Mindent visz a CEU-ügy és a civil törvény vitája, de amíg mindenki ezekre figyel, a magyar sajtó koporsójára is készülnek rászögelni a fedelet. Emlékezzünk meg erről is, mert ez finomabb, aljasabb húzás, mint egyszerűen bezárni az egyik legjobb magyarországi egyetemet. Ez csendes lesz, senki nem fog utcára vonulni csak azért, mert a visszafogott Varga Mihály valami reklámadó-emelésről beszél nyugodt européer hangján. Pedig ez is egy mocskos diktátum a sok közül, semmi más.

Forrás: Origo

Az alaphír annyi, hogy 5,3 helyett 7,5 százalék lenne június elsejétől a reklámadó. Az adót nem a reklámozónak, hanem a közreadónak kell fizetnie, így a tévéknek, újságoknak, rádióknak, internetes portáloknak. Már márciusban felmerült, hogy emelik a reklámadót, akkor 9 százalékos kulcsról szóltak a hírek, majd lekerült napirendről a kérdés, de most újra felbukkant, mert az Európai Bizottság miatt nem maradhat jelenlegi formájában a reklámadóról szóló törvény.

Mindjárt elmerülünk a részletekben, hogy ez az ártalmatlannak tűnő 7,5 százalékocska miért fog nagyon fájni a médiának, és miért jó a Fidesznek, de előbb jöjjön néhány villámkérdés:

Más országokban fizetnek ilyen adót? Nem nagyon, ha mégis, akkor már az egy százalék körüli kulcs is ritka.

Akkor Magyarországon miért kell? Úgy tűnik, leginkább azért, hogy két vállra fektessea kormány a média azon részét, amelyik még mindig olyan perverz, hogy a piacról próbál megélni.

Na persze! A médiumok tele vannak pénzzel, nem igaz? Hát nem: az iparágban jellemzően 2-3 százalék körül alakul a profit. A reklámbevételek 7,5 százaléka ezt sok helyen meghaladja.

Legalább az államkassza jól jár? 2014 óta össz-vissz 23,1 milliárd jött be így, piszlicsáré tétel: ennyiből egy vizes vébé hatodát lehetne megrendezni.

Tehát nem jó ez senkinek, de legalább valakinek (a médiának) fáj. Ezt a leosztást hívjuk büntetésnek. De nyugodtan hívhatjuk kőkemény kibaszásnak is.

Ugyebár a reklámadó sztori már 2014 nyarán kibaszásnak indult, csak ott annyira kilógott a lóláb, hogy az RTL Klubra utaznak, hogy arra még a Paks 2-t elnéző uniós hölgyek és urak is azt mondták, hogy ezt azért ne. Röviden: az RTL-nek kellett volna egyedül 40 százalékos (40!) kulccsal adóznia, így körülbelül 4,5 milliárd forintot fizethettek volna be éves szinten az államnak. Ez több, mint amennyit végül 2014-ben összesen beszipkáztak reklámadó címén.

Érdekes összefüggések kedvelői, figyelem! Az RTL Klub fenyítése azután indult, hogy Orbán Viktor állítólag azzal rajoskodott régi barátjának, Simicska Lajosnak, hogy ha 100 milliárdba kerül az RTL, akkor 100 milliárdba, mindegy, majd megveszi neki a Roszatom, azaz az új haver, a jó Putyin. Értsd: először egy kis fenyegetés, aztán jöhet a bevásárlás.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Érdekes összefüggések, második felvonás: Orbán már 2013-ban is bedobta a reklámadó ötletét, ki is rakták azt a kormány honlapjára. Aztán valahogy nem tárgyalta a parlament, miután a törvénytervezet tanulmányozása után mégsem vette meg egy korábban élénken érdeklődő svéd médiacég a TV2-t. A TV2 két menedzsere le is csapott a milliárdos mínuszokat termelő csatornára, hogy aztán hamarosan tovább is passzolják Andy Vajnának Simicska orra elől, ha még rémlik a sztori. Mik vannak, nem?

Egész jó fegyvernek tűnik ez a reklámadó, amit oda lehet szorítani bármelyik médium tarkójához.

