A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Novák Elődkének cumit küldünk

Novák Elődkének cumit küldünk

Elődke egy magyarinfós interjút panaszolt be a ferencvárosi Választási Bizottságnál, de csak kinevettette magát. Beadványát érdemi vizsgálat nélkül elutasították.

Novák Előd 2009. január 11. napján kifogást terjesztett elő a Budapest 12. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságnál (továbbiakban: OEVB), amelyben előadta hogy a „http://kettosmerce.blog.hu/2009/01/09/eleg _fura_erzes_volt_interju_varady_tiborral_a_humanista_part_ferencvarosi_jeloltjevel” című internetes oldalon Várady Tiborral megjelent interjú alábbi valótlan mondata sérti  a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) 3. §-ban foglalt választási alapelveket:

„Eközben még ott ül a stúdióban a Jobbik képviselője, aki éppen nagyon szalonképes változatot mutat be magáról, miközben tudjuk, hogy pár hete ő személyesen túl van az első kimondottan zsidó ellenes demonstrációján, s miközben tudjuk, hogy ennek a pártnak egyik prominense a náci kurucinfó szerkesztője.”

Állítólag a Fővárosi Választási Bizottság tagjai kikacagták Elődöt, amikor az ott megjelentek közül valaki azt a kérdést tette fel, hogy az-e a problémája Elődkének, hogy a magyarinfó interjújában az állt, hogy Szegedi Csanád az első zsidóellenes demonstrációján van túl. Mert akkor megmondhatná, hogy hanyadik. Emőke meg hápogott.

Novák Előd állítása szerint Szegedi Csanád nem vett részt „kimondottan zsidó ellenes” demonstráción. Hát igen. A "kimondottan" szóba bele lehet kötni. A "régi és új országhódítók elleni" demonstráción mindenki tudta, hogy a zsidókról van szó, dehát gondolni bármire lehet legálisan. Legálisan, de ettől még zsidóellenes marad.

"a pártnak egyetlen prominense sem a „kurucinfó szerkesztője”" - mondta Előd, aki egyébként a kurucinfó szerkesztője, és egyik legaktívabb náci firkásza, valamint a Jobbik delegált tagja a ferencvárosi Választási Bizottságba.

Az OEVB szerint a támadott véleménynyilvánítás konkrét tényállítás hiányában nem alkalmas a választók megtévesztésére és ennek következtében nem alkalmas a politikai ellenfelek választási esélyeinek csökkentésére sem.

Az OEVB határozata ellen Novák Előd nyújtott be a törvényes határidő belül fellebbezést.  Álláspontja szerint az OEVB helytelenül minősítette véleménynyilvánításnak az őt — s ezáltal a Jobbikot — súlyos rágalommal illető tényállítást.  Várady Tibor az OEVB ülésén szót kapva sem tudta bizonyítani állításait. Az interjúban Novák Elődöt valótlanul a Kuruc.info szerkesztőjének nevezte, amelyet ő több sajtóperben is cáfolt, Szegedi Csanád felszólalását pedig egy kimondottan zsidó ellenes demonstrációnak minősítette, ami valójában nem volt az.  Utalt arra is, hogy egy konkrét ügy kapcsán a bíróság az egyik lehetséges legdurvább vádnak tartotta politikussal szemben a náci, nyilas, amtiszemita beállítást. Fellebbezéséhez csatolta a 2008. december 21-i rendezvényük meghívóját, valamint a HVG internetes oldalán (www.hvg.hu) megjelent helyreigazítást. 

Ezen a fotón éppen kéri vissza a cumit, amit a fekete kesztyűs fiatalember Emőke orrába próbál felgyömöszölni.

Elődke! Inkább írj egy-két újabb rágalmazó cikket a kuruc.info-ra, hogy megnyugodj!

Semmi sem kizárt Ferencvárosban (csak az mdf).

A "demokrata" érvénytelen választásra játszik

A "demokrata" érvénytelen választásra játszik

SZDSZ küldte ki ezt a levelet a szimpatizánsainak. Az aláírás "Emese". Végre megtudhattuk, hogy a demokrata helyes hozzáállása a választáshoz az, hogy megpróbálja távoltartani az embereket a voksolástól. A demokrata érdeke ugyanis, hogy érvénytelen legyen a szavazás, minél kevesebben vegyenek részt. Ezt eddig nem tudtuk, de a jövőben szem előtt tartjuk. Így viszont nehéz lesz a Jobbikot kiütni a bejutó helyről 2010-ben. Hát még Ferencvárosban visszaszorítani.

Ezt a levelet elolvasva furcsán hangzik Fodor Gábor nyilatkozata is, aki azt mondja, hogy pénteken dől el, hogy visszalép-e John Emese. Most akkor ki nem mond igazat?

A választás második fordulója érvénytelen lesz, ha nem megy el legalább a szavazók 25%-a. Ebben az esetben teljesen új választást kell kiírni.


