„Keresztény értékek a 21. században” címmel hangzott el a magyarországi konzervatív gondolkodás két meghatározó személyiségének, Erdő Péter bíboros és Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere előadása január 14-én a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján. A két előadás azért érdemel különös figyelmet, mert egyfajta programadó beszédként új irányvonalat rajzolt fel 2016-ban a magyar keresztény-konzervatív gondolkodás számára.

Több, mint százan, nagyrészt szociális szakemberek írták alá azt a nyilatkozatot, amely azokkal az aktivistákkal vállal szolidaritást, akik tavaly októberben A Város Mindenkié csoport által szervezett élőláncban polgári engedetlenséggel igyekeztek megakadályozni, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat elhelyezés nélkül kilakoltasson egy rászoruló családot, amelynek tagjai az eladósodáson túl súlyos betegségekkel is küzdenek. A nyilatkozathoz civil szervezetek (a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a Romano Instituto Alapítvány), valamint olyan közismert társadalomtudósok és értelmiségiek is csatlakoztak, mint Ferge Zsuzsa, Daróczi Ágnes, Havas Gábor vagy Erdős Virág költő.

Az egyik aktivista tárgyaláson elmondott beszédét itt olvashatják, fotó: Csizi Zsolt, A Város Mindenkié

Az aktivisták az élőlánccal az ellen a kilakoltatási hullám ellen is tiltakoztak, amelynek során tavaly ősszel a Józsefvárosi Önkormányzat számos családot lakoltatott ki Középső-Józsefvárosból. Az önkormányzat, amely más kerületekkel összehasonlítva is kiemelkedően sok kilakoltatást hajt végre, nem engedett a tiltakozásnak, és végül – a szokásosnál erőszakosabb rendőri fellépést követően – kilakoltatta a családot. Az aktivistákat a rendőrség előállította és szabálysértési eljárást indított ellenük. Noha az akciót követően – és feltehetően annak hatására – a kerület polgármestere is elismerte, hogy az önkormányzat nem megfelelően jár el a kilakoltatások ügyében, és ezért elrendelte a kilakoltatások átmeneti felfüggesztését, a bíróság a múlt héten - figyelmen kívül hagyva az elhangzott jogi, jogfilozófiai és társadalompolitikai érveket - elutasította, hogy társadalomra való veszélyesség hiányában felmentse a kilenc eljárás alá von aktivistát, és szabálysértésnek ítélte a tettüket.

A szolidaritási nyilatkozat szerint A Város Mindenkié csoport aktivistái és szimpatizánsai által gyakorolt polgári engedetlenség olyan „össztársadalmi fontosságú felelősségteljes állampolgári magatartás” volt, amely egy súlyos társadalmi problémára hívta fel sikerrel a figyelmet. A nyilatkozat aláírói elsősorban olyan szociális szakemberek (szociális munkások, szociológusok, szociálpolitikusok), akik a munkájuk során szintén gyakran találkoznak azokkal a rendszerszintű társadalompolitikai problémákkal és mulasztásokkal, amelyek a fenti elhelyezés nélküli kilakoltatást is lehetővé tették. A nyilatkozathoz civil szervezetek (a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a Romano Instituto Alapítvány), valamint olyan közismert társadalomtudósok és értelmiségiek is csatlakoztak, mint Ferge Zsuzsa, Daróczi Ágnes, Havas Gábor (a Szeta alapító tagja, akit másfél évtizeddel ezelőtt szintén rendőrök vittek el egy kilakoltatás elleni élőláncból), vagy Erdős Virág költő.

