A Gyurcsány Ferenc vezette kormány nagy dobásra készül: átfogó adóreformot dolgoznak ki. Az új rendszer sarokszámai megszülettek, életbe lépéséhez azonban a Tisztel Háznak még el kell fogadnia, ehhez azonban a kormányzó MSZP-nek (mint kisebbségi kormánynak) külső segítségre lesz szüksége. Praktikusan az SZDSZ képviselői lehetnek azok, akik szelet fújnak a szocialista adóreform vitorlájába, ám ha ez mégse történik meg, akkor aligha számíthat a jelenlegi kormány a törvénymódosításra.

Fodor Gábor elnökké választása óta (is) óvatosan kezeli a két párt közötti viszonyt. Bár markáns, egyértelmű nyilatkozata nem volt az ügyben, politikai értelemben azért mindenképpen elmondható, hogy az SZDSZ elnöke már üzent a szocialistáknak: nélkülünk nem lesz elfogadva sem a költségvetés, sem az adóreform. Az üzenet jogos, ugyanis nem valószínűsíthető az, hogy az Orbán Viktor vezette FIDESZ támogatni fogja a kormány kezdeményezését. Így a szocialistáknak marad a "régi csatlósba" vetett bizalom és a politikai játszma. 

Gyurcsány Ferenc nyilatkozata ugyanis egyértelmű: amennyiben az országgyűlés nem fogadja el a költségvetést illetve az adóreformot, akkor leköszön kormányfői tisztségéből. Lemond és megy vele az egész kormány. Ez egy teljesen egyértelmű üzenet, vagy ha úgy tetszik politikai "csiki-csuki". Ez a bejelentés egyértelműen Fodornak szólt, magyarra fordítva így hangzik:

"Kedves Gábor! Amennyiben nem szeretnéd, hogy új kormány alakuljon 2009-ben, akkor - ha nem is hivatalosan - gyere vissza a koalícióba. Gyere vissza, mert Te sem akarod, hogy a téged támogatók kihátráljanak mögüled azért, mert dacból  (bizonyítva, hogy elszakadtál tőlünk) keresztbe húzod a számításainkat. Tudom, hogy bölcsen fogsz cselekedni, mert magad sem hiszed azt, hogy jobb lenne nélkülünk, mint velünk. A választás a Te kezedben van. Ha vannak elvárásaid, ha szeretnél alkudozni, akkor keress bátran telefonon. Beszéljük meg, ez a Te érdeked is. Üdv, Feri"

Az SZDSZ elnökének kezében van most toll, amivel Magyarország 2008/2009 politikai történetét írhatja. Most biztosan nem lennék Fodor Gábor helyében, de én nem is vagyok 20 éve aktív politikus.  

Eltelt ez a valamivel több, mint 2 hét, mely a sport nevében volt hivatott összefogni, és megbékélésre hívni a világot.

Magasztos gondolat, és talán ez az egyetlen világszínvonalú esemény, mely megmaradt annak ami: A Görög nép hagyományainak elvitathatatlan világméretű ünnepe.
Persze változik a világ. Már nem egy nemzet adottságait, elhivatottságát, és tehetségét látjuk viszont egy-egy éremben, hanem a mögötte álló technológiai, kémiai, és biológiai kutatásokat, az új szuperember kísérleti egereit.

Gyerek koromban többször láttam kosárlabda meccset a Megyeri úton. Az azóta már régen nem létező Tungsram csapata szerény körülmények között, de szívvel lélekkel a játék szeretetével csodás élményekkel ajándékozott meg. Kopott környezet, 30 éve porosodó táblák, zegzugos folyosók, félhomály, mégis történt valami, amit azóta sem találok egyetlen közvetítésen sem.

Az olimpiát és a sportot üzletté tették, nem is akármilyenné. Fényár, monumentális épületek, csodálatos műsorok és látványosságok a megnyitón, mégis hiányzik belőle valami. Az értékelhető teljesítmény. Valóban elhisszük, hogy négy évente ennyit fejlődik az ember? Ugyan! Hamis látszat, ahol csak a kutatásra költhető pénz szab határt a teljesítménynek.
Kicsit olyan érzés, mint amikor össze kell hasonlítani a mészkőhalomból általam kitúrt sáros kalcitot a pláza Swarovski kínálatával.
A kristály szép, csillog, különleges, drága, és ... mesterséges!
Kívánatosabb lehet, egy természetes anyagnál, melyet évmilliókon át formált a természet?

