1918 novemberében egy csoport szüfrazsett körbeállta a lengyel államfő, Józef Piłsudski villáját, és addig döngették esernyőikkel a tábornagy ablakait, amíg az végül beengedte őket az esőről, és megígérte nekik választójoguk törvénybe iktatását. November 28-án pedig valóban megkapták a lengyel nők a…
Az 1956-os forradalmat a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, és egyidejűleg a „állami feminizmus” ellen is vívták. Az 1956-os forradalom társadalmi nemek szerinti elemzését azzal a kijelentéssel kell kezdeni, hogy a forradalom az „anyai alapú gondolkodás” egyeduralma helyreállításáért harcolt.…
Németországban régen várt módosítást szavazott meg a parlament a nemi erőszakkal kapcsolatban, szigorúbb lett az erőszak eddig meglehetősen tág definíciója. Mostantól kezdve akkor is büntetendő, ha az áldozat „csak“ szóban védekezik, és hárítja az erőszaktevő szexuális gesztusait. A törvénymódosítás…
Egy dolog szóban, az elvek szintjén kiállni a feminizmus mellett vagy a szexizmus ellen, és egy másik a hétköznapokban, a mindennapi élethelyzetekben vagy a különféle szervezetekben biztosítani a nők egyenjogúságát. Olykor éppen a legprogresszívebbnek tartott körökben szembesülünk vele, hogy sem az…