2017-re sem változott semmi 2013-hoz képest. Mármint a fegyverként használt reklámadó ügyében, mert amúgy a G-nap után felépült egy komplett, új kormánypárti médiaportfólió, miközben a kritikus oldalt szétverték. Előbbibe aztán talicskával hordják a pénzünket (a Mérték Médiaelemző ábráin ez szépen, számszerűen látszik), nem kell félni a reklámadótól, kényelmes és nyugodt munkakörülmények között készülhetnek a propaganda- és lejáratóanyagok.

A “pénzünket” kitétel nagyon fontos: a modellt már biztosan sokan ismerik, de nem lehet elégszer elismételni, hogy a kormánypárti humor- és szennylapokat a mi adóforintjainkból tömik ki úgy, hogy állami hirdetésekkel plakátolják ki azokat faltól falig. Aki azt mondja, hogy az állami hirdetésekért szabad verseny folyik, az vagy sík hülye vagy cinikus hazudozó.

A Magyar Idők állami reklámbevétele tavaly 73 százaléka volt a teljes reklámbevételének, az Indexet is kiadó CEMP-nél ez 4 százalék volt. A nézettségi versenyt rendre megalázóan elbukó TV2 pedig milliárdos nagyságrendben jut több állami hirdetéshez, mint a piacvezető RTL Klub.

És “a piac” is úgy működik, hogy a különadókat, szektoriális adókat, meg hasonlókat szerető kormány oda tud hatni nem állami cégeknek is, hogy “okosan hirdessenek.” Bármelyik újságnál dolgoztam eddig, nyílt titok volt, hogy ez így megy.

A képlet egyszerű, a 7,5 százalékos reklámadó azoknak fáj majd, akik nem az állami hirdetésekből élnek, nem azoknak, akik ilyen körülmények között is megduplázták a listaáraikat. Azaz azoknak a médiumoknak, ahol még igyekeznek újságírói tevékenységet végezni. Úgy mint a hatalmon levők ellenőrzése, az ellenzék szánalmas lejáratási kísérletei és álhírek fordítgatása helyett.

“A kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára” – írta még 2014-ben a reklámadóról az akkor még vonalas kormánypárti Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Csermely Péter. Az RTL Klub tervezett kicsinálásáról beszélt főleg, de akadtak ott általánosabb érvényű megállapítások is:

“A reklámadó pórázra veszi a médiát, s hogy a nyakörv szoros vagy laza, és a közös séta tempója lassú vagy gyors, az már csak kormányzati elhatározás kérdése lesz. A reklámadó csökkenti a média forrásait, megnehezíti a munkáját, korlátozza a hatékonyságát, akadályozza a feladatai ellátását.”

Most keményen megszorítják azt a nyakörvet, nem véletlenül írta a Magyar Reklámszövetség, hogy “a magyar kormány hadat üzent a médiaiparnak.” Mindenkinek, aki nem seggnyaló. Online és print média, tévé és rádió, mindenki szívni fog. A jelenlegi állás szerint legnagyobbat a főleg reklámbevételekből élő online sajtó.

A szerkesztőségek nagy része eddig is túlterhelt volt, így viszont már az alapműködés kerül veszélybe, mert egy ekkora reklámadó kirúgásokhoz, vagy akár teljes megszűnéshez is vezethet. Az állam diktálhat: 2015-ről 2016-ra 12 százalékkal nőtt a teljes reklámtorta, az állami költés viszont 80 százalékkal. Akit életben akarnak tartani, azt életben tarthatják, de ne higgyük, hogy nem kérik meg az árát.

Ha úgy tetszik nekik, 2018-ra már csak a baráti és a pórázon tartott sajtó marad. Az újabb Fidesz-győzelem utáni címlapokat elnézve nem is értjük majd miért is zavarták volna el ezt a csodálatos kormányt.

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!

Vannak dolgok, amiket nem lehet szavakkal kifejezni. Tudjuk, hogy ma Magyarországon a fogyatékkal élő emberek sora nehéz, és ennek egyik legfőbb oka az, hogy a (bármikori) magyar kormány nem tiszteli sem az érdekeiket, sem a jogaikat, nem bánik velük felelősségteljesen. De arra, hogy ennek mik a mindennapi következményei 220 embertársunkra nézve – azt nem lehet emberi ésszel felfogni. 

