Az új garnitúra úgy látszik olyan mint a régi: lop
A Societas háziblogja, lop, ennyi. Semmi megkérdezés, semmi engedélykérés, csak kirakják egy-az egyben az ezen a blogon megjelent posztot. Oda raknak egy via ikont és kész. Az Index pedig jó csinovnyiként kétszer kirakja ugyanazt a blogot.
Hát hajrá elvtársak!
Azt még megértem, hogy magatoktól semmit nem tudtok kitalálni, de akkor inkább hallgasatok.
A Jobbikon sok fogást lehet találni, de számomra mégis az a legidegesítőbb, hogy nem mondják el valójában honnan is van a profi szervezet és kampány felépítésére elég pénzük. Mennek a mende-mondák a maszop támogatásokról, a fidesz emlőről, a perzsa kapcsolatról.
De a legvalószínűbb mind közül az, hogy a Jobbik is a Kelet-Közép-Európai oroszbarát franchise pártok közé tartozik. Ezt már megénekelték előttünk a jobbikos belső ellenzék tagjai is.
Most nézzük meg a franchise partnerek milyen közös elemeket alkalmaznak az gázrubeleken kívül.
Attak, Bulgária: fő jelszavuk Bulgária a bolgároké, a törökbűnözés kifejezést ők is használják, nemcsak német barátaik. Kevéssel maradtak le magyar elvtársaik mögött az EP választáson, 12 %-ot értek el.
Szlovákiában nem kellett bevezetni a franchise-ot, mert Fico Putyin első szavára átadta a gázvezetékeket. Így szegényebbek lettünk egy Szlovákia a szlovákoké jelszóval, és a magyarbűnözés kifejezéssel.
Romániában a Nagy-Románia párt lefedi a franchise brand célközönségét, és a moldáv vita miatt nem túl oroszbarát a közeg.
Lengyelországban oroszbarátsággal próbálkozni merő öntököndöfés, így ott nem alkalmas a piac a franchise bevezetésére.
A Lobbik Oroszországért franchise sikeréhez tehát nem elegek a nacionalista lózungok, és sok-sok gázrubel, kell hozzá erősen frusztrálódott alsóközép réteg, társadalmi konfliktus a kisebbségekkel, szélsőjobbos szellemi páholy, amortizálodott, sosem létezett antifasiszta erők, és a legfontosabb: az átalkaulóban lévő pártrendszer, ahol valakinek az érdeke megerősíteni oroszbarát nacionalistákat.
A minősítgetésekkel az elején nem foglakoznék (a cikk egyharmadával, amin egy nagyon nem heterogén közösséget vesz egy kalap alá, majd ráhúz egy teljesen nem hozzájuktartozó képet), de azzal a pár barátságtalan, és egyben butaságból, és direkt nem odafigyelésből keletkező tételmondattal amit ír, igen.
Nem azért lakoltatnak ki családokat, mert kevés az emberek szívében a szeretet, halló! Hanem azért, mert a lakás nem az övék. Más pénzéből vették, vagy odaígérték további készpénzért jelzáloggal.
Egyrészt bizonyosan ezek az emberek, akik úgy vettek fel jelzálogot, hogy nem tudják kifizetni, tudatos döntők. Akkor mikor a magyar felsőközéposztálynak sincs fingja az adó, és banki szabályozásokról, a csepeli munkáscsalád bizonyosan jobban tudja. Emellett Árpi bácsi megemlíti a jelzáloghitel-válságot amiből (többek között) a jelenlegi gazdasági válság kiindult. Emlékezünk mi volt ennek a lényege. Az amerikai bankok olyan embereknek adtak hitelt, akik kevés eséllyel tudták visszafizetni, és ezt a bankok tudták előre. Na várjunk. Kinek dől be a hitele Magyarországon?
Azoknak akik jó kondícióik miatt kaptak hitelt?
Nem, hanem pont ellenkezőleg. Akik azért kaptak hitelt, mert volt fedezetük egy házuk, de nincs jövedelmük mellé. Ilyen embereknek mért is adunk hitelt? Nem az ilyen hitelek miatt indult be a válság?
Akkor ki a felelős? A bankok vagy azok az emberek akiknek pénz kellett és fingjuk nem volt az egész pénzügyi rendszerről, csak azt látták gyorskölcsön, nincs gond, kedvező részlettörlesztés?
Egy olyan társadalomban, ahol a banki szabályozás intézménye még gyerekcipőben jár, és ahol ennél csak az állampolgárok pénzügyi ismeretei hiányosabbak, nehogy már a farok csóválja a kutyát.
