És erre kérjük blogunk minden látogatóját is, aki elutasítja az erőszakot.

Kezdésnek nézzünk egy pár tényt! Magyarországon - hivatalosan - demokrácia van. Tagjai vagyunk az Európai Uniónak. A törvényhozásban 386 képviselő tevékenykedik, őket demokratikus úton választják, általában 4 évente. Van egy alkotmányunk. Írott. Vannak törvényeink. Vannak vallási és etnikai kisebbségeink. Élnek az országban melegek. 

E fenti tényeket azért írtam le, hogy mindenki memorizálni tudja és ne felejtse el e cikk végéig. (És ha lehet, akkor utána is emlékezzen rá!)

A rendszerváltáskor a nagy tömegek demokráciát akartak. Olyan demokráciát, amiben nem figyel minket semmiféle titkosrendőrség, nem fenyegeti életünket a hatalom. Ahol szabadon dönthetünk arról, hogy melyik országban szeretnénk élni, ahol a civil szféra érdekaggregációs és érdekartikulációs tevékenységet folytathat, ahol nincs cenzúra. Ezt többé-kevésbé el is érte Magyarország. Több párt is aktívan tevékenykedik, sőt, a nagyobbak a törvényhozásba is bekerülnek. Úgy is mondhatnánk, hogy Magyarországon többnyire valóban demokrácia van. Sőt! Azt is ki merem jelenteni, hogy hacsak nem történik valami a világban, ez így is fog maradni.

A demokrácia azt is jelenti, hogy a különböző érdekek és értékek megjelenhetnek. Természetesen ennek velejárója az is, hogy ezek az érdekek ütköznek. Sőt, lehet, hogy összeegyeztethetetlen különbségek alakulnak ki bizonyos csoportok között. A szembenálló felek - mivel demokráciában élünk - szabadon kinyilváníthatják véleményüket. De meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága? Addig, amíg a törvények engedik. Addig és nem tovább.

Mostantól kicsit konkrétabban. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit gondol a buzikról homokosokról  melegekről. A törvény még azt is biztosítja a számukra, hogy - ugyanúgy ahogy a melegek - ennek a nyilvánosság előtt hangot is adjanak. Azt viszont egyik demokrácia sem fogja megengedni, hogy fizikailag bántalmazzák ezeket az embereket, mert ha a törvények ezt engednék, akkor nem beszélnénk demokráciáról.

Paradox módon pont a magát rendszerváltónak nevezők, a nagy antikommunisták nem veszik észre ezt a színtiszta összefüggést. De nem csak ez a baj. Számomra az a legérthetetlenebb, hogy mi a célja a fenyegetésnek, a kődobálásnak, a molotov-koktélozásnak, fizikai attrocitásoknak. Ugyanis ettől nem fog változni semmi. (Most röviden emlékezetem a kedves olvasót arra, hogy demokráciában élünk, ami nem fog megváltozni a közeljövőben). Tehát lehet (de nem szabad) dobálózni, verekedni, lövöldözni és gyújtogatni, de hiába. Hiába, mert így a célok is ledegradálódnak a primitívség szintjére. Pedig a demokráciának pont az lenne a lényege, hogy jogi kereteken belül minden fél próbálja meg érvényesíteni az érdekeit. De ha valaki elfelejti a jogi kereteket, akkor bűnözővé válik. Még akkor is, ha azt hiszi, hogy egy magasztos eszméért teszi. Tehát kedves kődobáló honfitársaim, nem csak bűncselekményt követtek el, de a célotoktól is egyre messzebb táncoltok. Pedig lehetne ezt demokratikus keretek között is művelni. Ja, hogy nincs komoly társadalmi bázisa a radikális eszmének? Sajnálom, ilyen a demokrácia.

Soditól.

Тавариш, Let's Go!

"Köszöntjük Moszkvában, ahol a pénz úgy folyik, mint csapból a víz!”

