadásul olyan agrárországok, mint Franciaország, Olaszország és Hollandia  is jelezték: jól meglenne a mezőgazdaságuk a kockázatos vegyszer nélkül, és ellenzik a további engedélyezését Európában.

 Fotó: Shutterstock; Forrás

Éppen vacsorát főztem a kislányomnak, s amíg vártam, hogy készüljön az étel, elolvastam a Nemzetközi Roma Napról szóló, föltűnően szelíd írást – és véletlenül belepillantottam a kommentekbe, amelyek egyetlen kivétellel a szokásosan brutális cigányellenes, fajgyűlölő  előítéleteket reprodukálták.

Semmi különös – mondhatja az olvasó. Apróság – mondhatja az olvasó.

Érdekes, hogy még a baloldali portálon se nagyon tiltakozik senki; a hét végén különben sincs energiájuk az embereknek fölháborodni. Fáradtak vagyunk; nemsokára újabb fárasztó, értelmetlen munkahét következik; egye meg a fene.

Fotó: www.boon.hu

Zavaros héten vagyunk túl, és izgalmas hétnek nézünk elébe – már ami az oktatási ügyeket illeti.

A múlt hetet ugyanis leginkább a kormány tematizálta – jól láthatóan maguk sem tudták, hogyan is küzdjenek azzal a sokfejű szörnnyel, amely éppen rájuk támadt. A jól ismert taktikához fordultak tehát: megtévesztés, porhintés és félretájékoztatás. Így próbálták meg kihúzni a tiltakozó szakszervezetek és mozgalmak méregfogát.

Ha más lenne a helyzet, még talán sajnálni is lehetne a kormányt. Mert nem könnyű ilyen össztűzben megfelelő taktikai lépéseket tenni. Mi is pontosan a helyzet?

Adott a Tanítanék Mozgalom, amely mögött áll mintegy 35 ezer magánszemély és több mint 950 intézmény, támogatólag.

Létrejött a Civil Közoktatási Platform, amelyben ötvennél több oktatással foglalkozó szakmai szervezet vette fel a kesztyűt.

És itt van még a Pedagógus Szakszervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – talán őket tudja a legjobban kezelni a hatalom, hisz tőlük tudja, mit várhat, és azt is tudja, intézményes kereteik hogyan kötik meg a kezüket.

Erre a minap még ráfejelt az Akciószövetség a Gyermekeinkért elnevezésű, más ágazati szakszervezeteket, szakszervezeti konföderációkat és civil szervezeteket tömörítő egyesülés, amely szintén az oktatás jövőjéért küzd – ki-ki a saját eszközeivel, de egységesen.

Azért ez már elég nehéz helyzet, nem?

Látszik is mindabból, amit a kormány a múlt héten művelt, hogy nem igazán tudják, mihez kezdjenek a helyzettel, bár ha sunyi megoldásokról van szó, azért nem kell őket félteni. Első körben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét húzták be a csőbe, amelyet a meghirdetett sztrájk előkészítő egyeztetésére hívtak be magukhoz – csak azt felejtették el közölni, hogy épp akkor, amikor a kormány által megálmodott és eddig nem túl hatékony köznevelési kerekasztal is ülésezett. A PDSZ nem akart beülni a kerekasztalba (minek is akartak volna, hisz nem azért jöttek), így egy másik teremben „szállásolták el” őket, közben egy ajtóval odébb Palkovics államtitkár gyorsan benyilatkozta a sajtónak, hogy épp a PDSZ a kerékkötője a tárgyalásoknak, mert nem hajlandó beülni a direkt csak ezért sztrájktárgyalássá átalakított kerekasztalba. Tegyük hozzá: a kerekasztalban épp ülésező többi résztvevőnek sem volt fogalma ilyesmiről, de nem is nagyon akartak sztrájktárgyalást folytatni ők sem… Ez volt Palkovics első öngólja a héten.

Aztán ugyanezt játszották el a Civil Közoktatási Platform delegációjával is – őket is technikai tárgyalásra hívták, de a sajtóban már szó sem volt a technikairól, csak a tárgyalásról. Annak ellenére, hogy ilyesmi nem történt – 2:0 az oktatási reformok követelőinek.

