Hát igen, ahogy mostanában keserűen viccelődnek mindenfelé: Joker beköltözött a Fehér Házba.

Noha nem ez volt a forgatókönyvben.

Nem is kellettek hozzá fegyveres támadók, „terror-cselekmény”, egyszerűen jelöltette magát egy demokratikus választáson, melyet meg is nyert.

Ez azért el kell hogy gondolkoztasson mindenkit.

Túl a megrökönyödésen vagy az őszinte örömön (nyilván persze jellemző, hogy kik voltak elégedettek Trump megválasztásával), mégis mindig érdekes szemügyre venni, hogy milyen egy igazi történelmi esemény: hirtelen egy eddig rejtve maradt igazság a napvilágra kerül. Nem véletlen, hogy a fennálló rend hívei milyen gyorsan el akarják temetni, vagy legalábbis a megszokott handabandazásuk mögé rejteni, úgy beállítván az eseményt, mint amelynek „nem szabadott volna megtörténnie”, mint valamiféle váratlan balesetet.

A probléma ezzel csak az, hogy egyre több az ilyen baleset a Brexittől, Kelet-Európa egy átlagos napján át, lassan bármelyik választásig. Egyre inkább az a reális, melyet a „szakértők”, a médiák és a politikusok irreálisnak tartanak.

Trump megválasztása bizonyos szempontból: az igazság pillanata.

„Egy valóságosan a feje tetejére állt világban az igaz a hamisság egy mozzanata” (Guy Debord)

Egy ilyen világban mi lenne hát logikusabb, mint megválasztani a világ legnagyobb hatalommal rendelkező emberének egy notórius hazudozót?

De nem csak arról van szó, hogy Trump nagyon ritkán látszott igazat mondani (ez a megállapítás amúgy Clintonra éppúgy érvényes), hanem hogy éppen azért győzhetett, mert olyan tökéletesen megtestesíti mai világunk igazságát: a hazugság igazságáét.

Ahogy régebben próbáltunk érvelni emellett: a „baloldal” (csak tréfálunk, szóval a jobboldal idefelé eső része) éppen azért halmoz vereséget vereségre, és tűnik olyan szánalmasan idejétmúltnak, mert hazudik a hazugságról. Azt akarja bebeszélni nekünk, hogy igazat mond – a másik oldal ilyesmivel már nem is nagyon próbálkozik.

Büszkén jelenti ki, hogy hazudik, és hogy amit mond, az gátlástalan, obszcén bunkóság. Ahányszor felháborodtak Trump bunkóságán, úgy vált Trump egyre népszerűbbé, hiszen a „balodal” képmutatása, üres moralizálása, „visszafogottsága” (mármint az igazság kimondásában)  már senki előtt sem titok.

Jobb sorsra érdemes emberek úgy gondolják, hogy a szexizmus és a rasszizmus elutasítása, a kisebbségek védelme, az alapvető jó modor stb.(ezt nevezik ugyanazek az emberek „PC”-nek) az oka a jobboldal diadalának. Szegények azt hiszik, hogy „PC” visszautasítása majd visszaviszi a baloldalt a néphez.

Jóllehet nem a „PC” a baj, hanem az őszintétlensége: maga a baloldal az, amely állandósítja a hazugságot.

Nem teljesen logikátlan, hogy ebben a perverz folyamatban a legnagyobb hazug (ámde leplezetlenül hazudozó) Trump sokak számára úgy tűnhet fel, mint aki véget vet a hazugságnak.

Lerombolja a „PC-világot”: remek, mi?

„A spektákulum a létező rend önmagáról szóló, végeérhetetlen beszéde, öntömjénező monológja” (Guy Debord)

Az, hogy a hivatalos politika egy irgalmatlan tragikomédia, hogy valódi tétek nélkül nem más, mint egy egyre szánalmasabb és alpáribb, mind kevésbé szórakoztató valóságshow – mára közhely. Miért ne lenne igen racionális akkor, hogy egy egyenesen a valóságshowkból érkező, tahó csepürágót választunk magunk felé elnöknek?

De nem csak bohóc ő, hanem „menedzser” is. Cégvezető. „Tehetséges üzletember”. Hát nem ez a csúcsok csúcsa? Nem rágták elégszer a szánkba, hogy az a leghelyesebb, ha úgy vezetnek államokat, ahogyan egy vállalatot vezetnének? Trump for President.

Trump amúgy egy (legtöbbször saját szavazói által is) megvetésre érdemes figura: de hát nem vetjük meg az összes politikust? Sőt magát a mostani, hivatalos politikát is?  Nem racionális, ha a legnagyobb gonosztevőt választjuk elnöknek? Legalább megmutatja, hogy mit gondolunk magáról például az elnöki hivatalról is.

