Bayer Zsolt ma egy szokásos förmedvényt tett közzé a Magyar Hírlapban. Ezen egyszerűen tovább is léphetnénk, de a szöveget olvasva, az jutott eszembe, mit szólna Bayer Zsolt és köre, ha egy román publicista írna ilyet. Ezért fogtam, és az eredeti cikkben az európait behelyettesítettem libsivel, hiszen az Bayernél ugyanazt jelenti, a homofóbot kisebbség-ellenessel, a meleget magyarral, a magyar miniszterelnök helyére pedig a román miniszterelnök került.



Azért csináltam ezt, mert számomra, aki a határon túli magyarok sorsát fontosnak tartja (2004-ben igennel szavazott első szavazóként erre a kérdésre), számos cikket írt a szlovák nyelvtörvényről, a határon túli magyarok elleni incidensekről, teljesen érthetetlen, hogy düböröghet egy nagy magyar a magyarországi kisebbségek ellen, és miért csodálkozik, ha eközben a haverjai ugyanezt tolják Romániában és Szlovákiában a magyar kisebbséggel szemben. Hiszen pont az ő kisebbség-ellenessége ad erre lehetősége, és példát: "de hát a magyarok is ilyenek". A román Bayer Zsolt cikke:

Lassan azért elég lesz ám ebből. Bár nagyon megható volt, amikor a román elnök a magyarok szavazatáért kuncsorgott

a román Bayer Zsolt – 2015.05.21. 01:56 

Kicsit sajnáltam, hogy nem volt rajta székely zászló, de így is tetszett. Olyan igazán liberális volt, és ebben sajnos nincsen semmi cinizmus. Mert a liberálisok ma ilyenek.

De lassan elég lesz ebből. Odoaker már a kapuk előtt kurjongat. És nem érti igazán a problémát. Ráadásul nem akar magyarok szavazatáért kuncsorogni Romániában, mint Tőkés László meg Orbán Viktor. (Pedig ez utóbbinak jót tenne…)
Nézzük sorjában:

Kolozsváron, a város jövőjéről szóló sajtótájékoztatón egy igazi libsi azt a kérdést intézte a miniszterelnökhöz, hogy mit üzen a magyaroknak a magyarok nemzeti ünnepén.

Itt álljunk is meg egy pillanatra.
Álljunk meg és mondjuk ki büszkén, boldogan: leszarjuk a magyarok nemzeti ünnepét!

Leszarjuk az idióta világot, amelyben ez egyáltalán létezik. Pontosan ugyanannyi jogunk van kisebbség-ellenesnek lenni, mint bármi másnak. És nem kötelező semmilyen módon viszonyulnunk ehhez az egész elmebajhoz, ehhez a kreténséghez, ehhez a pótcselekvéshez, a végső liberális romlás nyilvánvaló és taszító végtermékéhez. Fel tudjátok ezt végre fogni? Nincs viszonyunk veletek és hozzátok. Legyetek magyarok, intézzétek a dolgotokat, ahogy akarjátok, és soha, soha többé ne akarjátok ezt az egészet Románia részévé tenni. Mert nekünk ez egyszerűen undorító. És jogunk van, elidegeníthetetlen jogunk van a saját undorunkhoz.

Mindebből pedig az következik, hogy a miniszterelnök valóban hibázott. Na nem azért, mert azt mondta, amit mondott, hanem azért, mert azt gondolta, muszáj válaszolnia az igazi liberális provokációjára.

Nem muszáj. 

A helyes válasz: SEMMIT SEM ÜZENEK, MERT NINCSEN HOZZÁ KÖZÖM.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Címünk sarkítás, de egy nagyon fontos tényre rávilágít. A fejlett országoknak súlyos felelőssége van azokért a háborúkért és azért a nyomorért, ami miatt hozzánk menekülnek az emberek. Segítésük nem méltányosság, hanem a felelősségvállalás minimuma.

Egy átlag közel-keleti, afrikai országból két fő okból menekülnek: a polgárháborúk, fegyveres bandák és egyéb nyalánkságok miatt, vagy a nyomor és az éhezés elől. Az első leginkább a szabályozatlan fegyverkereskedelemre vezethető vissza (kicsit kakukktojás most Líbia, ott megdöntöttük a Kadhafit, majd átadtuk az országot a háborúzó kiskirályoknak). A második az éghajlatváltozásra. Mindkettőért azok az országok a felelősek, melyek most súlyos ellenérzéssel néznek minden menekültre, aki túlélte a Földközi-tenger hullámait.

Az éghajlatváltozás okozta károk, amikről önbecsapással “az unokáink osztályrészeként” beszélünk, az a világ számos vidékén már jelenidő, a mindennapi gyötrelmes valóság. Ezt az éghajlatváltozást nem ők okozták. Hanem mi. Nem ők járnak böhöm autókkal, nem ők hozatják az almájukat a Föld másik feléről, nem ők csomiztatják a hambijukat az indonéz esőerdőkbe és nem ők esznek naponta háromszor húst.

Az éghajlatváltozás által jobban súlytott országokban az élelmiszer-árak még jobban emelkednek (tehát egész Afrikában és az egész Közel-Keleten). Az élelemhez, a vízhez való hozzáférés egyre nehezedik. A lakosság nálunk jóval nagyobb aránya él földművelésből, ezek az emberek még a megélhetésüket is elvesztik, a terméketlen területekről erősödik az elvándorlás az egyre zsúfoltabb, termékenyebb vidékek felé, és így tovább.

A szíriai polgárháború is nagyrészt azért robbant ki: a sok éves aszály miatt megélhetését vesztő vidéki parasztok felköltöztek a városokba, ahol egyre nagyobb lett a zsúfoltság és a feszültség.

A másik fő probléma az erőszak. Hogy hadurak, rablóvezérek, leendő és revansra vágyó diktátorok, militáns szekták juthatnak fegyverhez könnyen, tisztán, tekintet nélkül a véres múltjukra és jelenükre, a fizetségül adott pénz eredetére. Ez csak és kizárólag azért lehetséges, mert az amerikai és európai törvények szerint az amerikai és európai fegyvergyárak maximum pár könnyen megkerülhető korlátozással, de lényegében akadálytalanul teríthetik árujukat. A tisztesség kedvéért az USA és az EU mellett Oroszországot is meg kell említeni, de ez a lényegen nem változtat. Ha bármi gond adódna, ezek az országok, a legnagyobb fegyvergyártók hivatottak az ENSZ Biztonsági Tanácsában a világ békéje fölött őrködni.

Diagnózisunk nyilván leegyszerűsítés (na ja, ki olvasna el egy mindenre kiterjedő analízist?) de valami lényegest viszont kiemel.

Ez pedig az, hogy amikor arról hallunk, hogy mi történik Szudánban vagy Nigériában vagy Sierra Leonéban (ha egyáltalán hallunk), akkor nem gondolhatunk az eseményekre úgy, mint amihez semmi közünk, vagy mintha csak arról lenne szó, hogy szerencsés országba születtünk. Azt meg pláne nem gondolhatjuk, hogy ezek a sötétbőrűek buták, agresszívek, korruptak, lusták ahhoz, hogy jobb körülményeket teremtsenek maguknak. Van hozzá közünk, érintettek vagyunk, mégpedig a felelősök oldalán.

Amikor arról van szó, , hogy támogassuk-e például a fejlődő országok életlehetőségeinek javítását, akkor nem a szolidaritás szép és fontos erényét gyakoroljuk, hanem a kötelességünket tesszük. Hasonlóképp: a menekültek befogadása sem nagylelkű gesztus. Beengedjük a kertünkbe azt, akinek a házát kiraboltuk és felgyújtottuk. Ez természetesen nem jelenthet kizárólagos felelősséget, ám lényegeset igenis jelent.

Ez elég fontos.

Aztán olyan is van, hogy jó és rossz segítség.

Egyik legjobb példa az utóbbira: az Amerikai Egyesült Államok a nemzetközi szerződések szerint vállalt, fejlődő országok segélyezésére fordítandó összegekből a vegyszeres, nagyüzemi hazai mezőgazdasági multijaitól vásárol génmódosított gabonát, amit aztán áthajóz az afrikai országokba. Így a helyi termelők olyan konkurrenst kapnak, akivel képtelenek versenyezni, megélhetésük tovább nehezedik.