És végül haraptak egy nagyot az eddig mindig lekenyerezhető Pedagógus Szakszervezetbe is – vagyis inkább a Pedagógus Sztrájkbizottságba. Ők ugyanis az eredménytelen tárgyalásra hivatkozva egész napos sztrájkot hirdettek meg, ám egy elhintett sajtónyilatkozatból (már megint!) azt lehetett kiolvasni, hogy a kormány ezt bizony nem nagyon akarja hagyni. Szépen megvárták, amíg bejelentik a pontos időpontot, majd ezután jelezte az EMMI, hogy „elfogadhatatlannak tartják” a sztrájkbizottság követeléseit, többek között az elégséges szolgáltatásról, vagyis arról, hogyan kell sztrájk idején biztosítani a tanulók felügyeletét. Korábban gondolhatta a sztrájkbizottság, hogy tankerületenként egy intézmény megfelel az elégséges szolgáltatásnak, mert ilyen irányú döntések születtek korábbi ügyekben. Most, hogy tényleg karnyújtásnyira van a sztrájk, a minisztérium már nem annyira elégedett – itt azért lőttek egy szépítő gólt ők is.

A legsúlyosabb mondatok talán Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter szájából hangzottak el. Ő egy interjúban nyilatkozta szemrebbenés nélkül azt, hogy fogalma sincs, hogy a Civil Közoktatási Platform miről akar tárgyalni (erről őt egyébként külön levélben tájékoztatták, amelyben meg is hívták a tárgyalásra). És hogy nem tudja, kit képvisel ez a platform (bár minden, abban résztvevő szakmai szervezet neve és célja olvasható még az interneten is…). És mi volt Balog legfontosabb érve a szakmai szervezetek ellen? Hogy politikai indíttatásúak a céljaik. Mondta ezt az ízig-vérig politikus egy olyan szervezetről, ami deklaráltan szakmai alapon kíván változásokat kieszközölni az oktatásban. Létfontosságú változásokat.

Balog egyébként nyilván azt használja ki, hogy ezen a szón leginkább pártpolitikát értünk, a tiltakozók is ebben az értelemben határolódtak el tőle bizonyos alkalmakkor. Holott a valóságban a közoktatás reformjáról vitatkozni, annak érdekében mozgósítani, mi más lenne, mint politika? Társadalmunk egyik legfontosabb intézményének működése nyilván közügy, közös felelősségünk is az optimális működés érdekében politizálni. (lásd erről korábbi cikkünket).  

Jól látható, hogy az össztűz megzavarta tehát a kormányzati szereplőket, ez a hét pedig tovább súlyosbíthatja a helyzetet. Mi is fog történni tehát?

Soknak tűnik ez így, de valójában ez volt az eredeti elképzelés is: fokozódó nyomás mellett egy asztalhoz ültetni a kormány képviselőit és a szakmai szervezetek hozzáértőivel, akik kidolgozott javaslataikkal várják, hogy képes lesz-e a hatalom önkritikát gyakorolni, szembe mer-e nézni saját tévedéseivel, és hajlandó-e változtatni eddigi gyakorlatán: a pökhendi semmitmondás és semmittevés helyett tehát érdemi cselekvésre szánja-e el magát.

Nagy a tét, de úgy tűnik, egyelőre a megosztás, a felszalámizás, amit a kormány fő taktikaként alkalmaz, nem működik. Létrejött ugyanis egy olyan egység, amelyben már nem csak pedagógusok, nem csak az oktatás területén dolgozók, nem csak szülők és diákok állnak a tiltakozás mögött. Van ez a pont, ahol úgy tűnik, sikerült végre elérni, hogy a társadalom legszélesebb rétegei képesek egy ügy mögé állni. Ebből nehéz lesz jól kijönnie a kormánynak, ha a mozgalmak, szakszervezetek és más ágazatok szolidaritása, nagy társadalmi támogatottsággal a hátuk mögött egy irányba képes mozdulni. Ilyenre eddig ugyanis nem volt még példa.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 220 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Hiába szabadkozott a kormány, hogy belemennek a küzdelembe, és megvívják a csatájukat a vasárnapi zárvatartásért, végül feladták az ügyet, ma visszavonták a javaslatot, ez pedig így egyértelműen a Fidesz 5 év tartó kormányzásának legnagyobb veresége. Illetve az MSZP és a teljes pártpolitikai ellenzék legnagyobb győzelme (a szavazói regisztráció visszavonása mellett). De mi miatt hátrált meg a kormány? Ezt szedtük össze 4 pontban

Politikai nyomásgyakorlás

A vasárnapi zárvatartás bejelentése után a DK, a munkáltatói oldal és a szakszervezetek is rástartoltak a vasárnapi zárvatartás eltörléséről szóló népszavazásra, de az MSZP volt az, amely másfél éven keresztül vitte, és nem engedte el a témát.