Az aláírók gyűjtést is indítottak az ügyben az aktivistákra kirótt szabálysértési bírságok kifizetésére (vélhetően a bírságok csekély összegére is utalva), „elvi megfontolásokból”. A bírságok összegét meghaladó adományokat az erőszakmentes ellenállás hasonló jövőbeli eseteinek a támogatására kívánják majd felhasználni.  A pénzt a következő számlaszámra várják: 10103513-47545500-01004003 (Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa). A kilakoltatott családot A Város Mindenkié csoport blogján közölt számlaszámon keresztül tudjátok támogatni, a szintén ott közölt „a lakhatási válság felszínre tör” című sorozatukon keresztül pedig olyan családokat ismerhettek meg és támogathattok, akik a Józsefvárosban kilakoltatott családhoz hasonló lakhatási válsághelyzetekkel küzdenek.

A szolidaritási nyilatkozat szövege alább olvasható.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Na mi van, srácok, megijedtetek?

Úgy tűnik, az a hirtelen jött forradalmi hangulat, ami átsöpört a gimnáziumokon és úgy általában a közoktatáson, már a kormány ingerküszöbét is megbirizgálta. Csakhogy ez a kormány nem az a kormány, amely a problémákat érdemi módon orvosolni próbálná.

Máriási Dóra és Vida Katalin 2015. december 5.-én a Kettős Mércén gondolatébresztő cikket tett közzé a kritikai pszichológia fontosságáról és feladatairól. Írásukban a pszichológusok társadalmi felelőségét vetik fel, egyben kijelölik a kritikai pszichológia lehetséges jövőbeni tárgyköreit. A vitához való hozzájárulásként magam a jelen írásban azokat a társadalomlélektani jelenségeket és azok okait szeretném röviden felvázolni, melyek a globális és kelet-európai újkapitalizmust jellemzik. Megközelítésemben az újkapitalizmus nem más, mint a kapitalizmusnak az 1970-es évek közepétől máig tartó szakasza, melynek lényege, hogy a tőkelogika, áttörve korábbi jótékony korlátait, uralkodóvá válik a társadalmi élet majd minden szférájában – ezzel együtt azonban fel is falja a tőle különböző életvilágokat. Mivel azonban ezzel a tőke önnön létét is veszélyezteti, az újkapitalizmus a kapitalizmus eddigi legmélyebb válságszakaszát jelenti. Szalai Erzsébet írása. 

Marcel Ceuppens: Férfi ablakban

Nézzük tehát, hogyan jelenik meg mindez a lelki jelenségek szférájában! 

Az újkapitalizmus szociálpszichológiai válságjegye az a jelenség, melyet magam az „én trónfosztásának” nevezek.

A kapitalizmus a klasszikus liberális elmélet szerint elsősorban az individuum szabadságát, az önmegvalósítása előtti korlátok, akadályok lebontását, lebomlását jelenti. És valóban azt is jelentette a kapitalizmus hajnalán, majd klasszikus korszakában. Az individuum középpontba állítása mindaddig progresszív eszmei attitűd volt, ameddig az egyén kiszabadulását szolgálta a tradicionális társadalmak fojtogató kötöttségeiből. (Számos irodalmi mű állít maradandó emléket eme szabadságharcnak.) Mára azonban a folyamat saját ellentétébe csapott át.

A „társadalmi atomok” világa

Alapvető szociálpszichológiai tétel, hogy az individuum kialakulásának és megszilárdulásának az alapja a saját, másokétól elkülöníthető identitás „létrehozása” - ez azonban csakis az egyén különböző közösségeivel való szoros interakciók sorozatán keresztül valósítható meg. Identitásunkat „a másikhoz” való viszonyunkban határozzuk meg. „Hiába fürösztöd önmagadban / Csak másban moshatod meg arcodat” - írta József Attila. Nos, az újkapitalizmus pontosan ezt a „mást”, a számunkra lévő másikat számolja fel. Az individuum önmegvalósításának jelszavával olyan mértékben rombolja szét elsődlegesen a tradicionális közösségeket (így a családot), hogy a fiatalkori szocializációból egyszerűen kiesik az a szakasz, melyben az egyén elsajátíthatná a közösségi magatartás elemi viselkedésmintáit - és (vagyis) ezáltal a majdani önként vállalt közösségek létrehozásának képessége sem alakulhat ki.

