Hargitai János, a Fidesz-KDNP képviselője egy éve még arról beszélt egy fórumon, hogy a szemét bankárok, a spekuláns tőke ellen kell küzdeni, ki kell törni a szorításukból. Azóta kiderült, hogy lányának barátja, unokájának apja, a Buda-Cash letartóztatott vezetője, ő maga pedig a forint ellen shortolt korábban. Tehát Hargitai vagy öngyilkos hajlamú igazságmondó, vagy nem bontotta ki mondanivalója azon részét, hogy a bankárokkal akkor van gond, ha nem mi vagyunk azok. 

Ahogy a híres mondás tartja korrupció az, amiben mi nem veszünk részt. 

„A nemzetközi bankvilág már azokban az időkben is a nemzetek felett, nemzetközi szinten volt megszervezve. A bécsi bank, aminek akkor pénzverési és hitelezési monopóliuma volt Magyarországon, valójában a Rothschildok kezében lévő magánbank volt. A Rothschildok pénzügyi érdekeit alapvetően sértette, ha Magyarország önállóvá válik és pénzügyileg önállóvá válik. Ezért a Rothschildok pénze kellett, hogy Jellasics elinduljon ellenünk, és főleg a Rothschildok pénze kellett, hogy az oroszok azzal a 200 ezres sereggel elinduljanak a magyar seregek ellen, aminek törvényszerű csatavesztés lett a vége. Ennek a bankvilágnak a szorításából kellett kitörnünk az elmúlt négy évben is, el kellett érnünk azt, hogy pénzügyileg önállóak legyünk, mert épp '48 példája bizonyítja azt, hogy ha egy ország pénzügyileg nem önálló, akkor hiú ábránd a nemzeti fejlődés, mert az, aki a pénzt adja, diktál nekünk. Diktált 1848-ban, és diktált négy éve. Akkor a Rothschildok, most az IMF." - mondta okkult és abszurd történelmi fejtegetésében 2014. március 15-én Hargitai.

Hargitai lányának élettársa, (és akkor itt jegyezzük meg, Hargitai János a KDNP tagja is, úgy tűnik, saját gyerekénél nincs baja a “vadházassággal”, a törvényeknél viszont már máshogy dönt) az a Tölgyesi Péter, aki a brókerbotrányba keveredett Buda-Cash vezetője. A párnak van egy gyereke is, Hargitai mégis azt nyilatkozta, nem nagyon ismeri Tölgyesit, csak párszor találkoztak, hiszen Hargitai mohácsi képviselő. Az már kimaradt a védekezésből, hogy mint képviselő, ideje nagy részét azért Budapesten tölti, és valószínűtlennek tűnik, hogy nem találkozik lányával és unokájával, veje pedig ilyenkor sosincs otthon. 

Hargitainak, aki a tőke esküdt ellensége, vagyonnyilatkozata szerint egyébként 23 ingatlanja van, és 46 millió forintot tart papírokban, ennyit írt be a részvény/kötvény/kincstárjegy-rovatba. Ez elég jellemző a keményen dolgozó kisemberekre.

Hargitai, aki a spekulánsok esküdt ellensége volt az elmúlt években, 2007-ben még kicsit másként gondolkodott. Akkor az Index cikke szerint ezzel haknizta végig a sajtót:

“A megyei önkormányzat 2007 decemberében hárommilliárd forintos értékben bocsátott ki kötvényeket. A tervezett beruházások viszont nem indultak el időben, ezért a devizában kibocsátott kötvényeket előbb forintra váltották, majd devizát vettek belőle. Az ügyletet Hargitai verte át a közgyűlésen, és számos helyen nyilatkozott is róla, hogy tanácsadók ötlete alapján milyen biztos üzlet a forint svájci frankkal szembeni gyengülésre fogadni.”

Hargitai tehát annak a Fidesz-politikának a prototípusa, amiről Orbán Viktor úgy beszélt, ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok. Hargitai, miközben a “keményen dolgozó kisemberek” védelmében ostorozza a tőkét, ellenségképet gyártva belőle az országnak, méghozzá olyan buta módon, ami a kapitalizmus valós kritikáját lehetetlenné teszi, és összeesküvés-elméletekkel keveri, valójában önmaga is spekuláns nagytőkés.

Valahogy így működik az egész Fidesz-rendszer, aminek méltó képe Hargitai, hülyeségeket beszélni, elterelni az emberek figyelmét, közben pedig jól megszedni magunkat. Hargitai János sztorija ezért nem egyedi, ez ma Magyarország sztorija.

Az Index írt tegnap egy cikket arról, hogy azért nem használhatják a gyerekek a második kerületben átadott sportpályát, mert a polgármester úr, Láng Zsolt még nem ért rá átadni. Az újságíró választ kért a kerület sajtóosztályától, és kapott is, méghozzá nem is akármilyent, a levelezésben benn maradt  Láng Zsolt megjegyzése, amivel a  sajtósnak továbbította a polgármester a kérdés:

“Van gyereke a suliba, kerdezd mar meg?” (sic)

A történet után cikket írt Szily László is a Cinken, aki elmondta, ő is ismerte a sztorit, pontosan azért, mert ebbe az iskolába jár a gyereke, és nem írta meg, mert félt, mi lesz, ha a gyerek látja kárát újságírói munkájának.

