Nyílt levél a 371 csillag nagyrendezvény szervezőinek

1944. május 16-án az auschwitzi cigány táborban a foglyok olyan bátor és elismerésre méltó ellenállást tanúsítottak, ami az SS visszavonulását eredményezte, ha csak egy időre is. Ezt a napot ma Európa-szerte igyekeznek roma szervezetek az európai történelmi tudatba beilleszteni. Idén két nagy megemlékezés is lesz Budapesten, a Phiren Amenca szervezésében tisztességes eseményre kerül sor a Mátyás téren, valamint a Roma Produkciós Iroda a Nemzeti Színházba várja az emlékezni, és Balog Zoltán  emberierőforrás-miniszter képmutató jelenlététől magukat elhányni vágyókat.

Mi, magyarországi romák mártírjaink előtt egy olyan politikus fővédnöksége alatt tisztelgünk, aki tavaly augusztusban nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy Magyarországról nem deportáltak romákat, így országunk csak érintőlegesen kapcsolódik a Roma Holokauszthoz.

Az iskolaigazgatók és vidéki polgármesterek jól bevált ünnepi beszédeinek elengedhetetlen eleme jön most: Mit üzen nekünk ma május 16?

Úgy látszik, hogy nekünk magyar romáknak semmit! Ha nincs a roma társadalomban egy szikrányi alapegyetértés,  megalkuvást nem tűrő minimum arra vonatkozóan, hogy márpedig nem kérjük fel fővédnöknek azt, aki pár hónapja tagadta országunk érintettségét a tragédiában.

Engem nem hat meg a szótlanságig a puccos Nemzeti Színház, nem ez adja meg a méltóságát ennek a napnak. Méltóságot az adna, ha a szervezők és a közreműködők a mindenki által elismert és tisztelt Romani Rose németországi szinti-roma holokauszt-túlélő családból származó aktivista mellé nem egy történelemhamisító politikust állítanának fővédnöknek. Romani Rose az egész életét annak szentelte, hogy a lehető legszélesebb rétegekhez eljusson a Roma Holokauszt tragédiája, hogy hasonló se történhessen meg soha többet, ezzel szemben Balog Zoltánnak elég egy rádiós beszélgetés, hogy aláássa Rose és mások munkáját, illetve a roma közösségek méltóságát..

A napnál is világosabb, hogy egy fillért sem ér felháborodnunk a magyar cigányság szenvedéseinek relativizálásán, ha a következő évszak beköszöntével fővédnökként egy Holokauszt-megemlékezésen látjuk viszont a relativizáló személyét. Ez nem más, mint saját magunk arcon köpése.  Nekünk, civil romáknak kell kimondanunk, hogy a megnyilvánulása miatt Balog Zoltán nem méltó arra, hogy a fővédnöke legyen egy Holokauszt-megemlékezésnek. De ennyi bátorság és önérzet sajnos nem szorult mindannyiunkba.

Lehetne Balog Zoltán fővédnök mondjuk jövőre, de ahhoz nem díszvendégként kellene eljönnie idén a Nemzeti Színházba. Jöjjön mint bocsánatkérő: aki meg nem történtté nyilvánította a Magyarországról deportált romák szenvedéseit, kövesse meg azokat a ma elő idős cigány embereket, akik elveszítették családjukat, és a teljes, roma és nem roma magyar társadalmat.

Ha a szervező Roma Produkciós Iroda valóban méltó emléket szeretne állítani ennek a napnak, mondja vissza Balog Zoltán fővédnöki felkérését. Az esemény hivatalos leírásában és plakátján támogatóként szereplő Romani Instituto Alapítvány, Romedia Alapítvány és az Amenca* pedig emelje fel a szavát, és kérje Balog fővédnökségének visszavonását. Mutassuk meg végre, legalább ezen a napon, amely a mi bátorságunkról szól, hogy nem hunyunk szemet egyetlen holokauszttagadó kijelentés fölött sem.

Ha ez nem történik meg, attól tartok, május 16-án megalkuvó romák tisztelegnek a bátor romák előtt.

Márton Joci
Roma aktivista

* A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Csoport időközben jelezték, nem támogatják az eseményt, és nem értik, hogyan kerültek a hivatalos leírásba és plakátra.

Attól harsog a média egy része, még a drága bolgárúrban is elmondják a hallgatók, milyen szörnyű dolog, hogy két ilyen neves kajakos lebukott kokainfogyasztás miatt. Milyen példát mutatnak ezzel a sportolni vágyó gyereknek? Nagyjából azt, ami a profi sportban vár rájuk.

A Magyar Olimpiai Bizottság kedden felfüggesztette Csipes Tamara és Dombvári Bence versenyjogát. Nyilván a MOB-nak ezt kell tennie és kommunikálnia, de ne felejtsük el, valójában nekik is érdekük a magyar versenyzők sikere, és ezzel közvetett módon a dopping is. De nekünk viszont már nem dolgunk az álszent dorgálás.

Lehet mutogatni, hogy szörnyű dolog, amikor két élsportoló kábítószert fogyaszt, csak igen nevetséges. Vajon tényleg azt gondoljuk, hogy sportolóink úgy szereznek olimpiai bajnoki címeket, hogy a szétdoppingolt világsztárokkal szemben a furmányos magyar edzési módszerekkel tartják magukat. Tényleg azt gondoljuk, hogy úszóink, kajakosaink, cselgáncsozóink közül senki nem használ semmilyen teljesítménynövelőt, maximum a pilisi földcsakránál burjánzó teveszívmagot veszik magukhoz?

