Március végén dönt az Unió az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításáról. Ezért utazik hazánkba február másodikán Angela Merkel és február 17-én Putyin (aki ellen a Humán Platform tüntetést is szervez), hogy lobbizzanak a szankciók mellett, illetve ellen, ugyanis egyetlen tagállam vétója elegendő ahhoz, hogy a szankciók megszűnjenek.

Kép: Pangea Today

A tavaly bevezettet szankciókról két héttel meghozataluk után a magyar miniszterelnök már nyilatkozott, és elmondta, hogy azok nem működnek. A teljes magyar külügy ezt az álláspontot képviseli, és ezt még akkor is tartották, amikor decemberben a rubel mélyrepülésbe kezdett pont a szankciók és az alacsony olajárak miatt. Amiből úgy tűnik, Orbánéknak nem a szankció működőképességével, hanem inkább az oroszokra gyakorolt nyomással van gondjuk.

Ma reggel amikor Szijjártó Péter bejelentette, hogy Putyin hazánkba, látogat, az alábbiakat mondta:

A megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is. Hangsúlyozta, hogy annál is inkább lesz miről beszélni a munkalátogatáson, mert az Európai Unió által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók és az orosz embargós ellenintézkedések jelentős mértékben visszavetették a két fél közötti gazdasági és politikai együttműködést, így a magyar-orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködést is. Példaként említette, hogy az Oroszországba irányuló magyar export több mint 13 százalékkal csökkent az elmúlt időszakban.

Ezekből pedig nem olyan nehéz arra gondolni, hogy a magyar kormány tényleg készül megvétózni a szankciókat. Csakhogy ennek beláthatatlan következményei lennének, amelyek többe kerülnek, mint az orosz export 13%-a. Az ország végelegesen elköteleződne a putyini érdekszférába, és a nyugati hatalmak legjobb esetben is a semleges, de valójában inkább az ellenséges zónába könyvelnék el. Ez pedig nem valószínű, hogy vonzaná a külföldi befektetőket, beruházásokat, sőt, alaposan megnehezítené a már most is itt lévő cégek helyzetét is.

De egy ekkora keleti fordulat magával hozná a szabadság csökkenését is, hiszen a csökkenő nyugati befolyás és Putyin védelme mellett a kormány számos olyan lépést megtehetne, amire eddig nem volt lehetősége.

Ha valóban ez a helyzet, akkor nagyon nehéz hetek, hónapok és évek várnak ránk. Ha ez a helyzet akkor azt nem hagyhatjuk.

A Humán Platform tüntetést szervez Putyin látogatását megelőző napra, csatlakozzatok!

Bourgla Oszama Bicskén háziorvos, 1981-ben érkezett Magyarországra, elvégezte az egyetemet, közben beleszeretett egy nőbe, összeházasodtak, 5 gyerekük van, kettő szintén orvos. Bourgla a bicskei önkormányzati testület szocialista tagja. Segített a szíriai magyar túszejtés idején a hatóságoknak. Vele beszélgetett tegnap este Kálmán Olga az Egyenes Beszédben, és ez a beszélgetés tökéletesen leírta, miért kegyetlen gyűlöletpolitika az, amit Orbán Viktor és a Fidesz csinál a bevándorlás kérdéséből.

Az Átlátszó és az RTL Klub jóvoltából derült ki októberben, hogy Vajna cégeinek bevétele tavaly 13 milliárd Ft volt, ezek a cégek pedig 34 millió forint társasági adót fizettek be.

Az elmúlt év végén jelent meg az OECD 2014-es egészségügyi felmérése. A jelentés alapján a hazai helyzetet illetően nincs okunk örömre, sőt. A hazai népesség egészségi állapota sok tekintetben aggasztó, számos „pozitív” mutatót tekintve a lista végén kullogunk (pl. zöldség fogyasztás), míg a „negatív” eredményeket illetően rekorderként előzünk be másokat (alkoholfogyasztás). A tanulmány legmegdöbbentőbb és egyben talán legelgondolkodtatóbb adata, hogy a magyarok 28,5%-ának túl magas a testtömeg indexe (2012-es adat). Úgy tűnik, sikeresen megvalósítottuk a Nemzeti Elhízás Rendszerét: mi vagyunk a legkövérebb nemzet a vizsgált harmincból.

A miniszterelnök tegnap a Kossuth rádióban azt mondta, nincs gazdasági kivándorlás Magyarországról. "Nem vándorolnak ki, hiszen mi magunk akartuk, hogy egy közös gazdasági tér jöjjön létre, ahol szabadon lehet munkát vállalni" – fogalmazott.

