Az Egyesült Államokban már nem tanárverésekkel, iskolai zsarolásokkal vagy pitiáner renbontókkal szórakoznak, mint kicsiny országunkban. Nem is fontolgatják a Jobbik népszavazási kezdeményezését, hogy a fegyelmezetlen, kezelhetetlen csöppségeket páros lábbal rúghassák ki az iskolákból (etnikai háttértől függetlenül, természetesen).

Viszont Texas államban megoldás született az elharapózó iskolai erőszak problémájára: szeptembertől az állam Harrold kerületében a tanárok oldalfegyvert viselhetnek, alaposan elrejtve, nyilván azért, hogy ne mutassanak rossz példát. Köztudott ugyanis, hogy az Államokban az utóbbi években megsokszorozódott az iskolai lövöldözések száma (a leghíresebb közülük a Columbine iskolában végrehajtott mészárlás), amelynek gyakran a tanárok is áldozatul esnek.

Ne tévedjünk, Texas állam alapvetően tiltja a fegyverviselést az iskolákban, hacsak azt egy helyi intézmény nem engedélyezi. Harrold kerület iskolafelügyelője döntött: a tanárok mostantól nem mennek védtelenül a nebulók közé. A legkisebb gyanús mozdulatra is leszedhetik majd a hátsó padokban papírgalacsinnal lövöldöző Johnnyt, vagy az órán levelező kis taknyosokat.

Persze az irónia nem feltétlenül indokolt, hiszen a cél elsősorban az, hogy a diákok életét fenyegető támadások elkövetőit elriasszák vagy végső esetben néhány jól irányzott lövéssel ártalmatlanná tegyék. A szándék dícséretes, ráadásul sokak szerint éppen a fegyverek eltávolítása okozta a lövöldözések és iskolai gyilkosságok elszaporodását.

Ugyanakkor felkiálthatnánk: itt a lehetőség, hogy a hetvenéves magyar fizikatanárok is kezükbe kaphassák a Smith&Wessont, és szitává lőjék zuhanyrózsával hadonászó lurkókat. Nem fordulhatna elő többé, hogy a kisdiák leköpi a tanárját, vagy hogy a kistelepülésen a szülők csoportosan zúdulnak a védtelen pedagógusra. Napi egy óra a lőtéren, és mostantól bárki szavatolhatná a magyar iskolák biztonságát is.

Itt jegyezzük meg: az amerikai tanároknak egy krízishelyzet-kezelési tanfolyamon kell részt venniük, mielőtt oldalukra szíjazhatják a hatlövetűt. A magyar pedagógusoknak már bőven van tapasztalatuk e téren: talán felajánlhatnák segítségüket tengeren túli kollégáiknak.

(BBC nyomán)

(Képünkön Laci bácsi, ének-zene tagozatos általános iskolai tanár)

Még a teszetosza politikai elit is elment fesztiválozni, Balin, Pekingben vagy Malagán múlatják az időt hosszú combú kurváikkal (Deutsch Tamás nyilván azóta a ki tudja, hanyadik feleségével/barátnőjével, whatever), mindenki pörög a doppingon, meg, hogy hány aranyérmet szerzünk. A fiatalok elmentek fesztiválozni, ami gyakorlatilag egyenértékű lett azzal, hogy kitombolhassák a magukban lévő feszültséget részegen, vagy beszívva és odabaszkodhassák a sörösüveget/műanyag söröspoharat a földhöz.

Senki sem figyel oda arra, hogy a tavaszi-koranyári lángolás (melegfesztivál, Gárda-vonulások, stb.) óta még mindig ott parázslik a hamu alatt valami, ami igen gyorsan lángra lobbanhat, ahogy ősszel mindenki visszajön Pekingből és belekiabál a nyilvánosságba.

Esetleg 'gusztus 20-án, az új kenyér ünnepén, amikor a Margitsziget fortyogó katlanná, alkotmányozó nemzetgyűléssé, szittyamagyar gyűlöletgombóccá alakul. A hirtelen programkínálatban azt se tudom, hova menjek: hallgassam-e a Zsírtáltost a Hősök terén (ki engedi meg annak a hazaárulónak, besúgónak, hogy minden évben a Hősök terén lengesse a karját? Mi, mindannyian!), vagy a Margitszigetre Vona Gábort hallgatni.

Tomcat nem tervez valami látványosat? Géppisztollyal mászkálni a Nyugatinál, esetleg egy újabb vödör szart borítani a kopasz, kivagyi, szerepelnvágyó fejére?

Hogy az ország kényszerpályán mozog már régóta, az jelenleg senkit sem izgat fel.