Az élsport hazugság!

Az utóbbi hetekben persze a politika is kivette a részét a nép aktív hergeléséből. Csak körül kell járni a várost, és konzerv választ kapunk mindenre: XY "a hibás" Hát persze.
Ócska dolog, de hatékony, hiszen a napi híradásokban is lassan az csorog: Kinek milyen felelőssége van az olimpiai szerepléssel kapcsolatban.

Kéremszépen: A felelősség, és az elismerés a sportolóké, akik képviselték hazánkat! Köszönjük nekik a kitartást, az erőt, hogy hírünket vitték a világba, mégha nem is kelhetünk versenyre a nagyhatalmak biokémiai módszereivel.

Ha tetszik, ha nem, mindenki más - sportolóink egyszem személyi edzője kivételével - csak a sikereken élősködő féreg!
Pénz kell, meg vezetés, meg újabb osztogatható ingyenélő pozíciók. Erre lenne esze a politikusoknak, valódi segítségre azonban egyik sem hajlandó.
Persze ne csak a politikában keressünk fogást, hamár belecsaptunk a lecsóba, mert vannak szépszámmal a sportéletben is. Jobban kell a protekció, mint a sérvműtéti várólistán. És mivel lehet előre jutni? Hát sok pénzzel.
A magyar sportolóknak valóban nehéz körülmények, és számtalan eltartott között kell kitermelniük (vagy támogatáskéknt megszerezni) a csapat fenntartásának költségeit.
Ez befektetők hiányában szinte lehetetlen dolog, de az évek kiépítették a pénznyelőket szinte az összes magyarországi rendszerben.

Aki Pekingben érmet szerzett, annak nem csak a világ többi részét, sőt elsősorban nem őket, hanem saját honfitársainak gáncsoskodását sikerült legyűrnie.

Miért látom ilyen pesszimistán?
Egyik sportoló ismerősöm (kézilabda) nemrég ajánlatot kapott egy német csapattól, akik leszerződtették volna. Nyelvtanfolyam, elhelyezkedési lehetőség az egész családnak, világszinvonalú körülmények.
Egy dologgal nem számoltak: A magyar válogatott.
Először egy irreálisan magas összeget kértek, merthát az ugye jár a csapatnak egy ilyen tehetségért.
Érdekes módon ez csak most lényeges dolog. Csak a bevétel! A csapat tagjai egyetlen győzelem után sem kaptak prémiumot mondvacsinált indokok alapján. (igen még mindig a magyar válogatott kézilabdázókról van szó)
Aztán sikerült egy reális összegben megegyezni a két csapatnak, így látszólag megoldódott a helyzet, amikor is a magyar alattomos sötétség új támadást indított a jó irányba haladó karrier ellen.
"Csak akkor mehetsz el, ha azonos képességű játékost találtunk a helyedre"
És teltek a hetek események nélkül, feszült várakozással, melyet a német csapat levele tört meg, melyben sajnálatukat fejezték ki a dolog sikeretelensége miatt, és közölték, mást igazoltak az adott posztra.

És Magyarország egyik legjobb kézilabda játékosa a szerződése végével talán örökre felhagy a sporttal néhány pénzéhes alattomos patkány miatt.

Felelősök kellenek?
Nézzetek egymásra polgártársak és elvtársak!
Ha undorodsz: Te vagy a felelős!
Ha hasznot remélsz: Te vagy a felelős!
Ha gyűlölsz: Te vagy a felelős!
Ha irigykedsz: Te vagy a felelős!

Az olimpiai szereplés nem mérce, nem is mutathatja az ország állapotát.
Ez személyes cél, melyet egy nemzet támogat!
Nincs okunk szégyenre! A 87 éremszerző ország között a 21. helyen végezni úgy hiszem szép teljesítmény. Emberszagú, reális. Volt már jobb, és bízom benne lesz is.