Vagy azt gondoljuk a sztárfocistáknál sincs dopping? A hírhedt Fuentes doktort, aki korábban lebukott kerékpárosok és atléták doppingolásának előkészítésével, több újságcikk is kapcsolatba hozta a Barcelona, a Valencia és a Real Madrid focistáival, mondván, “edzéstervet” készített nekik. De arról is volt szó, hogy a teniszező Rafael Nadalt segíti tanácsaival. Ezekre a vádakra bizonyíték nem került elő, de nagy meglepetés lenne, ha pont a világ egyik legjövedelmezőbb üzlete. a profi foci lenne mentes a teljesítményfokozóktól.

Nyilván el lehet ítélni a két kajakozót kábítószer-fogyasztás miatt, csak közben tudjuk, az élsportolóink ennél jóval többet fogyasztanak. Évekkel ezelőtt egy profi kerékpáros mesélte el, hogy 14 éves korában választás elé állították: doppingol vagy nem fog sehova jutni, mert a többiek úgyis doppingolnak. Nyilván a kerékpár a legfertőzöttebb sportágak egyike, de nem egy élsportolnak kellett minden valószínűség szerint ilyen választással szembenéznie serdülő- vagy ifikorában.

Tehát lehet azt mondani elfogadhatatlan a kokainfogyasztás két élsportolótól, csak akkor kicsit visszafogottabban ünnepeljünk a nagy magyar sikereknél. Nyilván azt mondani, hogy mint állampolgárokra törvény rájuk is vonatkozik oké, de azért mert sportolok azt kérni büntessék meg őket keményen egy vicc.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!

Csütörtökön választ az Egyesült Királyság. Vagy legalábbis az urnák elé járulnak azok, akiket érdekel, hogy Miliband vagy Cameron márkanéven adják-e el nekik innentől majdhogynem ugyanazt.

Najó, a két pártvezető nem teljesen olyan, mint két tojás, de mondjuk a Traubiszóda és Cola light hasonlat megállná a helyét. Ed Miliband, a Munkáspárt legújabb vezetője ugyanis hiába állítja, hogy egy felelősségteljesebb kapitalizmust vezet be Angliában, és visszavezeti szociáldemokrata gyökereihez a Munkáspártot, ennek nem sok jelét látni.

De miért is kellene visszatalálni a gyökerekhez?

A brit baloldal legfőbb célja az elmúlt évtizedekben az volt, hogy a thatcheri elképzelésekre építve egy olyan piacbarát baloldali politikát vezessen be, aminek az égvilágon semmi köze nincs a baloldalisághoz, azt “leszámítva”, hogy a célkitűzéseiben az szerepel (kicsit sarkosan fogalmazva), hogy a felügyelet nélkül tomboló piaci erők majd állami segítség nélkül megteremtik a jólétet mindenkinek.

Ha csak a gazdasági mutatókat nézzük, akkor persze a Tony Blair nevéhez köthető harmadik utas projekt egész jól működött. Kétszer újra is választották, csak épp az egyenlőtlenség nőtt kormányzása (és utódja, Gordon Brown kormányzása) alatt, majd jött egy gazdasági krach, amiben elég nagy szerepet játszott a dereguláció, és az, hogy a bankrendszer kordában tartására nagy ívben tettek a törvényhozók.

Gordon Brown csúfosan el is vesztette a 2010-es választást, de Tony Blair addigra már katapultált: 2007 óta a közel-keleti békefolyamatot mozdítja előre nagy sikerrel.

De mindegy is, ez a régi gárda...

– mondhatnánk, de akkor nem veszünk figyelembe egy fontos tényezőt: David Cameron, aki a konzervatív-liberális demokrata koalíció élén, piacbarát és meglehetősen szegényellenes politikájával valamelyest gatyába rázta a gazdaságot, sikeresen átfogalmazta a problémát: elhitette a választókkal, hogy minden problémáról a Blair-brigád felelőtlen költekezései (és irgalmatlan eladósodása) tehetnek, ezzel defenzív pozícióba lökve Milibandet. Bár a konzervatív sajtó előszeretettel csúfolja még őt Vörös Ednek, a programjában előkelő helyen szerepel az, hogy nem fogja növelni, sőt tovább csökkenti az elmúlt években vérrel-verítékkel 12 százalékról 5-re leszállított államháztartás hiányt.

(A valóban baloldali szavazók már nem is nagyon tekintik a Labourt tényezőnek, inkább az egyre erősödő zöldekre vagy a Skót Nemzeti Pártra teszik a voksaikat.)

Hogy az amúgy baloldalibb elképzeléseire – mint a heti 25 órás ingyenes gyermekfelügyelet, a 8 fontra emelt minimálbér és a jobban felszerelt kórházak – miből lesz pénz, ha folytatják a spórolást, és nem akarnak az előirányzottnál több kölcsönt felvenni, azt nem nagyon tudni. Persze, bejöhet valami abból, ha a leggazdagabbak adóját visszaemelik a mostani 45 százalékról az azt megelőző 50 százalékra, és megadóztatják a pármillió fontot érő kúriák tulajdonosait is. De félő, hogy ez nem lesz elég.

Meg biztos spórolnak valamennyit az egyre kevésbé szívesen látott bevándorlókon is.

Bevándorlókon?

Igen, róluk majdnem el is feledkeztünk. David Cameron már kb. hatalomra kerülése óta a bevándorlók miatt hőzöng, a multikulti bukásáról beszél, és szeretné lehetetlenné tenni, hogy az EU-n belülről érkező, főként kelet-közép-európai bevándorlók részesülhessenek a segélyekből (a kívülről érkezőkről nem is beszélve). A szövegét persze ilyen-olyan módon átvette a Labour és a liberális demokrata párt is. Az euroszkeptikus, xenofób UKIP pedig eleve nem riadt vissza az idegenellenes izgatástól – az most úgyis forróbb téma, mint az EU-ból való kilépés vagy ki-nem-lépés.