Közösségek nélkül nincs identitás, identitás nélkül nincs individuum - és individuum, individualitás nélkül (az általam követett klasszikus gondolat szerint) a szabadság is csupán fikció. Szabadságunk sem más, tehát mint a „másikhoz”, a közösséghez való viszonyunk. Közösségek nélkül nem vagyunk mások, mint önrendelkezésüktől megfosztott „társadalmi atomok”. Akik tökéletesen ki vannak szolgáltatva a „társadalmi szükségszerűségek” változásainak - és a mindenkori uralkodó elitek önkényének. És akik az identitás hiányából fakadó önreflexiós deficit következtében ezt a helyzetüket fel sem igazán ismerik.

A posztmodern gondolkodás uralkodó áramlata híven visszatükrözi a vázolt helyzetet. Elsősorban Derrida nyomán ma már olyan nézetek látnak napvilágot, amelyek egyenesen tagadják az „én” létezését - nincs egységes individuum, nem vagyunk mások, mint különböző szerepeink laza halmazai, az emberi személyiség létezése csupán fikció. (Ebből következően tagadás alá kerül az individuális történelem is.) Míg azonban Derrida és a hozzá kapcsolódó elméletek a társadalomkritika igényével fogalmazzák meg eme téziseket, számos posztmodern fogyasztásszociológiai irányzat apologikus módon közelít a kérdéshez: identitásunk szerepekre való szétesése valójában felszabadulás, egyrészt önnönmagunkon gyakorolt zsarnokságunk, másrészt a társadalom felettünk gyakorolt zsarnoksága alól. Semmiféle hatalom által nem vagyunk többé „besorolhatóak”, hiszen valójában nem is létezünk. Az igazi szabadságharc az én önfelszámolása - a fogyasztói társadalom által nyújtott szerepekbe való elmenekülés, elrejtőzés.

Több mint egy évtizede Lust Iván a pszichoanalitikus nézőpontjából elemezte a jelenséget – meglátásai mára váltak csak igazán találóvá. Lust szerint az előző századforduló nagy pszichoanalitikus felfedezése az volt, hogy az ideges tüneteknek értelme, szimbolikus jelentése van - az elfojtott tudattalanról tájékoztatnak. A jelentés megfejtése változást hozott a beteg életében. Mára bizonyos kórformák szinte eltűntek, megváltoztak a tünetek és a problémák. Az egyik legfeltűnőbb változás az olyan betegek megjelenése, akik, ha vannak is tüneteik, a hagyományos pszichológiai megfejtésre nem reagálnak. Míg a „klasszikus” pszichés beteg elfojtott késztetések és vágyak miatt szenved, addig az új idők új pácienseit inkább nyilvánosan is vállalt szokásaik, pszichoszomatikus betegségek, szexuális zavarok, életmódjuk, munkájuk vagy szenvedélyeik gyötrik. Továbbmenve: ami régen patologikus tünet volt, az most akár választható életforma és identitás lesz. A tünet maga lesz az életforma. A tömegmédium használati technikájának mintájára - multimédia üzemmódban elfojtás helyett csatornát váltunk - a legfőbb pszichés munkamód nem az elfojtás, hanem a szétszóródás. „A pszichés egyensúly fenntartását a szétszóródás technikai és társadalmi-kulturális lehetőségeinek folyamatos működése biztosítja” - írja Lust.