Az egyik tanulság az az ellenzéki pártok számára, hogy egyes ügyeket kell képviselni, méghozzá érthető célokat kitűzve. Persze az MSZP sikeréhez kellett a kormánypárt erőszakossága is. Hiszen a média is sokáig bohóckodásként kommunikálta azt, hogy a szocialista párt a népszavazási törvény visszásságai miatt nem tudta érvényre vinni népszavazási kérdéseit. De az idő előrehaladtával, és legkésőbb a kopaszok megjelenésekor nyilvánvalóvá vált, hogy itt a Fidesz a jogi kereteket csontig kihasználva, és azokkal visszaélve, sőt, a fizikai erőszak fenyegetésével is élve korlátozza a népszavazás intézményét, és így azt, hogy a polgárok dönthessenek a boltzár kérdésében.

A másik tanulság ennél sokkal egyszerűbb. Ma Magyarországon politikai nyomásgyakorlás nélkül nem lehet változást elérni. Nincs olyan, hogy a szakmai egyeztetéseken a kormánypárt nagy változtatásba belemegy, rá kell kényszeriteni. Ahogy a kopaszok körül kialakult balhé miatt, már nem lehetett tovább gáncsolni a népszavazást, és át kellett engedni a Kúriának a döntést. Ezután pedig a Fidesz nem kockáztathatott választási vereséget, el kellett törölnie a jogszabályt.

Az emberek kitartása az ügy mellett

Számos elfogadhatatlan itézkedést tett a Fidesz az elmúlt években, de az emberek egy idő útán megszokják, elhal a felháborodás. A vasárnapi boltbezárás kapcsán nem ez történt.  A boltzár bevezetése, az emberek ellenében az életükbe való belenyúlás, az arrogáns nyilatkozatok, az egyértelmű haveroknak juttatott piaci haszonszerzés (lásd CBA), ezt az intézkedést a kormány arrogáns politikájának és képmutató érvelésének egyik szimbólumává emelte. Valószínűleg, mivel minden vasárnap talákoztak az intézkedéssel és bosszúságot okozott nekik, folyamatosan, az állampolgárok nem tudtak túljutni a témán, beszédtéma maradt, és ezzel folyamatosan látszott az intézkedés elutasítottsága, illetve újra és újra emlékezetünkbe idéztük a hozzá kapcsolódó arrogáns magatartást. Másrészt mivel létezett egyfajta politikai megoldás, a népszavazás intézménye, és folyamatosan hírek is érkeztek róla, nem tűnt teljesen irreálisnak az, hogy el legyen törölve az intézkedés. Így megmaradt a boltzár ellenzésének nagy támogatottsága.

A Fidesznek valahol hátrálnia kell

Ha csupán a vasárnapi boltzár lenne most az egyetlen politikai téma, a Fidesz nem biztos, hogy meghátrált volna. De az oktatási és egészségügyi tüntetések mellett, a számos korrupciós botránnyal tűzdelt közéletben, ennyi csata megvívására nem képes egyszerre. Így valahol engednie kelett. Ez is jól mutatja, milyen fontos a tiltakozók közötti szolidaritás, ha sok jogos politikai ügy nehezedik a mindenkori kormánypártra, egyszerre nem képes őket kézben tartani, így meg kell valamiben hátrálnia. Márpedig, ha ezek az ügyek továbbra is tematizálják a közbeszédet, az valóban keresztülhúzhatja a kormány választási terveit.

Túl nagyra nőhetett volna a népszavazás

Egy ilyen népszavazási kérdés megspékelve a másik két kérdéssel, az állami vezetők bérplafonjának és a földeladás tiltalmának kérdésével már tényleg a kormány politikájáról szóló népszavazássá válhatott volna. Ezt a Fidesz nem egedhetette meg, így lépnie kellett, ezért vonták vissza a boltzárat.