Vagyis a beforgatott pénz jelentős része a gazdag országokban marad, a rendszer által ezer más módon támogatott multiknál. Az egészégügyi, környezeti  kockázatot jelentő GMO-s növények az afrikaiak torkán mennek le, akik a szóban forgó rendszernek köszönhetően még nehezebben lesznek önállóak, önellátóak. Nehéz kérdés, hogy ebben mi a legfelháborítóbb, de az az ördögi kör, hogy a segély módja a segélyre szorulás állapotát fenntartja, az azért elég ocsmány.

Persze cinizmusban még mindig sehol nincs a nemzeti konzultációs ívekhez képest, ez igaz.

Több százan gyűltek össze kedden este fél hétkor a Deák téren, ahol a Migráns Szolidaritás csoport (MigSzol) demonstrált a kormány menekültekkel kapcsolatos intézkedései és a nemzeti konzultáció ellen. A tömegben láthatóak voltak a menekültekkel szolidáris csoportok, a Város Mindenkié és az Amnesty International transzparensei is.

Ali Nawroozi szólalt fel elsőként a demonstráción, aki mintegy féléve él Magyarországon a családjával menekültként. Az afgán származású Nawroozi hangsúlyozta, ellenzi a nemzeti konzultációt, mert terroristaként állítja be a migránsokat. „Terroristaként kezelnek, pedig pont előlük menekülök” - tette hozzá. Elmondta, hogy családjával a bicskei menekülttáborban voltak, amíg megkapták a menekült-státuszt. Azóta gyerekei iskolába járnak, magyarul és angolul tanulnak, és sportolnak is. Nawroozi szerint „nagyon veszélyes idegengyűlöletet szítani a gyerekek között” amit egy személyes példával is alátámasztott: a nemzeti konzultáció beharangozása után gyerekeitől megkérdezték osztálytársaik, hogy ők is terroristák-e.

Másodikként Kőszeg Ferenc szólalt fel, aki a Kádár-korszakban az ellenzék egyik meghatározó alakja, a rendszerváltás után a Magyar Helsinki Bizottság első elnöke volt. „Bunkó a klubban” címmel később megjelenő cikkét olvasta fel. A migráció kérdését történeti kontextusba helyezve elmondta, hogy a Szovjetunió felbomlásakor került előtérbe Európában a népmozgás. Emlékeztetett, hogy 1992-ig Magyarország nyitottnak mutatkozott a menekültkérdésben, ekkor viszont Boross Péter meghirdette a „Magyarország megtelt” jelszóval az elzárkózó menekültpolitikát. Ezt a hibás politikát mélyíti el az Orbán-kormány, amely szerinte úgy viselkedik, mint a „bunkó a klubban”, hiszen elvárja, hogy a magyarokat Európában mindenhol tisztelettel kezeljék, de a hozzánk forduló menekültekkel rosszul bánik.

A harmadik felszólaló, Barna Margit, aki a MigSzol akitivistája, felhívta a figyelmet arra, hogy az egész „őrület” azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Párizsban részt vett más európai vezetőkkel együtt a Charlie Hebdo szerkesztőségénél elkövetett brutális terrortámadás elleni demonstráción. Miután hazajött, ezt az esetet is „saját hazugságainak építésére fordította”. Barna Margit aláhúzta, hogy a magyarok jól ismerik a bevezetni tervezett kényszermunkatáborokat, még 1944-ből. Elmondása szerint a kormány gyűlöletet szít a migránsok ellen, miközben eleve az országba érkező menekültek 90%-a továbbmegy más országok felé. Kitért a kormányfő debreceni beszédére, amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy a debreceni menekülttábort fel kell számolni. Eszerint a logika szerint, ha van menekülttábor, van menekült-probléma. Tehát, ha van stadion, van magyar foci? - ironizált a szónok.

A beszédek után a tüntetők elindultak a Kossuth-tér irányába. Tetszést váltottak ki a Szabadság téren demonstráló Eleven Emlékmű csoport tagjai, akik „Veletek vagyunk!” „Szolidaritás!” -felkiáltásokkal fogadták az arra vonuló tömeget. A demonstrálók megálltak a Parlament lépcsőjénél, ahol csoportképet készítettek, majd a Duna-parthoz mentek, ahol a nemzeti konzultációs kérdőívekből papírhajókat készítettek, és elhelyezték azokat a rakpart lépcsőjén. Sokan mécsest is helyeztek a papírhajókra, ezzel emlékezve azokra a menekültekre, akik Európa felé hajózva a tengeren vesztették életüket.

Bernáth Lackó

Orbán Viktor tegnap az EP-vitán olyan baromságokat mondott, amit egy ötödikes kisiskolás is a töri órák után egyből szétolt. Orbán szerint Magyarország sose volt multikulti - tehát amit ezen általában értünk: többnyelvű, több vallású, több kultúrájú.

,,Meg vagyok arról győződve, hogy mivel nekünk, magyaroknak az ilyen konfliktusok kezelésére való képességeink nem fejlődtek ki, mert mi sohasem voltunk multikulturális társadalom''.

Ahhoz, hogy ezt Orbán bebizonyítsa, lényegében az elmúlt 1000 év magyar történelmét kell permanensen meghazudtolnia. Kezdjük ugye Szent István király intelmeivel, ezt sokszor sok helyen idézték, így csak a lényeget másoljuk be:

"Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő."

De aki figyelt töri órán, az azt is tudja, hogy ezek az Árpád-házi királyok nem voltak restek mindenféle multikulti házasságokat kötni, voltak itt olaszok, bizánciak, németek, sőt még kunok és besenyők is, akiknek a vére az Árpád-házéval keveredett. A behozott nemesekről és kisnemesekről, papokról és zsoldosokról ne is beszéljünk. Elég multikulti lehetett a dolog.

Mátyás udvara sem arról volt híres, hogy ne hívott volna be mindenféle külföldieket, és ő nem letelepedési kötvényért engedte be őket, hanem fizetett nekik, hogy a kultúrájukat keverjék a szent magyar vérvonallal. Erdélyről pedig szót sem szabadna akkor ejteni, hiszen ott 3 nemzetiség élt a fejedelemség legszebb kora alatt is. Abban az aranykorban, amely a külföldre küldött diákok visszatérése nyomán, az onnan hozott kultúra és tudás alapján alakult ki.

De nem csak a nemesség volt multikulti. Több mint 10 nagyobb betelepítési hullámot tudunk regisztrálni az elmúlt 1000 éves történelmünkben, ahol még pogány kultúrákkal is multitkultiskodott a magyar. Besenyők, szászok, kunok és jászok, a német lovagrend behívása, románok, csehek, morvák, ruténok, cigányok... görög, zsidó, sőt még mór kereskedőket is hívott be a magyar állam, hogy fejlődni tudjunk (igen, itt 90%-ban a magyar állam telepített be!). És hát ez olykor nem igazán a keresztény kultúrkörből történt, ez kőkemény multikulti.

De ha a konkrét számokat akarjuk látni, a Fényes Elek féle magyarországi statisztikák alapján 1830-ban az Erdély és Horvátország nélküli Magyarországon csupán a lakosság 40%-a volt magyarnak mondható, 17%-a szlovák, 12%-a román, 11%-a német, 6%-a szerb-horvát, 5%-a ruszin volt. Erdélyben pedig ez a szám még rosszabb volt a magyarság szempontjából. 59% román, 28 magyar és 13% német.

Ez a helyzet pedig 1910-re se sokat változott. Ekkor csak a teljes Magyar Királyságról szól az adat, de itt is, még az asszimilációval együtt is csupán 59% volt magyar. Pedig ebben a statisztikában számos nemzetiséget, mint például a zsidókat izraelita magyarként tartották már nyilván.

És ugye ez a Magyar Királyság az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, ami annyira nem volt képes a multikultira, hogy 4 hivatalos parlamenttel, 2 hivatalos nyelvvel, megosztott kormánnyal rendelkezett. És ha már Habsburg Birodalom. Nézzük csak meg, jelenleg az y kromoszóma szerint mennyire "multikulti a magyar génállomány" az elmúlt évszázadok után:

Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy a mindenkori magyar vezetők nem mindig viseltettek jól a nemzetiségek iránt. Nem csak behívtak és adtak, hanem sokkal többször büntettek, rendeztek progromokat, nyomták el a nyelveket és kultúrákat állami szinten, mint ahogy a magyarokat is sok más nép fennhatósága elnyomta, pl. a  török vagy az osztrák. De borzasztó hazugság azt állítani, hogy ne tudott volna egy faluban, egy városban élni szász, román és magyar, rutén, szlovák és magyar, függetlenül az eltérő nyelvtől, vallástól vagy kultúrától.