Annyit még megjegyeznék, hogy az nem mások pénze hanem az övék, ugyanúgy ahogy az "adóforintok" sem a mi pénzünk, hanem az államé. Csak kölcsönben van, illetve oda van adva, hogy profitot termeljen: társadalmi vagy tőkeprofitot. Pont az a probléma, hogy megfelelő tájékozottság és tudás nélkül nem fognak tőkét termelni ebből a pénzből, hanem a megélhetésüket finanszírozzák. Már pedig a hitel értelme alapvetően nem ez lenne.
Mivel a bedőlt ingatlanok többnyire a bank tulajdonába kerülnek, könnyű a vitában a kisember mellé állni, hiszen ő egy hús-vér honfitársunk, egyemaszívét, a bank viszont a globális kapitalizmus lelketlen gépezete, a válságot is ők okozták, és úgyis rengeteg a pénzük, szóval kussoljanak. (Ugyanez a szöveg a szélsőjobbon szó szerint lemegy, csak ott globális helyett askenázit meg hébert mondanak.)
Igen amikor ez a szöveg megy le a szélsőjobboldalon azt hívják zsidózásnak, és amikor ezt askenázi nélkül elmondják, azt rendszerkritikának. Ha az LMP közleménye erről szólna, talán engem is zavarna kicsit, hiszen én nem az ökopolitika alterglob részét vallom, hanem azt ami a társadalmi, állami és civil kontrolban bízva, próbálja a tőkét jó irányba terelni, rákényszeríteni, hogy javait a társadalom szolgálatába állítsa. (Ez persze így nagyon egyszerű, de lásd Oikosz és Polisz ökopolitikai szöveggyűjtemény A Szabadpiaci ökológia című fejezet). De elfogadnám, mert nem hiszem, hogy ez veszélyes bármire is, ellenben maradjunk annyiban elég erőteljes igazságtartalommal rendelkezik.
De ha megnézzük az LMP közleményét egy sor nincsen a gonosz bankokról. Arról van szó, hogy az államnak milyen módon kell kijavítania az általa elkövetett hibát, azt a hibát amit most az USA is próbál például orvosolni. Azt a hibát, hogy az állampolgárait védelem nélkül hagyja. Se tudásuk, se jogi, se anyagi védettségük nincs egy olyan rendszerben amiben mindháromra szükségük lenne, mint gyengébb félnek. Persze csak addig gyengébb felek amíg az álam ezt hagyja. Az LMP pont azt akarja, hogy az állam ezt ne hagyja, hanem éljen azzal a kötelezettségével, hogy mégis az állampolgárok képviseletére lett létrehozva.
Mellesleg ez a közlemény nem a Banki kilakoltatásokról szól főleg, a kilakoltatásokat az önkormányzatok végzik manapság előszeretettel például a VIII. és IX. kerületben vagy Kőbányán. A bérlakásaikból, illetve a használaton kívüli ingatlanokból ahova ugye illegálisan de reálisan költöznek be emberek és sokszor jobb körülményeket hagynak maguk után mint amit az Önkormányzat vagy a tulajdonos hagyna.
Na de amit Tóta W. Árpi a végén elövezett az a demagógia. Nem kell ehhez hippinek lenni, hogy valaki belássa. Az emberek befizetnek a bankba pénzt, de az, hogy ezzel a bank mit csinál nem az ő felelőssége. Ez már abból is látszik, hogy a betétemért nem kapok se részvényt, se szavazati jogot. Tóta W. Árpi érvelése szerint például ha a bank veszteséges, akkor az én betétem csökkenne a bankban. Nem.
A bankkal kötök egy szerződést átruházom rá a pénzét amivel utána ő gazdálkodik. Emiatt pedig teljesen képtelenség az a demagógia, ami szerint ha a bankokat szabályozzuk akkor az én tőkémet csökkentjük. Nem, mivel az én profitom egy szerződésben van rögzítve, ez pedig független a bank profitjától. Hagyjuk egyébként azt a demagógiát is, hogy milyen jól keresnek a Magyar bankok. A magyar bankok annyira keresnek jól, amennyire hagyjuk őket, se jobban se kevésbé.
Utoljára még abban szaladnék tovább, hogy vajon a lakossági ügyrész hány százaléka foglakozik a lakás jelzáloghitellel, és vajon ennek mennyi része dől be, és vajon ez hányad része a bank profitjának. Valószínűleg annyira elenyésző, mondjuk a tőzsdei forgalomhoz képest, hogy csuhaj.
Hogyan tegyünk tönkre egy hétvégi családi estét? Politikával!