Úgy néz ki, az Európai Központi Bank (EKB) azzal próbálja hamarosan menteni az euróövezetet a gazdasági összeomlástól, hogy a másodlagos piacokon kormányzati kötvényeket vásárol. Görögország már régóta várta, hogy egy ilyen programnak köszönhetően fellélegezhessen kicsit. Erre mi történik? Az EKB megüzeni, hogy a görögök kimaradnak a buliból. A görög választások előtt megkezdődik tehát a gazdagabb tagállamok nyomásgyakorlása.

(kép: Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője, ha minden igaz, hamarosan kormányt alakíthat)

Hogy miért igazságtalan ez? Hiába kezdett el mostanában valamelyest nőni a görög gazdaság, jelen pillanatban nyugodtan kimondhatjuk, hogy Görögország az egyik legnyomorultabb hely ez eurózónában. Hatalmas a szegénység, nő az öngyilkosságok száma, a fiatalok pedig sorra elvándorolnak. Hatalmas államadósságuk, és a hitelek feltételeként megszabott megszorítások pedig nem afelé mutatnak, hogy itt hamarosan jobbra fordulna a görögök sorsa.

A Kettős Mérce is írt róla, hogy az úgynevezett trojka (az Európai Unió, a Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) 240 milliárd eurós hitelével megmentette ugyan a görögöket a totális összeomlástól, de ezért hatalmas árat kellett fizetniük. A megszorítások miatt ugyanis csökkentek a nyugdíjak és a bérek, rengeteg közalkalmazott pedig az utcára került. A szegények aránya 23 százalékról 40,5-re nőtt, hatalmas a munkanélküliség, a munkaképes lakosság negyede pedig hiába keres állást. A fiatalok nagy száma munka nélkül tölti húszas éveit, mert egyszerűen esélye sincsen elhelyezkedni, a tehetősebb tagállamok meg közben másról sem beszélnek, csak a lusta görögökről, akik a munkaidejüket sziesztákkal szakítják meg (holott az OECD adatai például azt mutatják, hogy az átlag görög többet dolgozik, mint a németek, vagy épp a magukat agyonhajtó amerikaiak), nem fizetnek adót, nem beszélnek nyelveket, de elvárják, hogy olyan színvonalon élhessenek, mint a németek vagy a hollandok.

A hóvégi választásokhoz közeledve minden közvéleménykutatást magasan vezető, újbalos Sziriza azt ígéri, véget vet a teljesen kilátástalan megszorításoknak, amelyek minden keménységük ellenére (vagyis inkább épp amiatt) nem tudták megakadályozni azt, hogy a válság kirobbanása óta eltelt időben a GDP 128 százalékáról 175-re nőjön az államadósság. A Sziriza nem hiába mondta azt, hogy az uniónak segítenie kellene abban, hogy ettől a hatalmas adósságtól megszabaduljanak, hisz egy ekkora mennyiséget belátható időn belül visszafizetni alig lenne lehetőségük.

Hasonlót emlegetett pár éve már az IMF is, amikor azt írta egy tanulmányában: át kellett volna már rég ütemezni a görögök adósságát. A mennyiségi lazítás most valamelyest enyhíthetett volna a görögök problémáin, az amerikai tapasztalat alapján ugyanis az államadósságra is pozitív hatása lenne, és csökkenne tőle a munkanélküliség is. Nem hiába hívta fel rá a Sziriza többször is az európai jogalkotók figyelmét, hogy ideje lenne ezt a módszert alkalmazni.

Hogy mi is az a mennyiségi lazítás?

„A QE (quantitative easing) – azaz mennyiségi lazítás egy olyan jegybanki eszköz, amivel a központi bank úgy növeli a rendszerben levő pénz mennyiségét, hogy eszközöket vesz a piacon. Teszi mindezt úgy, hogy a saját hatáskörében növeli a pénz mennyiségét (pénzt nyomtat), és abból vásárol. A Fed esetében ez úgy zajlott, hogy részben a pénzintézetektől vásárolt mérgező (folyamatosan romló értékű) eszközöket, részben közvetlenül az amerikai államtól vásárolt - többnyire hosszú lejáratú - állampapírokat, azaz gyakorlatilag közvetlenül finanszírozta az amerikai államadósságot. A módszert a brit és a japán jegybankok is alkalmazták (...).

Az amerikai Fed célja a QE-program(ok) beindításával az volt, hogy kiszívja a pénzügyi rendszerben forgó „mérgező eszközöket” (toxic assets), hogy ezzel növelje a likviditást, és növelje a pénzintézetek hitelezési hajlandóságát.” – írja róla a Privárbankár.hu.