Nyilván lehetne moralizálni azon, hogy mi a fontosabb ebben a pillanatban, a gyerek vagy az igazság kiderítése, hol kell meghúzni a határt az öncenzúrában, a gyerek és a köz érdeke között. Ez a kérdés az elmúlt időszakban engem is foglakoztat aktivistaként és bloggerként, botcsinálta újságíróként, mivel nemsokára megszületik az én gyerekem is. Létezik-e olyan tevékenység, amit morálisan indokoltnak tartanék, de egy esetleges fenyegetés miatt elállnék tőle. Mi az, amit beáldoznék, és mi az, amit nem, és nyilvánvaló, hogy mindig a gyerek érdeke szempontjából közelíteném a helyzetet, és csak akkor kockáztatnék, ha teljesen minimális az esély arra, hogy sérüljön.

De a kérdés valójában az, mit mondhatunk arról az országról, ahol ez a dilemma nem egy elcsépelt morális tanmese központi gondolata, hanem a valóság. Ahol egy újságíró, méghozzá egy olyan ismert újságíró, mint Szily László, bevallja, lényegében öncenzúrát kell alkalmaznia, mert nem akar kibaszni a gyerekével.

És vajon milyen érdekek vannak még, amik a fiókba kényszerítenek cikkeket? Ezekből a sztorikból kiindulva, vajon hányszor győz a média függetlensége, az igazság, és hányszor a fiók, és a politikai vagy gazdasági nyomás?

Ez a történet arra mutat rá, hogy a magyarországi független sajtó állapota milyen kritikus helyzetben van, milyen gyakori az öncenzúra. Arra, hogy ma Magyarországon a szabadság egy patikamérlegen kimért dolog. És nyilván ez a probléma nem öt éve áll fenn, csupán öt éve lett mindennapos gyakorlat.

És nyilván ez a probléma nem csak újságírókat érint, hanem náluk sokkal sérülékenyebb csoportokat, akikre bárhogy nyomást tud gyakorolni a hatalom képviselője. Közmunkásokat, állami, önkormányzati alkalmazottakat, de akár vállalkozókat is. Valójában ez a viselkedés, és ez a hatalommal szembeni öncenzúra a mindennapos magyar gyakorlat.

Miközben a Jobbik a mérsékelt álarcát próbálgatja, szövetségesei Hitlert ünneplik, képviselőiről pedig egymás után buknak ki a gyilkos rasszista indulatokat bizonyító adatok. A Betyársereg Hitler-emléktúrájára reagálunk.

A cigányokat a zsidók biológiai fegyverének tartó, fajvédő Rig Lajos győzelmét követően a Jobbikot néppártnak nevező Vona Gábor napirend előtti felszólalásában ígéretet tett, hogy a „vadhajtásokat” lenyesegeti. A kuruc.infóról megosztott Vona-videóra reagálva Magyarország legismertebb politikai elemzője arról delirált, hogy a Jobbik valamiféle hihetetlen pálfordulás következtében felhagyott a szélsőjobboldali retorikával és megváltozott.

Nos, az ismert elemző nem figyelte eléggé a Jobbikot az elmúlt években. A cigánybűnözőző párt képviselői számtalan alkalommal elmondták, hogy nem cigányellenesek és a zsidólistázó anticionista Gyöngyösinek is csak véletlenül botlott meg a nyelve, miközben izraeliekre gondolt. De már szánja-bánja bűnét a zsidó gyerekek Dunába lövéséről álmodozó Kulcsár Gergely is.

A felszólalását követő sajtótájékoztatón Vona azt bizonygatta, hogy  „a Jobbiknak nincs és nem is lesz olyan programpontja, amely faji, vallási alapon vagy bármilyen tekintetben különbséget tesz emberek között.” Azonban ez sem újdonság, hiszen a pártvezér számtalan alkalommal elmondta a 2014-es választások előtt is, hogy „a Jobbik programjában nincs olyan pont, amely az emberek származása vagy vallási különbségei miatt bárkit is hátrányosan megkülönböztetne,” de már évekkel korábban is azt hangoztatta, hogy „a Jobbiknak egyetlenegy olyan elképzelése, programpontja, törvényjavaslata sem volt és nem is lesz, amely magyar állampolgárok között faji, etnikai, vallási szempontból különbséget kívánna tenni.” Azonban ha máshonnan nem, a biciklik helyes felszereltségére vonatkozó, 97.2%-ban cigányokra alkalmazott jogszabályokkal kapcsolatos kutatásból vagy a közösség elleni erőszakért kizárólag romákat elítélő bírósági gyakorlat alapján tudható, mennyire egyszerű a látszólag egyenlő jogokat és kötelezettségeket biztosító és előíró törvények diszkriminatív használata a rendőrség és az igazságszolgáltatás segítségével.