Nem vagyok egy pártnak sem tagja, bár már többen kerestek. Jobbnak láttam távol tartani magam a dologtól. Megvan a magam véleménye, személyes csalódásaim, támogatható lépések mindkét oldalon, ahogy elítélhetőkből is bőségesen.
Egy dolgot soha nem tettem meg: Nem regisztráltam egyetlen pártnál sem, és online is különös figyelmet fordítok adataim védelmére. Nekem ér ennyit a nyugalom.
A telefonon hirdetéssel zaklatóktól rendszerint csak egy nevet szoktam kérni a feljelentéshez, és a vonal varázslatos módon megszakad. (az persze egy külön történet, hogy titkos és rejtett számom hogyan kerülhetett "nyilvános adatbázis"-ba pontosan egyidőben azzal, hogy elhoztam a korábban országos monopol helyzetben lévő szolgáltató utódjától.)
Persze keresett már mobilon (ráadásul külföldi tartózkodásom alatt) Orbán Viktor és Kunce Gábor is, ami nem dobta fel a nyaralást, de az otthon nyugalmába egészen múlt szombatig nem tört be a politikai hisztéria, amikoris megcsörrent a jellemzően csak a család által használt vezetékes telefon.
Este 9 körül nem szoktuk már egymást zavarni, bár hétvégén belefér, de kevés aggodalommal vettem fel a kagylót, melyben egy beszélgetésre vágyó családtagom helyett Schiffer András szólalt meg. Döbbenetem leírhatatlan. Ezek után egy csomó bemutatkozás, (természetesen mind szalagról, ) majd hogy hívjanak-e megint, és akkor én nyomkodjak gombokat...
Szombaton este 9-kor!!! Egy fenét!!!
Az, hogy a nagy pártoknak semmi sem drága, mert kilopják a közös kasszából a rendszerváltás óta tudjuk. Milliárdos hadjáratok azokért, akiket majd 4 évig fosztogatnak. Csak a befizetett pénzek fölötti osztozkodás mértéke motiválja őket.
Örültem az új pártoknak. Bár a jobbik számomra felvállalhatatlan, kétségkívül komolyan meg tudta tisztítani a Fideszt a szélsőségesektől, mint egy politikai felmosórongy, és dolga végeztével már Orbán is ellenük beszél. (szélsőség letudva, populizmus mindent visz!) Számomra az LMP egy kicsit mást jelentett. Egy új hangot, egy valóban tisztának látszó és korrekt csoportosulást, aki mást akar, mint a jelenlegi parlamenti tagság. Egészen más oldalról közelítettek a problémákhoz, ami szimpatikus volt, és bár a fanatikus aktivisták pár esetben elvetették a sulykot, a hivatalos hangnem eddig meggyőzőnek tűnt. (és ha már itt tartunk a kalóz párttól röhögős poén lett volna, hogy "megszereztük az adataidat" és azért hívunk, de az LMP-től nem vártam ilyet, még ha ugyanarról a szervezetről is van szó)
Komoly gond lehet. Ha a bekerülés messze nem is biztos, a jelöltállításra mindenképp méltónak tartom a pártot. Úgy látszik az elmúlt 20 év megtanított minket, hogy a hatalmat kiszolgálni fölösleges. Az ajánlószelvények jórésze a kukában végzi, a fennmaradók legnagyobb részét pedig nem is titkolt módon a túlgyűjtésekkel visszaélő nagy pártok zsebelik be.
A Választási Iroda honlapján az LMP eddig a pillanatig mindösszesen egyetlen Bács-Kiskun megyei jelöltet tudott állítani. Kétségbeejtő helyzet lehet, mégsem hiszem, hogy kéretlen telefonokkal lendíteni lehet a dolgon. Ennyire van igény.
Mindenki aki változtatni akar megteheti. Az ajánlószelvényekkel mindenki fizikai valójában tarthatja kezében a jövőjét, annak felelős felhasználásával és a szavazással pedig csak önmagának tartozik elszámolással.
20 év egy ember számára elég, hogy felelős felnőtté váljon. A mi kis magyar demokráciánknak nem volt elég, hogy felelős állampolgárokká legyünk. Még mindig a pártutasítás, a hamis ígéretek bűvkörében lebegnek a döntések.
Ha magunk is aktív részesei vagyunk az ország további sorsát meghatározó döntéseknek, ne érzelmi alapon tegyük ezt. Gondoljuk meg, hogy a parttalan gyűlölet (Jobbik), a populista demagógia (Fidesz), a szerecsenmosdatás (SzDSz), a mindenkinek benyaló "erő" (MDF), a "megcsináltuk a semmit, de legalább drágán", jelenlegi pénzpumpa (MSzP), illetve Orbán volt ügyvédje, az egyetlen aki ebben a kampányban képes volt otthonomban zaklatni (LMP) közül ki az akiben még nem csalódtunk akkorát, hogy neki ítéljük a voksunkat, esetleg a még nálunk lévő ajánlószelvényeket.
