Napról napra emelkedik a szám: egyre többen írják alá csoportosan vagy magánemberként a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelét, amelyben a jelenlegi oktatási rendszer kemény kritikája fogalmazódott meg, majd vált az utóbbi évek legfontosabb  tiltakozási hullámává. Csakhogy közben gyűltek az aggasztó jelek is: van, aki megfélemlítésről beszél, és arról, nem véletlen, hogy nem a teljes pedagógus-társadalom állt fel egyszerre, hogy hallassa a hangját. Kíváncsiak voltunk, aki nem tiltakozik, az miért nem teszi? Nagyon sok választ kaptunk, és egyik sem túl vidám.

Flashmob 2013 novemberében Hoffmann Rózsa oktatáspolitikai döntései ellen; Fotó: Katona Csilla; Forrás 

- Szia, láttam, hogy a ti iskolátok nem csatlakozott a hermanos tiltakozáshoz. Tervezitek intézményileg vagy egyénenként?

- Szia! Nem tervezzük.

- ???

- Felhívlak este, elmondom…

Így kezdődött ez a napokig tartó, néha dühös, néha kétségbeesett hallgatásba forduló párbeszéd.

Amikor Viktor, a 27 éves matematika tanár felhívott este, már teljesen fel volt pörögve, hallatszott a hangján, hogy el akarja mondani a történetét. „Azzal kell kezdenem, hogy az igazgatónkat tavaly nevezték ki, annak ellenére, hogy mi nem igazán szerettük volna, hogy ő vezesse az iskolát. Érted, ugye, hogy hogy értem? Fölénk rakták, egy 60 éves, kiöregedett motoros, aki már annak is örül, hogy van szék, ahol megpihenhet. Az egyik tanár írt egy levelet a közös fórumra, hogy van itt ez a tiltakozás, csatlakozzunk mi is. És aztán… Néma csönd. Érted ezt? Ott voltunk, hogy végre történik valami, de a tantestület egy szót sem szólt, senki sem akart róla nyíltan beszélni. Aztán kiderült, hogy mi a helyzet. Az igazgató egy-két jó helyen elejtett szóval lecsitította a hangulatot. Azt mondja, ez is csak olyan felbuzdulás, mint a többi, nem lesz semmilyen eredménye. De ha egyszer majd felelősöket keresnek, akkor jobb, ha mi nem leszünk ott a listán. Nálunk így halt el a forradalmi láz” – hadarta a telefonba, szinte levegőt se véve.

És hogy ő maga miért nem írta akkor alá a petíciót? „Őszinte leszek: én a kollektivitásban hiszek. Vagy mind együtt, vagy külön inkább nem. Azért az én fülembe is bekerült a bogár: mi van, ha tényleg számon kérnek utólag? Lehet ebből bármi bajom? Ha ez megnyugtat, most épp szégyellem magam, és még az is lehet, hogy aláírom” – összegzett. (Egyébként a cikk megírásáig nem írta alá…) „De megadom egy ismerősöm elérhetőségét, ő is fog érdekeseket mesélni” – fejezte be a beszélgetést Viktor.

Így utalt át Emeséhez, aki viszont egészen más okból volt dühös. A 37 éves földrajz tanárnő hangjában is ott volt a felháborodás. „Mi beszéltünk róla. A folyosón, a tanáriban, a mosdóban. Aztán felvetettük egy értekezleten is. Azt a választ kaptuk, hogy jobb, ha ebbe nem megyünk bele, mert ki tudja, mit hoz a jövő… Mi ez, ha nem burkolt fenyegetés?” Náluk az igazgatóhelyettes csitította a kedélyeket. Emese aláírta ugyan a petíciót, de rossz érzés van benne is bőven, és azt is tudja, hogy a tantestületből kevesen vállalkoztak az egyéni kiállásra, a többség inkább meghúzta magát. Cserébe ő is továbbutalt, és megadta egy vidéki barátnője elérhetőségét, mert az ő története megint egészen más.

A vidéki barátnő is 40-es, énektanár, végzős osztály egyik osztályfőnöke. Levélben írta meg a kálváriájukat. Először ugyanis úgy volt, hogy az iskola kollektíven írja alá a petíciót. Ám egy nappal később jött „fentről” az utasítás: inkább ne tegyék, ha valaki tiltakozni akar, saját nevében megteheti. Katalin viszont ezen elgondolkodott. „Azt gondoltam, ha egyszer, valaki visszanézi ezeket a neveket, és ott lesz az enyém, hátország nélkül, az még akár bajba is keverhet. Nem tudom, hogy más aláírta-e, ez nálunk tabutéma, a gyerekeknek sem tudunk mit mondani. Pedig kérdezik, hogy mi a helyzet. A csütörtöki osztályfőnöki órán is szóba került, mi meg csak álltunk ott a másik osztályfőnökkel, és feszengtünk. Mondhatom, kellemetlen volt nézni, hogy a saját osztályunk milyen csalódottan veszi tudomásul, hogy miközben mindenhol erről a petícióról hallanak, mi semmit sem csinálunk. Nagyon rossz érzés volt” – foglalta össze a helyzetüket.