Ezek a történések és lehetséges történések vezettek együtt a vasárnapi boltzár visszavonásához. Nem érdemes úgy csinálni, mintha a Fidesz zseniálisat húzott volna, hiszen saját maguk okozták rossz politikai döntéseikkel azt a helyzetet, amelyből ki kellett hátrálni. Érdemes azt is észben tartani a Fidesz meg se akart vívni a vasárnapi zárvatartásért, lényegtelen volt számukra, hasznos-e az intézkedés vagy sem a társadalomnak, csupán az számított nyernek vagy vesztenek rajta.

De érdemes még két szempontot észben tartani.

A munkavállalóknak juttatott vasárnapi pihenőnap akkár egy jó intézkedés is lehetne. Csakhogy ezt nem a többi munkavállaló kárára (akik közül sokak életét zavarta keményen a vasárnapi boltzár) kell megtenni, nem a társadalommal szemben, erővel és aroganciával átnyomva. A kormánynak az egymással szembeállított munkavállalók helyett, a vasárnapi pótlék radikális emelésével, a családosoknak juttatott heti kötelező pihenőnap törvénybe iktatásával, vagy más, nem a vasárnap is dolgozó munkavállalók életét korlátozó intézkedéssel kellett volna lépnie a családok érdekében, a munkavállaói jogok megvédése, ésl szigorú betartásával.

És erre még mindig meg is van a lehetőség, hogy egy értelmes társadalmi vita után, ne a CBA-nak, hanem valóban minden munkavállalónak kedvező törvényt hozzanak.

Ahogy megvan az esély arra is, hogy újra egy nagyon hasonló törvényt fogadjon el a kormány. Ugyanis a törvény hatályon kívül helyezésével megsemmisül az MSZP népszavazási kérdése is, ellenben egy új vasárnapi boltzárról törvény elfogadásakor ez a kérdés már nem fog létezni.

Az biztos, nagy vereséget szenvedett el a Fidesz egyik szimbolikus törvényének elvesztésével, a kérdés az, hogy magához az elvhez ragaszkodik-e majd, és ha igen, az valóban a munkavállalóknak vagy újra a CBA-nak fog-e kedvezni.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 216 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) április 2-án tartott konferenciát a mélyszegénység és az oktatás kapcsolatáról. A teltházas eseményen bemutatásra kerültek a Tanulószoba projekt kutatási eredményei, valamint a több éve tartó DEMO programban részt vevő civil szervezetek módszertanából összeállított, „Alternatív leckék” című kiadvány is. Galambos Ritával, a DIA ügyvezető igazgatójával beszélgettem a projekt eredményeiről, valamint a hazai pedagógusok eszközeiről.

A művészet szolgálhatja is a kiszolgáltatott nélkülözőket, ahelyett, hogy rajtuk élcelődne. Szerzőnk azt magyarázza el, miért nincs rendben az, ha a hajléktalanok kiszolgáltatottságát kihasználva törünk művészi babérokra.

Ez a cikk nem Kiss Lászlónak, Gyárfás Tamásnak vagy Aczél Endrének szól. Ez a cikk azoknak szól, akik szexuális erőszak vagy a nők elleni erőszak más formáinak a túlélői, és azoknak, akik az ő testi és lelki biztonságuk miatt aggódnak.

Míg legtöbben a fent említett férfiak érzéseivel, hírnevével és karrierjével foglalkoznak, addig valójában az elmúlt napok azoknak lehettek a legnehezebbek, akik a nőket érő bántalmazás különbözői formáit elszenvedték. Akiket ismeretlen emberek kurváznak le, mert aki férfiakkal szexel, azt nem lehet megerőszakolni – értsd: majdnem minden nőt meg lehet erőszakolni. Akiknek rengetegen üzenték nyíltan vagy odavetett félmondatokban: úgyse neked fogunk hinni. Úgyse a te érzéseid fognak számítani, hanem a férfiaké. Úgyis te leszel az, aki elfelejti, hogy ezekről a dolgokról „rendes ember” nem beszél, mert a „rendes ember” bead egy nyugtatót a tizenéves lánynak, miután megerőszakolta, megpróbálja elhitetni vele, hogy ami történt, nem valóság, mert ugye, nem is történt semmi.

