Párválasztás helyett pártválasztást, avagy Ibolya és Herényi Karcsi képzelgése arról, hogyan udvarolnak a mai divatos fiatalok.

Valószínűleg benne vagyunk abban a 10 főben, akiknek ez sikerült Magyarországon. Ebből látszik, hogy az MDF kampánya csak az intellektüellek krémjének találódott ki. A Magyarinfo olvasói először tudhatják meg, mi a koncepciója az MDF rémplakátjainak.

A lényeg a következő. Magyarok vagyunk, demokraták és függetlenek. Miért függetlenek? Mert nincsen pasink, nincsen csajunk. De szeretnénk. Az MDF két plakátja ugyanis egymásra válaszol. A képen látható műmájer fiúk és a pulcsireklám csajszik egymást stírölik. Ha az utcán egymással szemben lenne ez a két plakát, akkor talán rögtön le is esne. Amúgy nem nagyon.

A fiúk - akiknek a nyakán lifeg az a májersál, ami miatt a 90-es évek végén a gimiben szendviccsel dobálták meg a művészkedő macskajancsikat a normálisabb arcok - azért nem néznek ki a választókra, mert zavarban vannak, a csajokról diskurálnak, éppen leosztják, hogy kié melyik. A csajok valamivel bátrabbak, a középen álló kihívóan fintorog, és nászra hívja bikákat. Hogy mind a négy srácon sál van, az valószínűleg Herényi ötlete volt.

A szlogen: "Ez a mi választásunk". Tehát a nemek közötti harcra utal: a fiúé, vagy a lányé a döntés. A fiúk szerint ők hódítanak, a csajok meg persze úgyis tudják, hogy az övék a választás.

"A MINŐSÉG" ebben a kontextusban a legnehezebben értelmezhető része a plakátnak. Talán azt akarja mondani, hogy ide csak a legjobb faszik (lásd: Herényi Károly), és csajok (lásd: Dávid Ibolya) jönnek. A pártválasztást a kampányban a párválasztáshoz hasonlítják.

A kampányplakát összességében az egymásra találásról szól, szépen felfűzhető lenne erre egy teljes fiatalokat megcélzó kampány akár kampány bulikkal tűzdelve. Talán nem véletlen, hogy rímel a plakát az MDF és az SZDSZ felemásul sikerült egymásra találására.

Amit elfelejtettek végiggondolni az MDF stratégái és kreatívjai, hogy ez az egész nem sok embernek fog leesni. És önmagában állva, a magyarázat nélkül ezek a kreatívok kifejezetten visszataszítók, a plakátokon szereplő fiatalok beállítása és gesztusai pedig, nemhogy azonosulást nem keltenek, de inkább viszolygást váltanak ki.

Egyre több és több helyről hallom, hogy valami nincs rendben az ajánlószelvények gyűjtésével. Eddig csak elméletben érintett meg a Fidesz kétmilliós célja, és nem gondoltam, hogy a túlgyűjtés erkölcsi megkérdőjelezhetőségén, és a szokásos (a begyűjtött szelvényeken alapuló és törvénytelen) adatbázisépítésen kívül egyéb, engem közvetlenül érintő dolog is történhet.

Tévedtem.

Az ajánlószelvények postázása előtti vasárnap egy idegen jelent meg a lépcsőházban, aki mappával a kezében a postaládákról írogatta a neveket. Ez csak utólag tudatosult bennünk, mert elsőre kézbesítőnek néztük, aki a kötelező adminisztrációt végzi.

Hétfő délután ugyanaz az ember végigcsöngette a lakásokat a kopogtatócédulákért a Fidesz nevében, de akkor még nem érkezett meg a szelvény, így üres kézzel távozott.