Akad más gond is, nevezetesen az, hogy miközben nyilvánosan a szélsőségekkel való szakításról, néppártosodásról, mérsékelt radikalizmusról hazudozik a párt, a valóságban erre nem hogy nem mutat hajlandóságot, de csatlósait biztosítja is arról, hogy csupán taktikai, kommunikációs fordulatot hajtanak végre. Így például Sneider „Roy” Tamás, a cigányokat kábellel verő szkinhedvezérből az Országgyűlés alelnökévé avanzsált Jobbik-képviselő az Origónak azt mondta, hogy „azoktól kell megszabadulnunk, akik tényleg szélsőségesek (...) mi nem akarjuk ezeket a dolgokat felvállalni, nem értünk egyet azzal a tényleg szélsőséges réteggel, akik főleg különféle internetes oldalak körül szerveződnek.” Azonban a Betyárseregnek már egészen másról beszélt. Egy hangfelvétel tanúsága szerint Sneider sajnálkozott, hogy már nem lehet „harcos," de a cukikampány jelentősége mellett a szélsőségesekkel való együttműködés fontosságát is hangsúlyozta:

Ezt tudomásul kell venni és kell egy munkamegosztás, ezért jó, hogy van Betyársereg, ezért jó, hogy van HVIM, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg a Parlamentben, nem úgy fogalmazhatok meg, mert nekem arra kell figyelni, hogy az egyszerű polgár esetében, akiben semmi nemzeti érzés nincsen, szimpatikus legyen a Jobbik, és rá fog szavazni (...) Ettől függetlenül nem változott semmi különösen az elképzelésünkben, sőt egyáltalán nem változott, csak a kommunikáció, arra kell figyelni, hogy hogyan…

Óvatosabban ugyan, de Vona Gábor is hasonló gondolatokat fogalmazott meg a Betyársereg által készített januári interjújában:

A két szervezet között nincs formális kapcsolat. A Betyársereg egy civil mozgalom, a Jobbik egy politikai párt, és én azt vallom, hogy mindenki tegye a maga dolgát, és ha azt jól, lelkiismeretesen és igaz módra teszi, akkor nagy baj nem lehet. (...) Nem egymásra kell hasonlítani, hanem mindenkinek a dolgát kell végeznie, ahogy azt már fentebb is mondtam.

A Betyársereg vezetője az a Tyirityán Zsolt, aki például a Jobbik-közeli 2011-es Magyar Szigeten gondolkodott hangosan arról, hogy vajon „bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?” 2013-ban pedig egy tüntetésen kifejtette, hogy neki „az lenne egy hatalmas nagy erkölcsi felmentés, ha végre lenne egy olyan kormányunk, ami ezt a fajtát, ezt az embertípust, ami a mi jelképeinket meggyalázza, újra marhavagonokba raknák.”

Csütörtökön a Jobbikkal együttműködő Betyársereg oldalán a hasonszőrű Vértesalja Szövetség Hitler születésnapját ünneplő emléktúrára hívta a mérsékelt radikálisokat.

Vajon ez már „vadhajtásnak” számít-e a Jobbiknál vagy még belefér a mérsékelt néppártba? A Betyársereggel való együttműködést nagyra értékelő Sneider Jobbik-alelnök mit szól ehhez?

Vona napirend előtti felszólalásában – Novák Előd szapora bólogatásától kísérve – azt is kikérte magának, hogy a Jobbikot fasisztázzák és nácizzák. Egy furcsa logikai bukfenccel ezt úgy támasztotta alá, hogy a jelöltjük nyert vasárnap, noha ez éppenséggel jelenthetné azt is, hogy a választók fasiszták és nácik, de valójában inkább annak a jele, hogy a lejáratódott MSZP-Fidesz tandem ellenében még egy fasiszta és náci pártra is hajlandóak voltak szavazni. Nem azért, amilyen értékeket vall, hanem annak ellenére, illetve a Jobbik szorgos aprómunkájának köszönhetően. Azonban az is kétségtelen, hogy a szélsőjobbra tolódott magyar politikai térben akár az anticionistáktól a hitlerista nácikig, a cigányellenesektől a gyilkosságokra készülő paramilitáris szervezetekig tartó Jobbik is néppárttá terebélyesedhet. De hogy mérsékelt és nem-szélsőjobboldali lenne? Ahhoz azért ennél sokkal jobban kellene teljesítenie vadhajtás-nyesegetésben.

A szentendrei közgyűlés 10 igen szavazattal (MSZP+Jobbik+Fidesz), a Társaság az Élhető Szentendréért két képviselőjének tartózkodása és egy a TESZ képviselője az Együtt tagja Kubatovics Áron helyi képviselő ellenszavazata mellett elfogadta a javaslatot, miszerint a város bizonyos pontjairól tiltsák ki a hajléktalan embereket. A javaslat elfogadása azért is érdekes, mert Budapesten a létező rendelet eddig teljesen értelmetlennek tűnik a betarthatatlansága miatt, az állampolgárok problémáit a már meglévő szabályozással is lehetne kezelni, így itt csupán a hajléktalan emberek problémaként, és nem mint segítéségre szoruló személyekként való megjelölése történik.