El sem tudom képzelni, milyen fájdalom és megaláztatás ezeket a szavakat olvasni annak, akikkel ehhez hasonló szörnyűségek történtek meg. Azt pedig végképp nem tudom elképzelni, miért olyan nehéz egyetlen egy pillanatra végiggondolni azt, mit érezhetnek az áldozatok, amikor nap mint nap újraélednek bennük a bántalmazó szavai, aki jellemzően ugyanezekkel a kifejezésekkel, minősítésekkel illette a nőt, akit megerőszakolt. Mert ilyeneket mondanak az erőszaktevők is. Úgyis tudom, hogy akarod. Úgyse fogja elhinni senki. Kurva vagy. Úgyis tudom, hogy élvezed. És most pontosan ezeket a szavakat olvassák vissza emberektől, akik elvileg elítélik az erőszakot.

A nemi erőszakról élő mítoszok az elkövetők büntetlenségét szolgálják

Csak hát az a szegény, rendes ember. Mert ugye erőszakot csak durva vadállatok vagy a társadalomból amúgy is kirekesztett kisebbség tagjai követnek el. Ez a legkárosabb mítosz, ami a nemi erőszakkal kapcsolatban létezhet, sőt, pontosan ez az a mítosz, ami miatt a nemi erőszak büntetlenül létezhet. Mert ugyan a nemi erőszakot elvileg elítéli a társadalom, de a gyakorlatban mindig ott van a „rendes ember”, akinek az érzései és élete felülírják a nő méltósághoz való jogát.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-es jelentése szerint a 15 év fölötti magyar nők 9 százalékát érte már szexuális erőszak. Több százezer nőről van szó. Nem kivételes dolog a szexuális erőszak, hanem a mindennapjaink része.

És az elkövetők sem kivételek, hanem élnek azzal az előjogukkal, hogy ma Magyarországon kevés az esélye, hogy ha nőt erőszakolnak meg, akkor az áldozat egyáltalán bárkinek el merje mondani, mi történt, ahogy  annak is,hogy feljelentést tegyen, és elítéljék az elkövetőt.

A nemi erőszak eseteinek töredékében tesznek a nők feljelentést, és ez nem független attól, ahogyan a nemi erőszakról beszélünk, hanem egyenes következménye annak. Mert mire az erőszak megtörténik, addigra a gondosan elhelyezett áldozathibáztató félmondatokból pontosan tudják a nők, milyen megaláztatáson kell ebben a társadalomban végigmenniük, miközben a végén úgyis egy traumatizált nő szava állna egy „rendes ember” szavaival szemben. És az elmúlt napokban láthattuk, hogy ki mellett állnak ki az emberek.

Pedig egyszerűen csak hallgatni kellene az áldozatokra és azokra a szakemberekre, akik 20 éve állami források nélkül, „szabadidejükben” segítik a túlélőket. Meg kellene nekik adni azt, amit alapvető esetekben csak azok a bizonyos „rendes emberek” kapnak meg: hogy nem kérdőjelezzük meg automatikusan, amit mondanak. Ahogy más bűncselekményeket sem bagatellizálunk el azzal, hogy az áldozat biztos csak kitalálta az egészet (amire egyébként egyetlen racionális oka sem lenne, hiszen komoly következményei vannak a hamis vádaknak, és egy megalázó folyamaton kell végigmenni, amiből az áldozat semmilyen értelemben nem tud profitálni), a nemi erőszaknál sem tehetjük ezt meg. Ha ezt tesszük, az elkövetőt védjük.

Aki erőszakot követ el, nem saját vágyai "áldozata" 

Emellett nem helyezhetjük az elkövető érzéseit a túlélők érzései fölé. Nem azért, mert a bűnözőket ki kell rekeszteni a társadalomból, hanem azért, mert a túlélők és a potenciális áldozatok érzelmi és fizikai biztonsága felülírja, hogy az elkövető hogyan érzi magát, milyen karrierje, élete lesz. A nők elleni erőszakot elkövető férfiak nem pillanatnyi elmezavar vagy a saját vágyaik áldozatai, hanem olyan férfiak, akik szerint férfiként joguk van egy nő testével rendelkezni.

Ez a gondolkodás pedig a társadalomban élő nőkkel szembeni előítéletekben és a férfiak és nők közötti hatalmi viszonyokban gyökerezik, és nem fog magától megváltozni anélkül, hogy a társadalom tudatosan küzdene e viszonyok fennmaradása ellen.

Amíg az áldozatok „hazug kurvák”, addig mindig lesznek elkövetők, és mindig lesznek a nemi erőszakra kifogások. Mint ahogy Kiss László is teljesen komolyan ki tudja ma mondani, hogy egész életében erkölcsösen élt. Persze, hiszen a hozzá hasonló elkövetők számára morálisan rendben van a szexuális erőszak.