Szerdán végre(?) megérkeztek a cédulák, aminek gyűjtésére már kora este ismételten megérkezett a korábban megismert úriember. Csönget, majd széles mosollyal közli:
"Elvinném a korábban nekünk ígért ajánlószelvényeket!"
Mi furcsán nézünk az ajtóban, ugyanis nem ígértünk semmit...
"Elnézést, de nem önöknek adjuk!" Hangzik a válasz, mire elsápadó arc, némi habogás, majd a korábban látott mappa magasra emelése és vad jegyzetelés következik az aktivista részéről. (Elképzelem, ahogy az idősebbek erre a mozdulatra akár a teljes nyugdíjukat is a szelvény mellé csapják, csak ne írja fel őket senki... rossz emlékű ez a rendszerváltás előttről...) Fejcsóválás, motyogás, és gyűlölettől csöpögő kényszeredett köszönés. (arckifejezésből ítélve még köpött is volna mellé egyet... nem is tudom hogy volt képes mosollyal indítani)

Szóval immár hivatalosan is listán vagyunk. A Fidesz listáján, és minden bizonnyal egy olyan jelöléssel, ami nem kecsegtet sok jóval a jövőre nézve.

Nem tudom mi lesz a lista sorsa, talán tényleg csak megfélemlítésként jegyzetelnek, de ha nem így van, akkor komolyan újra kell értelmezni a szabadság és a demokrácia jelentését a kormányváltás után.

Az utóbbi napok kijelentései egy olyan rendszert vizionálnak, mely nem sokban különbözik a rendszerváltás előtti időktől.
Nem szép perspektíva, de ilyen a demokrácia. Ha az emberek ezt akarják, legyen...
Csak ne feldjük Cicero szavait:
Historia est magistra vitae

"Kinek adja?!"Anyukámnak muszáj volt válaszolnia az erőszakos fideszes aktivistának.

Történt egyszer, hogy a Fidesz felszólította egy kampányban a saját híveit, hogy a választásig viseljék a kokárdájukat. Akkoriban mindenki figyelte a másikat. Kin van, kin nincs. A házmesterünk anyukámnak is azt mondta, hogy "Nahát, nem is tudtam Julcsikám, hogy Te is velünk vagy!". Anyukám akkor csak azt tudta, hogy valamiért magán kell hagynia, mert többen figyelmeztették erre. Nem tudta az értelmét, csak azt, hogy aki jóérzésű ember, az kint hagyja magán a választásokig, és aki nem hordja, azt nem érdekli, hogy mi lesz az országgal.

Ugyanez ismétlődik meg éppen most a 2.000.000 ajánlószelvény botrányában is. A közös képviselő csúnyán néz anyukámra, hogy nem adta a céduláját. Nem adta, pedig többen is szóltak neki, hogy kéne, mégpedig a Fidesznek. "Csak nem akarhatja, hogy a büdös kommunisták jöjjenek vissza!" Mert aki nem a Fidesznek adja, az nyilván a kommunistákat akarja vissza. "Miért, kinek adja asszonyom?!" kérdezi másodszorra a fideszes kopogtató hivataloskodva, tollal és egy furcsa, kívülről értelmezhetetlen táblázattal a kezében, amiben címek is vannak. Miután anyukám válaszol, valamit befirkant a táblázatba. Egy barátom a fideszes aktivista ismerősénél utána érdeklődött pár dolognak, mi ez az erőltett gyűjtés, hogyan élik meg, meg ilyesmik. Azt mondta a srác, hogy nekik is tökük tele van már ebből az őrületből, és egyébként meg a pártpreferenciát feljegyeztették vele is, és IGEN: volt LMP-s kategória.

A kokárdáról csak azt lehetett megállapítani 2002-ben, hogy valaki fideszes, vagy nem. A 2.000.000 cédula ipari beporszívózása után viszont ennél jóval részletesebb adatokkal fognak rendelkezni. Rólad is.

Nem érkezett meg az ajánlószelvénye? Feltörték a postaládáját? Név és párt nélkül vitték el az ajánlószelvényét?