Nem a pártért, nem a népért, nem a többséghez tartozásért, a győztesekhez tartozás mámoros érzéséért, hanem Önmagunkért és a Hazánkért.
Update:
1. A délután folyamán újabb 2 jelölt került fel a valasztas.hu oldalra. 2. Néhány perccel ezelőtt bejelentkezett Seress Mária is szintén telefonon, szintén robotizálva, szintén kéretlenül cédulát gyűjtögetve. Hallgatva ugyanaz volt a kettő hossza, gyakorlatilag ugyanarra kért, nyilván ugyanaz a cég csinálta. Spam ellen van törvényünk, telefonos zaklatók ellen nincs. Bravo!
Update2 (2010.03.05.): A későbbi problémás esetek elkerülése érdekében közlöm: Írásaimra a CC licensz vonatkozik amennyiben az átvétel a teljes szöveget érinti, de ahhoz nem fűz értelmezést, vagy kommentárt az átvevő oldal, nem egészíti ki megjegyzésekkel, képekkel, kizárólag az eredeti formában fellelhető szöveget emeli át önálló post-ként, az eredeti forrás korrekt megjelölésével. (minimum a szöveg betűméretének megfelelő teljes elérési út kattintható formában) A szöveg kereskedelmi felhasználása tiltott, ezért kampány célú oldalak is csak előzetes engedéllyel közölhetik újra az írásokat! (Kérdéses esetek tisztázására, és a későbbi viták elkerülése érdekében kérlek vedd fel velem a kapcsolatot)
(archaikus, mára nagyrészt dekódolhatatlan magyar költő)
„Hogy kell-e legénység egy hajóra? Erről megoszlanak a
vélemények. A többi kapitány szerint igen. Szerintem nem.”
(ismeretlen, feltehetően magyar hajóskapitány)
Képzeljétek el, mi történt egyszer velem! Valami nagyszájú liba a
liftben azt mondja, szálljak le a lábáról, mert ez neki rossz. Mondom, nem
állok a lábán. Erre még neki áll feljebb és feszt azt az ostoba vallási
dogmáját szajkózza, hogy én a lábán állok, tisztelet nélkül az én véleményemre.
Rám akarta kényszeríteni a saját nézetét, el akart nyomni! Hát naná, hogy
fellázadtam. Jó alaposat lekúrtam neki a pofájába. És azok után, hogy
megvertem, még volt képe azt állítani, hogy megvertem! Hogy egyesekbe mennyi
alattomosság szorult! Jöttek mindenféle emberek (hát mi közöm nekem a
problémájukhoz, menjenek pszichológushoz, ne engem szórakoztassanak), hogy én
megvertem valakit és ezért engem meg kell büntetni. Mondom, nem vertem én meg
senkit. Hinnétek vagy sem, ők sem tartották tiszteletben a véleményemet, és
megtiporva szabadságomat, hogy azt higgyem, amit akarok, meghurcoltak.
Látjátok? Elnyomnak!
Na mindegy, nem akarom én sajnáltatni magam, nem erről van szó. Csak
arra próbálok rámutatni, hogy bár alapvetően az Édenkertben vagyunk, ahol
mindenki egyformán szabad, mindenki véleménye egyforma súllyal esik latba, mégis
itt ingázik fejünk felett a zsarnokság damoklészi kardja. Például tilos
nyilvános helyen bőrszín alapján megkülönböztetni az embereket. Ez bolsevizmus!
Tehát egyszersmind fasizmus is! Hát mit képzelnek ezek? Mi értelme van tiltani
bármit is? Attól megszűnik? Például a gyilkosságot is tiltják, oszt mégis van. (Ugye
milyen kurva jó érv ez, miért ne legyen büntetendő a gyilkosság?) Erre itt van
az a nézet, hogy tiltani kell a Holokauszt tagadását. Hihetetlen! Az ilyesmit
csakis kizárólag olyan következetes, az európai kultúrától messze sodródott „kommunista” (tehát fasiszta) diktatúrákban
tiltják, mint Svájc, Belgium, Ausztria, Franciaország, Németország, Liechtenstein
vagy Kanada. Hát ilyen országban akartok
élni?