A Labour valamelyest szelídített ugyan Cameronék javaslatán, és négy év brit munkaviszony és adófizetés helyett „csak” két évet vár el a Nagy-Britanniában letelepedő EU állampolgároktól, ettől függetlenül nem riadt vissza a párt attól, hogy politikai tőkét kovácsoljon a bevándorlók szívatásából és „Controls on Immigration" feliratú vörös bögrét osztogasson a támogatóknak.

Az egész bevándorlós helyzet attól (is) lesz kifejezetten perverz, hogy azt sugallja, egyes képviselők a szavazatmaximálás reményében saját nagyszüleik megbélyegzésétől sem riadnának vissza. A Labour, a konzervatívok, a libdemek és a UKIP vezetői ugyanis mind rendelkeznek így-úgy nem angol (azaz bevándorló?) felmenőkkel. Miliband szülei Lengyelországból érkeztek, a libdem Nick Clegg felmenőinek egy része orosz és balti-német, az UKIP-es Nigel Farage hugenotta ősei Franciaországból menekültek Angliába, de még David Cameron felmenői között is találni németországi bankárt (legalábbis a Wikipédia szerint).

Érdemes lenne megkérdezni, velük hogyan bánnának, ha nem évtizedekkel (századokkal) korábban érkeztek volna Nagy-Britanniába, hanem 2015-ben.

Egy bolgár televízió műsorvezetője egyszer már szóba is hozta a hugenotta felmenőket Farage-nál. Itt lehet megnézni:

Ja és hogy ki fog nyerni? Eléggé fej-fej mellett halad Miliband és Cameron, de egyikük se tudna magában kormányt alakítani.

Ez azt jelenti, ha bejön a libdemek várakozása, és ők lesznek a királycsinálók, akkor tuti nem lehetne különbséget tenni tory és munkáspárti kormányzás között. Hisz Clegg leginkább úgy definiálja pártját, mint középutas a konzervatívok és a munkáspárt között: kevesebb kiadást vág meg, mint az előbbi, de többet spórol, mint az utóbbi; és alapvetően egyikőjüktől sem zárkózik el.

Persze ha Miliband valójában baloldali lenne, szóba jöhetne koalíciós partnerként a Skót Nemzeti Párt is, amely nem csak balos(abb, mint a Labour), de tarolni fog Skócia szinte minden választókörzetében (ezzel legalább ötven hellyel kisegítve a Munkáspártot).

Miliband viszont azt mondja, inkább nem kormányoz, minthogy összeálljon a skótokkal. WTF? Ennyit ér a társadalmilag igazságosabb kormányzás?

„A közösségek, a kapcsolatok kialakulásánál fontos szerepe van a motivációnak, azaz azon előnyök ismeretének, amelyekhez akkor jut hozzá valaki, ha az adott közösség részévé válik. A motiváción kívül azonban szükség van együttműködési készségre és bizalomra, ugyanis együttműködési készség hiányában nem alakul ki partnerség és a bizalom nélküli kapcsolatok nem segítik elő a partnerségen alapuló együttműködések kialakulását.” (Parola közösségi adattár)

Az Aurórát, a Gólyát és az OFFBB-t működtető közösségek kapcsán azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy milyen értékek és/vagy érdekek mentén szerveződnek, milyen egyéni, közösségi és társadalmi célok motiválják tagjaikat és ezek mennyire egyeztethetők össze egymással. (A közösséget összetartó célokon túl a nyitottság, a részvételiség és a mindennapos működés kérdéseivel a sorozat következő részeiben tematikusan foglalkozunk.)

Az Auróra, a Gólya és az OFFBB missziója annyiban mindenképp azonos, hogy mindegyiknek célja a kritikai gondolkodás és kultúra tereinek a biztosítása közösségi működés által. Mindhárom kezdeményezés egy-egy intézményt próbál létesíteni, amit az első kettő kimondottan közösségi kezdeményezésként képzel el, amely szerint létrehozásuk, működtetésük és fenntartásuk egy meghatározott közösség által valósul meg.

Az OFFBB közösségfogalma bonyolultabb, kétértelműsége abból adódik, hogy szerkezetében és kommunikációjában különválik a biennálé mint egyszeri, időben behatárolt szakmai esemény, valamint a hosszabb távra tervezett és a szakmai együttműködést megteremtő és fenntartó úgynevezett OFF-platform tevékenysége. Az előbbi a közösség fogalmát közvetlen módon nem használja, ugyanis – mint ahogy azt az OFFBB belső stábja több alkalommal megfogalmazta – ez néhány ember saját (!) projektje, amihez bizonyos feltételek mellett bárki csatlakozhat. Tehát a formálódó intézmény egy alulról szerveződő, a hálózatos együttműködésre építő ernyőszervezetként képzeli el működését, amelyet saját brandje által szándékozik egységesen összefogni, kommunikálni. Ennek hívószava a „szakmaiság”.

A közösségépítés csupán a platform összefüggésében vetődik fel. A szervezeti és kommunikációs kettősség jelentős részben abból adódik, hogy a rendelkezésre álló források közel felét kimondottan erre a célra kapták pályázati úton a kezdeményezők.

A három kezdeményezés közül talán a Gólyát működtető közösség definiálható a legkönnyebben: a szövetkezet tagjai mindannyian tulajdonosai is a vállalkozásnak, így a munka alapú közösség minden tagjának elemi érdeke, hogy a vállalkozás sikeres legyen. A Gólya esetében meghatározó érték a horizontalitás és egalitarizmus: nincs kizsákmányoló főnök, fölé-, vagy alárendeltség, az ott dolgozók saját tulajdonukat gyarapítják, ugyanakkor működésükben nemrég megjelent az alkalmazotti státusz, ami a korábban említett értékek közösségi jelentőségét némiképp felülírta. A hely működésében megjelenő tartalmat kevésbé a szövetkezet, inkább a helyhez kapcsolódó más, sokkal inkább értékalapú közösségek hozzák létre, mint például a Helyzet Műhely, a Fent és Lent vagy a Fusi Közösségi Műhely, stb.