(Fotó: AVM)

A Város Mindenkié (AVM) csoport tegnap nyílt levelet írt az önkormányzati képviselőnek, kérve, ne szavazzák meg a javaslatot:

Hallgassanak a lelkiismeretükre, ne szavazzák meg a „Szentendre Város közigazgatási területének egyes közterületein az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás tilalmáról”, vagyis a hajléktalan emberek hatósági üldözéséről szóló előterjesztést!

A hajléktalan emberek hatósági üldözését elítélte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, továbbá számtalan szakmai, egyházi és civil szervezet mind Magyarországon, mind pedig külföldön. A hajléktalanság kriminalizálása ellen felszólalt többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociális Munka és Szociálpolitika tanszéke, a Habitat for Humanity magyarországi szervezete, a Szent Egyed katolikus közösség és számos egyházi vezető, a Menhely Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság, a budapesti hajléktalan-ellátó szervezeteket tömörítő Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, a hajléktalansággal foglalkozó szervezeteket tömörítő (brüsszeli székhelyű) FEANTSA, a Human Rights Watch, az Amnesty International, továbbá az Európai Bizottság és az ENSZ szakértői. Tavaly télen három földrészen 14 városban tiltakoztak civil szervezetek Magyarország külképviseletei előtt a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen.

A hajléktalanság kriminalizálása, és így az erről szóló előterjesztés is: embertelen, alapvető jogokat sért, és hiábavaló.

A levél itt olvasható el teljes egészében.

Úgy tudjuk, hogy a tegnap esti állapothoz képest javult a rendelet. Például beleírták, hogy szociális intézkedéseket is hoz majd a város ősszel.

Az ügyben igen furcsa, hogy a magát baloldalinak valló szocialista párt képviselője, Magyar Judit is megszavazta a javaslatot. De nem ez az első ilyen eset. A XIII. kerületi polgármester Tóth József első körben például lényegében a kerület minden közteréről kitiltotta volna a hajléktalan embereket, és csupán a társadalmi nyomás miatt lépett ettől vissza, bár a tiltás még így is szigorú a kerületben.

A probléma viszont az, ameddig az MSZP jobboldali büntető intézkedéseket támogat, saját alternatívát nem dolgoz ki, vagy nem veszi át a civilek javaslatait a témában, csak a jobboldalt erősíti. Ameddig nem lesz valódi baloldali politikája a pártnak, és nem ajánl baloldali megoldásokat a polgárok problémáira, és nem bünteti meg a szegények kriminalizását támogató képviselőit, nehezen lehet a pártot baloldalinak nevezni.

A pécsi plébános “szeretet ládáját alapul véve” már több településen is elhelyeztek olyan tárolókat, ahol a jobb modú emberek tartósabb ételadományt tudnak elhelyezni a szegényebbek számára.

“Mi, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 13. c osztályos tanulói néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a minket körülvevő rengeteg megpróbáltatás ellenére jótékonykodunk kicsit. A suliból hazafele menet sok diák ráeszmélt, hogy mennyi rászoruló ember él városunkban, akiknek olyan megpróbáltatás hozzájutni a napi élelmiszerekhez, mint nekünk felkészülni az érettségire. Mivel mi is örülünk tanáraink segítségének, így a nehéz helyzetben élő családok, munkanélküliek és fiatalok is segítséghez juthatnak a suli udvarunk hátsó kerítéséhez kihelyezett zöld élelmiszertartó ládánkban. Osztályunk a pécsi plébános ötletét alapul véve indítványozta a tároló megépítését és kihelyezését az éhező környékbeli emberek számára. A ládába mindenki beteheti megmaradt szendvicsét, vagy tartós élelmiszert adományozhat a rászorulóknak, de kérjük azokat, akik a tárolóba bármit is betesznek, hogy ügyeljenek az ételek minőségére és romlandóságára. Ezzel jót tehetünk a körülöttünk élőknek és saját magunknak egyaránt. Bízunk benne, hogy a láda a jó célt fogja szolgálni.”  - írják a Facebookon.

Az ötlet nem egyedi: Pécs, Szeged, Tököl és Szigethalom után Szigetszentmiklós az ötödik hely, ahol az állampolgárok ezt a módszert választják egymás segítésére.

A kezdeményezés nem bonyolult. Elhelyezünk egy forgalmas közterületen jól látható modón egy nyitható, lehetőleg nagyobb tároló egységet, jól láthatóan mellé rakjuk a használati szabályzatot, amiben leírjuk, hogy miért van kint ez a láda és mi a funkciója. Majd a helyi közösségi médiában, vagy a hagyományos médiában meghirdetjük, hogy van ilyen. Bárki az eddigi helyszínek után csinálhatja, csak akarat kell hozzá!

A szakszervezeti tagság csökkenése és a legmagasabb jövedelmek növekedése között egyértelmű összefüggés mutatható ki – állítja egy márciusban bemutatott tanulmány, amely a fejlett országok 1980 és 2010 közötti adatait vizsgálta, méghozzá nem egy kifejezetten baloldali műhely, hanem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megbízásából. Persze mi sem lepődtünk meg nagyon, de azért jó ezt így feketén-feherén olvasni.