*

a képért köszönet a Napi Borzasztó Szóviccnek

Szeretem a hazámat. Szeretem a hazámat, mert meseszép az Alföld, a Mátra, a Mecsek. Itt kanyarog a Duna és a Tisza. Szeretem a hazámat, mert Ady, Petőfi, Radnóti, Tóth Árpád és megannyi író és költő élt itt. Szeretem a hazámat, mert nyelvünk egyedülálló, szép és érdekes. Szeretem a hazámat, mert hosszú évszázadokon keresztül fennmaradt egy olyan helyen, ahol sosem volt könnyű az élet. Szeretem a hazámat, mert máshol idegen vagyok. Szeretem hazámat, mert elbűvölő épületei az esti lámpagyújtáskor szinte életre kelnek.

Nem szeretem a sok bunkót, aki ezt az országot lakja. Nem szeretem azt a sok bunkót aki szemetel és firkál. Nem szeretem azt a sok bunkót, akik minden nap zsidóznak vagy náciznak. Nem szeretem azt a sok bunkót, aki sosem olvas verseket, könyveket, beéri Mónika "varázslatos" kebleivel és műsorával. Nem szeretem azt a sok bunkót, akik nem fizetnek adót, de hatalmas luxusautókkal járnak. Nem szeretem azt a sok bunkót, akiknek nem jelent semmit a tisztelet. Nem szeretem azt a sok bunkót, akik folyamatosan általánosítanak és hergelik a többi bunkót. 

Te miért szereted Magyarországot?

Ha igaz a hír, miszerint Gyurcsány Ferenc fia három tárgyból különteremben érettségizhetett, akkor ez megint olyan dolog, ami a régi időket idézi. Azokat az időket, amikor "letelefonáltak". Amikor pusztán a betöltött funkciónak köszönhetően élvez mindenféle előnyöket az ember. Mit nekik gyorshajtás, tilosban parkolás, parkolójegy megváltásának elmulasztása! Csak egy telefon és minden el van intézve. Kiváltságok, amik nem járnak. Kiváltságok, amiket a hétköznapi ember nehezen tolerál, méghozzá azért, mert a kisembernek nincs lehetősége kiskapukon haladni napról napra. A kisember gyermek tanul, vagy nem tanul. A kisember gyermeke átmegy, vagy megbukik. A kisember autójára felteszik a kerékbilincset, elveszik a jogosítványát, sőt, soha, semmilyen körülmények között nem hivatkozhat a mentelmi jogára. A kisember fizet és fizet és fizet.

De ennek a szomorú történetnek van egy másik szomorú aspektusa is: mit lát ebből a miniszterelnök fia? Azt, hogy ő bármit megtehet, mert apa úgyis elintézi. A gyerek is olyan kiváltásgokat élvez, amikre nem jogosult. És ebben szocializálódik. Milyen értékrendje lesz? Sajnos Magyarországon ez a rekrutáció. Az, hogy a kiváltságok öröklődnek.

Az ügyben az Oktatási Hivatal így nyilatkozott: „Találtunk törvénysértéseket, azonban nem olyan súlyúakat, ami a sikeres érettségi vizsgák megismétlésére köteleznének minket vagy az intézményt”.

Felelős miniszterelnököt Magyarországnak!   

Bármilyen meglepô lehet egy konzervatív-liberális bináris (bipoláris) világképbe beleszürkült magyar homo politicusnak, de létezik olyan ország, ahol szocialista, hovatovább kommunizmussal barátkozó kormány kimondottan nacionalista politikát folytat.

Bolíviában a kormányon jelenleg a MAS van. A MAS a Movimiento Al Socialismo szavak rövidítése, ami körülbelül Mozgalom a Szocializmus Felé vagy Szocializmusért, miközben a "mas" szó értelme az is, hogy "több". A mozgalom, ami 1997-ben vált párttá Evo Morales -akit általában csak Evonak hívnak- hozta létre a cocalero csoportok egy részébôl. A cocalerok azaz kokatermesztôk a Chapare régió tradicionális kokatermesztési kultúrájának fennmaradásáért. Az Evo elôtti kormányok, az Egyesült Államok nyomására elôször megtiltotta, majd Evo hatására (aki akkor még nem volt sem az ország, sem a MAS elnöke) kvótát vezetett be. A cocalerok a tradicionális megélhetési forma mellett küzdenek, míg az Egyesült Államok a kokaingyártás ellen, annak ellenére, hogy a saját felméréseik szerint sem a szubtopikus völgyek (Chapare és Yungas) adják a kokaintermesztés fô bázisát, hanem a tropikus Beni, ami viszont ôserdei miatt nehezen kontrollálható, és tulajdonképpen nem is nagyon akar odamenni senki. Evo megválasztását követôen bevezették a "Koka igen, Kokain nem!" mozgalmat, aminek hatására a tradicionális termesztôk nagyobb százaléka tért vissza a kokatermesztéshez, viszont az USA 2007-es felmérése szerint sem növekedett meg a bolíviai kokainexport.  A stratégia is megváltozott, az alapanyag termesztés tiltása helyett a kokainelôállító üzemeket vették célba.

