A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

A jó, a rossz és az állampárt

A jó, a rossz és az állampárt

Pénteken három érdekes cikk jelent meg a magyar médiában: a 444 hozta le, hogy az Origo főszerkesztő-helyettese, Pethő András belső vizsgálatot kért a Telecomtól, az Origo korábbi főszerkesztője, Sáling Gergő kirúgása miatt. Ehhez a levélhez kapcsolódik Gazda Albert, az Origo másik volt főszerkesztőjének írása a Cinken, amiben igazolja a vádakat, brutális politikai nyomás lehetett az Origo szerkesztőségén. Közben pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium adott ki közleményt, amelyben gyarmatosító törekvésekkel vádolja az RTL Csoportot.

Mítoszok és tények a fűlegalizációról

Mítoszok és tények a fűlegalizációról

2012-ben az USA két állama, Washington és Colorado népszavazás útján úgy döntött, hogy legálissá teszi a kannabisz rekreációs célú fogyasztását, termesztését és forgalmazását a 21 éven felüliek számára. Szigorúan szabályozott piacot hoztak létre, ahol minden növényt termesztéstől az eladásig vonalkód segítségével követnek nyomon. Azt, hogy a legalizáció gazdasági szempontból sikertörténet, kevesen vonják kétségbe: a becslések szerint Coloradóban 98 millió dolláros adóbevételt hoz a fű csak ebben az évben, ezen kívül több tízmillió dollárt spórol meg a büntető-igazságszolgáltatás számára. Coloradóban az adók 40%-át iskolaépítésre fogják fordítani, Washingtonban jelentős részét visszaforgatják prevencióba és kezelésbe. De vajon mi a helyzet az egészségügyi és bűnügyi aggodalmakkal? Vegyünk sorra közülük néhányat!

fu_colorado.jpg

Az ország építésére nem, a kaszinómutyira jut idő is és pénz is

Az ország építésére nem, a kaszinómutyira jut idő is és pénz is

Hétmilliárd forint adókedvezményt kapnak a kaszinók a kormánytól azért, hogy az ágazatból magasabb legyen az adóbevétel, és ezáltal jusson pénz szegény gyerekek étkeztetésére. Kibontva a mondat viszont igazából így hangzik: monopolizáltuk a kaszinókat, majd a koncessziót kiosztottuk három havernak, és most hozzájuk baszunk még hétmilliárdot is.

20140507andy-vajna-es-orban-viktor.jpg(Fotó: Origo.hu)

Mit igen és mit ne, ha gyerekabúzusról beszélünk

Mit igen és mit ne, ha gyerekabúzusról beszélünk

Talán érdemes ezt azzal kezdeni, hogy mondjuk ki, gyerekek bántalmazása, szexuális, fizikai, lelki erőszak formájában az egyik legsúlyosabb bűn. A gyerekek biztonságáról, jóllétéről való gondoskodás a társadalom legnagyobb értéke kellene legyen. Magyarország ebben igen rosszul teljesít, sorolhatnánk onnan, hogy nálunk alsó hangon több százezer gyerek éhezik (az OECD adatai szerint az elmúlt 12 hónapban a gyerekes családok 47 százalékánál fordult elő, hogy legalább egy alkalommal nem sikerült elegendő élelmet beszerezni), és folytathatnánk azzal, hogy elkeserítően hagyjuk embertelenül szenvedni az abúzusban élő gyerekeinket. Segítőként nap mint nap látjuk, ahogy a gyerekeinkről gondoskodni hívatott, ezt a feladatot korábban felvállaló emberek árulják el és bántalmazzák őket, az ellátó- és igazságszolgáltatási rendszer diszfunkcionális, a közvélemény tájékoztatására hívatott, ezt a feladatot elvállaló magyar sajtó pedig legtöbbször a saját ostoba tévhiteinek, beteges fantáziáinak terjesztésében jeleskedik.

child_abuse_top.jpg

Isten kormányozza Magyarországot?

Isten kormányozza Magyarországot?

Hétfő van, így nem értelmezek, csak egymás mellé rakok 3 kormányzati nyilatkozatot az elmúlt hétről. 1 miniszter, 1 miniszterelnök-helyettes, és 1 miniszterelnök. Napi kérdésünk: mi az, ami lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz?

tripla.png

Ez a (rezsi)harc lesz a végső?

Ez a (rezsi)harc lesz a végső?

A Fidesz az önkormányzati választások közeledtével újra beveti a rezsicsökkentés csodafegyverét, Orbán Viktor ezúttal egy nonprofit állami közműholding formájában venné fel a harcot a rezsiszönnyel. A Fidesz háborús-mozgósító politikai populizmusa megtalálta magának a rezsicsökkentést és nem ereszti. Ha hozott 5-6%-ot áprilisban, akkor 2-3% most is fog, tartja a mondás. Itt jegyzem meg, hogy még tart a második fázis: az áram ára szeptembertől 5,7%-kal, a távhő ára októbertől 3,3%-kal fog csökkenni, nyilván észre fogjuk venni, ki lesz szépen plakátolva most is. Eltekintve attól (amitől nem lehet eltekinteni), hogy mindezt a lakossági, vállalati és állami energiahatékonysági beruházások támogatása, valamint a szolgáltatói verseny erősítése helyett, rövid távú politikai érdekből és nem hosszú távú gazdaságfejlesztési cél okán teszi, foglalkozzunk egy kicsit a nonprofit közmű közgazdaságtanával.

nonprofit1.jpg

A nyúlszőrű sünök, avagy a jogszerű rendőri semmittevés

A nyúlszőrű sünök, avagy a jogszerű rendőri semmittevés

Lassan két éve folyó eljárásban harmadszor nem állapított meg semmilyen jogsértést a rendőrség amiatt, hogy a devecseri szélsőjobboldali felvonuláson a rendőrség akkor sem csinált semmit, amikor „a békés gyülekezők” már téglákkal dobálták a helyi romák házait. A legfrissebb határozatot az a Papp Károly jegyzi országos rendőr-főkapitányként, aki a 2006-os oszlatásokkal kapcsolatos rendőri mulasztásokról írt igen kritikus jelentést. A devecseri ügyben kelt határozat a legfelsőbb szintű rendőrségi dokumentum arról, hogy ma jogszerű lehet, ha a rendőrség nem védi meg az állampolgárait.

devecser_jobbik_20120805.jpeg

süti beállítások módosítása
Mobil