Igaz, a legutóbbi meccsen 2-1-re kikaptunk a németektől, mégis hihetetlen bravúrt vittek véghez az U19-es magyar focihőseink: kijutottak az EB-re és bejutottak a legjobb 4 közé. Ezzel az eredménnyel már meg is szerezték a VB kvótát. 

Volt szerencsém élőben megnézni őket tegnap Príbramban (Csehország). A "gyengébbik" csapatunkkal léptünk pályára. Ötlettelen volt a támadójátékunk, az első félidőben szinte a 16-osukig se jutottunk, a németek viszont végig bombázták a kapunkat. Pokorni (nem, nem az a Pokorni) remek védéseinek köszönhetően csak kettőt kaptunk, sokkal több is lehetett volna. Egyetlen szép villanásunk volt támadásban, gól is született belőle.

A mérkőzés tulajdonképpen "tétnélküli" volt, hiszen már biztos továbbjutók voltunk. Szerdán viszont nagyon is tétmeccsünk lesz az olaszok ellen: döntőbe jutunk, vagy sem.

Philip óta vigyázok a számokkal, ezért megnéztem, hogy hivatalosan hányan voltak kint: 1300-an. Ebből német szurkoló kb. 150 lehetett, de legalább 300 cseh néző is kijött. A lelkes magyar szurkolótábor megtöltötte a kis Marila-stadiont, ahol szerintem ennyien még sosem szurkoltak. Így viszont biztosan nem! Aki nem látta, annak ezt nem lehet elmondani, leírni. És miért szurkoltak így a magyar srácoknak? Mert újra van magyar futball!

RIA-RIA-HUNGÁRIA!

 Egyenesen undorító – fogalmazott az egyikük, aki maga is szervezője volt az egyik rendezvénynek, amelyen 2008. március 29-én, a Hősök terén rendeztek "takarítást" a Magyar Gárda képviselt, szélsőséges eszmék ellen – pont azzal, hogy erőszakra hívnak fel, lealacsonyodnak a tojásdobálók szintjére. Az antifasizmus lényege, hogy békések maradunk, nem ülünk fel a provokációknak.

Olvasónk folytatásokban közölt cikkének (Még van mondanivaló a romákról) befejező része.

1.rész

2.rész

Nem kellett volna a polgármesternek és a roma önkormányzat vezetőjének leülni megbeszélni, hogy az iskolában ne legyen szegregáció? Szólni arról, és tenni is, annak érdekében, hogy a hat-nyolc roma fiatal ne virtuskodjon a vendéglőben. Ha ezt teszik, már régen megteremthették volna lakóhelyük nyugalmát. A pátkaiak meg is mondták, hogy nem a romák ellen van kifogásuk, hanem a randalírozók ellen. Akkor miért nem azok megrendszabályozását kezdeményezik, akik miatt az egész roma közösséget hibáztatják? Ezen túlmenően felmerűl a kérdés, hogy mit tesz az önkormányzat a helyzet változása érdekében. Van-e elképzelése annak megoldására, hogy a fiatalok ne a kocsmába járjanak, helyette sportoljanak, zenéljenek, tanuljanak. Sajnos az érintettek egymásra mutogatnak, és csak a másik hibáit veszik észre, megoldás helyett az indulatokat gerjesztik. Az iskolai elkükönítés is ebbe az irányba hat. A szegény, tanulásban lemaradó romagyerekek megkülönböztetése. Pedig éppen a meg nem értés, a szeretet hiánya, a tanárok nem célirányos képzettsége vezet olykor a tanárok veréséhez, megszégyenítéséhez.

Ahogy azt már előzőleg megírtuk, a Negyedik Köztársaság óriási vízicsatát szervezett a Szent István Bazilika előtti térre. Miután az akció sikeresen lezajlott, és a rendőrök is csak ímmel-ámmal kérték fel a résztvevőket a vérontás beszüntetésére, a háborús felek átvonultak a Gödör klub mögötti tóhoz, ahol  (szinte kimeríthetetlen utánpótlás birtokában) folytatták a vízontást.

A 4K!-nak nem ez volt az első nagyszabású akciója, blogunk beszámolt már a júniusban végrehajtott várfoglalásról is.

Itt láthatóak a helyszínen készült képeink (fotósunk: Weisz Manfréd Huba - életét áldozta ezekért a fotókért...).

Folytatjuk olvasónk cikkét Még van mondanivaló a romákról címmel.

1.rész

Sajnos nekünk nincs Mohammed Junuszunk, sem Maria Nowakunk.

Mohammed Junusz, a bangladesi Gramin Bank alapítója, csekély összegű kölcsönöket nyújtott a jó ötletekkel jelentkezők számára, így hozzásegítette őket az önálló vállalkozásokhoz. Junuszt és bankját 2006-ban Nobel békedíjjal tüntették ki.

Maria Nowak lengyel születésű, Franciaországban élő hölgy a Francia Fejlesztési Úgynökségnél dolgozott Afrikában, és majdnem három évtizedig ez maradt az érdeklődése középpontjában. Megalapította az ADIE Szövetség a Gazdasági Kezdeményezés Jogáért nevű vállalatát. Olyanoknak adott hitelt, akik határozott elképzeléssel fordultak hozzá.