Jelentsen fel! Hozzuk újra divatba a feljelentést! Bár az elmúlt századok magyar történelmében a feljelentés egyfajta nemzeti sportként erodálódott, mi újra pozitív jelentést adhatunk neki. Mivel a pártok feljelentése veszélyes, meg nem is túl etikus, használjuk az ismeretlen tettes elleni feljelentés módszerét. Kiváló és egyben alkalmas a rendőrség pártatlanságának bizonyítására. Ha nem akarunk ennyire belekeveredni a dolgokba akkor is tegyünk bejelentést a rendőrségen.

Na de mit ér mindez? Feljelenteni jó móka lesz, de ugye nem ér semmit?

Dehogynem! Battyogjunk be a jegyzőnkhöz és kérjünk új kopogtatócédulát! Töltsük ki az általunk választott vagy akár egy random párt számára, és adjuk le.

Ezután csak meg kell várnunk míg a pártok leadják a cetliket. Ha leadták az ön első ellopott, kitöltés nélkül odaadott cetliét és ott az új is, mindkettőt érvénytelenek fogják nyilvánítani, ha elég sok ilyen esett van, plusz elég sok fel és bejelentés a rendőrségnek vizsgálódnia kell. Mivel a cédula eltulajdonítok gyanúsan nem szokták több pártnak leadni céduláikat így megvan az esély, hogy az összes lopott ugyanannál a pártnál köt ki.  Ekkor a rendőrség vizsgálódni kezd felkeresik önt és megkérdezik kinek adta valóban a cédulát. Miután valóban odaadta valakinek egyértelmű, hogy a másik párt a bűnös.

És már ki is derült a turpiság.

Adjunk demokratikus jelentést a feljelentésnek!

Tegnap újra gyönyörű szép napra ébredt Budapest, újra tüntetésnap volt. Lehetett menni nyugdíjasokat nézni a szebb napokat látott Hollán Ernő utcába, és mocskos burzsujozni az operabállal szembe. Én mindkettőt megtettem.

Délután 5-kor érkeztem a Jászai mari térre ahol, a nap nem sütött ránk, és a nyugdíjas nénik mosolya sem, nagyon hideg volt. A tömeg szépen feszített, a megjelent Lendvai Ildikó és Mesterházy Attila együtt tűrte a hideget a nyugdíjas antifasisztákkal. Az volt az ember érzése akkor se rezzennének meg, ha a Magyar Gárda bevonulna közéjük. De a Magyar Gárdának volt jobb dolga is mint ezzel a bohóckomédiával foglakozzon. Persze láthatóan a tömeg nagyobb részét se a Jobbik vagy a Magyar Gárda érdekelte, ők a létező Fasizmus másik ágától rettegnek, tudják a patás!

A szónoklatok közül kettőnek volt értelme, az egyik azt merte mondani, hogy mindkét párt rossz (sajnos a nevére már nem emlékszem). A másik pedig Orsós János a SZEMA cigányszociálpolitikusának beszéde, amit egy olyan cigányműdallal vezetek be, hogy majdnem belefordultam a teás kocsiba. Sajnos láthatóan a megjelentek egy része nem volt túl nagy érzékel a cigányság problémái iránt, pedig Orsós legalább arról beszélt ami lényeges, hogy meg kell adni az esélyt a cigányoknak és ehhez oktatás kell. Az est fénypontjai mindenképen Németh Tibor a népszava főszerkesztője és Dettre Gábor filmrendező voltak. Dettre szerint azért vagyunk kevesen, mert egy csomón félnek eljönni (OMG), míg Németh Tibor eldobta előre megírt beszédét, és az esemény teljesen szerencsétlen fő mottójára mutatva azt mondta, ha ők a fasiszták most hatalomra kerülnek, letakarják majd a fasiszta szót és csak annyit mondanak nincs párbeszéd. Figyelemreméltó milyen szépen húzott önmaga párhuzamot a „fasiszta” Orbán és saját rendezvénye között.

Az esemény után újra, felmerült benem a kérdés, Gyurcsány óta senki nem tud még egy beszédet se felolvasni az MSZP-ben? Ez valami posztöszöd trauma?