Európában, ha minden igaz, egy közel egybillió eurós programra számíthatunk, amely jórészt állampapírvásárlásra fog építeni. Mivel viszont a német kormány fél attól, hogy felelősséget kellene vállalnia más tagállamokért – a Spiegel információi szerint – nem az EKB fogja intézni a vásárlásokat, hanem az eurózóna tagállamainak nemzeti bankjai kapnának helyette felhatalmazást arra, hogy a saját államadósságuknak 20-25 százalékát felvásárolják.

Az eurózóna összes tagja élhet a lehetőséggel, kivéve Görögország, amelyről a kiszivárgott információk szerint az EKB-ben úgy ítélik meg, hogy adóssága túlságosan rizikós (annak ellenére, hogy napokkal ezelőtt az elemzések [pl. ez.] még teljesen evidensnek vették, hogy Görögország is a programban lesz).

Pedig decemberben azt lehetett látni, hogy az ilyetén „pénznyomtatásnak” már a pusztán a kilátásba helyezésétől új történelmi mélypontra estek egyes spanyol államkötvény hozamok decemberben. Életbe lépve pedig a QE indirekt módon csökkentené a görög államadósságot is, hiszen nemcsak az államkötvény hozamok csökkennének, hanem az ország gazdasági aktivitása is növekedne, csökkenne a munkanélküliség is, ez pedig nagyobb adóbevétellel járna.

Azt persze nehéz megmondani, hogy ugyanígy kimaradtak volna-e a görögök a buliból, ha nem január 25-én kerülne sor arra a görög országgyűlési választásra, amelyet szinte biztos, hogy a Sziriza fog megnyerni (míg az EKB három nappal korábban, január 22-én dönti el, hogyan nézzen ki a mennyiségi lazítás végleges formája).

Gondolhatjuk azt, hogy a német kormány így üzen a görögöknek, ne is reménykedjenek abban, hogy véget érhetnek a megszorítások. De szó lehet arról is, hogy a gazdagabb tagállamok így akarják sakkban tartani a görögöket, aztán a választások után ők is lehetőséget kapnak majd a QE programban való részvételre, amennyiben a Sziriza még tovább puhítja megszorítás-ellenes programját (az előzményekről itt és itt olvashattok).

De lehet úgy is érvelni, hogy Görögország nem egyszerűen likviditási problémáktól szenved, hanem évek óta a csőd szélén táncol, így igaza van az EKB-nek, és a QE tényleg nem sokat segítene neki. Ha utóbbi az igazság, akkor reméljük, hogy az Unió bizonyítani fogja: igenis egy fair és szolidáris közösség, amely valamilyen módon, ha az új görög kormány tárgyalóasztalhoz ül, segít majd az országnak valódi megoldást találni a problémáira. Azaz olyan megoldást, amely nem az egyenlőtlenségek növelésével és a görög lakosság további sanyargatásával jár. Hiszen lehet érvelni, hogy a Sziriza programja, mostani megfogalmazásában, destruktív a görög és az uniós gazdaságra nézve (amennyiben például elijeszti a befektetőket, és olyan jóléti programokat ígér, amelyeket nem feltétlenül fog tudni biztosítani), de ugyanennyire – ha nem méginkább – destruktívak az évek óta tartó megszorítások is – így valami emberi megoldásra mindenképp szükség van. Nem lehet a végtelenségig keménykedni.

Oké, hogy a többi tagállam QE programjai valamilyen szinten hatással lesznek a görög gazdaságra is, hiszen a mennyiségi lazítás minden bizonnyal gyengíteni fogja az eurót, ami cserébe drágítja az importokat, és lökést ad az exportoknak. De azért ez Görögországnak édes kevés.

Ha ennél többet nem ajánlanak a görögöknek, az azt fogja jelenteni, a németek (és a többi gazdag tagállam) azért gyakoroltak nyomást az EKB-re, hogy Európát olyannak tartsák meg, amilyennek per pillanat ismerjük. Azaz: egy olyan „értékközösségnek”, ahol a szolidaritás fogalma ismeretlen, ahol az erős zsarolhatja a gyengébbet, és ahol mindenki csak a maga boldogulásával van elfoglalva. De még azzal is csak rövidtávon.

A Tell MAMA brit iszlamofóbiaellenes szervezet adatai szerint az elmúlt egy hétben, amióta a Charlie Hebdo elleni támadás történt, ötvennél is több alkalommal követtek el iszlámellenes bűncselekményeket Franciaországban.