A tanulmányt beharangozó cikkből (franciául és angolul) megtudjuk, hogy a két szerző, Florence Jaumotte és Carolina Osorio Buitron szerint az elmúlt harminc év alatt a legmagasabb jövedelműekhez került „plusz” fele hozható összefüggésbe a „bérből és fizetésből élők” önszerveződésének hanyatlásával. A dolgozatról beszámoló Serge Halimi, a Le Monde Diplomatique francia folyóirat főszerkesztője, arra is emlékeztet, hogy a szakszervezetek meggyengülése korántsem egy spontán folyamat eredménye:

1947-ben, amikor a Nyugat épp arra készül, hogy harminc éven át kicsit igazságosabban osztozzon a bőségen, Friedrich Hayek, a századra nagy hatást gyakorló liberális gondolkodó, már megalkotta politikai barátai programtervét: „Ha életben akarjuk tartani a szabadság vezérelte gazdaság visszatértének reményét, a szakszervezeti hatalom visszaszorítása az egyik legfontosabb kérdés”. Hayek ekkor még süket fülekre talál, de néhány évtizeddel később, két csodálója, Ronald Reagan és Margaret Thatcher direkt és brutális módon lépnek majd fel olyan mértékadó konfliktusokban, mint az amerikai légi irányítóké (1981) vagy a brit bányászoké (1984-1985), és intervenciójuk eredményeképp a szakszervezeti mozgalom „kileheli a lelkét”. 1979 és 1999 között a legalább ezer dolgozó részvételével zajlott sztrájkok száma 235-ről 17-re csökken az Egyesült Államokban, a sztrájkkal „elvesztett” napok száma évi húszmillióról kétmillióra. És a bérek részesedése a nemzeti jövedelemből csökken… 2007-ben, Nicolas Sarkozy köztársasági elnökké választása után szintén rögvest megszavaztat egy törvényt a sztrájkjog szigorításáról a közszolgáltatásban. Egy évvel később vidor gyerkőcként büszkélkedik: „Manapság ha sztrájk van Franciaországban, senki nem veszi észre.”

Az egyenlőtlenségek a gazdasági növekedés kerékkötői

Az IMF kutatóinak gondolatmenetére visszatérve: ők azzal kezdik érvelésüket, hogy az egyenlőtlenségek több fejlődő országban jelentősen nőttek a 80-as évek óta, elsősorban a legmagasabb jövedelmek koncentrációja miatt; a lakosság felső tizede jóval nagyobb szelethez jutott az egészből, méghozzá szisztematikusan.

Az IMF kutatói nem csak humanitárius indíttatásból érdeklődnek a téma iránt, hanem azért is, mert a fokozódó egyenlőtlenségek lassítják, illetve kevésbé tartóssá teszik a növekedést, még a fejlett országokban is. A legmagasabb jövedelmek növekvő koncentrációja (egyre kevesebb ember ül egyre nagyobb halom pénzen) azért is csökkentheti a lakosság jólétét, mert a leggazdagabbak alkalmasint a saját érdekükben manipulálják a gazdasági és a politikai rendszert – hivatkoznak a szerzők többek között Joseph Stiglitz 2012-es könyvére. De talán az is elég, ha kinézünk az ablakon, vagy átgondoljuk, milyen paraméterek mentén zajlott a “válságkezelés” az EU-ban az utóbbi években.

Bár ezeket a változásokat jobbára a technológiai fejlődésnek és a globalizáció hatásának szokták betudni (pl. nőtt a kereslet a magasan képzett dolgozók iránt, ami a jövedelmük emelkedéséhez vezetett) – e folyamatoknak pedig a politikai vezetők nem szívesen tesznek keresztbe, hiszen pozitívan befolyásolják a növekedést –, az egyenlőtlenségek különböző ritmusban és mértékben változtak a fejlett országokban, ezért a közgazdászok megpróbálták kideríteni az eltérések okait.

A szakszervezetek az egyenlőtlenségek ellen: bérpolitika és újraelosztás

Az intézményes átalakulások vizsgálata nyomán többen felhívták a figyelmet arra, hogy a pénzügyi szabályozás lebontása és a magánszemélyek felső jövedelemadó-kulcsának csökkentése nagyban hozzájárult az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Kisebb figyelem kísérte azonban a munkapiac olyan szerkezeti vonásait, mint a szakszervezeti tagság arányának csökkenése, vagy a minimálbér csökkenése a mediánjövedelemhez képest, szerzőink pedig pont ezt a két tényezőt vették górcső alá.

E kérdésekkel kapcsolatban eddig az lett volna az elterjedt vélemény, hogy csak az alacsony és közepes bérezésű dolgozókat érintik, és nem voltak számottevő hatással a magasabb jövedelmekre. A kutatók azonban teljesen egyértelműen bizonyítják ennek ellenkezőjét: a vizsgált három évtizedes időszakban szerintük világos összefüggés mutatható ki a szakszervezeti aktivitás csökkenése és a legmagasabb jövedelmek emelkedése között.