Érdemes még megemlíteni, hogy a rendezvényt Facebookon szervezték, ahol egy idő után letiltották a komentelést az esemény oldalán és a szervező csoport a Jobbik?Nem! oldaláról is több ellenvéleményt is tiltottak. Persze ezt semmiképp sem akarom azzal párhuzamba állítani, hogy a főszervező milyen puszilgatást nyomott le fönőkateszal. Hopp mégis megtettem, van ilyen …

Update: A rendezvény főszervezőjét megverték szkinyók a tüntetés után.

Na de az unalmas nyugerek után jöttek az igazi balosok az ellenoperabál. Tízennégy éves punk gyerekek, az ATTAC második világháborúból maradt harcoszlopa, és meglepően sok középkorú és fiatal vet részt a buliban (köztük a Munkáspárt 2006-os főpolgármester jelöltje is), ami egy gyönyörű szép kordonketrecben volt megrendezve, a rendőrség támogatásával.. Volt zöldségleves, zsíros kenyér, és mocskos burzsuj kántálás, amibe a túloldalt látva én is beszálltam, bár nem vagyok marxista, de ezek burzsujok.

Hiszen jártunk a túloldalon. Ami kicsit nehéz volt. A zebrán való átkelés közben a rendőrök megkérdezték, mért akarunk átmenni a túloldalra, és közölte, hogy nem lehet, mert az ellenrendezvényről jövünk. A velem tartó belváros blog bloggere közölte, hogy fotózni megy, erre fotósigazolványt kért a jard... A kolléga ekkor azt az ártatlan kérdést tette fel, milyen jogon akarják megakadályozni, hogy átmenjünk. A válasz az volt, piros a lámpa. Megvártuk a zöldet.

Ha ez a magyar felsőosztály akkor ez az ország elveszett, olyan ízléstelenek voltak a bevonuló emberek… Elkúrt, túlsminkelt arcok, rossz frizurák. Gejl zene, rosszul öltözött alabárdosok, gennyes jégszobor. Szerintem az azért tényleg a nap vicce, hogy meglehetett vásárolni, hogy fanfár szóljon neked amikor bemész.

Megkérdeztem pár celebspotert mért áll ott (legalább 50-100-an voltak). A válasz általában elég őszinte volt: a celebekért. De többségük elítélte azt ami bent folyik és persze soha nem menne be, mert ott gusztustalan emberek vannak, majd rávetették magukat Dobó Katára. Egy úr, el is kezdte fejtegetni, hogy hát válságban ez tényleg túlzás. Ő később át is jött a túloldalra, és megkérdezte, ugye voltam meleg felvonuláson mert emlékszik rám, és hát a fasiszta szó annyira idejétmúlt így 65 év után.

Sajnos tényleg nagyon hideg volt, úgyhogy még a Punkok és a TEK-esek is hazamentek, ezt tetem én is, békésen aludtam éjfélkor egy kellemesen, sok sírva nevetéssel eltöltött nap után.

Identitásválság-menedzsment

- és a liberálisok hová álljanak?

  A balliberális[1] vallomásos irodalom (na nem a diktafonba mondott beismerő vallomásokra gondolok, hanem ama bizonyos holdudvar kódexmásolói által képviselt sajátosan XXI. századi műfajra) virágkorát éli. A Republikon blogja gyűjti az értékes fakszimiléket azokból az ódon napilapokból, folyóiratokból, amelyeket már nem nyit ki jó érzéssel az átlagmagyar (no nem azért, mert kiüti a kezéből egy kopasz a 7-es buszon, mint ahogyan azt Mesterházy vizionálta volt) – talán csak ennyiben korszakalkotó a nevezett blog új linkgyűjtő rovata. Olyan magukat mérvadónak, sőt, egyenesen zsinórmértéknek tekintő ballib polcelebek vallanak kendőzetlen őszinteséggel és torokszorító igazmondással saját szorongatott és fenyegetett helyzetükről, dilemmáikról és trilemmáikról, akik egyként osztoznak most, a válságok évtizedének végén a nagy balliberális identitási válságban. Kire szavazzanak a liberálisok? a rovat címe. A publikáló auktorok névsora tekintélyes és biztosak lehetünk abban, hogy a választási kampány hajrájáig sem fog csökkenni a megtört lelkek fejlődésében segédkezni kívánó, orientáló jellegű cikkek száma a nevezett sajtótermékekben.