„Azt akarjuk, hogy a választások arról szóljanak, hogy mit akarnak az állampolgáraink, ne arról, hogy mit mondanak az erősebb tagállamok” – mondja a Sziriza EP-képviselője, aki tavaly óta az Európai Parlament alelnöke is. Brüsszeli irodájában találkoztunk vele, hogy megtudjuk, miről is szól a Sziriza – a párt, amely nagy valószínűséggel megnyeri a közeledő választásokat, és véget vet a görög megszorításoknak.

(a képen Dimitriosz Papadimulisz)

Már a Sziriza előtt is a radikális baloldalon politizált...

18 éves korom óta aktív vagyok a baloldalon.

És hogy látja, mennyire férnek meg a régivágású baloldali politikusok, a kommunisták, a maoista és trockista mozgalmárok, valamint a zöldek a radikális baloldali pártok szövetségeként létrejött Szirizában? Egyáltalán mennyire képesek azonos nevezőre jutni?

A 21. század új baloldalát próbáljuk létrehozni. A múltban sok különböző pártban – és azoknak is számtalan különböző ágában – politizáltunk, de véleményem szerint a valódi baloldal az erők egyesítéséről szól. Arról, hogy a sok különféle ember összejön, és megpróbálja praktikus, megvalósítható formába önteni a vízióit.

Én a Szinapsziszmosz egyik alapítója vagyok: ez a párt hozta létre (2002-ben – KM) a Szirizát, mint számos kicsi baloldali párt koalícióját. Ezek a pártok alternatívát akartak kínálni a kemény megszorítási politikával szemben.

Idővel aztán elhatároztuk, hogy a koalícióból alakuljon inkább párt. Voltak ellenvetések, volt vita, de végül elég nagy konszenzussal sikerült megegyeznünk erről. Most van saját programunk, vannak elképzeléseink, és egy olyan Európa-párti, progresszív formációvá váltunk, amely az ellenfeleink állításaival szemben nem az Európai Unió ellen harcol, hanem azon megszorítások ellen, amelyek növelik a társadalmon belüli – és a régiók közti – egyenlőtlenségeket. Egy olyan Európát akarunk, amely mindenkinek az érdekeit szem előtt tartja, főleg az alacsonyabb keresetűekét és a szegényekét.

Európáról beszél, de a frakciójuk (Egyesült Baloldal / Északi Zöld Baloldal) nem túl nagy az Európai Parlamentben. Vannak más politikusok, csoportok és pártcsaládok, ahol azt látják, hogy vevők erre az elképzelésre?

Hadd hozzak egy példát. A Sziriza vezeti az összes görög közvéleménykutatást (az interjú január 8-án készült), tehát nagyon úgy néz ki, mi nyerjük a választásokat, éppen ezért elindult Európában a félelemkeltés, többen az EU és az eurózóna ellenségeként akarnak minket feltüntetni, és a német kormány vitát indított arról, érdemes-e kilátásba helyezni megint a Grexitet, a görögök távozását az eurózónából. Amire Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője azt mondta: véget kell vetni végre a Grexitről szóló beszédnek, hiszen az nem a Szirizát gyengíti, hanem Európa egészének árt. Martin Schulz, az EP szociáldemokrata elnöke veszélyesnek és értelmetlennek nevezte, hogy a görögök távozását helyezzék kilátásba.  Jyrki Katainen, aki szintén jobboldali, és az unió gazdasági és pénzügyi biztosa, pedig azt mondta: Görögország eurótagsága visszafordíthatatlan.

Ezekből mi arra következtetünk, hogy érveink közül sokat elfogadnak az Unióban is.

2015-ben már más időket élünk, mint 2012-ben. Akkor Antonisz Szamarasz a félelemkampány következtében hatalomra kerülhetett. Manapság viszont, ha Németország úgy érzi, megmondhatja a görögöknek, kire kell szavazniuk, ellentétes hatást ér el.

Mi egyenrangú tagja akarunk ugyanis lenni az Uniónak, egy egyenrangú demokrácia, és nem egy halott gyarmat. Azt akarjuk, hogy a választások arról szóljanak, hogy mit akarnak az állampolgáraink, ne arról, hogy mit mondanak az erősebb tagállamok. És úgy látjuk, hogy van egy csomó politikus a szociáldemokrata és a zöld pártcsaládban, aki elfogadja programunk egy részét.

Azt is látjuk, hogy az Unió perifériáin és a déli tagállamokban is sok olyan választó van, aki jobbközép vagy balközép pártokra szavaz ugyan, mégis elfogadja azt, hogy mi legitim képviselői vagyunk az EU-ra nagyon is ráférő változásnak. Hogy a megszorítások egyoldalú politikája, a szegénység, a magas munkanélküliség, a válságba való visszazuhanás, valamint a defláció veszélye helyett, mi valami újat akarunk.