---------- Forwarded message ----------
From: *SZDSZ Bp. központ*
Date: 2009/1/14
Subject: John Emese levele a fővárosiaknak
To: szdszbp.

Kedves Barátaim!

Először is, remélem mindenkihez eljut ez a levél, akihez szeretném, de
erre nincsen garancia, mert nem tudom, pontos-e a lista.

Ma este a TV2 Tények című műsorát követően több telefonhívást is
kaptam, a hírműsor ugyanis bejelentette, hogy visszaléptem a
jelöltségtől. Miután ilyen nyilatkozatot én nem tettem, meglepődtem a
dolgon.

Amit ma nyilatkoztam kérdésre az MTI-nek:

"John Emese még nem döntött arról, hogy visszalép-e

Budapest, 2009. január 14., szerda (MTI) - John Emese egyelőre
még nem döntötte el, hogy a második forduló előtt visszalép-e a
jelöltségtől a ferencvárosi időközi választáson.

A szabad demokrata jelölt szerdán az MTI kérdésére cáfolta a
zoom.hu portál szocialista körökre hivatkozva
közzétett információját.
Azt mondta, hogy egyelőre erről még nem döntött, de ha valóban
visszalépne, azt akkor sem valamelyik másik jelölt javára tenné meg.

Az MTI más, az SZDSZ-hez közeli forrásból úgy értesült, hogy az
ügyben csütörtökre születhet meg a döntés."

Szerettem volna ugyanis a döntésről - melynek meghozatalát csütörtökre
terveztük - először a fővárosi SZDSZ-eseket és azokat értesíteni, akik
részt vettek a kampányban. Nem is beszélve az OÜT-ről , akik
támogatták jelölésemet.

Alább felsorolom néhány, a visszalépés mellett szóló érvünket. (A
visszalépéssel szemben is megfogalmazódott néhány, de ezeket alábbiak
messze felülmúlják.)

- A FIDESZ győzelme nem megkérdőjelezhető, ez a választás eldőlt,
egyetlen esetben nem, amennyiben nem megy el 25% a második fordulóban
- a visszalépésem ezt segíti elő.
- Az SZDSZ rossz, de még magyarázható eredményt ért el. (Az SZDSZ
2000. óta nem ért el időközin 5%-nál jobb eredményt, ha önállóan
indult.) Kis párt időközi választás második fordulójában még soha nem
tudott jobb eredményt elérni, mint az első fordulóban. Ez azt jelenti,
hogy csak kevesebb választót tudnánk mobilizálni és később nem az 5,2,
hanem egy esetleges 2-3%-os eredményt kellene megmagyaráznunk. Ez az
EP-kampányt megelőzően halálos.
- A Jobbik szavazói azonban - ezt bizonyította az első forduló - nem
kis pártként, hanem fegyelmezett katonaként viselkednek, ami azt
jelenti, hogy még inkább felülkerekednének.
-A szélsőjobb kampányban alkalmazott módszereitől el kell
határolódnunk. A visszalépéssel ezt is meg tudjuk tenni. (Egyébként
iwiw-en tegnap megérkezett első halálos megfenyegetésem.)
- A szélsőséges elemekkel és botrányokkal tarkított kampány miatt
személyes okokból is jobb a visszalépés. (Ezt az érvet sokan
támogatják és hangsúlyozzák környezetemben, magam kevésbé.)

Próbáltam tegnap-ma minél több véleményt meghallgatni és jómagam döntöttem.

Köszönöm a kampány résztvevőinek és mindenkinek, aki segített itt a
IX. kerületben, sajnálom, hogy nem lett jobb az eredmény. Én
igyekeztem mindent megtenni, hogy jobban szerepeljünk. Azt hiszem
nehéz időben, nehéz előzmények - Gegesy lemondása - után indultam és a
kampány, a lejárató támadások és persze az országos politikai helyzet
csak nehezítették a dolgunkat. A tanulságokat le kell majd vonnunk,
mert tavasszal, jóval nagyobb erőpróba vár a pártra.

Kérem, fogadjátok el döntésemet, barátsággal:

Emese

Ferencvárosban semmi sincs kizárva (csak az mdf)

SZDSZ-es internet kommandó

SZDSZ-es internet kommandó

Elfogtunk egy levelet:

Tavaly elkezdtük az SZDSZ „nettkommandóját” szervezni, idén viszont gőzerővel el is kell indítani a közös munkát. Ez az év a kampányok éve lesz. A kampány eredményes megvívásában rendkívül nagy szerepe lesz a Világhálónak, így nektek is, akik ennek használatában mind kifejezetten profik vagytok. Eddig is sok eredményt elértek a liberálisok azzal, hogy elmondták a véleményüket, hogy megcáfolták az ellenfeleink rágalmait, hazugságait. Viszont szervezetlenül ez kevesebbet ér. A főváros liberális vezetői ismerték fel először, hogy ez egy fontos terep és az ő kiemelt segítségükkel indulhatott el a dolog. Ebben nagy jelentosége volt D.-nek is. A rendszer működése a következő lenne. A Nett összes nagyobb fórumán jelen kell lennünk. El kell érni, hogy mindenhol megszólaljon a hangunk. Ezért ezeket a fórumokat fel kell osztani magunk között. Vannak a kiemelt jelentőségű fórumok, amin szeretném, ha mind rendelkeznétek regisztrációkkal. Ezek: Index, Budapest Portál, NOL, Klub Rádió. Ezeken ajánlatos lenne, ha mindenki napi legalább 5 beírást megejtene. Ezen kívül fontos fórumok: Origo, HVG, 168 Óra, Gondola, MSZP, SZDSZ, Fidesz társalgó, RTL-KLUB, TV-2, Hír-tv, stb. Ezeket az egyéb fórumokat kéne egymás között úgy elosztani, hogy mindenkire az alapok mellett legalább egy jusson ezekbol. Vagyunk 10-en, tehát a felosztás megoldható. Ne legyen olyan fórum a politikában, ahol mi nem vagyunk jelen. J Mindenkit arra kérek, írja meg az egyéb fontos fórumok alatt felsoroltak közül hány helyet, és melyik helyet tudná bevállalni. Ezekre, bőven elég napi 3-4 beírás körüli mennyiség. A másik fontos dolog, hogy a csoport létszámát folyamatosan emelnünk kell, hogy minél nagyobb legyen az általunk képviselt hangerő. Ezért arra kérlek titeket, ha van megbízható liberális ismerősötök, vagy a fórumozás közben akadtok össze normális liberális fórumozóval, akkor azt is próbáljuk meg beszervezni. Előny, ha a beszervezendő az SZDSZ tagja, vagy biztos szavazója. Elmondtam nektek, hogy D.-tól kaptuk ehhez a rendszerhez a legnagyobb segítséget. Pont ezért, D. és Budapest az egész projektben kiemelt prioritást élvez. Rendkívül fontos, hogy azokon a fórumokon, ahol ti megjelentek, a fővárossal foglalkozó bármely topicban azonnal jelenjen meg pozitív véleményetek D. és a liberális vezetés mellett. Cáfoljátok a rágalmakat és bizonyítsátok az eredményeket. Budapest az SZDSZ számára minden. Amíg Budapest a mienk, addig olyan nagy tragédia nincsen. Ha Budapestet elveszítenénk, annak tragikus következményei lennének, ezért a főpolgármesteri poszt számunkra létkérdés és ezt így is kell kezelni. Ha az adott fórumon nincs topic Budapestről, akkor érdemes csinálni egyet, vagy erre terelni kissé a beszélgetést. Elképzelhető, hogy egy fórumon erős támadás alá kerültök, vagy véleményetekkel elenyésző kisebbségbe kerültök. Saját tapasztalataim alapján, sokszor a vitát nem az érvek döntik el egy fórumon, hanem a mennyiségi többlet. Ha valami mellett láthatóan sokan állnak ki, vagy valaki mellett, akkor a támadók és ellenhangok visszahúzódnak. Magyarul, ha úgy érzitek megszorultatok, vagy nagyon erősen támadnak titeket, azonnal, tessék engem felhívni ................... vagy dobni egy mailt, ami után én a csoport összes többi tagját értesítem, hogy ezen és ezen a fórumon, ebben a topicban gond van. Megkérek mindenkit, ha ilyen tartalmú levelet kap tőlem, akkor lehetőség szerint azonnal menjen be az adott oldalra és segítse, erősítse megtámadott barátunkat. Sok lúd disznót gyoz! J A vitában az van előnyös pozícióban, aki komoly információk birtokában van. Az információ, a legnagyobb fegyver. Rendszeresen fogtok tőlem anyagokat kapni fontos kérdésekrol, amikből szabadon merítkezhettek, lesznek közöttük bizalmas információk is, amit felhasználhattok szintén. Ha bármilyen vitában anyagokra lenne szükségetek, akkor szóltok nekem és én azokat záros határidőn belül a rendelkezésetekre, fogom bocsátani. Legkésőbb február végére, létre akarok hozni egy zárt és titkos webes oldalt, amiről a csoport tagjain kívül nem tud senki. Ez az oldal külső személyek előtt láthatatlan lesz. Számotokra viszont ide is tematizálva felrakom a fontosabb információkat. Ezen túl meg fogjuk oldani, hogy fórum is működjön rajta, ahol egymástól is kérhettek információt, segítséget és meg tudjátok osztani tapasztalataitokat is. Fontos lenne, ha egy bizonyos kérdésben olyan érveket tudtatok felhozni, ami nyerő lett, akkor ezt osszátok meg másokkal is a csoportban, hogy hasonló esetben egy működő válasszal tudjanak ők is fellépni. Ha bármi hasznos ötletetek lenne, azt is osszátok meg velem. Minden ötletet továbbítok felfelé. Most a fővárosi SZDSZ vezetői és a főváros vezetése kifejezetten kíváncsi javaslataitokra, ötleteitekre és szeretnék, ha közösen építenénk fel azokat. A kapcsolattartó felfelé én vagyok. Ha bármit akartok, minden rajtam keresztül történik. Azok számára, akik nehezebb anyagi helyzetben vannak, lehetőség lesz arra, hogy a nett hozzáférésében akár anyagilag is segítséget kapjon. Később, ha a rendszer már jobban megerősödött, akkor, ha a résztvevőknek egzisztenciális, vagy munka problémái vannak, elképzelhető, hogy arra is tudunk majd helyi válaszokat, megoldást találni D. segítségével, vagy az SZDSZ-től nem túl távoli vállalkozások által. J A munkának el kell indulnia most már. Hogy az indulásnál kik kerüljenek bele a csapatba, azt én döntöttem el szubjektív módon, ehhez szabadkezet is kaptam. Úgy gondolom elég erős ütős kis csapatot, tudtam összeválogatni, és ha ebbe a munkába keményen részt tudtok és akartok vállalni, akkor erős fegyver leszünk az SZDSZ oldalán. Úgy kell működnünk, mint egy sejt. Folyton szaporodjunk. / Uraim, ne csillogjon a szemük, nem úgy gondoltam! J / Mindenki hozzon magával mégegy embert. J De ti tényleg hozzatok. Kérésem lenne még, ha regisztráltok egy oldalon, akkor küldjétek el nekem, milyen névvel regisztráltatok. Nagyon fontos, hogy tudjam ki milyen néven, és hol szerepel éppen. Az sem baj persze, ha szorgalmasak vagytok és akár több néven is, regisztráltok egy vagy több fórumon. Úgy gondolom, most már semmi akadálya annak, hogy az érdemi munkát elkezdjük. Hiszek bennetek, hiszem, hogy az SZDSZ-t a Parlamentbe fogjuk rugdosni és hiszek abban, hogy 2007-ben amikor bemegyünk a ............. úrhoz koccintani, akkor D.  meg fogja köszönni, hogy segítettünk neki megőrizni pozícióját. Hogy a munka milyen hatékony lesz, az kizárólag rajtunk múlik. Felülről a munkához minden segítséget megkapunk, a zöld jelzést fellőtték, a rajthoz állhattunk, induljunk el és bizonyítsuk be, hogy méltók vagyunk a bizalmukra és tudunk jól dolgozni. Menet közben pontosíthatunk még sok mindent. Ha bárkinek kérdése volna, az forduljon hozzám bármikor bizalommal. Nos Hölgyeim és Uraim! Felkészültek? Indulhatunk?