Magam más irányba folytatnám a gondolatmenetet - a szétszóródás lehetőségének biztosítása csupán ingatag, törékeny pszichés egyensúlyt teremthet, mert a folyamat mélyén ismét csak jelen van az elfojtás, csak most a pszichoanalízis klasszikus korszakához viszonyítva pontosan ellentétes előjellel. Némi sarkítással arról van szó, hogy a korábbi tudattalan és felettes én mára „helyet cserélnek”. Nemcsak az igaz, hogy ami régen elfojtásra ítélt indulat, vágy, szenvedély volt, az ma nyíltan vállalható magatartásforma lesz, hanem arról is, hogy mindeközben viszont a régi, „hagyományos” felettes én által támogatott lelki tartalmak elfojtásra ítéltetnek. Elsősorban a mély emberi kötődés iránti ősi, elemi vágy. Csak két példa: a kemény versengő nyíltan vállalhatja akár kíméletlenségét is, de a részvét érzését és a közösség, a barátság, a szolidaritás iránti vágyát el kell rejtenie, mert ezek vállalása vagy akárcsak tudatosítása is komoly veszélyt jelent a - látszólag - önmaga által választott én-je számára. Vagy: a szexuális szabadosság és vele az „érzelmi függetlenség” szinte elvárt magatartásminta, de a szerelmi érzés, a mély kötődés titkolni- és szégyellnivalóak. (A médiumokban egyre többet lehet olvasni például a pornográf művek készítésének „titkairól”, de nem írtak az utóbbi időben komoly értekezést a szerelemről.)

Almási Miklós ennél is tovább megy, szerinte már maga a nyers szexualitás is problematikussá válik. Így ír erről: „A szexualitás romlott el, bár látszatra minden a csúcson van, e téren a szabadság majdnem tökéletes. A paradoxon mögött bonyolult pszichoszociális tünetegyüttes rejlik. Először is a köznapi élet legapróbb mozzanatai is túlszexualizálódnak. Ha meg ott van – nincs rá idő, az élet komollyá vált, minden percét életre-halálra folyó verseny tölti ki, egyre ritkában adódik kedv, lekapcsoló képesség, figyelem a másikra, az örömadásra/kapásra.

Azután: A hatalom és a pénz is szexualizálódik, a láthatatlan barikád innenső és túlsó oldalán egyaránt a »legtökéletesebb aphrodiziákumnak« nevezik mindkettőt – mennél inkább az, annál kevesebb öröm, vágy stb. marad az eredetiben. Másrészt ez a posztmodern kapitalizmus a magányos fogyasztó kultúráját teremtette körénk, amiben elemi kapcsolatok sem tudnak formálódni: a reklámokban vidám, bulizó párokat látsz, miközben csak közhelyeket tudsz váltani környezeteddel.”

Mindez a valóságshow-k „ethoszában” csúcsosodik ki. Általában a médiumokból még csak eltűnőben van „a” közélet, de a valóságshow-kban már egyenesen tilos is politizálni. „Az emberek megmutathatják a genitáliáikat, és fogják be a pofájukat” - mondta erről találóan György Péter.

Vagyis mára odáig jutottunk, hogy „hatalmas kísértésünk a jóra” (Brecht) titkolnivalóvá, az elfojtás tárgyává, így komoly lelki feszültségek forrásává lett.

Mélyebb okok

Az én veszélyeztetettségének, a „fordított elfojtás” jelenségének oka nem pusztán az önnön törvényei szerint folyamatosan előrehaladó individualizációs törekvések önmaguk ellentétébe való átcsapása. Pontosabban, az individualizáció „túlfeszítése” az újkapitalizmus legbensőbb sajátosságainak egyik legfontosabb megnyilvánulása - és egyben a rendszer működtetésének, fenntartásának talán leglényegibb kelléke.