Európa egészének sem jó, hogy a válság kezdete óta 15 százalékkal kevesebb a befektetés. Hiába van vége a válságnak, az eurózóna még mindig nyűglődik.

Európa dogmatikusan ragaszkodik egy elhibázott politikához, és a Sziriza képviseli a reményt, hogy elkezdődhessen egy vita a változásokról. Ezt nem csak Görögország, hanem több másik uniós ország és azok kormányzata is szeretné elérni, már jóideje.

Oké, de uniós szinten mégis mi lenne a megoldás? Görögország problémáját megoldja majd talán, ha elengedik az adósságuk felét, és az Európai Központi Bank elindítja a quantitative easing (QE) programját (ami lényegében azt jelenti, hogy az EKB elkezdi megvásárolni az uniós tagállamok állampapírjait – most a napokban derült viszont ki, hogy az EKB kihagyná a programból a görögöket). De az EU egészének problémáira is vannak megoldásaik?

A megoldás a „több Európa” a mostani „à la carte” Európa helyett. Csak stabil gazdaságokkal képzelhetjük el a jövőnket. Az nem járható út, hogy 19 ország használja ugyanazt a pénznemet, de mind a 19-nek külön adóssága és külön adórendszere van, és nincs egy olyan központi bank, amelynek hasonló hatalma lenne, mint a Bank of Englandnek, vagy Amerikában a Fednek. Az lehet a megoldás, ha végre európai válaszokat találnánk az adósságra, az államháztartási hiányra, az egyenlőtlenségre.

Az államadósságok egy részét például közössé kellene tenni. Az eurózónában 60 százalékról 95 százalékra nőtt az adósság, tehát ez sem csak a görögök problémájai. És talán most már érzékelik ezt az Unió többi részén is. Amikor négy évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy az EKB-nek államkötvényeket kellene vásárolnia, akkor mindenki azt mondta, őrültek vagyunk, most meg azt látjuk, hogy az EKB-nak pontosan ez a terve.

De ha közös adósság van, az arra bátoríthat egyes tagállamokat, hogy felelőtlenebbül bánjanak a pénzügyeikkel.

Én nem közös adósságot mondtam: én azt mondtam, keressünk közös európai választ. Ilyen válasz lehetne, hogy az adósság egy részét, egy párbeszédet követően, európai adóssággá tennénk. És erősítsük meg az EKB-t is, hiszen elfogadhatatlan, hogy „à la carte” módon csak közös fizetőeszközünk legyen, de ne döntsünk közösen a pénzügyeinkről meg az adóinkról.

(Papadimulisz az irodájában)

És mi lesz azokkal az EU-tagokkal, akik nem az eurózóna részei? Kiterjesztenék esetleg az eurózóna-tagságot mindenkire, aki csatlakozni akar?

Előbb Görögországban kell kormányra kerülnünk, még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az EU egészének problémáira választ adjunk. Remélhetőleg erre is lehetőségünk lesz pár év múlva. De úgy gondolom, hogy azokra az uniós problémákra, amelyek nem tűnnek el egyik napról a másikra, egy olyan fórumon kell választ keresnünk, ahol ott az összes EU tagállam, és nem csak az eurózóna. Most, per pillanat, egy német Európában élünk, mi meg vissza szeretnénk menni az alapítók értékeihez. Ezek papíron még megvannak ugyan, de az unió ténykedésén nem érezni ezek hatását. A szolidaritás és a növekedés, akárcsak az egyenlőtlenségek felszámolása hiányzik az Unió célkitűzései közül. Ez jelenti szerintem a legeslegnagyobb veszélyt az Európai Unió számára, hiszen a közösséget elpusztítja így az unilaterális cselekvés, amely csak a gazdagok és az erős gazdaságok érdekeit nézi.

Mi lesz, ha a Sziriza hatalomra kerül, az unió viszont azt mondja: nem engednek el semennyit az adósságból, nem fizetik ki azt a hétmilliárd eurót, amit a trojka (az EKB, az Európai Bizottság és az IMF) épp visszatart (már amennyiben nem folytatódnak a megszorítások)? Mit tesz akkor a Sziriza?

Megpróbáljuk megbeszélni a többi tagállammal a problémát. Tárgyalni fogunk. De Európa megígérte 2012 novemberében, hogy lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy csökkenjen a görög államadósság, már amennyiben végre költségvetési többletünk lesz. Most megvan a költségvetési többlet, tehát várjuk az ígért megoldást.

A válság kezdete óta 55 százalékponttal nőtt az államadósságunk, szóval itt az ideje, hogy európaszerte tudomásul vegyük, hogy a trojka programja csődöt mondott. Görögországot nem Harry Potter kormányozza, és nem is fogja soha. Szóval ne várjanak tőlünk csodát, és ne feltételezzék, hogy a megszorítások hatására majd vissza tudjuk fizetni az adósságainkat.