Én a felvilágosodott abszolutizmus gyermeke vagyok. És természetesen
demokrata. Az én hitem a szabadság. A szabadság mi mást jelentene, testvéreim, mint
korlátlanságot és következmények nélküliséget? Magyarok vagyunk: mindennek a következmények
nélküli leszarása – ezen alapul a mi kultúránk. Valamint azon a hiten, hogy
amit tagadunk, az nem létezik, a világ pusztán a mi szavainkban létezik, nincs
más realitás, mint amit mi akként elfogadni méltóztatunk. Mivel hisszük, hogy
csakis szavainknak van realitása, ezért bármit mondunk, azt releváns
véleményként éljük meg, így annak a szabadságnak kijáró védelmet követeljük!
Erre mindenféle jöttment bolsevikok (következésképpen fasiszták) bele akarnak
tiporni a kulturális önazonosságunkba!
A szabadság tovább nem redukálható fogalom, minden tilalom szigorú tiltása! Éppen
ezért, ha vallásos dogmákat akarnak a társadalomra kényszeríteni [kik? – szerk.],
ateista vagyok, és hívő, ha a keresztényeket éri támadás. (Persze valójában
egyik sem, az én hitem a szabadság, a szabadság, a szabadság!) De ha úgy áll,
zsidó is lehetek, ha a zsidókat üldözik, és holokauszttagadó, amikor a
holokauszt tagadását akarják tiltani. (Ha a holokauszttagadók akarják a „zsidókat”
üldözni, akkor egyszerre vagyok mindkettő, illetve páros-páratlan napok szerint
osztom.) Magától értetődően gyilkos vagyok, ha a gyilkosságot szankcionálják
mindenféle zsarnoki hatóságok, és ha valami mocskos értelmiségi azt mondja,
annak, hogy „négylábú kerék” semmi értelme, akkor én négylábú kerék leszek! Hát
ki a geci ő, hogy megmondja, minek van értelme és minek nincs? Én felnőtt ember
vagyok, majd én eldöntöm! Én vagyok a negatív abszolutista, az, aki mindig azt
csinálja, amit nem szabad, függetlenül annak tartalmától. Ha pediglen holnap
valami önkormányzati rendelet büntetni rendeli, ha valaki a járdára szaratja a
kutyáját, akkor én keresztbe-hosszába telefosom az utcát! Mert én felnőtt ember
vagyok, a felvilágosodás gyermeke!
Na megyek is, dolgom van, mondhatni fontos állampolgári kötelesség: most
hallottam, hogy a közeli kórházban nem szabad este tíz után kiabálni. Itt az
ideje a civil ellenállásnak! Hogy én mekkora egy demokrata vagyok, a kurvaúristenit
neki!
*
[Szerző személy
szerint nem ért egyet a Holokauszt tagadásának jelenlegi lehetséges tiltásával,
de nem bírta ki, hogy ne figurázza ki azokat az alpári „ellenérveket”, melyek
azt releváns politikai nézetként, tiszteletben tartandó személyes hitként vagy
ártalmatlan tárgyi tévedésként tételezik, és nem akként, ami: rosszindulatú
hazugságként, nyelvi agresszióként, melynek elterjedtsége – beleértve az
említett ellenérveket is – a magyar demokrácia súlyos deficitjének látványos
tünete.]
Nem, nem elírás. Igen, idézet. Idézet Luksa Attila bemutatkozó (videójából 8:17-nél). Luksa Attila Mosonmagyaróváron él, 36 esztendős, három kiskorú gyermek édesapja, a hobbija a szakmája (gépjármű szakoktató), ráadásul az MDF jelöltje Győr-Moson-Sopron megye 4. országgyűlési egyéni választókerületében. Egyszóval szerencsés ember. Egyvalamiben azonban szerencsétlen: vagy hangképzési gondjai vannak és nem tudja kiejteni volt Világbank-igazgatók keresztnevét „a” előhangzó nélkül, vagy pedig fogalma sincs arról, hogy pontosan mi a neve pártja országos listáját vezető bajuszos úriembernek. Persze, nem szép tőlem, hogy Luksa Attilán köszörülöm a nyelvemet, tegye meg más, akit már húztak meg valaha KRESZ-vizsgán. Csupán a jelenséget akarom bemutatni és a jelenségnek kétség kívül Luksa Attila éppen annyira a része, mint. De haladjunk sorjában.