Az ország lakosságának több mint fele indián, kecsua és aymara vegyesen, a maradék háromnegyede mesztic, akiknek egy része indiánnak vallja magát, és vannak még a fehérek és a fehér meszticek. Evo kezében van a nemzetiségi kártya, mivel aymara, és a MAS célkitûzéseit sikerült összhangba hoznia a döntôen szegény indián népesség vágyaival. Az indián nemzeti önkormányzatok, amik tradicionális alapon szervezôdnek, egységesen támogatták ôt, és 2005-ben Bolíviában sosem tapasztalt mértékben 53.7%-kal megszavazták Evot elnöknek.

Evo lett Bolívia elsô elnöke aki nem mesztic vagy fehér, a hivatalos állami beavatási ünnepség elôtt Tihuanacu (avagy Tiwanaku) ôsi városában felavatták elnöknek, majd a hivatalos ceremónián is. A lépésnek nem csupán szimbolikus jelentése vagy szerepe volt, mivel az indián közösségekben államhatárokon átívelve él az úgynevezett Tawantin Sullo (néha tévesen az inka birodalommal azonosítják) iránti nosztalgia, aminek a felépítését a nemzeti önkormányzatok névleg fenn is tartják. Bolivia a Qullasullo vagy Qullasuyu részéhez tartozott a Tawantin Sullonak, és Evo Moralest ennek az elsô emberévé avatták. Qullasuyu súlya viszont jelenleg messze a legnagyobb, Boliviában a legerôsebb a nemzeti mozgalom. Evo ennek is az élére állt, a Whipalát (vagy Wiphala) illetve annak Qullasullo verzióját Evo ugyanolyan fontosnak tartja, mint a bolíviai nemzeti zászlót.

Elnökké választása után elkezdte beváltani az ígéreteit, a földgáz- és olajbányászati koncessziót birtokló cégekkel újrakötötték a szerzôdéseket. Szó szerint a terv úgy hangzott, hogy államosítják a szénhidrogéneket a kút szájáig, ami gyakorlatban úgy néz ki, hogy a korábbiaktól eltérôen, a kibányászott mennyiségtôl függôen kell adóznia a cégeknek, avagy fogalmazásuk szerint "megvásárolni" az ásványkincseket további felhasználásra. A gyakorlati oldalon volt némi hadsereggel erôfitogtatás, olajkutak elfoglalása, aminek hatására az olajcégek (fôként a francia Total Fina Elf és a brazil Petrobras) elég gyorsan aláírták a szerzôdéseket.

Az ország két fele (mind demográfiai mind földrajzi fele) közötti életszínvonalkülönbséget a szocialista módon magasabb úraelosztással, alacsonyabb helyi adókkal és magasabb állami adókkal oldották meg. Ugyancsak megkezdte az 1994-es Népi Kezdeményezési Megállapodás gyakorlatba ültetését, ami az indián hagyományokra épülô közvetlen demokrácia egyik eszköze hivatott lenni, azonban a megállapodást követôen elvétve volt példa rá, hogy a parlament meghallgatott volna magánszemélyeket. Ez újfent tradicionális alapokon nyugszik, és rendkívúl népszerû Bolíviában, ahol a civil szféra rendkívül erôs, noha nem egyesületekben és egyletekben gyakorolják a civil jogaikat, hanem leginkább az indián önkormányzatokon belüli hagyományos egységekben. A civil szféra egyik legerôsebb tagja a CONAMAQ (Consejo Nacional de Ayllus y Markas del Qullasuyu - azaz az Qullasuyui Aylluk és Markak Nemzeti Tanácsa - Részletekbe nem menôen az aylluk és a markák a hagyományos politikai szervezôdés szintjei), ami az aymara lakosság 60-70%-át aktvizálható tagként tartja számon, és Evo egyik legerôsebb támogatója. Az aktivizálást az Evo elsôdleges hátterét jelentô cocalero mozgalom segítésével mutatta meg elôször, azonban politikai célok miatt elég gyakran képesek voltak blokádokkal, útzárakkal Bolívia közlekedésének nagy részét megbénítani. Azonban jól látszik, hogy nem csupán a CONAMAQ, de a többi indiánszervezet is felsorakozott a választásokkor Evo mögé, hisz gyakorlatilag az indián lakosság létszámával megegyezô szavazatot kapott.