Azért van abban valami nem túl diszkrét, inkább ironikus, szarkasztikus, cinikus báj, amikor ilyen címmel jelennek meg a politikai pszichoterápia legújabb termékei az MSZP vagy a halvaszülető MDF-SZDSZ mellett kampányolva, mint: Nincs jobb (Ádám Zoltántól a Beszélőben), A Köztársaságért… (a Jengaként összedőlt SZDSZ-ből Sándor Klára cikke a Galamus-csoport oldalán) vagy a címadás kategóriájában mindenképpen nívódíjat érdemlő Befogott orral, halkan anyázva (Miklósi Gábortól az index.hu-n). Igaz, Fleck Zoltán Galamusos írásában az LMP-t védi, ami nagy szó, de a legtöbben csak az MDF-SZDSZ operettjével vannak elfoglalva, vagy ha vetnek is egy oldalpillantást az EP-választáson az SZDSZ-t maga mögé utasító alakulatra, akkor azt csak ilyen hangnemben teszik: „Az LMP mégiscsak Sólyom László baráti-támogatói köréből szerveződött, de ettől függetlenül is csak akkor lennének liberálisnak nevezhetők, ha a doktriner – a gyakorlatban bebizonyosodott: kártékony – jogvédelem az volna.’” Az idézet Sándor Klárától származik, akinek írásánál amúgy is megéri elidőznünk, főleg annak dramatizált zárásánál:

„Az alkotmány teljes újraírásának lehetősége aránytalanul nagy ár azért, hogy néhány tíz baloldali politikusnak megmutassuk: ők sincsenek bebetonozva. De el kell mondanunk, a választás előtt is, utána pedig főképpen: eszünkben sincs rájuk szavazni. Szavazatainkat nem ők kapják, hanem a Köztársaság – és épp elég kínlódás nekünk az, hogy ezt nem tudjuk más eszközzel kifejezni.”

Olyan dolgok derülnek ki, mint hogy Heller Ágnes MDF-es lett (és mindeközben leszögezi, hogy baromság Orbánt Mussolinihoz hasonlítani – köszönjük az infót), hogy Lengyel László új Fortinbras-figurája maga Bokros lesz (bár ezúttal Shakespeare helyett Robin Cook-kal kokettál az ismert szociológus a HVG-ben közölt Bokrost nem szabad a műtőasztalhoz engedni című esszéjében.) De nem akarok túl sok poént lelőni. Annyit nem ér az egész.

Szerencsére minimális vita is jár a sok önvallomással. Az első reakció éppen a Mihancsik Zsófia irodalmilag megnyerő, de a formális logikára és az igazság ideájára kevésbé adó cikkére válaszoló írás Gavra Gábor és Hont András tollából. Mihancsik cikkel legelején Orbán Viktort egyenesen Le Pen-nel állítja párhuzamba (Chirac-ot meg – nyilván sejtjük) és bár igyekszik a későbbiekben egyfajta sarokvédőt applikálni mondataira, de attól még ütnek. Főleg az a szlogen, amit a 2002-es francia elnökválasztási kampányból emel át: „A csalóra szavazz, ne a fasisztára!” Mindebből látszik, hogy Mihancsik tökéletes érzékkel gyárt „házi használatra” metaforákat és hozzájuk szükséges legendákat, de ettől még ótvar az érvelése. Az említett szerzőpáros szerint is csonka-bonka a metafora, ráadásul azt a képzetet kelti, hogy „a kisebbik rossznak tekintett fél bármilyen cselekedete alól föloldozást” nyerhet.