„A kis képekre kattintva kiderül, hogy ki és miért konzervatív” – ígéri az MDF honlapjának nyitó felületén a felirat. És ha már felkeressük a nevezett honlapot ahelyett, hogy odakünn, e tavaszba hajló februárvégen a mindenhol burjánzó szociális, gazdasági, társadalmi, oktatási, morális (…) ördögi köröket angyali masnikká csomóznánk át, akkor kénytelen-kelletlen, bizony-bizony (hiszen kampány van) rákattintunk az MDF webes agytrösztjei által csak fortélyosan „kis képeknek” nevezett izékre. Hamar rájövünk azonban, hogy rosszul tettük.
A felirat ugyanis félrevezető.
Nem csak azért, mert szinte szó sem esik a konzervativizmusról és a jelöltek inkább gyermekeik néptánc-sikereiről vagy éppen hobbijaikról beszélnek (top: Karsai Miklós, Budapest, 30. választókerület: „Hobbim a labdarúgás illetve a különböző sportágak”), hanem azért is, mert több helyen éppen a konzervativizmussal ellentétes elvek (vagy nevezzük csak ideológiai szó-dibdáboknak) vannak a zöldellő tulipán egymásba karoló gyökerei közé temetve, úgy is, mint „liberalizmus”. Ám a magát liberálisnak valló Keresztes Tibortól (43 éves, logisztikus, Budapest, 9. választókerület) sem tudjuk meg ám, amolyan vigaszdíjként, hogy mi fán terem a liberalizmus, csak azt, hogy szeret vitorlázni és golfozni, mint minden VII. kerületi átlagpolgár. Igaz, Keresztes Tibor nem csak magasságával emelkedik ki a többi jelölt közül és tekint le a normális Magyarország királykék egéről az egyre gyérülő, útszéli fasorra (ó, ’80-as évek posztertapétáit idéző megoldás), hanem azzal is, ahogyan a meggyőzés technikáit alkalmazza. Egy különös félmondatban értesülhetünk arról ugyanis, hogy Keresztes korábban kosarazott, ám egy térdsérülésből kifolyólag abba kellett hagynia a sportolást. Már majdnem behúztam képzeletben az X-et Keresztes neve mellé, de rá kellett döbbennem, hogy másik körzetben lakozok.
Persze, a fenti esetek még nem lendülnek túl ama bizonyos Horn-fokon (Na és?). Nézzük inkább azokat a jelölteket, akiknél a minimális esély megvan arra, hogy összegyűjtsék a szavazólapra való felkerüléshez elengedhetetlen 750 darab kopogtatócédulát. Dávid Ibolya (55, pártelnök) korszerű konzervativizmusról beszél, amit nyomban meg is magyaráz a „kis képek” között tőle balra lévő szomszédja, Kerék-Bárczy Szabolcs (38, szóvivő), aki szerint a szabadelvű (!) konzervativizmus nem más, mint annak belátása, hogy jogaink mellett kötelességeink is vannak. Korszerű definíció, de üres. Aztán ott van még pár ismert arc. A Liszt-hajú Katona Tamás (77) maga a konzervativizmus., sokadjára próbálja bevenni a budai Várat, de úgy tűnik, ezúttal is hiába. Debreczeni József (54) pedig lokálisan cselekszik (Újlipótvárosban) és globálisan közír és somolyog. Többet nem tudunk meg róla, mint. És mi van a kampányarcokkal, akik most leugrottak a talányos utcai plakátokról? Semmi. Üres. Frázisok. Pufogtatva. De tényleg.
Azt hiszem, a megtekintett videók láttán joggal gondolhatunk arra, hogy nem jutott el az MDF fülébe az a régi, már-már ókonzervatívnak is nevezhető mondás, miszerint egy üleppel nem lehet két lovat megülni. Vagy hogy közös lónak túrós. Bár mindkét mondás feltételez valami alapot, mondjuk lovat vagy ülepet. Úgy tűnik, hogy az MDF mindkettőnek híján van.
Számtalan körömnyi videó, amelyeket elsőre paródiának hihetnénk. Az MDF-jelöltek fölöttébb furcsán képzik a hangokat, ráadásul némelyikük homloka úgy gyöngyözik ,mintha túszként üzennének választóiknak videóüzenetben, hogy szavazzanak rájuk, vagy nekik bizony annyi. Körömnyi videók, amelyeket mégis az MDF támogatására ösztönöznek Nem feltétlenül választói, hanem mondjuk szakmai támogatására. PR-szakértők és fizetett média-kárbecslők egész hada fogja ellepni a napokban az ódon MDF-kastélyt, abban biztos vagyok. Pedig ezen már nem lehet segíteni úgy, hogy Bokros Lajost felültetik az 5-ös vagy a 7-es buszra tolakodni, mint az EP-kampányban. Valószínűleg szegény, megboldogult Montágh Imre beszédtechnikai videói is kevesek lenneének már ahhoz, hogy valami spiritusz öntődjön a tisztelt jelölt urakba és hölgyekbe. Ide több kell. Valódi csapat.