A levél hiteles, de ezt nem áll modunkban bizonyitani.

Rabságban! Segítség!

Rabságban! Segítség!

Csaknem 3 órája vagyunk, fogságban a vizsgám lassan kezdődik. Az ablakon nincsenek rácsok, de kimászni életveszélyes (bár én kimásznék, de lebeszéltek).

Az ok: Ajtót szereltünk!
 
Miután 3x-or összeszereltük a kilincset, és szét, el kellett gondolkoznunk a drasztikus módszereken, ajtó kifeszítése ,kitépése. De ezteket, elvetettük, mint nagy anyagi kárral járó tényezőt. Miközben ezeket a sorokat írom lassan a 3-ik órába lépünk a helyzet drasztikus a lakatos még nincs itt.
 
Közelben lakó ismerőseimet kérem a fogyóban lévő alkohol tartalékainkat fel kéne tölteni. Ha Groby-ból hoztok, akkor Hiltop Irsait vagy Staropramen, ha nem, Dreher. Az utolsó üveg pezsgőt nyitjuk, éppen már csak egy fehérbor van, de az nagyon szar. Kaját ne hozatok karácsonyról, és szilveszterről még maradt.
A cikket folyamatosan frissítjük.
 
Update1: Aki ismer jó lakatost 8. kerület környékén közelében szóljon.
 
Update2: Elfogyott a pezsgő és a fél üveg szar bor is SOS.
Szmogriadó ez a fogalom győkér

Szmogriadó ez a fogalom győkér

Hát jó végre, hogy vége van ennek a szmogriadónak, nem kell már szegény családapáknak bűntudattal lehajtaniuk a fejüket, a párnára miközben halkan azt súgják páros (esetleg páros napokon páratlan). Megmenekült a magyar társadalom a bűntudatérzésestől és ez jó. Kényelmesen alszik már Bocskor Tamás is, aki elmondta reggeli műsorában, hogy ő a szmogriadó mellett van, de hát muszáj, ha páros az autó nem ő tehet róla ezt osztották, dolgozni csak menni kell. Hát igen a faszomtudjamilyen rádió szerkesztőségében biztos nem akadt egy páratlan autó. Ahogy tegnap láthattuk minden munkahelyen is vagy csak páros rendszámú autósok dolgoznak, vagy csak páratlanok, mert hát bizony én nem tudtam megállapítani melyik nap van, legalább is az autók rendszámából a nagykörúton fulladtam, és néztem, de egyikből se volt több mint a másikból.