Az újkapitalizmus nem más, mint az egyre nemzetközibbé és egyre koncentráltabbá váló tőke korlátlan, agresszív előrenyomulása és ennek eredményeként a gazdasági elitek korlátlan uralma a társadalmi lét más szférái felett. (Főként utóbbit Marx és Engels a Kommunista Kiáltvány-ban már kész tényként kezelte – de egy nagyobb kitérőt követően csak korunkra valósult meg igazán.) Eme más szférákat immár nem pusztán a nemzetállamok, a nemzeti politikai és kulturális elitek és a helyi közösségek, civil társadalmak jelentik - a nemzetközi nagytőke uralma korunkban minden korábbinál keményebben (és ideológusai által immár nyíltan vállaltan) kezdi ki az individuum, az egyes én határait is. A tőke logikája („agymosó” gépezetei, elsősorban a médiumok közvetítésével) behatol legbelsőbb életvilágunkba - a gazdasági hatékonyság, vagyis a „minimális ráfordítással maximális eredményt” elve érzelmi életünk legfőbb vezérlőjévé válik. Így áll elő a nárcisztikus személyiség, aki érzelmi kapcsolataiban folyamatosan méricskél, kalkulál és állandó érzelmi „többletbevételre” törekszik, mely „többletbevételt” azonban nem „forgatja vissza” az „érzelemtermelésbe”, mivel azt én-je folyamatos megerősítésére használja fel (kell felhasználnia). És (de) ha a nárcisztikusok száma egy bizonyos tömeget meghalad a társadalomban, akkor előbb-utóbb elfogy a „befektetnivaló” - mivel mindenki csak kapni akar, az érzelmi tartalékokat „felélik” -, és olyan ember is egyre kevesebb akad, aki a kapcsolatok fenntartását, működtetését számítgatás nélkül mégis csak hajlandó „finanszírozni”. Így előáll az a helyzet, hogy a kommunikációk gyakorisága akár még növekedhet is, az egyének mégis végtelenül elmagányosodnak. Ez a helyzet most.

A vázolt mechanizmus határozott társadalmi funkciót tölt be - mégpedig a gazdasági elitek sajátos érdekei szempontjából. Számos kutatás tapasztalatai szerint a magányos, közösségeitől és individualitásától – és ezért a bizalom legelemibb érzésétől – megfosztott egyén a legfegyelmezettebb, legmobilabb, „legrugalmasabb” munkaerő és a leginkább befolyásolható, meggyőzhető fogyasztó. És még „jó” azoknak az egyéneknek, akikre mint munkaerőkre és mint fogyasztókra egyáltalán szükség van, hiszen a világban - különösen annak gazdasági perifériáin - növekszik azoknak az embereknek a száma, akikre a centrumok gazdasági elitjei (és ideológusaik) már ebbeli minőségükben sem számítanak. Ők egyszerűen feleslegessé váltak. Nekik nem individualitásuk, hanem puszta létezésük vált kétségessé.

Kelet-Európában

A tőke logikájának az egyének életvilágába való behatolása és ezen keresztül az atomizálódási folyamat a kelet-európai rendszerváltó társadalmakban a centrumországokénál jóval erőteljesebben érvényesül. Ennek három egymással összefüggő oka is van. Egyrészt a kelet-európai társadalmak közösségi nekibuzdulásait, forradalmait mindig leverték, kollektíven megfogalmazott autonómiatörekvései sikeres érvényesítésére soha nem nyílott történelmi lehetősége. Ennek következményeként e térség legfőbb szocializációs öröksége az egyéni, informális, atomizált érdekérvényesítés magatartásmintájának dominanciája - és az azzal összefüggő szervilizmus. Mindez nem kedvez az erős identitás, a valódi individualitás kialakulásának. Másrészt ezzel összefüggésben azok a korlátok, melyek az én-t védik a társadalmi lét más területeit domináló logikák behatolásától - így az újkapitalizmusban a tőke logikájának uralkodóvá válásától az egyének életvilágában, elsősorban érzelemháztartásában - Kelet-Európában jóval gyengébbek, „átjárhatóbbak”, mint a kollektivitásukban történelmileg sikeres, ezért egyéneiket jobban támogatni tudó társadalmakban. Végül ezt erősíti a viharos gyorsasággal kialakuló kelet-európai újkapitalizmus azon tulajdonsága, hogy az „államszocialista” társadalomszerkezet és szerepstruktúra radikális áttörésével, átrendezésével alapjaiban rendíti meg az egyének régi identitását - és (de) az új identitások kialakítása előtt már az első pillanattól ott „tornyosul” az újkapitalizmus hatalmi logikája. (Részletesen lásd Szalai Erzsébet: Narcissus megkísértése, Kritika 1997 március,  6-11. o.) Vagyis mind a történelmi hagyományok, mind az „aktuális” kor az új én-határok kialakulása és megszilárdulása ellen hatnak. Némileg sarkítva: a félperiféria, ahol élünk, az antiindividuumok társadalma lesz.