A "rendes ember" manipulációja

Az, hogy a túlélők érzelmi és fizikai biztonságát védjük, azt is jelenti, hogy nem dőlünk be az elkövető manipulációjának. Minden bántalmazott nő, legyen szexuális, lelki vagy fizikai erőszak áldozata ismeri a „rendes ember” manipulációját. A férfiét, aki előző este ököllel verte az arcát, de másnap potyognak a könnyei, hogy szerencsétlen mennyire rosszul érezte magát tegnap, és igazán megbocsájtható dolog, amit tett. Ez egy teljesen tudatos stratégia, amivel az elkövető egyrészt manipulálja a környezetét, másrészt érzelmileg zsarolja az áldozatát.

Sosem fogom elfelejteni, amikor két hónapja arra lettem figyelmes, ahogy kiléptem a ferihegyi repülőtér ajtaján, hogy egy fiatal férfi teljes erővel rángat egy nőt, aki sír. A nő menekülni kezd a taxik felé, de a férfi visszarángatja, és elindul vele egy lépcső alatti zugba. Utánamegyek, és éppen ütésre emelné a kezét, amikor elkapom a vállát.

Ezt olvasva bárki azt feltételezhetné, hogy nem okos dolog ilyet tenni, mert ez nyilván feldühíti, és akkor velem fog erőszakoskodni. Csak hogy az elkövető mindig pontosan felméri, kivel szabad erőszakosnak lenni, hogy ne vonják érte felelősségre. Tehát visszanéz a férfi, és mintha mi sem lenne természetesebb, megkérdezi, hogy mi a baj? Én nem túl kedvesen elmagyarázom, hogy talán az, hogy meg akart verni egy nőt, és egyébként pedig hívom a rendőrséget. Erre könyörögni kezd. Majdnem sír. Odamegy a nőhöz, és könyörög neki, majd elkezdi előttem ölelgetni, és azt magyarázza, hogy jaj, nézd, mennyire szeretem. Mielőtt megérkeznének a rendőrök, azért megpróbál egyszer elszaladni, de a biztonsági őrök megtalálják. Aztán megérkeznek a rendőrök, és továbbra is magyarázza a nőnek, hogy mennyire szereti, és hogy nem teheti ezt vele, nem vitetheti el a rendőrökkel. Amíg a nőt kérdezgetik a rendőrök, teátrálisan bömbölni kezd.

Itt nyilván az elkövető hibázott, mert többen is láttuk, mi történt. De mi van, ha nem látjuk? Ott van egy láthatóan zavart nő, aki alig tud megszólalni is, és egy síró férfi, aki tagadja, hogy bárkit is bántott volna, és arról beszél, mennyire szereti a nőt. Ez nem egyedi eset,

minden elkövető pontosan tudja, a manipuláció melyik formáját mikor és ki előtt alkalmazza. Gyakran saját magukat helyezik áldozatszerepbe, és mivel a valódi áldozatok viselkedése jellemzően nem hasonlít arra, amit egy áldozattól elvár a társadalom, a férfit tekintik majd áldozatnak. Mert az erőszak áldozatai jellemzően nem kezdenek el teátrálisan sírni, nem tudják koherensen elmondani, miért ők az áldozatok.

Ezek tipikusan nem olyan viselkedési formák, amelyek egy erőszakot túlélt, poszttraumás stresszben szenvedő áldozatnál „elvárhatóak”. Így például az sem, hogy azonnal rohannak feljelentést tenni. Ez egyébként a Kiss történetben is előkerült, hogy a nő biztos azért nem tett rögtön feljelentést, mert nem is volt erőszak, csak a szülei rábeszélték (ami szintén mítosz – általában éppen a hallgatásra beszéli rá a környezet az áldozatot).

Az elkövető azért tudja hatékonyan elvenni a túlélőtől az áldozatszerepet, mert vannak rá bevett manipulációs eszközök, amiket a társadalom elfogad érvekként, magyarázatként, és amik a nők kontrollálására szolgáló, sokszor akár egymásnak ellentmondó normákból vezetődnek le - hiszen pont az a lényeg, hogy ezeket nem lehet betartani.  Egy nő ne mondjon nemet, legyen udvarias, ne álljon ki a jogaiért, ne feküdjön le férfiakkal „csak úgy”, stb.).