Németország pedig nem hiheti azt, hogy az eurózónából való kizárásunk majd mindent megold. Már a Frankfurter Allgemeine Zeitung nevű konzervatív német napilap is azt írta: a Grexit a német gazdaságnak kétszer annyiba kerülne, mint ha elengednék az adósság egy részét. Szóval Németország is tudja, hogy mi a helyzet, mi pedig készen állunk tárgyalni. Ez egy elég jó kiindulópont, nem? Az EU is a párbeszédről szól. Máskülönben nem is lenne értelme a választásoknak, vagy annak, hogy valaki hangot adjon a véleményének.

De vannak a pártban olyanok is, akik azt mondják, az se lenne probléma, ha ki kellene lépni az eurózónából – ezt mondta például Panagiotisz Lafazanisz, a párt alelnöke is.

Demokratikus párt vagyunk. Megkérdeztük a tagságunkat, és mindenki – Lafazanisz is – elfogadta, hogy a Sziriza kormányzása alatt a Grexit esélye nulla.

Azért, mert az eurózónában akarnak maradni, vagy azért, mert az eurózóna úgyse hagyja a görögöket távozni?

Semmi okunk nincs távozni. Fennáll a veszélye, hogy válság lesz az eurózónában, de arról nem a Sziriza tehet, hanem a jelenlegi gazdaságpolitikai irányvonal, amit leginkább a német jobboldal diktál. Ennek az az eredménye, hogy nőnek az egyenlőtlenségek, hogy fennáll a defláció veszélye, és esélyes az is, hogy visszazuhanunk a recesszióba.

Ha mindenáron azt akarjuk Európában, hogy egy trojka diktálja a gazdaságok működéséhez a feltételeket, akkor talán az a legjobb, ha ráküldjük őket Berlinre.

Berlinre? Merthogy? Akkor mi lesz?

Hát azért, hogy változtassa meg a német gazdaságágpolitika irányát végre. Vagy történjen valami csoda, hogy visszatérhessen Helmut Schmidt vagy Helmut Kohl Németországa, mert az ő idejükben még létezett européer német kormányzás.

Mert manapság, Merkel alatt nem az van?

Ma inkább egy német birodalom kialakításán fáradoznak Európában. Ez elfogadhatatlan. És ezt nem csak a Sziriza gondolja így, hanem az európaiak többsége is.

(Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője)

Térjünk vissza a Szirizára. Mi lesz, ha nem lesz mégse abszolút többségük? Képesek lesznek koalíciós kormányzásra? Például a szociáldemokratákkal?

Ha abszolút többségünk lesz a parlamentben, az még nem ment fel minket afelelősség alól, hogy a társadalom lehető legnagyobb részének a támogatottságát is megszerezzük a politikánkkal (a görög választási törvény értelmében ugyanis, ha pár százalékponttal az egyharmad fölött van a támogatottságuk, azzal már abszolút többséget szerezhetnek a parlamentben - KM). Nem akarunk egypárti kormányban gondolkodni. Ezt úgy értem, hogy konstruktív vitát szeretnénk kezdeményezni, a lehető legtöbb parlamenti párt tagjainak bevonásával – már amennyiben hajlandóak a programunkról beszélni, és együttműködni velünk. Görögországot negyven évig váltakozva vezette a jobbközép Új Demokrácia és a szocialista PASZOK, ami rengeteg korrupcióval járt, sokba került a választóknak, és nem hozott a társadalom számára pozitív változásokat. Részben ennek fizetjük most meg az árát.

Említette az előbb Kohlt és Schmidtet. Akkor a múlt mainstream politikusaihoz közelebb érzik magukat, mint a huszadik század radikálisaihoz?

A háború utáni években a baloldali és a szociáldemokrata pártok még mások voltak. De még a jobboldal is. Más volt az emberek elképzelése a jóléti államról, a jogállamról, a kohéziós politikákról. Ma lépésről lépésre leépítik ennek a korszaknak a vívmányait. Mi pedig azért harcolunk, hogy egy növekvő európai gazdaságnak köszönhetően garantálni tudjuk az akkori értékek megmaradását, és csökkentsük a társadalomban az egyenlőtlenségeket.

A Sziriza 11 milliárd dolláros jóléti programot indítana, amint hatalomba lép, de honnan lesz meg rá a pénz?