Mondhatnám, hogy a politikai marketing új szintjeire lépet az MSZP kommeszt megyei 2-es számú EVK-jának jelöltje, hiszen egy tökös kampányban ez a cucc tényleg kitűnne bénaságával, de így…
Azt hiszem kevesebb cikibb dolog van mint amikor valaki lát egy jó cuccot és kitalálja, hogy akkor ez nekem is működik. Talán ilyesmi a Nyugat Európában működik akkor nálunk is jó lesz mentalitás.
Ha valaki ismeri az eredeti Klapka reklámot az tudja, hogy nem attól működik mert béna, hanem attól, hogy egyszerű, a legegyszerűbb módszerekkel juttat el információkat. Szaniszló Bálint viszont azt gondolta jah az is béna akkor bénázunk mi is mert az trendi a kommunikációban. A rosszul vágót videó ebből a szempontból csúcspontja, a direkt rondán kisebb és nagyobb méretekkel felírt telefonszám.
Én csak két dolgot kérnék, politikai marketingeseket a politikába, és a szaniszlobalint.hu-nál ne keljen már beírni, hogy www, mert eszem-faszom megáll…
A Politikai Versenyhivatal -12% büntetést szab ki a pártra a 2010-es országgyűlési választáson. A Fidesz három ponton sértette meg a választási eljárás alapelveit, és visszaélve erőfölényével, korlátozta a politikai versenyt.
Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon, aki gazdasági tevékenységet a piac többi résztvevőjétől nagy mértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleknek a vele kapcsolatos piaci magatartására. TILOS: - a versenytársaknak a piacról való kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas túlzottan alacsony (nem a nagyobb hatékonyságon alapuló) árakat alkalmazni - a piacralépést más módon indokolatlanul akadályozni
Először is bocsánatot kérek mindazoktól, akiket korábbi cikkemben féregnek neveztem. Hibáztam. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik segédkeznek a Fidesz ipari méretű túlgyűjtésében egész egyszerűen nem tudják mit tesznek. Nem tudják például azt, hogy a választási eljárásról szóló törvény a következőkben nevezi meg a választási eljárás alapelveit:
A választási eljárás alapelvei
3. § A választási eljárás szabályainak alkalmazása során a választásban érintett résztvevőknek érvényre kell juttatniuk az alábbi alapelveket: a) a választás tisztaságának megóvása, a választási csalás megakadályozása, b) önkéntes részvétel a jelölésben, a választási kampányban, a szavazásban, c) esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között, d) jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, e) jogorvoslat lehetősége és pártatlan elbírálása, f) a választás eredményének gyors és hiteles megállapítása.
A választási eljárásban érintett résztvevőnek minősül minden induló párt, így a Fidesz is. A Fidesz egy fontos (bár kétségtelenül rosszul kitalált) jogintézményt, az ajánlási rendszert erődemonstrációra használja fel. A porszívószerű túlgyűjtés, avagy miért nem demokratikus a fideszes kombájn?
Mindenek előtt a kombájn eltiporja a jelöltek és jelölő szervezetek közti esélyegyenlőség elvét. A túlgyűjtés számottevően rontja a többi párt esélyét a jelöltállításra. A fideszes ipari túlgyűjtést védelmükbe vevők legtöbbször azzal érvelnek, hogy "ugyan már! Aki a Fideszt támogatja, az úgysem adná másnak az ajánlószelvényét, és a Fidesz csak a szimpatizánsaitól szedi össze!". Ezt az érvet számosan cáfolták már. Én is tudom tapasztalatból, hogy olyanok, akik más pártra szavaznak majd, előszeretettel adják ajánlásukat kisebb pártra, hogy indulni tudjon. Már ha tudja mire való a kopogtatócédula. Sokan azonban nem tudják, és ezzel a pártok előszeretettel élnek vissza. Nem ritka a személyes nyomásgyakorlás sem a gyűjtés során. Házfelügyelők, közös képviselők, jegyzők, azaz a helyi Döbrögi uraságok örömmel segédkeztek a gyűjtésben. Az LMP a napokban feljelentést is tett amiatt, hogy teljes településeken történt meg, hogy kitöltetlen ajánlószelvényeket szedte össze, és szinte kötelezték az embereket a cédulák leadására. Tehát miközben ez a túlgyűjtés lezajlott, sokszor sérült a választási eljárás alapelveinek b) pontja is, az önkéntes részvétel a jelölésben.