Orbán Viktor tegnap ezt a hagyományt köpte szembe, visszakanyarodva történelmünk legkárosabb és legkevésbé hasznos trendjeihez, valami eszement nemzeti toposz alapján, ami csak és kizárólag napi politikai érdekeit képviselte.

Az az ijesztő, hogy hiába a számos történelmi példa még a nagyon eltérő kultúrák befogadására is, Orbán azt mondja, mi nem vagyunk képesek a sokszínű társadalomra. Lényegében a politikai terhet szedi le a válláról, és áttolja a magyar népre. Ezek ilyenek. Orbán Viktor, úgy tűnik, lenézi a magyarokat, és nem érti a történelmünket. 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Az amerikai kongresszusban az amerikai-magyar kapcsolatokról tartanak meghallgatást. A háttérben egy Putyin-barát republikánus képviselő és egy pancser lobbista mozgatják a szálakat. Utóbbi feltehetőleg segíteni akar, de Orbánéknak ezzel jóval többet árt, mint használ. Arról nem is beszélve, hogy a lobbista 1,4 milliárd forintért haknizik.

PERCRŐL-PERCRE

Élő adásban itt követhető.

Vége a meghallgatásnak, és Orbánék végre boldogok lehetnek, hisz az antiszemitizmuson kívül semmire nem reagáltak a jelenlévő republikánusok. Hol van már McCain szenátor szenvedélyes fasiszta diktátorozása? A jelenlévő kongresszusi képviselők nem akartak nyilvánosan (vagy egyáltalán) kritikát megfogalmazni Orbán rendszerével szemben. Ráadásul az ellenoldalon senki nem tudta jól elmagyarázni, hogy mi a para Magyarországon: se az illiberális államot, se a korrupciót, se az antiszemitizmust, se a civilparákat nem voltak képesek meggyőzően és értelmesen tálalni – így meg az egész úgy nézett ki, mintha Orbán ellenlábasai csak azért akarnák befeketíteni Orbánt, hogy megkaparinthassák a hatalmat.

Fel kellett volna készülni az ellenérvekre, mert Volker, Rohrabacher és társaik láthatóan fel voltak rendesen készítve. Ilyen szerencsétlenül nem érdemes vitázni.

Orbánék pedig büszkék lehetnek: vásároltak maguknak egy diadalmas MTI sajtóközleményt és egy olyan hírt, amiben végre nem kell hazudniuk (pedig lentebb mi is, és a magyar sajtó maradék része is azt gondolta, Orbánék Washingtonig mentek egy pofonért). A hülyének is megérte erre 1,4 milliárd forintot kidobni.

22:40 Behalt a stream. Az utolsó, amit láttunk, hogy Rohrabacher kacarászik, majd azt mondja, nagyon élvezte ezt a mai napot.

22:35 Simonyi azt mondja, nem érdekli, milyen a brit vagy az amerikai rendszer, de úgy gondolja, hogy egy fiatal demokrácia számára nagyon veszélyes, ha ennyire koncentrálódva van a hatalom kevesek kezében, mint ma Magyarországon.

Hozzáteszi: szerinte nem fog Magyarország teljesen beleroppanni Orbánba, talpra fog állni, és ki fogja heverni ezt a mostani állapotot.

22:32 Stahnke szerencsétlenkedik, szabadkozik és a saját emberi jogi szervezetét reklámozza. Érdemit képtelen mondani.

22:29 Rohrabacher azt is elmondja, hogy Obama alatt sokkal szörnyűbb dolgok történnek, mint Orbán alatt. És Amerika még így is demokrácia maradt. Azt is mondja, hogy durva kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal szemben, a vele szemben ülők pedig semmilyen bizonyítékot nem tudtak felhozni arra nézve, hogy Orbán valami rosszat csinálna Magyarországon.

22:26 Rohrabacher azt mondja, szégyellje magát mindenki, aki antiszemitizmussal vádolja Magyarországot. Stahnke közben próbálja magyarázni, mi a baj a német megszállás emlékművével és a Sorsok Házával, de folyton leugatják.

22:15 Poe megint arról beszél, hogy a kritikával csak elidegenítik Magyarországot Amerikától. És éppen ezért az amerikaiaknak nem szabadna beavatkozni egy ország belügyeibe.

22:11 Rohrabacher nagyon védi Orbánékat.

Az angoloknak sincsenek fékei és ellensúlyai – akkor a briteket is autoriternek tartja? – kérdezi Rohrabacher Simonyit. Majd elmondja, hogy tökjól megy Magyarországnak manapság, hisz nő a gazdaság – akkor miért ne lehetne Orbánnak olyan demokráciája, amilyet akar? Hozzáteszi azt is, hogy Amerikában is volt gerrymandering, de attól még az se szűnt meg demokrácia lenni.

22:06 Simonyi András, egykori nagykövet arról beszél, hogy a magyarok jórésze nem extremista, ezért is aggasztó, hogy Orbán extremista retorikát alkalmaz. Azt is mondja, hogy ő maga idejének 85 százalékát azzal tölti, hogy elérje, hogy Amerika exportáljon LNG gázt Közép-Európába. Ez fontos lenne, hiszen Orbán még inkább kiteszi országát az orosz függésnek, mint elődei.

Azt viszont ő is megköszöni, hogy Magyarország beszáll az Iszlám Állam elleni harcba.

22:02 Ted Stahnke, a Human Rights First (HRF) alelnöke felsorol egy csomó unásig ismert történetet az egyházi törvénytől kezdve a civil szervezetek meghurcolásán át a német megszállás emlékművéig. Szerinte valamiféle diplomáciai nyomást kell alkalmazni, hogy ne legyen antiszemitizmus, szabad legyen a sajtó, a civil társadalom, és így tovább.

21:52 Kurt Volker azt mondja, fontos a kontextus: Putyin nyomul, az EU gyenge, befelé fordult, és megosztott. Amerikát mindközben egyre kevésbé érdekli Európa, ebben a kontextusban pedig erősödnek azok az erők, akiket nem szeretnénk a hatalom közelében látni. Ezek a Jobbik, a Nemzeti Front, az AfD, és a többi. A McCain intézet illusztris embere viszont Orbánt nem tartja komolyabb veszélynek.

Magyarország egy demokrácia – magyarázza. Elmondja, hogy húsz éve ismeri Orbánékat is, meg az ellenzéket is. Jó hely Magyarország. Majd jön egy klisé arról, hogy ha két magyart raksz egy szobába, akkor három véleményt kapsz. Az, amit a demokrácia leépításáről hallunk, az valójában csak demokratikus vita – állítja.

Orbán pár policy-vel persze nem szimpatizál ő sem (bár nem konkretizálja, mi az, ami nem tetszik neki), de ez nem azt jelenti, hogy Orbán felszámolja otthon a demokráciát. Azt mondja, Orbán olyan, mint egy chicago-i politikus, akire rábíztak egy teljes országot (nem teljesen értjük, mit akar ezzel mondani, de azt tudjuk, hogy Chicago azért a legkorruptabb városok közé tartozik az Egyesült Államokban – úgyhogy ilyen tekintetben, még akaratlanul is, igaza volt).

Végül rátér arra, hogy mit vár el Amerikától: szeretnék, ha Putyin nem bomlasztana, szeretnék megállítani az Iszlám Államot, és szeretnék, ha Amerika szövetségesei biztonságos államok lennének. Magyarország kritizálásával Volker szerint csak azt érte el Amerika, hogy a magyar közvélemény elidegenedett Amerikától. Ez pedig szerinte nem jó.

21:37 Randy Weber texasi republikánus is azt hiányolja, hogy Lee nem hasonlítja össze Magyarországot Bulgáriával és Romániával. Próbálja azt is megkérdezni, hogy Magyarország jobban támogatta-e a krím annektálását az utóbbi két országnál, de nem igazán sikerül megfogalmaznia a kérdést. Jó texasi republikánusként természetesen kérdezősködik az energiapolitikai liberalizálásáról is, ami segíthetne az orosz gáztól függő országoknak.