Gratulálok mindenkinek!

Mindenkinek aki irigységből gátolta sportolóinkat!

Mindenkinek aki szívből segítette őket!

Az ember leleményes. Minden helyzetben feltalálja magát nemtől, kortól, társadalmi helyzettől függetlenül. Mindent meg tudunk oldani "okosba". Példák végeláthatatlan sorát írhatnám ennek bizonyítására, de most egyet szeretnék kiragadni: a börtöncsetet.

Budapesten a Maglódi úton található büntetés-végrahajtási intézet előtt mindig népes csapat tartózkodik. Látogatási időn kívüli üzengetés zajlik, ami külső szemlélőként mindenképpen érdekes, ugyanis a szeretteiket ilyen módon "látogató" hozzátartozók sajátos módszereket dolgoztak ki a kapcsolatteremtésre. Az 1.0-ás verzió a kiabálás, de ez meglehetősen ritka. A rutinos csetelők saját jelrendszert dolgoztak ki, amivel némán, pusztán kézjelekkel tudatják a bent lévőkkel az otthoni helyzetet. A módszer egyszerű: valamilyen jól látható tárgyat (általában fehér papírt) ragadnak kezükbe és érdekes jeleket (valószínűleg betűket) rajzolnak vele a levegőbe. Láttam ránézésre 16 éves lányt, aki egyik kezében cigarettát, a másikban a babakocsi fogóját szorongatta, majd elpöckölte a csikket és folytatta a levegőbe rajzolást, de volt 8 fős család, párok, egyedülállók. Mindenki üzent valamit. Mivel levéltitkot nem akartam sérteni, meg sem próbáltam dekódolni az üzeneteket, de valahogy mégis megindító volt a látvány. Percekig néztem ezeket az embereket és közben azon tűnődtem, hogy hogy lehet így élni. Persze nekem szokatlan, de ahogy láttam, ezeknek az embereknek ez megszokott, ha úgy tetszik természetes. A szokott időben kimennek, üzennek, majd hazamennek. Férfiak, nők, gyerekek, felnőttek. Nem haragszanak azokra, akik - feltehetőleg - valós bűncselekmény miatt vannak bent. Sőt! Biztosítják őket arról, hogy otthon minden rendben van és nagyon várják haza.

Lehet, hogy téves következtetés, de azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek nem igazi büntetés a börtön. Nem visszatartó erő. Persze jobb, ha legközelebb nem fogják meg őket, de ha igen, akkor majd kinéznek az ablakon és üvegen keresztül tartják a kapcsolatot a külvilággal. Megdöbbentő, hogy vannak, akik így rendezik be életüket.

Mit csinál az ember a sziget fesztivál után három nappal?

Lemegy Monokra falut kutatni, mert az jó.

De kivel megy le?

A baloldali Demokratikus Hálozatal.

Miazhogy, hogyisne.

Ezzel garantálja a folyamatos részegséget, és a mozgalmi dalok nonstop éneklését, amit, ha szerencséje van (mint nekem), Bayer „mélymagyar” Zsolttal teheti. Kiválókat beszélgethet a magyar nemzet spiritualista újságíró nőjével, és ingyen ihat, ehet a helyi MSZP-s képviselő és a Monoki polgármester, Szepesi úr jóvoltából.

Igen vannak beszélgetések ahol, mindig rájövünk, hogy bal és jobb oldali ugyanúgy látja a problémát, csak a megoldási javaslat más.

Gyors és lassú.

Lágy és durva.

De a legfőbb konfliktus nem ez, hanem az alapvető ellentét a két ideológia között.

Kit kell segíteni?

Mi számit a munka, az adó, vagy a szolidaritás?

Van e gerjesztett ellentét az úgynevezett magyar középosztály és a csórok között?

Ez morális vagy közgazdasági kérdés?

Egy prosperáló gazdaságban felmerülnének-e ezek a kérdések?

És még egymillió kérdés.