Trump nagy valószínűség szerint nem nagyon fog válogatni az eszközökben: de hát az állandósult rendkívüli állapot világában nem egy ilyen erkölcsi skrupulusokkal nem rendelkező vadbaromra van éppen szükségünk?

Nem kétséges, ez a vulgáris, hazug, gátlástalan, rasszista, érzéketlen, nárcisztikus, tudatlan, nihilista, kapzsi senkiházi: korunk hőse.

„Azokból a nőkből, akik a férfiakhoz akarnak hasonlítani, azokból hiányzik az ambíció”

A megdöbbentő számok bejárták a magyar sajtót is: Trump nőket érintő, a lehető legdurvább kiszólásai, az egész lényéből áradó durva macsó szexizmus, az abortusz-törvény szigorításával kapcsolatos álláspontja, az őt szexuális erőszakkal vádoló beszámolók és még ezer dolog ellenére a szavazásban részt vett amerikai nők 42 százaléka Trumpra szavazott az elnökválasztáson.

Először is megint leszögezhetjük: a nők mély megvetéséről tanúskodik az a vélemény, hogy a nők kizárólag „a női kérdések” mentén adják le szavazatukat, vagy éppen számukra a legfontosabb kritérium a jelölt neme (jellemző, hogy mennyire nem működött a „Hillary Clinton, az első női elnök”-trakta). Bármilyen hihetetlen, a nőket más dolog is érdekelheti, mint ezek a problémák...

Valószínűleg a Trumpra szavazó nők a lehető legkevésbé értenek egyet a nőket érintő szavaival és tetteivel, de hát ki ért mindenben egyet azzal a jelölttel, akire szavaz? Az is bizonyos, hogy ezek a nők aligha engednék meg, hogy férjük, barátjuk, apjuk vagy férfitestvérük olyan szavakat használjon a nőkkel kapcsolatban, mint Trump, de hát hányan szavaznak befogott orral olyan figurára, akit amúgy semmire sem becsülnek és a magánéletükben a lakásukba se engednék be?

Még a számok sem nagyon különbözőek: elsősorban a fehér nők (53 százalék) és a diplomával nem rendelkező nők (62 százalék) szavaztak Trumpra. Pontosan ugyanaz a két társadalmi réteg, mint a férfiak esetében. 

Örülni persze ez ügyben nincs minek nagyon, ahogy a régi bon mot tartja: „azok a nők, akik a férfiakhoz akarnak hasonlítani, azokból hiányzik az ambíció”.

Azaz a gond ugyanaz, mint a férfiak esetében: maga a Trump-szavazat. Ezért tévedés azt gondolni, hogy a „liberális feminizmus” (mely mára szerencsésen szitokszó lett a magyar „baloldalon” is: azaz mindig van lejjebb) bukott volna meg: dehogy, maga a liberalizmus bukott meg tout court, ha már valami.

Teljesen megzavarodott emberek magát a feminizmust teszik meg a szélsőjobboldal okává („A fehér proli rég le van szarva, azt lehet cikizni büntetlenül. Aztán csodálkoznak, hogy tömegével áramlanak a szélsőjobbhoz.”), mert szerintük – az isten tudja, miért egyébként - képtelenség egyszerre harcolni a kizsákmányolás ellen és a nők jogaiért. Pedig alighanem csak így lehet: a modern patriarchátus és a tőkés rendszer intim kapcsolatban vannak egymással, a kapitalizmus hímnemű.  Minden bajunkért nem  Jean-Sol Partre et la duchesse de Bovouard a hibás ám, hanem talán éppen fájó hiányuk….

Hiszen attól tartunk, hogy a fehér nők éppen ugyanazért szavaztak Trumpra, mint a fehér férfiak: ez az, ami igazán aggasztó.

Túl az elit-ellenességen, a bevándorláson, a szegény magára hagyott (természetesen fehér) munkásosztályon és így tovább, hát bizony a számok itt sem hazudnak: a latin nők 26 százaléka szavazott Trumpra, a fekete nők 4 százaléka...

Azaz a bőrszín, ami számít.

Mert hát túl mindenen, mégis ez a helyzet: Trump legfőbb stratégiája abban állt, hogy a heteró fehér férfiembert szembeállítsa mindenki mással, a nőkkel, a színesekkel, a bevándorlókkal, a melegekkel, az „elittel” és még az isten tudja, kikkel. A fehér nők többsége pedig úgy döntött, hogy az ő helye a fehér férfiak mellett van, nem a „másik oldalon”. Számukra fontosabb volt a fehér férfi (ne tévedjünk, még mindig domináns) pozíciójának a védelme, mint az abortuszhoz való jog, a szexizmus visszautasítása, az egészségbiztosítás védelme; fontosabb a fehér férfi „dühe”, mint mindenki más méltósága; fontosabb a bevándorlásról való hazudozás támogatása, mint a latin, vagy a muszlim nők jogai.

Ezek a fehér nők pont olyanok, mint a fehér férfiak: nincs ennél rosszabb hír.  