A manipuláció eszközei: áldozathibáztatás, gaslighting, érzelmi zsarolás

Ezt a bántalmazó nem a környezettel kezdi el, hanem magával az áldozattal. Három fő manipulációs eszközt használ ilyenkor: az áldozathibáztatást, az áldozat által érzékelt valóság megkérdőjelezését („gaslighting”) és az érzelmi zsarolást. Az áldozathibáztatás során az elkövető azzal vádolja az áldozatot, hogy ő provokálta; egyébként is lefeküdt vele vagy másokkal; hogy ivott; ő ment fel hozzá, maradt kettesben vele.

Gyakran az áldozathibáztatással együtt jár a „gaslighting”, ami azt jelenti, hogy az elkövető nem fogadja el, hogy az áldozat erőszakként élte meg a történteket, és megpróbálja megmagyarázni az áldozatnak, hogy az, amit fizikailag és lelkileg átélt, valójában nem létezett. Éppen ezért, mire másokhoz egyáltalán eljut az áldozat, már maga sem biztos benne, mi történt. Hiába érzi a fizikai fájdalmat, és van sokkos állapotban, az elkövető egyből határozottan azt állítja, hogy ő is akarta, ami történt, sőt, ő akarta igazán. Hiába tudja az áldozat racionálisan, hogy ez nem igaz, egyből magát fogja hibáztatni, hiszen mi van, ha tényleg igaz ez, és ő akarta az egészet?

Az elkövető el tudja hitetni az áldozattal a hatalmi pozíciója és az erőszakot követő sokk miatt, hogy jobban tudja, testileg és lelkileg mit érez az áldozat. Az áldozathibáztatás és a „gaslighting” mellett az érzelmi zsarolás a harmadik eszköz. Az elkövető és a környezet is általában azzal vádolja az áldozatot, hogy tönkreteszi egy egyébként „rendes” férfi életét, hiszen minek akarna börtönbe küldeni egy szépreményű embert, mit érne el vele (míg természetesen ezt más bűncselekményeknél nem szoktuk mérlegelni). A környezet általában kritikátlanul átveszi ezt a kommunikációs eszközt, akár csak úgy is, hogy míg az áldozat érzéseivel és biztonságával nem foglalkozik, az elkövetővel empatizál, miatta aggódik, őt sajnálja.

Ezeken a manipulációs eszközökön át lehet látni, és a poszttraumás stressz jeleit is fel lehet ismerni.

Vannak jogi és intézményi eszközök arra, hogy az igazságszolgáltatás ne az elkövetőt védje, de jelenleg ezeket Magyarországon nem használják. Ez egy döntés. Pont olyan döntés, mint amikor az erőszaktevő eldönti, hogy bántani fog egy nőt. Mindkettőnek következményei vannak, és mindkettő a nők elleni erőszak társadalmi elfogadásából fakad.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, fel kell ismernünk, milyen kommunikációs utakon keresztül vesszük át a bántalmazó manipulációs eszközeit, újratermelve így az erőszakot, és ezeket az utakat le kell zárni, és minden erőnkkel az áldozatok igazságára és felépülésére kell koncentrálnunk. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk értük az után a szenvedés után, amin a mi, közös társadalmunkban keresztül mentek.

Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a KERET Koalíció segélyvonalát a 06-40-630-006 számon (hétfő 10:00 és 14:00 óra között, szerdán 14:00 és 18:00 között, péntek 10:00 és 14:00 óra között)! A szám helyi tarifával hívható.

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) bántalmazott nők és gyermekek számára fenntartott segélyvonala a 06-80-505-101 számon érhető el hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 18:00 és 22:00 óra között. Ez a szám ingyenesen hívható.

További információ a nők elleni erőszakról: http://nane.hu/erintetteknek/tudnivalok-a-nok-elleni-eroszakrol/

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 220 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Immár hatodik éve küzd A Város Mindenkié, hajléktalan emberek érdek-, és jogvédő civil csoportja az ellen, hogy ne üldözzenek, ne büntessenek embereket csupán csak azért, mert nincs tető a fejük felett. Ennek a harcnak 2012-ben eredménye is lett az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a szabálysértési törvény ellenkezik az emberi jogokkal, a hajléktalan emberek élethelyzetét nem büntetéssel, hanem szociálisan kell megoldani! Ennek alapján szüntették meg a hajléktalan emberekkel szembeni diszkriminatív törvényt. Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistájának írása.