Eközben Viktor, a lelkes matektanár is hívott, mondván, van még egy sztorija. Szintén fővárosi, nem elit gimnázium. Keressem meg az irodalom tanárt, levélben. András, az 54 éves magyaros sztoikus nyugalommal foglalta össze a helyzetet.

„Nálunk mindenki fideszes, az igazgatóval az élen. Szóba sem került a Herman, jobb erről nem beszélni, pláne nem nyíltan. Birkák módjára besoroltunk a megadott irányba.”

Ő aláírta? A válasz talányos: „Nem mondom meg. :)”

Cserébe átirányított a sógorához (pedagógus-dinasztia, hiába...), aki egy másik gimnáziumban tanít. Felhívtam telefonon, de olyan volt, mintha egy másik, fásult bolygót tárcsáznék. „Jól indult ez az egész, éreztem benne az erőt. Tudja, hol vált hiteltelenné? Amikor beszálltak a szakszervezetek is a vitába. Innentől semmi jót nem várok, mert ilyet láttunk már eleget. Abban a pillanatban, hogy leülnek a tárgyalóasztalhoz, belekényszerítik őket egy sor kompromisszumba, amiből megint mi jövünk majd ki rosszul. Már most megosztották a pedagógus-társadalmat, ráadásul az embereket is ellenünk hangolják. “Sokat keresünk, meg keveset dolgozunk, és a reformok jó úton haladnak…” Ezt sulykolják, mi meg tűrjük, de leginkább azért, mert mindig lehet egy fokkal rosszabb”. Szinte láttam, ahogy közben lemondóan legyintett is a kezével.

Viktor vezetett el Endréig is, aki szintén egy fővárosi iskolában tanít, szintén matematikát. Egy ideig rajta volt magánszemélyként a petíciót aláírók listáján. Nem is titkolta. Aztán jött egy kínos beszélgetés. A tanári szoba közepén állította meg az igazgató, és rákérdezett, hogy jól tudja-e, Endre a csatlakozók között van. „Pont úgy éreztem magam, mint a diákjaim, amikor az osztálykiránduláson azon kapják őket, hogy füveznek, és vedelik hozzá az olcsó rumot. Bólintottam, mire az igazgató is. Csak annyit mondott, hogy bátor dolog. De a hangsúly… Most mondjam azt, hogy van egy egyéves lányom, és szeretnék még gyerekeket? Hogy szeretem az állásomat, és szeretném megtartani is? Szar alaknak érzem magam. De írtam az oldal üzemeltetőinek, és leiratkoztam” – mondta monoton a telefonba a sztorit. „De jó is, hogy felhívtál!” – élénkült fel a végére a hangja. „Írd meg azt, hogy azért lélekben mi is veletek vagyunk, hogy hajrá, és hogy értünk küzdötök, azokért a tanárokért, akiknek ilyen légkörben kell dolgozniuk. Hogy köszönjük, és tartsatok ki, és nyomjátok végig. Vagy ez így túl patetikus?” – vált aggódóra a hangja. Megnyugtatom, hogy nem, szerintem igaza van. Ezekért az emberekért, ezekért a tanárokért is kell küzdeni. Mert éppen ők, akik szeretnék, de nem merik aláírni ezt a petíciót, bizonyítják mindenekelőtt, milyen elnyomó légkör uralkodik ma az iskolákban. Azt, hogy jelenleg valóban szörnyen nehéz helyzetben van az oktatás, és kiszolgáltatottak benne nem csak a gyerekek, de a pedagógusok is.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

A politikában vannak (szükségszerű) határátlépések. Nem általános törvény ez, de számos esetben indokolt. A bátor, a határokat feszegető, a határátlépés felett döntést bátran hozni képes politikus sok esetben sikerre van ítélve. Van, hogy a határátlépés negatív következményekkel jár, ennek ilyen a természete. Mindenesetre a mozgásban lévő, döntéseket hozni tudó és akaró politikusokra szokott emlékezni a kis- vagy nagybetűs történelem. Az ügyintéző vagy döntésképtelen, döntéseket meghozni nem akaró, azokat elodázó politikusokra nem.