A Gólyához képest az Aurórát egy sokkal nagyobb és folyamatosan változó közösség működteti, így az értékalapúságot egy inkább „érezhető”, mint definiálható kritikai gondolkodás jeleníti meg, amit az emeleten működő civil szervezetek jelenléte is alátámaszt. Miközben a tagokat szoros ismeretség és baráti szálak kötik össze, az érdekek jelentősége és a közös tulajdonláshoz szükséges bizalom – a szerkezetből adódóan – ebben a közösségben kevésbé meghatározó. Így a csatlakozás is könnyebb, ami az ő esetükben önkéntes munka vállalásával történhet, bár – mint az a következő videónkból kiderül majd – a valós csatlakozásnak itt is megvannak a határai. Az Auróra mint közösség esetében beszélhetünk leginkább a társadalmi tőke jelentőségéről: „Az intézményesítettség egy olyan csapathoz való tartozáson alapul, amely nem csupán közös tulajdonságokkal rendelkezik, hanem egyesítve vannak tartós és hasznos kötelékekkel. A társadalmi tőke nagysága, amellyel az egyén rendelkezik, függ egyrészt annak a kapcsolathálónak a kiterjedtségétől, amelyet mozgósítani tud, másrészt azon (gazdasági, kulturális vagy szimbolikus) tőke nagyságától, amelyet azok birtokolnak, akikkel kapcsolatban áll.” (in Pokol 1995; Bourdieu, 1998)

A magyar kultúra és főként a képzőművészet területén kevésbé volt jellemző a közösségi önszerveződés, hogy ez most mégis elindult, annak oka a 2010 óta tartó kultúrpolitikai változtatásoknak köszönhető intézményi kiszorulás, hatalomvesztés. Mivel az OFFBB gyakorlati okoknál fogva az első fázisában titokban szerveződött, egy behatárolt szakmai réteg megszólítása és felkérése által, automatikusan létrejöttek a közösségi szerveződés többé-kevésbé zárt körei, amelyek kialakulásában egy szűkebb csoportérdek és általánosabb szakmai érdekek voltak meghatározóak. A csatlakozás a szélesebb szakmai közeg számára csak később vált lehetségessé – egy nyilvános pályázat eredményeként, amely az OFFBB kísérleti weboldalán került először meghirdetésre, az esemény időpontjához képest nagyon későn. A pályázati folyamatban az érték és érdek mellett tehát harmadik és döntő szempontként felerősödve jelent meg a minőség szelekciós elve, amely összeütközésbe került a – bizonyos értelemben kényszerűségből felvállalt – közösségépítés elveivel.

Az intézményes működést megvalósítani igyekvő csoportok között abban látunk lényeges különbségeket, hogy pontosan mit is értenek a közösség fogalma alatt, melyek azok a tényezők, amelyek biztosítják a csoportösszetartást és a közösen létrehozott valós vagy szimbolikus tőke újraelosztását miként valósítják meg. Ennek eldöntését az szabályozza, hogy működésüket mennyire irányítják érdekeik, illetve felvállalt értékeik. Míg a Gólya és az Auróra esetében - a különböző működési szerkezet ellenére - az utóbbi a meghatározó, addig az OFFBB gyakorlatában a minőség által garantált szakmaiság megteremtésének szándéka kizárólagossá válik, és felülírja a közösségi érték jelentőségét.

Ez az ellentmondás nem újkeletű, ennek tudható be, hogy a magyar kritikai kultúra és (képző)művészet területén az utóbbi évtizedekben nem jöttek létre értékalapú közösségek.

Úgy tűnik, ezúttal sem. Erre tehát még várnunk kell...

A Harmadik Szektor korábbi videói, írásai, illetve további információ itt.

Az OFF-Biennále válaszai a Harmadik Szektor felvetéseire itt.

Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó alapitványa a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapitvány (amelyet egyébként furcsa ügyei, szakszerűtlen, téves programjai miatt több szempontból is lehet és kell bírálni) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székely településen osztott malacot 78 családnak. Az eseményről az MTI adott ki képösszeállítást, amelyet több újság is átvett, amelyek nem is voltak jelen a helyszínen, például a 444 és a hír24.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mindannyiukat az a kép ragadta meg, amelyen az egyik állatot egy Audiba rakják be, azzal viszi el a család a támogatást, adományt (ez itt tekinthető meg). Mindkét újság ezt az egy dolgot tartotta fontosnak kiemelni, címnek adni az esemény kapcsán, rájátszva arra a hangulatra, miszerint ezek a szegények, ezek a cigányok nem is szorulnak rá a segítségre, csak ellopják az adományokat. Pedig másik 77 család is kapott adományt, amiről a helyszínről tudósító Népszabadság számolt be.

A sorban állók között megismerkedünk Bakró Jánossal, a 28 éves helyi közmunkással, aki a feleségével együtt havonta mintegy 60 ezer forint jövedelemre tesz szert a közmunka béréből, és az egyetlen gyermekük után járó családi pótlékból...A fiatalember azt mondja, hogy kocát szeretne kapni, mert malacokat szeretne tenyészteni, odahaza már az ólat is megcsinálta. Habár most nem tart még állatot, az az álma, hogy idővel önellátó lesz disznó- és baromfihúsból.