 
Miért?
 
Hiszen nincs büntetés, és a törvények rendeletek arra valók, hogy az emberek megszegjék, és az állam büntessen. Nem percig se gondoljuk, hogy ez valamifajta közös érdeket szolgált, mi mind tudjuk, ez az állam ármánykodása az emberekkel szemben, akik, hogy is tudnának valakit megkérni, hogy vigye be őket a munkahelyükre, és, hogy lehetne ez természetes mindennapon, még ha plusz tíz percér ezer forintokat is lehetne spórolni fejenként.
 
Áh, hogy is képzelhetem.
Humanista Párt - 3,68% (vélemény rovat)

Humanista Párt - 3,68% (vélemény rovat)

A képen humanista öröm az előzetes eredmények (3,77%) tudatában.

Szükség van egy olyan erőszakmentes, és magát pozitívan meghatározni tudó politikai erőre, amelyik nem a konfliktusok kiélezésében érdekelt, és identitásképzésének alapja nem az, hogy a "szélsőségek ellen még egyszer utoljára szavazzatok rám". A humanisták megmutatták Ferencvárosban, hogy kevés pénzből egy ismeretlen formáció is képes nagyon jó eredményeket elérni akkor, ha megvan a hitele, nem próbál hülyíteni, nem mellé, hanem őszintén beszél, és a törvényeket betartva működik. Eddig 500 ezer forintot költöttek kampányra, mégis a milliókat elszóró SZDSZ-nél csupán 120 szavazattal kaptak kevesebbet. Egyébként azt is megtudtuk, hogy a HP-ben és a Humanista Mozgalomban a tisztségviselők nem kapnak anyagi juttatást a munkájukért. Ez náluk alapelv, mert az a cél, hogy senki ne foglalkozásként tekintsen a társadalmi munkára. A fizetség lehet az elért eredmények felett érzett büszkeség, valamint a tudat, hogy sikerült változtatni valamin jó irányban.

Persze nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Jobbik 8%. Ez elég lesújtó. Igaz, a jobbikosok mindenkinél fegyelmezettebb szavazók, ezért egy nagyobb részvételi arány mellett szolidabb eredményt értek volna el, de akkor is...

Az SZDSZ a kampány végén még kijátszotta a "mi mentjük meg az országot a Jobbiktól" kártyát, amivel a "kisebbik rossz" logika szerint szavazókat próbálta meggyőzni. Annyit elért, hogy a Jobbik szimpatizánsai nagyon összerántották magukat ennek hatására, valamint az SZDSZ is felkúszta magát éppen 5% fölé.

Kampánycsend és szavazás 37 szavazókörben

Kampánycsend és szavazás 37 szavazókörben

A 43 órás kampánycsend ma este 19:00-ig a szavazás lezárásáig tart. A jelöltek ma nem frissíthetik a blogjukat. Egyébként a törvény egy katyvasz, a gyakorlatban pedig maga az OVB és a Legfelsőbb Bíróság sem tudja, hogy mikor miért és mit döntsön.

A kampánycsend megsértése

41. § A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát (a továbbiakban: plakát) elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton.

Na, ebbe aztán, ha akarom belefér a lépcsőházunkban a szomszéd nénihez címzett: "Mari, néni! Nem lehet olyan gyökér, hogy azokra szavaz!" felkiáltás is. De ha Mari néni azt vallja, hogy az ő választói akaratát ez nem befolyásolja, akkor nyílván nem tud semmit tenni a bíróság, hiszen nem történt meg a "választói akarat befolyásolása", azaz nem történt kampánycsend sértés. Ha viszont Mari néni a "gyökér" jelző hatására mégsem szavaz azokra, és mégis inkább ezekre szavaz, akkor viszont nem fogja bevallani, hogy igazából emezekre szavazott volna, hiszen pont azért nem tette, mert nem akart gyökér lenni...

A lényeg, hogy mindannyian kampánycsendet sérthetünk e szerint a logika szerint. Akkor amikor a családtagjainkat kérdezgetjük óránként, hogy voltak-e már szavazni, és mikor mennek. Akkor, amikor hangot adunk annak a véleményünknek, hogy "jaj, csak nehogy az a korrupt tolvaj bagázs nyerjen már megint", vagy azt mondjuk, hogy "de jó lenne ha végre változnának a dolgok", vagy egyszerűen odafordulunk a szomszéd Józsibácsihoz a liftben, és azt mondjuk: "ugyan már, teljesen mindegy melyikük nyer, ezek mind ugyanolyanok". És azzal, hogy erről én most értekezem, én is kampánycsendet sértek, amennyiben a leírtak befolyásolták választói akaratodat.