A szokásos szocialista vívmányok sem maradhattak el, növelte vagy megteremtette az állami befolyást a stratégiai cégekben, felhízlalta az YPFB-t a nemzeti olajtársaságot, iskolafejlesztési programokba kezdtek, amiket azonban vegyesen szerveznek tradicionális közösségi, az aymara népességen belüli kisközösségek aylluk alapján. Kötelezôvé tették a spanyoloktatást, ami érdekes fordulat, mivel addig a sokszor spanyolul rosszul vagy alig beszélô gyerekeket kötelezôen spanyolul tanították, azonban a változtatás hatására aymara (vagy lokális más kisnyelveken) folyik az oktatás, és tanulnak spanyolul is. Az egészségügybe az orvosairól híres Kubából "importált" orvosokat, és növelte az ingyenes ún elégséges ellátás (ami valahol a magyar ambulanter ellátás körül volt) szintjét. Az egészségügy amúgy teljesen piaci alapokon mûködik. Létrehoztak egy állami önkéntes nyugdíjpénztárat, ahova az állampolgárok szabadon befizethetnek.

Számtalan apró megfogalmazásban más törvénymódosítással és szimbolikus lépéssel kifogta a kisebb törzsek vitorlájából a szelet, ami javította a CONAMAQ pozícióját, csökkentette a belsô vitákat, és egyre egységesebb hátteret szervezett a kormánynak.

Lehetséges tehát erôsen nacionalista háttérrel, komoly nacionalista sokszor rasszista (tehát faji alapon megkülönböztetô) rendszerben szocialista szempontból kormányozni, és sikereket elérni. Ennek egyik legfontosabb bázisa maga az a társadalom, amelyik büszke a rasszra magára, szemben a közös identitástudattal formálisan nem rendelkezô meszticekkel.

Mindezek ellenére Evo szocialista-nacionalista kormányának létrejött az ellenzéke, a magát kizsákmányoltnak érzô keleti országrészbôl, akinek a korábbi mesztic vagy fehér kormányok tökéletesen megfeleltek. A keleti tartományok autonómiát követelnek, ellenzik az alkotmány bárminemû módosítását, és kormányzati támogatás nélkül referendumot írtak ki az autonómiáról. Nem meglepô módon, Dél-Amerikáról lévén szó, a fô fegyvertény a hadsereg, ami részben erôs amerikai (értsd: USA) befolyás alatt van, részben pedig az indiánok felülreprezentáltak minden szinten. A jelenlegi állás szerint az USA számára látszólag fontosabb egy stabil Dél-Amerika, mint hogy az ne legyen szocialista, így mind a diplomácia mind a hadsereg Evot támogatja. Az amerikai befolyásra, vagy legalábbis a hiedelemre érdekes a lapazi szóhasználat, amely szerint a legfôbb hatalom az elnök és a Nagykövetség (Embajada), amit jelzô nélkül kizárólag az USA nagykövetségére használnak.

folytatás következik

Olvasgatom ma a Magyar Nemzetet (amit viccesen polgári napilapnak szoktak hívni), és a Vélemény rovatban ilyen főcímet találok benne: Mengele unokái játsszák szerepüket. Persze rögtön kedvet kaptam az elolvasásához. Németh György cikke egyébként, és a tankötelesség betartatásáról szól, Mengele unokái pedig nem mást takarnak, mint a balliberális értelmiséget, ahogy azt előre gondoltuk.