34 éves Máté Ferencné három disznót tart, egy hónapja 35 ezer forintért vette őket, most egy újabb kismalacra számít. Azt mondja, egy zsák táp a disznóknak havi ötezer forint, ezen kívül saját termesztésű kukoricát ad nekik, s naponta háromszor moslékot. Az asszonynak a gyes és a családi pótlék révén havi 52 ezer forint jövedelme van, az alkalmi munkákból összejön havi 25-30 ezer, míg a férje havonta 26 ezer forint ápolási segélyben részesül.

A pesti médiák cikkeiből mindez nem derül ki. Ahogy az sem, hogy az Audi nem egy tízmilliós autó, és egy helyszíntől távoli képriport alapján fogalmunk sem lehet, hogy mondjuk 10 évvel ezelőtt vették, amikor még jól ment a családnak, aki azóta elszegényedett, ahogy a környéken sokan, vagy tényleg nem egy rászoruló családnak jutott egy malac a 78-ból.

De valóban ez lenna a gond? És ezt kéne kihangsúlyozni? Vajon az érdemel figyelmet, hogy 1 azaz egy disznó rossz helyre ment, vagy az érdemel figyelmet, amit a Népszabadság írt meg, hogy miből és hogy élnek meg ezek az emberek?

Soha nem lesz tökéletes támogatási rendszer. De tényleg az a nagyobb probléma, hogy egy disznó esetleg rossz helyre ment, vagy esetleg az, hogy az állam támogatásra szánt pénzei közel ugyanakkora mértékben járulnak hozzá a leggazdagabb 10%, mint a legszegényebb 10% jólétéhez?

És nyilván a képeket látva az állampolgárban, aki mondjuk 80-100 ezret keres, felgyűlik a gyűlölet a támogatások iránt, a cigányok iránt, a szegények iránt - olyannak megy a segély, aki Audival jár, miközben én kocsit vagy benzint se tudok venni? Miközben valójában 90%-ban a legszegénnyebbekhez, jó helyre megy pénz, a támogatás: arra, hogy ne haljanak éhen. És nem ők a hibásak, mert nem nekik kell utánajárni annak, hogy valójában mi történik, az újságíró dolga, hogy hiteles és pontos tájékoztatást adjon.

Nyilván se a hír24, se a 444 általános működésére nem jellemző az ilyen fajta szegényellenes médiakép-tálalás. De kevés dolog tud nagyobb kárt okozni, mint a jobboldali propaganda megerősítése, ami szerint a segélyeket ellopják. Főleg akkor, amikor Bakró Jánosnak, Makró Ferencnének és a hozzájuk hasonlóknak nem egyre jobb, hanem a társadalom előítéleteit követő és erősítő politika miatt egyre rosszabb a helyzete.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!

Apáti István jobbikos képviselő a párt tévéjének, a korábbi adásmenetében Hitler születésnapjáról megemlékező N1TV-nek új műsorában válaszol a kérdésre, hogy korlátozná-e a melegek élettársi kapcsolatát.

A válasz közben tér ki arra kérdéskörre, hogy a Jobbik betiltaná a melegfelvonulást, az indok pedig az, hogy heteró felvonulás sincs. Majd ezután vált a kameraállás, így nem derül ki, és csak sejthető, hogy az előző mondathoz teszi hozzá az alábbi mondatot: “nem akarom üldözni ezeket az embereket, de a világörökség részét képező közterületeken se akarom őket látni, főleg nem keresztény és nemzeti jelképek meggyalázása közben".

Apáti érvelése azért érdekes, mert eszerint egy demonstráció csak akkor lehetséges, ha az ellenkező véleményűek is demonstrálnak. Kíváncsiak vagyunk, hogy vajon betiltaná-e Apáti a devizahitelesek felvonulását azért, mert a bankárok nem tüntetnek, illetve tarthat-e a Jobbik demonstrációt, ha nincsenek antifasiszta tüntetők. Apáti nyilván direkt a teljes LMBTQ-közösséget összemossa az elmúlt pár év melegfelvonulásain egyedüliként papi ruhában felvonuló, és a keresztény embereket esetlegesen sértő emberrel, így azt a látszatot kelti, mintha minden meleg pontosan ugyanezt csinálná. Pedig tudjuk, ez nincs így.

De az tényleg érthetetlen, hogy a világörökségi területeken miért nem akar LMBTQ-embereket látni. És vajon mi lenne a terve eme tiltás megvalósítására? Táblákat helyezne el? Esetleg valami vizsgálattal állapítaná meg, ki a meleg? Áthaladni lehet, csak megállni nem?

Nagyjából pont ennyit ér a Jobbik cukikampánya. Ameddig a párt vezetése nem rakja ki azokat az elemeket, akik akár szavakban, akár tettekkel gyűlöletet keltenek polgártársaink ellen, csupán elkeni ezekkel az úgynevezett “vadhajtásokkal” kapcsolatos felelősségét, nem csupán a Jobbik néppárti ambícióit hitelteleníti, hanem az egész párt politikáját.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!

Ha van a baloldali politizálásnak fundamentuma, az két dolog, az egyik a morális alapú politizálás, azaz, hogy az egyenlőség és az ebből levezetett szabadság eszméje, így az igazságosság és a demokrácia mellett akkor is kiállunk, ha ez nem napi politikai érdekünk. A másik pedig, hogy nem tekintjük hülyének az állampolgárokat, hanem tisztában vagyunk vele, hogy a mi feladatunk információhoz juttatni őket, emancipálni, felruházni a képességgel a politikával való foglalkozáshoz.