21:30 Ted Poe texasi republikánus szerinte sem tett eleget a Egyesült Államok Magyarország gázfüggesége ellen, Lee szerint az amerikai gázárcsökkentés segített a magyar energiapolitikán, mert így olcsóbban vehetünk gázt. Poe szerint a Gazprom zsarolja a gázárral Magyarországot, gyakorlatilag túszként tartja fogva, és ha nem sikerül sürgős megoldást találni, akkor a magyar kormány kénytelen lesz aláírni a következő gázszerződést is, aminek az árképzésével zsarolni lehet a kormányt. Poe szintén figyelmeztet, hogy nem érdemes beleszólni a magyar politikába és amerikai képre formálni azt. Az alkotmánnyal kapcsolatban felveti, hogy annak megvitatásában nem vett részt az MSZP, illetve azt mondja, hogy az Egyesült Államokban is központosítva van a hatalom, nem csak Magyarországon.

21:28 Rohrabacher el akarja kérni Lee-től a kitiltottak listáját, de Lee természetesen azt válaszolja, hogy ez nem lehetséges. Megígéri viszont, hogy elküldi a román, bolgár és magyar kitiltott tisztviselők számát.

21:21 Sires megint aggódik, hogy ha túl sokat kritizálják Magyarországot, akkor az csak egyre inkább Oroszország felé fog fordulni. Lee szerint őszinte vitára és beszélgetésre van szükség például az energiapolitikai kérdésekben. Sires közbeveti, hogy Amerika nem tett eleget azért, hogy Magyarország ne függjön az orosz gáztól, Lee szerint vannak ilyen erőfeszítések. Sires tovább elégedetlenkedik, hogy Magyarországot nyilvánosan kritizálták, és inkább az EU-ra bízná ezt a feladatot, Lee arra hivatkozik, hogy az EBESZ és más nemzetközi szervezetek is kritikát fogalmaztak meg Magyarországgal kapcsolatban, az Egyesült Államok ezekkel összhangban nyilvánított véleményt.

21:18 Paul Cook, kaliforniai republikánus képviselő szerint nem Magyarország a gyenge láncszem a NATO-ban és a legtöbb ország nem költi a GDP 2%-át védelmi kiadásokra, ahogy a NATO elvárná. Valami érthetetlen okból a balti államokat nevezi meg gyenge láncszemként a NATO-ban.

21:14 Meeks kérdésére Lee elmondja, hogy a szélsőjobb valóban erősödik Magyarországon, de kifejezi abbéli remélnyét, hogy egy demokráciát, jogállamot és emberi jogokat tisztelő kormány nem hagy teret a szélsőjobbnak.

21:12 Hoyt azt is felhozza, hogy Magyarország nem költ eleget védelmi kiadásokra.

21:08 Meeks felidézi a néhai Tom Lantoshoz fűződő barátságát és kiemeli a kisebbségvédelem fontosságát. Megjegyzi, hogy Magyarország megszavazta ugyan a szankciókat Oroszország ellen, de kifejezte ellenkezését is. Lee szerint Magyarország a továbbiakban is meg fogja szavazni a szankciókat.

21:03 Rohrbacher arról kérdezi Hoyt Lee-t, hogy rosszabb-e a helyzet Magyarországon, mint Bulgáriában, és hogy igaz-e hogy a civil szervezetek sikkasztottak. Rohrabacher azt hozza fel, hogy külföldi érdekcsoportok is támogathattak civil szervezeteket, és hogy egy barátja lányának a házában is házkutatást tartott az FBI két héttel a választások előtt. Azt nem mondta, hogy a négereket verik-e Amerikában.

20:57 Hoyt Lee európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettes a demokrácia és a szabadságjogok alapvető megsértéséről beszél. Különösen a választási törvény Fideszre írását, a civil szervezetek zaklatását és a korrupciót emeli ki. Szót érdemel természetesen a tervezett illiberális állam is. Kiemeli, hogy az EBESZ is "free but not fair" választásnak minősítette a 2014-es választásokat, és hogy sok magyar civil szervezet is felemelte szavát a jogsértések ellen. Bíztató jelnek értékelte, hogy az Iszlám Állam ellenes bevatkozás előtt konzultált a kormány más pártokkal.

20:41 Szemerkényi Réka nagykövet beszél. Magyarország stabil demokrácia, hű a transzatlanti szövetséghez. Mindig támogatta (valójában: megszavazta) a szankciókat Oroszország ellen és katonákat küldött az Iszlám Állam ellen. Magyarország az egyik legsikeresebb a térségben, az államigazgatás flexibilis és hatékony. Magyarország nyitott a korrupció elleni küzdelemre. A választási törvény nem gerrymandering eredménye, hanem az Alkotmánybíróság tette kötelezővé a szavazókerületek újrarajzolását (amik meghatározása viszont gerrymandering volt, és a fideszes AB-t a szavazatok értékének hatszoros eltérése a budapesti választás esetében már nem volt baj - szerk.). Sajtószabadság van, mert vannak kormánykritikus médiumok. A civil szervezetekre nem helyez nyomást az állam, csak viták vannak. Stratégiai partnerségről, transzatlanti szövetségről, közös értékekről beszél.

20.38 Lloyd Poe, Texas egy republikánus képviselője is arról beszél, hogy nem szabad beleszólni a magyar politikába.

20:32 Gregory Meeks, New York-i demokrata képviselő arról beszél, hogy a Fidesz a Jobbik felé próbál nyitni. Kiemeli, 1956-ot, a gulyáskommunizmust, amiből később NATO-taggá vált az ország, és harcosokat küld az ISIS ellen. Főként a NATO-tagsággal és az EU-val kapcsolatos kérdések érdeklik. Elítéli az illiberális állam építését és a túl szoros orosz és kínai kapcsolatokat. Elismeri, hogy Magyarország földrajzi helyzete sajátos, de ez szerinte nem indokolja az európai egység rombolását.

20:26 Chris Smith, New Jersey-i republikánus képviselő Orbán kétharmados törvénygyárát Obama egészségügyi reformjához hasonlítja, és figyelmeztet, hogy Magyarországot túlzott kritikák érik. A emberkereskedelem elleni magyar erőfeszítéseket dícséri.

20:23 Dana Rohrabacher, az ülés kezdeményezője konstruktív kritikát vár. Ostobaságnak nevezi, hogy Koszorús és Maximilian Teleki, a magyar szervezetek képviselői megszegték a neki tett ígéretüket és nem jöttek el.

19:30 Hatalmas öngól 1,4 milliárd forintért

Az Index írta ma, hogy a meghallgatás mögött Connie Mack egykori kongresszusi képviselő magánakcióját lehet gyanítani. Az Orbán-kormány és a Századvég 1,4 milliárdért felbérelt washingtoni lobbistája állítólag senkivel sem egyeztetett. Állítólag ez az első alkalom, hogy egyáltalán csinál valamit. Elég ciki, hogy rögtön fel is fog sülni.

Ki ez az ember, és hogy kerül oda?

A lobbista, és egykori politikus Macket régi kampányfőnöke, Arthur Finkelstein hozta közel az Orbán-kormányhoz. (Róla itt írtunk részletesen)

Connie Mackről meg ezt írja a Wikipédia:

A meghallgatást az amerikai kongresszus képviselőházának „Európával, Eurázsiával és az új típusú biztonságpolitikai kihívásokkal” foglalkozó albizottságát vezető Dana Rohrabacher hívta össze, aki az egyik legputyinbarátabb képviselő az Egyesült Államokban. Ezzel pedig tuti nem fog jó pontokat szerezni a Putyin-barátsága miatt kritizált magyar kormánynak.

A Fidesz-barát amerikai magyar szervezeteknek semmi közük nem volt az egészhez, és mind az Amerikai-Magyar Szövetség élén álló Koszorús Ferenc, mind az Amerikai Magyar Koalíció élén álló Maximilian Teleki elutasította a részvételt, és azért lobbizott, hogy halasszák el a meghallgatást. – Végül nem jártak sikerrel.

A magyar szervezetek azt is mondták, hogy a bábokat mozgató Mack teljesen járatlan a magyar ügyekben. Amúgy van fotó is róla:

Kik lesznek ott?