Május elsejével feltehetőleg lezárult az a tüntetéssorozat, ami a CEU bezárása miatt indult el, és végül az általános elégedetlenség kinyilvánításává, legalábbis egy nagyvárosi generáció elégedetlenségének kinyilvánításává fejlődött. A tüntetések kapcsán sokszor elhangzottak azok a kérdések, hogy miért nincs ennek az egésznek konkrét célja? Miért nincs vezető? Miért nem mondja ki senki, mit kell csinálni? 

Mi a baj az MSZP vagyonadó kampányával? - tette fel a kérdést nemrég a Kettős Mércén Szigetvári Viktor. Írásában a szocialista párt "Fizessenek a gazdagok!" kampányát illette kritikával, és vitába szállt az itt megjelent, a vagyonadó bevezetését támogató korábbi cikkekkel. Szövegének olvastán azonnal adódik a kérdés: Mi a baj Szigetvári Viktorral?

Alapvetően semmi. Illetve ha valami mégis, akkor az az, hogy álszent módon, mintegy „jobbító szándékkal” kritizálja az MSZP kampányát, miközben pusztán arról van szó, hogy nem tetszik neki az MSZP (és más baloldali pártok pl. a Párbeszéd) által hangoztatott vagyonadó és progresszív jövedelemadó koncepciója. Nem tetszik neki, mert liberálisoknak ritkán jönnek be a valódi baloldali gondolatok, politikák.

Az MSZP Fizessenek a gazdagok! kampánya egy baloldali (vagy annak látszó) párt kampánya, amely vagyonadó bevezetését és progresszív jövedelemadót ígér, mert a baloldali pártok (irányzatok) így képzelik el a társadalmi igazságosságot: a vagyonos és magas jövedelmű társadalmi csoportok felől újraosztanak jövedelmeket (pénzben és természetbeni juttatásként egyaránt) a szegény és alacsony jövedelmű társadalmi csoportok felé.

Sőt, nem csupán az újraelosztás okán, hanem azért is szeretnének progresszív jövedelemadót, mert azt tartják az igazságos jövedelemadó rendszernek, szemben a lineáris (egykulcsos) vagy a degresszív kulcsokat alkalmazó rendszerrel. És vagyonadót sem a gazdagok szívatása miatt látnának szívesen, hanem mert például ez a megfelelő eszköz a bevallott jövedelmek nélkül „képződött” vagyonok utólagos adóztatására.

A vagyonadó bevezetése a tisztességes adófizetőket nem is feltétlenül terhelné. Ha a befizetett SZJA-t a befizetendő vagyonadóból le lehetne vonni, akkor az, aki sokat adózik a jövedelme után, az nem vagy alig fizetne vagyonadót. Ráadásul a vagyonadó a gazdasági hatékonyságot és növekedést legkevésbé csökkentő adótípus, amely bevezetése esetén más adókat, amelyek kevésbé növekedésbarátok, csökkenteni lehetne.

Szigetvári Viktor és az Együtt párt, amelynek Országos Politikai Tanácsát ő elnökli, nem baloldali. Szigetvári Viktor liberális, esetleg szociálliberális (liberális némi szociális érzékenységgel) – szerintem. A liberális pártok és gondolkodók, mint Szigetvári (vagy éppen Seres László) nem szeretik a gazdagokat és a magas jövedelműeket adóztatni vagy legfeljebb csak módjával, és más elképzeléseik vannak az alacsony jövedelmű, szegény rétegek felzárkóztatásáról. Nem újraelosztás pártiak, inkább a kompetenciák fejlesztésében, az egyéni képességek erősítésében hisznek, amikkel azután az egyén majd a piacon képes lesz boldogulni.