A Fidesz ipari túlgyűjtése sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A rosszhiszeműséget itt bizonyítani nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy tényleg azért gyűjt-e a Fidesz sokkal több ajánlószelvényt, hogy a többi párt dolgát nehezítse, hogy mindenkit lekérdezzen a pártállásáról a választás előtt, és adatbázist építsen, hogy minél több embert színvallásra kényszerítsen, és a választás utáni klientúrahálózatát feltérképezze, vagy csak azért, hogy erőt demonstráljon. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy az ajánlószelvények rendeltetésszerű használata NEM ez. A rendeltetésszerűség mibenlétét az ajánlási rendszerrel kapcsolatban az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény tartalmazza, s világosan leírja, hogy az ajánlások gyűjtése a jelöltek állításához szükséges:
(2) Az egyéni választókerületben a jelöléshez legalább hétszázötven választópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlása szükséges. A választópolgár csak egy egyéni választókerületi jelöltet ajánlhat és csak abban az egyéni választókerületben, amelyben lakóhelye van.
1989. évi XXXIV. tv. (II. fejezet: a jelölés)
Tehát az ajánlások gyűjtése addig valósítja meg a rendeltetésszerű joggyakorlást, ameddig jelölés céljából történik. Amennyiben a célja ettől eltérő (erődemonstráció, közvetlen kapcsolatba lépés a választókkal és kampányolás, vagy adatgyűjtés, stb.) akkor megsérti a választási eljárás alapelveinek d) pontját. A Fidesz bevallottan teszi ezt. Érvelésük szerint azért, hogy minél több emberhez eljussanak személyesen. Nyilvánvaló, hogy ezt úgy is megtehették volna, ha közben a választási eljárás alapelveit tiszteletben tartják.
Konzervatív blogokon a demokráciát féltő honfitársaim ki vannak akadva amiatt, hogy Magyarország legerősebb pártja nem használhatja arra az ajánlószelvény-gyűjtést, amire csak akarja. Védik a védhetetlent. Elvégre most ők jönnek, azt csinálnak, amit akarnak. Vérig sértve érzik magukat, és elkezdődött az LMP fikázó hadjárat is a részükről, csak hogy teljes legyen a kép. Ma már az LMP a szemükben ugyanolyan mocskos párt, mint a többi. Emellett fideszes barátaink jót röhögnek rajta, hogy kihívást jelent az LMP-nek a gyűjtés. Továbbá azt mondják: az, hogy az LMP felemelte a hangját a visszásságokkal szemben, bizonyíték arra, hogy az LMP ugyanolyan romlott ("kukacos alma") párt, mint a többi, hiszen vagdalkozik. De ideje volna leszállni kicsit a magas lóról. És higgadtan elgondolkodni a fent leírt tényeken.
Én sem tekintem rossz embernek a fideszes aktivistákat, viszont igazságtalannak tartom, ahogyan a pártjuk belevitte őket ebbe az őrületbe, ahogyan felhasználta őket egy nyilvánvalóan antidemokratikus akcióra. Azok, akik a Fidesznek segédkeznek ebben a gyalázatban, alapvetően nem rossz emberek, jószándékú aktív választópolgárok, akiket félrevezetett és felhasznált a pártjuk. És igen, azt gondolom, hogy a 2010-es túlgyűjtés nem jó példaként fog bevonulni a magyar történelembe. A politológusok úgy fogják jegyezni, mint a magyar demokrácia sérülékenységének példáját. Ez lesz "az eset, ami felhívta a figyelmet arra, hogy milyen könnyű visszaélni a hatályos ajánlási rendszerrel. Úgy fognak emlékezni, mint a legnagyobb ellenzéki párt nem éppen demokratikus magatartására, és törekvésére, hogy a vetélytársak rajtkockára állását nehezítse. Idővel sokkal több törvénysértésre is fény derül.
Ha a politikára is kiterjedne a versenyjog, és az erőfölénnyel való visszaélés nem csak a gazdasági szférában esne tilalom alá, akkor a Fideszt kegyetlenül megbüntette volna most a "Politikai Versenyhivatal". De sajnos Versenyhivatal csak a gazdaságban van. Pedig ha volna, akkor a bevezetőben leírt sorok valahogy így hangoznának:
Politikai erőfölényben van az érintett piacon, aki politikai tevékenységet a piac többi résztvevőjétől nagy mértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, tagjainak, szavazóinak és más szövetségeseinek a vele kapcsolatos piaci magatartására. TILOS: - a versenytársaknak a piacról való kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas túlzottan sok ajánlószelvényt gyűjteni - a piacralépést más módon indokolatlanul akadályozni