A mostani választások legfélrevezetőbb közhelye valahogy így szólt: „a magára hagyott munkásosztály Trumpra szavazott”. Ez nem csak azért nem igaz, mert a baloldal legnagyobb gondja (nem csak Amerikában) elsősorban az, hogy potenciális támogatói el sem mennek szavazni (éppen mert megszűntek támogatók lenni), hanem mert óriási túlzás mindez. Illetve több annál: politikailag-ideológilag motivált mítosz. Mert hát miért csak a „Reagan democrats” vagy a „rust belt” dezindusztriált területeinek a fehér, kétkezi munkásai lennének a „munkásosztály”? Akik ráadásul az égvilágon semmi szolidaritást nem mutatnak azokkal, akik szintén a munkáosztály részét képezik: az egyedülálló, dolgozó anyákkal, a szolgáltató szektor színes kizsákmányoltjaival, az ideiglenes munkákból tengődő milliókkal, a még politikai jogokkal sem rendelkező „bevándoroltakkal” és így tovább.

Kik lennének a munkásosztály, ha nem ők?

Igen, persze igaz, ha a kétségbeesett nép egy része utolsó sikolyával a szélsőjobb karjaiba veti magát, az mégiscsak azért van, mert nem talál más alternatívát a mostani katasztrófában, ahová bölcs jobb- és baloldali politikusai vezették. A szélsőjobb pedig semmi más nem tesz, mint hogy valós felelősöket nevez meg („elitek”) és képzeletbeli bűnbakokat gyárt (bevándorlók, melegek, feministák stb.).

Mindkettő igen népszerű.

De azért ne tévesszük szem elől a tényt, hogy a „rendre vágyó” fehér középosztályon kívül, amely most kétségbeesésében a (szélső)jobboldalra szavaz, mindenki más is szenved a munkanélküliségtől, a jövőtlenségtől, a szegénységtől, a vérlázító gazdasági, szociális és kulturális katasztrófától és így tovább. Hiszen a tipikus (szélső)jobboldali szavazó még mindig a fehér középosztálybeli férfi, akinek nem kívánjuk kisebbíteni problémái jelentőségét, de azt sem szeretnénk elhallgatni, hogy olyan országokról beszélünk, ahol a más bőrszínű (latin, arab, fekete vagy éppen roma), vagy más nemű polgártársaik sokkal inkább ki vannak téve az alacsony fizetéseknek, a megalázó, átmeneti munkáknak, a diszkriminációknak, a mindennapi erőszaknak.

Az elszegényedéstől jóval szélesebb társadalmi rétegek szenvednek, mint a most kirajzolódó fehér, alsó-középosztályi (szélső)jobbos bázis. Mi akkor az ő specifikumuk?

Hát persze: az, hogy fehérek.

Mi az ő szenvedésük specifikuma?

Az, hogy ezt okozzák valakik: és tudjuk kik.

Ezt a betegséget rasszizmusnak hívják: nagyon is kezelhető, intellektuális erőfeszítéssel, morális tartással és emberi tisztességgel.

Ebben tudunk segíteni.

De ha ezek a komoly bajban levő emberek azt akarják, hogy a „bevándorlóktól”, a feminizmustól, a „PC”-től, a kulturális nyitottságtól, az emberi szolidaritás kötelességeitől  védjük meg őket (ahogy már a „baloldalon” is kezdik susogni a fülünkbe), akkor egyenesen meg kell mondani nekik a szemükbe: ezen mi nem tudunk segíteni. Nem arról van szó, hogy „megfelelő kérdéseket teszitek fel, csak rossz válaszokat adtok rájuk” – nem, a kérdéseitek is rosszak. 

Most nagyon úgy tűnik (és nem csak Kelet-Európában), hogy a baloldal válasza a Brexitre, Trumpra és a közelgő katasztrófákra (Franciaország... hogy csak egy példát mondjunk) a working class valamiféle fetisizálása lesz.

Egyrészről persze nem kétséges: a blairizmus, a clintonizmus és provinciális leágazásai, mint például Gyurcsány Ferenc stb., az első számú felelősei a baloldal ideológiai, kulturális, politikai hanyatlásának. Bizonyos szempontból Trump nem más, mint az „osztály helyett rassz” legradikálisabb kifejeződési formája.