A Political Capital posztolt egy 2008-as felmérést a halálbüntetés támogatottságáról. Ezt a felmérést 48 országban végezték el, és a halálbüntetés támogatottsága hazánkban volt a legmagasabb. Pedig nem a patás Orbán Viktor kormányzott, hanem Gyurcsány Ferenc, a parlament közelében sem volt a Jobbik. És nyilvánvalóan ez az eredmény nem a semmiből nőtt ki, hanem az emberek ezt gondolták előtte is. Pedig akkor még senki se kampányolt a halálbüntetéssel. Akkor mégis mi lehetett az oka ennek a támogatottságnak?

Nagyjából az, ami az egyik oka volt Orbán Viktor hatalomra kerülésének is, és a baloldal jelenlegi válságának is, a fenti két baloldali politikai alapvetés figyelmen kívül hagyása. A halálbüntetés kiváló téma arra, hogy bemutassuk, máshol meg lehet az embereket győzni arról, hogy ez az eszköz morálisan elfogadhatatlan, és a bűnüldözés szempontjából hatástalan. Méghozzá érvekkel, felvilágosítással, politikai akarattal. De Magyarországon valami más történt a baloldalon.

A magyar értelmiség és a politikai elit nem ezt tette, hanem kijelentette, a halálbüntetés, az rossz. Választópolgár, te pedig fogadd el ezt, anélkül, hogy mi elmagyaráznánk, miért. A 90-es évektől kezdve a magyar politika ugyanis egyre inkább nem közösen és tudatosan választott szabályokon alapult, a liberális demokrácia és a kapitalizmus lehetőségeinek megértésén és elfogadásán, hanem egy egyszerű csereüzleten. Fogadjátok el a rendszert, kedves középosztály egy fenntartható jólétért (a szegények ugye nem nagyon játszottak szerepet a rendszerváltás utáni magyar politika történetében mint politikai szereplők). Amikor pedig a jólét elfogyott, beköszöntött a gazdasági válság, a megszorítások, elkezdett lefelé csúszni ez a középosztály, szertefoszlottak a liberális demokrácia nem létező pillérei is.

És nyilván nem egyedül a baloldal és értelmisége felelős ezért a szétfoszlásért. De menthetetlen az a hiány, amelyben a demokrácia vagy az emberi jogok fontosságának elmagyarázása kimaradt ezekben az években. Ez pedig nem a ‘96 utáni Orbán Viktor és a Fidesz feladata, nem a MIÉP, nem a Jobbik, nem az FKGP feladata lett volna.

Mert az nem érv a demokrácia fontosságára, hogy négy láb jó, két láb rossz. A demokrácia ugyanis nem marketingtermék. A demokrácia pont nem önmagában jó dolog, hanem akkor, ha van tartalma, és ha az emberek is érzik, hogy fontos nekik, ha a politika megvédi őket. Ha nem azt látják, hogy az állami vagyon kézen-közön kisurran, ha nem azt látják, hogy egyik pillanatról a másikra utcára kerülnek, ha nem azt látják, hogy ők a kisemberek az egyre gazdagodó politikusokkal szemben. A demokrácia akkor érték, ha védi a közpénzt, a munkavállalót, ha látható, hogy annak minél többen részesei, ha minél több beleszólást engedünk saját ügyeink intézésébe. És úgyanígy, ha a korrupció miatt nem kerül senki börtönbe, ha az emberi jogokat, az alkotmányt pont a kormány sérti meg, védhetetlenné válnak a humanista alapvetések is a közbeszédben.

Ezzel szemben, ahogy haladtunk az időben, valójában a demokrácia egyre inkább  csak egy érv maradt a magát demokratikusnak nevező oldalra való szavazás mellett, ahelyett, hogy a magát demokratikusnak nevező oldal elmagyarázta volna, miért érdemes rá szavazni, és tartalommal töltötte volna fel a demokrácia szót, és magát is. A demokrácia, és minden ebből következő érték üres lózunggá vált.

Ahogy a halálbüntetés kérdésében sem történt meg az érvek kibontása, az emberi jogok fontosságának, a humanizmusnak védelme, ezek is mind-mind üres, távoli fogalmakká váltak. Mert senki nem volt, aki érvelt volna mellettük.

És ez történik most is. Nincs egy bátor baloldali párt, amely morális alapon, hittel töltve megpróbálná elmagyarázni ezeket a kérdéseket az embereknek. Ma sokkal fontosabb a Fidesz-Jobbik koalíció hatalompolitikai érveit sulykolni a választóknak, ahelyett, hogy azokat az érveket mondanák el ezek a pártok, amik valóban a baloldalról szólnak, és tartalommal töltenék meg pontosan azokat a kifejezéseket, amik mellett egy baloldali ember utána ki tudna állni, felvehetné a zászlót, és beszállhatna a küzdelembe. Nem a demokratikus pártok, hanem valóban a demokrácia védelmében.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!

Akár lehetne úgy is, hogy Magyarország miniszterelnöke szokásos péntek reggeli rádióinterjújában bejelenti, látva a súlyos szíriai, iraki, afganisztáni és líbiai helyzetet, a Földközi- tengerbe fulladó ezreket, Magyarország úgy dönt, megnyitja kapuit a bevándorlók előtt. Erre pedig  Vámbéry Ármin-tervet jelent be.

Azért jelenti be ezt, mert a magyar történelem is tele volt olyan helyzetekkel, amikor a hazánkban élőknek menekülni kellett az elnyomás elől, még Himnuszukban is benne van a “bújt az üldözött, s felé kard nyúlt barjangjából, szertenéz és nem lelé honját a hazában”. De említhetnénk az ‘56 utáni vagy a zsidótörvények idején történt elvándorlást, a trianoni békediktátum után magukat idegen országban találó honfitársainkat, vagy akár visszamehetnénk a Rodostóba menekülő Rákóczi Ferenchez. Vagy éppen azt, hogy egy multikulturális nemzetfelfogás szellemében hány olyan különféle nyelvű, származású és kultúrájú ember járult hozzá a magyarnak tartott, közös történelmünk nagy pillanataihoz, mint Raoul Wallenberg, Bem József vagy a 48-as szabadságharc más nagy hősei.