De halhatunk megoldási javaslatot is a szociális Charta 2008 ajánlásában, egy össztársadalmi közmunka program javaslata merült fel, aminek lényege az elfelejtett vásárhelyi terv és a további közmunkalehetöségek felajánlása egy vagy több nagy állami munkacég által az elhagyatott rétegeknek. Egyfajta új magyar New Deal, egyfajta új 33 utáni német közmunkaprogram nevében.

Miből lesz a forrás erre, milyen keretek között?

Erre nem kaptunk igazi választ.

Holnap Dinnyés Karsai úr látogat le.

Élő közvetítés nem lesz, beszámoló igen.

Dinnyét robbantunk!

Spontán plüssállat-tüntetésbe botlottam a Batthyány téren. Az állatok felmásztak a kőkorlátra, és táblákat tartottak, amiken az állt: "mióta várok már, hogy történjen valami.".

Két ellentüntetőnek öltöztetett kacsa volt velük szemben a földön. A kezükben fideszes és mszp-s logóra hajazó táblácskákkal. Egyikőjük egyszerűen csak ennyit követelt: "Ne történjen semmi!", míg a másik a tüntetőkre nézve morcosan megjegyezte: "Ennyi állatságot...". Házastársnak tűntek. 

Közben a másik oldalról érkezett egy készenléti rendőrnek tűnő plüssállat is.

Egy rövid ideig figyeltem az eseményeket, de a három tábor csak farkasszemet nézett egymással, senki nem mozdult, úgyhogy odébbálltam.

Gróf Balázs örök.

De ez a mostani megfejtés mindent visz.

- Asszonyom, tudna adni egy kis pénzt?
- Ilyen erős, egészséges ember? Menjen el inkább dolgozni.
- Asszonyom... Alamizsnát kértem, nem tanácsot.

*

Gondolom, akárcsak a heteroszexista SzIN-plakát, a tegnapi Napló is csak keveseknél verte le a lécet. Igaz is, a nincsteleneken, nyomorékokon, kiszolgáltatottakon való csúfolódásnak nagy hagyománya van a populáris kultúrában. A hajléktalan valóságshow-k világában az ember már semmin nem csodálkozik. De ha már „antifa” blognak indultunk, térjünk néha vissza a gyökerekhez.

„Érzékeny téma - úgy megmutatni az utcai kéregetés lélektanát, hogy ne bántsuk meg azokat, akik önhibájukon kívül kényszerültek erre, és ha tehetnék, biztosan dolgoznának. Szóval kényes az ügy, de Pimasz úr belevágott. Amolyan "Mi lenne ha?"-teszt volt ez, utcán, aluljáróban, és a dugóban...”