Másrészről azonban jelenleg a baloldal sem tesz mást, mint hogy megfosztja minden sokszínűségétől ezt a munkásosztályt, amely már kizáró jellegű fogalommá válik, melyet nem közös élethelyzetek, vagy még inkább a szolidaritás egy közös ideája definiálnak, hanem a közös származás, a közös „ kulturális értékek”, végső soron pedig a bőrszín. Ez már egy olyan „osztály”, amely a régi szép világba vágyik vissza, ahol még valódi közösség volt, valódi szolidaritás, ahol még nyitott ajtónál lehetett aludni, miközben olyan jövőről álmodik, ahol kizárunk a közösségből embereket, ahol nem illet meg mindenkit a szolidaritás, ahol falakat emelünk mindenfelé. És persze ez a fetisizált „osztály”, ha (mint láthatjuk) nem is kizárólagosan férfiakból áll, de reprezentációja nagyon is tipikusan maszkulin, viril, macsó, kétkezi munkás (mintha a szolgáltató szektorban gyakran még rosszabb körülmények között kizsákmányoltak nem lennének „munkások”), heteroszexuális, egyszínű.

Mármint hogy: fehér.          

Azonban ez nem egy társadalmi osztály: ez egy veszedelmes mítosz.

 Balázs Gábor

A cikk a rednews honlapon is megjelent.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 330 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Almási Miklós filozófus, esztéta, Lukács-tanítvány, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja írta meg a 168 Órában a zsákutcás értelmiségi paródiáját. Mert más nem lehet, mint paródia, az a cikk, amelyben tizennyolcszor bunkózzák le az embereket, nyolcszor hívják őket szűk látókörűnek, és háromszor tudatlannak. Mindezt azért, mert nem a szerző kedvenc politikusai nyerik a választásokat.

(Kép forrása: Origo/Polyák Attila)

Az ilyen cikkek nem azért veszélyesek, mert lecsap rájuk a jobboldal, és teljesen jogosan állítja fel a gőgös „SZDSZ-es értelmiség” toposzát, hanem azért, mert teljes és totális tévútra terelik a baloldali és liberális nyilvánosságot.

Almási szerint ma a csőcselék uralma jött el Trump győzelmével, a tudatlan bunkók kora, akik a demokrácia és az internet segítségével leverik a „progressziót”, a „haladást”. A neves szerzőben fel se merül a gondolat, hogy mit tud az a progresszió, amit így le tudnak verni.

Persze a cikk, ahogy Almási is utal rá, annak a hisztériának a része, amely egy rossz választási eredmény után, megspékelve a haldokló magyar liberalizmus és a nem létező baloldal haláltusájával, előállítja saját kénye és kedve szerint a saját apokalipszisét. Láttunk ilyet sokat az elmúlt hetekben.

Csakhogy a buta csőcselék elmélete egy teljes tévút, csak arra jó, hogy elfedje az elitek és az értelmiség hibáit, és megerősítse a jobboldali populista politikák hamis igazát.

A 21. századi populista jobboldali politika ugyanis pont a 90-es évek liberális demokráciáinak hibáiból táplálkozik, az eliteknek szóló politikai média hibáiból, a társadalmi egyenlőtlenségekből, az oktatás és a társadalom depolitizálásából, illetve a globalizáció okozta anyagi és kulturális bizonytalanságból.

A 21. századi populista politika kihasználja a társadalom polarizációját, és ennek egyik legnagyobb következményét: azt, hogy az emberek csak és kizárólag az őket megerősítő híreket akarják hallani. A közösségi média buborékeffektusát, amely felerősíti a hozzájuk közel álló véleményeket, és kizárja a távoliakat.

A 21. századi populista politika felhasználja a 2008-as gazdasági válság után felerősödő bizalmatlanságot, a politikai elitek látható döntésképtelenségét és problémamegoldási képtelenségét, valamint a nagymértékben fellépő korrupciót. Amelyet a média is torzít azzal, hogy könnyeben eladható termékként egyszerűen többet korrupciós hírekből, mint amennyire valóságos a probléma. Az oktatási rendszerben, az egészségügyben vagy az adópolitikában több kár éri az embereket és az államot, mint a korrupció által, csak az ezekről szóló cikkek nehezebben megírhatók, több munkát igényelnek és kevésbé kattintékonyak, így az emberek nem ezeket a társadalmi problémákat, hanem a korrupciót látják a legveszélyesebbnek.

Majd ezután a 21. századi jobboldali populista politika felajánl a teljes politikai közösség helyett egy saját közösséget, amely előjogokat (nemzethez tartozás, fehérnek levés, férfinak levés, kedvezményes adópolitika) teremt a belépők számára, és megbélyegzi az ellenfeleit, az elmúlt évtizedek problémáinak okozásával vádolja és „előjogainak” elvételét ígéri.

De ezek a jobboldali populista politikák nem azért jönnek létre, mert az emberek buták, hülyék, tudatlanok vagy bunkók, hanem azért, mert ennek a politikának a legfőbb eszköze az emberek információtól való elzárása. Egyrészt a konkrét információk le nem hozásával az általuk olvasott médiákban, másrészt a más médiatermékek árulónak bélyegzésével, és így az információ hiteltelenítésével.

És még nem is arról van szó, hogy ne lenne információjuk ezeknek az embereknek. Sőt túl sok információjuk van.