Tóbiás József feleségét úgy támadták be a 888.hu elnevezésű online szörnyszülöttön, ami példátlan a magyar médiatörténet szempontjából – újságírás-történetet nehéz lett volna írni ilyen tartalom esetén. A szerző, aki van olyan bátor, hogy „H888R” néven fut – biztos ki lehetne deríteni, ki ő (vagy kellene tudnom), de ilyen minőségű emberek után nem kutatunk egy percig sem, kis város Budapest, ki fog az derülni a cikk megírásának a végére – „jó öreg szoci retropornó felütéssel” indítja a tartalmat, amelyben Tóbiás feleségének, Rába Tímeának a korábbi képeit láthatjuk. Csak a jólneveltség, továbbá az olvasó (és nem utolsó sorban saját magam minimális) tisztelete az, hogy súlyosabban és orvosilag nem minősítem ezt a pubertáskori, binge drinking fogyasztás alatt előálló tartalmat, mindenesetre ezt a megjelenést valaki jóváhagyta. Nem csak átengedte a persze roppant komoly szerkesztőségi szűrőn, hanem még e sorok írásakor – amikor már javában robbantgat a Facebook-ellenzék és a baloldalon túlmutató online sajtó – sem gondolja senki azt, hogy le kellene akár csak szépen, csendben, sunnyogva szedni azt a tartalmat, amely nem csak a női test feletti vizuális elnyomáson, kiárusításon alapszik, hanem olyan verbális tartalmakkal „erősíti” a képet, és olyan vádakat kap Tóbiás, hogy onnan egyenes út vezet ahhoz, hogy Nina lányára érkezzen meg a H888R (igazából ő tényleg ennyi lehet) fantáziája és keresése, hogy abba is akkorát rúgjon, amekkorát Tóbiás Józsefbe szán. (Bejegyzésem vállaltan nem foglalkozik a főszerkesztő személyével [igen, hallom, kellene], bár értetlenül állok azelőtt, hogy a politikatudományi munkásság terén a rendszerváltás után az egyik legkimagaslóbbakat alkotó G. Fodor Gábor miért nem korrigál.)

Ami történt, az a politikai cselekvés terén (megint) egy olyan határ, amelyet vagy átlép egy eszközeiben, már a saját hibájából következően is napról napra gyengülő ellenzéki politikus, vagy ha csak ennyi a válasza (feljelent – jujj), akkor ne csodálkozzon azon, hogy se politikai személyiségnek, se vezetőnek nem tekintik. Hogyan tudna egy vezető elismertnek mutatkozni, hogyan tudná milliók szemében saját és pártja alkalmasságát mutatni, ha egy olyan ügyben, ahol a komplett családját már csak dubaiozással nem vádolják, ahol feleségét olyan módon alázzák meg, hogy legszívesebben a nem létező hangos konzervatív értelmiségiek is nyilatkozatot adnának ki, ha lenne tizenöt bátor ilyen, ahol olyan leírásokba helyeznek egy házasságot, amely túlmutat minden, egyesekről már nem is feltételezhető etikai normákon, ő csak annyit mond: feljelentem?! Ez itt ugyanis nem (csak) jogi, hanem politikai szituáció.

Ha én most Tóbiás József lennék és az MSZP sajtóosztályát vezetném, akkor reggeltől estig a Századvég vagy az egyébként szintén kormányzati hirdetésekből feltunkolt 888.hu szerkesztősége előtt állnék kamerákkal, megvárnám míg (G. Fodor Gábor) kilép, s aztán indulhat a politika. Mert a fenti nem a dühöngő Facebook-ellenzék dolga, hanem „a” politikusé. Ügy van. Ő egyszer mint Tóbiás József, akinek a felesége Rába Tímea (aki szintén támadás tárgya), másszor mint az MSZP-elnöke lett megtámadva – más különben kit érdekelne, hogy kinek a kijéről milyen képek vannak a neten. Tóbiás Józsefnek tudnia kell, s ezzel bármennyire is instrumentalizáljuk a dolgot, hogy ügye ezzel politikai (jelen esetben ellenzéki) ügy lett. Médium, bármennyire is undorító a kirobbanási körülmény és maga az egész.

Nyilván ilyenkor vannak tanácsadók, akik jelzik, hogy „nem szabad radikalizálódni”, „magánélet tabu itthon” (valóban az, de ez politikai, továbbá politikai család elleni támadás), „Gulyás Gergő már megszólalt, ez nekik is ciki”, „ne habosítsuk”, stb. Mindegyik megalapozott (érv), akárcsak az MSZP támogatottsági szintje. A helyzet az, hogy ez a személyes támadás nem a politika a „NER”-hez képest mindennapos, „normálnak” gondolt állapotához tartozik, így tehát határátlépést kíván. Ilyenkor kell sajtónyilvánosan megismertetni arcokat, álláspontokat és helyzeteket a világgal. Ilyenkor kell vezetőnek és védőnek mutatkozni. Ilyenkor kell annak látszani, hogy a politikus fellépésével üzen, hogy ez volt az a pont, ahol nincs tovább, ahol szerepet váltok. Senki nem a radikalizmust várja ilyen helyzetben, hanem a politikust, aki ki- és belép a színpadra, akinek egy mondata többet ér, mint 10 sajtóközleménye. Ez most valószínűleg elmarad. Most is. Rendszerhiba.