A munkapiaci intézmények több módon vannak befolyással az egyenlőtlenségekre, először is a bérek megoszlása terén. Bár egyes közgazdászok azt állítják, hogy a magasabb minimálbérek és erős szakszervezetek ugyan csökkentik a béregyenlőtlenségeket, de a munkanélküliséget is növelhetik, ezáltal újra az egyenlőtlenségek irányába hatva. A szerzők szerint azonban ezt a hipotézist nem igazolják az empirikus adatok a fejlődő országokban. (Az OECD által megvizsgált 17 tanulmányból pl. csak 3 jutott erre a következtetésre.)

Másodszor, az újraelosztás terén: az erős szakszervezetek rávehetik a döntéshozókat arra, hogy elkötelezzék magukat a redisztribúció mellett (vagy a szavazókat arra, hogy ilyen programmal induló pártokra szavazzanak.) Hasonlóképp, a szakszervezetek elősegítették a dolgozói és alapvető szociális jogok védelmét és javítását, így meggyengülésüknek épp ellenkező hatása lehet.     

Harmadrészt pedig a dolgozók tárgyalási potenciálja hat a magasabb bérek és a részvényesek jövedelmének alakulására: minél kisebb részt hasítanak a tortából az alacsonyabb bérek, szükségképpen annál több marad a felsőbb vezetők és a részvényesek zsebében. Az érdekvédők gyengülése a tőketulajdonosokkal szemben persze a tőkejövedelmeket is növeli, ezek pedig jellemzően inkább a felsőbb csoportokban találhatók; ahogy az adott cégeken belül kiosztott vezetői juttatások alakulásába is kisebb beleszólásuk van.    

A leggazdagabbak 30 éves nyerő szériája

Az 1980 és 2010 közötti időszakban vizsgált fejlett országok elérhető adatai alapján a kutatók úgy vélik, „szoros összefüggés” mutatható ki a szakszervezetek meggyengülése és a legmagasabb jövedelmek emelkedése között. Ha az ok-okozati viszony bizonyítása nehézségekbe ütközik is, úgy tűnik, a szakszervezetek meggyengülése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a leggazdagabbak nagyobb jövedelemhányadhoz jussanak. És ez még akkor is így van, ha bekalkuláljuk a politikai folyamatokat, a társadalmi normák megváltozását, a munkapiac egyes szektorainak átalakulását (pl. az iparosítás visszaszorulását vagy a pénzügyi szektor növekvő szerepét) és az oktatási színvonal emelkedését. Ha ez az összefüggés érzékelhető, de nem annyira egyértelmű a Gini-index alakulásában, az azért lehetséges, mert az utóbbi alulbecsüli a legmagasabb jövedelmek növekedéséből eredő egyenlőtlenségeket.

 Az 1980-hoz képest mért változás azt mutatja, hogy a felső tized az összes jövedelem egyre nagyobb hányadát szerzi meg, ezzel növelve az egyenlőtlenségeket. Forrás: World Top Income Database; Standardized World Income Inequality Database Version 4.0. A tekintetbe vett fejlett országok: Ausztrália, Spanyolország, USA, Franciaország, Írország, Olaszország, Japán, Norvégia, Svédország, Svájc.

A vizsgált időszakban, 1980-2010 között, a fejlett országokban a felső tized jövedelemaránya 5%-kal emelkedett – ez első látásra talán nem tűnik soknak, de valójában egy adott társadalmi szerkezeten belül jelentős változásról van szó. Míg a korábban is a legnagyobb jövedelemhányaddal rendelkezők növelték "részesedésüket", egyre nagyobb szeletet kihasítva maguknak az aktuális tortából, addig a többiek, a másik kilenc tized számára egyre kevesebb jutott. A háború utáni évtizedek jellemző módon inkább a kiegyenlítődés irányában hatottak, azaz az alsóbb társadalmi csoportok javítottak hátrányukon a leggazdagabbakkal szemben, de a nyolcvanas évek politikai döntései nyomán fordult a trend. E folyamatok alapján mondják ma egyre többen, pl. Thomas Piketty és kollégái, hogy nemcsak morális szempontokból, de a gazdasági racionalitás okán is (rég) eljött az ideje a felsőbb osztályok nagyobb megadóztatásának, a progresszív adórendszerek visszaállításának és az egyenlőség irányába ható redisztribúciónak, ugyanis már olyan mértékű a jövedelemkoncentráció fenn, és a szűkösség lenn, hogy az a gazdasági-társadalmi fejlődést is hátráltatja.

Nos, ennek az 5 pontos növekedésnek mintegy felét – a tanulmány szerint – a szakszervezetek meggyengülése magyarázná. Hasonlóképp, a Gini-index növekedése a nettó jövedelemre vonatkozóan felerészben a szakszervezeti aktivitás visszaszorulásával függne össze. (A Gini-indexet vagy együtthatót többek között a jövedelmi- vagy vagyonegyenlőtlenségek mérőszámaként alkalmazzák, értéke minél közelebb van a nullához, annál kiegyenlítettebb, illetve minél magasabb, annál egyenlőtlenebb társadalomról beszélünk. Az indexet használják 0-1 és 0-100 tartományban is.)