A jobboldali populisták ugyanis közösségeket hoznak létre. Először apró, majd agresszív politikai mémekkel egyre növekvő politikai közösségeket, amelyek szépen felzabálják a társadalmat. Óriási információtömeget zúdítanak az emberekre, amik aztán a közösséghez való tartozás és az ígért előjogok reményében ezt személyesen, a közösségi média által, vagy  a kocsmákban, a munkahelyeken, a családokban tovább is adják - addig, ameddig nem szippantják be az embert. Ezt pedig csak erősíti az, hogy a politikát egy barát-ellenség mezőben értelmezik, ahol aki velünk van, az a barátunk, aki mást gondol, hazaáruló ellenség lesz.

A 90-es évek liberális paradigmája pedig tálcán kínálta nekik az embereket azzal, hogy depolitizálta a politikai intézményeket, nem hozott létre a progresszióért harcoló politikai közösségeket, kizárta az oktatásból a társadalom megismerését, és nehezen érthető, okoskodó, több áttételes magyarázatokat gyártó, elidegenítő szakértői médiát hozott létre.

Magyarországon lehet a kormánypártot ütni Habony Árpáddal, de valójában a felmérések szerint a választók hét százaléka tudja csak, hogy ki az a Habony Árpád. Lehet Mészáros Lőrinccel ütni a kormányt, de ahhoz azt a bonyolult utat kell elmagyarázni, hogy Mészáros Lőrinc hogyan kötődik Orbánhoz, Mészáros hogy szerezte meg a pénzét, és az miért erkölcstelen, illetve törvénytelen, utána pedig elmagyarázni, miként áramlik vissza ez a pénz a Fideszhez.

Lehet ütni a Fidesz adóváltozásait, de ha az emberek nagy része nem tudja, mi az a társasági adó (márpedig honnan tudná, ha az iskolában nem tanulta, a média pedig nem magyarázza el egy mondatban se, hiszen azt még a hülye is tudja), amelyet a cégek nyeresége után kell fizetni, nem tudja, mi a nettó és bruttó bér között a különbség (én se tudtam munkavállalói létem első két évében, mert senki nem tanította meg), és nem tudja, milyen adók terhelik a munkát, akkor ez a kritika elhal.

Arról pedig ne is beszéljünk, amikor olyan elvont fogalmakról magyaráznak csúcsértelmiségiek a rádióban, hogy gazdasági növekedés, infláció, belső fogyasztás, amit valójában tényleg csak egy nagyon szűk elitréteg ért.

Márpedig a depolitizált polgárok a politikát is fogyasztásként fogják fel. Van, aki maketteket készít, és van, aki politikai híreket olvas. A társadalom többsége alig szán naponta néhány percet a politikára, fél füllel kap el egy beszélgetést, néz meg egy hírfoszlányt. Egy-egy ügyről másodpercekben mérhető információt vesz magához.

A fentiek pedig nem húsz másodperces magyarázatok, mert hiányzik hozzájuk a polgárok alaptudása, az a keret, amelyben érhetővé válnának ezek a dolgok. Nem értik a politika bonyolult metódusainak az alapjait sem, a gazdaság, a társadalom, az oktatás vagy egészségpolitika bonyolulttá varázsolt részleteit, mert nem kapták meg a társadalomtól, a médiától és a politikai elittől ezt a tudást. Pedig át kéne nekik adni, ha igazságos, progresszív társadalmakat akarunk létrehozni. Ha valódi demokráciát akarunk csinálni.

Csakhogy ez nem történik meg, mert a magyar értelmiség azt gondolja, hogy amit ő tud, azt a tudást, amit ő megszerzett, kemény évtizedes munkával és a közösség pénzén fenntartott oktatási rendszer révén, az mindenkinek megvan.

Hát kurvára nincs!

Így pedig ezek a vélemény-magyarázók és ezek az információk teljesen elszakadnak az emberektől.

Nem az emberek lesznek buták, hülyék, csőcselék, hanem az elit zárja el tőlük az információt, gőgősségében. Olyan híreket, és információkat gyárt, amik érthetetlenek, és úgy állítja be a politikát, mint bonyolult technikai tudást igénylő adminisztrációt, ahelyett, hogy az a közös döntések meghozatalának terepe lenne.

És akkor jönnek a jobboldali populisták, és adnak érthető híreket, adnak érthető világképet, adnak alternatívát, és ők nyernek.

Lehet, ahelyett, hogy tudatlanozzuk a csőcseléket, a bunkókat, a butákat, inkább ütemesen kéne vernie végre a baloldali és liberális értelmiségnek a fejét a falba, hogy elkúrták a progressziót a világon, jó néhány évtizedre. Mert kedves Almási, valójában ti vagytok a buták, a gőgösek, a tudatlanok, akik nem tudjátok megérteni és beismerni, mit rontottatok el nekünk, egy fiatalabb progresszív generációnak, amely itt áll média, pénz, intézmények és tudás nélkül, hogy helyettetek elölről kezdje az igazságosabb és demokratikusabb világért folyó harcot!