Ahogyan csak az ország egy kis töredéke tudja, ki az a Habony Árpád (bármennyire is fújja a Facebook-baloldal a Habony-lufit) – és amit róla tudunk, az is újságíróktól tudjuk, meg véletlen Ibiza-videókból (vicc!) –, úgy a 888.hu szellemi alámerülése sem ér meg majd szerdán már két sort sem. S abból, hogy a politikai közösség (?) egy részét megtámadták, hogy az ellenzéki kommentelők bátrabbak, mint az érintett, aki nem Facebook-csoportokat moderál, hanem elvileg pártot vezet, azzal pedig mindannyian veszítettünk. Még a jobboldal is.

Ami Tóbiás József családjával történt, az az a pont, amikor már bizonyos emberekkel találkozván át kell menni az utca túloldalára. Nincs több „helló, hogy vagy”, nincs több „olvastam az előterjesztést, egészen jó, de nyújtunk be módosítót hozzá”, nincs több kattintás, nincs több nincs több. Ha van, akkor teljesen felesleges volt megírni és elolvasni ezt a bejegyzést.

Böcskei Balázs
a szerző elemző

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

A kormány által meghirdetett bürokráciacsökkentő kampány nem arról szól, amiről kellene: hogy az állam hatékonyabban szolgálja a közjót, hogy a polgárok ügyeit gyorsabban, eredményesebben intézzék. A bürokráciátlanítás csak egy újabb habonyi blöff a hatalom, a tudás és a pénz koncentrációjára, a fékek és ellensúlyok leépítésére.

Győrfi Viktória 5 gyermekével és férjével Csepelen él, egy családok átmeneti otthonában (CSÁO). Tavaly, amikor hatodik kisbabáját várta, a Magyar Vöröskereszt által fenntartott intézmény közölte, hogy az újszülöttet oda már nem hozhatja haza, ennyien nem férnek el. Az édesanya azóta mindent megmozgatott, hogy lakást találjon a családnak, és nyár végén ezért fordult segítségért a Város Mindenkié szervezethez is. Alábbi történetéből kiderül, hogy hiába a nagy család és az alacsony jövedelem, Csepelen ez még nem elég ahhoz, hogy valaki méltányossági szempontok alapján lakáshoz jusson.

Amikor kiderült, hogy Viktória babát vár, a csepeli családok átmeneti otthonában (CSÁO) csak elutasítás volt a válasz. A kérdésre, miszerint akkor állami gondozásba veszik-e a kicsit, ha addig nem találnak lakást, csak vállvonogatás és sajnálkozó hümmögés. Az intézményben dolgozó családgondozó semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott az édesanyának abban, hogy másik megoldást találjon a családjának, ehelyett folyamatosan emlékeztették őket arra, hogy közeleg az idő, amikor már nem maradhatnak az intézményben.

Viktória mindent meg is tett ennek érdekében: segítséget kért A Város Mindenkié csoporttól és más önsegítő csoportoktól, és közben folyamatosan talpalt albérlet után, de gyerekekkel ez eleve szinte lehetetlen vállalkozás – nagyon sokan fordulnak az AVM-hez azzal a problémával, hogy már 2 gyerekkel teljesen kilátástalan az albérletkeresés.

És amikor Viktóriáék végre találtak egy lakást, ahová beköltözhettek volna, akkor kiderült, a jövedelmük nem elég a kaució kifizetéséhez – a férje az építőiparban dolgozik, és a tél elég nehézkes..., ő pedig a gyerekek mellett nem tud fizetett munkát is vállalni. Így a szűkösebb hónapokban a családi pótlékkal együtt 110 ezer forintból gazdálkodik a 7 tagú família.