Egyszerű dolog ez: a baloldali - jelenleg e téren baloldalinak tűnő) -pártok (MSZP, Párbeszéd, LMP) azt akarják, hogy fizessenek a gazdagok, és éljenek (részben) ebből jobban a szegények; a liberálisok (DK, MLP, Együtt) azt akarják, hogy ne fizessenek többet a gazdagok, de éljenek jobban a szegények; a konzervatívok pedig (Fidesz, KDNP (tényleg van ez a párt?) azt akarják, hogy a gazdagok fizessenek kevesebbet, és a szegények meg nem érdeklik őket. A Jobbik nem tudom, mit akar.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Szigetvári Viktor új közbeszéd szükségességéről ír, új szövetség kereséséről, ellenségkép(ek) nélkül. Szerinte ez ellentétes a Fizessenek a gazdagok! szlogennel.

„A „Fizessenek a gazdagok!” kampány e meghaladandó politikaképen belül tartja a magyar közéletet. Mintha minden gazdag rossz volna. Mintha a mai magyar társadalmi, gazdasági és alkotmányos válság megoldható volna azzal, ha fizetnek a gazdagok.”

Kedves Viktor, ki mondta, hogy minden megoldódik azzal, ha a gazdagok többet fizetnek? Ezt hol olvasta? Ellenben ma Magyarországon a milliárdosok ugyanúgy 15%-os adókulccsal adóznak jövedelmük után, mint a nyomorgó szerencsétlen közmunkás, és 300-500 milliós ingatlanok tulajdonosaiként nem fizetnek vagyonadót, mert nincs ilyen adónem Magyarországon. A Fidesz-KDNP kormány a gazdagoknak kedvező adópolitikát folytat.

Megszüntette a személyi jövedelemadó progresszivitását, és esze ágában sincs bevezetni a központi vagyonadót (számos EU, OECD és egyéb szervezet javaslata ellenére sem). Eközben rekord magas ÁFA-kulccsal adóztatja a fogyasztást, ami köztudottan ismét csak a szegények adóztatását jelenti tekintettel azok magasabb fogyasztási hányadára.

Ilyen lenne egy igazságos adórendszer? Tényleg? Nem, ez nem egy igazságos, hanem egy végtelenül igazságtalan adórendszer. A progresszív SZJA és a vagyonadó követelése éppen ezért nem hergelés egy csoport (a gazdagok) ellen, hanem az igazságos közteherviselés helyreállításának követelése!

Lehet megosztó nyelvi sémának titulálni az MSZP szlogenjét, és lehet úgy definiálni a populizmust, hogy aztán negatív minősítő jelzőként használhassuk a kampányszöveget illetően – ahogy Szigetvári teszi –, de felesleges. Felesleges, mint ahogy azzal érvelni is felesleges a vagyonadó ellen, hogy nem folyna be belőle számottevő összeg a költségvetésbe[1]. Felesleges, mert ez az egész nem erről szól!

A helyzet az, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájával való szakítás bizony a magas jövedelműek és a gazdagok számára – függetlenül attól, hogy tisztességes vagy tisztességtelen úton szerezték/szerzik jövedelmüket és vagyonukat –, bizony fájni fog. Fájni fog, mert a jelen rendszer haszonélvezőiként egy baloldali fordulat után helyzetük a mostanihoz képest így vagy úgy, de romlani fog.

Éppen az viselkedik felelőtlenül, aki elhiteti a ma jómódban élő társadalmi csoportokkal, hogy az Orbán-rendszer felváltása egy skandináv (vagy bármilyen) típusú jóléti demokráciával megvalósítható az ő magasabb anyagi hozzájárulásuk nélkül.

Bizony, több adót kell fizetniük a magasabb jövedelműeknek, ha a baloldal nyer, mint a jelen rendszerben. És értem én, hogy ez esetleg többeket arra késztet, hogy akár orrukat befogva, undorral, de a Fidesz-KDNP-re szavazzanak 2018-ban, mert anyagi érdekeik ezt diktálják. De szerintem így van ez jól. Inkább szavazzanak Orbánra, mintsem, hogy kéretlen „szövetségesként” kerékkötői legyenek egy baloldali fordulatnak, ha arra sor kerül.