Az Index szerint az eredeti felhozatalból csak a kritikusabbak maradtak.

– Simonyi András, egykori nagykövet, aki 2002 és 2007 között, azaz a szocialista kormányok alatt, volt Washingtonban,

– és Ted Stahnke, a Human Rights First (HRF) alelnöke, aki egy tanulmányában már írt a Fidesz-Jobbik közelségéről. Így tuti, hogy nem sok kedveset fog mondani, és sokat beszél majd a szélsőjobb előretöréséről, amiből nehéz jól kijönni.

A két beugró pedig:

– Hoyt Brian Yee karrierdiplomata

– és Kurt Volker, a republikánus McCain Intézet vezetője

(utóbbiak talán valamivel megértőbbek lesznek Orbánnal)

19:20 Mindeközben az EP-ben... 

A halálbüntetés visszaállítására vonatkozó javaslat és a bevándorlási konzultáció akadt meg az EP-képviselők torkán, ezért került napirendre ma a „magyarországi helyzet” a strasbourgi plénum előtt, miután az emberi jogi szakbizottsága már tárgyalta az ügyeket május elején.

Orbán az Eurológus szerint nem kapott ugyan meghívót, de készséggel utazott Franciaországba, hogy megvédje álláspontját. A plenáris előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy nekünk itt keleten nincs tapasztalatunk a bevándorlók integrálásával kapcsolatban, mint a nyugati birodalmi múlttal is rendelkező államoknak, és nem is szeretnénk ilyet, Orbán Magyarországot homogénnek szeretné megtartani. (Nem tudni, hogy itt szóba kerültek-e homofób viccek.)

A magyar miniszterelnök tisztán tagállami hatáskörben szabályozná a bevándorlás és a menekültkérdést – amivel, mint tudjuk, nincs egyedül, ezt a gumicsontot más országokban is szeretnék kézben tartani a szélsőjobbal szintén versenyt futó vagy kocogó pártok.

A magyar keresztény konzervativizmust képviselő politikus a halálbüntetést tiltó nemzetközi egyezményeket azon az alapon írná felül, hogy azok „nem isteni kinyilatkoztatásra születtek”. Hm. Magyarország védőszentjei, reméljük, élesítik pallosaikat.

A vitát 3 hét múlva egy állásfoglalás szentesíti majd, amelynek jogi következménye nincs, csak épp majd lehet idézni, ha megint vaj lesz a fejünkön, egyelőre tehát leginkább arra jó, hogy egy plusz szócsövet adjon OV kezébe.

Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke nyitotta meg a vitát, ő az európai alapjogok védelméért felelős, és nem szerette OV szóban forgó két ötletét, jelzi, hogy ha megpróbálnánk bevezetni a halálbüntetést, felfüggeszteni ugyan nem lehetne a tagságunkat, de szankcókra lenne mód.

Manfred Weber, a néppárti frakció elnöke üdvözölte, hogy a Fidesz és maga a Néppárt sem zárkózik el a vitától – valóban, közismert, hogy Orbán s a Fidesz alaperénye a vitára, pláne a dialógusra való hajlam. (A toleranciát most nem is tesszük hozzá. Pedig az is.)

A brit konzervatív Timothy Kirkhope nem szereti, hogy „ítélőbírósággá” alakul az EP, és az egyes országok belügyeiről vitatkoznak. A jobbikos Balczó, Szájer és az RMDSZ-es Sógor Csaba egyaránt nem értik, miért nem hagyja az EU, hogy virágozzék a magyar vitakultúra!!?? Sógor szerint ezek „kiemelkedő fontosságú kérdések, és nem egyszerű politikai adok-kapok. Na ja.

A zöldek elnöke, Rebecca Harms szerint a halálbüntetésről szóló vita hihetetlen, a nemzeti konzultáció stílusa, nyelvezete pedig „csak arra jó, hogy heccelje az embereket”. Ugyanakkor más országokkal kapcsolatban is felmerül szerinte, hogy eltávolodnak az európai értékektől, amiről fontos lenne párbeszédet nyitni. A nemzetközi egyezmények természetesen nem isteni kinyilatkoztatások, mondta Martin Schulz, az EP elnöke, az viszont az, hogy „nem szabad embert ölni”. Guy Verhofstadt, a liberálisok frakcióvezetője dühösen lobogtatta a konzultációs kérdőívet, és 56-ot is felemlegette. Ulrike Lunacek, az osztrák zöldek politikus azt kérdezte Orbántól, vajon miért vándorolt ki félmillió magyar az elmúlt tíz évben. Gabriele Zimmer a német Die Linke pártból világossá tette, hogy a teremben senkinek nincs baja Magyarországgal, a magyar néppel, a magyar emberekkel. Kizárólag Orbán Viktor, és Orbán Viktor kormányának intézkedéseivel van baj, és ezeket kritizálják.

Orbán válaszában arra utalt, hogy neki van egy olyan lelkiismerete, amely nem engedné meg, hogy úgy beszéljen a többiek országáról, ahogy azt ma az EP-képviselők tették kis hazánkkal. Szerinte visszás, hogy a képviselők össze-vissza értelmezgetik nagy nemzeti költőnket, aki Márai Sándor. OV úgy véli, özönlenek a megélhetési bevándorlók az EU miatt, és ez baj. De végre vita indult erről, meg a szintén hiperfontos halálbüntetésről, ami nem baj. A vita utáni sajttájon is nagyon lelkes volt, hogy megoszthatta e fórumon is remek ötleteit.

via Eurológus

19:10 Orbánt már nem tartják attraktívnak

A Blikk a hétvégén arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor 2011-hez képest 18 helyet zuhant a legjóképűbb vezetők listáján. Most már csak 36-ik. Míg Barack Obama a 15., Vlagyimir Putyin pedig a 32. helyen végzett.

Áder Jánosnak be kell érnie a153. hellyel.

19:00 Épeszű ember nem szervez ilyet

A Válasz.hu-n Koszorús Ferenc, az Amerikai–Magyar Szövetség elnöke beszélt arról pár napja, hogy semmi értelme nincs ennek a kongresszusi meghallgatásnak. Ugyanis:

– senki nem tudja miért hívták össze a kongresszusi meghallgatást , mivel „Nincs égető amerikai–magyar konfliktus, amiről az amerikai kongresszust tájékoztatni kellene.”

– Szerinte ma este „magyar ostorozást hallhatunk megint azoktól, akiket ideológiai és politikai célok vezérelnek.” Ami elég rosszul jön majd Orbánéknek, hiszen Colleen Bell új nagykövet megérkezésével valamelyest kisimultak a kapcsolatok, és megnyugodtak a kedélyek.

– Koszorús beszélt arról is, hogy a meghallgatás vezetője „Dana Tyrone Rohrabacher  republikánus képviselő Kaliforniából, akit régi barátság fűz Vlagyimir Putyinhoz, és aki támogatja az orosz álláspontot az európai ügyekben. Rohrabacher korábban megkérdőjelezte a NATO jogosultságát a hidegháború után.”

– Az interjú készítője azt mondja, információi szerint „a meghallgatást Magyarország újonnan létrehozott amerikai lobbicsoportja szervezte.” Mire Koszorús: „Még annak a lobbistának is tisztában kell lennie a jövő hétre kitűzött meghallgatás veszélyeivel, aki nem különösebben jártas a magyar ügyekben. Ezért minden valamire való lobbista minden követ megmozgat annak érdekében, hogy ezt az eseményt elnapolják.”

17:00 Orbán Viktor ma Strasbourgban védekezett

A miniszterelnök ma felszólalt az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban, hogy megmagyarázza a halálbüntetést és a nemzeti konzultációt. Erről hamarosan részletesen is beszámolunk. Addig itt egy fotó Orbán fészbukjáról:

és még egy:

A VS.hu írta meg egyetemi forrásokra hivatkozva: Megszüntetik a Corvinus budai kampuszát, a kertészettudományi kart Gödöllőre költöztetik, a tájépítészetit a BME-hez vagy az NKA-hoz csatolják, az élelmiszer-tudományit pedig Hódmezővásárhelyre (!!) küldik, vagy a BME-hez csapják. Az épületeket pedig az arborétumokkal együtt eladják, hogy abból finanszírozzák Orbán Várba költözését.