Közben az édesanya a helyzetére való tekintettel méltányossági alapon igényelt szociális bérlakást a csepeli önkormányzattól. Egyik lánya autoimmun beteg, neki az otthonban való élet is problémát jelent, hiszen egy egyszerű fertőzés is életveszélyes állapotba sodorhatja. Másik gyermekének folyamatos cisztaképződése van, betegségét sokszor súlyosbítja a stresszes életmód. Bár a család kérelmét elutasították, arra biztatták őket, hogy adjanak be rendes szociális bérlakás-pályázatot. Csakhogy ennek kiírását többször is elhalasztották, ezért Viktória krízislakás-kérelmet adott be az önkormányzatnál, miközben Nagyné Kovács Tímea, az önkormányzat szociális és egészségügyi referense jelezte a családnak, hogy nincs lehetőségük soron kívül lakáshoz jutni. A referens segítségnyújtás helyett inkább egy hónapokkal korábban lezajlott, és a gyámhatóság által megszüntetett gyámügyi eljárással volt elfoglalva. Időközben az is kiderült, hogy a krízislakás-kérelmet is elutasították, illetve még csak bizottság elé sem került.

Mi számít vajon a kerületben méltánylandó, illetve válság helyzetnek, ha 5 gyerek, akik közül többen súlyos, illetve tartós betegségekben szenvednek és egy újszülött esetleges állami gondozásba kerülése nem az?

Pedig Viktória több helyről vitt ajánlást a polgármesteri hivatalba. A családok átmeneti otthonának ajánlása végén az is szerepelt, hogy a bérlakással kikerülhetnének a hajléktalanságból, de ezek szerint egy 5 gyerekes hajléktalan család kérése nem ér annyit, hogy bizottság elé vigyék.

Bár a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei szerint 2012 óta több család is kapott a kerületben pályázaton kívül, tehát méltányossági alapon szociális bérlakást, Viktóriáék ügye sem a szeptemberi, sem az októberi testületi ülésen nem volt napirenden. Az édesanya ekkor felhívta a szociális bizottság elnökét, aki közölte vele, hogy nem is hallott még a családról és márciusnál előbb vélhetően nem lesz pályázati lehetőség.

Az addig eltelt hónapokban tovább súlyosbodott a család helyzete: a korábban nagyon szépen teljesítő gyerekek tanulmányi eredményei romlani kezdtek, és feltehetően az otthonban uralkodó minősíthetetlen egészségügyi állapotoknak is szerepe lehetett abban, hogy Viktória egy fertőzés miatt elveszítette a babát. (Ebben az időszakban történt az is, hogy rovarirtást hajtottak végre a szálláson, az anyuka majd egy hétig köhögött, tüsszögött még, miközben a bepermetezett ágyneműben kellett aludniuk.)

Végül az AVM segítségével sikerült időponthoz jutniuk, hogy az alpolgármester fogadóóráján előadhassák problémájukat és a méltányossági kérelmet. Ábel Attila alpolgármester elmondta, hogy folyamatban van a lakásrendelet módosítása, ez remélhetőleg(!) januárra elkészül, ezért arra biztatta Viktóriát, hogy pályázzon akkor. Emellett azt is megígérte, hogy utánanéz azoknak a méltányossági lakáskiutalásoknak, amelyekről ő nem tudott, és Viktória hívta fel a figyelmét rájuk a találkozó során.

Az ünnepek előtt a család hivatalos értesítőt kapott az alpolgármestertől, ami alapján továbbra sincs remény érdemi támogatásra az önkormányzattól. Csak annyi derül ki belőle: ha lesz pályázat, akkor próbálkozzon a család. A 3 oldalas levél jelentős része kimerül a felelősség előző vezetésre hárításában, illetve a kerület hátrányos helyzetű lakóinak egymás ellen fordításában. Azt sugallja, azért nincs bérlakás, mert a jogszerűtlenül beköltözők foglalták el azokat. Még véletlenül sem azért, mert az önkormányzat nem von be új lakásokat az állományába és a meglévővel sem bánik felelősen. Lehet az előző vezetésre mutogatni, de nem volt kötelező polgármesternek és képviselőnek jelöltetniük magukat a jelenlegi pozíciójukra. Vagy nem arra esküdtek fel, hogy ezeket a problémákat megoldják?  Az alpolgármester azt is leírja, hogy 2011 óta van 3 krízislakás a kerületben, végül utal arra is, hogy Viktória ne nagyon próbálkozzon a pályázaton kívüli igényléssel, mert bár erre van lehetősége, de az övéhez „hasonló vagy hasonlónak mondható helyzetben – sajnos – meglehetősen sokan élnek.”

Jelenleg a család egyik kérelme sem került bizottság elé. Az lenne az igazságos, ha minden beérkező kérelmet megtárgyalnának, nem pedig az adott ügyintéző döntené el, hogy kié kerül a bizottság elé, ez ugyanis lehetőséget ad a korrupcióra, illetve a személyes ismeretség válik döntővé. Az önkormányzat magyarázatai inkább hasonlítanak kifogásokra, mert olykor a valóságnak is ellentmondanak (pl. az alpolgármester szerint egy nagymamának az anyaotthon nem opció, azért kaphat szociális bérlakást, mégis lakik jelenleg is nagymama ilyen intézményben az unokáival - de hozhatnánk más példákat is).