Így harangozza be a tv2 Napló című műsora a népszerű „Pimasz úrnak”, mindannyiunk familiáris jóbarátjának, Papp Gergőnek tegnap este adásba került riportját, mely természetesen nem kívánja megsérteni azokat, akik önhibájukon kívül kényszerültek a kéregetésre, és ha tehetnék, biztosan „dolgoznának”, annál inkább azt kívánja sugallni, hogy ilyenekkel csak elvétve találkozhatunk. Ilyen egy „oknyomozó riport” ma: igaz, nem sokat tudunk meg a hajléktalanokról (mintha az lenne egy ember meghatározó „tulajdonsága”, hogy ideiglenesen vagy tartósan az utcán kénytelen lakni), sem arról, miféle veszélyekkel kell szembenéznie, miféle életperspektívákkal lehet számolnia annak, aki koldulásra kényszerül. Mondom, kényszerül. Azonban Papp Gergő erről megfeledkezik, az általa létrehozott beszédhelyzetek alapja az a feltételezés, hogy a kéregetők potenciális üzletfelek, munkaerejüket leszállított áron kínáló leendő „foglalkoztatottak” – akik természetesen saját akaratukból, de legalábbis önhibájukból vannak ebben a helyzetben. Hiszen nyilvánvaló, lássátok csak, kedves nézők, még dolgozni sem akarnak! Csak lustálkodnak az út szélén ezek az élősködők, kérem szépen. A riporter utánajárhatott volna a fedél nélküli embertársainkat kizsákmányoló koldusmaffiának is, vagy annak, mennyi alapja van hajléktalanok közt terjedő városi legendának, miszerint nem egy sorstársukat erőszakkal dolgoztatja belvárosi pincékben a szervezett alvilág, nem egy sorstársukat adták el külföldre rabszolgának, miután jóhiszeműen igent mondtak egy ilyen kedves állásajánlatra. Mit állás, mégcsak nem is legális „foglalkoztatásról” van szó, hanem a kizsákmányolás legnyíltabb, legnyersebb formájáról. Az ilyen munkáért mégcsak fizetni sem köteles a „munkaadó” – és a legritkább esetben teszi. Emberi méltóságodat egy ebédért! Ezt az „üzletet” kínálja Pimasz úr segítség helyett. Éppolyan cinikus gesztus ez, mint a társadalombiztosítási rendszerben való jelenlét havidíjhoz való kötése: fair üzleti szerződésnek hazudja a gyarmatosítást. Ha nem akarsz megdögleni, dolgozz, fizess! A riport fel is használja az embertársainkkal való közösségvállalás elutasításának összes unalomig ismert sablonérvét: a hómlesszek jogos felháborodása, testi-lelki rossz közérzetük, keserűségük, egészségi állapotukra való hivatkozásuk, emberi méltóságuk és büszkeségük minden megnyilvánulása „lustaságuk”, megbízhatatlanságuk cáfolhatatlan bizonyítékaként jelenik meg. Pontosan annyit tudhatunk meg a műsorban a kéregetőkről, amennyit egy puszta létüket is „kéretlennek”, zavarónak érző önző kispolgár tud és tudni szeretne róluk. Nem a kéregetés lélektanáról van itt szó, mint azt a megtévesztő ajánló suggallja, sokkal inkább a kéregetők elutasításának mindannyiunk által jól ismert lélektanáról, az antiszolidáris, sunyi uszító  populizmusról, ami szókimondó tényfeltáró újságírásnak hazudja magát. Akárcsak a bombagyár vagy a barikád.hu. Csak azok zsidóznak, buziznak és cigányoznak is. A hajléktalanokért még annyian sem szállnak síkra, mint az előbbiekért, így kerülhet egy ilyen műsor kereskedelmi adó főműsoridejébe.

Lássuk a riportot.

Egy százezreket zsebrevágó médiageci, aki számára ez csak pimasz játék. Egy-egy egyik napról a másikra életbenmaradni próbáló nincstelen, akik számára nem. És egy nagyvonalú „üzleti” ajánlat.

Mintha egyenlők lennénk.

Egyáltalán mi visz rá egy ép erkölcsi érzékű embert, hogy egy segítséget kérő koldusnak rabszolgamunkát ajánljon, mikor valószínűleg nem jelentene terhelést a segítségnyújtás? Hogy lehet magától értetődő vagy egyáltalán elfogadható mások kiszolgáltatottságával való visszélés? Vajon van-e határa a pimaszságnak?

A Tankcsapda koncerten ma vöröscsillag volt.

Mit jelent ez? Tiltott önkényuralmi jelképet vetítettek körülbelül 15.000 ember szeme láttára a színpadon lévő kivetítőre. Nem 10 másodpercig, hanem nagyjábol 3 percig folyamatosan és villogtatva azt a vöröscsillagot. Mit jelent ez? Semmit? Kurvára senkit nem érdekelt, hogy tiltva van. Adja meg nekem valaki a választ: ha az ország legnépszerűbb fesztiváljának egyik legnépszerűbb magyar együttesének koncertjén 3-4 percig folyamatosan lehet kb. 2 méter átmérőjü vörös csillagot vetíteni úgy, hogy ez senkit sem háborít fel, és senkinek sem árt, akkor miért van még mindig tiltva?? Mi értelme a tiltásnak?

Ps.: Egyébként sarló-kalapácsot is vetített a Tankcsapda, de ez sem érdekelt senkit.

(Nehogy elfelejtsem: volt pár mélyorosz is, akik hoztak magukkal orosz zászlót, és azt lobogtatták.)