Az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os választás után a jövő évi voksolás is a médiában fog eldőlni (98-ban a Tocsik-ügy, 2002-ben Kaya Ibrahim, Josip Tot és a szőlőbányák fordították át a közhangulatot, 2006-ban pedig azért maradt kormányon az MSZP, mert a Fidesz nem talált olyan médiaképes sztorit, amely vezérfonalként szolgálhatott volna a kampányban - helyette azt tolta, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve", ami nemhogy igaz, de még hihető sem volt). Pontosabban ott dőlne el, ha a nagy pártjaink hagynák - de láthatóan nem akarják a döntést a sajtóra és a közvéleményre bízni. És nem csak a jobboldalon: az MSZP éppen most készül arra, hogy felszámolja  az utolsó, nem a Fidesz kezén lévő olyan szerkesztőségnek a függetlenségét és hírtermelő kapacitását, amely még vidéki tudósítói bázissal, a szeriőz újságírás teljes témaspektrumát lefedő rovatstruktúrával és újságírógárdával rendelkezik. 

A hegyek és falvak elpusztításával járó, ciántechnológiát használó verespataki gigaberuházás két katasztrófa szellemét is megidézi Magyarországon: a hasonló technológiának köszönhető 2000-es tiszai cián-katasztrófáét és a bánya mérgező hulladékát összegyüjtő, 185 méter magas gáttal elzárt tározó esetleges átszakadásának kolontári rémét. Magyarországnak biztosan csak beruházás hátrányai jutnak, de még a Romániában várt előnyök is erősen megkérdőjelezhetőek.

A Greenpeace és sok más civil szervezet több mint 10 éve igyekszik megakadályozni a romániai Verespatakra tervezett aranybánya megnyitását. Többször úgy éreztük, hogy végleg sikerült az ottani döntéshozókat is meggyőznünk arról, hogy ez a hegyek és falvak elpusztításával járó, ciántechnológiát használó gigaberuházás kiemelten veszélyes a környezetre, megtérülése erősen kérdéses és mind helyi, mind távoli, köztük magyarországi közösségek megélhetését veszélyezteti. A legfrissebb hírek mégis azt mutatják, hogy Victor Ponta és kormánya korábbi véleményével szemben mégis inkább vonzó tündérmesének látja ezt a giganto-apokaliptikus beruházást. Egyben felvette a projektet a román kormány kiemelt beruházás-fejlesztési tervébe. Magyarországra így egy esetleges újabb ciánkatasztrófa árnyéka vetül.

Katasztrófák réme

Biztos sokan emlékeztek a Tűzraktérre. Hajdanán kulturális központ és szórakozóhely volt a Király utca mellett. Műteremlakások, próbahelyek, irodák, koncerttermek és kocsma működött ott. A helyet az önkormányzat a fülkeforradalom után többek között, és legfőbb indokként azért záratta be, mert életveszélyes volt az ingatlan. Indok volt még, hogy zavarja a lakókat, hogy nem fizetnek eleget, bár a nagyobb ajánlatot maga az önkormányzat nem engedte, és azt sem, hogy a Tűzraktér csapata kezességet vállaljon a felújításra, de a legfőbb indok az életveszélyesség volt.

Ma abban az épületben ahol anno a Tűzraktér működött, étterem, szórakozóhely, és Nemzeti Dohánybolt működik.

Tegnap a 444-en megjelent egy cikk amiben a Balaton Sound VIP szekciójában forgatott, azt bemutatva a portál. Ebben az összeállításban szerepelt egy videó amiben Orbán Viktor lányai táncoltak. Mi nem raktuk ki ezt a videót, és ebbe a cikkbe se rakjuk bele, mert nem bír politikai relevanciával, szerintünk nem fontos.

Olvasónk köszönetet kapott a miniszterelnöktől, amiért aláírta a rezsicsökkentést támogató ívet, csak hogy ő nem írt alá semmi ilyet, ezért fordul most a Miniszterelnökhöz!

Kedves Miniszterelnök úr!

Orbán Viktor tegnap azt mondta, "ha gyerekeinkről van szó, akkor semmi sem drága", illetve, hogy Magyarország jövője a gyermekeiben van. Csakhogy Viktor ezt nem akkor mondta, amikor visszaadja azt a sok száz milliárdot, amelyet elvett az oktatástól, hanem akkor, amikor a sportutánpótlás-nevelés támogatásáról beszélt.

Jelen - többtucatnyi poszt hosszúságával rendelkező - írás látszólag az elmúltnyolcév egykori baloldali ellenzékén belüli "összefogás vagy önállóság" vitával foglalkozik, valójában viszont sokkal inkább egy gondolatkísérlet arra nézve, hogy mit is tudhatunk kezdeni az ehhez hasonló véleménykülönbségeinkkel.

Az apropó az, hogy Langer Ármin írt egy jó hosszú posztot a Kettős Mércére Kis politikai kertművelés címmel, amiben (túlzó leegyszerűsítés) a "Se Orbánt, se Bajnait!" álláspont és az ezt képviselő LMP/4k! mellett érvel, az ezen állásponthoz sajnos hozzánőtt módon támadva mindazokat (bár elsősorban a PM-et), akik nem osztják ezen nézőpontot. 

avagy gondolatok a „se Orbánt, se Bajnait!”-jelenség miértjeiről: (1) a polarizálódásról, (2) a magyarországi „baloldalról", (3) az Együtt 2014 mozgalomról és (4) az alternatívákról

(A cikk szerkesztett változata az Új Egyenlítő 2013. júliusi számában jelenik meg.)

„A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni.”
Kóka János, miniszter az állami elbocsátásokról[1]

„Egy év múlva sem leszek politikai vetélytársa senkinek.”
Bajnai Gordon miniszterelnöki beiktatásakor[2]

„Szerintem jobb nekünk ebből az egészből kimaradni.”
Vágó Gábor, LMP-s országgyűlési képviselő[3]

Mint egy olyan ember, aki részt vettem a Pride-on és önkéntesként segítettem a felvonulás lebonyolítását, illetve magam is elhagytam a Pride helyszínét és láttam azt, hogy mi folyik a környéken, úgy érzem, hogy muszáj írjak pár sort mielőtt az egész közvélemény az egész BRFK-át totálisan alkalmatlannak tartja bármire.

Már három éve a Budapest Pride az a 3 óra, amikor a legjobb végigmenni Budapest azon utcáin, ahol a felvonulás halad. Az embert feltölti, hogy míg az utcákon a szürke hétköznapok során csak szomorú, agresszív, magábazárkozó, idegenkedő, lesújtott arcokat lát. Ezen a felvonuláson viszont mindenki boldog, mosolyog, és szeret; mert szeretni szabad és a szeretet szabadságot ad. Tegnap ezt a feltöltödést teljesen elrontotta, ami a felvonulás után történt. Nem tudta az ember kiélvezni a feltöltödést, mert egyből megtámadta ez a buta ország, és annak buta hétköznapjai.

fotó:ORIGO