És mi az új ebben az egészben?

Mindaz, amiről eddig írtunk, persze a tapasztalatok szintjén elég nyilvánvaló összefüggés, csak épp az az újdonság, hogy ennek egzakt vetületét egy közgazdasági tanulmány húzza alá, méghozzá az IMF berkeiben. A Nemzetközi Valutaalap szaktekintélyét becsülő magyarországi elemzőket is ritkán halljuk afelett szomorkodni, hogy a dolgozói érdekképviselet milyen gyenge, vagy arra bátorítani a döntéshozókat, hogy támogassák egy izmosabb szakszervezeti mozgalom kialakulását, hiszen ezzel egy kevésbé egyenlőtlen társadalom jövőjét alapoznák meg.

Európai viszonylatban pedig azért érdekes mindez, mert az utóbbi évek európai válságkezelésében kiemelt szerep jutott – annak ellenére, hogy ez nem tartozik az Európai Bizottság kompetenciái közé – a „megsegített” országokban működő dolgozói érdekképviseletek leépítésének. Ezt a folyamatot persze az egyes országok gazdasági elitje is több esetben támogatta – a munkapiac deregulációjának spanyol vagy francia projektjei mellett kiálltak a legnagyobb munkaadói szervezetek –, de a portugáloknál vagy a görögöknél pl. egyes foglalkoztatói egyesülések mellett miniszterek vagy a portugál alkotmánybíróság is ellenezte, hogy a trojka programja nyomán egy olyan új társadalmi modell jöjjön létre, amelyben a szociális egyeztetés fórumait beszántják. Lehetséges, hogy a szakszervezetek szétverése az állítólagos célt, a gazdasági növekedést is veszélybe sodorta volna?

A tanulmány szerzői egyébként óvatosan zárják cikküket, és további kutatásokat sürgetnek nemcsak a szakszervezeti tevékenység egyes aspektusainak vizsgálatára, hanem annak érdekében is, hogy kiderüljön, „az egyenlőtlenségeknek a szakszervezetek meggyengülésével összefüggő növekedése jó vagy rossz a társadalom szempontjából”.

Ha ugyanis a magasabb bérek nagyobb termelékenységet takarnak, az „pozitív egyenlőtlenség” lehet, ha pedig nem ezen alapulnak, hanem szimpla tőkejövedelmeken, akkor az „kedvezőtlen egyenlőtlenség”. Kíváncsian várjuk a kritériumok pontosítását, hogy egzaktabban ítélhessük meg pl. a Mészáros Lőrinc jövedelememelkedése okozta egyenlőtlenségek pozitív vagy kedvezőtlen jellegét.

6 évvel ezelőtt történtek a cigányok elleni gyilkosságok Magyarországon, 6 éve nem része a nemzet, az ország kollektív emlékezetének az, hogy honfitársainkat legyilkolták, csak azért mert cigányok voltak. A Wikipedián nincs szócikk a gyilkosságsorozatról. Ma kezdődik a vádlottak másodfokú tárgyalása. 2008 és 2009 között 6 honfitársunk halt meg.

A Kossuth Kiadó kiadásában magyarul is megjelenik az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb politikai gazdasági műve, Thomas Piketty francia közgazdász könyve, a Tőke a 21. században. A kötet ára 8500 forint, de ne legyünk igazságtalanok, az eBayen az angol kiadás is csak 1000 forinttal olcsóbb. A Kossuth Kiadó meg is kívánja ünnepelni a kötet kiadását, konferenciát szervez, amire a beugró 14 ezer forint + áfa.

Nyilván a cím hatásvadász, de ennek okozói nem mi vagyunk, hanem maga a Jobbik, amely szokás szerint a cuki kampány és rasszista lét között tolja a kettős beszédet, a tinglitanglit. Vona ugyanis azt mondta hétfőn, aki vallási vagy származási alapon különbséget tesz ember és ember között, keressen magának más pártot, tévedésből a Jobbik szavazója vagy tagja. Két eset lehetséges: Vona ki akarja rakni pártja nagy részét, vagy hazudik. Utóbbi azért tűnik valószínűbbnek, mert eddig egyetlen jobbikost se zártak ki a pártból ilyen irányú nézeteik miatt, csak a zsidó származású Szegedi Csanádot sikerült kipenderíteni.

De nézzük, kiknek is kéne távozniuk Vona intelme miatt a Jobbikból!

• Kulcsár Gergely parlamenti képviselőnek, aki beleköpött a Holokauszt-emlékműbe, azt nyilatkozva, hogy ő így kapcsolódik ki, majd horogkeresztekkel kívánt BÚÉK-ot.
• Rig Lajos frissen megválasztott képviselőjüknek, aki szerint a cigányság a zsidóság biológiai fegyvere a magyarság kipusztítására.
• Sneider Tamás parlamenti alelnöknek, aki szerint azért nincs gond, hogy titkára áttért a muzulmán hitre, mert jobb, mintha zsidó lenne. Aki szerint Orbán Viktor cigány, és nekik, jobbikosoknak azért nem szabad erőszakosnak lenniük, hogy nehogy olyanok legyenek, mint a cigányok.
• Szóvivőjüknek, Mirkóczki Ádámnak is, aki törvényt nyújtott be arról, börtönbe zárná a homoszexuálisokat, akik megfogják az utcán egymás kezét.