A programunkban elég egyértelmű választ adunk erre: minden tervezett kiadásunkra van fedezet, mégpedig olyan bevételek adják azt, amelyeket már az Új Demokrácia és a PASZOK is említettek a programjukban. Nem tervezünk újabb hiteleket felvenni, és nem akarjuk az államháztartási hiányt növelni. A Sziriza nem is tehetné ezt meg. A célunk hosszabb távon, hogy Európa tartsa be, amit ígért 2012-ben, és kínáljon megoldást a növekvő görög adósság problémájára. Álljon növekvő pályára a gazdaságunk, hiszen csak úgy van lehetőség a hiteleink visszafizetésére. Azt meg kifejezetten felháborítónak tartjuk, hogy Németország nem engedi, hogy Európa levegye a vállunkról az adósságunk terheinek egy részét, pedig az ötvenes években nekik is elengedték a hitelezőik az adósságaik felét, mivel országukat lerombolta az a háború, amit ők maguk kezdeményeztek.

Végül, mi a helyzet az adóelkerüléssel? Görögországban nagyon kevesen fizetik be az államkasszának a bevételeik után szükséges terheket. Erre mi a megoldás?

Igazságos, stabil és modern adórendszert akarunk. Azt akarjuk, hogy a gazdagok arányaiban többet adózzanak a bevételükből, mint a szegények. Az egyáltalán nincsen rendben, hogy most per pillanat csak a szegények fizetnek. Görögországban például a jacht-tulajdonosok tavaly 15 millió eurót adóztak, a legénységük meg 55 milliót, miközben a görög hajótulajdonosokat a világ leggazdagabbjai között tartják számon.

 (Hogy mi mit gondolunk a Sziriza hatalomra kerüléséről, azt itt olvashatjátok.)

Pár szó a megélhetési politikusokról: ilyenek nincsenek. Ugyanis teljesen természetes, hogy egy politikus is meg akar élni, ahogy tök természetes, hogy egy roma, migráns, szegény vagy gazdag ember is, bárki “meg akar élni”. A gond akkor van, ha egy politikus luxusfizetést visz haza, miközben olyanokat nyilatkozgat, mint a fideszes Tuzson Bence a megélhetési bevándorlókról. Amikor a 200 milliós megtakarítással rendelkező képviselő szól oda egy hazájából politikai okokból elvándorló embernek, hogy lófaszt kapsz te.

A politikusoknak is rá kell végre jönniük, hogy az iszlámellenesség a rasszizmus egy fajtája. A döntéshozók sajnos nagyon távol vannak még attól, hogy ezt felismerjék – írja Langer Ármin, a berlini Salaam-Schalom Initiative koordinátora.

(kép: Spiegel.de)

„Tudták, hogy Isten az Ótestamentumban arra szólította fel a zsidókat, hogy a föld minden népét hajtsák szolgaságba?” – ez az idézet Julius Streichertől, a húszas-harmincas évek Der Stürmer című német antiszemita hetilapjának alapítójától származik.

Akkoriban a zsidó térhódításról szólt a propaganda, manapság meg Berlin Neukölln kerületének polgármestere (itt a legmagasabb a városban a bevándorlók aránya) arról beszél, hogy irodája ablakából kinézve már nem lát mást, „csak elfátyolozott nőket.” Szerinte ebből felismerhető egy „arra irányuló kísérlet, hogy a fundamentalisták egy újfajta társadalmi rendet hozzanak létre, amely különbözik attól, amit mi nyugati demokráciának nevezünk”. Amikor a kerület ifjú szocialistái ezzel az idézettel szembesítették a járókelőket, többen azt hitték, az az NPD (a neonáci Német Nemzeti Párt) valamelyik politikusától származik.

Száz éve a zsidó akarta elpusztítani a „mi” társadalmunkat, ma állítólag a muszlim teszi ugyanezt: „Nincs még egy nép, amelynek ehhez hasonló próféciái lennének. Nincs még egy nép, amely azt mondaná, arra választatott ki, hogy más népeket, és azok hagyományait tönkretegye” – írta Streicher a zsidókról. 

A muszlimok a bűnbakok

Manapság ilyesmit a muszlimokról lehet olvasni. Ők lettek a bűnbakok, őket teszik felelőssé minden problémáért: Neukölln már szinte egy az egyben olyan, mint Iszlámábád (Pakisztán fővárosa), és hamarosan Drezda is erre a sorsra jut – írta Henryk M. Broder közíró a Die Welt-ben.