A bomlás

Az újkapitalizmus szövete mégis feslik. A társadalom atomizálódása lassan arra a fokra jut, amely már veszélyezteti a rendszer működőképességét - nem véletlen, hogy (mint arra Sennet rámutat), a multinacionális cégek és a gazdasági elitek más „csúcsintézményei” ma már arra kényszerülnek, hogy speciális tréningeket szervezzenek vezető „munkatársaik” számára a döntési helyzetek megoldásához, valamint a kollektív munkavégzéshez és problémamegoldáshoz szükséges elemi képességek „kifejlesztésére”. Az újkapitalizmus válságának mélyebb oka azonban már-már metafizikai: a bennünk lévő „elemi jó” előbb-utóbb ellenállhatatlan erővel utat tör magának. Valamilyen oknál fogva élnek még közöttünk autonóm és önzetlen emberek, akik köré gyülekezni lehet. Ennél is fontosabb, hogy talán megszületőben van egy olyan új, fiatal nemzedék, mely sem tudását, sem érzelemháztartását nem hajlandó alávetni a tőke logikájának.

Szalai Erzsébet

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

Bokros Lajosnak valószínűleg ez volt a jelmondata, amikor megírta az amúgy egész jól induló véleményét a Facebookon Tarlós Istvánnak: Cirkuszolj, ne gondolkozz! Mással legalábbis nehezen magyarázható, hogy amikor véletlenül konkrétumok kerültek a jól hangzó politikai lózungok mellé, akkor épp ordas nagy marhaságokat sikerült leírni. Mivel 4 sorba két, a közlekedéshez kapcsolódó ötletet is villantott az egykor polgármesteri székre pályázó Bokros, veszem a bátorságot, és kicsit megvilágítom, miért nonszensz mindkettő.

“Ezek a feministák! Először kiabálnak (#aufschrei), ha német férfiak zaklatják őket, de ha ugyanezt egy csapat külföldi férfi csinálja a kölni főpályaudvaron szilveszter este, bezzeg nem szólnak a PC miatt.” A szilveszter éjjel több német városban történt tömeges agressziók nyomán az utóbbi napokban valóban megindult arról európai szinten is a vita, milyen helyet kap a nyilvánosságban a nők elleni erőszak, és milyen keretek között lehet ellene leghatékonyabb a fellépés. Egy német feminista kollektíva felhívását adjuk közre.

A hétfőn megjelent kiáltványt azóta több százan írták alá, és 22 német feminista kezdeményezte: újságírók, bloggerek, aktivisták – van köztük egyetemista, rapper és tanítónő is. Mindegyikük a saját területén – legyen az az antirasszista mozgalom, a környezetvédelem vagy a művészet – próbálja előremozdítani a nemek közti egyenlőséget és a szexizmus visszaszorítását.

Ellenezzük a nemi erőszakot és a rasszizmust. Mindig. Akárhol.

#kivételnélkül #ausnahmslos #noexcuses

Szilveszter este több nőt ért szexuális agresszió Köln és más német városok közterein. Ezek a bűncselekmények alapos és átfogó vizsgálatot követelnek. Véget kell vetni a jelenlegi büntetlenségnek a nemi erőszakra alapuló bűncselekmények esetében.

Követeljük, hogy a túlélők a lehető legjobb gondoskodást és támogatást kapják. Szolidárisak vagyunk azokkal, akik nemi erőszakot és zaklatást éltek át.

