Lázár János ma a gyerekeiért aggódó apa szerepében beszélt a nagyérdeműnek a Kormányinfón. „Az érzelmeket megértem, a fölháborodást is, hiszen két kisgyermekem van. Látom, a pedagógusok milyen problémákkal küzdenek” magyarázta a főminiszter, majd rátett még egy lapáttal. „Gyerekkel zsarolni a kormányt munkahelyi viták érdekében nem igazságos, a gyereknek fognak kárt okozni!”
Kik szervezik a tanárok, pedagógusok tiltakozását? Ha eddig adhattunk is választ erre a kérdésére, a hét végére már csak valami olyasmit mondhatunk: a nép. Míg a kormánypárt a tüntetés óta elhalkult a tanárok tiltakozása kapcsán, megúszásra játszva, és próbálva azt elérni, ne gördüljön tovább a téma, maguk az eddigi tiltakozások szervezői, a Tanítanék mozgalom tanárai és a szakszervezetek sem mondanak mást egy kerekasztalon kívül. Az üres tiltakozási térbe pedig egymás után robbannak be a spontán tiltakozási formák. Az emberek akarnak tiltakozni és hallatni a hangjukat.
Paks II egyre több sebből vérzik. A beruházás uniós jogokat sért, az évtizedekre titkosított projektet kizárólag a kormány tartja gazdaságosnak, és friss hír, hogy az osztrákok sem lelkesednek érte. Egyik fő hátránya Orbán Viktor mai, moszkvai látogatásával válik ismét nyilvánvalóvá: Paks II sokkal inkább politikai, mint energetikai kérdés. Mindeközben a megújulókra alapozó energiapiacok gyorsuló ütemben húznak el mellettünk. Mi is akkor a magyarok érdeke?
Ma 0 óra 1 perctől sztrájkba léptek a miskolci közlekedési dolgozók! A miskolci tömegközlekedési dolgozók nem valamiféle luxusjuttatásért kezdtek sztrájkba, hanem a tavalyi évre kialkudott béremelés érvényesítéséért, a ki nem fizetett prémiumokért, és a munkavállalókkal való tisztességes bánásmódért. Hogy utóbbira miért van szükség?
Miért is tüntetnek a tanárok, és miért is tüntetünk velük? Kormányellenes megmozdulásokról van szó? Szakmai érdekvédelmi megmozdulásról vagy a társadalmi felháborodás kitöréséről? Janisch Attila a Narancs.hu-n egyértelműen a gonosz Orbán-rezsim elleni újabb megváltót látja a pedagógusokban, Babarczy Eszter és Vágó Gábor szerint tisztán szakmai, érdekvédelmi tüntetésről van szó. Szerintem mind tévednek, ugyanis a tanárok tiltakozása egy vegyesfelvágott eddig, amelyik a magyar helyzet sajátossága miatt több, legalább három jellemzővel rendelkezik.
Mi a baj a mi kis Uniónkkal? És megjavítható, vagy muszáj ennek a hol tehetetlennek, hol kártékonynak tűnő masinának lennie az európai elit kezében? Lehetne-e még eszköz igazságosabb, zöldebb és fenntartható társadalmak építésére? Ezeket a kérdéseket teszi fel a "Demokráciát Európában" (DIEM25) névre keresztelt, Janisz Varufakisz kezdeményezésére létrejött új európai mozgalom, amelynek alakuló konferenciájára február 9-én került sor Berlinben. Korábban közreadtuk a DIEM25-öt jelképesen elindító kiáltvány magyar fordítását, ezúttal pedig a berlini találkozó egyik magyar résztvevője és szónoka, Pogátsa Zoltán írása következik.