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

A francia Libération napilap 4 oldalas melléklettel tisztelgett az egy hónapja meggyilkolt Népszabadság előtt, amelyben a megszüntetett lap szerzőinek cikkei kaptak helyet. Ebből a mellékletből közöltük már a Népszabadság főszerkesztő-helyettesének, Pető Péternek írását, ezúttal pedig Dési András és Horváth Gábor szövegét adjuk közre, a Kelet-Európában terjedő, sajtószabadságot támadó kórról – szerkesztetlen változatban.

Az egyetlen pozitív hozadéka Trump megválasztásának az lehet, hogy a Demokrata Párt a neoliberalizmust támogató, de legalábbis elfogadó párt helyett a neoliberalizmussal kritikus párttá válik, nem veszi kipipált feladatnak a munkásosztály támogatását, hanem érdemi megoldásokat kínál a problémáikra, és dominánssá válik benne az a baloldali vonal, amit most elsősorban Bernie Sanders képvisel. Ahogy sok baloldali számára, így számomra sem kérdéses, hogy erre a folyamatra borzasztó nagy szükség van, ahogy már évekkel ezelőtt is szükség lett volna rá, hiszen az alacsony jövedelmű szavazók egy része nem a Clinton-kampány során, hanem már négy évvel ezelőtt, az Obama-kampány idején elpártolt a demokratáktól. Viszont ennek a folyamatnak nem lehet része a rasszizmus elleni küzdelem elutasítása vagy háttérbe szorítása, méghozzá azért nem, mert az osztályalapú politizálás és a rasszizmus elleni küzdelem elválaszthatatlan.

Lobogtathatja remek oktatáspolitikáját a kormány, egyre nyilvánvalóbb, hogy semmilyen szinten sem akarnak javítani az immár évek óta látszó problémákon. Sőt, ahol tehetik, még rontanak is a helyzeten. A legújabb tervek szerint megint azoktól vesznek el pénzt, akik nagyon is megérdemelnék a többet, rosszul járnak a pedagógusok és mások is, akik az iskolákban, az iskolákért dolgoznak.

Amióta csak felállt, azóta látjuk, hogy a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (Klik) semmi másra nem jó, csak arra, hogy káoszt okozzon az intézményekben. A központosítás lázában égő kormány kezében remek eszköz, hogy megfélemlítse és sakkban tartsa a pedagógusokat és az iskolaigazgatókat; adósságokat szépen tud halmozni, de hatékonynak még viccből sem lehet nevezni.

Ahogy gyűlt az elégedetlenség, a kormány egy ügyes csellel (mondván, hogy ha nem jó egy ilyen szerv, akkor szétbontják, 58 kicsire) úgy tett, mintha engedne a követeléseknek. A zűrzavar azonban már akkor borítékolható volt: ha egy ilyen, az iskoláktól elszakadt gigaközpont képtelen volt kézben tartani a helyzetet, akkor 58 kicsi részre szakadva, de még mindig az iskoláktól távol, kezüket megkötve, de helyettük alig cselekedve miért lenne jobb a helyzet?

Persze, mondhatná erre bárki, hogy az iskoláknak semmi se jó. Eddig az volt a baj, hogy egy nagy Klik van, most meg az, hogy 58 kicsi. Akkor mégis miért nem örülnek?

Mostantól ez se legyen kérdés.

A Klik ugyanis arra jó, hogy fogja a pénzt. Nem fizetik ki a számlákat, nem adnak lóvét arra, hogy az iskolák finanszírozni tudják saját működésüket, gyakorlatilag blokkolják a normális munkamenetet.

De egy huszárvágással megint sikerült tovább rontani a helyzeten.

Kiderült, hogy elveszíthetik a béren felüli juttatásukat azok a jelenleg még önkormányzati dolgozók, akik az iskolák működtetésének államosítása miatt a jövőben az átalakulás alatt álló (Klik) munkavállalói lesznek. Magyarán csak azért, mert valakit az önkormányzattól kényszerűen átterelnek a Klik alá, kevesebbet fog keresni.

Kiket ér ez a tragikus megtiszteltetés? Épp azokat, akik már így is méltatlanul keveset kerestek az iskolákban: a takarítók, a portások, a gondnokok vagy a karbantartók búcsúzhatnak el a nagyjából 80 ezer forintos nettó fizetésük mellé kapott mintegy 8000 forintos cafeteria-keretüktől. Fizetésük 10 százalékától! Ugye, nem kell mondani, milyen álságos dolog épp ezeken az embereken spórolnia azoknak, akik milliárdokat herdáltak el úgy az elmúlt években, hogy annak kézzel fogható nyoma csak nagyítóval keresgélhető az oktatási rendszerben?