Kik vagyunk

Feministaként többféle témára szakosodunk, sok éve kampányolunk a nemek közti esélyegyenlőségért, egy nyitott és igazságos társadalomért, a szexizmus és a nemi erőszak ellen. Megtanultuk, mennyire fontos határozottan kiállni a rasszizmus és a diszkrimináció más formái ellen.

Követeléseink

Legfőbb prioritásunk a kitartó küzdelem mindenfajta nemi erőszak ellen. Mindannyiunk számára káros, ha szélsőségesek használják ki a feminizmust arra, hogy bizonyos etnikai csoportok ellen uszítsanak, ahogy ez a kölni események körüli vitában is történik.

Hiba, ha a nemi erőszak csak akkor kerül reflektorfénybe, ha a feltételezett tettesek azok, akiket “másoknak” tételeznek: muszlim, arab, fekete vagy észak-afrikai férfiak, vagyis azok, akiket a szélsőségesek “nem-németnek” tekintenek. Továbbá, a nemi erőszakot nem csak akkor kell komolyan venni, ha a feltételezett áldozatok fehér, cisz* nők.

A nemi erőszak elleni küzdelem minden egyes nap politikai prioritásává kell váljon, mert mindenhol jelen van. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének kutatása 2014-ben azt találta, hogy több mint a nők fele megtapasztalta már a  szexuális zaklatást. Minden harmadik, tizenöt éven felüli nő tapasztalt fizikai és/vagy nemi erőszakot. A német szövetségi rendőrség statisztikája szerint több mint 7.300 nemi erőszakot és szexuális agressziót jelentenek be minden évben, ez naponta több mint húszat jelent. És akkor még nem beszéltünk azokról, a sokkal nagyobb számban előforduló esetekről, amelyeket soha nem jelentenek.

Egy olyan társadalmat szeretnénk, ahol mindenki, etnikai hovatartozásától, szexuális orientációjától, társadalmi nemétől, vallásától vagy önkifejezésének módjától függetlenül biztonságban és védetten érezheti magát a verbális és fizikai támadásokkal szemben: az utcán, otthon, a munkahelyén és az interneten egyaránt. Ez az alapja egy szabad társadalomnak.

Javaslataink:

Politikai megoldások:

1. Erősebb támogatást kell biztosítani a tanácsadó intézményeknek és a nemi erőszak áldozatait segítő krízis központoknak, és szolgáltatásaikat ki kell szélesíteni.
2. Át kell alakítani a jogszabályokat: a szexuális zaklatás még nem bűncselekmény Németországban, és az, ami nemi erőszaknak számít, az áldozat viselkedésének  függvénye.
3. A nevelő tevékenységek megerősítése és a figyelemfelhívó  kampányok segíthetnek a nemi erőszak megelőzésében és az áldozatok támogatásában. Azt szeretnénk, hogy a társadalom legyen érzékenyebb arra a tényre, hogy a szexizmus és a nemi erőszak leginkább a szűk társadalmi közegben fordul elő, és a társadalom egészében jellemző.
4. A gender, azaz a társadalmi nemi szerepek kérdésére érzékeny oktatás segít a (szexuális jellegű) erőszak megelőzésében.
5. A nemekkel és a nemi erőszakkal kapcsolatos kérdésekre érzékenyítő képzéseket kell biztosítani a rendőröknek és bűnüldözésben dolgozóknak, hogy biztosítva legyen az elkövetők felelősségre vonása, és az erőszak túlélőivel való megfelelő magatartás is.

Társadalmi megoldások:

6. Nyitott és differenciált vitát kell biztosítani a nemi erőszakról, amely az erőszakhoz vezető szociokulturális és ideológiai szempontokra is hangsúlyt helyez, és figyelmes az áldozatok stigmatizációjára is.
7. Komolyan kell venni a nemi erőszak túlélőit. Az áldozatok hibáztatásának véget kell vetni.
8. A szexizmus és rasszizmus nem a “többiek” hibája. Mindannyiunkat befolyásol a strukturális diszkrimináció, és meg kell tanulnunk reflektálni a saját előítéleteinkre.
9. A szexuális erőszak tanúi nem hunyhatnak szemet az esetek felett, hanem be kell avatkozniuk - a közvetlen segítségtől kezdve egy agresszió esetében, egészen addig, hogy fellépünk a szexista megjegyzések, pl. az erőszakról szóló viccek ellen.