Ellenzékben a Fidesz teljesen jogosan kérte számon az MSZP-SZDSZ-kormányokon az állami vagyon elkótyavetyélését, a különböző privatizációs bizniszeket. Most pedig saját maguk árusítják ki az állami vagyont egy olyan célért, aminek egyetlen értelme, hogy Orbán Viktor az angol reggelijét szép panorámában fogyassza el. Jaj, vagy mégsem emiatt, hisz ahogy L. Simon László elmagyarázta, azért kell a költözés, mert nincsenek a miniszterelnökségnek megfelelő nagyságú protokollterei, a Kossuth-díj átadóján is szoronganak az emberek. Hát igen, ez ma Magyarországon first world problémának tűnik.

Miközben a jövő évi költségvetésben lényegében nem nő a felsőoktatásra fordított keret, a Fidesz felsőoktatási épületeket ad el, és egy centet se forgat vissza a felsőoktatásba. Miközben nincs pénz a szociális dolgozók, az ápolók fizetésére, ha kell, a föld alól is kerítenek Orbán Várba költözésére.

Úgy tűnik, megvannak a prioritások, pedig lenne jobb ajánlat is, például a Pancho Aréna eladása biztosan kevésbé érintené a magyar állampolgárokat, mint egyetemi szakok elköltöztetése, egyetemi épületek eladása, egy világhírű arborétum bezárása csak Orbán mániája miatt. És ha már arborétum, talán a XI. kerületit egy kicsit több ember tudja használni, mint a 2000 lakosú Felcsút arborétumát. Pedig azt nem bezárni tervezi a kormány, hanem 600 milliós EU-pénzből kisvasúttal ellátni.

Prioritások az Orbán kormány számára. Nem is kell szebb leírása annak, miért kell eltakarodniuk.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Orbán Viktor beismerte, hogy a gyűlöletkeltésre épülő negatív kampányok legismertebb szakértője, az amerikai Finkelstein ad neki tanácsokat. A Magyar Narancs egy 2013-as cikkben járt utána Finkelsteinnek, a cikkből  az elképzelt gonosz képe rajzolódik ki. Soha nem épít, csak rombol, soha nem használ pozitív kampányt, csak negatív, az embereket félelmeire épülő kampányelemeket. Élete első kampányát bevándorlóellenes indulatokra építette, de vitt homofób, antiszemita és más csoportok ellen irányuló kampányokat is, az egyébként zsidó származású, meleg, és melegházasságban élő politikai tanácsadó guru.



Finkelstein 2008 óta dolgozik a Fidesznek. Eközben egy másik, ismertebb állandó ügyfele a szélsőjobboldali-jobboldal izraeli koalíció vezetője, Netanjahu, aki idén például a Likud élén a “Csak a Likud” szlogennel kampányolt. A magyar kapcsolat pedig kezd annyira erős lenni, hogy Finkelstein Habony Árpáddal alapított közös céget Londonban.

De mi is a finkelsteini kampány lényege, és ez miért is fontos nekünk? "Ez az úgynevezett Finkelstein-formula: címkézz valakit liberálisnak, építsd hozzá a nevéhez valahogy a jelzőt, és ismételd a végtelenségig” - irta a Narancs.

Egy 2005-ös Finkelstein-szállóige pedig megvilágítja az amerikai tanácsadó politikájának a lényegét: "Ha az emberek választhatnak a korrupt és a hülye között, a korruptat választják." Eszerint a kampányban lényegtelen az igazság és a moralitás. Nem számít, hogy mennyit lopunk, a lényeg, hogy az ellenfelet próbáljuk idiótának beállítani, ez pedig gyakran nem bizonyul nehéz feladatnak.

Finkelstein pedig nem csak kampányban ad tanácsot Orbánnak, hanem kormányzás idején is. Ha végigtekintünk a Fidesz kormányzásán, ezt a gyakorlatban is láthatjuk, és ezzel számos probléma van. A Finkelstein-féle hatalomgyakorlás ugyanis nem foglalkozik a jólét, a megélhetés, a fejlődés kérdéseivel, csupán a hatalomgyakorlás milyenségére és a hatalom megszerzésére koncentrál. Ne legyünk persze naivak, minden politikai párt célja ez is. De egy normális politikai erőnek, amely megérdemli az ország kormányzását, ezen túl kéne látnia.
A Finkelstein-féle hatalomgyakorlás ugyanis a permanens kampánnyal kiegészítve két dolgot hagy figyelmen kívül a politikából. Egyrészt morális gátakat, hogy mit szabad és mit nem, a közösség összetartása, az ország hosszútávú jóléte szempontjából. Finkelstein egyik bevett formulája például az “Amerikai jelölt” kifejezés, vagy ahogy Netanjahunál láthattuk, valamiféle “igazi zsidó” identitás felépítése. Ezek az identitások pedig mindig a másik oldal kirekesztésére épülnek. Ezt láthatjuk Magyarországon is. Persze ez 2008 és Finkelstein tanácsadói megbízatása előtt is létezett a Fidesznél, de Finkelstein óta elválaszthatatlan a kommunikációjuktól. Ez a fajta immoralitás a politikai ellenfél elpusztításának vágya, levegőnek nézése viszont keményen rombolja nem csupán a demokráciát, de az együttélés lehetőségét is kormánypárti és ellenzéki polgárok között.

Finkelstein liberálisozásában az a legszörnyűbb, hogy lényegtelen, mit társít mellé, a liberális szó egyszerre válik gyűlöltté és az ellenfél jelzőjévé, függetlenül attól, hogy mit is jelentene valójában. Ez az értéknélküli gyakás pedig teljesen szétroncsolja a politikai vita lehetőségét is.
A másik probléma az, hogy a finkelsteini és orbáni politika nem foglalkozik a kormányzás kérdéseivel, ezt csupán másodrendűnek, a hatalom megtartása egyik módjának tekinti. A kormányzás kérdései főként kommunikációs kérdésként jelennek meg. Mivel a modell csak és kizárólag a negatív kampányra épül, a pozitív intézkedések be sem kerülnek a fontos kérdések közé. Így negligálva azokat a politikai vitákat is, amik elengedhetetlenek az ország hosszú távú sorsának eldöntése érdekében. Ez pedig hosszú távon csak és kizárólag a hatalompolitikai szempontokat hagyja érvényesülni a politikai diskurzusban.
És mivel a kormányzás kérdése másodlagos a politikai hatalom szempontjából, az esetleges fékek és ellensúlyok is csupán akadályt, nem a kormányzás fékjét jelentik, hiszen a kormányzás csak a hatalommegtartás eszköze, így pedig a fékek ennek, a hatalom megtartásának akadályai.

A finkelsteini-orbáni modellt tényleg úgy kell elképzelni, mint egy moralitásra érzéketlen, az embereket húsmasszaként látó politikát, amelynek lényege a G. Fodor Gábor által is megénekelt perc-uralás. Csakhogy ez a perc-uralás azt a látásmódot is eredményezi, amely nem ad teret a hosszú távú folyamatok megértésének, a társadalom és az emberek különbözősége elfogadásának. Az, ami most történik Magyarországon vagy Izraelben, egy olyan kormányzás, ami egyszerű stratégiai társasjátékká silányítja le a társadalom valós problémáit, és a hatalompolitikai győzelmet helyezi a valódi problémák megoldása elé.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Orbán Viktor a bevándorló embertársaink elleni gyűlöletkeltő-kampány, és a halálbüntetés bevezetésének meglebegtetése után, most éppen a magyar meleg közösséget sértegeti. Az Index kérdésére válaszolva, úgy beszélt Orbán mintha meleg embertársaink nem lennének az ország közösségének részei: mintha nem létezne más, csak a fideszesek, fehér felső-középosztálybeli heteroszexuális férfiakból álló elit országa. Azok pedig, akik nem férnek bele előbbi kategóriába, nem többek hulladéknál.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Lényegében a fenti mondatot nyilatkozta tegnap a miniszterelnök az RTL Klub híradójának. A volt amerikai nagykövet Eleni Tsakopoulos Kounalakis könyvet írt amelyben leírt egy jelentett. A jelenlétében Németh Lászlóné akkori fejlesztési miniszter mondta el, hogy hetente leülnek Orbánnal, és eldöntik, ki nyeri meg a pályázatokat és ki nem.