Egyszóval érdemes a balliberális Parnasszus hófödte csúcsain csücsülő lángoszlopok Szent Ágostonból, Károlyi Mihályból és Kende Péterből egyaránt merítő fóliánsait olvasgatni! Esszenciális és hasznos olvasnivaló a kampány hiszterizálódásának időszakára (optimista becslés: március 24. Gábor és Karina napja, szerda), amikor a politikai pártok már csak tő- avagy hiányos mondatokban fognak üzengetni egymásnak, mondjuk így: „Igen, igen.”

a lényeg az, hogy nagyanyámhoz megjött az értesítő, de nem volt hozzá csatolva az ajánlócetli. Másnap számonkérte a postáson a dolgot, aki azt mondta, hogy biztos ellopták. csak a postástól "lophatták el", mert a postaládát nem törték fel, és nem vesztette el. Ma bement az 5. kerületi önkormányzatba, ahol többen is voltak kopogtatócéldulát újrakérni, de azt nem kérdezte, hogy velük mi történt. az ügyintéző mutatott amúgy neki egy dobozt, ami fullon volt visszaküldött cetlikkel, elköltözés, megszűnt cím, stb miatt

 És barátom nagymamáján kívül számtalan ilyen esetről hallani országszerte. Ha a delikvens új KC-t kér, majd kitölti és beküldi, de a lopottat is beküldik, mindkettő érvénytelené válik.

De vajon, hány nyugdíjas de akár középkorú állampolgár fogja leszarni? Hányan tesznek vajon büntetőfeljelentést? Hányad része derül ki egyáltalán az ilyeneknek?

A tegnapi nap a média attól volt hangos, hogy feltörések, lopások, állgyűjtők. Hallani olyan vidéki kisvárosról is ahol a közmunkásoknak mondták, hogy holnap KC-val együtt tessék munkára jelentkezni.

Ez kérem szépen háború, ahol úgy látszik egyeseknek minden megengedet. És ugye háborúhoz 3 dolog kell, és nincs benne szabály ahogy látszik sajnos…

Postaláda feltörésekre egyértelmű a válasz, a sajnos megengedett bérkopogtató gyűjtésre, olyan embereket fogadtak fel egyesek, akik előzetesen nincsenek leellenőrizve.

Anyámhoz a nyockerben a munkáspárt jött 120 kilós nagydarab csávó üvöltötte, hogy a munkáspártnak és adja oda.

Nagymamámnál az MDF-esek azt se tudták ki a helyi jelölt. Vidéki haveromnál a Fideszesek listával jöttek, amire írták ki adja oda és ki nem, és ezt a delikvens szeme előtt. MSZP-sel senki nem találkozott, ahogy SZDSZ-esel sem.

A Jobbik és a Fidesz kisbuszokkal viszi az aktivistákat, oda ahol leadják a drótot hogy megérkezett, kocsiból kipattan fél óra alatt letarolják a házat, és mennek tovább.

Ötkerben a házmester a FIDESZ-nek gyűjt. A Panelekben a FIDESZ a Jobbik és az MSZP is előre tudja a házkódokat.

Hát akkor éljen az egyenlő esély és a demokrácia!

Forrás: http://blogz.hvg.hu/20102111.aspx

Következő sorozatunkban a Lehet Más a Politika országos listáján lévő személyeket mutatják be maguk. A legfiatalabb 23 éves a legidősebb 51 éves, a lista egyharmada nő, a többség vidéki. Van köztük volt parlamenti képviselő, közgazdász, és tanár.

De kik ők?

1. Schiffer András

1971. június 19-én születtem Budapesten. A Veres Pálné Gimnáziumban szerzett érettségit követően 1995. nyarán kaptam jogi diplomát (summa cum laude minősítéssel) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Jelenleg a Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda tagja, irodavezetője vagyok. 1996-ban lettem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, majd 2004-08. között a TASZ ügyvivője voltam. 1997. és 2006. között a Habeas Corpus Munkacsoport, míg 2001. és 2007.között a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum jogsegélyszolgálatának is dolgoztam.