Látva a nyilvánvaló helyzetet, amely Magyarországon a kivándorlás által és a déli határinkon a bevándorlás által keletkezett, és ismerve a számokat, melyek szerint a bevándorló munkaerő javítani tudja a gazdaság mutatóit, a kormány fájó szívvel, de leállítja a stadionépítési programot, és ebből kívánja finanszírozni a Vámbéry Ármin-tervet. Orbán elmondta fáj a szíve ezekért a számára oly fontos projekért, de a rászorulókon való segítés fontosabb az önös érdekeknél. Persze nyilvánvaló, hogy Magyarországon alapból is nehéz a helyzet, és nem ezt az országot választják célpontjuknak nem meglepő módon a bevándorlók, de azokban az ágazatokban, amelyeket leginkább sújt a kivándorlás, nyelvtanfolyamokkal és mentori programokkal támogatják majd azokat a nehéz sorsú bevándorlókat, akik hazájukból menekülni kénytelenek.

A Vámbéry Ármin-terv első lépcsőjében orvosokat, ápolókat, tanárokat, rendőröket, szociális munkásokat képeznek át és tanítanak meg, támogatva őket a megfelelő nyelvi és kulturális tudás megszerzésében. A miniszterelnök biztosított mindenkit, hogy senki se fogja elveszíteni a munkahelyét, hiszen ezekben a hiányágazatokban így is plusz munkaerő bevonására volt szükség. Természetesen a program kapcsolódik a Slachta Margit-projekthez is, amellyel az idei évben már 15 milliárd forintot csoportosítottak át a hiányszakmák béremelésére, a profi sport TAO támogatásaiból. A mentorpogram keretében pedig plusz juttatásokért, a magyar dolgozók segítenék a bevándorlókat a beilleszkedésben.

Magyarország miniszterelnöke azt is elmondta, sajnos a kormány lehetőségei végesek, így nem biztosíthatunk mindenkinek ideális körülményeket, de reméli, hogy közmondásos vendégszeretetünk így is meggyőzi arról az ide vetődőket, hogy a magyarok nem tagadják meg történelmük tanulságait. Sokan tartanak attól, hogy a bevándorlók a már itt élőktől vesznek el valamit, Orbán ezért is tartotta fontosnak többször is elmondani, valójában mindannyian nyerünk azzal, ha a szívünkre hallgatva emberségesen fogadjuk a számkivetetteket. A magyar miniszterelnök elmondta azt is, hogy családtagja, Tiborcz István, és jó barátja, Mészáros Lőrinc egy 20 milliárd forintos alapot hozott létre, amelynek célja, hogy valódi segítséget adjunk első körben a közel-keleti és afrikai menekülttáborokban lévőknek, második körben pedig, a polgárháborúk remélhető lezártával, a háború utáni újjáépítésnek.

A rádióinterjú végén pedig a miniszterelnök a leginkább érintett országok nyelvén hozzátette:

isten hozott benneteket!

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!

Orbán Viktor pénteken az Echo Tv-ben vendégeskedett ahol Bayer Zsolt kérdésére kicsit összekuszálta a szálakat bevándorlásügyben, és pár dolgot összemosott, hogy a 23 millió románozásnál is gusztustalanabb, emberellenes bevándorlásügyi nemzeti konzultációját igazolja.

Orbán azt mondta, lakosságszám-arányosan Magyarországra érkezik a második legtöbb bevándorló az EU-n belül, és ezért nálunk “nagyobb probléma” a bevándorlás, mint nyugaton. Ezzel szemben, az Eurostat közvélemény-kutatása szerint elenyésző pár százalék tartja Magyarországon a bevándorlást problémának, tehát nem tartja a lakosság a legfontosabb problémák egyikének a bevándorlást Magyarországon. Márpedig ez azt jelenti, hogy maga Orbán és a Fidesz próbál a bevándorlás kérdéséből ügyet csinálni, hogy harmadik országbeli emberek bőrén terelje el a figyelmet rossz kormányzásáról.

De van egy ennél sokkal szebb csúsztatás is Orbán mondatában. Ugyanis valóban igaz, hogy lakosság-arányosan a második legtöbb harmadik országbeli ember a magyar határon kel át. Csak ők nem magyarországi bevándorlók, és a lakosságarány ebből a szempontból teljesen indifferens.

Ha a bevándorlók és a lakosság-arányt nézzük, ennél fontosabb szám, hogy a nem Magyarországon született lakosság aránya 4,3% Magyarországon. Ebbe viszont beleszámítanak azok a határon túli magyarok is akik nem Magyarország területén látták meg a napvilágot. De fontosabb szám az is, hogy tavaly Magyarországon csupán 535 ember kapott letelepedési engedélyt. Ennyi volt a bevándorlók száma az országban 2014-ben.

Orbán csúsztatásának legfontosabb eleme, hogy összekeveri a Magyarországon letelepedni kívánó bevándorlókat, a Magyarországon áthaladó menekültekkel. Pedig egy szíriai fiatal célpontja valószínűleg Németország, Svédország vagy Franciaország, és nem Magyarország.