DE! Az OVB szerint az állampolgárok, mint állampolgárok közötti személyes kommunikáció tartalmától és formájától függetlenül NEM valósítja meg a kampánycsend megsértését. Szabadon lehet blogolni, és elmondhatod személyes blogodon, hogy kit kell támogatni. Felhívhatsz akár 1000 embert is, akár egy gép segítségével is, és buzdíthatod őket szavazásra a szavazás napján. Ez nem törvénysértő. Ilyen már történt korábban, amikor egy ismert színész hívott fel rengeteg embert, hogy menjenek el szavazni, de mivel senki nem tudta bebizonyítani, hogy erre az a párt kérte őt, ezért az OVB nem állapította meg a kampáncsend megsértését.

A Legfelsőbb Bíróság szerint nem sértette meg a kampánycsendet az a lap, amely a kampánycsend idején több korábbi laszáma megmaradt példányait osztogatta ingyenesen, és az egyik lapszámban az egyik párt hirdetése volt fellelhető. (forrás:http://www.jogiforum.hu/files/publikaciok/dr_tarczai_aron-kampanycsend%5Bjogi_forum%5D.pdf)

Tilos többek között a kampány célú telefonálás, sms, e-mail küldése is. Elvileg. Bár a Legfelsőbb Bíróság szerint, ha a választópolgár korábban kérte, hogy a párt küldjön neki e-mailben további információkat, akkor az önkéntesség miatt ez nem lehet alkalmas a befolyásolására. Hmm... szinte látom magam előtt K. Erzsébetet, aki 18 éve kampányol már door-to-door minden választáskor, és tudja, hogy bár a rábízott szavazókörökben sok szavazója van, elég lusták, ezért noszogatni kell őket, hogy elmenjenek. Ezért engedélyt kér tőlük noszogatásra. Ilyen egyszerű volna kijátszani? Egyénileg amúgy is bármit küldhet. A lényeg, hogy szervezetten nem szabad csinálni.

De nem kell ennyire bonyolultra sem gondolni. Volt már olyan, hogy egy párt vezetője felszólította az aktivistáit kampánycsend alatt, hogy a párt híveit buzdítsák szavazásra. Az LB megállapította, hogy a politikus nem jogellenes magatartásra hívott fel.

Na most ezek után kommentekben kampányolhattok! Legalább is, azt hiszem.

 

Kampánycsend témában egy elemzés itt.

 

Filmrovat I.

Filmrovat I.

 

Elindul filmrovatunk! Nem tudjuk, hogy lesz-e folytatás vagy remake, egyelőre egy részesnek terveztük.
A következő kisfilmre se a szerzők se a komszomjvna engedélyét nem kaptuk meg, csak Lenin elvtárs kegyelmében bízhatunk (visszadobja-e?)!
Béni elnézést, hogy kiraktam, de nem bírtam ki, hogy ne tegyem, annyira zseniális.
A film a burgonya és a Leninizmus, egymásra gyakorolt hatását elemzi. Ellenben én nem akarok semmit elemezni!
A film teljesen amatőr (aszem) 0 költségvetéses.
 
Lenin a burgij
 
"Elég fura érzés volt..." - Interjú Várady Tiborral a Humanista Párt ferencvárosi jelöltjével

"Elég fura érzés volt..." - Interjú Várady Tiborral a Humanista Párt ferencvárosi jelöltjével

 

"A ma reggeli NapTV-s vitán éreztem azt, hogy itt vagyok annak a gusztustalan politikának a szereplői között, akik miatt ott tart az ország, ahol. Testközelből volt szerencsém hallani a pártok képviselőinek félrebeszélését, a szokásos acsarkodást, és alapvetően az üres dumát. Ez egy elég fura érzés volt..."

Hogy lehet, hogy a Humanista Párt nem keveredett bele a csalási botrányokba? Ügyesebbek voltatok?

Egyszerűen összegyűjtöttük az ajánlószelvényeket. Nem szoktam tagadni, hogy van mögöttünk egy kudarc is, amikor 2006-ban nem sikerült. Azóta levontuk a tanulságokat. Rájöttünk arra, hogy sokkal nagyobb erőkkel kell a cédulák kiküldése előtt is szimpatizánsi bázist építeni. Pontosan ezt tettük. 50 igen lelkes humanista kopogtatott 3 hétig folyamatosan. Összegyűjtöttük a megfelelő számú ajánlást, és elsőként sikerült leadni a cédulákat.

Milyen volt az emberek hangulata?

2 dologról számolhatok be. Egyrészt egy heveny undor a politikától. Szerencsére sikerült elegendő embernek elmagyarázni, hogy pont ez a politikától való „hányinger” az, ami minket arra ösztökélt, hogy változtassunk a rajta, és egy olyan pártot indítsunk, amelynek mások a módszerei, mások az értékei, és kitart az elvei mellett. Ez azt eredményezte, hogy azok az emberek, akik ezt meghallgatták, nagyon nagy arányban szimpatizáltak velünk. Szeretném kiemelni, hogy azáltal, hogy összegyűlt 800 ajánlószelvény, az összes szavazó 2,5%-ának bíztatását kaptuk meg az induláshoz.