Az MSZP Fizessenek a gazdagok! kampánya minden esetre tiszta vizet önt a pohárba. Jó lenne, ha Szigetvári Viktor és pártja is eldöntené, hogy a DK-val együtt elutasítja, vagy a baloldali pártokkal együtt elfogadja a társadalmi igazságosság helyreállítását, azaz a baloldali fordulatot, amelynek része (akár tetszik, akár nem) a gazdagok fokozottabb adóztatása.

[1] Szigetvári: „az innen megszerezhető források nem elegendőek arra, hogy erős jóléti államot finanszírozzanak”

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!

Május elseje a munkások – és nem a munka – ünnepe, a fájdalom emlékezete. Arra a kizsákmányolásra emlékezünk, azt éljük meg munka nélkül (már aki), ami még álmában sem hagyja békén elszenvedőjét. Tavaly „ez” az írás a Népszabadságban jelent meg. Ott már nincs hangja azoknak, akik egy mindig ugyanolyan hosszú munkanap után belezuhannak a mindennapiságba, a hó végén a „mi lesz most, marad-e még pénz” kétségbeesésébe. Míg Kassáknál „esténként összefáradtak a lámpa alatt”, addig ma nem is akarjuk tudni, mennyire be van csukva az ember az egyéniségét zabáló technológiák okosságába.

Május elsején az emberek hagyományosan kikapcsolódni, a pártok pedig megvillanni akarnak. Ennek megfelelően Gyurcsány és Botka beszédet mondott, Karácsony és Majtényi beszélgetett, az LMP pedig megvalósította a Kétfarkúak kampányígéretét. Percről percre követjük az eseményeket.

Orbán Viktor az Európai Parlamentben megvívott csörte után azzal jött haza, hogy Magyarország menekültpolitikáját támadják, a kormányzat szócsövei azt harsogják, azért kell bezárni a CEU-t, ledózerolni a civileket, “mert a Migránsok”. A kormány új kisfilmje szerint az EU is csak azért kekeckedik, mert migránsokat akar ide küldeni. Lázár János a kormányinfón valami olyasmit magyarázott, hogy egymillió migránst akar behozni Soros György Magyarországra vagy Európába, vagy Magyarországon keresztül Európába. Ő se tudta pontosan.

2015 őszén, a kvótanépszavazás előtt egy hónappal költöztem haza Magyarországra. Alig hittem a szememnek, mikor megláttam a kékszínű menekültellenes plakátok tömkelegét az utak mentén, a lakásom előtt. Arra gondoltam, ezt már a legnagyobb jóhiszeműséggel sem lehet “kampánynak” nevezni - ez nem más, mint gátlástalan propaganda. Valóban, a magyar kormány minden erejét megfeszítve, a média fölötti szinte teljes uralmát kihasználva igyekezett hamis információkkal félelmet kelteni a lakosságban, hogy saját politikai érdekeit előmozdítsa, más szóval: egy propagandagépezetet működtetett.

A héten Kósa Lajos és Halász János nyújtott be egyéni képviselői inditványt a választási eljárásról szóló törvény kapcsán, hogy megpróbáljon fellépni Simicska Lajos óriásplakátjaival szemben. Az eset azért érdekes, mert amikor 2013-ban meghozták az új választási eljárásról szóló törvényt, a szöveget úgy írták meg, hogy az akkor még Fidesz-oligarcha Simicska plakáthelyeit hozza előnybe más választási kampánymódszerekkel szemben. Úgy tűnik, most hogy Simicska nem haver, már a választás tisztasága is mást követel meg a Fidesztől.

A CEU-s botrány kitörése óta nyilvánvaló, hogy hazánk uniós tagságának megítélésére széles körben kedvezőtlen fényt vet az a szélsőséges, egyoldalú és minden értelmet és észérvet nélkülöző EU-ellenes, illetve európai értékekkel szembeni kampány, amit Orbán Viktor évek óta folytat Az EU-val szembeni higgadt kritika, az Unió jövőjének végiggondolása mindannyiunk feladata, de jelenleg elsődleges fontosságú kimondani azt is: az Uniót kritikánkkal belülről szeretnénk építeni, és nem kívülről tovább rombolni.