Elvárásaink a médiával szemben:

10. A nemi erőszakról történő beszámolók nem tehetik nevetségessé az áldozatokat, és nem banalizálhatják a bűncselekményt, például azzal, hogy a megerőszakolást a szexszel hozzák összefüggésbe. A nemi erőszaknak semmi köze nincs a szexhez.
11. A szexizmust és a diszkrimináció más formáit valódi problémákként kell értelmeznünk, és a nemi erőszak alapjaként. Fel kell ismerni, hogy a médiában megnyilvánuló szexizmus közvetlenül összefügg a nemi erőszakkal.
12.  A szexizmust és nemi erőszakot nem lehet olyan problémaként bemutatni, ami csakis bizonyos etnikai csoportokban létezik.
13.  A médiában használt képek nem erősíthetnek rasszista vagy szexista sztereotípiákat.
14. Összetételükben sokszínű szerkesztőségekkel kell biztosítani, hogy a diszkrimináció problémáit érintsék a híradások.

 

A kezdeményezők: Kübra Gümüşay, Anne Wizorek, Emine Aslan, Stefanie Lohaus, Teresa Bücker, Keshia Fredua-Mensah, Gizem Adıyaman, Dudu Küçükgöl, Helga Hansen, Kristina Lunz, Nicole von Horst, Antje Schrupp, Sookee, Gesine Agena, Jasna Strick, Yasmina Banaszczuk, Lavinia Steiner, Katrin Gottschalk, Ninia LaGrande, Hengameh Yaghoobifarah, Makda Isak, Melahat Kisi

*Cisz, cisznemű az, akinek születésekor kijelölt biológiai neme megegyezik nemi identitásával, azaz pl. női nemi szervekkel születik, és később ő maga is nőnek érzi magát - ergó a társadalom, az "emberek" könnyen és helyesen ismerik fel nemi identitását.

Judith Langowski

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 109 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!

A Saul fiát gyalázó, zsidózó kommentek azt vetik a mindenkori magyar vezetés szemére, miért nem csinálnak filmet a Don-kanyarról. Hát legyen, legyen film a társadalom és a politika rossz döntéseiről, az ezeknek  ellentmondani nem tudó katonai vezetőkről, a halálba vitt magyarokról, 130 ezer hulláról, akiket bár utólag próbál stilizálni az utókor, de teljesen értelmetlenül pusztultak ott a Don-környéki fagyban.

Takargathatták eddig, mostantól nincs már kibúvó: a magyar egészségügyben bekövetkezett az, amire eddig senki sem mert gondolni. Innen pedig nehéz lesz visszakapaszkodni.

Hamarosan indul a kampány: az olimpiáról és a Városligetről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat gyűjtik a szervezők. Csakhogy a sikerhez ennél jóval több kell. Minden az időzítésen és az egymáshoz való viszonyon múlik? A eddigi népszavazások sikertelenségének okairól, illetve a következő megmérettetés tétjéről, nehézségeiről, az ellenzéki stratégiák lehetséges okairól szól Böcskei Balázs politikai elemző írása.

A miskolci Hermann Ottó Gimnázium kiállása az oktatási rendszer fenntarthatatlansága miatt, úgy tűnik, lavinát indíthat el, előbb a budapesti Kölcsey Ferenc tanárai, majd most a zuglói Teleki Blanka Gimnázium tanári kara állt ki, és követelte az oktatási rendszer átalakítását. Sőt, a zuglói tanárok szolidaritásukat fejezték ki az egészségügyi dolgozókkal is.