Szavazzon melyik a 2008-as év eseménye! Vigyázat a válogatás liberális szemszögből készült!
Hollán Ernő utcai flash mob
Zsidónegyed.com, judapest.org, Konzervatórium, Hírszerző, Reakció, Fidesz. Hát tud valaki baloldaliként ellenállni annak, hogy kimenjen? Főleg, hogy származását tekintve zsidó.
Az egészet egy dologgal lehetne összefoglalni: (elrontott idézett következik) „nagyot nőtt a kis pöcs, mióta a konzervatív értelmiség a kezébe vette.” Valószínűleg évekig az egyetlen olyan esemény magyarhonban, amikor a konzervatív értelmiség azt mondta, no, megállj kis antiszemita disznó, no, megállj erőszak. Innentől számítható Magyarországon a szélsőjobb oldal térvesztése a konzervatív értelmiségen belül.
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke
Fodor Gábort x év után az SZDSZ elnökének választották, az európai értelemben vett eltévedt szociálliberálisok, akik hisznek a 19 századi liberalizmusban (mint én), rövid 2 hónapra fellégeztetünk (parlamenti szünet). Utólag látjuk, hogy az európai értelemben vett megélhetési politikusok nem, ezért azóta is inkább kicsinálják a szadeszt minthogy Fodor Gáboré legyen.
Melegfelvonulás
Aki hülye haljon meg tartja a mondás. Nem, sajnos még mindig élnek hazánkban olyanok, akik kiviszik a gyereküket megmutatni, mi az a buzi. A szerkesztőség tagjai többségi szavazás után kívánják az úriembereknek, úri hölgyeknek, hogy a gyerekük is homoszexuális legyen. A többiről yes komment .
Az SZDSZ-MSZP koalíció felbomlása.
Több éve égtek gyertyák több bogíró ablakában is ezt várva. Amikor kimondták, 5 napig tartó féktelen orgia kezdődött. Sajnos ezt nem tudtuk dokumentálni.
Megalakul az LMP
Demokratikus jogállamhoz méltóan emlékeztünk meg a jövendő párt születéséről. Aktivisták futnak rendőrök elöl, aztán autós üldözés, végül lehetett lézervetítés, egy magántulajdonú hotelből.
2 nap múlva sajtótájékoztató ahol a magyar média színe java bombázza kérdésekkel a jövendő pártelitet, de végül csak páran merik ezt megjelentetni.
Chinese Democracy
Megjelenik megszámlálhatatlan év után a Guns N' Roses új albuma. Minek? A fostalicska jelző nem takarja az új album minőségét. Tessék még mindig Dead Kenedyst vagy Ramonest hallgatni, az jobb.
Mért került ide? Csak a neve miatt.
3-as népszavazás 3 igenre
Az ország népe döntött birka módjára. Leszarta mi a jó nekünk. Ellenben büntette a Gyurcsány kormányt. Megfigyelhető az idő előrehaladtával (és a gazdagsági válság begyûrûzésével), egyre többen szavaznának ismerősi körünkből, a vizitdíj, korházi napidíj, és a tandíj megtartására. A népszavazás által eltörölt tételek számszerű bevételeit érdemes összevetni a szociális juttatásokra évente kifizetett összeggel, amit kapunk azt úgy hívják önsorsrombolás.
Megalakul a Kettős Mérce blog
Bár a szűklátókörű szcientologusoknak még nem, de a szűklátókörű ballib értelmiségnek már sikerült észrevennie, miről szól ez a blog. Szembeszáll a ballib értelmiség homályával, de emellett nem adja fel az idealizmusát. A cél nem szentesíti az eszközt.
Fesztiválszezon
Minden jóravaló liberális, ellátogatott idén legalább egy fesztiválra. Kinek ne lennének emlékezetesek az idei fesztiválszezon koncertjei. Egy liberális értelmiséginek, mert ő tudja, a magyar értelmiség előtt két út áll. Mi liberálisok nem szeretjük a járhatatlant, ellenben a pálinkát!!!!!
Tarka Magyar
Miden rosszban van valami jó. Lófaszt! Minden jóban van valami rossz. Végre volt egy demonstráció a balfasz „felgyújtjuk az írók boltját, mert ott sok a zsidó könyv” huligánok ellen.
A rosszak: Gyurcsány „piti katalin” Ferenc, a Magyarok a nácik ellen, az MTI (nem először), Juhász „kendermag” Péter, Deák Gábor, és Gandhi. Iszonyatos módon nem köszönjük az In-Kal security közreműködését.