A Védegyletnek alakulása (2000.) óta tagja, majd 2002-től munkatársa voltam. A Védegyleten belül 2005-ben annak a kezdeményezésnek voltam a felelőse, amely Sólyom László  köztársasági elnökké választását célozta.

Az Ökopolitikai Műhelynek, illetve a „Lehet más a politika!” kezdeményezésnek kezdetektől egyik szervezője vagyok. Megalakulásától kezdve a Lehet Más a Politika választmányi tagja és szóvivője vagyok. A 2010-es országgyűlési választáson Budapest 7.sz. egyéni választókerületében indulok a Lehet Más a Politika képviselőjelöltjeként.

2. Jávor Benedek

1972-ben születtem Budapesten. 1997-ben végeztem az ELTE biológus szakán, ugyanitt 2006-ban biológia tudományokból doktori fokozatot szereztem. 1998-ban ösztöndíjjal Brüsszelben, 2007-ben Párizsban kutattam. 1998-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem környezetjogi tanszékének oktatója vagyok, de vendégoktatóként több más intézményben is tanítottam, tanítok.

2000-ben a Védegylet alapító  tagja, 2003-2008 között pedig szóvivője és programvezetője voltam a természet- és erdővédelem, valamint a környezetpolitika területén. Hét éves munkám eredményeként 2007-ben az Országgyűlés létrehozta a „zöldombudsman” intézményét, tavaly pedig kezdeményezésemre betiltották Magyarországon a cián bányászati alkalmazását.

2008-ban – mivel úgy láttam, hogy szükség van Magyarországon egy, az ökológiai politika elveit a gyakorlatban is képviselő erőre – a Lehet Más a Politika egyik alapítója, 2009-től az LMP választmányi tagja, szóvivője lettem. Környezetpolitikusként hiszek abban, hogy az LMP el tudja hozni azt a változást Magyarországnak, amire a rendszerváltás óta eltelt húsz évben vártam, és amely meggyőződésem szerint az ország érdeke.

Feleségemmel Budapesten élünk. Huszonöt  évig éltem a XI. kerületben, és családomon keresztül még most is erősen kötődöm hozzá. Egy élhetőbb, zöldebb, emberibb városért szeretnék dolgozni.

3. Szabó Rebeka

1977-ben születtem Budapesten. Az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában, majd az ELTE biológus szakán tanultam. Harmadéves koromban az ökológia szakirányt választottam, és szakdolgozóként csatlakoztam az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének restaurációs ökológiai kutatócsoportjához, ahol azóta is tevékenykedek.

Tíz éve dolgozom az ország síkvidékein, különösen sok időt töltök a Homokhátságon. A nemzeti parkban dolgozó szakemberekkel, helyi gazdálkodókkal, juhászokkal való beszélgetések során hallottam azokról a nehézségekről, melyekkel a kistelepüléseken élő embereknek kell megküzdeniük, de ekkor jöttem rá arra is, hogyan ezek a problémák összefüggnek a természetvédelem és mezőgazdaság gondjaival.

A kutatómunka mellett tehát egyre inkább a problémák gyakorlati megoldásán kezdtem dolgozni: részt vettem - olykor szervezőként is segítettem - a hazai zöld mozgalom rendezvényein, a munkámban pedig olyan projekteket választottam, amelyek a társadalom és a természet problémáit komplex rendszerben vizsgálták. Tapasztalataimat nemzetközi konferenciákon osztottam meg kutatókkal, természetvédőkkel és EU-s döntéshozókkal, itthon pedig találkozót szerveztem a kutatók, a természetvédelmi szakemberek és a döntéshozók között, hogy a gyakorlatban hasznosítható eredményeinket közvetlenül is eljuttassuk hozzájuk. 2008 februárjában pedig belevetettem magam az LMP környezeti programjának írásába, később pedig az országos választmánynak is tagja lettem.