Az AVM szerint az is elfogadhatatlan, hogy a hivatal arra hivatkozik: Viktória a családok átmeneti otthonán keresztül már részesül ellátásban, és ha minden ilyen lakossal bérleti szerződést kötnének, akkor azonnal elfogyna az összes bérlakás a kerületben. Egyrészt a tömegintézmény nem megoldás a lakhatási problémákra: egy CSÁO-ban nem lehet 1-1,5 évnél tovább lakni, és a körülmények sem alkalmasak arra, hogy ott emberek hosszú távon éljenek. Másrészt az az önkormányzat felelőssége, hogy hány szociális bérlakást tart fenn, és ezek milyen gyorsan telnek meg. Nem természeti törvényszerűség a magyarországi 3%-os bérlakás arány – a nálunk semmivel sem gazdagabb Csehországban például a lakások közel 20%-a szociális bérlakás.

Ahelyett tehát, hogy az önkormányzat a kerületi lakhatási válsággal kapcsolatos felelősséget a legkiszolgáltatottabb helyzetű állampolgárokra és az előző vezetésre hárítja, inkább keressen megoldásokat. Nagyon várjuk az új lakásrendeletet! Viktória be fogja adni a pályázatát, és nagyon reméljük, hogy a sok biztatás után valóban rendeződhet majd családja helyzete.    

Győrfi Viktória és Dósa Mariann

A szerzők Város Mindenkié csoport aktivistái, a szöveg hosszabb formában a szervezet honlapján is megjelent.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Polt Péter az MSZP-s Harangozó Tamásnak adott válaszában kifejtette, egyetlen politikus sem érintett a trafikügyben, március 8-án pedig lezárják a nyomozást a dohánypiacot politikai szempontok alapján újraosztó ügyben. Akár meg is nyugodhatnánk, hogy az ügyészség jól végzi a dolgát, de ha működik kicsit a memóriánk, akkor  tudjuk, igenis van politikai és korrupciós vonulata az ügynek.

Bár eddig nem hallottunk róla, hogy az ifjú Fideszeseknek lenne feminista tagozatuk, de örömmel üdvözöljük a megalakulását. A kedves olvasó és mi is csupán a lenti hírhez mellékelt képről értesülhettünk erről az örömteli eseményről, amelyben molesztáláshoz hasonlítják azt, hogy az EU eljárást kezdeményezett egyik tagállama, Lengyelország kormányának viselt dolgairól. A kicsit meredek összehasonlítás jól mutatja, van még dolga a Fidesz feminista tagozatának, és erről nem csak a képek, hanem a családon belüli erőszakról, a kiskorúak elleni erőszakról, és a bántalmazásokról szóló adatok is tanúkosdnak.

Kemény és meglepően kevéssé felkapott téma az, mit kezdjünk ellenzékiként a jelenlegi Magyarországon az adózással. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a mostani adórendszer igazságtalan, az egykulcsos jelleg, a családi adókedvezmény a gazdagoknak kedvez, a 27%-os áfa pedig eléggé bünteti a legrosszabbul keresőket. Ha pedig ez nem lenne elég, tudjuk, az adóforintjaink milyen nagy százalékban mennek el haverokhoz, mindenféle korrupción keresztül, és hogy egyre kevesebb jut évről-évre oktatásra, egészségügyre, szociális kiadásokra. És azt is tudjuk, a jelenlegi munkát terhelő adó- és járulékrendszer lassan gátja lesz a teljes gazdasági növekedésnek, ezzel pedig például pont az adóbevétel növekedésének.

Fotó: index.hu

Tehát ha valaki komolyan és nagy támogatottsággal elindítana egy adózási bojkottot, polgári engedetlenség formájában, nem lenne egyszerű a dolgunk, mit mondjunk rá. Viszont ha valaki nem politikai okokból, hanem csak úgy nem akar adót fizetni, arra nehéz mit mondani, az adózás, a közösség építéséhez való hozzájárulás, az adóelkerülés pedig olyan versenyelőny, ami a tisztességtelent, a közösségre fittyet hányót hozza előnybe, azokkal szemben, akik a közösséget adójukkal is támogatják.

Tehát amikor az ember meglátja az Uber belső felületén megjelenő szöveget, amely azzal ijesztget, hogy eltűnhet az országból a cég, ezért mindenki szelfizzen az Uberrel, kicsit felmegy benne a pumpa. Én ugyanis nem vagyok az Uber ellensége, szerintem egyenlő versenyben kéne megmérkőznie a taxisokkal, és mivel maga a rendszer jobb, mint a taxisoké, valószínűleg két dolog történhet, csődbe mennek a taxitársaságok, vagy fejlődnek. Én utóbbinak örülnék.