Ma napirend előtt mutatott irányt az országnak a miniszterelnök. Vagyis mutatott volna, ha az embereket jelenleg leginkább foglalkoztató kérdésben, a közoktatáséban, nem csupán annyit mondott volna, hogy folytatják a tárgyalásokat, és az ellenzéki kérdésekre nem csupán annyival reagált volna, hogy elkeni a tiltakozók mondanivalóját azt állítván, béremelést akarnak. Ugyanis tárgyalásokat a kormány lényegében saját szervezeteivel folytat, ahová a tiltakozókat jóformán meg sem hívták, a tiltakozók követelései pedig az Orbán által állítottal szemben nem a béremelésről szólnak. Hogy mennyire nem, arról tanúskodik a minisztérium ma kiszivárgott belső tájékoztatója, amely nem is említi a béremelést a tanárok követelései között.
A sajtóban és a Facebookon olvasható megnyilvánulások alapján kijelenthető, hogy a pedagógusok jelesre vizsgáztak a szombati tüntetésen. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ettől semmi nem fog érdemben változni, amit Orbán első reakciója (majd 2018 után megfontolja a KLIK megszüntetését, addig biztos marad a rendszer) igazolni is látszik. Az elmúlt hat év tapasztalatai azt mutatják, hogy tüntetésekkel nem is lehet rákényszeríteni Orbánt semmilyen fontos változtatásra. Miért?
Már Gyurcsány Ferenc megmondta, hogy a tüntetők majd megunják és hazamennek. Pedig neki messze nem volt olyan többsége, mint ma Orbánnak. Képzeljük magunkat Orbán Viktor helyzetébe. Itt egy nem teljes lista arról, hogy milyen tüntetéseken van túl az elmúlt hat év során:
Valóban volt tehát két sikeres akció. Az egyik, a HAHA tüntetéssorozata a HAHA szétesésével végül nem tudott tartós és valódi sikert hozni. A netadós lett az egyetlen maradéktalanul eredményes demonstrációsorozat, aminek a magyarázatát pontosan nem ismerjük. Az én sejtésem annyi, hogy túl sokan voltak kinn, nem csak egyszer mentek ki az ügyért, köztük túl sok a fiatal, és olyan kicsi a tét, hogy nem volt értelme ezért küzdeni. A pedagógusok követeléseinek teljesítése radikális rendszerszintű átalakítást jelentene, ami sok munkát, jelentős mennyiségű pénzt, és ami talán ennél is fontosabb: egy súlyos szimbolikus vereséget jelentene Orbán Viktornak, aki a tüntetéseken elhangzottak szerint személyesen is részt vett a rendszer tervezésében. Így a KLIK felszámolása annak nyílt beismerésével lenne egyenlő, hogy Orbán egyik legfontosabb ágazati reformja megbukott, ami egyben politikájának integráns részével is összhangban van: a centralizációval, az autonómiák leépítésével és a központosítható kleptokráciával. Ez a beismerés nem jöhet el csak azért, mert kimennek tízezren vagy harmincezren a Kossuth térre. Ha kimennek ötször és New York Times-címlapon szerepelnek az akcióval, mint a netadós tiltakozás, talán még akkor sem.
Ugyanis ez egy kommunikációs csata, és abban ma pusztán ügyes kommunikációval nem lehet megverni a Fideszt. Nem azért, mert olyan okos lenne a Habony, hanem azért, mert annyi pénzük és annyi felületük van, amennyit akarnak. Arról, hogy „A magyar reformok működnek”, a TV2-n két hónap alatt 1500 spotot adtak le, naponta huszonötöt, több mint 400 millióért. Kettőt egy csapásra: baráti tévének sok közpénz, állampolgárok agyába pedig üzenet érkezik. Most már van külön propaganda minisztériumunk is hófehér kezű Rogán Antal vezetésével, így annyi és olyan kommunikációs fegyvert vetnek be a pedagógusok ellen, amennyit kell. (Azt nem írom, hogy amennyit nem szégyellnek, mert szégyenérzetük nincs.)
Már idegen erők eszközei a tanárok is, lesznek még a terroristák támogatói is, és ki fog derülni, hogy valamelyik szereplő egyszer egy McDonaldsban evett sajtburgert Gyurcsánnyal egy időben, a másiknak pedig 200.000 forint adótartozása van, egy harmadik pedig mondott már csúnya szavakat is. És a fénykép Gyurcsánnyal, az adótartozásról szóló okirat és a felvétel a csúnya szavakról benne lesz naponta a köztévé híradójában, és a közrádiók félórás híreiben, meg a TV2 Tényekben.