A huszadik század elején a zsidók vérében volt állítólag a bűnözés, ma meg az arab és török származású fiatalokéban, akiket bűnözőknek, és a Nyugat számára veszélyesnek kiáltanak ki. Daniel Alter berlini rabbi úgy gondolja, hogy Neukölln egy olyan hely, ahova a zsidók jobb, ha nem is teszik be a lábukat, mivel a muszlimok súlyos veszélyt jelentenek rájuk nézve. Göbbels a maga idejében Herschel Grynszpanra – egy „zsidó terroristára”, aki Párizsban megölt egy német diplomatát – hivatkozott, amikor bizonyítani akarta, mennyire agresszív a zsidó természet. Ma Alice Schwarzer muszlim-ellenes publicista arra a két férfira hivatkozik, akik Párizsban ártatlan karikaturistákat gyilkoltak meg, ha éppen indokolni kívánja a muszlimellenes „kritikáját”.

Mi, zsidók százai, akik Neuköllnben élünk, ezt teljesen másképp látjuk. Ezért jött létre kezdeményezésünk is, a Salaam-Schalom Initiative, amit közösen indítottunk muszlim és migráns szomszédainkkal: a muszlimellenes uszítás ellen, és a békés együttélés jegyében.

Ma az uszító politikusok és véleményformálók miatt ott tartunk, hogy Németországban, nyolcvan évvel a Soá után, újra szalonképessé vált egy vallási és kulturális kisebbség rágalmazása és démonizálása. A Pegida nevű szélsőséges csoport, amely hónapok óta szervez megmozdulásokat a bevándorlók ellen, éppen ezt használja ki: hiszen a muszlimellenes kijelentéseket ma a nyilvánosság nem tekinti rasszizmusnak, így ők is szalonképesként próbálhatják meg beállítani gyűlölködésüket. 

Szemet hunynak a gyűlöletkeltés felett

Ha meg a rágalmazás és démonizálás a közbeszédben megengedett, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy könnyen torkollik a helyzet agresszióba. Szinte minden nap hallani muszlimellenes cselekményekről. Mecseteket gyújtanak fel vagy muszlim állampolgárokat támadnak meg a nyílt utcán. És ez nemcsak Németországra igaz. Európa más országaiban hasonló – ha nem még rosszabb – a helyzet: az elmúlt hetekben csak Svédországban három mecsetet gyújtottak fel.

A Pegida tagjai ezzel szemben azt állítják magukról, hogy ők bizony békések – még a transzparenseikre is felírják ezt. Ha tüntetéseik után támadás éri a muszlimokat, akkor ők mossák kezeiket.

Ez is annyira ismerős magatartás. Streicher valami hasonlót írt 1943-ban: „Az elmúlt húsz évben egyszer se írtam olyat, hogy fel kellene gyújtani a zsidók házát, vagy agyon kellene őket vernünk. Soha nem jelent meg ilyen felszólítás a Stürmerben.”

Ennek fényében a Pegida-tüntetések résztvevőinek tisztában kellene lenniük vele, hogy hová vezetnek az előítéleteik és a kijelentéseik. Ez mind nem az iszlámról, vagy a vallás gyakorlóiról szól. Itt arról van ugyanis szó, hogy bizonyos csoportokat idegennek, tőlük különbözőnek akarnak beállítani. Régen a zsidók voltak ez a csoport, ma meg a bevándorlók, a muszlimok és a „színesbőrűek”.

Ez a választott hazájuk, ők nem külföldiek

Az a feladatunk, hogy megállítsuk az iszlamofób és bevándorlóellenes uszítást. Ne hagyjuk, hogy erre a nyilvánosságban sor kerülhessen!

Ne engedjük át városainkat az előítéletességnek! Az intoleranciát egyszerűen nem szabad tolerálni!

Ehhez az első lépés az lenne, hogy a politika jöjjön végre rá, hogy az iszlámellenesség igenis a rasszizmusnak egy formája. A döntéshozók többsége viszont sajnos nagyon is távol van még attól, hogy ezt felismerje. Másrészt az újságok szerkesztői nem engedhetik meg, hogy iszlamofób tartalmak megjelenjenek. Nem ártana, ha ezen a területen is sor kerülne hasonló érzékenyítésre, mint az antiszemitizmus esetében.

Amíg az egyenlőség és az elfogadás nem magától értetődő, addig bizony nyomást kell gyakorolnunk a döntéshozókra. Hiszen egy olyan országban akarunk élni, ahol a muszlimok erőszakos halálára nem sütik rá a döner-gyilkosság jelzőt, és ahol nem bagatellizálják el a rasszista indítékból történt emberöléseket.

Olyan országot szeretnénk, ahol a muszlimokat és bevándorlókat nem külföldieknek tekintik, hanem olyan embereknek, akik most választott hazájukban – igen, hazájukban – élnek. Csakis így élhetünk békésen együtt.

Az eredeti német szöveg a Qantara.de-n jelent meg. Itt olvashatjátok angolul is.

(fordítás: BSK)