A másik orbáni lózung, hogy szerinte az a probléma megoldása, hogy Szíriában, Afganisztánban, Irakban, és Líbiában kell kezelni a problémát, ahonnan a bevándorlók elindulnak. Ez egyszerűen hangzik, csak ha katonai megoldásra gondol Orbán, akkor pont Irakban és Afganisztánban láttuk már, mit jelent ez. A gazdasági jellegű megoldásoknál pedig pont Orbán visítana a legjobban, ha a “magyar emberek pénzét” használnák fel nagy arányban ezeknek a konfliktusoknak a rendezésére. De leginkább azt mondhatjuk nem Európából kéne megoldani ezeket a helyi konfliktusokat, és például azt nem mondja el Orbán, hogy a legtöbb menekült nem európai országokba, hanem pont a közel-keleti országokba és Afrikába érkezik. Vajon mit mondtunk volna, ha ’56-ban a nyugati országok azt mondják, a szovjet blokkon belül kell kezelni ezt a problémát, és lezárják a határokat a magyar menekültek elől?

Összességében azt láthatjuk, Orbán Viktor nem tényekkel operál, amikor egy kormányzati problémáról, egy EU-s szintű problémáról beszél. Úgy pedig nehéz kezelni egy feladatot, hogy a kormány direkt és szánt szándékkal összekever számokat és fogalmakat, csak azért, hogy a saját politikai elterelési gyűlöletkampányát próbálja építeni. Orbánék nemzeti konzultációja és bevándorlás-ellenes javaslatai pont azért elfogadhatatlanok a gyűlöletkeltésen kívül is, mert ilyen hozzáállással egész egyszerűen még a problémát se tudjuk azonosítani, nemhogy megoldani.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!

Anyák napján felköszöntjük az anyákat, virágot, szeretet adunk nekik, jobb esetben azt, amit az év másik 364 napján. Rossz esetben csak a kiválasztott napon ismerjük el a munkájukat. Pedig valójában az anyaság és még inkább a háziasszonyi lét az egyik legkiszolgáltatottabb, és legkevésébé megfizetett munka a társadalmunkban. Persze a szeretet, a gyerek öröme fontos, és nyilván egy anya se cserélné el ezt. De azt már igen, amikor a szaros gatyát kell kimosni, este 10-kor nekiállni még mosogatni, amikor egyedül takarít segítség nélkül, és amikor reggel 6-kor felkel reggelit csinálni, vagy munka után még vacsorát is kell főzni.

Szerencsére ma már nem álltalános, de azért még mindig elfogadott a társadalom nagy része által, hogy a nőnek a konyhában van a helye. Számos nő egyetlen társadalmi szerepe, hogy a konyhában, a fürdőszobában, a takarításban ő lehet a család királya. És hiába halna ki lényegében a társadalmunk a házimunka és a gyereknevelés feladata nélkül, ez a munka nemhogy nincs megfizetve, vagy a nyugdíjba beleszámolva, de még megbecsülve sem. 

(Ha esetleg egy férfitársam elolvasta idáig a cikket, itt a remek alkalom, hogy csináljon vacsorát a feleségnek, elmosogasson, berakja a mosoóépbe a szennyest, porszívózon vagy felmosson kicsit, és a vasárnapi tévénézéshez, internetezéshez vigyen a barátnőjének, a feleségének egy pohár sört, bort,vagy üditőt, és csak utána folytassa tovább a cikket. Majd az év 365 napján ismételje meg ezt a mozdulatsort, persze kivéve a cikk folyamatos olvasását :D)

Ha egy nő a gyerek megszületése után az anya- és a háziasszonyszerepet választja, onnan lényegében kiszolgáltatja magát férfitársának. A karierrje megszűnik, esetleg az egyetemet nem végzi el, nyugdíja munkavégzés hiányában pedig alacsony lesz. Innentől pedig nincs lehetősége elhagyni a férjét, vagy kilépni a kapcsolatából, ha az bántalmazó, vagy csak simán nem megfelelő már számára, mert mindenfajta pénzkereset nélkül találja magát az utcán. Arról pedig, hogy ilyen esetben a lakás és kereset nélküli anya vagy az apa kapná meg a gyereket egy elhelyezési perben, ne is beszéljünk. Kevés elnyomottabb szerep van a társadalomban, mint a háziasszonyoké.

Az állam pedig nem honorálja a gondoskodást, csupán a gyerekszülés utáni első években, az az ápolási díj pedig, amely a rokkant vagy idős, hozzátartozó segítésért jár, nevetséges. És ezzel így az állam maga járul hozzá az elnyomáshoz, és a rossz társadalmi beidegződések újratermeléséhez.

Úgyhogy ha már anyák napja, emlékezzünk meg azokról, akiknek nem csupán boldogság az anya és a háziasszony szerepe, hanem elnyomott helyzetük alapja, az életüket nap mint nap tönkretevő kapcsolat, amelyből számukra szinte lehetetlen kilépni. Emlékezünk meg arról, hogy bár az egyik legfontosabb munkának tartjuk a házimunkát, de egy árva vas se jár érte, és a GYED idején kívül még a nyugdíjba se számít bele az, hogy valaki egy egész családot lát el, nevel fel. Az anyák napja egy kiváló alkalom arra, hogy férfiként is belekezdjünk a házimunkába, segítsük az élettársunkat, feleségünket, és egyenrenagú félként bánjuk vele. De az igazi ajándék az, ha nem csak ezen a napon tesszük ezt, hanem az év 365 napján.

Az üvegplafon blog videója ugyanerről a témáról:

Az anyák és háziasszonyok által végzett, ám a társadalom által meg nem becsült láthatatlan munkáról is szólt nemrégiben a Kettős Mérce egyik beszélgetése, amelyből kiderül, hogy a mindannyiunk számára oly fontos szerepek miatt a nők milyen hátrányokat is szenvednek, és hogyan orvosolhatjuk ezt a kiszolgáltatottságot: https://www.youtube.com/watch?v=NmHxEij-NaQ

Kövesd a szerző bejegyzéseit a facebookon is!