Ha ezzel a helyzetértékeléssel egyetért valaki, akkor el kell ismernie azt is, hogy itt a tüntetés szükséges, de nem elégséges eszköz. Orbán hozzászokott a harchoz. A kommunikációs küzdelmekben elképesztő tapasztalata van.
A sikerhez más eszközhöz kell nyúlni. Olyanhoz, amivel még nem állt szemben, olyanhoz, amit semelyik média nem tud elhallgatni, és olyanhoz, amelynek híre a médiák nélkül is eljut az emberekhez. Ezt hívják sztrájknak.
Képzeljük most el azt, hogy bejelentik a pedagógusok, hogy három napos figyelmeztető sztrájkot tartanak, azalatt lehet tárgyalni az általuk megjelölt feltételekkel (felek személye, időkeret, követelések, stb.). Megállapodás nem születik, a sztrájknak vége. De már van erre az esetre forgatókönyv: sztrájkba lép a teljes szociális szféra korlátlan időre, és a kórházakban mindenki fekete ruhába megy a korlátlan sztrájk idejére (nyilván a betegeket gyógyítani kell, egészségügyben nem fognak sztrájkolni). A szülők nem tudják hova vinni a gyerekeiket, más munkahelyen is elkezd döcögni az élet, és recsegni a rendszer. Ez egy olyan támadás, ami a harcedzett miniszterelnököt is térdre kényszerítheti. Ha ezt sikerül véghez vinni, az olyan koordinációt, tettrekészséget és szervezettséget igényel, ami hosszú távon is fennmaradhat.
Gyakorlatilag csak így lehet azt üzenni, hogy a közoktatás problémája olyan fontos, hogy azért személyes kockázatot, áldozatot is vállalunk. Azt már megtanulhattuk, hogy a tüntetéseket nem tekinti a kormányzat figyelemre méltó politikai tettnek az egyet nem értés kifejezésére. Fokozatot kell váltani, mert nincs az a tüntetésen elhangzó beszéd, amely célra vezetne.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Két csönd volt a szombati Kossuth téri tüntetésen. Egy csodálatos élményszámba menő csönd, amit Sándor Mária kezdeményezett, és egy szomorú csönd, ami arról szólt, hogyan tovább.
Aki már szervezett Magyarországon tüntetést, tudja, az egyik legnehezebb dolog az, hogyan zárd le az eseményt, mivel küldöd haza az embereket. Két megoldás szokott erre létezni: egy szimbolikus aktus, amely összekovácsolja az embereket, élményt ad nekik és érzelmeket, hogy továbbra is tartsanak ki a célok mellett, illetve egy olyan lezárás, ami feladatot ad a tiltakozóknak, és előkészíti a további akciókat, a további tetteket.
Szombaton Sándor Mária 5 perces csöndjével, amellyel a legelesettebbekért, a kiszolgáltatottságban és dolgozói szegénységben élőkért állt ki a tömeg, felemelő volt, ritka szép pillanata a magyar tiltakozói kultúrának: ereje volt és mélysége.
De csönd volt, a hogyan továbbot illetően is, bár Mendrey, a PDSZ elnöke belengette a színpadról a sztrájkot mint lehetőséget, de a nagyobbik szakszervezet, a PSZ vezetője erről egy szót sem szólt. Pedig jó lenne tudni, hogyan tovább, ugyanis a tiltakozás nem ért véget, és még nagyon messze vagyunk a céljaink elérésétől (itt a többes számot mint az országért aggódó apuka merem használni).
Márpedig a kormány nem fog várni, és tovább fogja folytatni a mézesmadzag és korbács játékot, a tiltakozók megbélyegzését és az álságos kerekasztalt. Nekünk tiltakozóknak pedig csak a szavunk és tömeg ereje van, csak ezzel tudjuk segíteni a tiltakozás vezetőit a céljaik elérésben.