Mekkora volt a támogatók aránya? 10 ajtónyitásra hány cédulát kaptatok?

Akikkel beszélni is tudtunk, óvatos becslés szerint is legalább a negyedük adott cédulát.

Az SZDSZ 2000 Ft-ot fizetett az aktivistáinak kopogtatócédulánként, és ezt John Emese a ma reggeli NapTV vitában sem is cáfolta. Mi a véleményed erről?

Hmm… A kampányfőnökük cáfolta ezt a hírt, és azt mondta, hogy csak élelmiszer hozzájárulást adtak. De ha utánaszámolunk, hogy csak élelmiszer hozzájárulást adtak 10 napon keresztül, akár fejenként 1000 forintot, így is egy hatalmas összeget kapunk. Ennek azért van jelentősége, mert a törvény által meghatározott korlát összesen 1 millió forint. Meg vagyok róla győződve, habár adataim nincsenek, hogy az SZDSZ megszegte ezt a törvényt, és többet költött, mint amennyit a törvény megenged. Köztudott, h ez a törvénysértés is bevett gyakorlat a parlamenti pártok körében. De visszatérve az aktivisták díjazására, a Fidesz háza tájáról érkező beszámolók 700 Ft-os órabérről szóltak.

Ti mennyit költöttetek? Vagy ez nálatok titok?

Nem. A kampányhelyiségünk bruttó 264.000 Ft volt, a nyomdai szórólapok (14 ezer darab) és plakátok összesen bruttó 150.000 Ft, fekete-fehér A4-es szórólapok sokszorosítása bruttó 40.000 Ft. Egyéb kisebb költségek, mint pl. mosószer és kenyér, bejgli a lakossági fórumokhoz: párezer forint.

Két vitán vagy túl. Mik a benyomások?

A ma reggeli NapTV-s vitán éreztem azt, hogy itt vagyok annak a gusztustalan politikának a szereplői között, akik miatt ott tart az ország, ahol. Testközelből volt szerencsém hallani a pártok képviselőinek félrebeszélését, a szokásos acsarkodást, és alapvetően az üres dumát. Ez egy elég fura érzés volt, és elég nehéz volt dönteni aközött, hogy támadjam a többi párt igen sok ponton támadható kijelentéseit, vagy legyek pozitív, és koncentráljak arra az alternatívára, amit mi nyújtunk. Ugyanis amikor az ember ül és azt hallja, hogy az MSZP jobb választási törvényt csinálna, de a fidesz megakadályozta ebben, és fordítva ugyanezt mondták volna. Amikor azt kell végighallgatni, hogy az SZDSZ jelöltje gyakorlatilag eltitkolja a saját gazdaságpolitikáját, egy szót sem mond arról, hogy a privatizációs törekvéseket, a neoliberálisok piacpárti fundamentalizmusát támogatják. Ehelyett azt kellett végighallgatni sokadszor, hogy az SZDSZ országgyűlési képviselő-választási kampányának központi eleme a játszótéri dohányzás betiltása, a vadplakátozás betiltása, illetve a muffin elkészítésének módja, mely receptet Emese minden háztartásba eljuttatta. Eközben még ott ül a stúdióban a Jobbik képviselője, aki éppen nagyon szalonképes változatot mutat be magáról, miközben tudjuk, hogy pár hete ő személyesen túl van az első kimondottan zsidó ellenes demonstrációján, s miközben tudjuk, hogy ennek a pártnak egyik prominense a náci kurucinfó szerkesztője. Nos ebben a környezetben beosztani 4 percet a humanista alternatíva bemutatására, és az ellenfelek politikájára vonatkozó fontos megjegyzésekre, nem egy könnyű feladat.

Mégis, hogy ha nem indulnál a választáson, akkor melyik jelöltre x-elnél a ferencvárosi választópolgár helyében?

Én biztosan nem szavaznék egyik pártra sem. Azért csináljuk a Humanista Pártot, mert azt gondoljuk, hogy szükség van egy másfajta alternatívára. Ha nincs alternatíva, akkor a tudatos érvénytelen szavazat az, ami kifejezi, hogy bár szavaznék, ha tehetném, és lenne kire, de éppen nincs olyan politikai erő, amit őszintén támogatni tudnék. Most azonban van. A kisebbik rosszra való szavazás arra jó, h minden úgy maradjon, ahogy most van.

Vannak néha éles helyzetek is. Ki fogja megvédeni Ferencvárost a Magyar Gárda felvonulásaitól?

A kopogtatócédulák körüli botrány is megmutatta, h a szélsőségeseket igen nagy mértékben az táplálja, hogy a parlamenti pártok politizálása olyan, amilyen. Amíg a mainstream politika megbízható beszállítója marad a Jobbiknak, és rendszeresen szállítja a törvénytelenségeket, a korrupciót, és egyéb gusztustalanságokat, addig a szélsőségek bőven meríthetnek az uszításhoz felhasználható alapanyagokból.