Kép: Origo

Egyre több fórumon fogalmazódik meg a kérdés, hogyan lehetne felépíteni olyan baloldali tartalmat, pláne szervezett politikai, társadalmi erőt, amely nemcsak a Magyarországon berendezkedett jobb-szélsőjobb trenden fordítana úgy általában, de esetleg még választásokat is megpróbálhatna nyerni. Ahogy a magyar szociáldemokrácia kritikájának taglalásánál is viszonylag ritkán kerül szóba a nemzetközi környezet, ma is ritkán kukkantunk a határainkon kívülre, pedig ha nem is lennénk tőle sokkal vidámabbak, abban segíthetne, hogy helyi értéken kezeljük az itthoni nehézségeket.

Ma nagyjából az a helyzet, hogy azok a gyűjtőpártok, amelyek a szocializmus vagy a szociáldemokrácia égisze alatt kormányozhattak az utóbbi évtizedekben, több európai országban a végüket járják, ettől persze még elvegetálhatnak néhány évtizedig (a spanyol establishment álma például egy nagykoalíció német mintára), de ez nem változtat a tényen, hogy a király meztelen. A görög Paszok gyakorlatilag eltűnt, Franciaországban egyre kevesebb embernek jut eszébe baloldalinak hívni a hatalmon lévő szocialistákat, akiknek népszerűsége 20% körül alakul, a német SPD örülhet, hogy egyáltalán szavaznak rájuk Gerhard Schröder áldásos tevékenysége ellenére; a brit Milibandet pedig épp most ebrudalta ki Skóciából egy megszorításellenes, konzekvensebb baloldali imázst és persze nem mellesleg önrendelkezést ígérő pártocska.

Természetesen vannak kivételek, az Északi-tengeren túl, úgy hírlik, még mindig akad egy sikeres modell, és persze az EU szívében is találhatunk becsületes és éleslátó politikusokat, értékes munkát végző polgármestereket vagy aktivistákat. Nagy vonalakban azonban ugyanazok a szerves és immár több évtizedes folyamatokban gyökerező problémák határozzák meg ezeknek a pártoknak az életesélyeit.

Baloldalinak lenni

Ezen lényegében azt értjük, ha egy politikai mozgalom abból indul ki, hogy minden ember egyenlőnek születik, és a politikai képviselet célja ennek az egyenlőségnek a gyakorlati biztosítása – nemi identitásra, származásra, fizikai-szellemi kapacitásra vagy a szemünk színére való tekintet nélkül.  Ezen túl egy olyan társadalmi berendezkedés előmozdítása, amely az egyéni és kollektív emancipációt szolgálja, magyarul azt, hogy a lehető legtöbb embernek a lehető legnagyobb esélye legyen arra, hogy boldogan éljen a földön, és megvalósítsa önmagát mint közösségi emberi lény – ez lenne valahol a szabadság és a testvériség ötvözete. Ebből következően egy baloldali politikai mozgalom magára elsősorban mint ennek az emancipációnak eszközére tekint, tehát célja az is, hogy a közügyek irányításában, az arról szóló döntések előkészítésében, meghozatalában és kontrolljában is részt vegyenek a polgárok.

Persze a fentiek nem a baloldal kizárólagos jellemzői – Ferenc pápa például lehet, hogy úgy gondolja, minden ember egyenlő isten előtt, csak épp egy olyan intézményt képvisel, amely egyelőre megtagadja ugyanazokat a jogokat a nőktől, mint a férfiaktól, a melegektől, mint a heteróktól. És természetesen van egy sereg olyan intézmény, szervezet, amely az emancipáció érdekében dolgozik, és a természet vagy az emberek kizsákmányolása ellen küzd, csak épp nem tekinti feladatának, hogy az azokat elősegítő vagy megalapozó társadalmi struktúrákat megkérdőjelezze vagy támadja. És persze egy konzervatív vagy liberális embert is felháboríthatnak az egyenlőtlenségek, csak épp az azokra nyújtott lehetséges gyógymódok közül inkább hajlik pl. a magánadományok elősegítésére (ami jellemzően nem szünteti meg, hanem újratermeli az egyenlőtlenségeket), mint a kollektív redisztribúcióra; illetve különféle intenzitással hihetünk abban, hogy a rendszer radikálisan javítható, hiszen az egyenlőtlenségek Káin és Ábel óta itt vannak velünk, ugye.

Az emberi jogok felkent európai védelmezői között sokan belenyugodnának abba, ha a mi jólétünkért cserébe sok helyütt rosszabb a világon. Miközben baloldaliként a cél nem lehet kevesebb, mint az, amit Atahualpa Yupanqui, legendás argentin dalköltő úgy foglalt össze: „Senki se köpjön vért azért, hogy egy másik jobban éljen”.

Ennek alapján remélhetőleg nyilvánvaló, miért óriási tévedés vagy csúsztatás a Fideszt baloldalinak nevezni – a gyakran emlegetett állami szerepvállalás vagy központosító hajlam például éppúgy nem sajátja az anarchista irányzatoknak, mint ahogy a Fideszt nehezen lehetne azzal vádolni, hogy a szabadság-egyenlőség-testvériség eszméihez bármi köze lenne kormányzási gyakorlatának. Az, hogy egyáltalán baloldaliként lehetett aposztrofálni a Fidesz működését az elmúlt években, jól érzékelteti, mennyire gyenge lábakon áll a baloldali eszmék képviselete Magyarországon, bár e skizofrén helyzet korántsem csak hazánkra jellemző.

Ideológiai fordulat, neolibek pepitában

Ahogy az egyre inkább köz- és elismert, a mainstream nyugati baloldal a nyolcvanas évek táján magáévá tette a neoliberális eszméket, és ezzel önként lemondott az egyik legnagyobb vívmányának tartott jóléti állam ideáljáról. Praktikusan ez úgy történt, hogy a sorozatos válságok nyomán jobb- és baloldal egyaránt a liberalizációt, és a piac szabadságát gátoló intézmények felszámolását kínálta megoldásként. Ami az állami szabályozórendszerek, az érdekvédelem intézményesített formáinak leépítése, illetve az adórendszerek progresszivitásának, valamint a tőke terheinek csökkentése mellett fokozatosan fenntarthatatlanná tette a jóléti intézményrendszereket.

Persze hosszú és komplex folyamatokról van szó, és ebből a több évtizedes trendből mi most azoknak a politikai döntéseknek a mintáját emeljük ki, amelyeket gyakran egyfajta szükségszerű racionalitásként vagy gazdasági kényszerként határoznak meg az elemzők, egyrészt elfedve a konkrét rövid és hosszú távú döntések láncolatát, másrészt pedig azt sugallva, hogy a kiútnak sincs alternatívája.

Egyetlen példán illusztrálva elnagyoltan: a nyugdíjrendszer esetében a demográfia alakulása ugyan döntő, de alakítható is, ha pl. francia családpolitika sikereit összehasonlítjuk a német állam tétlenségével e téren, azt látjuk, hogy konkrét anyagi ráfordítással és a közszolgáltatások javításával korrigálható egy társadalom elöregedési trendje. De nemcsak a családpolitikának van szerepe abban, hogy jobb legyen a dolgozók és nyugdíjasok aránya, hanem a szakképzés, a szociálpolitika, vagy épp a civil közhasznú tevékenységek támogatása - ez utóbbi 3 területről folyamatos forráskivonás történt az utóbbi időszakban. Főképp azonban fel lehetett volna készülni olyan hosszú távú korrekciókra is, ami nem a seniorok és a nyugdíjasok elszegényedését hozta volna magával, hanem máshonnan vont volna el, legalább átmenetileg forrásokat.

A rendszerváltás korszaka épp egybeesett ennek az ideológiai fordulatnak az időszakával, tehát korántsem meglepő, hogy a magyar elitek, köztük a politikai is a legkisebb ellenállás irányában alakította saját útját. Annál meglepőbb, hogy harminc évvel később, látva a stratégia hazai kudarcát, de azt is, hogyan veszélyezteti egyre komolyabban az európai országok és az EU társadalmi-gazdasági kohézióját, és magát a demokratikus konszenzust ez a baloldali nézőpontból minimum elhibázott, de még inkább népellenes és mellesleg öngyilkos politika, a rendszerkritikus baloldal ma is alig éledezik Magyarországon.