A köznevelési kerekasztalt például meglepően szépen nyelte le a magyar sajtó, legitim, és tényleges döntéshozói funkcióval rendelkező testületként, miközben se összetétele, se kompetenciája nem indokolta ezt abban az országban, ahol a közoktatást Orbán Viktor szavai szerint alakítják át. Ha a Herman, a Teleki és a Kölcsey vezetői nem lépnek elő, és mondják ki a kerekasztal illegitimátását, még mindig a csodálatos tárgyalásokról beszélne a sajtó.
Több ezren vagy több tízezren voltak a Kossuth téren?
A magyar sajtó nagy része, például az Index, a hvg.hu, a 444, az RTL klub és a Tv2 több ezres tömegről beszélt a szombati tüntetés kapcsán. Mi nem véletlenül írtunk 30 ezret, illetve több tízezres tömeget. A Parlament előtti metrókijárat, az oroszlános kapu, a Szalay és a Nádor utca vonala által határolt terület 36 ezer négyzetméter. Ebből persze ki kell vonni a színpad területét, azokat a füves, illetve a színpad mögötti tereket, ahol nem, vagy alig álltak emberek; ellenben hozzá kell adni az árkádok alá, a Szalay utcában, az Alkotmány utcában, illetve a Vértanúk terére szorultakat. Pontos négyzetméter számot persze nem tudunk mondani, de biztosan 20 ezer négyzetméternél nagyobb területen álltak emberek, és bár az egy négyzetméter per egy ember szabályt érdemes alkalmazni, a szombati tüntetésen bőven volt olyan rész, ahol egy négyzetméteren vagy mondhatjuk úgy, egy esernyő alatt több ember állt, tehát a becslésünk szerint körülbelül 25-35 ezren lehettek a Kossuth téren. Az biztos, hogy nem ezrekről beszélünk, hanem tízezrekről.
Az viszont, hogy a tiltakozók nem mondtak érdemi állítást a hogyan továbbra vonatkozóan (mármint a “majd talán lesz sztrájk”, és a “lépjetek be a szakszervezetekbe” nem érdemi állítás), esélyt ad a kormánynak, hogy tovább folytassa a tiltakozók lejáratását, bomlassza a kialakulni látszó munkavállalói egységet a pedagógusok mögött, és tovább folytassa a látszólagos tárgyalásokat egy olyan témában, ahol érdemi kérdésben nem akar változtatni.
Félreértés ne essék, a szombati tüntetés iszonyatosan nagy lépés volt, elhangzott a színpadról, aminek el kellett hangoznia, a médián keresztül több millió állampolgárhoz juttatta el, mi a probléma az oktatásban, az egészségügyben, a bérkérdésekben. De a folytatás bejelentése nélkül, az erődemonstráció fokozása nélkül most a kormány kap időt és médiafelületet, hogy a következő napokban és hetekben megpróbálhassa elsüllyeszteni az ügyet, fellazítani az egységet, és ez nem jó taktika, nem jó dinamika egy tiltakozásnál.
Míg Sándor Mária csöndje iszonyatos erőt adott azoknak is, akik nem voltak ott a Kossuth téren, a hogyan tovább csöndje átdobja a labdát a kormány térfelére, és kétségessé teszi, elérhetik-e a tiltakozók a céljukat. Lépni kell, mert ha ők nem lépnek, a kormány fog helyettük is.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
2010 után alapvetően átalakult a hazai humán értelmiség helyzete. Miközben fellazultak a liberális értelmiség pártkötöttségei, és a kormány mellett nyíltan kiálló pártkatonák új trendet írnak, a függetlenség esélyeit több tényező is rontotta. Az intézményrendszer átalakulása, a Fidesz által gründolt új és az öröklött struktúrák küzdelme, illetve az érvényesülés új követelményei révén behatárolt játéktérben a racionális eszmecsere lassan lehetetlenné válik. De a fóbiák és törzsi törésvonalak között olyan új kísérletek is születtek, amelyek reményt adnak a társadalomtudományos diskurzus és praxis megújulására – Szalai Erzsébet írása.
Mirko Schallenberg: Schwebezustand (Lebegő állapot)