(fotó: Vida Viktor, Védegylet)

Mi a tétje ennek a választásnak?

A tétje számunkra az, hogy be tudjuk bizonyítani egy példával, hogy szükség van egy humanista erőre, hogy az emberek nagyon mást akarnak mint a jelenlegi pártok. Azt, hogy elszánt és jóakaratú emberek akár kevés pénzzel is képesek komoly eredményt elérni a választásokon. Amennyiben ez bebizonyosodik, akkor ez sokak számára inspirációt fog jelenteni, és országszerte fel fognak bukkanni hasonló kezdeményezések, a Humanista Párt részéről mindenképpen, és reményeink szerint másokat is megmozgat ez a példa. Jelenleg úgy érzem, hogy nagyon sok jó szándékú ember nem politizál, nem vesz részt a képviseleti demokrácia rendszerében, mert azt gondolja, hogy lehetetlen lenne eredményt elérni. A mi feladatunk, hogy visszaadjuk a hitüket, és utat törjön magának a változtatni akaró emberek kritikus tömege. 

Apropó képviseleti demokrácia, ez volna a cél? Egy működő képviseleti demokrácia?

Nem. Ez nem egy végcél számunkra. Egyrészt mi humanisták elválaszthatatlannak tartjuk a társadalmi, ha úgy tetszik civil aktivizmust és a politikai szerepvállalást. Úgy gondoljuk, hogy a politika a jó esetben a társadalmi mozgalmakat kellene, hogy tükrözze. Mindazonáltal, a jelenlegi képviseleti demokrácia rendszerével koránt sem vagyunk elégedettek. Célunk visszaadni a hatalmat azoknak, akiket ez megillet: a választóknak. Egy részvételi demokráciát szeretnénk, ahol  biztosítva van az emberek közvetlen beleszólása a közügyekbe, ahol az egyénileg megválasztott képviselők visszahívhatók, és ahol nem az a győztes, aki a legnagyobb pénzügyi tőkét tudja maga mögé állítani. A humanisták valós demokráciát szeretnének!

Milyen eredményre számítasz?

1000 szavazat, 10% .

 

IX. kerület: Ajándékosztás a Nap-Kelte fényében

IX. kerület: Ajándékosztás a Nap-Kelte fényében

Vasárnap időközi parlamenti választásokat tartanak a 9. kerületben. A mérce is több cikkben foglalkozott a témával, a szánalmas választási videóktól az SZDSZ és az MDF érdekes kopogtató cédulagyűjtésesig. Egyértelmű volt kit támogatunk, de ezt most sem mondjuk ki, csak annyit: nem nő, nem kommunista, nem vidéki, és egyik nagy párt sem támogatja. Szerintem, aki megfelel ezeknek az igényeknek, arra szavazzatok!

Ma reggel az M1 napkelte című műsorában vitatkoztak a jelöltek. Ott volt Szegedi Csanád a láncos kutya, John Emese az SZDSZ kihelyezet barbibabája, a kommunista párt jelöltje öööö izé, na, ő, a piros pont fehér utódpárt harcosa, és Váradi Tibor jogász, a humanisták jelöltje, aki ez alkalommal is ellenpólust képzett a balról (legjobbra ültették) felé lengő populizmus szelének.
 
A beszélgetés tök izgalmas volt, sajnos azon kívül semmire nem emlékszem, hogy minden pártra elmondta valamelyik másik jelölt, hogy szélsőséges, kivéve a kommunista jelöltre és Tiborra.
 
Szegedi Csanád tudja ütni a vasat kőkeményen, odacsap a többieknek, valószínűleg már a cigányputri szélén érzi magát. Az MSZP-s jelölt még mindig nem vetkőzte le a debil 6 éves kisgyerek értelmi színvonalát. John Emese viszont megnyerte a maratoni semmit mondás eheti rekordját, 5 azaz öt percet beszélt arról, hogy a többi párt olyan helyre plakátol, ahova nem szabad. Ezzel a szadesz hihetetlen módon megint rárakott egyet az elmúlt időszakban elkezdet demagóg populista irányvonalra. Váradi Tibor szépen elmondta az első fecske szöveget, rendben is volt. A két parlamenti párt jelöltje megállapodtak abban Süveges Gerivel (a kicsinyítő jelző a műsorvezetői képességek miatt), hogy új választási törvény kell, és ez így nagyon rossz. Kőkemény vita alakult ki, hogy kitartott szebb sajtótájékoztatót erről.
 
Merre láttuk a Fideszes jelöltetet, hol volt éppen, ha nem a vitán? Hát ő almát és kenyeret oszt közben a Bakáts téren -a választás tisztaságát felügyelve- a szavazópolgároknak. Persze ez se csalás ám, nem, dehogy. Valószínűleg ezt még a mai nap folyamán megörökítjük egy videó formájában.
süti beállítások módosítása
Mobil