Viszont ameddig az Uber versenyelőnyének nagy részét azt teszi ki, hogy nem fizet Magyarországon adót, illetve a sofőrjei se fizetnek nagyrészt adót (lásd a NAV vizsgálatán majdnem 100%-os bukási arány), akkor azért a pofám leszakad, ha valaki tényleg teljesíti ezt, és szelfizik az adócsalókkal.

Ugyanis a kormányülésen, a döntéshozóknál nem merült fel az Uber betiltása, ahogy ezt a cég állítja, az merült fel, amit én is támogatok, hogy a céget rá kell kényszeríteni törvényekkel, hogy adózzon. Ezzel pedig szerintem semmi gond nincsen.

Az Uber legjobb közösségi médiakampánya nem az lenne, hogy azt kéri az utasoktól, szelfizennek az adócsalókkal, hanem az, ha a befizetett adóról szóló bizonylatot osztaná meg a közösségi felületein, és a sofőröket csak akkor engedné vezetni, ha rendben vannak az adópapírjaik. Ez egy felettébb hasznos közösségi médiakampány lenne, és tőlem utána Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc vagy az ördög is szelfizhetne az Uberrel.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 125 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Naponta követnek el szexuális erőszakot kiskorú ellen, hetente meghal egy nő családon belüli erőszak következtében. A nők közel fele tapasztalt már erőszakos szexuális közeledést. Az adatok származási helye nem Szomália, hanem Magyarország. Komoly gondok vannak, de úgy tűnik, ezzel a politika, a társadalom és a közélet hangadói nem akarnak foglalkozni.

Kép:hazipatika.com

Manapság már közhelynek számít Magyarországon, hogy a külföldre költözéssel éppen a fiatalabbak és iskolázottabbak hagyják el az országot, vagyis az elvándorlás költségvetési és szakemberhiányt eredményez, és a már most is düledezőfélben lévő nyugdíjrendszer összeomlásának pillanata fokozatosan közeledni, az állami szolgáltatások színvonala pedig egyre csak romlani fog. Az viszont már kevésbé egyértelmű felismerés, hogy a kivándorlás az imént említett kérdéseken túl a hazai politika és közélet színvonalára is szükségképpen rányomja a bélyegét.

Akkor beszéljünk egy kicsit Kósa Lajosról.

Illetve arról, hogyan értékelte a Fidesz frakcióvezetője az oktatásban bekövetkezett és eljövendő reformokat. Elöljáróban legyen elég annyi: amit Kósa eddig elért sikernek tart, az kézzel fogható kudarc, és amit ő kudarcként él meg, annak a felszámolása tragikus következményekkel járhat.

Kósa Lajos az ATV Esti Start műsorában január 20-án; Forrás: YouTube

Illetve arról, hogyan értékelte a Fidesz frakcióvezetője az oktatásban bekövetkezett és eljövendő reformokat. Elöljáróban legyen elég annyi: amit Kósa eddig elért sikernek tart, az kézzel fogható kudarc, és amit ő kudarcként él meg, annak a felszámolása tragikus következményekkel járhat.

Három fő lépésből kettő már megvalósult az oktatási rendszer átalakításában, mondta Kósa. És íme, amire büszkék: 

Az első lépés a fenntartóváltás volt, amikor az önkormányzatoktól az államhoz került az iskolák többsége. Sok szót erre nem érdemes vesztegetni, a nevezett fenntartó, vagyis a Klik adósságokban úszik, késve küldi a bért a pedagógusoknak, cserébe irracionális elvárásokkal terhelik őket egy megfélemlítő közegben. Soha talán ilyen rossz fenntartója oktatási intézményeknek nem volt.

Második lépésnek az életpálya modell felépítését nevezte Kósa, aki szerint „soha nem látott módon nő a tanárok bére”.

Ez nettó hazugság. Vagy legalábbis cinizmus: soha nem láttunk még olyat, hogy míg a minimálbér évről évre nő, a pedagógusoknak ennél jóval lassabban adagolják az emelést (teljesen függetlenül az infláció mértékétől is), a túlórabérről és egyéb juttatásokról már nem is beszélve – azok ugyanis nincsenek, cserébe az eddiginél is többet kell dolgozniuk. Bérük ráadásul függ a minősítési rendszertől is – aki nemet mond a megalázó procedúrára, az elfelejtheti a béremelést.

És Kósa nem állt meg itt, felvillantotta a szörnyű jövőt is:

„Újragondoljuk azt a dogmát, ami arról szól, hogy csak az integrált oktatási modell lehet az, ami Magyarországon megvalósul, miközben azt mutatják a felmérések, hogy ez kudarc.”