De nem ez az egyetlen ilyen típusú intézkedés. Azt egy ideje már tudjuk, hogy hasonló átsorolással sokakat irányítottak már át a közmunka világába is, pont az iskolákban, pont a Klik uralma alatt. Mert hát a közmunkásbér ugyebár mégis csak jóval alacsonyabb…

És ha már a bérezésnél tartunk: emlékszik még valaki arra, hogy Hoffmann Rózsa egykor azt ígérte, még hamvas államtitkár korában, hogy visszaállítja a pedagógus szakma becsületét? Azóta már a harmadik államtitkárt koptatjuk, de a szakma továbbra is romokban hever. Igaz, akkor sosem látott mértékű béremelést ígértek, az életpálya-modell keretében.

Szakaszosan bevezetendő emelésről volt szó, aminek egyik etapja épp most szeptemberre esett. De azt azért tegyük hozzá, hogy az óraelszámolások miatt bizony akad, aki kevesebbet keres most, mint egy évvel ezelőtt, miközben a tanárok terhei amúgy emelkedtek, vagyis többet is dolgoznak átlagosan, mint korábban – igaz, ez másik probléma. Szóval béremelés. Amitől a pedagógus szakma becsülete visszaáll. Alig néhány ezer forintos emelésről beszélünk, legalábbis a többség számára.

És hogy mitől olyan álságos ez? Hát mondjuk azért, mert a napokban bejelentett minimálbér-emelés például rajtuk garantáltan nem segít. 2015-ben a kormány úgy döntött, a tanárok fizetése nem követi a minimálbér alakulását.

Vagyis az a 15 százalékos minimálbér-emelés, amit a napokban Varga Mihály és Orbán Viktor is kalap lengetve ígért be, pont a pedagógusokat egyáltalán nem fogja érinteni.

Ha ezt számokban akarjuk kifejezni, akkor ezt találjuk: ha a pedagógus béreket a minimálbérhez viszonyítva állapítanák meg, akkor a minimálbér-emelés után ezek a pedagógusok végzettségtől, a pályán eltöltött évek számától és a pedagógus-életpályamodell szerinti haladásuktól függően akár bruttó 45–90 ezer forinttal vihettek volna többet haza. De nem fognak. Miközben - igen, még a szeptemberi, 5 százalékos emelés után is - a régióban nálunk keresi egy tanár a legkevesebbet, 2017-ben egy pedagógus fizetését még mindig a 2014-es minimálbérhez viszonyítva fogják megállapítani. Hát ettől lesz igazán felháborító mindaz, amit a kormányzat mostanában kommunikál, és amivel megpróbálja elfedni a valóságot.

Ennyit érnek a hangzatos szavak. Hiába a folyamatos sikerpropaganda, a tiltakozó hangok elnyomása, megint azokat hagyja cserben a kormány, akiknek folyamatosan ígérget. Kérdés, hogy vajon meddig fogják még ezt eltűrni?

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 330 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Nem véletlenül adtam ilyen címet a cikknek. Szánt szándékkal akarom állítani, hogy amit Hosszú Katinka csinál, az politika, és nem csupán az úszósportra van hatása. Az olimpiai bajnok úszónő, aki pár év alatt lett a magyar társadalom legendája, most szembeszáll azzal a Gyárfás Tamással, aki emberemlékezet óta vezeti az Úszó Szövetséget, és az ember emlékszik még azokra a pletykákra is, amelyek alvilági ügyeiről szóltak.

A Brexit, Norbert Hofer 49,7%-a és az amerikai elnökválasztás után újabb munkáslázadás készül!? Vagy Thatcher születik újjá? Esetleg Putyin szól bele a francia belpolitikába is?  Vasárnap volt a francia elnökválasztás első, jövő vasárnap lesz a második fordulója. Valójában csak a jobboldal tart most előválasztást, de a győztesből jó eséllyel elnök lesz. Bombameglepetés lenne, ha a tavaszi elnökválasztás második fordulójába nem a „jobbközép” és a szélsőjobb jelöltje kerülne be (kiütve a baloldalt), mint ahogy az is, ha nem a „mérsékelt” jobboldal jelöltje győzne végül.

Juhász Péter szervezésében tüntettek ellenzéki politikusok és civilek az Aulich utca 4. szám előtt, ami azzal került be a hírekbe, hogy Rogán Antal táskahordozója itt bonyolította korrupciógyanús ügyleteit (aki kíváncsi erre, annak ezt a cikket érdemes elolvasni, sajnos megéri). A tüntetés nem mozgatott meg sok embert, és azon kívül, hogy nem szeretjük a korrupciót, talán csak Karácsony Gergely mondataiban hozott újat, aki elmondta, olyan ellenzéki összefogást akar, amelyben nincsenek korrupt politikusok. Így üzent a DK-nak és az MSZP-nek.