Elszomorító, hogy minden értékünk kiüresedik. Ez itt most nem a kis magyar siránkozás, ez most a nagy, globális siránkozás. Emlékszem, amikor kis tökösként ültem a tévé előtt és Darnyinak drukkoltam. És Egerszeginek (de ne politizáljunk!). Bár akkor még nem tudtam felfogni az olimpiák jelentőségét, de mégis valami ünnepélyes, büszke érzés fogott el, amikor felcsendült a magyar himnusz és felvonták a nemzeti trikolorunkat.

Nem, nem az zavar, hogy nem nyertünk még aranyat Pekingben. Az zavar, hogy az olimpia számomra elvesztette a fényét. Megkopott, megfakult. Az eredményhajhász, pénzsóvár sportolók (nem mindenki, de rengetegen) tönkreteszik az eszmét. Itt már rég nincs fair play, sem tiszta játék. Elcsépelt, tudom, de nagyon bántó, hogy a szerekről, a WADA elleni védekezésről szól már csak a sport. Emiatt persze ha egy magyar áll fel a dobogóra, ugyanúgy azt érzem, hogy ő is csak egy doppingos. Pedig nem biztos. És az sem, hogy aki a dobogó legfelső fokán áll, az doppingolt. De már az egész hivatásos sport meg lett fertőzve.

Sajnos nem csak a sportra igaz ez a nem túl szép, de mindenképpen emberi magatartás. A dopping olyan, mint a kiskapuk. Mint az adócsalás, a fiktív számlák, a "benemjelentett" alkalmazottak, lógás a BKV-n, indokolatlan mozgáskorlátozott matrica az autón, lefizetett parkolóőrök. Mert mi, emberek mindent meg tudunk csinálni "okosba".

Merre tart az emberiség? Mit kezdünk apáink örökségével? Eltűnik az erkölcs? Lehet, hogy egy kicsit fellengzősek ezek a kérdések, de engem mindenképpen érdekel a válasz. 

Orbán Viktor rövid interjúja, amelyet az orosz-grúz konfliktusról adott az InfoRádiónak, várhatóan még jobban ki fogja vágni a biztosítékot az orosz nagykövetnél, mint Németh Zsolt napokban kiadott közleménye a FIDESZ hivatalos álláspontjáról. Nagyon helyes, tenném hozzá rögtön, a nagymamát elspájzoló befőtt klasszikus esetére hivatkozva.

Merthogy szép és jó dolog a diplomatikus hozzáállás, a békepártiság, a humanitárius segélyek előkészítése, és helyesen tettük azt is, hogy megróttuk Oroszországot az "aránytalan erőfelmutatásért", ezzel elvileg megtettük a kötelességünket, és (majdnem) mindenki boldog. Egyébként láthatóan Európában is mindenki szeretné sürgősen elsimítani ezt a kis félreértést, megsimizni Medvegyev és a bukott Szaakasvili buksiját, és visszaállítani a status quo-t.

De könyörgöm, ez mostantól tényleg így fog működni? Mármint úgy, ahogy a mi kis régiónkban is évtizedeken át működött? Ha Oroszországnak úgy tetszik, akkor a legkisebb villongás esetén is tankokkal vonul be az elszakadni vágyó BAZ megyébe? És ez ellen tényleg senki nem emeli fel a szavát diplomáciai szinten? Akkor mi mire számíthatunk a jövőre nézve?

Olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő. A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt.

Ez persze így nem igaz: nem véletlen, hogy védekezésként Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes is a szeptember 11. utáni amerikai hadműveletekkel példálózott. Jöhetett volna Kínával és Tibettel is, de ezt - minden bizonnyal az olimpia iránti tiszteletből - nem tette.

Egyértelmű, hogy a "szilárdan euroatlanti elkötelezettségű" FIDESZ kettős mércével mér: ami megengedhető az USA-nak (egyébként katonai szövetségesünk), az nem engedhető meg Oroszországnak. 56-ra hivatkozva Orbán már egyértelműen az újrafagyasztott hidegháborúra készül, és határozottan a vasfüggönytől nyugatra pozicionálja magát. Kockázatos játékot űz, különösen az erőviszonyok ingadozását és az orosz gázcsapot figyelembe véve, ugyanakkor nagyobbat is nyerhet, mint az orosz-magyar kapcsolatokat hímes tojásként védelmező, óvatos magyar kormány.

Mi meg csak abban reménykedhetünk, hogy egy darabig még nem fog kiderülni, kinek van igaza.

Különösen árulkodó, hogy az egyetlen szegedi melegszervezet, az Írisz Társaság ma gyakorlatilag nem is létezik, amióta az Ifjúsági Ház a terembérlet önkényes emelésével és előre kérésével (!) kifúrta őket. Azóta sem találtak maguknak termet, és idén a Szegedi Ifjúsági Napokon sincs lehetőségük megjelenni, nem úgy, mint a Szegedi Dóm Hittanosai, a  Sörkollektor vagy a Szegedi Rendőrkapitányság.