A kijelentéssel több óriási probléma is van. Az első és talán legfájdalmasabb: az elmúlt 25 évben nem az integráció, hanem a szegregáció irányába lendült ki a mérleg. A rendszerváltás után meredeken nőtt azon közoktatási intézmények száma, ahol a roma tanulók aránya kirívó volt. Vagyis elindult egy folyamat, amely a problémás tanulókat (és itt ne csak a roma gyerekekre gondoljunk, hanem általában a legszegényebbekre, és azokra, akik valamilyen tanulási- vagy magatartásproblémákkal küzdenek) elkülönítette. Az okok összetettek: egyrészt a pedagógusok számára sem volt adott minden feltétel az ilyen gyerekek megfelelő oktatására, nevelésére, emellett viszont a társadalom maga se volt toleráns a problémásnak minősített gyerekekkel szemben.

Pedig a szegregáció negatív következményeire érdemes odafigyelni: azzal ugyanis, hogy a jelenség egyre nagyobb teret követelt magának, több generációnyi gyerek boldogulását tette lehetetlenné. Az integrált oktatásnak ugyanis épp az a lényege, hogy a hátrányos helyzetű tanulókat felzárkóztassa egy közös átlaghoz, és esélyt adjon nekik a továbblépésre is. Épp ezért nem csak érthetetlen, de egyenesen ostobaságnak tűnik az, amit Kósa mond – de minimum tájékozatlan az a politikus, aki az integrált oktatási modellt teszi felelőssé azért, hogy „olyan zárványok alakultak ki az oktatási rendszerben, amelyek újratermelik a társadalmi egyenlőtlenségeket.”

Kutatási eredmények sora bizonyítja, hogy az integráció igenis hathatós módja annak, hogy a hátrányos helyzetű tanuló valamilyen végzettséggel kerüljön ki az oktatási rendszerből, felzárkózzon, tanulási nehézségei csökkenjenek, szociális készségei fejlődjenek. Csak egy példa: azok között a roma és nem roma tanulók között, akiknek a 8. évfolyamon mért eredményei nem különböztek egymástól, és az általános iskolában osztálytársai is voltak egymásnak, 16 százalékkal kisebb a lemorzsolódási esélykülönbség, mint a szegregált osztályokból kikerülő diákok esetében.

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, az utóbbi 5 év rossz, buta és káros oktatáspolitikája képes volt érdemben rontani a helyzeten. A Fidesz (először Hoffmann Rózsa, majd a még láthatatlanabb Czunyiné neve alatt) gyakorlatilag teljesen szétverte az oktatási rendszert.

Ne menjünk messzire: épp ez a kormány volt az, amelyik gyakorlatilag szabad utat adott – nem csak a szegregációnak, de a problémás gyerekektől való mihamarabbi megszabadulásnak is. A tankötelezettség 16 éves korra való leszállítása ebből a szempontból igazi bűn. Ugyanis épp azok a gyerekek hullanak így ki az oktatásból, akiknek amúgy is szükségük lenne a segítségre. Miközben az Unió által is szorgalmazott cél a korai iskolaelhagyók számának csökkentése lenne, ez a trend  az utóbbi években nő. És még ennél is nagyobb baj, hogy a rendszer kész egy sokkal rosszabb életpálya irányába tolni őket: a közmunka ugyanis ezeknek a gyakran végzettség nélküli gyerekeknek az egyetlen reális kilátásuk. Vagyis a jelenlegi rendszer konzerválja azt a fajta szegénységet, ami így újra- és újratermeli önmagát.

És visszatérve Kósa Lajos szavaihoz: nem azzal van a baj, hogy ilyen meg olyan (szeplős és nem szeplős, göndör és egyenes hajú, stb.) gyerekek kerülnek egy osztályba. A baj azzal van, hogy az osztályokba lépő pedagógusok túlterheltek, frusztráltak, nincsenek megfelelő módszereik vagy kapacitásuk a felmerülő problémák kezelésére. Ennek viszont semmiképp sem lehet megoldása az, hogy ezután beszüntetjük az integrált oktatási modellt. Ez semmi más, mint a felelősség (ismételt) hárítása a kormány részéről, fűszerezve némi burkolt utalással arra, mindig a roma gyerekekkel van a baj (Kósa így fogalmazott: “nehéz úgy beszélni, hogy az ember nem kockáztatná, hogy mindenféle rasszizmussal vádolnák meg”). Az integrált oktatási rendszer további szétverése egy újabb felelőtlen felvetés – ami hosszú távon beláthatatlan következményekkel járhat.

Kudarcból tehát a jelen kormány oktatási fronton fel tud mutatni jó néhányat. De úgy tűnik, rossz ötletekkel még mindig tele van a padlás.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 125 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!