Viszont a tüntetésen megjelent pár alak Juhász Péter-es egyen maszkban és egyen táblával, amelyre az volt írva, hogy Juhász Portik strómanja. Az ellentüntetők felsorakoztak a tüntetés mellett, sípoltak, fütyültek, pontosan azt csinálták, mint Juhász hívei október 23-án. Nem csak a politikusokat fütyülték ki, hanem a fellépő énekeseket, zenészeket is.

Egyikőjükkel beszéltem is (a többiek nem akartak szóba állni senkivel). Szabadkozott, hogy bár a társai éppen egy zeneművet fütyülnek ki, de ők azért jöttek ellentüntetni, mert egy kulturális műsort és főleg a Himnuszt kifütyülték Juhász hívei október 23-án. Amikor megkérdeztem, azokkal van-e baja, akik nem fütyülték ki a Himnuszt, azt mondta, azokkal nincs. Odáig már sajnos nem jutottunk el, hogy kifejtsem, a Juhásszal jövő ellentüntetők október 23-án nem fütyülték ki a Himnuszt, a Himnusz kifütyülése a tér egy másik részén egy másik csoport által történt, és vélhetően ők se direkt tették ezt, egyszerűen nem hallották, mi szól a színpadról.

De persze az se érthető, hogy ha csupán a Himnusz kifütyülésével van problémájuk az ellentüntetőknek, akkor miért hoznak Juhászt más ügyben sározó egyen táblákat.

Az esetben viszont az volt a szórakoztató, hogy az ellentüntetőket ma semmilyen retorzió nem érte. A Juhász Péter által szervezett tüntetésre igyekvők leginkább röhögtek rajtuk. Az esemény szervezői pedig békésen, atrocitás nélkül kezelték az ellentüntetést. Sőt, az ellentüntetők még kicsit be is égtek, mert amikor Juhász a színpadról odaszólt nekik, hogy aki fütyül, Orbán távozását akarja, akkor se maradt abba az égzengés (nyilván pont úgy nem hallották, mit mondanak a színpadon, mint október 23-án azok, akik a Himnusz alatt fütyültek).

De amit tökéletesen bebizonyítottak az ellentüntetők, az a két tábor közötti különbség. Míg október 23-án az ellenzéki tüntetőket ütötték-vágták, leköpték, elküldték a picsába, itt most a sejthetően a Fidesz által küldött ellentüntetőknek legfeljebb annyi bajuk eshetett, hogy a rendőrök megkérték őket, vegyék le a maszkjukat, mert demonstráción nem takarhatják el az arcukat. Ennek egyébként nem tettek eleget, és a rendőrök nem is csináltak semmit.

Persze ebből hülyeség azt a következtetést levonni, hogy az ellenzéki tüntetők mind jófej és tisztességes emberek, aki pedig a Fideszre szavaz, az vadállat. Nyilván adott esetben egy ellenzéki tüntetésen is elfajulhat egy ilyen konfliktus, és egy kormánypárti tüntetés is lemehet rendben. De oka van annak, ami október 23-én történt, és a mai események is ezt  bizonyítják.

Két alapvető különbség volt. Az ellenzéki tüntetés szervezői nem hangolták előre az embereiket az ellentüntetők ellen, nem állították be őket bűnözőnek, nem vették el tőlük előre az emberségüket a propagandával, nem hangolták saját szimpatizánsaikat az elképzelt ellenség ellen, illetve a mostani tüntetés rendezői nem akartak balhét, és szépen meg is akadályozták azt.

A mai, Fidesz által szervezet ellentüntetés és provokáció pontosan és szépen mutatta meg, hogyan eszkalálja a kormánypárt a dühöt, hogyan uszít embert az ember ellen, és pontosan megmutatta azt, lehet békésen és korrekt módon tiltakozni, ha az embert hagyják. Október 23-án is sikerült annak korrektül kifütyülnie a miniszterelnököt, akit hagytak, a probléma az volt, hogy volt olyan tiltakozó, akit a kormánypárti tüntetők nem hagytak, és megverték. Érdekes módon ma nem történt ilyen.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Kedves olvasók, úgy hallottuk, 80 százalékozok úgy gondolja, hogy el kéne törölni az óraátállítást.

Hagy tegyünk fel egy egyszerű kérdést. Tudjátok-e, hogy melyik az eredeti „időszámítás”: a márciustól októberig vagy az októbertől márciusig tartó? Szavazzatok, szerintetek melyik!

A miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy kilenc százalékra viszik le a cégek nyeresége után fizetendő társasági adót. Ez az adónem eddig a kis- és közepes vállalkozások esetében  tíz, míg a nagyvállalatok és multik esetében tizenkilenc százalék volt. Tehát miközben Orbánék emelik a minimálbért, amelynek nettója az óriási munkavállalói adóteher miatt még így is elmarad a környező országokétól, brutális pénzt kívánnak adni a nagy cégeknek.