És alsóbb szintekről is lehetne hozni zsákszámra a példákat olyan jobbikosokra, akik rasszista, homofób vagy antiszemita kijelentéseket tettek. Ebből pedig az látszik, Vona Gábor - politikusnyelven szólva - nem fejti ki az igazság minden részletét. Magyarul mondva: hazudik.

Például nem kéne Vona facebook oldalán a rasszista és antiszemita kurucinfo védjegyes videóját linkenli arról, hogy Vona elmondja a Jobbik kiveti maga közül a rasszistákat és antiszemitákat.

Erős különbség van aközött, hogy egy párt azt mondja, nem támogat valamit, és aközött, hogy valóban nem támogat. Orbán Viktor ugye ezt úgy fogalmazta meg, ne azt nézzük, hogy mit mond, hanem, hogy mit tesz. Vona Gábor esetében pedig azt láthatjuk, nem tesz semmit, csupán dumál.

Vona Gábornak és pártjának el kéne döntenie, hazudik vagy cselekszik!

A tapolcai választás eredménye nem a semmiből jött. A Jobbik tíz éve dolgozik, hogy elérje azt az eredményt, amit vasárnap elért. A baloldal pedig majd ugyanennyi ideje nem csinál semmit. Legalább 5 évet vesztegettek el a Magyarországon az igazságosságban, az egyenlőségben, az emberségben, humanizmusban gondolkozó választópolgárok.

A baloldali politikai térfél pártjai nem omlottak össze vasárnap, csupán újra, mint az elmúlt években mindannyiszor, nyilvánvalóvá vált, hogy valamit nagyon rosszul csinálnak. A Fidesz rendszerében erre megvolt a mentség: a médiatúlsúly, a kormánypárti propaganda. De ma, amikor hárompólusúvá vált a politikai rendszer, ez már nem lehet magyarázat.

Ez a gondolat, tűz és vízió nélküli baloldal még fenntartja magát. Fenntartja magát, mert nincs aki balról leváltsa. A kisebb pártok már ugyanúgy hitelességi gondokkal és erőforrás hiánnyal küszködnek, az LMP maga is elvesztette a fonalat, mit akar csinálni, új párt pedig nincs a fedélzeten. De fenntartja magát azért is, mert nem született meg az az új véleményvezéri réteg (A CEU-tól az ajkai evangélikus papon át, a tiszavasvári pékig), amely kimondaná, hogy ebből elég volt, az “Orbán takarodj” kevés lesz, és saját szakmai múltja, élettapasztalata alapján tudna valamit ajánlani a jelenlegi mainstream baloldali gondolatok helyett (és nyilván például ennek a posztnak a szerzője is sokkal közelebb van a régi értelmiség gondolkodásmódjához, mint valami új és friss gondolathoz). Nem született meg ez a réteg azért sem, mert a politizálás ciki vagy épp a szakértők dolga, kimondani, hogy baloldaliak vagyunk, ciki, társaságban politikáról beszélgetni ciki. Persze nem a jobboldalon.

Ma azt a munkát, amit a baloldali értelmiségnek kéne elvégeznie, a jobboldalon a Jobbiknál végzik el. Az eredmény pedig ebből kifolyólag nem is az lesz, amit mi akarunk. Ma, amikor nem politizálunk, amikor elkenjük a témát a baráti társaságban, amikor kerüljük a konfliktust, amikor kikapcsoljuk a tévét, akkor minden egyes alkalommal egy jobbikos vagy egy fideszes mondja meg helyettünk, mi történjen az országban.

Változás itt csak akkor lesz - mert hát a Jobbik nem hoz lényegi változást a Fideszhez képest -, ha felismerjük, a politika nem úri huncutság, hanem mi magunk vagyunk, a mi adóforintjaink, a mi gyerekeink iskoláztatása, a mi utcánk, a mi terünk, ami életünk!

Bele kell állni. Nem a homokba dugni a fejünket, és a Hitler-videók klasszikus kézmozdulatával félrelökni a problémát, hogy majd a politikusok megoldják, és utána csodálkozni, hogy mégsem oldják meg. A politikusok pont annyit fognak megvalósítani, amennyit mi diktálunk nekik.

Véleményt kell formálni, hangosan és hangosabban, kívülről vagy belülről jobb irányba kell tolni a pártokat, és ha nem jók a pártok, akkor újat alapítani és jobban csinálni. Nyilván ez nem olyan, mint az egyszeregy, nem könnyű, de mindannyiunknak felelőssége van az ország sorsának alakulásában.

Most a nullponton vagyunk. Innen el lehet felfelé és lefelé is indulni. 2018 még messze van. De csakis rajtunk múlik, merre indulunk. Az biztos, ha nem csinálunk semmit, akkor lefelé. Amikor ma tétlenek maradunk, egy jobbikos cselekszik helyettünk.