A címtől és a cím alapját képező különös metaforától eltekintve (igyekszik az ember) egyébként izgalmas a cikk: Bita Dániel Segélykiáltás című pulicisztikájára reagál, amely a zoom.hu-n jelent meg, és a monoki polgármester népszavazási kezdeményezéséről szól. Ezek a kérdések:

Egyetért-e ön azzal, hogy a tanköteles korú gyermekek után járó támogatás és kedvezmények megállapításának feltétele a tankötelezettség teljesítése legyen?

 Egyetért-e ön azzal, hogy a munkaképes korú munkanélküli személy szociális segélyt közérdekű munkavégzés teljesítése ellenében kapjon?

Bita Dániel szerint a kérdések inhumánusak és "gyaníthatóan alkotmányellenesek", merthogy

...az első népszavazási kezdemény a gyereket büntetné a szülők szabályszegéséért, ami megengedhetetlen. Az Alkotmány leszögezi, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

Hozzáteszi:

Persze helytelen, ha a ruháztatásra, étkezésre és iskoláztatásra szánt forintokat apu, anyu a nyerőgépbe dobja, s az is, ha feleseket vesz belőle nagy tételben. Tenni ugyan nehéz ellene – ha lehet, akkor leginkább odafigyeléssel, szociális munkásokkal, a támogatás elköltésének felügyeletével.

A monoki javaslat viszont, noha népszerű, embertelen. A szülőt ugyanis ma is megbüntetik, ha nem járatja iskolába gyermekét. Akit amúgy épp elég hátrány ér ezzel, nem helyes, ha éhen is hal mellé.

Németh György az első felvetésre kérdéssel válaszol: vajon szabad-e az "odafigyelőknek (...) az iskolalátogatásra felszólítani a szülőket", vagy ezzel "a paternalizmus bűnébe esnének", amely "a liberálisok szerint a legnagyobb bűnök közül való"?

Magát liberálisnak valló állampolgárként válaszolnék Németh Györgynek: igen, szabad. Paternalizmusról a cikkben szó sem volt, legfeljebb arról, hogy a segélyek megvonása a gyerekeknek jobban árt, mint amekkora hatása a szülőkre van.

Erre (pontosabban Bita második felvetésére) Németh György ismét kérdéssel reagál: "A tankötelezettségi törvény előírás, de a törvény be nem tartásáért járó büntetés antihumánus?" (Természetesen itt sem a büntetés embertelen voltáról van szó, hanem a gyermek után járó segély megvonásáról, amivel részben a gyermeket veszélyeztetik.) Majd folytatja:

El tudjuk képzelni azt a szülőt, aki gyermekét két szóval megmenthetné az éhhaláltól: "Menj iskolába!" De nem mondja, inkább hagyja éhen halni?

Ha jól értem, Németh György szerint helyes (de legalábbis törvényileg megokolható) egy gyermeket az éhhalál szélig juttatni (itt persze egy túlzás eltúlzásáról van szó), ha a szülő ezzel rávehető a gyermek iskolába járatására.

Szerintem nem helyes és nem megokolható. És nem hiszem, hogy én volnék inhumánus.

A "Mengele unokái" megtisztelő címet egyébként azzal érdemelte ki a balliberális értelmiség, hogy a kisebbség és a gyengék védelmét, illetve a humanizmust csak szavaiban vállalja, de tetteiben nem. A következetesség hiánya, a tettek és a szavak kettőssége tehát a legkiválóbb humanistából is tömeggyilkost csinál - legalábbis Németh György szerint.

A mai Nemzetben egyébként a Turulhoz szervezett ellentüntetés kapcsán szerepel a következő fordulat is:

Információink szerint a (...) Societas [a Fiatal Baloldal utódja] nem volt hajlandó más helyszínt és más időpontot keresni az ősi magyar szimbólum elleni tevékenységéhez.

Nem elég, hogy humanizmusról papolnak, még ősi magyar szimbólumok ellen is tevékenykednek. Mindig öröm "polgári" napilapot olvasni.