Formatált politikusok, elitista népképviselet

Ha a neoliberális konszenzus kudarcát továbbra sem hajlanak elismerni az európai „szocialisták” – a francia PS kiváló időzítéssel nemrég hajtotta végre újabb liberális fordulatát – annak több olyan oka is van, ami a hazai szervezetépítés számára is megfontolandó. Az első az a szociológiai változás lehet, amelyen az elmúlt évtizedekben átment a politikai osztály – a professzionalizálódás eredményeképp a munkások, alkalmazottak, marginálisok vagy épp a lecsúszó középosztály, az ellátóintézmények mindennapi használóinak hétköznapi problémáitól jobbára teljesen elszakadtak az elvileg őket képviselők, akiknek mindennapi világa egy meglehetősen homogén gazdasági-kulturális-politikai elit. Ebben a körben tanulnak, ebben a körben dolgoznak, innen kerülnek ki tanácsadóik és még a közvélemény-kutatásokat is olyanok szervírozzák, akik hajléktalant vagy ételosztást legfeljebb a szolgálati/céges autó sötétített üvegén keresztül láttak.

E körülmények között nem meglepő, ha egyre több országban látjuk azt, hogy a politikai mainstream a lakosság egyre szűkülő rétegét próbálja megszólítani, és vannak olyan csoportok – köztük a tradicionális baloldali szavazóbázis jelentős része, akikről gyakorlatilag lemondott. A „jobboldal” akárcsak a „baloldal” a status quo őreként az elitnek biztosítja privilégiumai fenntartását, a még érdeklődő plebsnek pedig az anyagi kockázatokkal nem járó populista retorikát, különös veszély esetén bedobva pl. a bevándorlási gumicsontot vagy néhány rezsicsökkentő-adócsökkentő ötletet az állóvízbe.

Egy darabig fenntartotta magát az az elképzelés, hogy a szociális jogokról ugyan valóban lemondott ez a „baloldal”, de ezt kompenzálják majd olyan „szocietális” kérdésekben, mint pl. az LMBTQ jogegyenlőség vagy épp az eutanázia. De azt látjuk, hogy miközben egyes országokban a modernizáló konzervatívok is nyitottak a változó társadalmi igények szerinti fazonigazításra, a szocialisták néha start előtt feladják a küzdelmet. A radikalizálódó reakcióval szemben a spanyol PSOE megfutamodott mind az eutanázia, mind a katolikus egyház privilégiumainak felülvizsgálata kérdésében, miután a közvélemény támogatásával elfogadott egy szinte forradalmi „melegházasság” törvényt.

Az eleve centrumba pozicionált François Hollande meg sem próbálkozott e téren a jogegyenlőség teljes körű biztosításával, így a gyermekre vágyó párok egy része ma is Belgiumba és Angliába kényszerül, már ha megengedheti magának. Ahogy a külföldieknek beígért önkormányzati szavazati jog kérdésének sem futott neki (ami egyébként a lakosság sokkal nagyobb és sokkal gyengébb érdekképviselettel rendelkező csoportjai felé lett volna egy fontos gesztus). A kifejezetten jobbernek tartott miniszterelnök, Manuel Valls nyilván a jövőben sem fog próbálkozni ilyesmivel, pláne a megzuhant népszerűségi mutatók miatt – ezt a félénk szemérmességet érdemes szembeállítani a spanyol néppárt offenzívájával, amely az óriási ellenállással dacolva vitte keresztül rendkívül retrográd reformjait, és csak a botrányos abortusztörvény tervezetét vonta vissza.

Szétvert, leszedált, háziasított munkaadói képviselet

Az, hogy a mainstream „baloldal” elszakadt egykori társadalmi bázisától azzal a folyamattal is összefügg, ami a szintén mainstream szakszervezeti képviselet mai válságához vezetett. A szociáldemokrata formációk is kivették a részüket abból a tudatos politikai stratégiából, amely a munkavállalói érdekképviselet lemorzsolásával vagy épp intézményesítésével hozzájárult ahhoz, hogy az mára több országban teljesen kiüresedett, fontos akadályt képezve a válság nyomán indult mozgósítás előtt. A mainstream szakszervezetek által taktikusan megrendezett kudarcok vagy szimpla apátia ellenpontjaként a nagyvállalkozói szféra VIP-tagjait és a munkaadói érdekképviseleteket ott találjuk a kormányok legfőbb partnereiként több törvény kialakításánál.

A munkavállalói érdekképviselet meggyengülése persze ismét komplex folyamatok eredménye, a gazdaságszerkezet átalakulása mellett azt is érdekes lenne számba venni, hogy tűnt el a “munka világa” a médiából - ma az apróbb bűntényekről is rögvest értesülünk, még akkor is, ha nem szeretnénk, miközben a munkahelyi balesetek, vagy az, hogy milyen jogokkal rendelkezünk, vagy milyen körülmények között dolgozunk, csak elvétve kerül a hírekbe. Ezzel is összefügg, hogy ezen a területen sem fogalmazódnak meg a kérdések arról,  milyen döntések, milyen logika alapján jutottunk ideáig, spontán folyamat eredménye-e, vagy épp ellenkezőleg, tudatos politikai stratégiáké.

Az, hogy inkább az utóbbiról van szó, a jelenlegi uniós válságkezelés is megerősíti, ahogy korábban írtuk, a trojka felügyeletét élvező országokban mindenütt terítéken van a munkavállalói képviselet, az egyeztetés fórumainak leépítése, ami még az IMF egy friss tanulmánya szerint is nagyban hozzájárult az utóbbi évtizedekben az egyenlőtlenségek növekedéséhez.

A történelmi tapasztalat szerint progresszív politikák ritkán születtek a választott képviselet spontán jóakaratából, a legforradalmibb változások konkrét ideái jellemzően nem miniszteri dolgozószobákban vagy parlamenti folyosókon fogantak, hanem az utcán, sztrájkok, tüntetések, tiltakozások sorában forrtak ki. Az, hogy a szociáldemokrácia lemondott arról, hogy szerves összeköttetésben a népi mozgalmakkal ihletet és energiát merítsen belőlük, sőt, az, hogy jó ideje a leépítésükön fáradozik vagy ignorálja őket, szintén fontos adaléka lehet bukásának.

Felégetett hidak az elméleti utánpótlás felé

A harmadik, fontosnak tűnő adalék, ami a mainstream szociáldemokrácia kudarcát meghatározza, a radikális rendszerkritikától való elszigetelődése, ez utóbbi kétségtelenül jóval gyengébb és marginalizáltabb is volt Európában az utóbbi időszakban, de ha az ún. balközép és a radikális baloldali műhelyek között ma tátongó szakadékot összehasonlítjuk akárcsak a kilencvenes évek időszakával, amikor pl. a francia szocialista miniszterelnök, az amúgy utolsó jelentős szociális vívmányt, a 35 órás munkahetet bevezető Lionel Jospin (akárcsak számos kollégája) a trockistáktól igazolt a PS-hez, akkor ráérzünk arra, mennyire elvágták magukat az elméleti megújulás lehetőségétől a „szocializmus” hivatalos képviselői. Paradox módon ma a szélsőjobb Marine Le Pen bátrabban idézi a legnépszerűbb baloldali rendszerkritikus szerzőket, a neolib kapitalizmus értő elemzőit, mint a szocik balszárnyának képviselői.

Baloldali alternatívát Európában és Magyarországon egyaránt csak olyan erő hozhat létre, amely az elméleti megújulás, a szervezett érdekvédelmi mozgalmak és a képviselni kívánt „néppel” való közvetlenebb kapcsolat, illetve a demokratikus döntéshozatal megújítására törekszik – amíg ezek nem léteznek vagy papírlábakon tipegnek, nehéz lesz, ha nem lehetetlen, valódi, hiteles erőt felmutatni a jobboldal és a szélsőjobb ellen. Akadnak viszont olyan kísérletek, amelyek reményre adnak okot, a Szirizától a Podemos-on át a dél-kelet-európai mozgalmakig.

A helyzet innen nézve tragikus, nagyon mélyen vagyunk, és talán 70 éve nem volt ilyen közel, szinte kéznyújtásnyira a fasizmus. Ha onnan, nekünk is ugyanazt a harcot kell megvívnunk, mint „Európának” vagy a Nyugatnak, és a változás, itt-ott, úgy tűnik, elkezdődött.