Furcsa dolog ez nekem. Az mno.hu oldalán olvastam ezt az elsőre felháborító hírt, ami több szempontból is elfogadhatatlan számomra.

Amerikai állatvédők tiltakozó kampányt indítottak a hadsereg kiképzési gyakorlata ellen, amely során a katonák élő disznókra lőnek rá, hogy aztán az állatokon gyakorolhassák a harctéri sebesülések ellátását.

Természetesen nem az az elfogadhatatlan, hogy az állatvédők kiállnak a röfik életjoga mellett, hanem az, hogy ezt a hírt az USA hadseregéről olvasom. Továbbá egy olyan országról, mely a legtöbbet költi harcászatra. Ez a hadsereg "büszkélkedhet" a leghatásosabb fegyverarzenállal földön, vizen és levegőben. Ebből számomra az következik, hogy a disznókkal kapcsolatban most vagy hazudnak, vagy tényleg annyira ostobák, mint ahogy ezt mi itt az öreg kontinensen gondoljuk róluk. Miért? Csupán azért, mert nem akarom elhinni azt, hogy senkinek se jutott eszébe kifejleszteni egy teljesen élethű, de mégis élettelen "ellenségbábut". Lehetne 90 kilogramm, meg lehetne tölteni művérrel és már lehetne is élesíteni a fegyvereket. Aztán ha csak a lábán éri a találat, akkor lehetne hurcolni is, ellátni is. Valós halál nélkül. Valós szenvedés nélkül.

De nem hiszem, hogy ennyire ostobák lennének a tengeren túlon. Attól tartok, hogy ez nagyon is tudatos. Ha már a kiképzésen embert nem ölhetnek, legalább élő legyen az, amire a fegyvert irányítják. Egyfajta tűrőképesség-vizsgálat. Pszichés terhelés. Állatokon. A szabadság földjén. A lehetőségek országában.  

Kérem, jelölje be a képen az alábbiakat:

 

Lányi Andrást olvasom a tegnapi Népszabiban:

„Akik ismernek, tudják, hogy én egyébként az utcai tüntetésnek nem okvetlenül vagyok ellene. S magam is támogatnám a nyilvános fellépést a homoszexuálisok kiközösítése, törvényes megkülönböztetése ellen. Szerencsére Európában többé nem találkozhatunk ilyenekkel. A melegekkel szembeni idegenkedés leküzdésére ellenben a harsány, esetenként ordenáré - tavaly kifejezetten sértő - demonstráció a legkevésbé sem alkalmas. Jól tudják ezt a világszerte dívó melegnapi őrjöngés szervezői. Az öntudat ürügyén provokált összeütközések azonban kapóra jönnek a megélhetési melegeknek: lesz megint mi ellen tiltakozniuk. Nem ők az egyetlen kisebbség, amely így jár az ő hivatásos szószólóival.”

Ismerős szavak. Nem sokkal az idei „Meleg Méltóság Napja” előtt Tóta W. Árpád fogalmazott hasonlóan: „Paraolimpiát nem szoktak szétkergetni sehol, maximum leszarjuk, de az a viszony ugye pont elég is lenne a melegeknek. Hogyan érik el mégis a magyar (és más) homoszexuálisok, hogy közutálatot váltsanak ki, és 17 évet kelljen várniuk a rendszerváltástól, hogy legalább másodrendű állampolgárként elismerjék a kapcsolatukat? Hogyan adnak muníciót a maradék leghülyébbek - köztük az egyházak - kezébe, hogy azoknak ne kelljen végiggondolniuk a butaságaikat? Úgy, hogy undorítóan viselkednek. És nevezik ezt a Büszkeség Napjának. Nem mindannyian öltöznek bártáncosnőnek, illetve tüllszoknyás karikatúra-buzinak, de hát Fidesz-gyűlésen se mindenki zsidózik, viszont már az is ciki, ha ezren olyanok a kétmillióból. Tüllszoknyát ölteni, vastag sminkkel és rúzzsal, hatalmas műbrokival felvonulni természetesen nem azonos súlyú a rasszizmussal, és még számos különbséget lehetne sorolni, de nekünk elég lesz egy hasonlóság is: viszolyogtató látvány az elsöprő többségnek.” Szintén e tájt Bayer Zsolt is hasonlóan fogalmazott: „Nos, kérdem én, el lehet fogadtatni a társadalommal, hogy önmaguk szexuális másságára "büszke" akárkik egy teherautó platóján, ülepükbe színes tollakat tűzve, egymással üzekedve, vonagolva végigmasírozzanak a városon, nagymamák és kisgyerekek szeme láttára? Vagy, másképpen feltéve a kérdést, tényleg az jellemzi homoszexuális embertársainkat, hogy feltétlenül undort keltő viseletekben és undorító magatartást tanúsítva, nyilvános szexuális életet élve – vagy azt imitálva – megbotránkoztassák a többségi társadalmat?”