A képek magukért beszélnek:




http://www.szin.org

Kulturális rovatunk mai kiadásában különös szeretettel mutatok be olvasóinknak egy sokak számára talán még ismeretlen fiatal költő-műfordítót, Dányi Dánielt, kinek angol nyelvű verses hírblogját itt olvashatjátok. Ezúttan néhány haiku kerül terítékre.

Dányi Dániel
haikui

polcomon a könyv
örül, mert fellapoztad.
mikor jössz megint?

ablakod előtt
fecske száll. míg dolgozol,
egyre fészkelődsz.

ingemen pötty vers.
egy új mosópor reklám
majd eltávolít.

langyosan befúj
a szél az ablakon, hűs
pislogásomra.

néma hajnal vár
virrasztó madarakkal.
csak forgolódom.

álmatlan éjem
verstelen - rád gondolnak
az üres lapok.

ragyogó újhold
köszön jóéjszakát és
ezüst álmokat.

éj van, hűvös éj.
mesélnéd mi van, de csitt!
majd holnap mesélj.

esthajnal csillag
kezdetektől végekig
csak neked csillog.

megázott a fűz.
lank levélzápor pereg
az út sarába.

minden éjszaka
más a nap más fa ölén
álmodó moha

*

hat hiba haiku

a következőn:
H meghajtó a rendszer
új hardvert észlelt. 

eszköz készen áll.
indításhoz nyomja meg
bármely billentyűt.

ne jelenjen meg
többet a műveletnél
ez a képernyő.

ismeretlen fájl-
hiba miatt a rendszer
most újraindul.

leállításnál
minden el nem mentett fájl
elvész. folytatja?

a következő:
H-drájv betelt. helyezzen
be egy új lemezt.

*

 trágár antihaikuk

picikét frusztrált
északi pöcs oldalon
a faszom moha

megint egy virág
ilyen lótusz, leng a tón
geci unalmas

göcsörtös vén tölgy
kis csemetére hajol
biztos pedofil

tüskés anyádat
túrósfaszú gesztenye
jól belédrúgok

 őszi levelek
baszom kupac lúzerek
ott rohadnak meg

 *

Vágyik a vonó
egy hegedű lankáin
lecsúszni megint?

*

Mostantól kezdve még egy rovattal bővülünk, ez a heti filmajánló lesz.
Ma a tv-műsorújságból csemegéztem nektek.

Az állami tv adókkal sok problémám van nekem is, csak úgy, mint nektek, gondolom…De egy dologban verhetetlenek, ez pedig a kevésbé populáris, szerzői filmek sugározása. Beszélgettem egy olasz barátommal és a kiderült, hogy náluk nem igazán lehet pl. skandináv filmekhez hozzájutni, jobban mondva csak letöltésen keresztül. Szóval, úgy érzem, e téren mi egészen jól el vagyunk látva…

Jövő héten kezdődik a Sziget, emiatt nem terhellek titeket túl, de aki nem rendelkezik jeggyel, mint én, és valószínűleg lesz szabad estéje a jövő héten, mindenképpen figyelmében ajánlom Jiri Menzel 1985-ös Az én kis falum című szatíráját. 

Már régen láttam, de arra emlékszem, hogy nagyon jókat nevettem rajta.

A régi cseh filmekben az a jó, hogy múltunk közös elemei miatt számunkra könnyebben érthetőek karakterek és a szituációk, amelyeket megjelenítenek.

Az én kis falum  AUGUSZTUS 14. CSÜTÖRTÖK M2 21:55 

Történet:

  A cseh falucskában mindenki éli a maga csöndes kis mindennapjait. Amolyan nyugodt, friss kenyérillatú, csípős hajnalokon kakaskukorékolós településről van szó, ahol csupa jószándékú, dolgos ember él. Szeretnivaló hőseink a maguk ráérős módján görgetik életüket: a természet szépségeitől elvarázsolt, lírikus alkatú doktor úr a lelkek nagy gyógyítójaként oldja meg nap mint nap a falu lakóinak gondjait; a fiatal fiú öngyilkosságot követ el a tanárnő viszonzatlan szerelme miatt; a mérnök meg minden nap toboroz hat mozinézőt, hogy a féleszű fiú házában hetyeghessen a férjezett titkárnővel.
Ez a félnótás egyre több bosszúságot okoz a sofőrnek, aki mindaddig fiaként gyámolítja őt, mígnem egy nap betelik a pohár, s kijelenti, hogy nem hajlandó többé vele dolgozni. Főhősünk - a téesz ütődött, de kedves kocsikísérője - ezzel egy időben levelet kap Prágából, ahol állást kínálnak neki. A dolog mindenki számára gyanús, így aztán összeül a kupaktanács: a szomszédasszony, a téeszelnök, meg a mérnök, hogy kiderítsék, mi rejlik e különös ajánlat mögött...